Simon Eszter: Kisebbségi EP képviselők
– II. rész –
Kisebbségi EP-képviselők szerepértelmezése
3. Az esetválasztás indoklása. Katalánok, lettországi oroszok, romániai magyarok. A kisebbségi csoportok közötti különbségek összegzése
Az esetválasztásom lényege, hogy 3 különböző régió (K-, Ny-, Közép-Európa) kisebbségét, főként annak az európai parlamentben történő képviseletét vizsgáljam.
Ahhoz, hogy a vizsgálat pontosabb képet mutasson, kihagyhatatlan egy megadott szempontrendszer alapján történő bemutatás, mivel így könnyebben érzékelhetjük mindhárom csoport azon sajátosságait, amelyek megkülönböztetik egyiket a másiktól.
A szempontrendszer a következő elemeket tartalmazza:
a kisebbség rövid története
az Európai Unióval kapcsolatos politika
pártstruktúra
közjogi keret, kisebbségi jogok
3.1. Katalánok
a. Rövid történet
A spanyolok történetéből kiindulva, Keating szerint kijelenthetjük, hogy az egységes nemzet kiépítése terén Spanyolország kudarcot vallott. A 19. sz-i időszakra sem rendelkezett a központi állam megfelelő eszközökkel és hatalmi rendszerrel, így az egységes spanyol nemzet létrehozása még váratott magára. Katalóniában alternatív nemzeti elképzelések jelentek meg, a katalánok a modernizációt helyezték előtérbe. A nemzeti kisebbségek kérdése a 20. sz.-ra vált állandó témává, mivel felismerték, hogy a demokratizálódással párhuzamosan ebben a kérdésben is el kell érni valamit. Katalónia, nem volt nemzetállam, mivel az abszolút szuverenitás eszméje nem született meg. Azonban, képes volt arra, hogy a komplex hatalmi berendezkedés és a többszintű kormányzat történelmi hagyományára támaszkodjon pontosan akkor, amikor stratégiáikat kialakították (KEATING, 1999:69-79).
Giró-Szász András, Katalónia autonómiájával kapcsolatosan kifejti, hogy az 1977-es, Franco-diktatúra utáni első választásokat követően, 1979-ben életbe lép az Autonómia Statútum. A Statútum létrejövésének lehetőségét eleve az adta meg, hogy a katalánok voltak a Franco-ellenes ellenállásnak a motorjai. A spanyol Alkotmány 8-dik fejezete határozza meg az állam területi szervezetét, ami említ községi, tartományi és autonóm közösségi szinteket. Meghatározza az autonómiajog érvényesítésének két lehetséges módját, melyek közül Katalónia a gyorsabb lehetőséget választotta. Meghatározza az autonóm közösségek jogkörét, illetve az állam kizárólagos jogkörét. Mindkét szint igencsak jelentős jogkörrel bír, összeütközések esetén ezeknek az Alkotmány megy elébe. A Katalán Autonómia Statútum felépítése hasonlít az alkotmányéhoz: a Preambulum kimondja, hogy „a katalán nép visszanyeri önigazgatási intézményeit”, és hogy ez a statútum „Katalónia kollektív identitásának kifejezője és meghatározója intézményeinek, az állammal való kapcsolatának a más nemzetiségekkel és régiókkal való szabad szolidaritás keretén belül.” (GÍRÓ-SZÁSZ, 2004:446-447)
b. az Európai Unióval kapcsolatos politika
A kisebbségi nemzetek körében Európa, mint egy támogató keret jelenik meg, amelyben megvalósíthatják az önkormányzatiság megteremtésére irányuló törekvéseiket anélkül, hogy összeütköznének a spanyol állammal. Az EU ideális hátteret kínál mindehhez, ráadásul támogatást is nyújthat számukra, kulturális és nyelvi jogaik kiterjesztését célzó politikájukhoz, miközben kihasználhatják a más kisebbségekkel és régiókkal kötendő szövetségek kínálta lehetőségeket is. Természetesen ez a helyzet igencsak vitatott, mivel ez nem nemzetépítést jelent a szó szoros értelmében, ráadásul a nacionalista pártok egyöntetűen a nacionalizmus monopolizására törekszenek, hatalmuk fenntartása érdekében (KEATING, 1999:69-79).
