Rimaszombat a tolerancia városa II.

Rimaszombat Ismeretterjesztő

2022. október 18-án a Rimaszombati Zsidó Hitközség szervezésében egész napos megemlékezés valósul meg.

Kapcsolattartó személyek:

MVDr. Anna Tömösváryová – elnök; kontakt: 0948 138 768
Mária Rybárová – alelnök; kontakt: 0915 826 194

A „Rimaszombat a tolerancia városa II.” rendezvénysorozat második alkalommal kerül megrendezésre Rimaszombatban. Az első évfolyam Dr. Dušan Rybár kezdeményezésével és ötletei alapján 2018-ban került megrendezésre. A rendezvény célja ráirányítani a figyelmet a régióban élő kisebbségek és etnikai csoportok kultúrájára, különös figyelemmel a zsidó, roma és magyar kisebbségre, valamint felhívni a figyelmet az extrém és intoleráns megnyilvánulásokra.

Az egész napos programsorozat keretében délelőtt a középiskolások megtekinthetik a nyitrai Új Színház Anna Frank című előadását, mely több jelölést is kapott a Deszka-díjra, s ebből a női főszereplő el is nyerte a díjat. A magyar középiskolások Török Ferenc ismert filmje az 1945 kapcsán Szántó T. Gáborral találkoznak majd, aki a film alapjául szolgáló novella szerzője. Az íróval Juhász Katalin és Hizsnyan Géza beszélget.

Délután 15.00 órakor a zsidó hitközség tagjaival temetősétán vehetnek részt az érdeklődők.

Este 18.00 órakor a kultúrház színháztermében „Két zenei kultúra találkozása” címmel koncertet ad a pozsonyi Pressburger Klezmer Band és a rimaszombati Magán Konzervatórium zenekara Martin Horváth vezetésével.

A rendezvénysorozat valamennyi programján az alap- és középiskolások díjmentesen vehetnek részt. A koncertre a belépő a nyilvánosság számára 5 €.

A rendezvénysorozat a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.