„Egy olyan nép, melyben az egyének elveszítenék annak lehetőségét, hogy önállóan hajtsanak végre nagy dolgokat, s ugyanakkor a közös fáradozás képességére sem tudnak szert tenni, csakhamar a barbárságba hullik vissza.”
Alexis de Tocqueville A demokrácia Amerikában
Bár a dolgozat címének olvastán feltehetően kevesen asszociálnak dilemmákra, a címbe emelt három kifejezés mindegyikének több/sok értelmezése van. Klasszikusan olyan helyzet ez, amikor a hétköznapi, kontextuális szóhasználat segít feloldani az értelmezési dilemmákat, de ha szerkesztői felkérésre a kisebbségi/nemzetiségi közösségek civil szférájára vonatkozó kódex rendeltetését illetően fogok gondolatokat megfogalmazni, akkor a pontosításra, az egyértelmű fogalomhasználatra szükség van.
Fontos és a szakirodalomban is alig tárgyalt kérdés, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek civil szférája és a saját államisággal rendelkező nemzetek civil szférája között léteznek-e különbségek? Ha Tocqueville mottóként idézett állítását vesszük alapul, aki szerint a polgári társulások – a civil szféra – elsődleges szerepe a „civilizáció megtartása”, akkor alighanem nemmel válaszolunk a fenti kérdésre. De ha kibontjuk, tovább gondoljuk, miben különbözik a nemzeti és a kisebbségi civil társadalom, illetve azt, hogy mit jelöl, illetve miként változik meg kisebbségi környezetben a civilizáció megtartása kitétel, akkor véleményünk minden bizonnyal megváltozik.
(Civil)
Civil. Civilek világa. Civil szféra. Civil társadalom.
Ki a civil? A civil a hivatalinak, vagyis a valamilyen előírt viselkedésformának az ellentéte: civil az, aki önmaga lehet, akit nem utasítanak, nem rendelkeznek vele. Teszi, mert szereti és van rá ideje/ereje. Egyesek ekként szűkítenek: ki az igazi civil? Erre a kérdésre könnyebb metaforával válaszolni: az igazi civil úgy van a politikával, a közösség szolgálatával, ahogyan Bolyai János viszonyult a matematikához – ő matematikáért élt, de nem a matematikából. Az igazi civil azért vállal szolgálatot, mert adni kíván, cselekedni másokért, egy cél érdekében. És ekként megjelölhető a civilség első, meghatározó jellemzője: az önkéntesség.
A civil szférát illetően meghatározások és értelmezések sorát lehet idézni. Charles Taylor értelmezése eltérő szinteket különít el. Alapfokon a civil szféra függetlenséget, éspedig önkéntességre alapuló szervezeteknek az állammal szembeni függetlenségét jelenti. A második szint bizonyos összehangoltságot jelent: ha ezek a szervezetek képesek a folyamatos (együtt)működésre, önnön tevékenységük irányítására, képesek tehát összehangoltan működni, akkor már civil társadalomról beszélhetünk. A harmadik szint az eredményességre utal, ez Taylornál azt jelenti, hogy civil társadalomról akkor beszélhetni igazán, ha a civil egyesületek összessége képes befolyásolni az állam politikáját. (Taylor 1998) Taylor szerint a civil szféra, a civil társadalom mibenlétének, az elfogadott értelmezésnek nagy a jelentősége a szabad társadalomról alkotott jövőképünket illetően, meghatározza azt a módot, ahogyan a polgár a politikához viszonyul. Ezért állíthatja Michael Walzer azt, hogy a civil társadalom aktív, elkötelezett állampolgárokra épül, akik kiveszik a részük az állam, a gazdaság, a nemzeti és más közösségek vagy akár az egyház ügyeinek intézéséből. (Walzer 1995)
A civil tehát saját akaratából és önnön erőforrásaira támaszkodva közösséget szolgál. Teszi ezt azért, mert a közösséghez tartozás az egyik alapvető emberi igény: a közösséghez tartozó ember védelmet talál és biztonságban érzi magát, gondjait, problémáit könnyebben képes orvosolni, a csoportban önkifejezése, identitása az általa vállalt értékek mentén mutatkozik meg. Továbbá erősödik társai által, s nem utolsó sorban idejét is a számára legkedvezőbb módon töltheti el. Ezért a civil társat keres: társul olyanokkal, akik hasonló módon viszonyulnak a közösséghez, akikkel értékrendjük hasonló. A társulás, az egyesülés indoka és formája amilyen régi időkre nyúlik vissza, éppen annyira sokféle lehet. Például a középkori lovagrendek a szentföldi hadjáratok idején azzal a céllal jöttek létre, hogy a zarándokok védelmét biztosítsák. A középkori céhek működése is sok szempontból hasonítható a mai egyesületi tevékenységhez: az érdekvédelem mellett közfeladatokat – tűzoltás, rendfenntartás, szociális gondoskodás – is vállaltak. Ami a Mária Terézia korában és az őt követő uralkodók idején létrehozott alapítványokat, egyesületeket illeti, bár ezek céljaikat illetően – olvasóegyletek, diáktársaságok – a mai civil szervezetek körébe tartoznának, de szigorú politikai és törvényi ellenőrzés alatt működtek. (Bartal 2005) Utolsó példaként egy másfél évszázada folyamatosan működő civil szervezetre utalnék: a Vörös Kereszt létrejötte Henry Durant svájci üzletember nevéhez köthető, aki 1859-ben a solferinói csatatéren látván a rengeteg sérültet és sebesültet, a szomszédos falvak lakosaiból segélycsapatot szervezett a sebesültek ellátására. Azóta szabály, hogy a csatatéren a sebesültek nem hagyhatók magukra, őket – az ellenségét is – el kell látni. Ennek érdekében jött létre 1863-ben a – ma nemzetközi – Vörös Kereszt szervezet.
