Bodó Barna: Civil önépítkézés

Civil önépítkezés[1]

Minden embernek tartozom,
és minden ember tartozik nekem.

Németh László

Önépítkezőromániai magyar civil társadalom

Még mielőtt bárki az elméleti rigorozitás okán és természetes igényével a fogalomhasználat pontosságát kérné számon, hadd jelezzem: mivel a romániai magyar társadalom fogalmát is jobbára csak körülhatárolni sikerült, s nem egyértelmûen meghatározni¹, a romániai magyar civil társadalom számomra egyszerûen és egyszerűsítően jelenti a létezőintézményhálózatot, illetve magát a mozgalmat, az építkezőfolyamatot. Erre a kettősségre különben Arató András hívja fel a figyelmet², hiszen a közép-kelet-európai átmenet folyamataiban a civil társadalom egyszerre jelentette az autoritárius hatalmi rendszer tagadását és ugyanakkor az érdektagolás szervezeti feltételeinek a megteremtésére való törekvést. Persze, az idők során szinte nem volt olyan közösségi feladat/cél, amelynek okán a civil társadalom mint keret és eszköz szóba nem került volna, hiszen minden, ami a “félelem falának” a bomlását segítette, ilyen avagy olyan módon civil.

A civil szerveződések alakulási folyamata nem más, mint egy általános feleszmélés strukturális tárgyiasulása és mozgalommá állandósulása. A folyamatnak megvannak a hely- és időfüggősajátosságai, s ebben meghatározó, hogy az elitek milyen hagyomány-értelmezéseket jelenítenek meg, illetve miként viszonyulnak a társadalomfejlődés alapvetőkérdéseihez. Ugyanakkor maga a folyamat nem választható el a civil társadalomról és a civil szféra helyzetéről szó ló, időben a jelzett tényezők függvényében hangsúlyeltolódásokat mutató diskurzustól. Helyesen állapítja meg Papp Z. Attila, hogy bármiként is bővül(t) a civil társadalom fogalmának értelmezése az idők folyamán, létjogosultsága feltételezi a köz- és magánszféra dichotom szétválasztását.³ Salat Levente is jelzi⁴ a fogalmi tisztázás kényszerét, aminek egyik összetevője az eszme- és fogalomtörténeti háttér. Figyelemmel kell lenni a továbbiakban a globális civilitás megjelenésére⁵, és természetesen jelentkezik a romániai magyar nyilvánosságban zajló idevágó diskurzus hatása is.

Számunkra elsősorban ez a diskurzus fontos, amely sokkal inkább a romániai magyar egyesületi szféra helyzetéről szól, mint a fogalmi keretekről. Gyakorlati kihatásai okán fontossá válik, hogy a helyzetértelmezőigyekezet miként viszonyul például az olyan, más környezetben természetes értelmezésekhez, amelyek a civil társadalmat a “politikát körbefonó szövedéknek”⁶ tekintik. A kisebbségi közösség civil szerveződései elsődlegesen nem az állami intézmények köré alakuló szervezetek és hálózatok, ugyanis ez esetben a politikai-civil viszony (legalább) kettős tagoltságú. Az állami intézményi szint mellett, de még inkább azt megelőzően, létezik a kisebbségi politikai struktúra, amely intézményileg is, funkcióját illetően is karakteresen más, mint az állami szféra. Ezen másság okán tűnt ideig-óráig úgy, hogy a romániai magyar civil társadalomnak a kisebbségi politikai képviselettel, ennek teljesítményével kapcsolatosan, nem kell – nyilvánosan megjelenített – viszonyulást kialakítania. Egyre világosabb a civil szereplők számára, hogy elodázhatatlan szerepük és felelősségük a társadalmi stratégiák megjelenítése. Ez a szerepfelfogás kikerülhetetlenül vezet el az RMDSZ-szel, mint a kisebbségi magyarság politizáló/hatalmi struktúrájával szembeni önmeghatározáshoz annak ellenére, hogy létezik egy nehezen vitatható értelmezés, miszerint romániai magyar vonatkozásban a civil társadalom az egész kisebbségi közösséget jelenti.⁷

