Óbecse

Farsangi gyermekbulit tartottak a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Zenta

Kezdő és haladó gölöncsértanfolyam Zentán

Radanovác

Farsangolást tartottak Radanovácon

Tóthfalu

Egész napos program időseknek és fiataloknak

Újvidék

Farsangi mulatság a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban

Topolya

Pastyik László nyolcvan éves

Magyarkanizsa

Környezettudatosságra nevelhetik a gyerekeket – képzés Magyarkanizsán

Topolya

Megjelent az Aurora Beszédművészeti Műhely emlékkönyve

Szabadka

Petrás Mária és zenésztársai adtak koncertet a szabadkai Népkör MMK-ban, előtte pedig a művésznő kiállítása is megnyílt

Kishegyes

Különleges előadás a jeles ünnep alkalmából

Mohol

Moholon harminc fő tanul régi hagyományos mesterségeket A Szakkör program révén

Magyarkanizsa

Magyarkanizsán így ünnepelnek

Óbecse

Tizenegy csoport elevenítette fel a betlehemezés hagyományát a Petőfi kultúrkörben

Csóka

Aktuális témákat vitattak meg a Csóka községbeli termelők

Péterréve

Kirakodóvásár, művelődési műsor és koncertek is várták a helyieket a rendezvényen

Törökkanizsa

Alkalmi műsor kíséretében gyújtották meg az első gyertyát

Szabadka

Decemberi programajánlat a szabadkai Népkör szervezésében

Bácsfeketehegy

Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó

Zenta

Foglalkozások a városi múzeumban

Zombor

A civil szervezeteknek közösségmegtartó ereje van

Zenta

A Vajdasági Magyar Művelődési Házban megnyílt a VMMI és a Hagyományok Háza vajdasági hálózata által szervezett tanfolyamokon készített alkotásokat felvonultató kiállítás.

Óbecse

Az erőszak megelőzéséről és a tolerancia fontosságáról beszéltek az óbecsei Városi Színházban megtartott rendezvényen

Újvidék

Addig él a magyar nóta, ameddig a magyarok énekelik

Csantavér

Mintegy 250 fellépő állt színpadra a Szárazfa Lelke elnevezésű tamburafesztiválon Csantavéren

1060 Bécs, Mariahilfer Str. 1C

Topolya

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület nyolcadik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozója elnevezésű, tudományos célú találkozóját.

Bácsfeketehegy

Bácsfeketehegyen megtartották a Záporka Vers- és Prózamondó Versenyt

Óbecse

Ünnepi műsor az óbecsei Dúdoló énekcsoport fennállásának 15. évfordulója alkalmából

Ada

Adán megkezdődött a Vajdasági Magyar Kórusok XXIII. Találkozója

Csóka

Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Csókán

Magyarkanizsa

Községnapot ünnepel Magyarkanizsa

Zenta

A SENTA RUN 2023 lesz a zentaiak hagyományos városi futóversenye - vélik a szervezők

Óbecse

Gyermekhét alkalmából Legókiállítással kedveskednek a szervezők az óbecsei gyerekeknek

Újvidék

Nagy érdeklődés övezi a kamarazenei fesztivált

Kishegyes

Hamarosan megkezdődik a Hegyesi LITERAtúra – Idén átadóünnepséggel párosul a rendezvénysorozat

Zenta

Újdonsággal várják a közönséget a Zentai Magyar Kamaraszínházban

Radanovác

Immár ötödik alkalommal szervezte meg a radanováci MI Kis Falunk Egyesület a szüreti napokat a mindössze pár száz fős kis településen

Magyarország Bécsi Nagykövetsége

-

1020 Bécs, Spenadlwiese 1. , Der Garten

-

Zenta

Az idei lesz az utolsó Mosolytenger Gyermekfesztivál

Zenta

Pedagógiai kihívások a XXI. században: Élménypedagógia

Magyarkanizsa

Vasárnap Szent István-nap és Újkenyér-ünnep Magyarkanizsán

Zenta

Jótékonysági labdarúgó tornát rendeznek a nehéz sorsú diákok javára

Topolya

Ma még lehet csapatokat benevezni – Az esti koncert sztárvendége Jusztin Tamás, az egykori Szivárvány zenekar énekese lesz

Horgos

Nyári gyermekprogramok Horgoson

Péterréve

Tücsök Népművészeti Tábor Péterrévén

Vajdaság

A Magyarok Kenyere program keretében Kishegyes községben is megkezdődött a gyűjtés – Az alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a gazdák

Topolya

Az ARCUS idén is megszervezi a már hagyományos természettudományos ismeretterjesztő, környezet- és természetvédelmi oktatótáborát 2023. július 23-a és 30-a között a Topolyai-tó partján, az egykori Kiss Lajos kastély mellett.

Bezdán

Tizennyolcadik alkalommal szervezik meg Bezdánban a Hármas találkozó rendezvényt a helyi Csatornaparton.

Kishegyes

Néprajzi konferenciát tartottak Kishegyesen

Tóthfalu

Ötödik alkalommal szervezi a tóthfalui Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület Lovas élménytábort

Bajsai Bács-ér völgy

Bajsa Kupa íjászverseny a bajsai Bács-ér völgy

Bajsai Bács-ér völgy

2023. JÚNIUS 24., SZOMBAT, 10:00–21:00 DÉLVIDÉKI ŐSÖK NAPJA a bajsai Bács-ér völgyben

Somorja

Június 20-án, kedden 18.30 kezdettel szervezik meg Horváth László gimnáziumi tanár, helytörténész A Rákóczi szabadságharc és Somorja című előadását a somorjai Mozi Klubban.

Pozsony

Június 18-án, vasárnap 9.30 kezdettel szervezik meg Németh Rezső, Tomasek László és Melo Lajos atyák aranymiséjét a Pozsony-főrévi kastélytemplomban.

Érsekújvár

Június 28-án, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg az Iródia 40 – jubileumi találkozót a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének Csemadok Pincéjében.

Óbecse

Óbecse: Szóljon a játékokról ez a nyár! Nyerj egy ingyenes tábort!

Szenttamás

VIII. Traktortalálkozó és X. Bográcsfőző verseny Szenttamáson

Csallóközcsütörtök

Június 17-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Hagyományőrző napot a csallóközcsütörtöki sportpályán.

Pozsony

Június 30-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg Tám László fotóművész vetítéssel egybekötött előadását a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében.

Kecső

Június 30-án, pénteken 17.30 órai kezdettel mutatják be Lackfi János Milyenek a magyarok,  című zenés útikalauzt a kecsői kultúrházban.

Érsekújvár

Június 29-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel szervezik meg a jótékonysági koncertet a Szent István szobor megvalósításáért az érsekújvári Csemadok székházban.

Perbenyik

Június 29-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel mutatják be Lackfi János Milyenek a magyarok,  című zenés útikalauzt a perbenyiki kultúrházban.

Nagykapos

Június 28-án, szerdán 19.00 órai kezdettel mutatják be Jimmy Roberts – Joe DiPietro Ájlávjú című musicalt a Nagykaposi Művelődési Központban.

Várhosszúrét

Június 26-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel mutatják be Egressy Zoltán Portugál című darabját a várhosszúréti kultúrházban.

Bős

Június 24-én és 25-én szervezik meg a Csemadok Kulturális Ünnepély és Szövetkezezi Napot Bősön.

Ipolyság

Június 24-én, szombaton 21.00 órai kezdettel szervezik meg a Szentiváni kóruséj – éneklő udvarok című rendezvényt Ipolyságon.

Kisvárda

Június 24-én, szombaton 21.00 órai kezdettel mutatják be Williem Shakespeare Szentivánéji álom című darabját a kisvárdai Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

Bős

Június 24-én és 25-én szervezik meg a Csemadok Kulturális Ünnepély és Szövetkezezi Napot Bősön.

Komárom

Június 24-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a múzeumok éjszakáját a dél-komáromi Brigetio Öröksége Látogatói Központban.

Zalaba

Június 24-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Szikince fesztivált a zalabai szabadtéri színpadon.

Hegysúr

Június 24-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg az V. Kis-Duna Pikniket a hegysúri Vigadóban.

Rimaszombat

Június 23-án, pénteken 20.00 órai kezdettel szervezik meg Szőke Nikoletta Quintet koncertjét a rimaszombati Fekete Sas Udvarházban.

Pozsony

Június 22-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Daloljunk Matus Jánossal délutánt a Pozsonyi Casinoban. Háznagy: Ozogány Márta.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás június 22-én, csütörtökön 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Dunaszerdahely

Június 21-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Mille fiori fúvós kamaracsoport önnálló koncertjét a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum  kiállítótermében.

Dunaszerdahely

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár közösen szervezi meg június 21-én, szerdán 17.30 kezdettel A tenger sós kenete – Kanári-szigeteki költők antológiájának bemutatóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban.

Ipolyság

A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub és Ipolyság városa közösen szervezi meg június 21-én, szerdán 9.00 órai kezdettel a Mozgásban a Fő tér elnevezésű  rendezvényt az ipolysági Fő téren.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás június 21-én, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Pozsony

Június 20-án, kedden 17.00 órai kezdettel Végh Péter tart előadást a mesterséges intelligenciáról a Pozsonyi Casinoban.

Zenta

Zentán rendezik meg a 94. Ünnepi Könyvhét és a 22. Gyermekkönyvnapok vajdasági záróeseményét

Zenta

Gazdag programokkal várják a Tisza-parton a kikapcsolódni vágyókat

Nyitracsehi

Június 18-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a nyári napforduló ünnepét a nyitracsehi Jurta Látványtárban.

Dunaszerdahely

Június 17-én, szombaton 21.00 órai kezdettel szervezik meg a karaoke estet a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Dunaszerdahely

Június 17-én, szombaton 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Tavaszi meseterápiát Dunaszerdahelyen.

Komárom

Június 17-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezik meg a 2. Nemzetközi katonai fúvószenei fesztivált a komáromi Tiszti Pavilonban.

Bény

Június 17-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezi meg a bényi Rozmaring Néptáncegyüttes az Idesanyám indítsa el a farom című műsorát, a bényi szabadtéri színpadon.

Komárom

A Komáromi Jókai Napok Alapítvány, Komárom városa, és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ közösen szervezi meg június 13-a és június 17-e között a 58. Jókai Napokat Komáromban.

Komárom

A szervezők, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom városa és az Egressy Béni Művelődési Központ 2023.  június 17 – én, szombaton rendezi meg a XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált, mely hagyományosan a Jókai Napok kísérőrendezvénye.

Dunaszerdahely

Június 16-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg Zolcer János Gorbacsov titkai című beszélgetését a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Fülek

Június 16-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Faetűdök című kiállítás megnyitóját a füleki Városi Honismereti Múzeumban.

Párkány

Június 16-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök Egybeszerettél című kötetének bemutatóját a Párkányi Városi Könyvtárban.

Dunaszerdahely

Június 15-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Mészáros András filozófus  A hellenisztikus és a római kor kultúrája című előadását a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Oromhegyes

Június 11-én tartják a XV. Traktorfesztivált Oromhegyesen. A rendezvény helyszíne már hagyományosan az Atlantis Garden kerthelyisége és parkolója.

Szabadka

Szecesszió világnapja a szabadkai zsinagógában

Petrozsény

A petrozsényi CARBO GREMIUM HUMANITÁRIUS EGYESÜLET, ÉS A HELYI RMDSZ SZERVEZET közösségi bált rendez 2023 JUNIUS 10-én, SZOMBATON, 17 órai kezdettel a petrozsényi egyetem éttermében.

Temesvár, Bolyai János Szakkollégium

Visky András József Attila-díjas író, költő, drámaíró, dramaturg, a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia rendes tagja, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti és Film Karának professzora, valamint számos magyar és külföldi egyetem meghívott előadója.

Tóthfalu

Számos támogatónak köszönhetően idén is sor kerül Tóthfaluban a Bogrács és pálinka fesztivál megszervezése

Alsópokorágy

Ha szombaton kiszórakoztad magad, vasárnap gyere ki velünk Alsópokorágyra a Hóratetőre, ahol 20:23-kor közös tűzgyújtást tartunk egy fantasztikus természeti környezetben! 

Fülek

Június 4-én, vasárnap 19.45 kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából a megemlékezést  a füleki Magyar Közösségi Ház udvarán.

Somorja

Június 4-én, vasárnap 17.30 kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából a megemlékezést Somorján.

Dunaszerdahely

A Pázmaneum Társulás június 4-án, vasárnap 17.30 kezdettel szervezi meg a Trianoni gyertyagyújtás címmel a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezését a dunaszerdahelyi Trianon-emlékfánál.

Felvidék

Június 4-én, vasárnap 16.30 kezdettel Kárpát-medencei egyházközségeket és gyülekezeteket a trianoni békediktátum évfordulója alkalmából harangozásra és hazánkért való imádkozásra várnak.

Szepsi

Június 4-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg a megemlékezést a nemzeti összetartozás alkalmából a szepsi katolikus templom előtti téren

Zselíz

Június 4-én, vasárnap 15.45 kezdettel a nemzeti összetartozás napja alkalmából a megemlékezést a park melletti emlékkertben.

Komárom

Június 4-én, vasárnap 15.45 kezdettel szervezik meg az összetartozás napja alkalmából a rendezvénysorozatot Észak – és Dél-Komáromban.

Gúta

Június 4-én, vasárnap 15.45 kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett eseményt a Gútai Városi Művelődési Központ előtti téren.

Ipolyság

A Csemadok Ipolysági Alapszervezete június 4-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg az összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezését a Bieta étterem előtti kopjafánál.

Serke

Rendhagyó beszélgetés Farkas Ottóval

Lukanénye

Június 3-án, szombaton 19.00 órai kezdettel mutatják be a Bánfalvy Stúdió a Páratlan páros című színdarabot a lukanényei kultúrházban. Belépő 10 euró.

Alsóbodok

Június 3-án, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg az Isten szolgája Esterházy János kiállítással egybekötött Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont bemutatása című előadást az ipolysági római katolikus templomban.

Felvidék

Pelsőc, Gömörfalva, Magyarhegymeg, Fülekovácsi és Inám FIGYELEM, idén ingyen jön az egész falu a JÚNIUSFeszt-re!

Fülekpüspöki

NÖN Fülekpüspökin

Ipolyság

Június 3-án, szombaton 13.00 órai kezdettel szervezik meg a gyereknapot az ipolysági Sóderoson.

Éberhard

Június 3-án, szombaton 11.00 órai kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezést Éberhardon.

Fülek

Június 3-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a városi gyereknapot a füleki Városi Parkban.

Felvidék

Június 3-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Trianon 103: autós – motoros felvonulást. Gyülekező a dunaszerdahelyi trianoni országzászlónál.

Sikabony

Június 3-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Repülőtéri családi napot a sikabonyi reptéren.

Rimaszombat

Mindenkit szeretettel várunk újra a legek JÚNIUSFesztjére. A rendezvény idén 3 napos lesz! Az első egy igazi családi nap pénteken, a második a legek könnyűzenei napja a vasárnapot pedig a Nemzeti Összetartozás Napjának szenteljük! 

Borsi

A Borsi Rákóczi Kastélyközpont a Magyarság Házával együttműködésben iskolásoknak szóló vetélkedőt és emlékprogramot szervez a Nemzeti Összetartozás Napján a Rákóczi-kastélyban.

Ipolyság

Június 2-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg Végh Péter A realizmustól az absztrakcióig című kiállításának a megnyitóját az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Rimaszombat

Június 2-án, pénteken 14.00 órai kezdettel szervezik meg a JúniusFeszt közéleti fórumát a rimaszombati amfiteátrumban. 

Kassa

Június 1-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel mutatják be Jimmy Roberts – Joe DiPietro Ájlávjú című musicalt a Kassai Thália Színházban.

Pozsony

Június 1-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Raffay Ernő Trianon: a megoldás lehetőségei című előadását a pozsonyi Csemadok Rákosi Ernő nagytermében.

Pozsony

A Pozsonyi Casino június 1-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel városnéző sétát szervez Pozsony óvárosában.

Rimaszombat

Gyermeknapra lepje meg csemetéjét egy különleges programmal – június 1-én utoljára tekinthetik meg virtuális tárlatvezetés keretében a múzeum első, 1913-as állandó kiállítását.

Dunaszerdahely

Június 1-én, csütörtökön Gyereknap a múzeumban címmel múzeumpedagógiai programokra várják a gyerekeket a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban.

Tóthfalu

Tóthfalu, Vajdaság piciny kulturális fészke tart falubemumeutatót az érdeklődők számára

Vasláb, Kultúrház melletti tér

Kis Szilveszter fényképei a világ legrangosabb természetfotós versenyein szerepeltek, mint az Aranyteknős, Expos Photos Aves, Milvus, Trans Natura, Photo Montier. Képeit a NaturArt által szervezett Az Év Természetfotósa Magyarország pályázaton díjazták, és a pályázat keretében több alkalommal kiállították a Magyar Természettudományi Múzeumban. A fotózás megkezdése óta minden évben rendszeresen szerepel a Campina Photography Exhibitions Society fotópályázataiban, Természet kategóriában.

Vasláb, Kultúrház

Az Amabile Duó komolyzene koncertje. Műsoron klasszikus zenei intermezzok.

Pro Art Galéria

Hagyományok Hete Gyergyószéken. Kézműveseink munkáját és portékáit mutatjuk be kézműves foglalkozásokkal Gyergyószék településein.

Gyergyószentmiklós

Az önkéntesség számos lehetőséget kínál úgy az önkéntességet vállaló személy, mint az őt befogadó intézmény számára. Az önkéntesség lehet egy jó tapasztalat és tudásszerzési, valamint kapcsolatépítési lehetőség. Az önkénteseket foglalkoztató kulturális intézmény bizonyos feladatok elvégzésének leosztásával egy rendezvény jobb, hatékonyabb szervezését tudja biztosítani. Nem utolsó sorban a kultúrafogyasztás terén a nagyobb közönséghez juthatunk el. Ezeknek a kölcsönös előnyöknek a jobb megismerése fontos tényező lehet a jó szervezés, illetve a kultúra kínálta lehetőségek jobb megismerésére.

