Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje

Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Dunaszerdahely Zene

Angyal Mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje

presser-ruzsa-magdi

2016. november 22., 19:00–22:00
Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Dunaszerdahely

Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte.
Pályájuk azóta csak néhány – igaz, jelentős – felvillanásra találkozott, de idén tavasztól együtt dolgoznak az “Angyal mellettem” című új közös előadásukon, melyet novemberben országos turnén mutatnak be. A koncert nagyrészét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak.

Forrás: facebook