Egyfajta konszenzus mutatkozik abban, hogy a civil társadalmat önmagában az életképes, jövőorientáltan cselekvőhelyi közösségek kialakulását elősegítőkeretfeltételnek kell tekinteni⁸, számomra mégis a civil társadalom léte elsősorban a politika ellenőrzöttségét jelenti, egy olyan közösségi teret, amelyben a kisebbségi szolidaritás szükségességét nem tagadva léteznek olyan struktúrák, amelyek képesek a szakpolitikai szerepkörön túlmutató, a harmadik szektor önállóságát igazoló korrekciós jelzések leadására. Amikor Salat Levente idézett előadásában arról a paradoxonról beszél, hogy miközben fokozatosan professzionalizálódik a romániai magyar civil szféra, egyre kevésbé beszélhetünk egy autentikus, céljait és feladatait világosan artikuláló és azokat következetesen kivitelezőromániai magyar civil társadalomról, akkor – bár tételesen nem mondja ki – szerintem éppen az ellenőrzőfunkció hiányára utal. Ugyanakkor felveti a kérdést, teljesítményének mérlegelésekor ettől a civil társadalomtól talán túlságosan sokat várunk el. Véleményem szerint nem, hiszen a civil mivolt meghatározó jegyének nem a magá n- és közszféra szétválasztását, hanem a helyzetből fakadó funkciók gyakorlását kell tekintenünk.

Gondoljuk tovább az idézett paradoxont. A demokratikus átmenet folyamataiban általában – ekként Közép-Kelet-Európában is – komoly szerepet játszott/játszik az önmagát a hatalommal szemben megfogalmazó civil társadalom, éppen mivel képes a hatalom által ellenőrzött kommunikációtól független nyilvánosság létrehozására. Ez a civil társadalom alulról induló – tehát: nem kormányzati – kezdeményezéseket és felelős személyek társulási szabadságát és képességét feltételezi, ugyanakkor többnyire a létezőkritikáját jelenti, bizonyos (erő)fölénynek a tagadását. Bár erről a romániai magyar nyilvánosságban kevés szó esik⁹, a jelek szerint ez a tagadó funkció okoz gondot kisebbségi közegben, nehéz vállalni azt a konfrontációt, amely sokszor és sokak értelmezésében – szerintem csak látszólag – ellentmond a közösségi szolidaritás hirdetett és vállalt elvének. Ezt a helyzetet bonyolítja tovább a civil társadalommal kapcsolatos, több román szerzőáltal hivatkozott paradoxon: a civil társadalom szükséges és reményt keltő, de romániai megvalósítása puszta illúzió. ¹⁰

A civil társadalom nyugati minta szerinti, térben és időben különbözőhelyszínek és közösségek vonatkozásában történőmegvalósíthatósága dilemmaként nem egyszer felmerül¹¹, természetes módon, hiszen a civil társadalom által képviselt morális tartalom kulturálisan kondicionált. A civil társadalom normativitása egyféleképpen nyilvánul meg a nyugati, másként az ettől eltérőtársadalmi-kulturális közegben. A másság azonban nem jelenti azt, hogy a politika társadalmától elkülönülőés a politikára közvetlenül ható civil élet intézményi kerete ne létezne igen sok esetben, még akkor is, ha a hatás nem, vagy nehezen állítható párhuzamba azzal, ahogyan Hegel a civilt (= polgári társadalom) értelmezi. A nyugati minta szerinti modern egyesületi élet olyan szerveződéseket jelent, amelyek alapja a tagok egyenlősége, autonómiája, be- és kilépési szabadsága, illetve a döntéshozatal procedurális szabályozottsága. Bár e feltételeket sokszor és sok helyen csak részben teljesítik, az egyesületi élet modernizációs hatása vitathatatlan.