Gemma Book Café

Téma: Puskás Panni Megmenteni bárkit című könyve Moderátorok: Daray Erzsébet, a Gemma boltvezetője és Hajdú Adrienn, Gemma munkatárs, bölcsészhallgató

Gyergyószárhegy, Művelődési Ház

Hagyományok Hete Gyergyószéken. Kézműveseink munkáját és portékáit mutatjuk be kézműves foglalkozásokkal Gyergyószék településein.

Gyergyóremete, Balás Gábor Művelődési Ház

Petőfi örök, és a 2023-as év Petőfi Sándor jegyében telik majd. Ünnepeljük együtt a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulóját.

Csíkszentgyörgy, Művelődési Ház

A Csihán királyúrfi székely népmese sok eleme hasonlít a Perrault által lejegyzett Csizmás kandúr címen ismert meséhez.

Marosvásárhely

24. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál / 2023

Borszék, Művelődési Ház

Petőfi örök, és a 2023-as év Petőfi Sándor jegyében telik majd. Ünnepeljük együtt a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulóját.

Csíkszentmihály, Művelődési Ház

A Csihán királyúrfi székely népmese sok eleme hasonlít a Perrault által lejegyzett Csizmás kandúr címen ismert meséhez.

Gyergyószárhegy

Ifjú népzenész és népdalos tehetségek Hargita megyei találkozója Az első alkalommal megszervezésre kerülő találkozó azon fiatalok számára kíván találkozási, fellépési, ismerkedési, barátkozási lehetőséget kínálni, akik a hangszeres népzenét és népdaléneklést művelik .A kibontakozó tehetségükkel a néphagyományok megélésében és átörökítésében fontos szerepet játszanak tevékenységükkel.

Bartók Béla Elméleti Líceum

Az én Temesvárom 3.0 - zárókonferencia

Ditró, Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház konferenciaterme

Az erdélyi népi építészet deszkamintáinak jelképtára Negyvenkét év munka eredményét tükrözi Kisné Portik Irén néprajzkutató legújabb kötete. A Fűrészelt anyanyelv című összefoglaló munka Erdély 1080 településének deszkába fűrészelt jelképtárát dolgozza fel. A közel 450 oldalas, három nyelven – magyar, román és angol nyelven adatolt kiadvány a gyergyószentmiklósi F&F Kiadó gondozásában frissen jelent meg, a szerkesztésben Kis Koppány, a szerző fia is részt vett, a kötet borítója is az ő munkája.

Madéfalva

A kiállítás anyaga a Gyergyói Fotóklub a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal való 2021-es évi együttműködésének eredményeként jött létre.

Csíkdánfalva, Római Katolikus Templom kertje

A XIX. Megyenapok keretén belül Dánfalván kerül bemutatásra az ÉDESANYÁNK HOZZÁD JÖTTÜNK zarándokfotó kiállítás.

Nera tó ÓPiski

RMDSZ nagy ho-ho-ho-horgászverseny

LAM Alapítvány

Kóstolóval egybekötött bevezetés a csírák és mikrozöldek világába!

Studium HUB, Marosvásárhely

Szeretettel várunk a Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk? könyvbemutatóra és fórumra Marosvásárhelyen május 20.-án 18 órától a STUDIUM HUBban

Temesvár

Gyere TEIS a biciklitúrára, amit május 20-án szervezünk meg. Az útvonal Temesvárról indul és Óteleken ér véget. Este bográcsozunk, szocializálunk, másnap pedig teás, bundás kenyeres reggeli után visszapedálozunk.

Etyek

8. Vajdasági Piknik május 20-án az Etyek melletti Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőparkban

Jazz&Blues Club, Marosvásárhely

Bari seriffnek ugyan sokan megsúgták, hogy legtöbben lázasan készülődtök már az idei Diáknapokra, mégis úgy gondolta: ezúttal sem várunk addig, és már május 19-én megidézzük a Vadnyugat hangulatát a Bemelegítő Bulin, melynek helyszíne a Jazz&Blues Club és a Bunker

Petry Urban Grill, Marosvásárhely

Meghívottunk: Szász Péter a Kolozsvári Magyar Napok egyik szervezője, fundraising szakértő

Sapientia EMTE, Kolozsvár

TDK Kolozsváron

Gyergyószárhegy, Kultúrház

Petőfi örök, és a 2023-as év Petőfi Sándor jegyében telik majd. Ünnepeljük együtt a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulóját.

Online

Hol töltik a diákok az idejüket? És főleg miért? Lehet a TikTokon tanítani? A TikTok barát vagy ellenség? Minden kérdésre választ kaphatsz 2023. május 17-én 16 órától az első tanároknak szóló online TikTok konferencián.

Gömörpéterfalva

Egy különleges eseményre hívják az érdeklődőket 2023. május 20-án Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Ház udvarába.

Hanva

A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program szervezői – a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – és az esemény társszervezői – a Szlovákiai Agrárkamara és a Gazda Polgári Társulás – a Magyarok Kenyere program keretében a KÁRPÁT-MEDENCEI BÚZASZENTELŐ ÜNNEPSÉGET Hanván tartja. 

Komárom

A Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulása május 20-án, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezi meg  A  Szlovákiai Civil Becsületrend-díj ünnepélyes átadását a komáromi Duna Mente Múzeum Kultúrpalotában.

Ipolyság

Május 20-án, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a francia estet az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Léva

A Csemadok Lévai Alapszervezete május 21-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg Albert Sándor Ez a szakközépiskola az Ipari című kötetének bemutatóját a lévai Csemadok székházban.

Párkány

Május 24-én, szerdán17.00 órai kezdettel mutatják be a Csokoládéba öntött isteni adomány című kötetet a Párkányi Városi Könyvtár épületében.

Pozsony

A Csemadok Pozsony – Óvárosi Alapszervezete május 25-én, csütörtökön 16.00 órai kezdettel szervezi meg az óvárosi óvodások pünkösdi és anyák napi műsorát a pozsonyi Csemadok szákház Rákosi Ernő Nagytermében

Ipolyság

Május 27-én, szombaton 17.00 órai kezdettel szervezik meg a VIII. Nemzetközi Pünkösdi Kórusfesztivált az ipolysági református templomban.

Cigléd

Május 28-án, vasárnap 9.45 kezdettel szervezik meg a pünkösdi búcsút Cigléden

Pozsony

Május 30-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Szabó Mónika újságíró, világutazó, mélytengeri búvár vetítéssel egybekötött élménybeszámolóját a Pozsonyi Casinoban.

Vajdaság

Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia program: Információs napok Újvidéken, Magyarkanizsán, Baján és Szegeden

Sapientia EMTE

Találkozzunk május 16-án, kedden 12.00 órakor a Sapientia EMTE 230-as előadó termében.

Gemma Book Café

Május 16-án, kedden, 17.30-kor Dáné Tibor második világháborús emlékiratának, A Tatár-hágó előtere című könyvnek a bemutatójára kerül sor.

Szabadka

A szabadkai Népkör pályázati programja

Online

Az ELTE PPK Pszichológiai Intézete online tájékoztatót tart a szervezet-, vezetőfejlesztő és munkapszichológiai szakpszichológia szakirányú továbbképzésről.

Zenta

A zentai Lovas tanyán Póni fesztivált tartanak a szervezők

Topolya

I. Őzbak mustra és vadász fesztivál Topolyán a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága szervezésében

Temesvár, Falumúzeum

Május 14-én vasárnap Temesvárra, a Bánsági Falumúzeumba érkezik Dávid Botond székelyudvarhelyi fotós, aki az általa kezdeményezett, gyarapított és sok-sok helyszínen már bemutatott Geofolk kiállítást hozza el az első Bánsági Majálisra.

Temesvár, Falumúzeum

Szeretettel meghívunk mindenkit az első Bánsági Majálisra! Részvétel díjtalan!

Online

A bántalmazás manapság sajnálatos módon rengeteg kapcsolatban, családban jellemző. Előadásunk célja, hogy kapj egy átfogó képet a bántalmazás fajtáiról, a szervezetekről, akiktől segítséget kaphatsz, illetve a kezelés módjáról. Előadó: Krizbai Terézia, oldalunk pszichológusa

Temesvár, Falumúzeum

8Light Minutes koncert, a 2023-as Bánsági Majálison, május 14-én 20:00-tól.

Marosvásárhelyi Vár

A Heveder Banda Erdélyben és az egész Kárpát-medencében méltán híres sepsiszentgyörgyi zenekar. 2002-ben alakult a Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként, a Heveder nevet 2008. augusztus 23-án Tusnádfürdőn, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel. Számos táncház és népzenei találkozó házigazdájaként, illetve résztvevőjeként is ismertek.

Marosvásárhelyi Vár

A marosvásárhelyi családok körében jól ismert, 2000 óta működő Gézengúz gyermektáncház és játszóház program az évek során sok-sok kisgyereknek, óvodásnak és kisiskolásnak nyújtotta az első ismereteket hagyományainkról, és biztosította az első találkozást a népi kultúrával, természetesen a gyerekekhez legközelebb álló nyelven: a zene, a tánc, a játék által. A népi gyermekjátékok, körjátékok, és kis dalok, rigmusok hétről-hétre felcsendültek az évek során több helyszínen. Első résztvevői ma már felnőttek.

Marosvásárhelyi Vár

A FolkFórum Fesztivál utolsó napján Barabás László néprajzkutató tart vetítéssel egybekötött előadást pünkösdi szokásainkról a Mészárosok bástyájában.

Marosvásárhelyi vár

A Köllő Melinda gyógyszerész, gyógynövényszakértő által tartott interaktív beszélgetésen megismerhetjük az elődeink által fogyasztott növényeket és mérgező társaikat.

Marosvásárhely

2023-ban már a negyedik FolkFórum fesztivál kerül megszervezésre, ahol Maros szék etnikumainak népi kultúráját és hagyományait ünnepeljük!

Bánsági Falumúzeum - Temesvár

Kültéri programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt: • Gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, sportvetélkedők • Baranta bemutató, jurtaállítás, harci bemutató • Geofolk-néprajzi fotókiállítás-egész program alatt megtekinthető • Néptáncsoportok előadásai: Eszterlánc, Bokréta citeracsoport, meghívott kisebbségek előadásai( horvát, bolgár, szerb nemzetiségek) • Bábelőadás

Pozsony

Május 16-án, kedden 17.00 órai kezdettel kerül sor dr. Pálfi György által összeállított tudománytörténeti kiállítás megnyitójára a pozsonyi Csemadok szákház Rákosi Ernő Nagytermében.

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Léva

Május 15-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel szervezik meg az Isten szolgája Esterházy János című kiállítással egybekötött Esterházy János Zarándokközpont bemutatása című előadást a lévai Reviczky Házban.

Kassa

Május 15-én, hétfőn 15.30 kezdettel szervezik meg a Játékházat gyerekeknek a kassai MaJel Rovás Központban.

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Komárom

Május 14-én, vasárnap 18.00 órakor kezdődik Szunyog Zsuzsa Kékerdő című koncertje a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Szepsi

Május 14-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg a filmvetítéssel egybekötött beszélgetést Dráfi Mátyással a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont zenetermében.

Ipolyság

Május 14-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg a keresztutat a testvéri szeretet megújításáért az ipolysági Honti Kálvárián.  

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Komárom

Május 14-én, vasárnap 15.30 kezdettel szervezik meg a XXXIV. Komáromi Imanapot a komáromi Szent András Bazilikában.

Prága

Május 14-én, vasárnap 9.30 kezdettel szervezik meg az Esterházy János Emléknapot Prágában.

Tóthfalu

Családi rendezvény lesz színes programmal, Tóthfaluban, május 13.-án.

Ada

Hagyományápló nyílt napot tart az adai Aranykapu Művelődési Egyesület

Magyar Ház

Újból megrendezésre kerül a Take it easy Ltd, a Temesvári Magyar Színház és a Várbástya Egyesület közös projektje, Az est, amikor bármi megtörténhet. A csapat hónapról hónapra új témákkal, töretlen lendülettel és rengeteg humorral várja az érdeklődőket a Magyar Házba.

Omline

Szeretettel várunk mindenkit, akinek segítségre van szüksége vagy segíteni szeretne gyermekének a pályaválasztásban.

Marosvásárhelyi Vár

Vásári bábjátékra várjuk a gyerekeket szombaton délben a FolkFórum fesztivál nagyszínpadához!

Marosvásárhelyi Vár

Kétszáz évvel ezelőtt született költőnk, Petőfi Sándor életpályája emlékére, a Maros Művészegyüttes izgalmas időutazásra hívja a közönségét, János vitéz mesejátékkal, Novák Ferenc “Tata” rendezésében. A János vitéz több, mint százötven esztendeje gyerekeknek, felnőtteknek egyik legkedvesebb olvasmánya.

Marosvásárhelyi Vár

Egyedi élményben lesz részünk mindazoknak, akik május 13-án a FolkFórum fesztivált választják szombat esti programjuknak: a marosvásárhelyi várban a nagyszínpadon a Romengo magyarországi cigány folk zenekar lép fel 20:00 órától.

Marosvásárhely

Lesz mit nézni a hétvégén: az ország leggazdagabb múzeumok éjszakájára készül a Muzeul Judeţean Mureş / Maros Megyei Múzeum partnereivel közösen.

Gyoroki tó, Arad

Egy új eseménnyel kedveskedünk nektek a gyoroki tó környékén. A helyszín tökéletes egy kétkerekes kalandozáshoz és a környék borainak kóstolásához. Az A13 Egyesület megszervezi az első kerékpáros versenyt a tó körül. Ez a megfelelő alkalom arra, hogy megmutasd a tudásodat, és versenyezz barátaiddal, hogy te legyél a Gyorok-part "királya".

Kultúrpalota, Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 1990-ben alakult, fő célkitűzései közé tartozik a marosvásárhelyi egyetemek magyar hallgatóinak érdekképviselete, a magyar egyetemi közösség összetartása, szakmai és kulturális fejlesztése.

Csóka

A Versünnep Fesztivál 2023-as kiírása diákoknak vers- és prózamondás kategóriában

Szécsény

Május 13-án, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Petőfi és Rákóczi című kiállítást a szécsényi MNM Forgách-Lipthay Kastélymúzeumban.

Bacsfa

Fatimai Engesztelő Imanap a békéért

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Komárom

Május 13-án, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezik meg  a múzeumok éjszakáját a komáromi Duna Menti Múzeumban.

Pozsony

Május 13-án, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg Jankovics Marcell Eurpa Nobis című kiállítását a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi épületében.

Ipolyság

Május 13-án, szombaton 13.00 órai kezdettel szervezik meg a kézműves vásárt az ipolysági Városligetben.

Dunaszerdahely

Május 13-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg  a Múzeumok és galériák éjszakáját a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban.

Ipolyság

Május 13-án, szombaton 8.30 kezdettel szervezik meg az önkéntes brigádot fűnyírás érdekében az ipolysági Honti Kálvárián.

Marosvásárhelyi Vár

Ismét Vásárhelyre érkezik a FolkAktív csapata. A FolkFórum keretén belül kerül sor a legközelebbi vetélkedőre, amire mindenkit szeretettel várunk! Íme a feladat: gyűjts 4-5 főből álló csapatot, készülj fel táncházból és jelentkezz.

Dunaszerdahely

Május 12-én, pénteken 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Beugró a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Rimaszécs

Játék a színekkel – Szabó Éva kiállítása Rimaszécsen

RMKT Marosvásárhely

A téma: Mennyit fizetnek a megtermelt napenergiáért a prosumatoroknak? Hogyan lehet maximaliizálni a bevételeket és a befektetés megtérülését?

Aradi Nagyszínház

Weöres Sándor-kedvelőinek, valamint a széles spektrumról táplálkozó, sokszínű zene kedvelőinek kínál rendkívüli programot az Aradi Kamaraszínház. Gryllus Dániel dalsorozatát, melyhez Weöres Sándor költői prózájának mondatait vette alapul, május 12-én, pénteken 19 órakor hallgathatja meg az aradi közönség a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Fellép Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Andrejszki Judit, Bognár Szilvia, Both Miklós, Ferenczi György, Szirtes Edina Mókus és a marosvásárhelyi Koszorús Krisztina Koszika.

Magyar Ház, Temesvár

Tisztelettel meghívjuk Szekernyés János: Temesvár kövei. Préselt virágszirmok az Erzsébetvárosból című könyvének bemutatójára, amelyre a Várbástya Egyesület Irodalmi Körének rendezvényeként május 12-én, pénteken, 18 órakor kerül sor a Magyar Házban.

Partiumi Keresztény Egyetem

Az ismert befektető, startupper és cápa, Balogh Petya előadása a Partiumi Keresztény Egyetem, Partium Szakkollégium, Fényes Elek Műhely szervezésében valósul meg, amely a Festum Varadinum programsorozat része is egyben.

Szabadka

Könyvbemutató a Népkörben

Caritas haz

Hunyad megyei magyar értékek

Aradi Bábszínház

Egy újabb egyedi koncertre hívja a közönséget az Aradi Kamaraszínház. Románia legjelentősebb blues- és jazz-zenésze, AG Weinberger egyéni előadóestet tart május 11-én, csütörtökön este 19 órától az aradi Bábszínház termében.

Aradi Bábszínház

Egy újabb egyedi koncertre hívja a közönséget az Aradi Kamaraszínház. Románia legjelentősebb blues- és jazz-zenésze, AG Weinberger egyéni előadóestet tart május 11-én, csütörtökön este 19 órától az aradi Bábszínház termében.

Új Ezredév Református Központ

Nagy örömmel fogadjuk vendégül templomunkban Sebestyén Márta és Andrejszki Judit világhírű előadóművészeket. Ugyanolyan szeretettel várjuk zenekedvelő testvéreinket is.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem

Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy madáchi költészet élővé és befogadhatóvá válik, elvont filozófiája-teológiája meg bizony átélhetővé. Odahajol a nagy klasszikushoz, elmélyült dialógust folytat vele és meghívja őt, legyen a vendégünk ebben az ellenmondásokkal, félelmekkel és szorongásokkal, sőt már nem is leplezett kétségbeesésekkel terhes korunkba.

Gemma Book Café

A Gemma Book Café meghívottja május 11-én, 17.30-kor Gagyi Katinka, akivel Takács Tünde E. beszélget. Az esemény után a szerző dedikál, és lehetőség van kötetlen beszélgetésre is.

