Magyar Állami Népi Együttes – Ünnep

Budapest Ismeretterjesztő

A Magyar Állami Népi Együttes ÜNNEP című bemutató előadása 2022. szeptember 8-án kerül megrendezésre a Nemzeti Táncszínházban.

A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójában a Kárpát-medencében élő magyarság különleges tradicionális kultúrája, népzenéje, néptáncai és szokásai elevenednek meg, az előadás alkotóinak sajátos, mai, színházi világlátásán keresztül.

Az Ünnep című előadás újra és újra egy régi mesét idéz egy mágikus asszonyról, aki világon először megfont egy kosarat. „Amikor ezt az első kosarat fontam, kezemet szent erők vezették, ez a szent erő éljen az idők végezetéig minden kosárban!”  Ez a kosár, mint mindmegannyi más első, a tettről szól, ami minden esetben valami újat hoz, valami láthatatlant tesz láthatóvá, valami mulandót tesz érzékelhetővé.

Az életöröm-felfogással szemben mintegy 150 évvel ezelőtt elterjedt az a felfogás, hogy az élet szenvedés. Ez a gondolat azonban nem új keletű, hiszen ezt mondták az ősi kínaiak, a hinduk, egyiptomiak, görögök, őskeresztények is. Az emberek azonban kitartanak optimizmusuk mellett és ragaszkodnak az öröm jogához, a boldogság iránti igényükhöz, a szerelemhez, az életszeretethez és ahhoz, hogy legyenek ünnepeik. Ezekre az ünnepekre mindenkor szükség volt, hiszen a hétköznapok kicsiny és közönséges egyhangúságának monoton ismétlődése mellett az ünnepek kínáltak feltöltődést a folytonos újrakezdéshez. Az ünnepek megtartása a hagyományok újraéledését is hozza magával, segítve az emlékezet folytonos frissen tartását, mert a hagyomány végső soron emlékezés mindarra, amelyet egy közösség nem akar elfelejteni történelmi múltjából. A táncest ebből a kettős gondolatkörből inspirálódik. Életünk része az öröm, de a szenvedés is, hisz ahhoz, hogy méltó örömünnepeink legyenek, meg kell harcolnunk a „sötétséggel”, a sors ránk szabta kihívásaival is.

Két szerelmes fiatal nyitja szélesre az idő szimbolikus „kapuját”, invitálva a nézőket egy végtelen, kalandokat rejtő utazásra. Kettejük kihívásokkal teli útja, szakrális és profán tájakon vezet.  Feledésre ítélt szimbólumok élednek újjá, egykoron volt, mára már szinte kiüresedett családi és közösségi ünnepek nyernek régi és új értelmet. Személyes és közösségi kapcsolatok szövődnek, rajzolódnak ki a színház mágikus terében, hogy kettőjük szerelembe vetett végtelen hite vezessen el egy a katartikus és boldog beteljesülése felé.

Jegyvásárlás: www.jegy.hu/program/unnep-magyar-allami-nepi-egyuttes-137161