Önépítkező romániai magyar civil társadalom

Aki a romániai magyar civil – egyesületi – szféra mozgásait, illetve mozgásterét kí vánja vizsgálni, annak a jelzett általános társadalmi-kulturális adottságokon túl figyelembe kell vennie egyrészt a szféra helyzetét, teljesítményét, illetve az aktuális társadalomszervezési feladatokat. Salat Levente idézett előadásában az egyesületi szfé rával kapcsolatos legsürgetőbb feladatnak azt tekinti, hogy minél árnyaltabb, kimerítőés naprakész információk álljanak azok rendelkezésére, akik közpolitikai és társadalomszervezési feladatokat vállalnak. Somai József szerint észre kell venni azt is, hogy a civil szféra működését illetően egyre több a bizonytalanság¹², ugyanis: mozaikállapotú, nehezen körülhatárolható, individuális egységekre széteső, szervezetlen entitás; nincs arányos és átfogó ágazati rendszere; hiányzik a közösségi értékrendek kialakításának stratégiája; hiányzik a társadalmi szintű civil kontroll szerepkör érvényesítése; hiányzik a saját belsőerőn alapuló, önálló gazdasági háttér és ennek sajátos pénzügyi rendszere. KötőJózsef úgy értékeli, a szakszerű és minőségi munka megköveteli a vertikális szerveződést, és ajánlatos ágazatonként egyfajta szakmai kamarákat létrehozni.¹³

A fenti észrevételek és megállapítások mellé továbbiak sorolhatók – Somai József a Magyar Kisebbség számára írt vitaindítójában a helyzetet általánosan úgy jellemzi, hogy rendszert kell teremteni a civil szférában. A rendszert a támogatási formáktól a szféra hatékonyságáig nem csupán elvi, illetve strukturális kérdésekre vonatkozóan igényli, hanem erkölcsi vonatkozásban is: a támogatások sorsáról döntőés a kedvezményezett ne lehessen ugyanaz a (jogi) személy.

Szempontok keresése helyett a civil szervezetek helyzetének értékeléséhez érdemes röviden megidézni a szektor önmozgását. A helyzetet erdélyi szinten elemzőfriss kutatás hiányában, jelzésként, vegyünk egy tevékenységi területet, illetve egy megyét. Szakterületként a szórványt idézném, azt a nehezen meghatározható, mégis hatásaiban egyre inkább megnyilvánuló közeget, amelyre talán a leginkább jellemzőa forráshiány, illetve az Apáczai Közalapítvány 2001-es kiírásáig kizárólagosan a szórvány számára elérhetőforrás nem létezett. Ugyanakkor a politika talán ezzel a területtel bánt a legmostohábban: bár valamikor 1995 táján létrejött egy, az RMDSZ ügyvezetőelnökének közvetlen irányítása alá tartozó bizottság a szórvány sajátos kérdéseinek megjelenítésére és kezelésére, gyakorlatilag semmi nem történt ezen a vonalon. Vetési László többszörös jajkiáltásai – “Koraérett tinédzser korszakba jutott a posztkommunista Romániának és az erdélyi magyarságnak az a nemzedéke is, amely csak halványan, vagy már nem emlékszik a kommunizmusra. Ennek a nemzedéknek [szórványban] már nincsenek igazi […] etnikus és nyelvi sikerélményei, de nem lehet még összekovácsoló manifesztív tettélménye sem, amelyek kisebbségként pozitív tartalommal és önértékeléssel tölthetnék fel. Nincs magyar környezetben megmutatkozó közéleti, hivatali, politikai, gazdasági, nyelvi sikerélménye. Ez az a nemzedék, amelynek már elmosódott a ťmiŤ és ťőkŤ, a ťmiŤ és a ťtestvérekŤ alapérzése. “¹⁴ – illetve tetemrehívá sai ellenére semmi sem történt volna, ha a helyi társadalom nem mozdul meg. Ha bizonyos központi kezdeményezésekre várnak, nem alakult volna ki a programok és megoldások meglepően széles pászmája: szinte mindenre (iskolabusz, kollégium, ösztöndíj-rendszerek) van példa helyben, miközben ezek közül program csak az utóbbira alakult ki központi elképzelés szerint – az Iskola Alapítvány példája okán, segítségével, és elsőként ezen Alapítvány alapjainak a felhasználásával. A szórvány anyanyelvű oktatását illetően úgy tűnik, kimozdulunk abból a méltatlan helyzetből, amikor mindenki csak a nyilvánvalót bizonygatja: mennyire fontos a konkrét beavatkozás. Éppen a létezőhelyi szintű tapasztalat felhasználásával alakulhat ki azon erdélyi program, amely külön forrásokat is biztosít majd a teljesítésre.

Az idézett területen mutatott teljesítmény alapján merem állítani: a romániai magyar civil szféra elismert társadalmi-közéleti tényezővé vált.