c. Pártstruktúra
A katalán mozgalom a II. VH után éledt újjá, nacionalista projektjük immár határozottan Európa-párti színezetet kapott. A Generalitat1 képviseletet hozott létre Brüsszelben, amely a katalán érdekeket volt hivatott képviselni. Jordi Pujol volt a Régiók Európája koncepció egyik első képviselője, aki az EU-n belül a legerőteljesebben állt ki a regionalizmus ügye mellett, és aki az újjáéledt, de nem szeparatista katalanizmus számára kínálkozó lehetőséget látott. A Régiók Európájának Pujol-féle koncepciója speciális helyet biztosított a saját kultúrával rendelkező régiók számára, így a katalán kormány sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy egyéb nemzetközi színtereken is képviseltesse magát. Végeredmény, hogy Katalónia mint önkormányzattal rendelkező kereskedő nemzet, föderális vagy konföderális viszonyban van Spanyolországgal, azonban egyéb területeken, szabadon tevékenykedik
Az Esquerra Republicana de Catalunya álláspontja radikálisabb a fentinél: támogatja a katalán függetlenség gondolatát, de ez hosszútávra szól. Víziójuk szerint az európai államok eltűnésekor a helyet a kisebb nemzetek és népek veszik át, melyek kisebb ügyeiket helyben
1 Katalán Autonóm Kormányzat: a Generalitat – Az 1977-es törvényhatósági választások után ideiglenes katalán vezetést (Generalitat de Catalunya) állítottak fel, amelynek jogköreit az 1978-as spanyol alkotmány, illetve az 1979-es autonómiákról szóló alaptörvény határozta meg, amelyet még abban az évben az országrész saját alkotmánya – statútuma – erősített meg. Ezt a folyamatot legvégül az 1980-as katalán törvényhatósági választások koronázták meg, amelyek következtében a katalán autonóm politikai hatalom végérvényesen visszaszállt a katalán kormány kezébe. (Giró-Szász András 2004.) intézik, míg a valuta és védelem kérdése egy közös európai kormány fennhatósága alá kerülne.
Máig elmenően a katalán stratégia lényege, hogy azt egy sor kisebb lépésből állítsák össze, amely folyamatosan keresi a lehetőségeket a kisebbségi nemzetek számára adott lehetőségek kiaknázására. Továbbá az is fontos, hogy pártjaik egy teljes ideológiai spektrum mentén alakuljanak. Ennek a stratégiának az alkalmazása más európai régiókkal szövetséget alkotva, bizonyos mértékben sikerrel járt (KEATING, 1999:69-79).
d. Közjogi keret, kisebbségi jogok
1979 decemberében hatályba lép a Katalónia autonómiájáról szóló statútum, amely figyelembe veszi a katalánok Spanyolországon belüli különleges helyzetét, történelmi valamint kulturális tulajdonságait és jogait. A katalánok saját elnökkel, parlamenttel, kormányzattal rendelkeznek. Azonban, a megfelelőnek tűnő szabályozás ellenére, a katalán önkormányzatiság leggyengébb pontja a pénzügyi autonómia hiánya, illetve a központi kormány, befolyásolási lehetőségének korlátozottsága.
Domonkos Endre tanulmányából megtudjuk, hogy 2005 tavaszán új elemekkel bővül a katalán autonómiakoncepció és a statútum tervezete, melynek főbb elemei:
Katalónia, nemzetként való meghatározása
pénzügyi autonómia: saját adóhivatal
saját igazságügyi és bírói szervezet – Igazságügyi Tanács felállítása
Katalónia irányíthatná a vasúti és közúti hálózatot, megszervezhetné a tengeri közlekedést, külföldieknek letelepedési engedélyeket adhatna.
A fentiekben bemutatott autonómiatervezet a politikai pártokat erőteljesen megosztotta. A Spanyol Néppárt a katalán autonómia újabb kibővítését nem tartja kellőnek, mert az megbonthatja a központi állam és autonóm közösségek között kialakult egyensúlyt. A katalán politikai erők ezzel szemben azt hangsúlyozzak, hogy a spanyol államot a régiók és nemzetiségek alkotják, és Katalóniát egy Spanyolországon belüli autonóm régióként és nemzetként kell elismerni. A katalán autonómia újabb kibővítésének szándékát a katalán partok mellett a lakosság nagy többsége is támogatja.
A spanyol Alkotmánybíróság az ország egysége mellett állt ki es megsemmisítette az autonómia statútum azon rendelkezéseit, amelyek sértették a központi állam diszkrecionális jogkorét. Pl. a Katalán Igazságügyi Tanács felállítását es tagjainak kinevezését a Generalitat által. Az Alkotmánybíróság ezen döntése miatt, a közeljövőben a spanyol és katalán politikai erők között tovább nőhet az érdekellentét az autonómia statútum kérdésében (DOMONKOS, 2010:73-84).
