23. sz. Arany János cserkészcsapat

Szlovákia, Veľký Meder – Nagymegyer23. sz. Arany János cserkészcs...

23. sz. Arany János Cserkészcsapat Nagymegyer

Szlovákia, Nagymegyer23. sz. Arany János Cserkészcs...

A kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás...

Szlovákia, Balogtamási A Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl egyesületünk szervezője vagyok. Magamrol annyit, hogy 10 évvel ezelott kilépve a tanitoi állásomból, megalapitottam a Kulturáért Gömörben és Gömörön Tul Polgári Társulast, azzal a céllal, hogy a legkisebb felvidéki faluba is jusson el kultúra, akár egy mesefoglalkozas formajaban. Már alig akad olyan hely, ahol ne lennénk jelen valamilyen programunk által. Napi rendszerességgel mennek a meséink a Felvidéken és már Mo. is. A mesefoglalkozásainkon túl szervezünk más kultúralis programokat is, főképp az iskolákba, pl koncerteket, szinházi előadásokat, azoknál az eseteknél hiszünk a dolog fontosságában és értékében, és lehetőségeink szerint szervezzük, ahova csak tudjuk . A meséinknél más a cél: a legkisebb falu óvodájába is jusson el, ahová esetenként jár 15 gyerek, de épp akkor, amikor megérkezik a mesemondó, épp csak 6 fős a csapat. És a mi filozófiánkat követve természetesen akkor is éppúgy megtartjuk a programot. Itt folyamatosan keressük az új mesemondóinkat. A kultúráért Gömörben és Gömör...

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központj...

Szlovákia, RimaszombatA Szlovákiai Református Keresz...

Szeretne megjelenni szervezetével ezen listában?

Ha Ön civil szervezet képviselője, kattintson a „jelentkezem” gombra!

jelentkezem

Abarai Református Egyházközség

Szlovákia, Oborín č. 22Vallás

Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes

Szlovákia, DunaszerdahelyÁgacska Gyermek Néptáncegyütte...

Agentura Pacis Posonium Egyesület

Szlovákia, PozsonyAgentura Pacis Posonium Egyesü...

Ajnácskői Alapiskola és Óvoda

Szlovákia, AjnácskőAjnácskői Alapiskola és Óvoda...

ALI-BI Polgári társulás

Szlovákia, AlistálALI-BI Polgári társulás...

Alistáli Református Egyházi Alapiskola

Szlovákia, AlistálEgyházunk 1992-ben Alistálon hívta életre a Felvidék első református oktatási intézményét, melynek alapító-fenntartói jogkörét 2011-től az alistáli gyülekezet gyakorolja. Az iskola egyik fő célkitűzése, hogy a diákjaiban meglévő tehetséget megtalálja és kitartó oktatói-nevelői munkával fejlessze, erősítse. Alistáli Református Egyházi Al...

Alistáli Református Egyházközség

Szlovákia, AlistálPozsonyi Református EgyházmegyeVallás

Almágyi Alapiskola és Óvoda

Szlovákia, AlmágyAlmágyi Alapiskola és Óvoda...

Alsókálosai Református Egyházközség

Szlovákia, Nižná Kaloša Vallás

Alsómihalyi Református Egyházközség

Szlovákia, Alsómihalyi Vallás

Alsószeli Magyar Dalkör

Szlovákia, AlsószeliAlsószeli Magyar Dalkör...

Alsószeli Zele Törzs

Szlovákia, AlsószeliAlsószeli Zele Törzs...

ALSZIK - Szabadidőklub Alsószeli

Szlovákia, AlsószeliALSZIK - Szabadidőklub Alsósze...

Andante kórus

Szlovákia, TornaljaAndante kórus...

Anyanyelvünkért Polgári Társulás

Szlovákia, KomáromAnyanyelvünkért Polgári Társul...

Apácaszakállasi Református Egyházközség

Szlovákia, ApácaszakállasPozsonyi Református EgyházmegyeVallás

Apropó Kisszínpad

Szlovákia, FülekA füleki Apropó Diákszínpad fiatal, dinamikus diákokból álló iskolai csoport, amely számos fellépésen elnyerte a nézők és a zsűri tetszését.Apropó Kisszínpad...