A civil szervezeteket illetően sem nemzetközileg, sem magyar viszonylatban nincs általánosan elfogadott, minden értelmezési igényt kielégítő meghatározás, a szakirodalomban számos leírást és elnevezést találunk a civilekre: nonprofit szervezet; NGO (non-governmental organizations / nem kormányzati szervezetek); civil, nonprofit vagy harmadik szektor; civil társadalom.
A civil társadalom fogalmi jellemzőit a szakirodalom négy pontban foglalja össze:
- A civil társadalom személy- és szervezetegyesülések, valamint önálló szervezetek hálózata, létrejöttük módja és működésük sajátos szabályok szerint történik, ezek különböznek a társadalom többi intézményrendszerének szabályairól.
- A civil szféra nem egyenlő sem az állammal, sem a magánszférával, bár kapcsolódásai mindkettőhöz közvetlenek és szervesek.
- Létezésének elvi alapjait az emberi-állampolgári jogok érvényesülése, a jogállamiság, az érdek pluralizáció jelentik.
- A civil társadalom rendeltetése, hogy az általa biztosított nyilvánosság és érdekartikuláció útján szembesítse az állami akaratot az általa képviselt értékekkel, törekvésekkel és gyakorlattal. (Ennek legfontosabb eszköze „közösségi részvétel”, ennek tartalmát az európai jogterületen az Aarhusi Egyezmény[1] már igen részletesen kidolgozta. Három pillére az információhoz való jog, a beleszólási jog és a jogorvoslati jog. A három pillért a részvételre képesítés intézményi és intézkedési rendszere egészíti ki. (Kondorosi 1998)
Demokratizálódó országokban – és folyamatokról lévén szó, alapjában véve: melyik nem az? – az érdekvédelem többnyire valamilyen politika-ellenességet is jelent. Ez főként Közép-Kelet-Európa térségében érvényes, ahol a különvélemény kinyilvánításának négy évtizedes lehetetlensége a kommunizmus bukása után is politikaellenes felhangot kölcsönzött minden bíráló megszólalásnak. Ezért érdemes egy további szerzőre utalni. Philippe Schmitter szerint a civil szervezetek rendszere:[2]
- viszonylag független a kormányzattól, illetve a gazdasági élet szereplőitől (termelőktől és újraelosztóktól egyaránt) – ez a kettős autonómia;
- képes fellépni az érdekei képviseletében – kollektív cselekvés;
- nem törekszik a politikai és/vagy gazdasági elit helyébe lépni, sem pedig felelősséget vállalni az államirányítás egészében – a bitorlás kizárása;
- a politikai élet által konstruált szabályok között marad – civilitás.
Összefoglalásként, a civil társadalomnak a (nyugati) világ demokratizálásában betöltött szerepét négy pontban lehet összefoglalni. Először is a civil társadalom felszabadít az állami ellenőrzés nyomása alól, ugyanis a civil társadalom felfogható szolidaritás-szféraként, amelyben megfogalmazódik és megnyilvánul egy önmagát reprezentáló közösség. Amennyiben ez a szolidaritás-közösség létezik, kifejeződik a (közvéleményben), saját kulturális kódokkal és narratívákkal rendelkezik, sajátos – leginkább jogi és médiához kötődő – intézményi formákat ölt, és olyan történelmileg elkülöníthető interakcionális gyakorlatokban mutatkozik meg, mint a civilitás, egyenlőség, kritika és tisztelet. Ezen értékek jegyében viszonyul mindahhoz, ami közösségi. A civil ellenőrzés tárgyát képezik a közélet erkölcse, a politikai döntések indokoltsága, a politikusok és köztisztséget viselők elszámoltathatósága. A civil társadalom közvetít az állam és a társadalom között, mindkét fél megtanulhatja, hogyan képes a másik számára meggyőzően megjeleníteni megfontolásait. És végül: a civil társadalom gyarapítja azon intézmények számát, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kihívásokra az intézmények legitim módon és kiszámíthatóan válaszoljanak.
(Kisebbségi)
Kisebbségi az, aki nincs többségben.
Tudományos igénnyel: Általában egy társadalmi csoporton belül az a kisebb létszámú csoport, amely valamilyen ismérv révén különbözik a többségtől. Leggyakrabban etnikai, nemzetiségi, nyelvi, vallási kisebbségekről beszélünk.[3] Az idézett szerzők dolgozatuk elején megállapítják: a kisebbség és a többség kapcsolata általában nem egyértelműen jó vagy rossz. A mindennapi életnek vannak olyan területei, ahol sok konfliktus keletkezik a vélt vagy valós különbségek miatt, és olyanok is, ahol egyáltalán nem adódik ebből probléma. Vannak nemzetiségek, amelyek esetében a szociális kérdések jelentik a konfliktusok forrását (romák például), és vannak olyan helyzetek, amikor az identitással kapcsolatos kérdések, az iskola, a kultúra, a kulturális örökség váltanak ki egymásnak feszülést kisebbségi illetve többségi oldalon. Feszültség esetén a kisebbségek diszkriminációt (egyénekkel, csoportokkal szembeni, tudatosan vagy nem tudatosan alkalmazott hátrányos megkülönböztetés; a diszkrimináció jogoktól és lehetőségektől megfosztó, illetve korlátozó cselekvés) emlegetnek, a többség többnyire a nemzettel szembeni lojalitás hiányát.[4] A felmerülő konfliktusokat okozhatják a hatalmi, gazdasági egyenlőtlenségek. A politikai és a gazdasági hatalom általában összefonódik, és egymást erősíti. Szintén az idézett szerzők állapítják meg, hogy amikor egy országban olyanok élnek, akik igazából külön államban szeretnének élni, tehát felülről kényszerítették rájuk az államszervezetet, szinte elkerülhetetlenek az etnikai villongások. Tipikus példája ennek a volt Jugoszlávia, ahol (csak a legnagyobb nemzetiségeket említve) szerbek, horvátok, szlovének, bosnyákok, macedónok, montenegróiak és albánok voltak kénytelenek egy országban élni egészen a pártállami rendszer felbomlásáig.