Kolozsvár, Planetárium

Csütörtök (május 11.) Kreatív Kolozsvár Est 18:00-kor a Planetáriumban.

Székelyudvarhely

Elsőre talán paradox módon, de Balogh Petya szerint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerésével egyre emberközpontúbb is lehet a világ. A távmunka révén ugyanis egy kicsit önállóbbak és egy kicsit felszabadultabbak lettek az emberek a befektető szerint. Míg a rutinmunkák egyre inkább eltűnnek, addig a kreatív megoldásokkal és a személyesebb kiszolgálással kapcsolatos értékek előtérbe kerülnek a jövőben. „Sokkal nagyobb igényünk lesz azokra az emberekre a munkaerőpiacon, akik nem robotként viselkednek. Mert mellettük ott lesznek már az igazi robotok is.”

Szabadka

VM4K Csütörtök esték: „Itt benn vagyok a férfikor nyarában” - XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténet

Szabadka

1848 - A térség reménysége című történészkonferencia

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Pozsony

Május 11-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg A Pálffy-huszárok vöröskői portréi című kötet bemutatóját a Liszt Intézet Pozsony székházában.

Dunaszerdahely

Május 11-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Képzőművészeti Spektrum 2023 című csoportos tárlat megnyitóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

Kolozsvár, Sapientia EMTE

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására Kolozsváron tart előadást dr. Robert C. Castel erdélyi származású, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.

Sapientia EMTE, Csíkszereda

2023. május 10-én, szerdán 16:00-18:00 óra között egy izgalmas beszélgetésre kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, ahol az elektronikus kereskedelem és fenntarthatóság összefüggéseit vitatjuk meg.

Marosvásárhely

A helyszínek, amelyek idén helyet adnak a rendezvénynek: marosvásárhelyi Kultúrpalota, Studium Hub, Maros Megyei Tanács Épülete és a MOGYTTE Gyógyszerészeti Karának épülete.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás május 11-én, csütörtökön 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Sapientia EMTE, Csíkszereda

2023. május 9-én, kedden kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán az idei Tudományos Diákköri Konferenciára. Ez alkalommal 5 szekcióban több mint 30 dolgozat kerül bemutatásra.

Székelyudvarhely

Cégvezetőknek és startup alapítóknak, pár év vezetői tapasztalattal, akik tanulni akarnak, új nézőpontokon át jobbá és tudatosabbá válni, együtt nőni és fejlődni a cégükkel.

Felvidék

Május 11-e és 18-a között szervezik meg a 8 évtized 8 napban megemlékezés Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 80. évfordulójáról Galántán és a Mátyusföldön.

Harghita Business Center, Székelyudvarhely

Balogh Petya erdélyi Kilövés tanfolyam

Temesvár, Notre Dame-zárdatemplom

A jubileumi év első eseménye május 8-án lesz. Az iskolanővérek Szegedre településének 150. évfordulója alkalmából emléktáblát állítunk Temesváron a Notre Dame-zárdatemplomban.

Kassa

Május 10-én, szerdán 10.30 órai kezdettel mutatják be Carlo Goldoni Bugrisok című zenés komédiát a Kassai Thália Színházban. Rendező Matusek Attila.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás május 10-én, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Tiszacsernő

Május 9-én, kedden 18.30 kezdettel mutatják be a kassai társulat Carlo Goldoni Bugrisok című zenés komédiáját a tiszacsernyői kultúrházban. 

Rimaszombat

Ügyes kezek – foglalkozás a rimaszombati könyvtárban

Felvidék

A Csemadok Ipolysági Alapszervezete Túrára fel! címmel május 8-án, hétfőn 9.00 órai kezdettel gyalogtúrát szervez. Az útvonal: Szondy György Gimnázium-Ozónia-Medvekút-Olvári-völgy-Nádas-tó.

Dunaszerdahely

Május 8-án, hétfőn 9.00 órai kezdettel szervezik meg a családi napot a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola udvarán.

Temesvár, Ifjúsági ház

A CrossYounity 2019-ben alakult Partiumban, Érmellék egy apró falujában, Magyarkécen. Anyaországi oldalon egy határon átívelő páyázat keretében a nyírbátori testvérekkel kapaszkodtunk össze. És belefontuk az ölelésbe a szilágyság, szatmár vidékeiről a zenei érdeklődésű, és Isten után vágyakozó fiatalokat. Hangszeres zenészeink illetve szólistáink zömét a Partium kisebb ifjúsági zenekarai adják: az Ében, az Élő Kövek és a Névtelen Band. Ezzel is arról teszünk bizonyságot, hogy együtt, egymással közösségben erősebb és szebb a hangunk.

Aranytíz Kultúrház

A jól ismert, felelgetős gyermekdal volt a kiindulópontja a vajdasági Vándor Bábszínház legfrissebb előadásának. A kérdések és feleletek mögött ugyanis egy el nem mondott történet húzódik.

Bartók Béla Elméleti Líceum

Családi sportnap kicsiknek és nagyoknak az iskola udvarokon, tornateremben, mozgástermekben.

Temesvár, Gyermekpark

Mindenki tudja, aki már látta, hogy a cirkuszban csodák történnek. Oly könnyedén pörögnek-forognak, ugranak szaltót, sétálnak kötélen az artisták, hogy csak ámulunk: ez is lehetséges? Mindenki tudja, aki már látta, hogy a bábszínházban csodák történnek. A bábuk izgő-mozgó figurák: ugyanúgy fittyet hánynak a gravitációra, akár a könnyűléptű artisták. Tótágast állnak, vagy mókásan billegnek, mint lisztesképű bohócok.

Temesvár

Május 6-án, 17-órától teadélután, anyák napja alkalmából versekkel és nótákkal köszöntik az édesanyákat, a Mangaliei utca 2 sz. alatti székházukban.

Bartók Béla Elméleti Líceum

Aki úgy érzi, hogy az Eszterlánc Kulturális Egyesület nagy családjához tartozik, az ne habozzon, töltse együtt május 6-a szombat estéjét az egyesület tagjaival, szimpatizánsaival, támogatóival egy fergeteges táncházban!

Bolyai János Szakkollégium

A Bolyai János Szakkollégium 2023. május 5-6. IV. alkalommal szervezi a Bolyai János Tudományos Diákköri Konferenciát (Bolyai TDK), melynek célja a Temesváron tanuló magyar egyetemi hallgatók tudományos kutatási munkájának támogatása és fellendítése, a diákok felsőoktatási tantervi képzésnél magasabb szintű, tudományos igényű tevékenységekben való részvételének ösztönzése.

Szőgyén

Május 8-án, hétfőn 8.00 órai kezdettel szervezik meg a Felvidéki Ministráns Focinapot Szőgyénben.

Runya

Anyák napi istentisztelet Runyán

Operaház Opera tér

MERJ RAGYOGNI – AZ ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI FESZTIVÁL DÍSZELŐDÁSA

Szabadka

A szabadkai Népkör hagyományos programja

Bolyai János Szakkollégium Temesvár

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Bolyai János Szakkollégium szeretettel vár minden érdeklődőt Macalik Arnold Természetesen építészet, avagy van-e rá mód, hogy az építés és a lakozás a természet adta rendbe tagozódjon? című előadására a IV. Bolyai János Tudományos Diákköri Konferencia nyitónapján

Szabadka

Mindenkit szeretettel vár a Csütörtöki Filmclub

Győzelem mozi, Temesvár

A juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádám magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy …nézd meg a történet folytatását a Győzelem (Victoria) Moziban.

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Magyar népballadák és Arany János balladáinak felhasználásával Tar Mónika és alkotótársai különleges és hiánypótló előadást állítottak színpadra.

Bartók Béla Elméleti Líceum

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Sapientia EMTE, Csíkszereda

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara és a Hallgatói Önkormányzata egyetemi állásbörzét szervez 2023. május 4-én, csütörtökön 10:00–14:30 óra között.

Kassa

Május 10-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg az Egészségedre! című kerekasztal beszélgetés az élelmiszerekről kötetlen formában a kassai B!stRovásban

Dunaszerdahely

Május 6-án, szombaton 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Hatalom című film vetítését a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Nagybalog

Nagy szeretettel hívunk Benneteket május 6-án szombaton este a nagybalogi kultúrházba, ahol együtt dicsőít majd a Nagybalogi Református Gyülekezet dicsőítő csapata és a CRUX!

Kassa

Május 6-án, szombaton 15.00 órai kezdettel mutatják be Mikszáth Kálmán – gyarmati Kata A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot  a Kassai Thália Színházban.

Dunaszerdahely

Május 6-án, szombaton 12.00 órai kezdettel szervezik meg a IX. Magyar Majálist a dunaszerdahelyi Szabadidőparkban.

Dunaszerdahely

Május 5-én, pénteken 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Jazz ’N’ Roll koncertet a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Nagybalog

Nagybalog község, képviselőtestület és a helyi önkéntes tűzoltó szervezet szeretettel meghívják Önöket 2023.5.5-én (pénteken) 19:00 órakor futballpálya mellé 

Dunaszerdahely

Április 17-e és május 5-e között szervezik meg a XXXI. Dunaszerdahelyi Zenei Napokat Dunaszerdahelyen.

Ipolyság

Május 5-én, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg az Átformált táj című csoportos tárlat megnyitóját az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében

Kassa

Május 4-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel mutatják be a Konkeorfeum szlovák nyelvű zenés kabarét a Kassai Thália Színház Márai Stúdiószínpadán. 

Dunaszerdahely

Május 4-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Szabó Dániel táplálkozási szakértő előadását a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Dunaszerdahely

Április 17-e és május 5-e között szervezik meg a XXXI. Dunaszerdahelyi Zenei Napokat Dunaszerdahelyen.

Kassa

Május 4-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel mutatják be Gobby Fehér Gyula Az angyal álma című lírai zenés játékot a Kassai Thália Színházban.

Sapientia EMTE, Csíkszereda

2022. május 3-4. között a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke HR szakmai napokat szervez, hogy egy kis bepillantást nyerjünk a szakma titkaiba.

Nagykikinda

A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület eseménye

Rozsnyó

Május 3-án, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Vox Humana formáció koncertjét a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.

Dunaszerdahely

Május 3-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Szarka Károly Az én hibám című könyvének bemutatóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban

Nyitra

Május 3-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Művészetek találkozása című rendezvényt a Nyitra Megyei Művelődési Központban.

Pozsony

Május 3-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik egy az Egy polgár abszurdisztánból Grendel Lajos születésének 75. Évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezést és könyvbemutatót a Liszt Intézet pozsonyi székházában.

Ipolyszakállos

XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntője,  amelyet 2023. május 3-án, szerdán 9.30 órai kezdettel rendezünk Ipolyszakálloson, a kultúrházban.

Komárom

Május 2-án kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Szabó Csekei Szilvia … a város és környékének művészeti életét éleszteni.. – 100 éves a Jókai Egyesület Szépművészeti Szakosztályáról című előadást a komáromi Duna Menti Múzeum épületében.

Léva

A Reviczky Társulás és a Lévai Szent László Kör közösen szervezi meg május 2-án, kedden 17.00 órai kezdettel dr. Csókay András idegsebész Krisztus a tudomány megváltója című szabadegyetemi előadását a lévai Reviczky Ház épületében

Nagysalló

A Barsi Református Egyházmegye május 1-én, hétfőn 10.00 órai kezdettel szervezi meg majálisát a nagysallói református templomban és templomkertben.

Online

Az egészség mindenkié tudás sorozat bemutatja a PAJZSMIRIGY EGÉSZSÉGÉRŐL holisztikus szemlélettel nem csak szakembereknek egy egész napon át című workshopját.

Bartók Béla Elméleti Líceum

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Szabadka

A NÉPKÖR MMK NÉPMŰVÉSZETI SZAKOSZTÁLYÁNAK MŰSORA VAJDASÁGI VENDÉGEGYÜTTESEKKEL

Online

Ha már régóta küzdötök problémás arcbőrrel, esetleg tanulni szeretnétek a helyes táplálkozás és a bőr állapotának összefüggéseiről, általános bőrápolásról, tág pórusokról, hormonális aknéról és más izgalmas, témához kapcsolódó információt szeretnétek elsajátítani, akkor várunk sok szeretettel az április 29-én megszervezett webinárunkra Burján Krisztina kozmetikussal.

Vajdaság

Elindult a regisztráció a (H)azám!, a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedőjére❗️❗️❗️

Herkulesfürdő

Hazajáró hétvége az Al Dunán

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

Anyák Napi Játszóház

Kaszoja, Arad megye

2023-ban is találkozunk a Kaszoja Fesztiválon! Reméljük, hogy nagy lelkesedéssel fogadjátok a hírt, hiszen a Kaszoja Fesztiválnál jobb nyárindítót nem igazán tudunk ajánlani senkinek!

Új Ezredév Református Központ

Szeretettel meghívjuk minden zenekedvelő testvérünket folyó év március 29-én 19 órától az Új Ezredév Református Központ templomába, rendkívüli zongora napi koncertre, amelynek előadója a világhírű litván zongorista: REINIS ZARIŅŠ.

Szabadka

A VM4K áprilisi programajánlata

Cuba Ground

Újabb történelmi pillanathoz érkeztünk. A Cuba Ground újból megnyitja kapuit a táncolni vágyok előtt, a pandémia utáni bezárás végeztével. Így választottuk tematikánk, hisz köztetek kevesen mondhatják el, hogy jártak eme tánctéren. Nick Havsen volt az az illettő, aki az utolsó Friss Hús Nézőn zenélt a Cubában, így nem szalaszthattuk el ezt a lehetőséget.

3g HUB

Tölts velünk egy felejthetetlen estét Április 27-én 18:30-tól, ahol József Attila művei, és az ezekből ihletődött alkotások lesznek a főszerepben. A helyszín pedig nem más, mint a 3g HUB!

Sapientia EMTE, Csíkszereda

2023. április 27-én, csütörtökön, 16 órától újabb előadásra kerül sor a Barátokkal a tudományról sorozatunknak köszönhetően. Ez alkalommal fr. Urbán Erik OFM szerzetes és Jonica Xénia levéltáros lesz a vendégünk.

Bolyai János Szakkollégium Temesvár

Egy toxikus (vagy mérgező) kapcsolat nem csupán akkor visel meg minket, amikor mi élünk benne, hanem akkor is, ha közelebbi vagy akár távolabbi ismerősünk szenvedését tapasztaljuk. Súlyos lelki terhet jelenthet, ha segíteni szeretnénk, de nem igazán tudjuk, hogyan csináljuk, mihez is kezdjünk, mert ilyen esetben nagyon körültekintőnek kell lennünk azért, hogy ne okozzunk még nagyobb bajt. Mindemellett az életünkben számtalan nehézséggel kell megküzdenünk, még ha nem is mindig érzékeljük ezeket: mindennapjaink boldogságának cselekvő gátlói pedig nem mások, mint maguk a mérgező kapcsolatok…

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Online

Mindfulness alapú önismereti tréningre várom azokat a kedves érdeklődőket, akik az önegyüttérzés, az érzelmi és testtudatosság, valamint a (ön)elfogadás területein új ismeretekre, sőt otthon is végezhető gyakorlatokra nyitottak

Szabadka

A VM4K áprilisi programajánlója

Magyar Ház, Temesvár

A temesvári Várbástya Egyesület Irodalmi Köre 2023. április 26-án, 18 órakor Bodó Barna Egy más mellett című könyvét mutatja be a Magyar Házban.

Bögöz

A tavalyi évhez hasonlóan most sem hagyjuk pihenni táncoló talpainkat. Várunk minden táncolni vágyó gyereket, fiatalt és felnőttet, mivelhogy a korhatár a csillagos ég.

Online

Szilágyi Éva gyógypedagógus-logopédus, angol tanár a Rákospalotai Meixner Iskolában tanít. Előadásában bemutatja, hogyan tanítja az angol nyelvet nyelvi és/vagy beszédbeli hátránnyal küzdő felső tagozatos tanulóknak.

Corneliu Coposu Vaporetto állomás

Két nővér. 2002-ben egyikük nyomtalanul eltűnt. 20 évvel később a lánya, Ágnes még mindig őt próbálja felkutatni.

Online

Előadó: S. Varga Pál Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, professor emeritus, az MTA rendes tagja, az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke

Bartók Óvoda épülete, Temesvár

Hétfőn, április 24-én délelőtt 10:00-11:00 óra között szervezünk foglalkozást anyukáknak, apukáknak és kisgyermekeknek ( 3 éves korig). A hangsúly az élménynyújtáson van, a résztvevő gyerekek és felnőttek átélhetik a közös játék és éneklés örömét.

Északi pályaudvar 2-es peron, Temesvár

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen vezetik végig az érdeklődőket Temesvár egyik legszebb, a helyi magyar közösség történetének szempontjából legmeghatározóbb negyedén, a Józsefvároson.

Északi pályaudvar 2-es peron, Temesvár

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen vezetik végig az érdeklődőket Temesvár egyik legszebb, a helyi magyar közösség történetének szempontjából legmeghatározóbb negyedén, a Józsefvároson. Teszik mindezt egy olyan rendhagyó előadás keretében, mely elsősorban a temesvári közösség összetett identitását helyezi górcső alá.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki, heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Zenta

20. BIRKANYÍRÓ ÉS BIRKAPÖRKÖLTFŐZŐ FESZTIVÁL ZENTA

Székelyudvarhelyi Művelődési Ház

QJÚB – A KOCKA KIBONTÁSA Vecsei H. Miklós és csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen.

Komárom

Április 28-án, pénteken 8.00 órai kezdettel szervezik meg az ovimajálist a komáromi Tulipán Óvodában.

Ipolyság

Április 27-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Levendula & Jázmin – a kínai pentaton hangképzés és a nyugati modális zene cseréje című koncertet az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Rimaszombat

A Petőfi Emlékév alkalmával a legnevesebb magyar költő, Petőfi Sándor (1823-1849) nyomába eredhetünk Rimaszombatban.

Kassa

Április 26-án, szerdán 16.30 kezdettel szervezik meg Magyar Zoltán Petőfi a Felvidéken című kötetének bemutatóját a kassai MaJel Rovás Központban.

Komárom

Április 25-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Petőfi 200 irodalmi összeállítást a Boráros Imre Színház előadásában a komáromi Csemadok székház épületében.

