Óriások vállán

Csíki Mozi, Csíkszereda Kultúra, kommunikáció
Időpont: 2023. március 7. 18:00 – 21:00

Amikor elkészítettük az első előadásunkat, többen rákérdeztek, hogy tulajdonképpen mit is akarunk ezzel? Sem nem kultúra, sem nem szórakoztatás és senkit sem fog érdekelni. Azt hiszem és remélem, hogy azóta sikerült bebizonyítani, hogy a tudomány igenis szerves része a kultúránknak, hogy lehet szórakoztatóan tálalni, és így nagyon is érdekli a szeredai közönséget. Csapatunk egy egyedi és különleges stílust alakított ki, és nem tudok róla, hogy Erdélyben máshol is lennének természettudományos-ismeretterjesztő előadások hasonló forgatókönyvvel. Városunkban már tudja a Nagyérdemű, hogy milyen vagányul megfér egymás mellett a tudomány, a zene és a vizuális művészet.
Már nagyon régi tervem, hogy szeretném bemutatni a tudomány, a gondolkodás történetét. Persze, ez nem fér bele egyetlen előadásba, ezért egy sorozatot indítunk el, amelynek az első része lesz a márciusi előadás. Lesz kis “fazonátalakítás”, de nem szeretném lelőni a meglepetéseket.
Mindenkit nagy szeretettel várunk a Csíki Moziba az “Óriások vállán” című sorozat az ókor tudományát bemutató első részére:
Nagy Péter és a Zenészek