A kisebbségben élő etnikai közösségekről társadalom értelemben szoktak igen gyakran szólni-vitatkozni, miközben a kisebbségi társadalom fogalomként sem tisztázott eléggé. Beszélhetünk-e társadalomról abban az esetben, amikor a „társadalom” meghatározó intézményei bár a közösséget szolgálják, bizonyos értelemben „kapu-intézmények”, illetve reprezentálnak. A kapu-jelleg azt jelenti, hogy bár kisebbségi az iskola vagy a színház, de a többségi társadalom intézményi rendszerének is részét képezik, egyszerre kettős elvárásnak tesznek eleget. A reprezentálás pedig arra vonatkozik, hogy a kisebbségi értékek fel- és bemutatását szolgálják különböző – többségi – kontextusokban.
A kisebbségi médiával kapcsolatos észrevétel, hogy közössége felé elnéző, sokkal kevésbé kritikus, mint a többségi sajtó.[5] Az intézményrendszernek nincs meg az a külön mozgástere, amely a nemzeti/többségi intézmények esetében létezik. Ennek okán sérül vagy csökevényes a modernizációs szerepe, nem képes megfelelő módon szolgálni a tranzíció/modernizáció során jelentkező információs és transzfer igényeket. Vagyis a reprezentációs jelleg csökkenti az intézmények modernizációs potenciálját. Ehhez adódnak a kisebbségi közösségek kulturális fenyegetettségi állapotából fakadó, ehhez kötődő stratégiák, amikor jellemző, szinte állandósul a rövid távú tervezés, referenciaként hangsúlyossá válik a múlt. (Biró 1998)
A kisebbségire tehát mindenképpen valamilyen korlátozottság jellemző, ezt ábrázolja érzékletesen az alábbi környezeti gúla, amely a kisebbség és környezete közötti hatásvektorokat ábrázolja (Lázár 1998):
|
||||||||||
|
|
|||||||||
|
||||||||||
Forrás: Lázár 1998
Kisebbségi léthelyzetben sérül a különböző (politikai, gazdasági, civil) szférák elkülönülésének az elve. Ennek vannak sokatmondó, pontosabban a kisebbségi léthelyzetet tökéletesen illusztráló példái. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az országban élő magyarság politikai képviselete – a román politikai rendszerben pártként nyilvánul meg. A törvényhozásban képviseli a kisebbségi magyar érdekeket, gyakran kormánykoalíció részese. Nemzetközi szinten is pártként jelenik meg, amennyiben képviselőit bejuttatja az Európai Parlamentbe, illetve nemzetközi pártszövetség tagja. Ugyanakkor jogi bejegyzése, vagyis a román törvények szerint civil egyesület: az egyesületi törvény alapján jegyezték be, aminek értelmében a civil szférához kellene tartoznia. Ezt az „identitást” bizonyos helyzetekben hivatkozási alapként használja: például amikor a román költségvetésből a kisebbségi nemzeti közösségek számára megítélt pénzügyi eszközöket megkapja, illetve ezeket az alapokat kezeli. De a képlet még ennél is bonyolultabb, ugyanis az RMDSZ 1993-as strukturális reformja a szövetséget a romániai magyar közösség önkormányzataként tételezi, és hosszú éveken át a szervezeti struktúra is az önkormányzati modell alapján épült fel. Bár ezen a téren történtek változások, maga az idea, a közösségi önkormányzat önminősítés a szervezet dokumentumaiban olykor ma is visszaköszön.
Ilyen strukturális tisztázatlanságra nem csupán a politikai csúcson találni példát. Igen sok romániai/erdélyi politikus – polgármesterek, megyei tanácsok elnökei – civil „identitással” is rendelkezik. Ha alapítványt jegyeznek (be), az még nem jelenti a civilség elveinek teljes tagadását: egy politikus alapítványt adományozási céllal is létrehozhat, és erre van példa kisebbségi vonatkozásban. De igen gyakoriak a forrásszerző civil egyesületek, ezeket a helyi vezető politikusok politikai célok/jaik szolgálatába állítják. Bár felismerik a helyzet kettősségét, világos a szerephalmozás, a civil szféra „igazi” szereplői ritkán teszik ezt szóvá. Ennek a magyarázata többnyire a kisebbségi lét korlátozottságára, a „minden lehetséges eszközre szükség van” szlogenhez vezethető vissza. A helyzet igazi pikantériáját azok az esetek nyújtják, amikor parlamenti képviselő vagy szenátor egy személyben civil szervezetet vezet, gazdasági vállalkozásai vannak és kereskedelmi médiát is tulajdonol. Ezek a képletek az érdekek olyan kusza szövődményét alakítják ki, amikor a már idézett, Schmitter-féle elvek (kettős függetlenség; kollektív cselekvés; birtoklás kizárása; civilitás) mindegyike sérül.