3.2. Lettországi oroszok
a. Rövid történet
Lettország, vagy egyáltalán az lettországi orosz kisebbség helyzetét, legátfogóbban Licia Cianetti írásai tükrözik. Cianetti, amellett hogy a politika-csinálás folyamatait elemezte, az állampolgársággal nem rendelkezők (non-citizens) helyzetére is koncentrált, akik a helyi választásokon való szavazati jogok tekintetében igencsak háttérbe szorulnak a többséggel szemben. Ezek a non-citizens közösségbe tartozó személyek, maguk a Lettországon belül kisebbségben élő oroszok, akik máig is szavazati jogaiktól megfosztottak, ami állandó, heves politikai vitákat eredményez az ország területén belül.
A non-citizen státusz lényege: a kommunizmus bukását követően, 1991-től, az egykori Szovjetuniós állampolgárok, akik valamely területhez csatolódtak – de azelőtt nem oda tartoztak –, mint pl. Észtországhoz vagy Lettországhoz, a törvény szerint az adott országon belül nem kapnak teljes állampolgársági jogot. Csakis azok a személyek és leszármazottaik kaphattak állampolgárságot, akik még a két világégés között is állampolgárai voltak a lett és észt területeknek. A kimaradottakra így, a non-citizens jelző maradt rá, viszont ők az évek elteltével sem kapták meg mind az állampolgárságot. Ezek a személyek majdnem mind orosz nyelven beszélnek, és politikai jogaikat tekintve igencsak visszamaradott helyzetben vannak. Fontos azt is kiemelni, hogy nem mindenki non-citizen, egyesek nyelvtudással, vagy előre meghatározott vizsgák letételével kikerülhettek a státus alól.
b. Európai Unióval kapcsolatos politika
Nemzetközi szintéren már voltak próbálkozások mind az EU, az ENSZ vagy akár az EBESZ részéről arra, hogy legalább a helyi szinteken jogokat biztosítsanak a kisebbségeknek. Azzal érveltek, hogy ezek a kisebbségben élők olyan szerény adófizetők, akik bizonyos politikai okok miatt meg vannak fosztva jogaiktól, holott alapvetően őket is megilleti az a lehetőség, hogy véleményt nyilváníthassanak bizonyos kérdésekben. A nemzetközi ajánlások szerint, a helyi politikában való részvétel pozitív hatással van az integrációra, ami elősegíti egy „civilizált Európa képét”.
c. Pártstruktúra
Ami a lett pártok viselkedését illeti, eléggé ambivalens képet láthatunk: egyrészt, van az a réteg, amely kompromisszumra hajlandó, a másik azonban hangsúlyosan amellett van, hogy az EU-hoz való csatlakozást követően, kötelező a jogok biztosításának kérdését letisztázni és megoldani.
Cianetti szerint, ami a lett állampolgárságot és a lett-orosz kisebbséget illeti, a pártokkal való kapcsolattartásban két konkrét következtetést vonhatunk le:
1. Állandó és élő vita van a kisebbségi ügyekben, ugyanakkor az egyre inkább megjelenő függetlenségre való törekvés a russophone (vagyis az oroszul beszélő) csoportok hangjában játszik feltűnőbb szerepet.