Temes megyében 2002-ben 48 helyi egyesület-kör-alapítvány-együttes működik többé vagy kevésbé folyamatosan, melyek közül helyi bejegyzéssel 26 rendelkezik (további 2 országossal). A 2002-es népszámlálás szerint a megyében 52 ezer magyar él, ami azt jelenti, hogy kb. 1100 lakosra jut egy szerveződés. Ez nagyjából megfelel a romániai magyar átlagnak, ugyanis az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány nyilvántartásában kb. 1500 szervezet szerepel. Ha etnikai viszonylatban nézzük meg a helyzetet, akkor a megye kb. 800 (2000: 803, 2001: 766 adószámmal rendelkezőcivil szervezetet tartottak nyilván) bejegyzett civil szerveződése közül a (működő) 27 magyar mintegy 3,5 százalékot jelent, ami jóval alatta van a magyarság helyi demográfiai részarányának (kb. 8 %). Ha a bejegyzés nélkül működőszerveződéseket (20) is számításba vesszük, akkor sem érjük el a megyei átlagot: a megyében 1000 lakosra 1,1 civil szerveződés jut, magyar vonatkozásban pedig 0,94. A bejegyzett egyesületek közül mindössze 1 – a Franyó Zoltán Irodalmi Alapítvány – tevékenysége szünetel, ami a megyei helyzethez viszonyítva kiemelkedően jó arány: Temes megye adószámmal rendelkező766 civil szerveződése közül 2001-es pénzügyi mérlegét 419 tette le. ¹⁵

A 49 szerveződés közül 9 olyan hagyományőrzőegyesület, amelynek (még) nem indították el a bejegyzését, de helyi és megyei önkormányzati támogatásban részesültek/részesülnek, tevékenységük ismert és folyamatos. 11 szerveződés bejegyzése van folyamatban, ezek közül 6 gazdakör, 3 oktatási-művelődési és 2 szociális. A bejegyzéssel rendelkező27 szerveződés közül 12 tevékenységi területe az oktatás és a művelődés, ifjúsági 3, van 1 nőszövetség, 2 testvér-települési kapcsolatok ápolását célzó, 1 turisztikai-honismereti, 1 (kihalt települést idéző) emlékbizottság, 6 gazdasági, illetve 1 olyan társaskör, amely egy városrész magyar lakosságát kívánja szolgálni változatos programkínálattal. Ha az ifjúsági szervezetek és a nőszövetség többnyire kulturális tevékenységét is figyelembe vesszük, akkor túlsúlyban van az oktatás és a művelődés, ami – szórványról lévén szó – természetesnek tekinthető. Az utóbbi két évben Temesváron 2, vidéken szintén 2 egyesület tűzte ki célul egy-egy kis iskola támogatását, de az igazán új elem a gazdasági és szociális terület iránti érdeklődés megerősödése, illetve jelentkezése: 1 gazdakör 1995-ös bejegyzésű, további 5 a 2000-es évtől errefelé nyert jogi személyiséget.

A bejegyzések időpontja szerinti statisztika a következő:

A kezdeti lendületet – az 1990-es 3 bejegyzett közül 2 ifjúsági szervezet – csendes évek követték, az 1995-ös “csúcs”-ra nincs külön magyarázat, viszont 2000-től a megyei RMDSZ programba vette a vidéki szervezetek bejegyzésének támogatását, ugyanakkor a gazdaköri mozgalom is ekkorra jutott el oda, hogy megyeszerte kezdték értékelni a tevékenységét. Érdemes még megnézni a civil szervezetek város-falu közötti megoszlását. Megjegyzendő: az elsőfalusi egyesületet 1997-ben, az elsővárosit (Lugoson) 1994-ben jegyezték be.

Megjegyzés: A *-gal jelzett számok jelentése: bejegyzett, illetve bejegyzés alatti szervezetekkel rendelkező települések száma.

A fentiekkel kapcsolatosan mindössze két megjegyzést kell tennem: az utóbbi 2-3 évben a civil mozgalom fejlődésének új szakaszába lépett: jelentős lendületet vett, ugyanakkor a strukturális aránytalanságok – főleg kulturális és oktatási irányultság és elsősorban (nagy)városi tevékenység – kiegyenlítődése elkezdődött. Véleményem szerint mindkét megjegyzés erdélyi magyar vonatkozásban is érvényes.