A kisebbségi léthelyzet gyakran hoz létre kényszer-megoldásokat. Ennek jellemző területe a tudomány(os élet). A Lázár-féle gúla jól mutatja, hogy a környezeti tényezők hatására kialakuló folyamatok két fő trendjét az asszimiláció illetve az elvándorlás jelentik. Mindkettő a közösség létét fenyegeti, az etnikai sorvadás válfajai. Ezeket a jelenségeket vizsgálni kell, tudományos leírások addig szükséges, ameddig a közösségben megvan a kulturális reprodukciós képesség. Egy pár tízezer fős nemzetiség nyelvében hosszú távon képtelen megmaradni, ugyanis a kisebbségekkel szemben igazi megértést tanúsító országokban is a teljes körű, egyetemi szintre is kiterjedő oktatásra ott van példa, ahol az illető kisebbség lélekszáma eléri a százezres nagyságrendet. Tízezres kisebbség számára egy középfokú tanintézmény, gimnázium fenntartása is problematikus. A magyarság az anyaország közvetlen közelében négy országban is eléri azt a nagyságrendet, amikor az oktatási és kulturális intézményi hálózat teljességére lehet és van igénye. Milyen folyamatok zajlanak ezekben az országokban, létezik-e asszimiláció (természetesen és sajnos: igen), és azt milyen tényezők befolyásolják elsődlegesen – ez a vonatkozó kisebbség számára létkérdés, az őt befogadó állam számára nem. Ezért van/lehet az, hogy a Román Akadémia társadalomtudományi intézeteiben magyar kutatót csak elvétve találunk, és ők sem a kisebbséggel kapcsolatos kérdések kutatói.
Létre kell hozni a kisebbségi léthelyzet kutatóhelyeit – s erre csak civil szervezeti keretben nyílik lehetőség. A jelenség nem új keletű, a Monarchia idején, 1826-ban Pesten alapított Matica Srpska irodalmi és könyvkiadói társaságként jött létre vagyonos szerb kereskedőknek köszönhetően, majd Tököly-Popovics Száva elnöksége alatt alakult át – 1838-ban – tudós társasággá. A szervezet ma is létezik, s a vajdasági szerbség újvidéki „akadémiája” a belgrádi nemzeti akadémia kiegészítéseként, olykor ellentételezéseként. Hasonló módon nevezhető az Erdélyi Múzeum-Egyesület az erdélyi/romániai magyarság (ahogy lehet) akadémiájának. A romániai állami egyetemeken a tanszékek, mint a kutatómunka fő műhelyei a legutóbbi időkig[6] nem nyelvi alapon szerveződtek, ami miatt akkor sem lehettek a sajátos kisebbségi kérdések tudományos műhelyei, ha a tanszéken a magyarok voltak túlsúlyban. Kisebbségi léthelyzetben a nemzet számára állami működtetésű tudományos intézményhálózat olykor kimondottan civil keretekben működik: Erdélyben minden egyetemi karon a magyar oktatók civil háttérintézményeket hoztak létre.
A kisebbségi lét peremvidékein, a szórványnak mondott nyelvhatáron az identitás kulturális tartalmait biztosító intézmények kizárólagosan civilek lehetnek, az önkormányzati fenntartású intézményekben a helyben 5-10%-os demográfiai súllyal rendelkező kisebbség csak ünnepek alkalmával, „díszítő” elemként van jelen.[7]
Összefoglalva: kisebbségben általában, de főleg szórványban a helyi elitek nem tagolódnak a társadalmakra jellemző hármas rendszerbe, a kialakuló/ult összefonódások pedig a civilitás lényegét kérdőjelezik meg. (Bodó 2002)
(Kódex)
Kódex. Etikai kódex.
Etikai kódexek korát éljük: etikai kódexet vezetett be a MOL és a MÁV, az újságírók és a vadászok szakmai szervezete, a LEGO-csoport és a belső ellenőrök szervezete, a belügyminisztérium, általában a közszolgálati szféra, a sport, a turizmus – és ki tudja milyen más intézmény meg hivatal. Ebből a sorból a civilek sem maradhatnak ki. Ebben a (kissé) cinikus megjegyzésben egyszerre van jelen a figyelmeztetés és a szükség. Ha valami divat, akkor a kimaradóval kapcsolatos kérdések: Miért marad ki? Miért áll külön? Milyen ellenérvei lehetnek? Minél inkább szabályozni kell/ szükséges valamit, annál kevésbé működnek a természetes társadalmi reflexek. Valamikor az emberi kapcsolatok szabályozására elegendő volt a tízparancsolat, pontosabban a Mózes által átvett két kőtábla közül az, amely az emberek egymás közötti szövetségét szimbolizálja.
A hippokratészi eskü alighanem az első szakmai kódex: az orvosok tették/teszik le doktorrá avatásukkor. A gazdasági életben a kódex egyfajta szellemiség kinyilvánítása,[8] erre építik rá a vállalati marketinget, ezt teljesíti ki a közönségkapcsolati tevékenység.
