Adománygyűjtés I. rész

Erdély Tudástár

Angela Rosati

Fülszöveg

Angela Rosati a National Forum Foundation Amerikai Önkéntesek a Nemzetközi Demokráciáért programja keretében érkezett Magyarországra 1996. szeptemberében. A Nonprofit információs és Oktató Központ (NIOK) szervezésében tartott adománygyűjtési tanfolyamokat, konzultációkat nonprofit szervezetek munkatársai számára.
Angela Rosati az amerikai Bradley Egyetem intézményi fejlesztés és igazgatóság szakán tanult. 1992-ben védte meg a “Kampány előtti feltételek a sikeres tőkeszerzési kampányhoz” című diplomamunkáját. A szerző 1993-ban San Franciscóban alapított meg saját tanácsadó cégét, az Advancement Consultants Internationalt. Adománygyűjtési tevékenységét kilenc éve kezdte az United Cerebral Palsy egyesületnél. Ezt követően egykori alma materében dolgozott mint egyetemi támogatásszervező, majd négyéves szerződésének utolsó évében megalapította az egyetem első regionális adománygyűjtéssel foglalkozó irodáját. Később a chicagói Alivio Medical Centerben dolgozott, miközben kaliforniai munkáját is végezte: a stanislausi Kalifornia Állami Egyetem történetében először először túlteljesítette az adománygyűjtési célt. Magyarországi sikerei után 1997 nyarától az új-zélandi Auckland Egyetemen folytatja munkáját professzionális adományszervezőként.

 

 

ADOMÁNYGYŰJTÉS

Gondos előkészítés nélkül nem szerezhetünk betekintést külső forrásokból. Az “adomány” helyett a “befektetés” szót használom, mert egy nonprofit szervezetnek erre van szüksége: magán és vállalati forrásokból származó , hosszú távú  pénzügyi befektetésre. Csak akkor érhetünk el sikert az adománygyűjtésben, ha a szervezet felkészült a tartós befektetések felkutatására. Azok a nonprofit szervezetek, amleyek arra hivatkozva kérnek támogatást, hogy jó ügyet szolgálnak, általában csak egyszeri “adományt” kapnak. A magánszemélyek és vállalkozások olyan nonprofit szervezetbe fektetik be pénzüket, amleyek jól működnek, határozott céljuk van, és bizonyítani tudják az adománygyűjtés jogosságát.

  1. Első lépés: Fogalmazzuk meg a szervezet küldetését és jövőképét

 

Küldetésnyilatkozat

Munkánk legelején tisztáznunk kell, hogy mi a szervezetünk legfőbb célja. Az irányító testület, a fizetett és önkéntes munkatársak bevonásával közösen válaszoljunk erre a kérdésre! A szervezet céljának kijelölése a küldetés megfogalmazásához vezető első lépés.

A küldetés pontos és tömör-általában egy-két mondatos- kinyilatkozatása annak, hogy mi a szervezet feladata, és milyen céllal jött létre. A szervezet eszményeinek, elkötelezettségének és munkájának összefoglalása. A végtermék egy olyan nyilatkozat, amleyet mindenki elfogad, amely világosan kifejezi, hogy miért létezik a szervezet és mi a feladata. Ezt nevezzük küldetésnyilatkozatnak.

 

Kérjen fel egy küldő személyt a küldetésnyilatkozat írásánál és kérdezze meg, hogy:

-mit mond neki a küldetésnyilatkozat

 

-pontosan tükrözi-e a szervezet tevékenységét

-a küldetésnyiolatkozat alapján meg tudja-e mondani a szervezet céljait és létének jelentőségét

A küldetésre büszkének kell lenni, érdemes kifüggeszteni az irodában, hogy mindenki láthassa.

A jövőkép

A jövőkép — az egy-ket mondatos küldetésnyilatkozattól eltérően egy álomból születik. Képzelje el, hogy a szervezetről csodálatos álmot lát.  Figyelje meg, milyen a szervezet ebben az álomban, írja le. Állítsa össze azon sajátosságok listáját, amelyek  a szervezetet álmában csodálatossá tették. Tegye fel a következő kérdést munkatársainak: “Képzeld el, hogy szervezetünk a legtökéletesebb és legjobb nonprofit szervezet. Milyennek látod és milyen szolgáltatásokat nyújt?” Mindenki leírhatja, ha csak rajta mulna, milyen lenne a szervezet. Ebből alakítható ki közösen a jövőkép.

A következő feladat, hogy kijelöljek az ehhez a jövőképhez elvezető utat. Ha a szervezetnél mindenki tudja, hogy ennek a végső jövőképnek az elérése érdekében dolgozik, sokkal nagyobb örömet jelent majd a munka. A küldetésnyilatkozathoz hasonlóan a jövőképet is csatolják minden anyaghoz.