2. A lettországi eset azt mutatja, hogy a kisebbségi pártok és mozgalmak miatt, folyamatos konfrontációk jelennek meg.
Így tehát, egy erős oroszbarát párt képviselete a lett elitet védekező pozícióba nyomja, ezzel polarizálva a lett pártrendszert: a lett pártrendszer együttesen akkor lehet jelentős hatással a szubsztantív képviseletre, amennyiben a kisebbségi érdekek a kormányban is megjelennek, és akkor, hogyha a kisebbségi érdekeken olyan szinten „hígítanak”, hogy azok bekerülhessenek egy kormánykoalícióba. Minden radikális oroszbarát párt elbukja azt a kihívást, hogy növelni tudja a politikai profilját. Lettország esete jól mutatja azt, hogy a kisebbségi hang akkor a legsikeresebb, ha a kisebbséggel kapcsolatos elvárások megmaradnak a napirendek szintjén. Ezáltal nemcsak a kisebbségi hangot jelenítik meg, de csatornákat kiépítve, a demokratikus politikai mechanizmusokba is bejuthatnak. Nem feltétlenül kell liberális politikába állni, hanem meg kell mutatkozni a parlament és a média szintjén – azonban Lettországban éppen az jelent gondot, hogy a média és parlament szintjén való megmutatkozás nem megengedett, és a lett non-citizen státussal bírók máig meg vannak fosztva jogaiktól. Sőt, a mindkét oldalról jövő konfrontáció még mindig radikális tónusokat követel, nem pedig kompromisszumra késztet.(CIANETTI, 2014:86-112 a)
Cianetti azt a következtetést is levonja, hogy a oroszbarát kisebbség ki van zárva az államhatalomból, miközben az elitek kisajátítják maguknak az államot. Azonban, ami pozitív jelentőségű, hogy bizonyos kisebbségi tagok jelentős erőpozícióra tettek szert, főként a fővárosban, ahol a vegyes pártokon belül továbbra is kiállnak céljaik mellett, igyekezve a megadott keretek között maradni (pl. Harmónia Párt). Ez azért is jelentős előrehaladás, mivel az ország politikai vitáiban a kisebbség is erősebb hangot tud elérni, így némi befolyással is bírhat a mindennapi politikára. A városi szinten megjelenő reprezentáció alternatív csatornákat biztosít a kisebbségi megerősödésre. A fővárosban az egykori Harmony Center volt az, ami erős hatalmi pozícióval bírt és életképes hangot tudott megjeleníteni a nemzeti elittel szemben, így a lett politikai szféra heves vitáiban is képes volt megjeleníteni a
kisebbségi érdekeket. Ami gondot jelent az az, hogy nincs arra garancia, hogy a kisebbségi hang egyből aktuális politikává alakul át, de ennek ellenére függetlenedik és bekerül a lett politikai kontextusokba. A kisebbségi testületek nem elegendők a kisebbségek érdek megerősödésére, sőt, időnként veszélyt is jelenthetnek, de effajta kihívásokba, „aki mer, az nyer” alapon, hosszú távon megéri belekezdeni.(CIANETTI, 2014:981-1001 b)
d. Közjogi keret, kisebbségi jogok
A lettországi kisebbségi képviselettel kapcsolatosan tudni kell, hogy a lett Alkotmány szerint csakis az állampolgárok szavazhatnak. Az tény, hogy az EU-hoz való csatlakozást követően a lett kormány kijelentette, miszerint minden olyan személy szavazati joggal rendelkezik, aki pillanatnyilag Lettország területén van, de a teljes népesség 14%-a még non-citizen státusú, ezáltal jogaitól megfosztott. Ebben a problematikában feltehetően demográfiai tényezők gyökereit kell keresni, főként Lettország esetében, ahol az oroszul beszélő csoportok noha országszerte elszórtan, de a nagyvárosokban mégis többséget képezve jelennek meg (pl. Riga). Ez a lett politikai elit számára veszélyt jelenthet, így a kisebbségekkel szembeni politikai harcok és viták állandónak mutatkoznak.
3.3. Romániai magyarok
a. Rövid történet
Az első VH után 1919-ben kimondják az Osztrák-Magyar Monarchia végét, illetve kijelölik az új magyar államhatárokat (kb. 3 milliónál több magyar kisebbségi sorsba jut). Ezt követően a romániai kisebbségi szerződés a következő speciális rendelkezést tartalmazza: „Románia hozzájárul az erdélyi szász és székely közösségek helyi autonómiájához iskolai és vallási ügyekben, a román állam ellenőrzése alatt.”(SZARKA, 2008:22-29)
Trianont követően, Románia Magyarországtól kapja É-Erdélyt, Máramarost, Körös-vidéket, Kelet-Bánátot. A trianoni békeszerződés után a cél, megkeresni a román állami keretek közötti berendezkedést. 1921-ben a parlamenti képviselet biztosítása érdekében létrejön a Magyar Néppárt, és 1922-ben az Országos Magyar Párt. Erdélyben nem kap automatikusan mindenki állampolgárságot, még 1937-ben is vannak olyan magyarok, akik nem szerepelnek a román állampolgársági névjegyzékben.(BÁRDI, 2008:30-35)