Arany Tisza Néptánccsoport

Szlovákia, NagytárkányArany Tisza Néptánccsoport...

Aranyeső Nyugdíjasklub énekkara

Szlovákia, NagyfödémesAranyeső Nyugdíjasklub énekkar...

Aranykert Néptánccsoport

Szlovákia, Bős A csoport 2005-ben alakult 6 egykori táncossal, s azóta a helyi bősi Csemadok és a község támogatásával működik. 2006 őszén rendezték meg első ízben a Toborzó-t, mellyel az volt a céljuk, hogy fiatalokat toborozzanak az akkor még csak kamara tánckarba. Az eltelt évek alatt részt vettek a bősi rendezvényeken, flunapokon, táncházakat és játszóházakat is szerveztek azzal a céllal, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerhessék gazdag kultúránkat. A csoport szárnyai alatt működik a Tőzike gyeremektánccsoport, valamint a Süssfelnap kis gyermektánccsoport, melynek célja az utánpótlás nevelése.Aranykert Néptánccsoport...

Aranymetszés – Somorja Kultúrájáért Polgári Társulás...

Szlovákia, SomorjaA polgári társulás célja a Csali Gyermek Néptáncegyüttes és a Csali Zenekar működésének a és tevékenységének a támogatása kulturális, társadalmi, nevelő és oktató aktivitások révén valamint az anyagi és technikai feltételek megteremtése az együttes szükségleteinek kielégítésére. A társulás további tevékenységei: koncertek és más kulturális rendezvények megvalósítása közhasznú rendezvények szervezése kisebbségi kultúra védelme és fejlesztése művelődési, kulturális és társadalmi rendezvények (szemináriumok, képzések, beszélgetések, konferenciák) szervezése szabadidős tevékenységek, kézműves foglalkozások, workshopok, versenyek és találkozók szervezéseAranymetszés – Somorja Kultúrá...

ARCOK Énekegyüttes

Szlovákia, KirályrétARCOK Énekegyüttes...

Arena Relax Team

Szlovákia, NagymegyerArena Relax Team...

Artis centrum

Szlovákia, Komáromgyógypedagógia, pszichológia segítségnyújtásSzociális, karitatív

Árvalányhaj Leánykar és Mátyus Tánccsoport

Szlovákia, FelsőszeliÁrvalányhaj Leánykar és Mátyus...

Bacskai Református Egyházközség

Szlovákia, BacskaVallás

Badin Ádám kézműves

Szlovákia, Várhosszúrétmesemondó http://www.gomorikezmuvesek.sk/Badin Ádám kézműves...

Bajánházai Református Egyházközség

Szlovákia, Bajany č. 36Vallás

Balassi Klub

Szlovákia, PárkányBalassi Klub...

Balogfalai Alapiskola

Szlovákia, BalogfalaBalogfalai Alapiskola...

Balogfalai Óvoda

Szlovákia, BalogfalaBalogfalai Óvoda...

Balogiványi Óvoda

Szlovákia, BalogiványiBalogiványi Óvoda...

Baracai Alapiskola

Szlovákia, BaracaBaracai Alapiskola...

Barátnő Polgári Társulás

Szlovákia, DunaszerdahelyBarátnő Polgári Társulás...

Barátok p.t.

Szlovákia, CsicsóBarátok p.t....

Barkai Református Egyházközség

Szlovákia, BôrkaVallás

Barkó Kézműves Egyesület – Felvidéki Népi Hímzőkör

Szlovákia, Vezetők: Farkas Éva és Benkoné Horkay TündeBarkó Kézműves Egyesület – Fel...

Barkó Menyecskék énekkar

Szlovákia, GeszteteBarkó Menyecskék énekkar...

Barsi Református Egyházmegye

Szlovákia, Léva Vallás

Barsváradi Református Egyházközség

Szlovákia, Tekovský HrádokBarsváradi Református Egyházkö...

Bástya Íjászklub

Szlovákia, RimaszombatSport, hobbi, szabadidő

Bátka-Zsípi Református Egyházközség

Szlovákia, Bátka Bátka-Zsípi Református Egyházk...

Légy aktív

Szeretnél másokon segíteni vagy egy jó ügy érdekében cselekedni? Mi segítünk neked megtalálni a legideálisabb civil szervezetet.

csatlakozom
123