Önépítkezőromániai magyar civil társadalom

Térjünk vissza a korábban megfogalmazott kérdéshez: vegyük számba a szféra mozgásán túl az egyesületi szféra – és általa a civil társadalom – számára adott mozgásteret. Ez – jeleztük – természetesen függ egyrészt a szféra teljesítményétől, másrészt az aktuális társadalomszervezési feladatoktól. Az utóbbi kérdéskör vizsgálata vagy az érdekelt társadalmi szereplők bevonásával – értsd: terepkutatással – történik, ennek hiányában szinte elkerülhetetlen a szubjektivitás – jogos – vádja. A civil szféra teljesítménye jelentős mértékben függ a támogatási rendszertől, prioritások meghatározásától, különbözőfüggőségektől, elszámoltathatóságtól, megannyi olyan kérdéstől, amelyről véleményt a civil szféra bármely szereplője mondhat, de igazi súlya, reprezentativitása csak a kollektív véleménynek van, amihez szükségesek a megfelelőkonzultációk.

A továbbiakban egy olyan kérdéssel kívánok foglalkozni, amely a 2002-es Civil Fórumon történt felvetése után komoly és elsősorban negatív visszhangot váltott ki. ¹⁶ Ez pedig a civil szféra önmozgásának a kérdése, amelyet Somai József taglal vitaindítójában, de érintette Salat Levente is idézett előadásában, amikor úgy foglalt állást, hogy mindenképpen szükséges az egyesületi/civil szféra koordinációja, amit viszont meg kell különböztetni a kezdeményezéseket megbénító integrációtól. Amikor a koordináció-integráció kérdését taglaljuk, természetesen utalnunk kell a már idézett Civil Fórumon elhangzott, vitát kiváltó, egyfajta civil parlament létrehozására vonatkozó javaslatra. A javaslattevőszerint szükség van/volna egy olyan struktúrára, szervezeti ernyőre, amely legalább két alapvetőkérdésben előrelépést jelentene: a civil szféra szakmai/közéleti prioritásainak a megfogalmazását és a támogatási rendszer reformját illetően. A kettőtovábbi következménye a sokkal nagyobb fokú átláthatóság, ugyanakkor egy parlament típusú civil tetőszervezet a közfeladat-vállalás, -átadás kérdéseiben is igen hasznos lehet.

Mielőtt véleményemet a jelzett kérdést illetően megfogalmaznám, szükségesnek és hasznosnak érzem egyfajta körkép felvázolását: miként alakul a civil szféra helyzete néhány posztkommunista, tehát a romániaitól lényegesen nem különbözőhelyzetű országban?

Szlovákiában a civil szerveződések országosan két tetőszervezetet (ligát) alakítottak ki, ezek keretében lépnek fel a kormánnyal és általában a politika intézményes szereplőivel való tárgyalások hatékonyságának fokozása érdekében. ¹⁷ Mindkét szerveződés százegynéhány civil szereplőt képvisel, a kettőközötti alapvetőkülönbség ideológiai: az egyik a jobboldalhoz, a másik a baloldalhoz áll közelebb.

Szerbiában a helyzet annyiban bonyolultabb, hogy ott a politikai ellenzék évek óta vagy nem létezik, vagy roppant gyenge, miáltal a civil szféra szerepe felértékelődik. A ’90-es években a Milosevics elleni politikai megmozdulások egyik főereje, támogatója éppen a civil szféra volt. Ilyen politikai környezetben szinte természetes, hogy a civil szféra politikát ellenőrzőfunkciója megerősödik, szinte elsődlegessé válik. A civil kontroll-szerep kisebbségi vonatkozásban is megnyilvánul – sokkal kevésbé érvényesül a kisebbségi közössé gekre máshol jellemzőbelsőszolidaritásnak az a változata, amely az etnikai együvé tartozás jegyében többnyire nem viszi a nagy nyilvánosság elé a közösség életének a politika szereplőin számon kérhetőzavarait. 2002 szeptemberében Szabadkán került sor mintegy hetven – tíznél több kisebbséget képviselő- civil szervezet részvételével arra a tanácskozásra, amely a 2002-ben érvénybe lépett szerbiai kisebbségi törvény alapján felálló kisebbségi nemzeti tanácsok tevékenységét ellenőrzőközös testület felállítását célozta meg.¹⁸