1944-től az erdélyi magyarok politikai érdekei a Magyar Népi Szövetség kezében vannak. A románság és magyarság közötti kiéleződött konfliktushelyzet orvoslására a román kormány „kisebbségi minisztériumot” állít fel, és kisebbségi statútumot dolgoz ki. Noha a statútum alkalmazását akadályozták a román hivatalnokok, engedélyezték több magyar kulturális és oktatási intézmény működését. 1947-ben megalakul a Román Népköztársaság, melynek célja a proletárdiktatúra megteremtése, ezáltal a kisebbség háttérbe szorítása, és a többségi nemzet identitástudatának ápolása.(NOVÁK,2008:204-209)
1952-ben létrejön a Magyar Autonóm Tartomány Székelyföldön, Vásárhely központtal és Csupor Lajos első titkárral az élen. A magyar tisztviselők nem nemzeti alapon politizálnak, hanem a román államhoz lojálisak. Ekkor az autonómia tartalma nem jelentett önrendelkezést, mivel a MAT központi irányítás alatt állt, de a magyar nyelv a közigazgatás minden szintjén szabadon használható volt. Az 1956-os forradalmat követően kezdetét veszi a homogenizációs politika, megszűnik a Magyar Népi Szövetség és a magyar érdekképviselet is. Gheorghiu Dej halála után, Ceaușescu lesz a főtitkár, aki 1965-1971 között nyitott a magyarság tekintetében, és egyfajta liberalizáció jellemzi tevékenységének ezt az időszakát: magyar könyvkiadók jelennek meg (Kriterion), TV adások, hetilapok (A hét c. lap).(BOTTONI, 2008:246-249)
A nyolcvanas évekre ismét a kiéleződött román-magyar viszony a jellemző, viszont az 1989-es forradalom és a Tőkés László által betöltött szerep a kommunizmus végét hozza el. 1990-ben megalakul az RMDSZ, mint „nemzetiségi közképviseleti és érdekvédelmi” szervezet, mely az 1990-es romániai parlamenti és elnökválasztások során parlamenti mandátumot szerez. A helyzetet a Vásárhelyen történő márciusi események bonyolítják, viszont a román és magyar pártok közötti együttműködést az 1990-ben megalakuló Demokratikus Konvenció létrejötte pecsételi meg.
b. Európai Unióval kapcsolatos politika
Toró Tibor szerint az európai szint is befolyásolási tényezőként jelent meg 2007-ig, de a külpolitikai térhez való viszony azóta is beszűkülő tendenciát mutat, annak ellenére, hogy az RMDSZ a román – magyar kisebbségi viszony felvállalásával fontos szereplőjévé válhatott volna a „civilizált” Európa-képnek és az európai integrációnak. Az RMDSZ a legjobb érdekérvényesítési pozícióban a NATO- és EU-hoz való csatlakozások előtti időszakban állt, azonban ezt a lehetőséget kisebb mértékben használta ki, így a magyar politikai elitnek a román politikai elit ideológiáit kellett átvennie. Ráadásul ebben a helyzetben az RMDSZ vezetők úgy vélték, hogy inkább együttműködnek a román pártokkal az integráció felgyorsítása érdekében, minthogy hátráltassák az integrációt, aminek a következményeként az RMDSZ nemcsak konfliktusba kerül a román pártokkal, de a kormányzati pozícióit is fel kell adja.(TORÓ, 2013:168-169)
Ami Magyarország határon túli magyarokkal kapcsolatos magyarságpolitikáját illeti, észlelhetünk eltéréseket az éppen fennálló kormány felfogásával kapcsolatosan. Míg az Antall-kormány igenis törődött a határon túli magyarok problémáinak felvállalásával, addig a Horn-kormány az euroatlanti integráció érdekében inkább kerülte a külhoni magyarsággal kapcsolatos politizálást. Az első Orbán-kormány ideje alatt jön létre Erdélyben a Sapientia EMTE, ekkoriban igyekeznek a határon túli média fejlesztésével is. 2001-ben a magyar kormány elfogadja a „törvényt, a szomszédos államokban élő magyarokról”, vagyis a magyar hatóságok kiállítják a magyar igazolványokat, melyek igazolják, hogy a tulajdonosok tudnak magyarul, és magyarokként vannak nyilvántartva. A Medgyessy-kormány ideje alatt is megjelenik a határon túli magyarok kérdése, viszont az ezt követő Gyurcsány-kormány elutasító álláspontot képvisel a kettős állampolgárság biztosításával kapcsolatosan, sőt, ezt a kiírt népszavazáson is elutasítják, noha az útlevélhez jutásban sokan a kapcsolattartás és nemzeti „újraegyesítés” megerősödését látták. A második Orbán-kormány 2012-ben állampolgárságot ad a külhoni magyarok számára, ami jelentős előrelépést jelent.(BÁRDI, 2008:246-249)
c. Pártstruktúra
1989 végére, 1990 elejére megalakul az RMDSZ, melynek történetében 5 fő részt különíthetünk el:
1. szakasz 1989-93: az RMDSZ olyan ernyőszervezet, mely magába foglalja minden romániai magyar érdekvédelmi, művelődési és vallási egyesületét. Megjelenik a társnemzeti státusz igényének megfogalmazása, az autonómia és kisebbségi törvény koncepciójának kidolgozása.