Pozsony

Április 25. kedd 17.00 Vendégünk Lapos József hídépítő mérnök, aki közel fél évszázadig oktatott a Szlovák Műszaki Egyetemen, és szinte valamennyi pozsonyi híd tervezésében részt vett. 2021-ben megkapta a Magyar Hidászok legrangosabb kitüntetését, a Clark Ádám-díjat.

Léva

A Csemadok Lévai Alapszervezete április 23-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezi meg a tiszteletadó megemlékezés a nagysallói csata 174. évfordulója alkalmából a lévai temetőben lévő nagysallói csata emlékművénél.

Ipolyság

Április 23-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezik meg Zsilka Alan és Ildikó Jávorková harmóniumavató koncertjét az Ipolysági Művészeti Alapiskola kamara koncerttermében.  

Rimaszombat

A Pósa Lajos Társaság április 23-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg Láss, ne csak nézz címmel a városnéző sétáját B. Kovács István gömörológus vezetésével Rimaszombatban. Gyülekező a városháza előtti Fő téren.  

Törökkanizsa

A rendezvényt 2009-ben indították útjára, idén lesz a 14. alkalom. A főszervező, a törökkanizsa Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke, Kovács Magdaléna így nyilatkozott : „A rendezvényt azért indítottuk el, hogy a vegyes közösségek találkozni tudjanak. Egy tartományi alapnál sikeresen pályáztunk, ez is hozzásegített. Nagy bátorság kellett hozzá, hogy megindítsuk, mivel azelőtt Törökkanizsán nem volt nyílt téri rendezvény.”

Marosvásárhely, Maros parton, a Kompnál

A Marosvásárhelyi Rádió 2023-ban is hű és következetes lesz minden eddigi vállalásához Április 22-én, a Föld napja alkalmából a Marosvásárhelyi Rádió partnereivel és önkéntesekkel közösen idén is megszervezi Maros parti takarítóakcióját.

Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum

MACKÓ TANODA: A FÖLD NAPJA

Temesvár

Április 22-én teadélutánra várnak minden érdeklődőt és kikapcsolódni vágyót a társaskör tagjai, hogy egy kellemes délutánt töltsenek el együtt. A rendezvény délután 4 órától kezdődik, a Mangaliei utca 2 sz. alatti székházukban.

Csíkszereda, Csíki Játékszín

Vecsei H. Miklós csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen.

Moszkva Kávézó, Nagyvárad

Takáts Tamás (aki az éneklés mellett szájharmonikán is játszik), Gál Gábor-gitáros, valamint Patyi Sándor basszusgitáros és Tóth Károly dobos: az amerikai blues és a magyar rock legjobb hagyományait ötvözik karakteres dalaikban.

Online

Még sosem voltál bálnalesen, de érdekel? Kiváncsi vagy, hogy zajlik, mielőtt belevágnál az életre szóló kaland szervezésébe? Itt a remek alkalom! Online tájékoztatót szervezünk azoknak, akik érdeklődnek 2023-as bálnales túráink iránt, és szeretnének róla többet megtudni.

Online

Egyre több emberrel találkozom, akinek fogalma nincs hogyan szabaduljon meg az örökösen visszatérő fájdalmától ❓ - és végre szeretnének egy hathatós megoldást találni a problémájukra.... Mindnyájan szuper emberek, akik TÉNYLEG tenni szeretnének a jól-létükért - és hát nem meglepő módon azonnali megoldást keresnek.

Magyar Ház, Temesvár

Újból megrendezésre kerül a Take it easy Ltd, a Temesvári Magyar Színház és a Várbástya Egyesület közös projektje, Az est, amikor bármi megtörténhet. A csapat hónapról hónapra új témákkal, töretlen lendülettel és rengeteg humorral várja az érdeklődőket a Magyar Házba.

Gyergyószentmiklós - GODAKO Sportközpont

5 éves születésnapi koncert Gyergyószentmiklóson a GODAKO Sportközpontban! A 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson. A zenekart Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják.

Sepsiszentgyörgy

Vecsei H. Miklós csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen.

Online

Örömhír, hogy elindult a magyar fejlesztésű DermaSoul online önsegítő program, mely kifejezetten a stresszre felerősödő krónikus bőrbetegséggel és testi tünetekkel élők támogatására készítettünk, mert hiszünk abban, hogy a stressz és a megterhelő életesemények hatására felerősödő testi tünetekkel élők támogatása nem nélkülözheti az ennek ellenálló stressz megküzdő képességünk és tudásunk fejlesztését.

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem - Stúdió Színház

Tíz vergődő személy története tíz jelenetben. Örömlánytól főügyészig mindenki hajszol valamit – nevezzük boldogságnak –, közben esendőségük, létbevetettségük mindannyiukat egyenlővé teszi szemünkben. Mindannyiunkat egyenlővé tesz.

Temesvár, Kós Károly Központ

Április 20-án, 18 órától gazdafórumot szervezünk Temesváron, a Kós Károly Központban

BGK, Bethlen Gábor Alapítvány Nagyterme

FARI PALKÓ ILONA, mindannyiunk Ica óvónénije mesél a Máltai Lovagrendről és a Romániai Máltai Szeretetszolgálatról különös kitekintéssel a nagyenyedi fiókszervezet 30 évvel ezelőtti megalakulásáról, tevékenységéről, aminek alapítója és vezetője azóta is.

Sapientia EMTE, Csíkszereda

2023. április 20-án, csütörtökön 19 órai kezdettel vendégünk lesz Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító, aki a Bánk bán újra fordításáról fog előadást tartani a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar Nagy aulájában.

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Vecsei H. Miklós és csapata, Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „a kocka kibontása” címen.

Online

A pajzsmirigy egészségéről beszélget holisztikus szemlélettel Dr. Rusvai Beáta és Szántai Zsolt AZ EGÉSZSÉG MINDENKIÉ ingyenes tudássorozat keretén belül április 19-én, szerdán 19h-tól a BodyWakes Facebook oldalán.

Nemzeti Szinház Marosvàsárhely

W. Shakespeare: A vihar Bemutató előadás A Spectrum Színház és a Beregszászi Nemzeti Színház előadása

Arta Mozi udvara, Temesvár

A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal a filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart Budapesten a Vigadóban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költője, Kányádi Sándor verseit hallhatja a közönség. Az esemény megvalósult 2019. május 8-án a Pesti Vigadóban, és május 15.-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Azóta elhangzott többfelé itthon és Erdélyben valamint Szlovákiában.

Online

Hogyan lehetünk hatékonyak egy állandóan változó világban? Miért nem működik a ToDo lista? Mitől forradalmi a GTD?

Arta-mozi nyári kertje, Temesvár

Szeretettel várunk mindenkit az évad első szabadtéri előadására, az Arta mozi udvarán április 19-én, szerdán este 6 órától!

Felsőjányok

Április 21-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg az Árendás pincészetet bemutató borvacsorát a felőjányoki Vinotékában.

Farnad

Április 21-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a beszélgető estet Gyimesi György parlamenti képviselővel az farnadi kultúrházban.

Losonc

Április 21-én, pénteken 16.30 kezdettel szervezik meg A lánglelkű költő – Petőfi Losoncon című tárlatot a losonci Nógrád Múzeum és Galéria épületében.

Fülek

Április 21-én, pénteken 8.00 órai kezdettel a Füleki Gimnázium parkolójában tekinthető meg a Petőfi mozgó múzeumbuszának kiállítása. A tárlat 16.00 óráig látogatható.

Komárom

Pál Feri mentálhigiénés szakember, motivációs tréner előadására 2023. április 20-án (csütörtök), 19.00-kor kerül sor a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Rimaszombat

Apostol koncert Rimaszombatban

Galánta

Április 20-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Novák Veronika Galánta és a romák című előadását a Galántai Honismereti Múzeum kiállítótermében

Dunaszerdahely

Április 20-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Nagy Iván etnológus Nemeshodos aranykora című előadását a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában.

Léva

Április 20-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Falu végén kurta kocsma című zenés – verses összeállítást Petőfi – emlékév kapcsán a Lévai Magyar Dalárda és a Reviczky Társulás közreműködésével a lévai Reviczky Házban.

Kassa

Április 20-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Mi és Ti: zsidó és magyar ételek bemutatója és kóstolóját a kassai MaJel Rovás Központban.

Budapest

Duray Miklós üzenete a világ magyarságának című emlékkonferencia Budapesten

Nagyölved

Április 19-én, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg Bokor Klára Gyere velem Irakba című úti beszámolóját a nagyölvedi közösségi központban.

Online

Ez az előadás fűszerekről és neveikről szól, együttes terjedésükről, de legfőképp növény, anyag és szó kapcsolatáról. Az előadás bizonyos fűszerek neveit mutatja be, és azt, hogy mit mesélnek el nekünk korai kereskedelemről, történelmi eseményekről, kulturális és nyelvi kölcsönhatásokról. A kutatás adott fűszerek neveit hasonlította össze angol, arab és kínai nyelven (amely nyelvek beszélői a fűszer-kereskedelem jeles képviselői voltak a különböző korokban), megvizsgálva a szavak – sok esetben vándorszók – terjedését, valamint különböző terminológiai variációkat, névadási stratégiákat.

Maros Művészegyüttes, Marosvásárhely

A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát. A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező.

Kishegyes

Az amatőr színjátszó találkozó programjából

Aranyosegerbegy, Magyar ház

Ismételten borversenyt szervezünk az Aranyos mentén, ahova minden bor kedvelőt, hobbi bor készítőt és nagy múltú szakembert is szívesen látunk, úgy versenyzőként mint résztvevőként.

Inaktelke

Gyümölcsfa metszéssel kapcsolatos bemutatót szervezünk 2023. Április 15-én, 11:00 órai kezdettel.

Horgos

12. népzenei tehetségkutató fesztivál Horgoson

Online

Az egyik legnehezebben tolerálható jelenség az életünkben az ismeretlennel való találkozás. Ehhez kapcsolódóan az egyik legkönnyebben aktiválódó érzelmünk a félelem. Mindeközben pedig az egyik legfontosabb szükségletünk a kapcsolódás. Mi történik, ha ez a három jelenség egyszerre van jelen? Nagyfokú kontrollt próbálunk a helyzetbe beletenni, hogy kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá válhasson a kimenetel.

Online

Külföldi továbbtanulás: előnyök és buktatók Beszéljük át közösen a külföldi és a magyar felsőoktatási rendszerek közötti különbözőségeket és az ezekből következő felvételi stratégiák eltérő formáit!

1060 Bécs, Mariahilfer Str. 1C

Marosvásárhely, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Szoknyavarró műhelymunkát szervezünk olyan hölgyeknek, akiknek még nincsen „pörgős” szoknyájuk, vagy szeretnének egy újat, és szívesen elkészítenék sajátkezűleg, gazdag tapasztalattal rendelkező szakember irányításával.

Pozsony

Április 15-én folytatódik a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárai által tartott előadások sorozata a pozsonyi Aloisianum aulájában (a pozsonyi jezsuita templom melletti teológiai egyetem épületében). Az előadások 9-12 és 13-16 óra között zajlanak.

Bátka

A Csemadok Bátkai Alapszervezete szeretettel meghívja Önöket Gaál Lajos: “A csönd végtelen volt és sötét ” című könyvének bemutatójára

Komárom

Április 14-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a költészet napi programot a komáromi Kultúrpalota dísztermében.

Komárom

Április 15-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Adj esélyt digitálisan elnevezésű jótékonysági koncertet a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban

Rimaszombat

Április 14-én, pénteken 17.00 órakor a rimaszombati Ganevia Galériában lesz Hajnovics Márta: Mozgás című kiállításának megnyitója.

Tornalja

A Csemadok Tornaljai Területi Választmánya a Rákóczi Magyar Házban április 14-én (péntek) 16 óra 30 perctől emlékezik meg a Felvidékről kitelepítettekről.

Topolya

A a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozójára, április 13-a és 22-e között kerül sor Topolyán.

Online

Díjmentes, online tájékoztató előadás és beszélgetés VESZTESÉGRŐL, GYÁSZRÓL és a feldolgozást segítő Gyászfeldolgozás Módszerrő

Online

Óriási tavaszi lendülettel és szeretettel várjuk, hogy csatlakozzatok hozzánk ismét a következő élő online bejelentkezésünkkor.

Bartók Béla Elméleti Líceum

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem, Temesvár

Robert Icke szövege valójában Arthur Schnitzler Bernhardi professzor (1912) című darabjának aktualizált átirata, mely a ma valóságának társadalmi-politikai viszonyai között követi nyomon főszereplője, Ruth Wolff orvos és kutató sorsát és nyilvános, szakmai meghurcoltatását, egy haldokló kiskorú páciensével kapcsolatban meghozott döntése miatt.

Zengő Tér, Csíkszereda

A szeredai táncházsorozatunk nagyböjtben szünetelt és ez időszak végéhez érve húsvéti táncházba invitálunk benneteket, majd kéthetente folytatjuk a csíkszeredai táncházakat!

Somorja

Április 13-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg az író – olvasó találkozót Rajczi Adriennel a somorjai Zalabai ZsIgmond Városi Könyvtár épületében. 

Pozsony

A Csemadok Pozsony – Óvárosi Alapszervezete április 13-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg Patrubányi Miklós  A felvidéki magyarok és a világ magyarsága című előadását a  pozsonyi Csemadok Rákosi Ernő nagytermében.

Ipolyság

Április 13-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Hazajáró könyvbemutatóval egybe kötött közönségtalálkozóját az ipolysági városháza színháztermében. 

Dunaszerdahely

Április 13-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Hangácsi István képkiállítását a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában.

Galánta

Április 13-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Egészség estet Ferenczy Lászlóval a Galántai Városi Művelődési Központ épületében. 

Pozsony

Április 13. csütörtök 17.00 „Daloljunk Matus Jánossal” és tanuljunk meg néhány szép magyar népdalt.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Stúdióterem

Magyar népballadák és Arany János balladáinak felhasználásával Tar Mónika és alkotótársai különleges és hiánypótló előadást állítottak színpadra.

Somorja

Április 12-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést Somorján.

Dunaszerdahely

Április 12-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Zolcer János Háború – Miért dúl háború Ukrajnában? című kötetének bemutatóját a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban. 

Balogtamási

Kitelepítettek emléknapja Balogtamásiban

Pozsony

Április 12-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Bácsfainé dr. Hévízi Józsa és B. Szabó Péter társszerzők A svájci Jura kanton autonómiája, harca az önrendelkezésre című kötetének a bemutatóját a Szövetség pozsonyi székházában.

Somorja

Április 12-én, szerdán 11.00 órai kezdettel szervezik meg a villámcsődület  – verskórust a somorjai Szent István téren.

Budapest

Felvidékről kitelepítettek emléknapja Budapesten

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás április 12-én, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Léva

A Reviczky Társulás április 11.én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg dr. Popély Árpád A jogfosztottság évei – Magyarok Csehszlovákiában 1945 – 1948 között című előadását a lévai Reviczy Házban.

Nagyvárad

Horváth Imre nagyváradi költőre emlékezünk halálának 30. évfordulóján, amely egyben a magyar költészet napja.

Gemma Book Café

Kávézni nemcsak a kávéért megy az ember. De hát, akkor miért is? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízzuk, viszont nekünk és a Gemmának, jövő keddre van egy ajánlatunk.

Online

Egy tapasztalt tárgyaló felismeri a játszmákat a tárgyalási folyamatban. A jó tárgyalópartner rugalmas. Hamar felfedezi, milyen kölcsönös előnyökkel járna egy megállapodás? Hajlandó elengedni eredeti elképzeléseit az együttműködés érdekében és hatalmában áll partnerré tenni a nehéz ügyfeleket, sőt átalakítani a legnehezebb tárgyalásokat is.

Új Ezredév Református Központ

Szeretettel várjuk testvéreinket a Feltámadás ünnepén istentiszteleteinkre az Új Ezredév Református Központ templomába, első és második ünnepen délelőtt 10 órától! Másodnapján Józsa Tamás személyében ötödéves teológiai hallgató szolgálatát követhetjük. Nagyhéten, szerdától szombatig, 18 órától bűnbánati alkalmakon készülhetünk lelkiekben az ünnepre.

Temesvár, Strada Mangalia u 2, sz.

Április 10-én, délután a társaskör nőtagjai piros tojással várják a locsolkodókat.

Kishegyes

A női fórum húsvéti játékokat szervez a gyerekeknek – Hamarosan MIRK

Új Ezredév Református Központ

Szeretettel várjuk testvéreinket a Feltámadás ünnepén istentiszteleteinkre az Új Ezredév Református Központ templomába, első és második ünnepen délelőtt 10 órától! Másodnapján Józsa Tamás személyében ötödéves teológiai hallgató szolgálatát követhetjük. Nagyhéten, szerdától szombatig, 18 órától bűnbánati alkalmakon készülhetünk lelkiekben az ünnepre.

Új Ezredév Református Központ

HÚSVÉTI MULATSÁG A 4+2 ASSZINKRON EGYÜTTESSEL

Szövérd

Húsvéti bált szervezünk a Szövérdi kulturothonban 20:00- órai kezdettel amelyre szeretettel várunk minden mulatni vágyot. A jó hangulatot a Party Music biztositja!

Somorja

Április 11-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg a magyar költészet napja alkalmából Szarka Gyula Petőfi dicsérete című koncertjét a Somorjai Városi Művelődési Központ épületében.

Rimaszombat

Április 11-én, kedden, 18.00 órától a rimaszombati római katolikus templomban húsvéti koncert lesz, melyen középkori és reneszánsz dalok hangzanak el korabeli hangszereken három magyarországi művész előadásában. Király Nóra gótikus hárfán, Szászvárosi Sándor viola da gambán, Nagy Csaba pedig lanton játszik.

Dunaszerdahely

A Pázmaneum április 11-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Felvidékről kitelepítettek emléknapját a dunaszerdahelyi Kitelepítettek emlékművénél.

Fülek

XVI. Palóc Húsvét a füleki várban

Ajnácskő

Az ajnácskői önkéntes tűzoltók húsvéti bálja

Ipolyszakállos

Április 9-én, vasárnap 19.30 kezdettel szervezik meg a húsvéti bált az ipolyszakállosi kultúrházban.