Általában véve az etikai kódex jogi szabályozásra épülő, azzal összhangban álló, de annál részletesebb kifejtésű, konkrét (nem általános) fogalmazású, a szemléletet és a gyakorlatot befolyásolni szándékozó, írásba foglalt és közzétett erkölcsi szabály és normagyűjtemény. Típusai: alapelveket megfogalmazó illetve részletesen kidolgozott. Ez utóbbiak szemlélete lehet érték (integritás) orientációjú vagy jogi megfelelés orientációjú. Szintén általánosan az etikai kódex kidolgozásának célja, hogy a szervezet (vállalkozás, intézet, közhasznú társaság, alapítvány, tudományos, műszaki- gazdasági célú egyesület stb.) fenntartsa és erősítse belső értékrendszerét. Tartalmát a szervezet egyes tagjaira vonatkozó és magát a szervezetet, annak működését szabályozó erkölcsi normák képezik. Az etikai kódex léte, elfogadása és tartalmi jegyeinek érvényre jutása befolyásolja a szervezet rövid és hosszabb tavú működését. A kódex tartalma nem jelenthet újat, hanem a gyakorlatban működő, élő értékek, elvek megerősítését és vállalását. Ugyanakkor nem tartalmaz minden etikus és etikátlan cselekedetet – célja az iránymutatás. A kódexnek tehát szellemében kell hatnia.[9]
A civil világ etikai kódexei a civilitás alapelveinek és a közösségi részvétel feltételeinek – az információhoz való jog, a beleszólási jog és a jogorvoslati jog – a megvalósulását szolgálják.
A fentiek alapján egyértelmű: a kódexet kidolgozó és elfogadó szervezet az illető struktúra tevékenységét kívánja etikai alapon megerősíteni, és ami esetünkben fontos: kifelé, más intézmények, általában a társadalom felé helyzetét egyértelműsíteni, a vállalt felelősség és az elszámoltathatóság kereteit és körülményeit megjeleníteni.
Minden kódex alaptétele: világosan megfogalmazhatóak és elkülöníthetőek a vonatkozó szervezet / intézmény / hivatal esetében a társadalmi szerepek és felelősségek. Csak akkor fogalmazhatók meg világos (alap)elvek, ha sem a szervezeten belül, sem pedig külső kapcsolataiban nincsenek zavaró tényezők: tisztázottak a szerepek, világosak a működési feltételek.
Abból indulunk ki, hogy a civil szféra mibenléte általánosan tisztázott: szerep és felelősség elméleti és gyakorlati vonatkozásban is világosan lehatárolható. Ugyanakkor az idézett példák alapján állítható, hogy kisebbségi léthelyzetben viszont már nem érvényes, vagy csak korlátozottan érvényes ez a tétel.
Ennek alapján fogalmazható meg a kérdés: kisebbségi léthelyzetben mit kell szabályozni? A kódexnek a civil szervezetre, ennek működésére és vállalt/vállalható felelősségeire kell vonatkoznia, avagy a civileknek a társadalmi struktúrákba való beágyazódási körülményeit egyértelműsíteni? Mert amikor a civil szervezet a nagy társadalmi szerepleosztásban két szférára kiterjedően vállal/ vállalhat feladatokat, akkor fellép a klasszikus csiki-csuki helyzet: a kettős/hármas szereplehetőség közül a kontextuálisan előnyös választható, minek okán az etikai kódex, mint keret kiürül/kiürülhet.
Kisebbségi léthelyzetben mindenekelőtt arra volna szükség, hogy világosan, az összes szereplők bevonásával megtörténjen a vállalt/vállalható szerepek felmérése és szervezeti visszaigazolása. Ugyanis ha egy civil szervezet tudományos feladatot vállal, akkor az önkéntesség kérdése az elindulás mozzanatán túl átértékelődik: a vállalt feladat közfeladat, amelyet mindenkoron állami/ költségvetési támogatással végeznek, vagyis a civil önkéntesség mellé a biztonságos működés érdekében hozzáadandó szempontok illetve tényezők a működés folytonossága, biztonsága, a tudományos életre jellemző minőségbiztosítási eljárások érvényesítése, és a sor folytatható. Ha ezek teljesülnek, akkor a szervezet formailag civil – lényegileg viszont már nem az. Az RMDSZ-példa ennél is bonyolultabb, hiszen a „ha akarom civil, ha akarom párt, ha akarom önkormányzat” helyzet azt eredményezi, hogy egy jogi szempontból civil szereplő kap/ alakít ki magának állami/ önkormányzati szerepkört: költségvetési pénzeket kezel illetve oszt ki civilek között. És ez még nem minden: a 2001-es kolozsvári Civil Fórum konferencián az RMDSZ egyik alelnöke egy dokumentumot köröztetett: az akkori tervezet javasolta a Civil Társadalom Konzultatív Tanácsa létrehozását, amely a romániai magyar nemzeti közösséget érintő stratégiai és operatív tennivalókat tekintette volna át időszakosan. A Tanács, melynek az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének alelnökei is tagjai lettek volna, konszenzussal kötelező érvényű határozatokat hozott volna. Ez utóbbi tételt hadd ne kommentáljam… Ettől függetlenül a civil egyeztető tanács, egyfajta civil parlament igénye ismételten felmerült.[10]
Külön kérdés tehát a támogatáspolitika helyzete és jellege. A civil eszmény jegyében, állítja Seligman a civil társadalom eszméjéről írott könyvében, az emberek beláthatóvá kívánják tenni a közéletet, különböző szerveződések kialakításával azt az igényüket jelzik, hogy a döntések helyileg és nem valamilyen ködbe vesző távoli államgépezet révén szülessenek meg. A civil eszmény feltételezi a hatalmi pólustól független kollektív entitás létét, és itt a hangsúly a közösségi mivoltra helyezendő. (Seligman 1997) Mivel a civil tevékenységre jellemző önkéntesség az egyén részéről szakértelem, idő felajánlását és a megfogalmazott cél érdekében történő kiaknázását jelenti, marad a kérdés: mi lesz azokkal a tevékenységekkel, amelyek ezeken túli anyagi eszközöket feltételeznek? Kitől várható és milyen támogatás?
