Vajdaság Open elnevezéssel nemzetközi jellegű ITF taekwondotorna színhelye lesz március 26-án a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola sportcsarnoka, a házigazdák községben aktív sportági egyesületek lesznek. A találkozóra a hazai kis versenyzők mellett az ágazat régióbeli sportolóit és bíróit is várják – tudtuk meg az egyik fő szervezőtől, Marinko Stojakovićtól, a Bajsai Taekwondoklub edzőjétől.
– A szerbiai versenyzők mellett Magyarország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Románia mintegy 200 kis sportolóját várjuk. A tornát a legifjabb korosztály számára szervezzük meg, a kadét és a junior kategóriában indulóknak. A formagyakorlatok mellett egymással is megküzdhetnek a kis versenyzők – hallhattuk az egyik fő szervezőtől, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvény a nagyközönség számára is nyitott lesz, tehát bárki megtekintheti, aki kíváncsi a taekwondo sportágra és a versenyzőire.
Forrás: Magyar Szó