Pozsony

Április 9-én, vasárnap 9.00 órai kezdettel szervezik meg a magyar nyelvű húsvétvasárnapi szentmisét a pozsonyi  ferences templomban, majd 18.00 órai kezdettel a Virágvölgyi templomban.

Csíkszereda

Nagypénteken tojásíró maratonra várjuk Csíkszeredában is az érdeklődőket. Délutántól estig bármikor lehet csatlakozni az eseményhez, melynek az alapítványunk székhelye (Petőfi Sándor u. 30. szám) ad otthont.

Erdélyi Hagyományok Háza, Marosvásárhely

A húsvét elmaradhatatlan jelképe a hímes tojás. Szeretnénk ha mindenki szép írott tojásokat tehetne ki az ünnepi asztalra, ebben tudunk segíteni, ezért tojásíró kalákát szervezünk nagypénteken, április 7-én, 17:00-20:00 óra között. Erre az eseményre olyan jelentkezőket várunk, akiknek már van némi tapasztalatuk tojásírás terén. A tevékenységet Simó Ünige kézműves vezeti.

Heltai FolkCenter, Kolozsvár

Nagypénteken tojásíró maratonra várjuk Kolozsváron is az érdeklődőket. Délutántól éjfélig bármikor lehet csatlakozni az eseményhez, melynek a Heltai Folk Center (Mikó u. 18. sz.) ad otthont.

Doroszló

Tojásfestéssel készülődnek a doroszlóiak a húsvétra

Fészek Blues & Rock Music Pub, Székelyudvarhely

Az Auraleak tagjai egy futurisztikus disztópiát megidézve, elvont sci-fi és indusztriális elemekkel ruházza fel magát a monumentalitás és a részletesség dualitását megjelenítve, ezzel mindünkben felébresztve valami ösztönös, elemi ellenállást.

Székelykeresztúr, unitárius templom

Nagycsütörtökön alapítványunk három koncertet szervez Erdélyben Ég és Föld címmel, a három erdélyi történelmi egyház egy-egy templomában: Székelykeresztúron az unitárius templomban, Marosvásárhelyen a református Vártemplomban és Kolozsvárott az evangélikus Pietati templomban.

Marosvásárhelyi Református Vártemplom

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány nagycsütörtökön három koncertet szervez Erdélyben Ég és Föld címmel, a három erdélyi történelmi egyház egy-egy templomában: Székelykeresztúron az unitárius templomban, Marosvásárhelyen a református Vártemplomban és Kolozsvárott az evangélikus Pietati templomban.

Kolozsvár, evangélikus Pietati templom

Nagycsütörtökön Ég és Föld címmel ünnepi koncertre kerül Kolozsvárott az evangélikus Pietati templomban.

Online

Szunyogh Szabolcs újabb videó előadását nézhetik meg az érdeklődők, melynek címe Sissy és a zsidók.

Online

Az ellenőrzések az óvodák mérési-értékelési rendszerét is érintik, vizsgálják. Jelentkezzen most díjmentes online szakmai napunkra és tegye fel egyedi kérdését szakértőnknek!

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

"Két férfi, akik belefáradtak a soha véget nem érő háborúban eltöltött életbe, a madarakkal együtt felépítik Felhőkakukkvárt, a művészettörténet egyik első megvalósított utópiáját. Két és fél ezer évvel Arisztophanész vígjátéka után, mi továbbra is háborúban élünk, amely nem ér véget, csak alakot vált és földrajzi helyet, fáradtak vagyunk, leigázottak, s csak álmodozunk saját utópiánkról. Vajon mindezek után létrehozható egy világ, ahol mindenki egyenlő, ahol nincs háború, nincsenek harcok? És ha igen, miért nem tudjuk megvalósítani?"

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Maros Művészegyüttes, Marosvásárhely

A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát. A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező.

Rimaszombat

Húsvéti bál Misivel Rimaszombatban

Berzéte

Húsvétváró Berzétén

Pozsony

Április 7-én, pénteken 10.00 órai kezdettel szervezik meg a keresztúti ájtatosság a máriavölgyi kálvárián. 17.30 nagypénteki szertartás a pozsonyi Ferences templomban.

Kassa

Április 6-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Csorján Melitta Kortárs művész – anya vagyok című kiállításának a megnyitóját a kassai FiguratiF Galériában.

Pozsony

Április 6-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel tartják meg a nagycsütörtöki magyar nyelvű szentmisét a pozsonyi ferences templomban.

Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Marosvásárhely

Az első ismereteket hagyományainkról, az első találkozást a népi kultúrával, természetesen a gyerekekhez legközelebb álló nyelven: a zene, a tánc, a játék által ismerhetik meg a gyerekek a Gézengúz gyermektáncházban. A népi gyermekjátékok, körjátékok és kis dalok, rigmusok hétről hétre felcsendülnek az óvodásoknak szóló alkalmakon.

Planetarium, Kolozsvár

A Csajod zenekar (https://www.facebook.com/aCsajod) 2017 őszén egy jamsession keretein belül alakult Kolozsváron. 2019 szeptemberében jelent meg első (szerzői kiadású) kislemezünk és ezt követően rendszeres vendégei az erdélyi magyar fesztiválok színterének és számos Magyarországi fesztiválon is megmutatták már magukat. Előzenekar: 8 Light Minutes

Óbecse

Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör és PEREM Magyar Színházi Egyesület eseménye

Szabadka

A Népkör Magyar Művelődési Központ ünnepi programsorozata

Kassa

Április 4-én, kedden 18.00 órai kezdettel mutatják be a Konke Orfeum zenés kabarét a Kassai Thália Színház Márai Stúdiószínpadán

Komárom

Április 4-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg prof. Dr. Zentai Tünde néprajzkutató és Ament Éva bútorfestő szakoktató A komáromi festő-asztalosok öröksége című előadását a komáromi Duna Menti Múzeum  Zichy-palotabeli termében.

Kassa

Április 4-én, kedden 14.00 órai kezdettel szervezik meg a húsvéti magyar piacot a kassai MaJel Központ épületében.

Doroszló

A doroszlóiak a 271 éves falujuk évfordulóját ünneplik.

Maros Megyei Múzeum, Néprajzi és Népművészeti osztály

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szeretettel várja önöket április 4-én 17 órakor az Árnyalatok című kiállítás megnyitójára a Maros Megyei Múzeum Néprajzi és Népművészeti Osztályának székhelyén.

Marosvásárhely

Április 4-én 17:00-20:00 óra között alapítványunk közös családi kézműves tevékenységre várja az érdeklődőket. A nagyhéten a tojásírás technikáját sajátíthatjuk el Molnár Rozália irányításával.

Online

Melyik a hatékonyabb? Vagy mi van, ha valójában egyik sem az? Amikor a gyerek „rosszalkodik”, valami nem helyénvalót követ el, első reakciónk lehet, hogy ennek kell lenni valamilyen következményének. Hiszen ebből fogja megtanulni, hogy ilyet nem csinálunk, ezt nem szabad.

Banatul Sportlíceum

Ha hétfő, akkor kosarazás! A TEMISZ-kosárkör újabb találkozójára a megszokott módon, 20:15-ös kezdettel kerül sor, a Banatul Sportlíceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Ipolyság

Április 3-án, hétfőn 16.00 órai kezdettel szervezik meg Farkas András festőművész  Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának illusztrációiból készült kiállítás megnyitóját az ipolysági Simonyi Lajos Galéria épületében.

Zenta

2023.04.02-án, Zentán, másodszor kerül megrendezésre az Óbecsei Oldtimer Klub szervezésében az Oldtimer-találkozó, a veterán autók idényének megnyitója.

Nagycétény

Április 2-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezik meg dr. Csámpai Ottó A hősök nem halnak meg című kötetének előadással egybekötött bemutatóját a nagycétényi kultúrházban.  

Érsekújvár

Április 2-án, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg a jótékonysági koncertet az érsekújvári Csemadok székházban. A tetszés szerinti belépővel a Szent István szobor elkészítését támogatják.

Rozsnyó

Április 2-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivál keretei között Nyéky Miklós zongoraművész koncertjét a rozsnyói református templomban

Gergelyfala

Húsvétváró kézműves vásár Gergelyfalán

Pozsony

Április 2-án, vasárnap 9.00 órai kezdettel szervezik meg a virágvasárnapi szentmisét a pozsonyi ferences templomban. 18.00 órai kezdettel a Blumentál templomban tartanak magyar szentmisét.

Szőgyén

Április 1-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg a húsvétváró rendezvényt a szőgyéni Tájház és Régészeti Múzeumban.

Tardoskedd

Húsvétváró a Csemadokkal Tardoskedden

Bátka

Húsvéti kézműves foglalkozás Bátkában

Jelen Ház, Arad

Április 1-jén lesz 2 éve, hogy aradi csapatunk útjára indította a Hangos Rádiót. Merész tervünket féltve dédelgettük, akkor még csak reménykedtünk, hogy lesz folytatás. A rádió 2 éves fennállásának alkalmából április 1-jén (nem vicc!) szombaton 19 órai kezdettel Hangos-bulit szervezünk a Jelen Ház nagytermében.

Temesvár

NŐI CSENDESNAP

Nagykikinda

A József Attila Színtársulat bemutatója

Zenta

Szombaton a III. BabaExpo Zentán!

Zenta

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete társszervezője a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciának. Az idei konferencia témája: Az oktatás a fenntartható fejlődés szolgálatában.

Magyar Ház Temesvár

A temesvári Várbástya Egyesület Irodalmi Köre 2023. március 31-én, 18 órakor tartja meg Petőfi-emlékestjét a Magyar Házban.

Kárpát-medence

Vajdaság résztvevők számára is online Kárpát-medencei ifjúsági szavalóversenyt hirdet a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány, "Versben a hazaszeretet" elnevezéssel

Szabadka

A Népkör hagyományos kiállításmegnyitója

Zenta

A Zentai Alkotóház a zEtna szervezésében. A zEtna kortárs irodalmi értékek létrehozását és népszerűsítését tűzte ki céljául a társművészetek bevonásával, rendszeres és időszakos, hagyományos és elektronikus kiadói tevékenység folytatásával, közönségtalálkozók, szakmai és ismeretterjesztő rendezvények szervezésével.

Online

Szeretettel várunk március 31-én egy ingyenes, online előadásra, ahol a regeneratív talajművelésről tart előadást Bálamodaka Dásza (Antal Balázs), Krisna-völgy főkertésze. Fókuszban a tavaszi teendők lesznek!

Bolyai János Szakkollégium

Identitásrétegek, média(hatalom), erdélyi sorskérdések

Szabadka

Magyar film vetítése a VM4K klubhelyiségében, minden csütörtökön

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Bartók Óvoda épülete, Temesvár

2023. március 29-én délután 17 órától Nyílt Napot szervezünk a Kisépületben (I.Maniu u. 42.). Ebből az alkalomból bemutatjuk az iskola ajánlatát és megtekinthetők az előkészítő osztályosok osztálytermei valamint az új épület termei (mozgásterem, ebédlő) Szeretettel várjuk a nagycsoportos óvodások szüleit bármelyik óvodából!

Óbecse

Húsvéti foglalkozások az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Ipolyság

Március 31-én, pénteken 8.15 kezdettel szervezik meg a Honti Pedagógustalálkozót az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola épületében.

Dunaszerdahely

Március 29-től, szerdától látható Almási Róbert festőművész emlékkiállítása a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár épületében.

Csíkszereda

FEKE PÁL, KAUTZKI ARMAND, PELLER KÁROLY - A Nő szívét ki ismeri? - Erdélyi Turné 2023

Magyarkanizsa

Háromnapos foglalkozás gyerekek számára

Temesvár, Belvárosi Református Templom gyülekezeti terme

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Temesvári Diákház

A nő szívét ki ismeri? -operett, musical és táncdal gálaest

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát hétfőnként 20:15-ös kezdettel, heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Topolya

A sportág legifjabb versenyzőit várják március utolsó hétvégéjén Topolyára

Magyar Ház Temesvár

A 2023-as év is gazdag lesz TeMISz-Játékestekben. A diadalmas győzelmek, a megsemmisítő vereségek, na meg azok a körömrágós döntetlenek meghódítják a Magyar Házat.

Aranyág

MEDVEHAGYMA TÚRA ARANYÁGRA

Bartók Béla Elméleti Líceum

Húsvétváró játszóház a Bartók Béla Elméleti Líceumban.

Temesvár-Gyárvárosi Millenniumi templom

Bach Mindenkinek” Fesztivál –  Magyarország  Kulturális és Innovációs Minisztériuma támogatásával Dóbisz Áron orgona- és Samodai Bence trombitaművész Bach műveket ad elő. Az ingyenes koncertre szeretettel várnak mindenkit a Temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomba 2023. március 25-én, szombaton 19 órától

Kultúrpalota, Marosvásárhely

2023 március 25-én szombaton este végre megjelenik a Defender zenekar nyolcadik lemeze. A lemez érdekessége, hogy a 70 évek beli hangzásvilágot képviseli. Hogy hitelesebb legyen, ugy is lett rögzítve a lemez, ahogy annakidejen készítették a lemezeket.

Zenta

Gyalogtúra a vajdasági Tisza-menti kis városkában, Zentán. Ey alkalommal Zenta turisztikai látványosságai lesznek terítéken...

Zenta

A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet küldetése a Kárpát-medencei magyarság összetfogása. Ez a közösségi program is ezt hivatott megerősíteni.

Online

 NÉZD MEG ONLINE március 23-26. között az eSzínházban! Szerző: Katona József

Online

Sokan közülünk rengeteg időt töltenek és egyre több dolgot intéznek az interneten. Vajon tisztában vagyunk a veszélyekkel, amelyek ránk leselkedik eközben? Nemzetközi kutatások szerint háromból két ember esett már áldozatául internetes csalásnak. Ignácz József, IT szakember, sorra veszi online életünk leggyakrabban előforduló buktatóit és segít abban, hogy ne váljunk ezek áldozataivá.

Szabadka

Magyar nők és hősnők – amikor a fakanál is kard

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Online

Az online alkalmakon bemutatom, milyen egyszerű a legtöbb növényt akár cserépben is nevelni, hogyan lehet természetes szerekkel megvédeni őket a kártevőktől, kórokozóktól, milyen felhasználási és tárolási módjai vannak az egyes növényeknek.

Online

Minden nő rendelkezik a szülés ősi tudásával. Ennek az elfeledett tudásnak a felébresztésében szeretnénk segíteni Nektek. Hallgassátok meg Dórit amikor a várandósság es a szülés lelki hátteréről, a nem gyógyszeres fájdalomcsillapitás módszereiről, a fájdalom megéléséről, a relaxációs lehetőségekről, a szuggesztiók használatáról mesél nektek.

Kassa

Március 23-án, csütörtökön 16.30 kezdettel szervezik meg Stumpfné Braun Zsuzsanna Lelkemnek titkos műhelyében – Petőfi sokrétű életműve című előadását a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Helemba

Március 23-án, csütörtökön 9.30 kezdettel szervezik meg Generációváltás a családi vállalkozásban című szakmai előadássorozatot a helembai  Kék hal panzió és étteremben.

Komárom

Március 21-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Csáky Pál A penge élén című kötetének bemutatóját a komáromi Csemadok székházban.

Törökfalu

Gyermekprogrammal kedveskedik a törökfalui gyerekeknek a kevi szülők közössége, valamint a Móra István Művelődési Egyesület

Temesvár, Vaporetto Corneliu Coposu megálló

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen vezetik végig az érdeklődőket Temesvár egyik legszebb, a helyi magyar közösség történetének szempontjából legmeghatározóbb negyedén, a Józsefvároson.

Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy

Dr. Zacher Gábor Sepsiszentgyörgyön - Mindennapi mérgeink A toxikológia tárgya nem csak a különböző drogok vagy az alkohol témájában merülhet ki. A Mindennapi mérgeink című előadásában a Dr. Zacher Gábor olyan hétköznapi, ám annál mérgezőbb jelenségekre fókuszál, mint például a düh, a harag vagy a frusztráció.

Temesvár, Belvárosi Református Templom gyülekezeti terme

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Temesvár, Nyugati pályaudvar, 2-es peron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen vezetik végig az érdeklődőket Temesvár egyik legszebb, a helyi magyar közösség történetének szempontjából legmeghatározóbb negyedén, a Józsefvároson.

Temesvár, Nyugati pályaudvar, 2-es peron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és több független temesvári színész közösen vezetik végig az érdeklődőket Temesvár egyik legszebb, a helyi magyar közösség történetének szempontjából legmeghatározóbb negyedén, a Józsefvároson.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát hétfőnként 20:15-ös kezdettel, heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Online

Az ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet tudományos estjeinek soron következő alkalma a családi dinamikára ható transzgenerációs folyamatokat vizsgálja.

Online

Szeretnél felkészülni a tesó érkezésére? Jó lenne tudni, hogyan kerüld el a civakodást? Tesóféltékenységgel küzdötök és eszköztelennek érzed magatokat? Bántják egymást a gyermekeid? Ne ess kétségbe, mindig van megoldás! Rajtuk múlik, milyen tesók lesznek, de a te Szülőként javítani és rontani is tudsz rajta. Összeállítottunk egy alapcsomagot, ahol segítünk megtalálni a NEKTEK legmegfelelőbb megoldásokat!

Horgos

Filmvetítéssel emlékeznek meg Bartók Béláról a horgosiak

Új Ezredév Református Központ, Temesvár

Gy. Szabó Béla festő, grafikus emlékkiállítás nyílik 2023. március 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az Új Ezredév Református Központ Kerek termében.

Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet

A közismerten mélyen hivő orvosprofesszor – a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket szétválasztó orvoscsapat vezetője – a Magyar Baptista Gyülekezetben tart előadást Temesváron,  2023. március 19-én, vasárnap, 10.00 órai kezdettel.

Hun Ursus

Mesélő: Vörös Katalin Videó: Hokedli Stúdió Megtekinthető : Hun Ursus oldalon

Nova Perspectiva Egyesület, Marosvásárhely

Nyílt nap a Nova Perspectiva Egyesületnél

Temesvár Belvárosi Református Gyülekezet terme

Olyan kérdésekre keressük a választ, mint: Ki áll mögöttem, mellettem, körülöttem, felettem? Miért lehetünk hálásak a családunkért? Szó lesz a testvérek közötti kapcsolat fontosságáról, illetve az igaz barátság értékeiről is.