2. szakasz 1993-96: konfliktusok jelennek meg a román kormányzati politika következményeként: himnusztörvény, oktatási törvény vitája, székelyföldi románság problematizálása, stb.
3. szakasz 1996-2000: a jobboldali kormánykoalícióban való részvétel során elért sikerek: nyelvhasználati és oktatásügyi törekvések. Létrejön a Kisebbségvédelmi Hivatal.
4. szakasz 2000-2004: az RMDSZ nem lép be a kormányba, de vállalja a kisebbségben lévő kormánypárt parlamenti támogatását. Megkezdi működését a Sapientia EMTE, módosítják a közigazgatási törvényt a kisebbségi nyelvhasználat érdekében.
5. szakasz 2004-2007: a parlamenti választáson a párt 6%-ot ér el. A kormányprogramba a kisebbségi törvény elfogadását viszik be.
Az RMDSZ 1990-től 2008-ig az egyetlen etnikai párt, azonban ezt követően 2008-ban bejegyzésre kerül a Magyar Polgári Párt (MPP), illetve 2010-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Románia magyarságpolitikája ma az egyéni jogok biztosítása alapján áll, a külön intézményességet a nyelvhasználaton át és az önmagát szervező civil társadalom révén képzelik el. Ebben a politikában meghatározó a kisebbségi magyar pártok politikai súlya, tehát az, hogy a kormányzati politikában, alkupozícióban lehet eredményes a magyar érdekképviselet.
d. Közjogi keret, kisebbségi helyzet
Románia nemzetállam, hivatalos nyelve a román. Az Alkotmány több kisebbségi jogot rögzít: etnikai identitáshoz való jogot, anyanyelven való tanulás jogát, parlamenti képviselethez való jogot, bírósági ügyekben az anyanyelv használatához való jogot. A 2003-as alkotmánymódosítás során biztosítják a nyelvhasználatot a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban és a hivatalokban, de benne marad az egységes nemzetállam fogalma.(BÁRDI, 2008:330-339)
3.4. A kisebbségi csoportok közötti különbségek összegzése
A fent bemutatott esetek a következő táblázatban összesíthetőek:
Táblázat: A kisebbségi csoportok kategorizálása az alábbiakban megadott kritériumok alapján Katalánok Romániai magyarok Lettországi oroszok százalék
Ahogyan azt a fenti táblázatban is látni lehet, a katalánok helyzete sokkal előnyösebb a lettországi oroszok helyzeténél, vagy éppen a romániai magyarokénál. Itt elsősorban arra célzok, hogy autonómiájuk van, függetlenek, és önmeghatározásukban is különlegesnek mondhatók, mivel nem tekintik magukat kisebbségnek – így a kisebbséget érintő problémáknak az ők esetében már nincs különösebb relevanciája, sem jelentősége, ebben az esetben. Emellett igencsak népes csoportot alkotnak, ráadásul Spanyolország legfejlettebb régiójában élnek, és sikeresen együttműködnek az EU-val is.
Ezzel szemben, a romániai magyarok helyzete gyengébbnek bizonyul. Noha az autonómiára való törekvés már a kommunizmus végétől megjelenik, máig nem sikerült kivívniuk ilyen szinten a függetlenségüket. Azonban, jelentős mértékben segít az utóbbi évtizedben tanúsított politikai „mozgalmasság”, az, hogy több kisebbségi magyar párt létrejött, mind egy-egy komoly politikai célkitűzéssel indulva, valamilyen szinten belefoglalva a kisebbségi érdekérvényesítésre való törekvést. Ehhez hozzá segít az is, hogy Magyarország, mint anyaállam, 2012 óta magyar állampolgárságot is biztosít a számukra.
Noha viszonylag népes kisebbségről beszélünk, de számukat tekintve folyamatosan csökkenésben van. 2007 óta képviselőik védik érdekeiket az európai parlamentben.
A legrosszabb helyzet keleten van, pontosabban Lettországban. A lettországi oroszok viszonylag friss kisebbségnek számítanak, 1991-től vannak ebben a kisebbségi státusban. Eleve gondot jelent az, hogy habár nagy számban jelen vannak az ország területén, és a nagyvárosokban élnek többségben, mégis szigorú állampolgársági politikával kell szembe nézniük. Több állampolgári jogtól meg vannak fosztva, ami eleve ingerli a hangulatot és fokozza a feszültséget a mindennapi életben is. Az tény, hogy az EU több ízben is igyekszik javítani a helyzetükön, azonban a lett kormány és a lett politikai elit erősebbnek, vagy éppen makacsabbnak bizonyul ebben a helyzetben, viszont az tény, hogy a hátuk mögött lévő erős anyaállamuk (Oroszország) leginkább az orosz nyelv hivatalossá tételéért küzd, így az EU-ban az orosz is hivatalos nyelvként szerepelhet majd (mivel Lettország 2004 óta EU tagállam).
