Szabadegyetem Pozsonyban

Pozsony Ismeretterjesztő

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vendégelőadói által tartott tanulmányi napra a pozsonyi székhelyű Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának épületébe, vagyis az Aloisianum nagytermébe (a pozsonyi jezsuita templom mellett), ahol március 11-én délelőtt 9-kor kezdődik az első előadás.

Az érdeklődők jegyzetfüzetet és íróeszközt hozzanak magukkal. Az előadások 9-12, majd pedig délután 13-16 óra között lesznek.

A Szabadegyetem előadásai javasoltak fiataloknak, középkorúaknak és időseknek egyaránt, szülők, nagyszülők, keresztszülők, pedagógusok és minden jószándékú érdeklődő saját vallási ismereteinek elmélyítése mellett mások hittani, egyháztörténelmi és filozófiai kérdéseinek megválaszolásához, esetleg a nevelési munkához is segítségre lel.

A tanítási napon reggel nyolckor a ferences templomban van lehetőség magyar szentmisén résztvenni.