Collegium Hungaricum Wien

Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár

Meghívott: Dr. Frigy Szabolcs-István (Szatmárnémeti), iskolai tanácsadó, egyetemi oktató a BBTE szatmárnémeti tagozatán. Kutatásai az ifjúság témájához kapcsolódnak, különös tekintettel az iskola és a hozzá kapcsolódó lelki jelenségekre.

Bartók Béla Elméleti Líceum

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Online

Próbáld ki a kódolást, és írj egy weboldalt a nulláról! Töltsünk együtt egy estét egy változatosabb digitális világ elképzelésével – és ne álljunk meg a képzeletnél. Mentorunk, Bálint, segít neked abban, hogy 3 óra alatt a nulláról elsajátítsd a HTML/CSS alapjait, és elkészíts egy weboldalt!

Online

Előadásom során azokat a tényezőket tekintem át, melyek a kezdetekben aktívan alakították, és akár máig is szervesen meghatározzák a Borges-életmű magyar recepcióját, illetve a Borgesszel kapcsolatos elképzeléseinket.

Online

A Sci-9 - Tudomány a Kutyakiképzésben és a SciDog - A Kutyaegyetem előadásán Tóth Katinka kutyaviselkedés kutató, iskolavezető, terápiás oktató fog a kutyák szorongásos- és félelmi zavarainak elméleti hátteréről és hatékony terápiás tréningmódszerekről mesélni.

Marosvásárhely

Ünnepeljük együtt a mai, nemzetünk számára jeles napot a Postaréten, 16:00 órai kezdettel!

Temesvár

Az RMDSZ Temes megyei szervezete, civil és művelődési szervezetekkel illetve egyházainkkal együttműködve tisztelettel meghívja Önt, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulójának megünneplésére szervezett temesvári rendezvényekre.

Temesvár

Az RMDSZ Temes megyei szervezete, civil és művelődési szervezetekkel illetve egyházainkkal együttműködve tisztelettel meghívja Önt, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulójának megünneplésére szervezett temesvári rendezvényekre.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem, Temesvár

A Tragédia előadást Madách műve nyomán gondolatébresztőnek szánom. A táncművészet (néptánc, kortárstánc, mozgásművészet) eszközeivel a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről kérdéseket teszek fel és megpróbálom a válaszokat is megkeresni. Múlt nélkül nincs jövő, mondja Babits, a jelent látva kimondom, jövő nélkül nincs jövőnk. Ezért küzdjünk tovább és bízva bízzunk!

Szabadka

KOSZORÚZÁS ÉS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A NEMZETI ÜNNEP JEGYÉBEN

Léva

A Csemadok Lévai Alapszervezete március 15-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezi meg a nemzeti ünnepünk alkalmából szervezett műsorát a lévai zsinagóga épületében.

Érsekújvár

Március 15-én, szerdán 17.30 órai kezdettel szervezik meg a március 15-ei ünnepséget Érsekjúváron.

Somorja

A Csemadok Somorjai Alapszervezete március 15-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Tisztelet a bátraknak! Címmel az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepséget Somorján.

Rimaszombat

2023. március 15-én, 17.00 órakor kezdetét veszi a megemlékezés. Mindenkit szeretettel vár a RIMASZOMBATI CSEMADOK ALAPSZERVEZETE

Komárom

Március 15-én, szerdán 16.30 kezdettel szervezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést Komáromban.

Komárom

A Szövetségben Komáromért március 15-én, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezi meg a koszorúzást a komáromi katolikus temetőben található felújított 1848/49-es emlékműnél.

Ipolyság

Március 15-én, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést az ipolysági temetőben található Megbékélés Kapujánál.  

Tornalja

A Csemadok Tornaljai Területi Választmánya nagy szeretettel meghív mindenkit a március 15-én 16 órától tartandó forradalmi megemlékezésre!

Nagykapos

Március 15-én, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg az 1948/49-rs forradalom és szabadság Ung-vidéki megemlékezését a Nagykaposi Városi Művelődési Központban.

Pozsony

Március 15-én, szerdán 15.30 kezdettel szervezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a pozsonyi Medikus-kertben.

Gömörhorka

Március 15-én, szerdán 14.30 kezdettel szervezik meg a megemlékezést Gömörhorkán.

Péder

Március 15-én, szerdán 14.30 kezdettel szervezik meg a koszorúzással egybekötött megemlékezést Péderben.

Szenc

Március 15-én, szerdán 14.00 órai kezdettel szervezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtti tisztelgésként a gyertyagyújtást a szenci Kisfaludy-síroknál.  

Szőgyén

Március 15-én, szerdán 10.30 kezdettel szervezik meg a történelmi megemlékezéssel egybekötött koszorúzást Szőgyénben.

Régészeti és történeti múzeum, Marosvásárhely

Feleségek felesége - Zenés Pódiumműsor Szendrey Júlia emlékére

Marosvásárhelyi Vár

Petőfi műhely

Dunaszerdahely

Március 14-én, kedden 18.00 óra kezdettel szervezik meg a Magyar Állami Népi Együttes Körtánc, Kárpát-medence antológia című bemutatóját a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ épületében.

Pozsony

2023. március 14. kedd 17.00 Ki volt Selye János, és miért vette fel a nevét a komáromi egyetem? A stresszelmélet kidolgozójának életét és munkásságát dr. Gálffy Balázs mutatja be előadásában.

Komárom

Március 14-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg az Őrzők: vigyázzatok a strázsán című ünnepi  műsort a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Losonc

Szeretettel várnak mindenkit, már kedden, március 14-én, Kármán Jószef születésnapján, 16.00 órakor a losonci Apollo moziban az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra emlékező műsorra.

Belvárosi Református Templom gyülekezeti terme, Temesvár

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Bartók Óvoda épülete, Temesvár

Hétfőn, március 13-án délelőtt 10:00-11:00 óra között szervezünk foglalkozást anyukáknak, apukáknak és kisgyermekeknek (3 éves korig).

Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed

A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes és a Zagyva Banda három állomásos erdélyi turnéjának első állomása Nagyenyed.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát hétfőnként 20:15-ös kezdettel, heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Jelen Ház Arad

A hagyományőrző kézműves foglalkozáson a résztvevők kokárdát és huszár lovat készíthetnek, mézeskalácsot díszíthetnek, hungarocell díszeket festhetnek és megismerkedhetnek a gyöngyfűzéssel, szövéssel, valamint nemezeléssel is!

Online

Bethlenfalvy Ádám színházi nevelési szakember, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója tartja március 13-án, hétfőn 15 órakor a Szétszabdalt könyvek - Történetfeldolgozási stratégiák a drámaórán c. online foglakozást.

Online

Kik voltak a szabadságharc szuperhősei? Hogy zajlott egy reformkori országgyűlés? Milyen volt a közlekedés, a gasztronómia vagy éppen a divat a 19. század közepén? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük együtt a válaszokat a Digitális Edukációs Múzeumi Órák 6 online élménynapon, ahol a diákok találkozhatnak Petőfi Sándor alakjával türelemüvegbe rejtve, érdekességeket tanulhatnak a reformkori emberek mindennapjairól, egy kreatív matekfeladatban krajcárt számolhatnak, összekeveredett versrészleteket bogozhatnak ki vagy éppen a magyar katonai térképészetben merülhetnek el.

Maros Művészegyüttes, Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Rádió és a Maros Művészegyüttes ünnepi folklór előadása

Ó-teleki Régi iskola

Könyvbemutató, előadás, rajzpályázat eredményhirdetés, könyvkiállítás és fotókiállítás – ilyen gazdag programmal emlékezik az 1848-as forradalom hőseire az Ó-teleki Régi iskolában öt szervezet, március 12-én, 16 órakor.

Révi-Szoros

Szeretettel várunk mindenkit gyalogtúránkra a Révi-szorosba (14 km, 600 m szintkülönbség), amely során meglátogatjuk a Zichy-cseppkőbarlangot is, ha erre lehetőség nyílik.

Online

Mesélő: Vörös Katalin Videó: Hokedli Stúdió Megtekinthető : Hun Ursus oldalon

1060 Bécs, Mariahilfer Str. 1C

Temesvár Józsefvárosi Plébánia

Családos lelki- és közösségi nap nagyböjtben Szeretettel várnak mindenkit a Temesvár józsefvárosi plébániára, 2023 március 11-én, 9.30 órától!

Online

A Mentor Team ingyenes tőzsdei előadásán lépésről lépésre mutatjuk meg a tőzsdei kereskedelem válságokon átívelő múltját, jelenét és jövőjét. Rámutatunk arra, hogy miként lehet a hobbi 'tőzsdézéstől' a profi pénzügyi befektetési szintig terjedően betekintést nyerni a különböző pénzügyi területek azonosságaiba.

Moszkva Kávézó, Nagyvárad

Az Ørdøg Nagyváradon. Vendég: Reverse The Moment 2023. március 11., szombat 19.30 Nagyvárad, Moszkva Café

BT Aréna, Kolozsvár

A Hungarikum Kavalkád egy koncertsorozat, amely három olyan műfajt állít színpadra, amelyek önmagukban hungarikumnak számítanak, és meghatározzák a magyar kultúrát: a 100 Tagú Cigányzenekar, a Klasszikus Magyar Nóta és a Magyar Operett. A rendezvény a magyar nóta és operettkultúra tradíciójának folytatására és a legismertebb darabok bemutatására vállalkozik egy minden eddiginél magával ragadóbb műsorban erdélyi, magyarországi és külföldi helyszíneken.

Zenta

Egyéni és csoportos Hellinger-féle családállítás Gruik Zsófiával

Újvidék

A Petőfiben bő egy éve folynak a munkálatok, már csak az udvari részben maradt nagyobb, elvégzendő munka, minden jel arra mutat, hogy még ebben a hónapban megtörténhet majd a műszaki átadás.

Szepsi

Március 12-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a koszorúzással egybekötött megemlékezést Szepsiben.

Galánta

Március 12-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából szervezett koszorúzási ünnepséget a galántai városi temetőben Sebestyén László 1848-as országgyűlési képviselő sírjánál.

Magyarbőd

Tisztelettel és szeretettel hívjuk az Abaúj-tornai Református Egyházmegye lelkészeit, gondnokait, presbitereit és gyülekezeti tagjait az 1848/49-es szabadságharc 175. évfordulója alkalmából Magyarbődön tartandó ünnepi istentiszteletre és koszorúzásra

Pozsony

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás március 12-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezi meg a Petőfi és Pozsony című irodalmi – művelődéstörténeti sétát Pozsonyban.

Kassa

Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Kassai Polgári Klub közösen szervezi meg március 12-én, vasárnap 9.30 kezdettel a megemlékezését gróf Esterházy Jánosról a kassai Csáky – Dessewffy palota udvarán.

Éberhard

Március 12-én, vasárnap 8.15 kezdettel szervezik meg az 1848/49-es szabadságharc 175. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzást az éberhardi temetőben lévő Petőcz György emlékműnél.

Tornalja

Korpás Éva (Külhoni magyarságért díjas, Fonogram-díjas, Harmónia-díjas) előadóművész és művésztársainak előadása.

Kassa

Március 11-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Szombat esti láz című rendezvényt (élőzene szaxofonra, bőgőre, cimbalomra, klarinétra, tárogatóra, hegedűre, brácsára + harapnivaló) a kassai B!stRovás épületében.

Szenc

A Szenc és Vidéki Társulás március 11-én, szombaton 17.30 kezdettel szervezi meg Esterházy János megemlékezését a szenci katolikus templomban.

Nána

A Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás és a Csemadok Nánai Alapszervezete közösen szervezi meg március 11-én, szombaton 14.30 kezdettel a Petőfi mindenkié című emlékműsort Nánán.

Pozsony

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vendégelőadói által tartott tanulmányi napra a pozsonyi székhelyű Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának épületébe, vagyis az Aloisianum nagytermébe (a pozsonyi jezsuita templom mellett), ahol március 11-én délelőtt 9-kor kezdődik az első előadás.

Nagyenyed

A cigány kultúra: sztereotípiákról, sátoros-gábor cigány szokásokról, beilleszkedésről

Torda

Pénteken a tamburazene százéves múltjára emlékeznek

Új Ezredév Református Központ

Kiknek szól a vezetői konferencia? Lelkészeknek, diakónusoknak, gyermek- és ifjúsági munkásoknak, presbitereknek...

Óbecse

Petőfi velünk él!-Irodalmi- és képzőművészeti pályázat gyermekek részére

Bartók Béla Elméleti Líceum

TÁNCTANÍTÁS – HARMÓNIA TÁRSASÁGI TÁNCISKOLA

Online

Felnőtt életünkben is folyamatosan keressük a középutat, mégis akkor szembesülünk igazán ezzel a témával, amikor gyermekünk eléri az egy-másfél éves kort. Ekkor “öntudatra ébred”, s módszeresen keresi, feszegeti határainkat. Nem véletlenül ez a dackorszak eleje

Online

Csillagászati hírek, események égen és földön, heti főtéma részletes feldolgozása, mindez Kiss László egyedi stílusában és szakértelmével. Március 8-án ismét vendég szakértőt várunk, ezúttal Pásztor Gabriellát, az ELTE részecskefizikusát, akivel a nagyon kicsi és a nagyon nagy közös kérdéseiről fogunk beszélgetni.

Nagykárolyi Károlyi-kastély, Nagykároly

Zongoraest a tehetséges Dragoș Roland előadásában Simona Niste - Motivációs előadásaban megosztja velünk, milyen fontos a mozgás és az életmód egészségünk szempontjából. Jelentkezni csak telefonon lehet, 2023. március 3-ig, hétfőtől péntekig, 09:00 és 17:00 óra között.

Temesvár, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem

Robert Icke szövege valójában Arthur Schnitzler Bernhardi professzor (1912) című darabjának aktualizált átirata, mely a ma valóságának társadalmi-politikai viszonyai között követi nyomon főszereplője, Ruth Wolff orvos és kutató sorsát és nyilvános, szakmai meghurcoltatását, egy haldokló kiskorú páciensével kapcsolatban meghozott döntése miatt.

Komárom

Március 10-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg Sue Fabisch Anyatigrisek című előadását a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ épületében. 

Komárom

Március 10-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Rómeó Vérzik – Újra itthon koncertjét a komáromi RÉV épületében.

Csáb

A Csemadok Csábi Alapszervezete  március 10-án, pénteken 18.30 kezdettel szervezi meg Bodzsár Gyula Hányszor kell megbocsátanunk? Című kötetének bemutatóját  a csábi alapiskola épületében.

Reste

Március 10-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Csemadok Restei Alapszervezetének évzáró taggyűlését a restei hivatal üléstermében.

Kassa

Március 10-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a péntek esti jazz élőzenét a kassai B!stRovás épületében.

Rimaszombat

Március 10-én, pénteken 17.30 kezdettel szervezik meg Gömör-Nógrádi Összetartozás Napját a rimaszombati kultúrházban.

Komárom

Március 10-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezi meg Szabó Márta Kezeket fel! című kiállításának a megnyitóját a komáromi Limes Galériában.

Százd

Március 10-én, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Tojásmese címmel interaktív mesedélutánnal egybekötött kézműves foglalkozást a százdi kultúrházban.

Csíki Mozi, Csíkszereda

Amikor elkészítettük az első előadásunkat, többen rákérdeztek, hogy tulajdonképpen mit is akarunk ezzel? Sem nem kultúra, sem nem szórakoztatás és senkit sem fog érdekelni. Azt hiszem és remélem, hogy azóta sikerült bebizonyítani, hogy a tudomány igenis szerves része a kultúránknak, hogy lehet szórakoztatóan tálalni, és így nagyon is érdekli a szeredai közönséget. Csapatunk egy egyedi és különleges stílust alakított ki, és nem tudok róla, hogy Erdélyben máshol is lennének természettudományos-ismeretterjesztő előadások hasonló forgatókönyvvel. Városunkban már tudja a Nagyérdemű, hogy milyen vagányul megfér egymás mellett a tudomány, a zene és a vizuális művészet.

Online

Digitális zombik helyett élő platformok!? Tudásmegosztó, tanulást segítő platformok működtetése a közoktatásban - online szakértői beszélgetés

Galánta

Március 8-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Mit rejt az éjszaka című tárlat megnyitóját a Galántai Honismereti Múzeum épületében. A tárlat április 26-ig tekinthető meg.

Komárom

Március 8-án, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg Baka L. Patrik és H. Nagy Péter köteteinek a bemutatóját a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának épületében (301-es terem).

Dunaszerdahely

Március 6 –a és 12-e között szervezik meg a Szlovákiai Könyvtárak Hete programsorozatot  dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban.

Komárom

A Selye János Egyetem Tanárképző Kar Kémia Tanszéke március 8-án, szerdán Fenntarthatóság és környezeti nevelés címmel tart pedagógusképzést a SJE Konferenciaközpontjának K-107-es termében.  

Temesvár Belvárosi Református Gyülekezet terme, Temesvár

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát hétfőnként 20:15-ös kezdettel, heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Online

Egy átfogó képzés, ami körüljárja a pszichés problémák egy nagy csoportját, a személyiségzavarok témáját. A hétköznapi életben bélyegként használt címke tudományos és szakmai hátterét járjuk körül ezen a kurzuson.

Komárom

Március 7-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Kikötő – Polgári Szalon következő rendezvényeként beszélgetést Simon Attila történésszel a komáromi RÉV – Magyar Kultúra Házában.

Érsekújvár

Az Esterházy János Polgári Társulás és a Széchenyi György Baráti Kör közösen tartja meg március 7-én, kedden 17.30 kezdettel Esterházy János mártír politikusunk halálának 66. évfordulója alkalmából szervezet megemlékezést és mécses gyújtást  az érsekújvári Komáromi utcai Stardust szálló épületén lévő emléktáblájához.

Komárom

A Duna Menti Múzeum Baráti Köre március 7-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg dr. Babarczi Dóra Magyar jezsuiták Dél-Amerikában című előadását a komáromi Duna Menti Múzeum Zichy-palotában.

Léva

A CSEMADOK Lévai Alapszervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az őseink nagyböjti fesztiváljára a II. Biracsfesztiválra, ahol bemutatjuk a biracs készítésének folyamatát Mi is az a biracs?