Így tehát látni lehet, hogyan alakul a helyzet nyugatról kelet felé, a két szélsőség esetében: a jó körülmények között élő katalánok és a diszkriminációban létező, folyamatos konfliktusoknak kitett lettországi oroszok között. E két pólus között helyezkednek el a romániai magyarok, akik bizonyos kisebbségi jogaikat érvényesíteni tudták az idők folyamán, de fő törekvésüket, az autonómiát, máig nem valósíthatták meg.
4. Az EP-képviselők parlamenti tevékenységének bemutatása
4.1. Az EP-képviselők felsorolása és jellemzése:
Ahogyan azt már többször említettem, vizsgálatom fő tárgya a három kisebbségi csoport – a katalán, a lettországi orosz és az erdélyi magyar – EP-képviselőinek a vizsgálata. A kutatásomban mindhárom csoporton belül 2-2 alany jelenlegi mandátumát figyelem meg, azonban ez alól kivételt képez Alfreds Rubiks esete, aki 2014-ig volt EP-képviselő, viszont munkásságát, és a többségi Harmónia Párton belüli szerepét tekintve, érdemes az ő egykori tevékenységét is megvizsgálni a lett-orosz kisebbségi kérdések esetében. A vizsgált képviselők a következők:
Mielőtt konkrétan rátérnék a képviselők tevékenységeinek bemutatására, tudni kell, hogy ki, mikortól tagja az EP-nek: Francesc Gambús 2014-től, míg Ramon Tremosa i Balcells már 2009 óta. Winkler Gyula és Sógor Csaba 2007 óta, míg Zdanoka már 2004-től. Rubiks a 2009 és 2014 közötti periódusban volt EP-képviselő.
Francesc Gambús az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport tagja, de emellett benne van a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságban illetve a Mashreq-országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségben is. Ramon Tremosa i Balcells a spanyolországi Katalán Demokratikus Konvergencia Párt (CDC) politikusa, és jelenleg a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport tagja. Továbbá tagja a Gazdasági és Monetáris Bizottságnak, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek is.
A lettországi orosz EP-képviselők közül Alfreds Rubiks lettországi orosz (egykoron szovjet) politikus a többségi Harmónia Párton belül. 2014-ig az EU Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportjának volt tagja, továbbá az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán és EU-Tádzsikisztán Parlamenti Együttműködési Bizottságokba delegált küldöttség és a Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség volt alelnöke. Tatjana Zdanoka a lettországi Lett-Orosz Unió kisebbségi baloldali párt politikusa, míg az EU-ban a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport tagja. Mindemellett az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán és EU-Tádzsikisztán Parlamenti Együttműködési Bizottságokba delegált küldöttség és a Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség jelenlegi alelnöke, ugyanakkor a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság és a Petíciós Bizottság tagja.
A romániai magyar politikus, Sógor Csaba az RMDSZ-en belül tevékenykedik, és jelenleg az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport tagja. Emellett tagja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak, valamint a Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttégnek is. Winkler Gyula szintén RMDSZ-es politikus, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták)-on belüli képviselő. Ő a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság alelnöke, illetve az Indiával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja.
4.2. Az EP-képviselők parlamenti tevékenysége:
Minden európai parlamenti képviselő parlamenti munkássága során a következő parlamenti tevékenységekben vehet részt:
1. Plenáris ülésen elhangzott felszólalások
2. Jelentések – előadóként beterjesztve
3. Jelentések – árnyékelőadóként beterjesztve
4. Előadóként beterjesztett vélemény
5. Árnyékelőadóként beterjesztett vélemény
6. Állásfoglalásra irányuló indítványok
7. Írásbeli nyilatkozatok
8. Parlamenti kérdések
Ami a fentiekben felsorolt képviselői tevékenységeket illeti, a legerősebb tevékenység-típus innen a jelentéstevés, vagy éppen az árnyékjelentés-írás, mivel ezek mind direkt, közvetlen módon befolyásolják a parlamenti döntéshozatalt. Ezzel szemben a plenáris felszólalások már inkább politikai szempontból fontosak, míg a kérdések kontroll-tevékenységet jelentenek.
