Légy Szellemi Honvédő!

http://magyarhirlap.hu/cikk/36781/Szellemi_honvedelem Magyar Hírlap 2015.10.01.

A CÖF égisze alatt szerveződött mozgalom, amelyet Szabó Zoltán szavával szellemi honvédelemnek neveztünk el, olyan emberekből áll, akik napi kenyérkereső munkájuk mellett életük szerves részének tekintik a haza sorsával való foglalkozást. Nem tudnak és nem is akarnak közömbösek maradni a köz ügyei iránt, ezért nemcsak figyelemmel kísérik, de alakítják is a folyamatokat véleményükkel és javaslataikkal. Egy sajátos tudásbázis jött így létre, amely folyamatosan gyarapszik, új problémafelvetésekkel és a megszokottól eltérő megközelítési módokkal gazdagítva az elmúlt huszonöt év pártok uralta politikai kultúráját. A CÖF–CÖKA és a szellemi honvédelem révén az elmúlt két évben már sikerült lerakni egy viszonylag új diszciplína, a civilitika alapjait. A napjainkban a témában szerveződő szimpóziumok már az eddigi tapasztalatok rendszerezését és hosszú távú elméleti megalapozását szolgálják.

A szellemi honvédő munka talán soha nem volt fontosabb, mint most, amikor a nemzet szuverenitása, identitásának megőrzése mellett elkötelezett emberek és közösségeik azokkal az erőkkel néznek szembe, amelyek az Európai Uniót nyilvánvalóan a népek olvasztókohójává kívánják átalakítani. Tudjuk, hogy van erő, amely megakadályozza a föderatív uniós elképzelések mindenáron történő keresztülvitelét, de ezt az erőt egész Európa számára nyilvánvalóvá kell tenni, föl kell mutatni.

Hazánkban is evidencia a két tábor szakadatlan ellentéte és elkeseredett küzdelme, de valójában világméretekben zajlik az ideológiai csata, helyi fegyveres konfliktusokkal fűszerezve. A tét nem kisebb, mint hogy a globalizáció eszméje és ellenállást nem tűrő gazdasági-politikai gépezete képes lesz-e legyőzni az önálló nemzetek Európájának karakteres, szubszidiaritásra épülő rendszerét.

A világ nagyot változott, a médiauralom és az információs hatalom birtokában a csúcsoligarchák túllőttek a célon. A politika és a tudat manipulátorai az eddigi, öröknek hitt siker ellenére előbb-utóbb szembesülnek majd a kudarccal. Rájönnek, hogy kódjaikat megfejtettük, és álnok céljaik önmagukat leplezik le.
A legutóbb átírt kódrendszer szerint ha már fegyverrel nem sikerült a „demokráciát” más kontinensekre exportálni, akkor a szegénység és a helyi háborúk elől menekülő embermilliókat kell csapdába csalni.
A csapda maga Európa, amelynek téveszmés vezetői a jelek szerint elhiszik, hogy gyorsan és békésen át lehet írni a bevándorlók tudatát, ugyanúgy, mint gyökeresen eltérő közegben kialakult kultúrájukat. Holott a siker több, mint kétséges. Egy iszlámosított kontinens őslakossága az új honfoglalókkal szemben gyors ütemben fogja elveszteni a valaha a keresztény kultúrából eredő, de már jó ideje gyengülő civilizációs erőfölényét.

A CÖF–CÖKA kétirányú információrendszert működtet. Adó- és vevőállomással is rendelkezik. Szerintünk a helyes információkezelés alapvető szabálya, hogy először a bejövő információt kell fogadni és feldolgozni, majd annak eredményeként sugározni kifelé a közös véleményt. Így lehetünk a nemzeti haladó konzervativizmus – jelenleg és már hosszú ideje többségben lévő – támogatóinak szócsöve.

A magyarországi baloldali ellenzék ezzel szemben a kommunista hazugságvilág ártó örökségét viszi tovább. Azonban ebben a politikai szótárban is akad néhány gyöngyszem. A „huncut” hruscsovi mondás megérne egy értő elemzést. Nyikita Szergejevics egyszer azt találta mondani: „A politikusok mindenütt egyformák, ígérnek neked új hidat, még ott is, ahol nincs folyó.”

A másik oldalról, azaz jobbról közelítve viszont örömmel nyugtázhatnánk, hogy a szellemi honvédők által megfogalmazott és a CÖF–CÖKA által a társadalom felé visszasugárzott ötletekhez csatlakozva a Jobbik is – még ha jelentősen megkésve, de a forrást közzétéve – megjeleníti a maga elképzeléseit. Például, amikor elkezdtük szervezni a civil önkénteseket a fizikai határzár munkálatainak segítésére, gyorsan felkapták a kezdeményezésben megbújó, pártjuk javára fordítható lehetőséget.

Jobb, ha tudomásul vesszük: Európán belüli helyzetünk akarva-akaratlan hasonló 1848-ban és 1956-ban betöltött szerepünkhöz. Van azonban egy nagy különbség: míg akkor elszigetelten, egyedül kellett küzdenünk, ma az Európai Unió tagállamaként, egyenrangú nemzetként állhatunk ki saját, már megszerzett jogaink, nemzeti szuverenitásunk és önálló nemzetstratégiánk védelmében.

Nem szorul magyarázatra, hogy szövetségesekre van szükségünk. Más, hasonló konfliktusokkal küzdő európai nemzetek szimpátiáját kell megnyernünk, ez pedig csakis  a „magyar példa” megismertetésével lehetséges. Ezért soha nem volt nagyobb szükség a magyar értelmiség  cselekvő támogatására a kommunikációban, az igaztalan vádaskodásokra való szakszerű, elfogulatlan és pontos reagálás területén.

Az 50 osztrák és német értelmiségi levele után ezért hirdette meg a Civil Összefogás Fórum – Szabó Zoltán író szavával élve – a „Szellemi honvédelem” mozgalmát, melyhez napok alatt több ezren csatlakoztak.

A mozgalom – mint neve is mutatja – nem támad senki ellen. Feladata az azonnali, higgadt, tényszerű reagálás, ha Magyarország és a magyar nép méltóságát sértő, lejárató,  megalázó,  hamis vádaskodással és csúsztatásokkal kell szembesülnünk.
A magyar értelmiség, amely látja és a maga tapasztalatából tudja, merre tart Magyarország, és ezért az útért milyen áldozatot vállal az egész magyar nép, nem nézheti tétlenül, hogy a magyar és európai embereket egyaránt félrevezessék. Csak az az élőlény életképes a természetben is, amely védekezik a támadások ellen. A mi keservesen megtett lépéseinknek is csak akkor lehet folytatása, ha megvédjük a magunk által kijelölt utat. És ez nemcsak jog, de kötelesség is, mégpedig pártszimpátiára való tekintet nélkül. Előbb vagyunk magyarok, és csak azután bal- vagy jobboldaliak, mert közös érdekünk közös kincseinket megóvni: a demokráciát, a nemzetek Európáját,  közösségi és egyéni identitásunkat, a független véleményalkotást és a valóban szabad véleménynyilvánítást.

Végül le kell szögezni: a pártérdekek fölötti, össznemzeti célokat szolgáló szellemi vetélkedő számunkra nemes verseny, amelyben a részvételt magunkra nézve a győzelem igénye nélkül is kötelezőnek tekintjük.