Támogatások nyújtása évszázadokra visszanyúló gyakorlat, bár az idők során jelentős változásokon ment át. A filantrópia alapja az emberszeretet, és egyoldalú áldozatvállalást jelentett. A mecenatúra, mai szóval szponzoráció bizonyos célok/ügyek/emberek kiemelt kezelését jelenti, pártfogást, amelyben jelen vannak a kölcsönösség-kiszolgáltatottság mozzanatai. A támogatás, a szubvenció a hatóság által biztosított anyagi eszköz bizonyos feladatok ellátására, amely bizonyos – világos, korrekt – feltételek között elnyerhető. A költségvetésileg előirányzott támogatást dotációnak nevezzük, és eleve biztosított hatósági ellátmány bizonyos célok elérésére, feladatok elvégzésére.
A civilek támogatását illetően általános tétel: a támogatás a támogatónak és a támogatottnak egyaránt fontos. Aki adja – célorientáltan teszi, nyilvánosan megfogalmazott és elfogadott programot teljesít. Aki kapja – rászolgál(t), korábban bizonyította képességét és megbízhatóságát. Vagyis a támogatás – nem adomány. Nem is jótétemény. És semmiképpen sem lehet az adakozó önkondicionáló gesztusa. A támogatás: a közösségszolgálat biztosításának eszköze, ez mindkét fél világosan megfogalmazott és vállalt célja. Ezért szükséges támogatáspolitikáról, támogatáspolitikai alapelvekről, uram bocsá’ támogatáspolitikai etikai kódexről beszélni. Ezért jelzés értékű, hogy miközben az Európai Unió által biztosított pénzek vonatkozásában világosan megfogalmazott támogatáspolitikai alapelveket találunk, országos szinten a kérdés szinte nincs napirenden.[11]
A támogatáspolitika a civilek és az állami illetve gazdasági szféra közötti kapcsolatok meghatározó eleme. Általános civil kódexet nem lehet enélkül elképzelni. A támogató kiléte meghatározó: ha állami/önkormányzati struktúra, akkor viszonylag könnyen érvényesíthető a fentebb megfogalmazott tétel a támogató és támogatott közötti viszonyról. Ha viszont párt kerül pénzosztó helyzetbe, akkor politikai árukapcsolás esete léphet fel: anyagilag azt a civilt támogatják, aki/amely a pártot a maga eszközeivel erősíti.[12] A kisebbségi civil etikai kódexnek az ilyen helyzetekre is ki kell terjednie, figyelembe kell vennie a civil identitást. Meg kell tisztulnia a civil szférának – ez különben nem csupán kisebbségi kontextusban létező elvárás.[13]
Lényegi kérdés: létezik-e civil felelősség? A lakonikus válasz – igen – viszont további kérdést gerjeszt: kinek tartozik a civil felelősséggel? Közösségének – természetesen. Pénzügyileg azoknak, akik támogatják. A kérdés csupán az, hogy a felelősség kapcsán milyen típusú és jellegű dialógus alakul ki – egyáltalán: létezik-e dialógus?[14] Figyelmet érdemlő Sebestény István véleménye, aki szerint a civil tevékenység nehezen megfogható lényege, a civil ethosz a környező társadalmi viszonyok, felbukkanó problémákra adott ösztönös válasz, ilyenként az „állami ethosz” ellenpárja: arra vonatkozik, hogy az egyes szereplők hol és miként keresik a megoldást a közösség elvárásaira, a létező problémákra. Ebben meghatározó, hogy a függetlenség/kiszolgáltatottság skálán a civilek hol helyezkednek el – a teljes függetlenség ugyanis csak elméletileg, illetve elvárásként létezik. (Sebestény 2011)
Ezt a függőséget a kisebbségi civil szervezetek hármas tagolásban élik meg: figyelembe kell venniük az anyaország(i finanszírozás) szempontjait, nem tekinthetnek el annak az államnak a támogatáspolitikai elvárásaitól, ahol élnek, és ezek mellett, ezeken túl a kisebbségi politikát irányító párt/szervezet is képes velük szemben elvárásokat megfogalmazni és érvényesíteni.
Arra a kérdésre kívánok még kitérni, hogy az erdélyi magyar civil szervezetek számára mit jelent a román civil szféra által kidolgozott etikai kódex.