Ahhoz, hogy a képviselők tevékenységét jobban átláthassuk, egy táblázatban összesítettem mindenikűk parlamenti tevékenységével kapcsolatos számadatait:
Táblázat: A parlamenti tevékenységek számadatbeli összesítése
A táblázat értékeléseként elmondható, hogy a képviselői tevékenységekben a katalánok a „legszorgalmasabbak”, míg a magyarok a középmezőnyben helyezkednek el. A katalánokkal és a romániai magyarokkal ellentétben a lettországi oroszoknál van egy jelentős számbeli lemaradás, mivel a többiekhez képest ők aktiválnak a legkevesebbet. A képviselői tevékenységek többségében a plenáris ülésen elhangzott felszólalások jelennek meg a legnagyobb számban, viszont ez alól kivételt képez Tremosa, aki a parlamenti kérdések számában is, de a többi tevékenység esetében is magasan vezet, sőt, az általam vizsgált mind a hat képviselő közül ő a legaktívabb.
Bibliográfia
1. Antal László (1976): A tartalomelemzés alapjai, Magvető, Budapest
2. Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után, pp. 368-375., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
3. Bárdi Nándor: A Romániához került erdélyi, bánsági, kelet-magyarországi magyarok (1918-1921), pp. 30-35., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
4. Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség a két világháború között, pp. 90-97., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
5. Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség helyzetének változásai, társadalmi, kulturális önszerveződésének eredményei, pp. 330-339., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008. 6. Bíró- Nagy András (2015): Közép-európai EP-képviselők és szerepeik. Viselkedési stratégiák az Európai Parlamentben, Politikatudományi Szemle (24) 2. pp. 91-119
7. Domonkos Endre (2010): A katalán autonómia és kibővítésének aktuális kérdései, BGF Külkereskedelmi kar – Elektronikus könyvtár, 2010/2, pp.73-84
8. Dovi Suzanne (2014): Political Representation. Edward N. Zalta (ed.): The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Spring 2014 Edition)
9. Giró-Szász András: A katalán politikai és közigazgatási autonómia. Kisebbségkutatás Szemle, 13. évf. 2004.3. szám, pp. 446-447
10. Ilonszki Gabriella – David Judge (1994): Képviselet és képviselői szerepek. Elmélet és magyarországi tapasztalatok. Politikatudományi Szemle 3(2). pp. 5-23
11. Katz Richard (1997): Representational roles. Europen Journal of Political Research 32: 211-226.
12. Keszler Erika (2011): Romániai magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben az EP-képviselők felszólalásainak tükrében. Magyar kisebbség, 2011 (XVI) 3-4 13. Kovács Attila (2014): A konzultációtól az együttdöntésig. Az Európai Parlament megnövekedett szerepe a Közös Agrárpolitika jogalkotásában. Politikatudományi Szemle. 23 (4), pp. 35-67.
14. Licia Cianetti (2014): Granting local voting rights to non-citizens in Estonia and Latvia: The conundrum of minority representation in two divided democracies. JEMIE – Journal on Ethnopolitics and Minority Issues in Europe, vol 13, no.1, pp. 86-112.
15. Licia Cianetti (2014): Representing minorities in the city. Education policies and minority incorporation in the capital cities of Estonia and Latvia. Nationalities papers, vol 42, no. 6, pp.981-1001.
16. Michael Keating (1999): Spanyolország új kisebbségi nemzetei és az európai integráció: új keret-feltételek az autonómia számára? pp. 69-79
17. Novák Csaba Zoltán: A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása, pp. 204-209., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
18. Raunio Tapio (2000): Losing independence or finally gaining recognition? Contacts Between MEPs and National Parties. Party Politics, volume 6. No.2 pp. 211-223
19. Scully Roger- David M. Farrell (2003): MEPs as Representatives: Individual and Institutional Roles. JCMS, 2003, volume 41. Number 2. pp. 269-286
20. Stefano Bottoni: A romániai modell sajátosságai: a Magyar Autonóm Tartomány. A Ceaușescu-féle modell, a román államnacionalizmus, pp. 246-249., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
21. Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek ügye a párizsi béketárgyalásokon: határkijelölés, népszavazás, kisebbségvédelem, pp. 22-29., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
22. Toró Tibor (2013): A romániai magyar nyilvánosság alakulásának diskurzusa politikai filozófiai megközelítésben – doktori disszertáció, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, pp. 168-169. 23. Toró Tibor (2015): Új irányok a politikai képviselet kutatásában. Többlet, megjelenés előtt.