“Miért gondolom, hogy koreográfiát, táncelőadást alkothatunk Madách Tragédiájából? A Madách szöveg komplexitását, filozofikus drámaiságát a zene-tánc-mozdulat-látvány-film eszköztárral, rövidített szöveggel ki lehet-e fejezni vagy eleve bukásra ítéljük a darabot a Lucifer-i rideg logika, a tagadás, a mindenben hibát találó érvelés mentén?
Aldous Huxley brit író, költő és filozófus 1931-ben írta legismertebb művét, a Szép új világ (Brave New World) című disztópiát. A regény egy elképzelt távoli jövőben játszódik: tökéletesen megszervezett társadalom, tudományos kasztrendszer, módszeres neveléssel kiirtott szabad akarat, család helyett folyamatos partnercserés szexualitás, „szóma” nevű tökéletes kábítószerrel elért elviselhetővé tett szolgaság. 1958-ban, huszonhat évvel a regény 1932-es megjelenése után Huxley Visszatérés a szép új világhoz címmel írt esszésorozatában a következőket olvashatjuk: „Az 1931-ben jövendöltek várakozásomnál jóval előbb válnak valóra”. Huxley már rég nincs köztünk, 1963-ban elhunyt, de mi lenne a véleménye jelenünkről?
Huxley tanulmánya vezetett el engem Madách Imre művéhez. Madách 100 évvel Huxley előtt, 1859-60-ban is hasonlóan látta a jövőt. Madách idejében London volt Európa, a világ legfejlettebb társadalma, ipari-gazdasági nagyhatalma. De Madách nem a londoni színnel, a saját jelenével fejezte be legismertebb alkotását, hanem tovább gondolta Ádám és Éva jövőjét. Falanszter, az űr, az eszkimó jelenetek mind borúlátó, az ember bukásának, pusztulásának vízióját előrevetítő jóslatai, disztópiái. Úgy gondolom, ma is érvényesek, jelen idejűek Madách szövegei, amiket a tánc-színházi-drámában használunk „Erősebb lett az ember, mint az Isten.”, (Fáraó). „Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? Most már egész föld a széles haza.” (Lucifer) Amire Ádám földhözragadt válasz gondolata: „Egyet bánok csak: a haza fogalmát, Megállott volna az tán, úgy hiszem, Ez új rend közt is.” Igen, most alakul az új rend, a szép új világ, melyben újra előveszik a szép ígéreteket, a nagyszerű jelszavakat: „Egyenlőség, testvériség, szabadság!” Huxley által megjósolt agymosással el lehet érni, hogy ezekkel a soha be nem tartott jelszavakkal, fogalmakkal néptömegeket újra akolba, falanszterbe lehessen terelni.
A Tragédia előadást Madách műve nyomán gondolatébresztőnek szánom. A táncművészet (néptánc, kortárstánc, mozgásművészet) eszközeivel a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről kérdéseket teszek fel és megpróbálom a válaszokat is megkeresni. Múlt nélkül nincs jövő, mondja Babits, a jelent látva kimondom, jövő nélkül nincs jövőnk. Ezért küzdjünk tovább és bízva bízzunk! “
Könczei Árpád, rendező – koreográfus