Pozsonypüspöki

A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete március 5-én, vasárnap 8.00 órai kezdettel szervezi meg a magyar szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezet megemlékezést   a pozsonypüspöki Szent Miklós plébániatemplomban.

Városi Színház, Nagykároly

Jegyek elővételben 20 lejes áron válthatók a Művelődési Központ irodájában. Száz éve született Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító, pedagógus, a XX. századi magyar irodalom meghatározó alkotója. 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum az ő születésének századik évfordulója tiszteletére centenáriumi évet hirdetett.

Jazz& Blues Club, Marosvásárhely

A 2018-ban útjára indított Marosvásárhelyi Peron Music Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg. A szervezők szándéka, hogy az Erdélyi zenekarok is bekapcsolódjanak a hazai tehetségkutatók rendszerébe, ezzel a hazai zeneiparba.

Magyarkanizsa

Kurina Laura zenés estje a magyarkanizsai Art Cafféban

Magyarkanizsa

II. MAGYARKANIZSAI MAGBÖRZE, CSEREBEREVÁSÁR, KISKERTEK ÜNNEPE

Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, Temesvár

A Bánsági Kárpát Egyesület szervezésében március 2-án vezetett látogatás lesz a piarista templomba és a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumba.

Nagykárolyi Károlyi-kastély, Nagykároly

2023. március 2., csütörtökön 16:00 órától, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban kerül sor a MFVSZ, vagyis a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által meghirdetett XXII. Nemzetközi Magyar Fotószalon kiállítására.

Gömörhorka

Március 4-én, szombaton 20.00 órai kezdettel szervezi meg az V. Retro bált a gömörhorkai kultúrházban.

Tesmag

Március 4-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg az ipolynyéki Mics Károly színjátszó csoport előadásában A doktor úr című Molnár Ferenc darabot a tesmagi kultúrházban.

Ipolyság

Március 4-én, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a családi napot az ipolysági városháza színháztermében.

Kassa

Március 4-én, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Cimbora műhely című kreatív fejlesztőműhelyt a kassai Csemadok házban.

Kassa

Március 3-án, pénteken 18.00 órai kezdettel jazz élő zene lesz a kassai B!stRovásban.

Érsekújvár

Március 3-án, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg Fábián Klára akvarell képei és kézműves kiállítását az érsekújvári Csemadok székház nagytermében

Párkány

Március 3-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg dr. Márián Zoltán Államfők dedikáltak – világhírű autogramok című könyvbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitójára a Párkányi Városi Múzeumban.

Szenc

Március 3-án, pénteken  9.00 órai kezdettel szervezik meg Jakubecz Márta Nádország tündérei című mesekönyvének bemutatóját a Szenci Városi Könyvtár épületében.

Somorja

A Somorjai Kaszinó március 2-án, csütörtökön 19.00 órai kezdettel szervezi meg  Tűzvonalban – élet az ukrán háború árnyékában című beszélgetését a somorjai Mozi Club épületében.

Dunaszerdahely

Március 2-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Csepeli György A bizonytalanság kora című előadását a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

Pozsony

Március 2-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Balogh Ádám, Kelemen Beatrix és Csató Tamás Szinergiék című közös kiállításának megnyitóját a Liszt Intézet Pozsony épületében.

Dunaszerdahely

A Vámbéry Polgári Társulás ás a Szlovákiai Magyar Írók Társasága közösen szervezi meg március 2-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel a Nyugat Plusz Extra (Újnyugat Antológia 2.) című kötet bemutatóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár épületében.

Kassa

Március 2-án, csütörtökön 16.30 kezdettel szervezik meg a Ringató foglalkozást a kassai Löffler ArtCamp épületében.

Kassa

Március 1-én, szerdán 17.30 kezdettel szervezik meg Lucza Zsigmond Online faces című tárlatának megnyitóját a kassai FiguratiF Galériában (MaJel Rovás Központ, Kassa, Erzsébet utca 42.)

Felső G - 'Zújgé, Székelyudvarhely

Milyen a nő? Hiába kérdezi a, férfi, ki őt soha meg nem értheti és ki nem ismerheti. De talán megismerhetsz a nő millió arca közül egy párat, ha megnézed 2023 március 1-én este 7 órakor a Felső G-ben a Vitéz Lelkek előadását. Várunk szeretettel

Zenta

Kölyökkorban érdemes elkezdeni foglalkozni kedvencünkkel

Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda

XV. Nemzetközi felolvasómaraton: Babits Mihály – 2023

Bácskossuthfalva

Az Úr az én őriző pásztorom - könyvbemutató

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Komárom

Február 28-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Keller Péter (Gárdonyi Géza dédunokája) Az ezerarcú Gárdonyi című előadást a dél-komáromi Generációk Házában.

Bácsfeketehegy

Ma könyvbemutató és kiállítás

Zenta

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági hálózata képzésén jelenleg tízen tanulnak

Bácsfeketehegy

Ma könyvbemutató és kiállítás

Szabadka

MOZIDÉLUTÁN OVISOKNAK A MAGYAR NÉPMESÉK JEGYÉBEN

Online

6 héten át tartó, heti rendszerességű online nőijóga,-és relaxáció női egészségünk, testünk és idegrendszerünk regenerálódásáért és megújulásáért.

Érsekújvár

Február 23-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Rajczi Adriana Kisvárosi ez+az című könyvének a bemutatóját az érsekújvári Aqua Caffé épületében.

Szepsi

Február 23-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Kovács Tamás Biciklivel Afrikában című beszélgető estjét a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont zenetermében.

Léva

A lévai Reviczky Társulás Léva és vidéke helytörténeti szakosztálya február 23-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg Müller Péter Emlékezzünk Vak Bottyán kuruc generálisra születésének 380. Évfordulóján című előadását a lévai Reviczky Ház épületében.

Csíkszereda - Művelődési ház

Pittyes 2es és Gyufa új előadása Csíkszeredában. Február 22, Csíkszereda - Művelődési ház 19:00 óra.

Online

A gyülekezet Krisztus teste. Krisztusban hívő és Őt szerető emberekből (egyén) és családjaikból épül. A hívők azonban, amikor Isten gyermekei lettek, egymásnak testvéreivé is váltak. Az egészséges gyülekezeti élet szempontjából a hívők megélt közössége létfontosságú. Fontos, hogy (jól) csináljuk, ebben szeretnénk segíteni. A tréning közvetett módon a gyülekezet evangelizációs és tanítványsági munkáját is támogatja.

Zenta

Tánciskola felnőtteknek Zentán

Székelykeresztúr, Városi Művelődési Ház

Pittyes 2es és Gyufa új előadása Székelykeresztúron. Február 21, Székelykeresztúr, Városi Művelődési Ház 19:00 óra

Kultúrpalota, Marosvásárhely

Pittyes 2es és Gyufa új előadása Marosvásárhelyen. Február 20, Marosvásárhely, Kultúrpalota 19:00 óra

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Sepsiszentgyörgy, Mikó Konferencia Terem

Pittyes 2es és Gyufa új előadása Sepsiszentgyörgyön. Február 19, Sepsiszentgyőrgy, 19:00 óra, Mikó Konferencia Terem

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 15-én szerda, 16-án csütörtök, 17-én péntek, 18-án szombat és 19-én vasárnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési házában viszi színre a "MEGETTE A FENE AZ EGÉSZET!" című szilveszteri kabaré előadását.

Rimaszombat

Rimaszombatban ismét megrendezésre kerül a vállalkozói reggeli.

Szenttamás

Farsangi mulatság Szenttamáson

Temesvári Magyar Ház

A temesvári Várbástya Egyesület Irodalmi Köre 2023. február 18-án, 18 órakor Szász Enikő Cintányéros cudar világ... című életútinterjú-kötetét mutatja be a Magyar Házban.

Expo Arad

“Itt a farsang, áll a bál…” - Több évnyi kihagyás után, idén ismét megrendezésre kerül a hagyományos magyar farsangi batyus mulatság, február 18-án, szombaton, 20:00 órai kezdettel az Expo-ban. Az est meghívottjai Homonyik Sándor és a Tornyosi Zsiványok Zenekar, akik hajnalig gondoskodnak majd a jó hangulatról, a talpalávalót szolgáltatva minden mulatni vágyónak.

Borszék

SZALONNAFESZT BORSZÉK 2023 FEBRUÁR 18-19.

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 15-én szerda, 16-án csütörtök, 17-én péntek, 18-án szombat és 19-én vasárnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési házában viszi színre a "MEGETTE A FENE AZ EGÉSZET!" című szilveszteri kabaré előadását.

Újszentes

A verseny főszervezője: Erdélyi Baranta Szövetség, Országos Baranta Szövetség A verseny házigazdája: Losonczy István Baranta Hagyományőrző és Sportegyesület

Szenttamás

A Ctadella civil szervezet zenés télűző bálat szervez Szenttamáson, február 18-án, a Gurman étteremben.

Léva

Február 22-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Király Anikó gyermek és ifjúsági köteteinek bemutatóját a lévai Reviczky Ház épületében.

Rimaszombat

A Gömör-Kishonti Múzeum 2023. február 22-én (szerdán) 9:00 órai kezdettel kerít sort legújabb rendezvényére, mely során bemutatkozik a népi művészet jeles mestere, a nagyrőcei Pavel Ferdinandy is.

Bartók Béla Elméleti Líceum

Szeretettel várunk mindenkit farsangtemetésre és közös mulatozásra az Eszterlánccal!!!

Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, Temesvár

Február 17., pénteken, 18 órától a Gerhardinum Líceum éttermében romantikus vacsora kettesben, Thoma László református lelkipásztor, vallástanár, pszichodráma- és bibliodráma-vezető kísérésével.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Nagyterem

Február 17-én, pénteken 19:00 órától a kolozsvári Operettissimo együttes jubileumi gálakoncertjére kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő együttes nóta, operett, revü és musical műfajokból összeállított műsorokkal áll színpadra.

Jelen Ház, Arad

Valóban létezik életre szóló, boldog házasság? Ha létezik, akkor az enyém is lehet ilyen? Ha igen, mi az amit én is tehetek érte?? Egyáltalán kell tegyek èrte? Ezzel a témával foglalkozunk, hisz annyira hiánypótló manapság a helyes biblikus tanítás ebben a témában.

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 15-én szerda, 16-án csütörtök, 17-én péntek, 18-án szombat és 19-én vasárnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési házában viszi színre a "MEGETTE A FENE AZ EGÉSZET!" című szilveszteri kabaré előadását.

Online

6 héten át tartó, heti rendszerességű online nőijóga,-és relaxáció női egészségünk, testünk és idegrendszerünk regenerálódásáért és megújulásáért.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Kisterem

Az Eladó férj napjaink vígjátéka, és egy – a huszadik házassági évforduló határához érkező – pár történetét meséli el. Minden jól ment, mígnem egy titokzatos szereplő csenget ajtójuknál és egy nehezen elutasítható ajánlatot tesz.

Bulgakov Irodalmi Kávéház, Kolozsvár

13 éve egy kolozsvári kávéházból indult az a gasztro-kulturális eseménysor, amelyet mára kis túlzással akár erdélyi hagyományteremtő mozgalomnak is nevezhetünk, hiszen az évek során még hét települést sikerült megfertőzni a SzalonnaFeszt névre hallgató farsangi mutatvánnyal.

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 15-én szerda, 16-án csütörtök, 17-én péntek, 18-án szombat és 19-én vasárnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési házában viszi színre a "MEGETTE A FENE AZ EGÉSZET!" című szilveszteri kabaré előadását.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Nagyterem

Minden évszak sajátos szépséggel és bájjal kecsegtet, ám annál izgalmasabb még sincs, mint amikor télen hullani kezdenek az első hópelyhek. December a csillogás, a mesék és a csodák hava. Kovács András Ferenc megzenésített gyermekverseivel utazunk hómezőkön kutyaszánon, puhán csapongó hópihék között, elkószálunk a holderdőbe, az egek magasságába, a csillagcsengőkig.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Nagyterem

Minden évszak sajátos szépséggel és bájjal kecsegtet, ám annál izgalmasabb még sincs, mint amikor télen hullani kezdenek az első hópelyhek. December a csillogás, a mesék és a csodák hava. Kovács András Ferenc megzenésített gyermekverseivel utazunk hómezőkön kutyaszánon, puhán csapongó hópihék között, elkószálunk a holderdőbe, az egek magasságába, a csillagcsengőkig.

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat február 15-én szerda, 16-án csütörtök, 17-én péntek, 18-án szombat és 19-én vasárnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési házában viszi színre a "MEGETTE A FENE AZ EGÉSZET!" című szilveszteri kabaré előadását.

Online

Kisvállalkozóként sokmindent kell egyedül csinálnod és mi ezt pontosan jól tudjuk. Egyszemélyben kell helyt állnod a pénzügyekért, a marketingért, az értékesítésért, a kivitelezésért és a listát végtelenre tudnánk duzzasztani. Az előadáson vállalkozói tippeket osztunk meg veled, amellyel hatékonyabbá teheted vállalkozásod mindennapjait, növelheted ügyfeleid számát, amely automatikusan bevétel növekedéssel jár.

Online

3 hónapos Facebook tanulócsoportban élő bejelentkezések

Nyomáti Elemi Iskola

Szeretettel várjuk a házaspárokat a Házasság hete alkalmával szervezett interaktív előadásra, Nyomátra. Meghívottaink György Attila és György Ida, a Szent Gellért Alapítvány vezetői és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ önkéntesei.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Kisterem

A mű szerzője az orosz új dráma mozgalom folytatójaként, valamint az Oxigén művészeti mozgalom elindítójaként egy teljesen új esztétikán alapuló színházi nyelvvel kísérletezik: bár a minket körülvevő nyers valóságról beszél, visszalopja a költészetet a színházba.

Planetarium, Kolozsvár

Az Álljunk meg! ellátogat Kolozsvárra is, így a csodálatos Valentin nap alkalmából! 2020 októberében alakult zenélni vágyó fiatalokból Sepsiszentgyörgyön. A zenekar hangzásvilága ugyan egy stílusba nem kategorizálható be, de annál szívesebben ötvözik az olyan könnyű zenei műfajokat, mint az indie rock, az alternatív rock, a folk vagy esetleg a pop.

Online

Gyermekkori fogszabályozás foghúzás nélkül! - ingyenes, online, élő előadás Dr. Hermann Gáborral

Online

Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela keresztény lelki egészségközpont Központ alapítója és szakmai vezetője – Online előadás és utóbeszélgetés február 13-án, 19 órakor, az Új Ezredév református gyülekezet szervezésében.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Kisterem

A mű szerzője az orosz új dráma mozgalom folytatójaként, valamint az Oxigén művészeti mozgalom elindítójaként egy teljesen új esztétikán alapuló színházi nyelvvel kísérletezik: bár a minket körülvevő nyers valóságról beszél, visszalopja a költészetet a színházba.

Temesvár Belvárosi Református Templom gyülekezeti terem

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Hetény

A Felvidéki Értéktár Bizottsággal együttműködve kerül megrendezésre  2023. február 15 – én a Helyismeret a gyakorlatban című esemény, ahol bemutatjuk az értéktár módszertani vezetésével készült értékmunkafüzeteket is.

Ipolyság

Február 14-én, kedden 16.00 órai kezdettel szervezik meg Bozainé Szirtes Dóra Gyermeknevelés életszerűen című előadását az Ipolysági Városi Könyvtár épületében.

Ariel Stúdió, Marosvásárhely

Minden év kezdetén olyan hideg van, hogy alig várjuk már a tavaszt, amikor rügyet bont a faág, ezt követi a nyár, ilyenkor melegen süt a nap; aztán beköszönt az ősz és színesre festi a faleveleket, legvégére pedig a tél marad: fehér takaróval betakarja az utcát, a háztetőt, a domboldalt…

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Nagyterem

Marosvásárhelyen is kedvelt rendező, Mohácsi János mutatja be a maga érzelmes-humoros módján az elmúlástól való félelmet.

Döme’s, Marosvásárhely

2020 októberében alakult zenélni vágyó fiatalokból Sepsiszentgyörgyön. A zenekar hangzásvilága ugyan egy stílusba nem kategorizálható be, de annál szívesebben ötvözik az olyan könnyű zenei műfajokat, mint az indie rock, az alternatív rock, a folk vagy esetleg a pop.

Temesvár Belvárosi Református Gyülekezet

2023. február 12-én, vasárnap a 17 órakor kezdődő istentiszteleten áldást kérünk a házasságokra, illetve a házaspárokra a Temesvár-Belvárosi református templomban.

Nagykikinda

A nagykikindai művelődési egyesület nosztalgia estet tart

Temesvár, Magyar Ház

A Játékestünk helyszíne a Magyar Ház multifunkcionális terme. Kezdési időpont: február 11., 18:00 óra.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem, Temesvár

Február 11-én, 19 órától a színház nagytermében Janne Teller világhírű ifjúsági regényének színpadi változata

Marosfelfalu

Erdőfű Zenekar koncert - Marosfelfalu

Red Hat Yard,

Újlaki Márk és a Félholdláng zongora koncert

Páva, Székelyudvarhely

A legendás Gundel étterem vezető séfje és a Séfek séfe tehetségkutató zsűrijeként is ismert és kedvelt Wolf András egy estére Székelyudvarhelyre érkezik, ahol a Páva csapatával közösen készít vacsorát. Jegyezd fel a dátumot, találkozunk február 11-én, szombaton este a Pávában. A vacsora menüsorával és további részletekkel nemsokára jelentkezünk!

Szilágysámson

Közhirré tétetik, hogy első alkalommal a Szilágyságban SZALONNAFESZT kerül megrendezésre Szilágysámsonban.

Felsőhegy

Jelmez- és batyubálat szerveznek a Felsőhegyi Művelődési Házban

Pozsony

Február 22-én, szerdán 19.00 órai kezdettel szervezik meg a  Capella Istropolitana – Pozsony város kamarazenekarának koncertjét a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében.

Komárom

Nyílt nap a Selye János Egyetemen

Rozsnyó

Toborzó bemutatóra kerül sor Rozsnyón, a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája tornatermében, 8:45-kor. A bemutató célja, hogy egy Dalia közösséget alakítsunk, így Rozsnyón is elindul a Dalia oktatás! Ezzel kapcsolatban hamarosan pontosabb tájékoztatás közlünk!