A román ONG kódex-hez való társulás kérdése nincs a magyar civil szervezetek napirendjén. A román civil szféra 2005-ben már tárgyalta a civil kódex szükségességének a kérdését, ez külön napirendi kérdésként szerepelt a CENTRAS (a bukaresti civil forrásközpont) 2006-os kolozsvári konferenciájának a műsorán. Hosszas egyeztetés után 2010-ben született meg a végső szöveg, amely kimondottan a civil szervezetek belső életére, működésére vonatkozik. A kódex fejezetei: vezetőség, menedzsment, humán erőforrások, pénzügyek, tevékenység, közönségkapcsolatok. Ezen fő kérdésekkel kapcsolatosan több – esetenként 2-4 – kiemelt tételt fogalmaz meg. A vállalkozás jellege, vagyis az igyekezet, hogy minden civil szervezet számára érvényes és vállalható elveket fogalmazzanak meg, annyira általánossá teszi a kódex előírásait, hogy azok szinte semmitmondókká válnak. Például a tevékenység kérdéskörrel kapcsolatos első tétel a stratégia tiszteletben tartása, s ennek kibontásaként fogalmazzák meg, hogy a vállalt tevékenységnek meg kell felelnie a szervezet küldetésének és stratégiai célkitűzéseinek. Ez annyira általános, hogy sajátos esetekben semmi fogódzót nem kínál. Azt mondhatnánk, hogy az etikai kódex elkészítésének vitája során – alulírott részt vett a 2006-os kolozsvári tanácskozáson – a kódex mellett érvelők foglyai maradtak a bejelentett célnak, aminek értelmében általános kódex kialakítására törekedtek, és nem akarták/tudták beismerni, hogy az általánosítás éppen azoknak a helyzeteknek a lényegi elemeitől foszt meg, amikor szükség lehet az etikai kódexre. Az etika jelentése ugyanis a józan ész alapján meghozott optimális döntés: az adott lehetőségek között a legjobb megoldás. Etikai, értékelméleti kérdés például, hogy kinek a számára kell maximalizálni a jót – de ebből egy szervezet működésére vonatkozóan nehéz, ha egyáltalán lehetséges elvi jelentőségű elvárásokat megfogalmazni. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) egy ennyire általános etikai kódexhez nem látja érdemesnek csatlakozni.
Fontosabb visszatérni a bevezetőben említett, a civilizáció megtartása kitételhez. A civilizáció de Tocqueville-i értelmezésben a barbárság ellentéte, vagyis az örök emberi igenlése. Egy nemzet esetében a jövő nem kérdéses: az államiság a nemzet létének, jövőjének is a garanciája. Ugyanakkor a meglévő értékek megőrzése, a „virágozzék minden virág” elvének az érvényesülése azt jelenti, azt kell jelentenie, hogy a kisebbségi közösségek megőrzése is éppolyan fontos, mint azoké, akik létét az államiság szavatolja. A megtartás ez esetben tehát a kisebbségi közösség sajátos jegyeinek, értékeinek a megtartását jelenti. Ebből következik, hogy a kialakítandó civil kódexnek ki kell terjednie, eligazítást kell tartalmaznia a kisebbségi közösségek szerephalmozásos, a közösségen belüli szerepek nem kellő elhatárolódásának a kérdéseire is.
Hivatkozott irodalom:
- Gergely András – Gelsei Gergő – Gergely Vera – Horváth Vera: Nemzeti és etnikai kisebbségek, http://vmek.oszk.hu/03400/03477/pdf/6_etnikai.pdf
Bartal Anna Mária 2005: Nonprofit elméletek, modellek, trendek, Budapest: Századvég
Biró A. Zoltán 1998: Stratégiák vagy kényszerpályák? Tanulmányok a romániai Magyar társadalomról Csíkszereda: Pro-Print
Bodó Barna (szerk.) 2002: Szereppróba. Elitek, szerepek, peremlét. Temesvár: Diaszpóra Könyvek
Glózer Rita: Civil éthosz és civil identitás,
http://commonline.hu/sites/default/files/COMMONLINE_DOCS/archivum/civilidentitas_eloadas.pdf
Fülöp Sándor 2008: Az Aarhusi Egyezmény eszméi, Fundamentum 1 sz.
Kondorosi Ferenc 1998: Civil társadalom Magyarországon. Budapest: Politika+Kultúra Alapítvány
Kósa András László 2002: A romániai magyar civil szféra természetrajzéhoz, Magyar Kisebbség, 3 sz.
Lázár Imre 1998: A kisebbségi lét környezeti gúlája, Magyar Kisebbség 3-4 sz.
Sebestény István: A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésének dimenziói, doktori értekezés
http://www.idi.btk.pte.hu/dokumentumok/disszertaciok/ sebestenyistvanphd.pdf
Seligman, Adam B. 1997: A civil társadalom eszméje. Budapest: Kávé Kiadó
Taylor, Charles 1998: Invoking Civil Society. In Robert E. Goddin–Philip Pettit: Contemporary Political Philosophy. Canberra: Australian National University
Walzer, Michael 1995: A civil társadalom fogalma. Korunk. 11. sz.
[1] Aarhusi Egyezmény: A nemzetközi jog történetében először az aarhusi egyezmény előkészítésében, megszövegezésében vehettek részt teljes jogú tárgyaló partnerként az ENSZ EGB tagállamai mellett az európai környezetvédő szervezetek képviselői, nevezetesen egy úgynevezett „környezetvédelmi koalíció”. Számos javaslatuk meghallgatásra talált, főkent a dán, a holland és néhány kelet-európai kormány szakértő folyamatos támogatásának, egyetértésének köszönhetően. Az egyezmény szövegét 1998. június 25-én a dániai Aarhusban írta alá harmincöt állam és az Európai Unió képviselője. Ugyancsak ritkaság a nemzetközi jogban az egyezmény gyors elfogadása. Három év alatt összegyűlt a hatályba lépéshez szükséges tizenhat ratifikációs dokumentum, az egyezmény 2001. október 30-án hatályba is lépett.
[2] Idézi: Kósa András László: A romániai magyar civil szféra természetrajzéhoz, Magyar Kisebbség, 2002/3 sz.
[3] Lásd: A. Gergely András – Gelsei Gergő – Gergely Vera – Horváth Vera: Nemzeti és etnikai kisebbségek, http://vmek.oszk.hu/03400/03477/pdf/6_etnikai.pdf (2012.dec.28.)
