A bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Színjátszó Csoportja tájolással kezdi a 2023-as évet. Ray Conney Család ellen nincs orvosság című vígjátékát Foki István rendezésében szeptemberben Bezdánban két alkalommal mutatta be a csoport, majd Szilágyin, ezt követően Bácskertesen (Kupuszinán) vendégszerepeltek.
Ez év januárjában folytatják a vendégszerepléseket. Először pénteken lépnek fel Magyarországon, Bácsalmáson, másnap pedig Horvátországban, Várdarócon láthatja őket a közönség. Január 28-án Magyarországon, Dávodon ugyanezzel az előadással jótékonysági előadást tartanak, Galló Dominik gyógyulásáért.
Foki István elmondta, megbeszéléseket folytatnak más egyesületekkel is a fellépésekre vonatkozóan, és bíznak abban, hogy ezek meg is valósulnak, hiszen csak úgy érdemes dolgozni, ha az elkészített előadást minél több helyen bemutathatják.
Forrás: Magyar Szó