Kisebbségi magyarok részére mindig elsődlegesen fontos a magyarországi helyzet, nem utolsósorban azért, mert a támogatás jelentős – döntő- hányada innen érkezik. A továbbiakban többnyire személyes tapasztalatról számolok be, ugyanis a kolozsvári Civil Fórum után kialakult vita okán szükségét éreztem illetékes és felelős magyar civil képviseletek helyzete és gyakorlata iránt érdeklődni. ¹⁹

A civil szféra közvetlen közéleti szerepvállalását több ok/tényezőválthatja ki, ezek közül elsőként a bizonyos kormányzati politikával szembeni kritikai alapállást említem. Az egyetemek rektorainak konferenciája mintájára létrehozott Kulturális Szervezetek Elnöki Konferenciájának (2000) bevallott célja egy autentikus és demokratikus szakmai pólus megteremtése a civil-kormányzati partnerség és párbeszéd megtervezéséhez, illetve jegyében. A szakmaiság alapján álló és a közvetlen demokrácia eszköztárát használni kívánó közösségi igyekezet jelentette a Civil Nemzeti Tanács (2001) létrehozói számára az indító okot. A civil minőség nem csupán azért nem jelent műkedvelést, mert ebbe a szférába tartoznak a szakmai szervezetek és a kamarák is, hanem mert elsődlegesen a szervezeti keretre vonatkozik, vagyis a tevékenységek részesei, a részvétel milyenségét és nem szakmaiságát illetően különböznek a hasonló téren működő, közintézmények által alapított intézetek munkatársaitól. A Civil Nemzeti Tanácsot a feladat hozta össze: az európai integráció által felvetett kérdések és folyamatok kapcsán kívántak hiteles és szakmai véleményt megjeleníteni²⁰, annak a gondolatnak a jegyében, hogy a civil közelítésmód, látásmód sok szempontból különbözhet attól, amit a “hivatalos” intézetek képviselnek. A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás, mi több, a beleszólás pedig általános jog. A szakmaiság jegyében, pontosabban a civilek szakmai feladatvállalásának elősegítése érdekében javasolta a Magyar Kulturális Szövetség egy olyan országos pályázati alap létrehozatalát, amely az Európai Uniós programokban való részvételt segítené előazáltal, hogy a pályázóktól megkövetelt 30-40 százalékos, civil szerveződés eseté ben jelentős terhet okozó pályázati önrészt a nyertes pályázók számára biztosítaná. ²¹

2002 a magyar civil világban a civil szektor társadalmi szerepéről és hatékonyságának a fokozásáról szóló diskurzus éve. Többen nyilatkoztak a civil stratégia megalkotásának szükségességéről, amely a szektor számára minden fontos kérdésben hiteles álláspontot jelenít(ene) meg. ²² A stratégia kidolgozásának főbb elemei: egyenrangú partnerek közötti kapcsolatokra irányul, tiszteletben tartja a szervezetek autonómiáját és szakmai függetlenségét, tárgyszerűség és ideológiamentesség jellemzi, ugyanakkor figyelembe veszi, hogy a civil szervezeteknek komoly szerepük van a társadalmi válaszok kialakításában. A stratégia célja a civilbarát jogi környezet megteremtése, az állam és a civil szektor közötti folyamatos párbeszéd biztosítása, a szektor fejlesztőszolgáltatásainak fokozott támogatása, illetve egy több lábon álló támogatási forrásszerkezet kialakítása. A stratégia felsorolt jellemzőiből következik, hogy a civil szereplők igénylik az állami döntés-előkészítési rendszer megnyitását a társadalom, a civil szektor előtt, s ennek érdekében ki kell alakítani a megfelelőkommunikációs csatorná(ka)t. Ennek jegyében készítették előa kormány és a civil szervezetek közötti keretmegállapodás tervezetét, s az ezzel kapcsolatos elsőtalálkozóra már sor került. ²³