[4] Nemzet: kétféle felfogásban használt politikai fogalom. 1. Olyan közösség, amelyet a tartós együttélés, a közös történelmi múlt mellett a területi, gazdasági, nyelvi kulturális egység és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok, értékrend jellemeznek; 2. Egy ország valamennyi állampolgárának közössége. Az előbbi a német eredetű kultúrnemzet, az utóbbi a francia mintájú államnemzet meghatározása.
[5] A 2000-es évek közepén egy kolozsvári magyar újság riportere egy RMDSZ-közeli alapítvány pénzügyi elszámoltatását követelte lapjában. Nemcsak RMDSZ-aktivisták, de „civil” magyarok is nehezményezték, hogy az illető riporter „feljelentett” egy magyar intézményt, román állami ellenőrzést tartott szükségesnek, miközben a román állam „barátságtalan”, „diszkriminatív”, „paternalista” a magyar intézményekkel szemben. Ezen logika szerint, ha az állam barátságtalan, ki kell zárni az ellenőrzést akkor is, amikor az „normális” esetben indokolt volna.
[6] A 2011-ben elfogadott oktatási törvény lehetővé teszi nyelvi alapon tanszékek létrehozását a multikulturálisnak nyilvánított egyetemeken (Babes-Bolyai TE, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) – ennek ellenére a BBTE több karán a magyar tanszék nem jött létre.
[7] A temesvári Bánság Népi Együttes ünnepi programjai mindig tartalmaznak magyar, német vagy szerb táncot, ezek bemutatására a helyi megértés, etnikai tolerancia jegyében kerül sor, de nem szolgálják az itt élő magyarok tánckultúrájának az ügyét.
[8] Például egy kozmetikai cég esetében: „A L’ORÉAL-nál úgy gondoljuk, hogy mindenki szépségre törekszik. Küldetésünk, hogy segítsük a férfiakat és nőket szerte a világban, hogy valóra váltsák ezt a vágyat és teljesen megvalósíthassák önmagukat. Ez adja vállalkozásunknak és munkatársaink munkaidejének értelmét és értékét. Büszkék vagyunk munkánkra.” Lásd: http://www.loreal.com/_en/_ww/html/company/pdf/ethics_book_hungarian.pdf (2013.jan.5.)
[9] A magyar Belügyminisztérium 1999-ben elfogadott Etikai kódexének a célját ekként határozták meg: a) segítséget nyújtanak a helyes döntések, állásfoglalások kialakításához, az érintett szervek eredményes működésének biztosításához, ezen keresztül pedig tekintélyük megőrzéséhez, ill. folyamatos emeléséhez; b) megfelelő támpontokat, útmutatásokat adnak a munkatársaknak és vezetőiknek az etikailag kifogásolható magatartások, az erősítendő, illetőleg a szankcionálandó cselekedetek felismeréséhez, azok pártatlan megítéléséhez és minősítéséhez; c) morális alapot kínálnak a – fokozott igénybevétellel járó és etikai problémákkal is nehezített – közszolgálat ellátásához, a hivatástudat, a bajtársiasság, a segítőkészség, a testületi kötődés kialakulásához, illetve elmélyítéséhez; d) tartalmazzák mindazon előírásokat, követelményeket, amelyek mértékül szolgálnak az érintettek számára munkahelyi és egyéb kapcsolatrendszerük működtetéséhez, továbbá a munkahelyen és a magánéletben elvárható életvitel kialakításához, problémáik megoldásához. ill. konfliktusaik kezeléséhez; e) védelmet biztosítanak minden normakövető számára, illetve hozzájárulnak az emberi méltóság megőrzéséhez és kifejtéséhez. Lásd: http://www.brdsz.hu/vegyes/kodex.html (2013.jan.6.)
[10] A legutóbbi kezdeményezés ezen a téren a Somai József által javasolt Romániai Magyar Konvent (2009), a javaslat felhívásként, javaslatként megjelent a sajtóban, de a kezdeményezést alig pár civil szervezet támogatta. Ennek oka: a Konvent RMDSZ nélkül, valódi civil struktúra kívánt lenni, és a civil szervezetek féltek attól, hogy a román költségvetésből származó alapokat kezelő párt-RMDSZ zokon veszi lépésüket.
[11] Internetes kereséssel sem a magyar, sem a román támogatáspolitikát illetően nem sikerült elvi jelentőségű – kormányzati – dokumentumra bukkannom.
[12] A romániai magyarság számára biztosított költségvetési forrásokat az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány kezeli, osztja szét. Ez évek óta létező gyakorlat. 2012-ben az RMDSZ a támogatottaktól megköveteli – utófinanszírozásról lévén szó – hogy a projektek lebonyolítása során minden szinten (programfüzet, projekttel kapcsolatos dokumentum, internetes felület) jelölje meg, hogy a vonatkozó projektet az RMDSZ támogatta. Ekként az a helyzet áll elő, mintha a támogatott civilek pártpénzeket kaptak volna: ami nem igaz. És elvben sem fogadható el, hogy civil párttól kapjon közvetlenül támogatást.
[13] Lásd: Glózer Rita: Civil éthosz és civil identitás, http://commonline.hu/sites/default/files/COMMONLINE_DOCS/ Archivum/civilidentitas_eloadas.pdf (2013.jan.6.)
[14] Ezt a kérdés-együttest járja körül sokatmondóan a Civil Fórum lap 2006/2. Száma.