Párkány

Február 12-én, vasárnap 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Kor-Zár együttes koncertjét a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskolában.

Pozsony

„2023. február 12-én délután 15.00 órakor találkozunk a Csalogányvölgyi temető ( Slávičie Údolie) bejáratánál” – írta Brogyányi Mihály.

Dunasáp

A Csemadok Dunasápújfalui Alapszervezete február 12-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg a Csemadok 70 című ünnepi megemlékezését a dunasápi kultúrházban.

Nagycétény

Felcsendül a dal Zoboralján c. rendezvény Nagycétényben

Nyitracsehi

Február 12-én, vasárnap 15 órától már kilencedik alkalommal várják a lelkes borivókat a Bálint-napi Balassi borkóstolóra a nyitracsehi JURTA Látványtárba.

Ipolyság

Február 12-én, vasárnap 13.00 órai kezdettel szervezik meg az 5. Esküvő kiállítást az ipolysági Szondy György Gimnázium nagytermében.

Párkány

Február 12-én, vasárnap 12.00 órai kezdettel szervezik meg a III. Párkányi Téli Futás versenyt Párkány belvárosában. Rajt és cél a sétálóutcában.

Érsekújvár

Az Érsekújvári Házasság hete c. rendezvény programját az Érsekújvári Római-Katolikus Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia szervezi 2023. február 12. és 19. között.

Pécs

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület immár XX. alkalommal szervezi meg a Házasság világnapját, idén február 11-én, Pécsett.

Ariel Stúdió, Marosvásárhely

Minden év kezdetén olyan hideg van, hogy alig várjuk már a tavaszt, amikor rügyet bont a faág, ezt követi a nyár, ilyenkor melegen süt a nap; aztán beköszönt az ősz és színesre festi a faleveleket, legvégére pedig a tél marad: fehér takaróval betakarja az utcát, a háztetőt, a domboldalt…

Ant Bar, Csíkszereda

2020 októberében alakult zenélni vágyó fiatalokból Sepsiszentgyörgyön. A zenekar hangzásvilága ugyan egy stílusba nem kategorizálható be, de annál szívesebben ötvözik az olyan könnyű zenei műfajokat, mint az indie rock, az alternatív rock, a folk vagy esetleg a pop.

Sepsiszentgyörgy

I. Háromszéki SzalonnaFeszt

Online

6 héten át tartó, heti rendszerességű online nőijóga,-és relaxáció női egészségünk, testünk és idegrendszerünk regenerálódásáért és megújulásáért.

Online

Szeretnéd megtanulni az ayurveda életmód alapjait? Ime itt a lehetőség 3 nap+3 hét alatt!

Léva

Február 11-én, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg a XXX. Magyar bált a lévai Astrum Laus szállodában. Belépő 50 euró.

Pozsonypüspöki

Február 11-én, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg a 60. Reprezentatív Bál Pozsonypüspökin a Vetvár Művelődési Házban.

Komárom

Február 11-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Die Nacht – romantikus dalestet a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében.

Lekenye

XIII. Regionális családi délután Lekenyén

Ipolyság

Február 11-én, szombaton 17.00 órai kezdettel szervezik meg a családi quiz-estet az ipolysági Magyar Közösségi Ház épületében.

Galánta

A Galántai Honismereti Múzeum különleges programmal készül a közelgő Valentin napra. 2023. február 11-én szombaton délután az állandó kiállítások megtekintésekor a régi idők városi és falusi randevúzási módjaira fókuszálnak a tárlatvezetők. A látogatók elsajátíthatják a legyezőnyelv alapjait, megismerkedhetnek a szerelmi mágia praktikáival és szerelmi bájitalt is készíthetnek.

Ipolyvisk

Február 11-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg Szomolai Tibor Cigányúton című kötetének bemutatóját az ipolyviski községháza tanácstermében.

Rimaszombat

Iskolanyitogató Rimaszombatban

Dunaszerdahely

A kék fény klub bemutatja: Johnny (The Butchers)

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem, Temesvár

Február 9-én, 19 órától a színház nagytermében egy igazi sikerdarab!  Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is.

Ariel Színház nagyterme, Marosvásárhely

A négy kiszolgáltatott állat kálváriája és véletlen bolyongásuk a látszólagos cél – Bréma – felé, kisimítja a közöttük feszülő ősi ellentéteket. Szinte észrevétlenül fognak össze, és győzik le a gonoszt, erejük az összhangban, az együttműködésben rejlik.

Ariel Színház nagyterme, Marosvásárhely

A négy kiszolgáltatott állat kálváriája és véletlen bolyongásuk a látszólagos cél – Bréma – felé, kisimítja a közöttük feszülő ősi ellentéteket. Szinte észrevétlenül fognak össze, és győzik le a gonoszt, erejük az összhangban, az együttműködésben rejlik.

Felső G - 'Zújgé, Székelyudvarhely

Költészetünk Vadvirága: Marosán Csaba rendhagyó Petőfi műsorára hívunk a Felső Gé nagytermébe, február 9-én csütörtökön, este nyolc órai kezdettel. Pilinszky e fogalmakkal jellemezte: teremtés, kivont kard, lovasroham, lángész, vállalkozás, nap, amely éget.

Szent István Terem, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

Szeretettel várjuk az érdeklődőket az Erdőfű zenekar erdélyi koncertkörútjának második helyszínére, Székelyudvarhelyre!

Áprily Líceum Díszterme, Brassó

SzalonnaFeszt 2023 - Brassó

Hunguest Hotel Fenyő, Csíkszereda

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Csíkszeredai fiókja (RMKT Csíkszereda) és a Csíki Vállalkozók Egyesülete (CsVE) közös szervezésében, újraíndítjuk Bizniszvitamin sorozatunkat, amelynek a Hunguest Hotel Fenyő ad otthont.

Online

Veled is megesett már, hogy nem tudtad hol húzd meg a határt, vagy épp hogy mondj nemet úgy, hogy ne tekintélyelvű megoldásokat használj? Nem is gondolnánk, hogy a határszabás életünk minden színterén jelen van.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Nagyterem, Temesvár

Február 8-án, 19 órától a színház nagytermében egy igazi sikerdarab!  Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is.

Tornalja

Klasszikus kabaré jelenetek retró dalokkal spékelve, Cseke Katinka és Zsiga László előadásában.

Kassa

Február 10-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Rovás-karnevál+jazz eseményt a kassai B!stRovás épületében.

Dunaszerdahely

A Felvidéki Alkotók Egyesülete február 10-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezi meg Körmendi Rita alkotásait felvonultató kiállítás megnyitóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár olvasótermében.

Arad

Varga Csaba személyes élményein keresztül nyújt betekintést a nyolcezresek világába. Az élménybeszámoló alatt elkalauzol minket Nepál és Pakisztán vidékeire. Végigjárjuk az alaptáborig vezető utat, az aklimatizációs körök kihívásait, és a csúcshódítások megpróbáltatásait Csaba saját tapasztalataiból ismerhetjük meg.

Online

Két hete került sor az első beszélgető körre, ami a visszajelzések szerint nagyon hasznos volt a résztvevők számára. Sokan itt mondhatták ki először félelmeiket és tapasztalták, hogy nincsenek egyedül a kétségeikkel elvált apaként.

Új Ezredév Református Központ, Temesvár

Szeretettel várjuk az érdeklődőket az Erdőfű zenekar erdélyi koncertkörútjának első állomására, Temesvárra! Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre.

Torda

A tordai kultúrotthon rengeteg rendezvénynek ad otthont

Kassa

Február 9-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel szervezik meg William Shakespeare Szentivánéji álom  című vígjátékának a bemutatóját a Kassai Thália Színházban

Érsekújvár

Február 9-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Lang Tamás A kettős kereszt árnyékában című kötetének a bemutatóját az érsekújvári Castle Café épületében. Beszélgető partner H. Nagy Péter.

Somorja

Február 9-én, csütörtökön 17.30 kezdettel szervezik meg Irena Brežná Minden idők legjobbika című kötetének a bemutatóját a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár épületében.

Szered

2023. február 9-én (csütörtökön) 16:00 órai kezdettel a Gömör-Kishonti Múzeum termeiben Kornélia Wirtschafterová, Nora Guttmannová címekkel olyan történelmi tárgyú filmek bemutatására kerül sor, melyek a 2. világháború eseményeit az azokat saját bőrükön megtapasztaltak szemszögéből és elbeszéléseik alapján mutatják be.

Érsekújvár

Február 9-én, csütörtökön 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Mi rejlik a ruha alatt… című kiállítás megnyitóját az érsekújvári Thain János Múzeum kiállítótermében.  

Apácaszakállás

Ravasz József könyvbemutatója Apácaszakálláson

Dunaszerdahely

A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Vámbéry Ármin Gimnázium szervezésében kerül sor az Életkapuk – interaktív kiállítás fiataloknak című tárlat megnyitójára 2023. február 9-én 13:30 órakor Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Gimnázium épületében

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás február 9-én, csütörtökön 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart a területi irodáiban.

Dunaszerdahely

Február 8-án, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Harmonia Seraphica Polgári Társulás Bánk bán című operametszetet a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola koncerttermében.

Rév

Február 8-án, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Kikötő – Polgári Szalon következő rendezvényét, melynek vendége Korniss Péter. A rendezvény helyszíne a komáromi RÉV – Magyar Kultúra Háza.

Szepsi

Február 8-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Flórián László Izvinyitye, agyin klop – Akik túlélték a gulág poklát című kötetének bemutatóját a Szepsi Városi Könyvtár épületében.

Dunaszerdahely

Február 8-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Bereck József Emlékestet a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár épületében.

Rimaszombat

Indul a gömöri gyermeknéptánc Rimaszombatban

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás február 8-án, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban.

Eperjes

Az Eperjesi Egyetem február 8-án, szerdán rendezi meg a hagyományos nyílt napját. Az összegyetemi nyílt napon többek között a Magyar Nyelv és Kultúra Intézetében folyó képzésekről (magyar nyelv és irodalom szakpárosításban, tanári szak; fordító- és tolmácsképzés, magyar nyelv és kultúra szakpárosításban), a felvételi eljárásról, az ösztöndíjakról, a kollégiumokról és a diákélet lehetőségeiről is részletes információkhoz juthatnak az érdeklődők.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Stúdióterem

A Nézőművészeti Kft. fontosnak tartja olyan előadások bemutatását, melyek a társadalom egy-egy szűkebb csoportját érintő, érzékeny problémákat dolgoznak fel. Ily módon generálva nyílt párbeszédet – jelen esetben a neurológiai betegségekkel kapcsolatban – és talán közvetlen segítséget is nyújthat a többségi társadalomba való integrációhoz. Ennek egyik fontos állomása az Oliver Sacks világhírű neurológus orvos műveinek felhasználásával készült előadás, a KALAP (variációk agyműködésre).

Temesvár, Belvárosi Református Templom gyülekezeti terme

Kinek? Minden lány, fiatalasszony, anyuka és nagymama számára, aki szeret alkotni, varrni, kézimunkázni, vagy csak rácsodálkozni akar mások ügyességére, türelmére.

Banatul Sport Líceum, Temesvár

A TEMISZ Kosárkör a 2023-as évben sem maradhat ki. Így hát heti rendszerességgel folytatódik a Banatul Sport Líceumban, a Dan Păltinişanu stadion mellett.

Pozsony

Február 7-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg Szarka Gyula és zenekara Petőfi dicsérete című lemezének a bemutatójára a pozsonyi Ružinovi Művelődési Házban. 

Komárom

Február 7-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Orosz Örs Szoborsorsaink című kötetének a bemutatóját a komáromi Duna Mente Múzeum épületében.  

Rozsnyó

Február 7-én, kedden 16.00 órai kezdettel szervezik meg Sivák Enikő Vagyok, aki vagyok  -spirituális gyógyító rajzok kiállításának a megnyitóját a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.

Muzsla

Február 6-án, hétfőn 9.45 kezdettel szervezik meg a gyermek táncházat a Bendő zenekarral a muzslai Endrődy János Alapiskolában.

Nyárádselye

Az Aranyos Néptáncegyüttes szeretettel meghív minden néphagyományt, népzenét és néptáncot kedvelő személyt a nyárádselyei kultúrotthonba. Fellép az Aranyos Néptáncegyüttes és meghívott vendégei. Az előadás táncházzal folytatódik, senki ne felejtse otthon táncos cipellőit!

Renegade Pub & Café, Csíkszereda

Idén Csíkszeredában kezdődik a SzalonnaFeszt idény. A kétnapos rendezvényen lesz termelői vásár, szalonnák és más füstölt hentesáruk zsűrizése, borkóstoló, sajtmustra, pálinkakóstoló, muzsika és sok más jóféle dolog.

Online

Önfejlesztő online mini tréning - Fókuszban a döntéshozatal

Online

Az Ébredések Alapítvány 2023-ban is, megújult módszerrel, még innovatívabb lehetőségekkel hirdeti meg harmadik workshop-ját, amely segítséget nyújt azoknak a szülőknek és hozzátartozóknak, akik pszichiátriai diagnózissal élőket segítenek felépülésükben.

Temesvár

FARSANGI MULATSÁGRA hívja kedves barátait és „szomszédait” a Geml József társaskör február 4-én, szombaton délután 6 órától. 

Marosfelfalu, Kultúrotthon

Ne hagyd ki! Helyfoglalásért és további infókért hívd a 0742-358-209 vagy a 0760-272-548 telefonszámot. Szeretettel várunk!

Csíki Mozi, Csíkszereda

A kétes eredetű házipálinkák sok fejfájást okoznak, a Zanox nevű kísérleti szerrel viszont lehetővé teszik az időutazást. Ráadásul más piákkal ellentétben nem előre, hanem a múltba. Misivel is ez történik, akit a következő reggelen a másnaposság helyett ismét az érettségi vár.

Budapest

Szeretettel ajánljuk a Kossuth rádió Nagyok c. zenés portréműsorát, melynek február 7-i , kedd esti adása az ipolybalogi Lőrincz Sarolta Arankával rögzített beszélgetés lesz.

Tornalja

A Csemadok Tornaljai Területi Választmánya a Hazajáró közönségtalálkozót 2023. február 5-én (vasárnap) 18 órakor rendezi meg a tornaljai Rákóczi Magyar Házba

Tornalja

Mazsola és Tádé, a gazdájától elkergetett induri-pinduri malac és a melegszívű Manócska felejthetetlen történetei elevenednek meg a bábszínpadon a Fabula Bábszínház előadásában.

Kassa

A Bocskai Keresztény Társaság tisztelettel meghív mindenkit Bocskai István fejedelem emléktáblájának megkoszorúzására, melyet a Bocskai Keresztyén Társaság szervez február 3-án 17 órakor a Fő utcai emléktáblánál (67-es sz. ház).

Dinu Lipatti Filharmónia, Szatmárnémeti

Tavaszi Swing - a Debrecen Big Band koncertje Vendég: Gájer Bálint – a Swing Hercege Közreműködnek: a Valcer Táncstúdió táncosai

Szimpla, Sepsiszentgyörgy

z Álljunk meg! 2020 októberében alakult zenélni vágyó fiatalokból Sepsiszentgyörgyön. A zenekar hangzásvilága ugyan egy stílusba nem kategorizálható be, de annál szívesebben ötvözik az olyan könnyű zenei műfajokat, mint az indie rock, az alternatív rock, a folk vagy esetleg a pop.

Szakszervezetek Művelődési Háza, Csíkszereda

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli jubileumi gálakoncertjével a kolozsvári Operettissimo együttes. Az Operettissimo együttest, mely nóta, operett, revü és musical műfajokból összeállított műsorokkal áll színpadra, a Kolozsvári Magyar Opera négy énekművésze, két hegedűművész és egy zongoraművész alkotja.

Salgótarján

Nótaest Salgótarjánban

Komárom

Február 3-án és 4-én szervezik meg az I. Felvidéki Népzenésztalálkozót a komáromi Egressy Béni Művelődési Központban és a RÉV- Magyar Kultúra Házában.

Komárom

Február 3-án és 4-én szervezik meg az I. Felvidéki Népzenésztalálkozót a komáromi Egressy Béni Művelődési Központban és a RÉV- Magyar Kultúra Házában.

Online

Nézz be hozzánk online! Nyílt napunkon bemutatjuk 3 induló Java programozó képzésünket, emellett játszunk is egy kicsit – kipróbálhatod a PROGmasters egyik saját fejlesztésű applikációját. Találkozhatsz a mentorokkal és korábbi végzettjeinkkel is.

The Blend Inn, Temesvár

PICI Bolondéria TOUR - Temesvár // Blend Inn

Online

Programvezető: Dr. Janza Péter belső ellenőrzési vezető, Főpolgármesteri Hivatal

Farnad

Február 3-án, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg Dunajszky Géza Felszántott tömegsírok címmel dokumentumfilm bemutatóval tarkított könyvbemutatóját a farnadi kultúrházban.

Rimaszombat

2023. február 2-án, csütörtökön, 14.00 órától a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának munkatársai könyvbemutatót tartanak Rimaszombatban a Csillagházban (Daxner u.36.)

Budapest

Február 2-án, csütörtökön 10.00 órai kezdettel szervezik meg Sajó Sándor halálának 90. évfordulója alkalmából szervezett koszorúzási ünnepséget a budapesti Fiumei úti temetőben.

Tornagörgő

A CSEMADOK helyi szervezete és Tornagörgő Község Önkormányzata mindenkit szeretettel vár a Csavar Színház előadására és a Sajó Banda koncertjére.

Fülek

Február 1-én, szerdán 16.00 óra kezdettel szervezik meg az Egy csuhás tapasztalatai az iszlám világból című előadást a Füleki Városi Könyvtár épületében.

Kassa

Február 1-én, szerdán 10.00 órai kezdettel mutatják be a salgótarjáni Zenthe Frenc Színház előadásában Dan Goggin Apácák című musicaljét a Kassai Thália Színházban.

Online

Minden új vezetői helyzet más, még egy tapasztalt vezető számára is. Akár jól, akár rosszul csinálja ezt a vezető, mindkettőnek hosszú távon érezhető hatásai vannak.

Ótelek

Az óteleki régi iskola kiállítási termében látható az a kiállítás, amely a Bánsági Kárpát Egyesület tagjainak természetfotóiból áll.