A kormánnyal kialakítandó együttműködés ügye emelte előtérbe a nonprofit szféra érdekképviseletének kérdését. A szektorra vonatkozó jogi szabályozás, illetve támogatási politika egy sor olyan dilemmát vet fel, amelyekkel kapcsolatosan a civil szereplőknek közvetlenül és hitelesen (tehát: minél teljesebb körűen) kell(ene) megnyilvánulni. Az belátható mindenki számára, hogy nem 65 ezer, de 6,5 ezer szervezet képviselőivel sem lehet párbeszédet folytatni. A párbeszéd intézményének a felállítására állami oldalról aligha történik kezdeményezés, hiszen a szervezetekben nagy a bizalmatlanság egy központilag kialakított “nonprofit hatóság” iránt. Maga a szektor viszont heterogén, sok szervezet olyan tevékenységet folytat, hogy semmilyen képviseletre nem tart igényt, ezért minden kötelezettséggel járó szektorszintű kezdeményezés ellenérzést vált ki belőlük. Ezen szempontok mellett, illetve ellenére kialakítható egy olyan struktúra, amely a célnak megfelelne. A javaslattevőszerint nem a jogi értelemben vett szervezetiség, hanem a szektor legitim képviselete volna a kialakítandó – ahogyan Sebestyén István nevezi – Nonprofit Tanács célja és feladata.²⁴ A tanács létrehozatalának a törvényi és szervezeti feltételeiről ezen helyen a tájékoztatást fölöslegesnek tartom, az viszont fontos, hogy szervezeti képviseletről a vita változó intenzitással mindmáig folytatódik. A Tanács javasolt funkcióit Gosztonyi Géza fogalmazta meg²⁵ – ezek: érdekképviselet, érdekvédelem, lobbizás, külhoni képviselet, miközben háttérintézményként adminisztráció, információgyűjtés, jogi és pályázati segítségnyújtás, oktatás volna a feladata – s vele kapcsolatosan merült fel egy Nonprofit Kutatóintézet szükségességének a kérdése is.

Bár a vita végigkövetése igen érdekes és tanulságos a témakör iránt érdeklődőszámára, még egyetlen észrevételt idéznék: a tanács nem helyettesítheti a civil szféra hálózatszerű működését, mert ez biztosítja az egyes szereplők számára a képviseleti rendszer hatékonyságát. Ennek érdekében többen javasolják, hogy ne egyes szervezetek legyenek a tanács közvetlen tagjai, hanem ágazati/szakmai/területi szerveződések.

A vita és ezáltal a felvetés értékelésére nem vállalkozom. Viszont pár passzussal korábban azt ígértem, a civil parlament/kamara/tanács – ki-ki válassza ki a neki tetszőt – kérdésében véleményt nyilvánítok. Meggyőződésem, amennyiben a romániai magyar civil szféra nem találja meg a szakmai/területi laza integráció²⁶ módját, mind társadalmi szerepét, mind a civil szférának szánt források hatékonyságát illetően csak hátránya származik belőle. Egyedüli kérdés: mikor ismeri fel minden illetékes – legyen civil avagy politikai szereplő- ezen tétel igazságtartalmát?

Jegyzetek

¹ Túros Endre (szerk.): Változásban? Elemzések a romániai magyar társadalomról. KAM, Csíkszereda, 1995.

² Lásd Arató András: Civil társadalom, forradalom és alkotmány. Új Mandátum, Budapest, 1999. 118-146.

³ Papp Z. Attila: Sétanyomatok. Pro-Print, Csíkszereda, 2001, 103-147. Papp szándéka szerint a civil társadalom eszméjének a romániai nyilvánosságban való jelenlétét vizsgálja dolgozatában, s bár következetesen végig követi a téma sajtóját, utalásszerűen sem tér ki a kolozsvári Civil Fórumok anyagait tartalmazó vaskos kiadványokra. Ezek: Somai József (szerk.): Civil Fórum 2000 – A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben. AEMCSZ, Kolozsvár, 2000, illetve a szintén Somai szerkesztette második kötet Civil Fórum 2001 – A tudás mint társadalmi erőforrás. AEMCSZ, Kolozsvár, 2001.

⁴ Salat Levente: A romániai magyar civil társadalom az ezredfordulón, a IV. Civil Fórumon – Kolozsvár, 2002. április 29-30. – tartott előadás.

⁵ Szabó Máté: Globalizáció, civil társadalom és jogvédelem. In Magyar és európai civil társadalom. MTA RKK, Pécs, 1999. 26-45.

⁶ Kende Péter: Politikai kultúra, civil társadalom, elit. Világosság, 1994/1. 22-37.

⁷ Fábián Ernő: Az autonóm társadalomszerveződés előzményei. A Hét, 1993. 24. 5.

⁸ Bakk Miklós – Horváth Andor – Salat Levente: A 2000. év küszöbén – politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában. In Bakk M. – Székely I. – Toró T. T.(szerk.): Útközben, Pro-Print, Csíkszereda, 1999. 70-88.

⁹ Ezzel kapcsolatosan lásd: Bodó Barna: Az eszményi civiltől a civil eszményig. Krónika, 2002. júl. 13-14.

¹⁰ Idézi: Papp Z. A. i. m. 117.

¹¹ Lásd: P. Chatterjee: On Civil and Political Society in Post-colonial Democracies. In S. Kapiraj & S. Khilnani (eds): Civil Society. History and Possibilities. Cambridge University Press, 2001. 170.

¹² Somai József: Spontán vagy tudatos önszerveződés? Krónika, 2002. május 18-19.

¹³ KötőJózsef: Gondolatok a civil önépítkezés modelljéről. Krónika, 2002. május 25.

¹⁴ Vetési László: Reményeink megtartó iskolája. In Bodó Barna (szerk.): Szórvány és iskola. Iskola Alapítvány, Kolozsvár, 2001.

¹⁵ Lásd: R. Ticiu: Evoluþia sectorului neguvernamental în judeþul Timis. Studiu Agentia AID-ONG, 2002.

¹⁶ Lásd: KötőJózsef idézett írása mellett Pillich László: Önszerveződés vagy (ön)szervezés? Szabadság, 2002. május 11.

¹⁷ Információforrás: dr. Adorján Zoltán Pozsonyból, az egyik – a baloldallal szimpatizáló – liga képviselője.

¹⁸ Erről személyes részvétel alapján számolhatok be. A közös testületbe 6 kisebbség képviselete került be.

¹⁹ A következőcivil szervezetek képviselőivel folytattam/folytattunk beszélgetést: Civil Nemzeti Tanács (18 ágazati szövetség közös képviselete, dr. Havas Miklós), Európa Ház (Barabás Miklós, az évenkénti Civiliáda szervezője, a civil stratégia kidolgozásának elindítója és ösztönzője), Püspök László (a Külügyminisztérium civil diplomáciai koordinátora), Falufejlesztési Társaság (Kemény Bertalan az elnöke), Társadalmi Egyesülések Szövetsége (mintegy 500 szervezetet képvisel, Lóránt Károly), Dél-Magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége (135 tagszervezet, dr. Besenyi Sándor), Kulturális Szervezetek Elnöki Konferenciája (dr. Pomogáts Béla).

²⁰ Elsőilyen jellegű vállalkozásként készült el az a jelentés, amely a világbanki szerkezetátalakítási programok hatását vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be: Civil szervezetek a magyar gazdasági és társadalmi átalakulásról. Szerkesztette: Hoós János, Lóránt Károly, Morva Tamás, Budapest, 2001.

²¹ Lásd: Besenyi Sándor: Feljegyzés a Kulturális Szervezetek Elnöki Konferenciája állásfoglalása kidolgozásához, 2002.

²² Erről több mint egy esztendeje vita folyik a civil szereplők között, a vita anyagát tartalmazó web-oldal: www.civilegyuttmukodes.hu.

²³ 2002. szeptember 3-án találkozott dr. Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal civil kérdésekben illetékes államtitkára 280 civil szervezet képviselőivel, a három megbeszélt témakör egyike a megkötendőmegállapodás volt.

²⁴ Lásd: Sebestyén István: Vitairat a nonprofit szektor érdekképviseletének megoldásáról, 2001. május 14.

²⁵ Lásd: Gosztonyi Géza: Hogyan tovább civilek? 2001. június 15.

²⁶ Bármilyen tető/ernyőszervezetben gondolkodunk, az végeredményben egyfajta integráció.