Karanténból szól a nóta

Online tér Zene
A jelenlegi járványügyi helyzet hívta életre a Karanténból szól a nóta elnevezésű Facebook oldalt, melynek elsődleges célja, hogy naponta élő produkciókat közvetítsen a magyar népzenei, cigányzenei és jazz szférából. A hiánypótló kezdeményezés a zene szeretete és a zenészek elhivatottsága mellett az említett műfajok alulreprezentáltságának ellensúlyozása és az érdeklődő közönség kiszolgálása céljából jött létre.
https://www.facebook.com/szolanota/
„A zenészek – ahogy a potenciális közönség is – otthon ragadtak, a koncertek elmaradnak, nincs lehetőség sem a közös munkára, sem a fellépésekre. Amellett, hogy ezek az emberek a létfenntartáshoz szükséges bevételeiktől estek el, a közönséggel való közvetlen kapcsolattól, az előadás lényegétől és az együttes alkotás lehetőségétől is meg lettek fosztva. Ezek a tényezők pedig, a muzsikálás mellett, elengedhetetlenek egy zenész mentális egészségének fenntartásához” – emeli ki az ötletgazda, Lombos Pál, a Heureka Music Agency alapítója és vezetője.
Ezt a hiányt igyekszik enyhíteni az oldal, miközben a művészek zene iránti elkötelezettségéről is tanúbizonyságot tesz. Másik fontos funkciója egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform létrehozása, ahol a műfajokban alkotó művészek és a műfajok iránt érdeklődő közönség megtalálja, megismerheti egymást. Emellett egy meglévő igényre is igyekszik reflektálni: Magyarországon a népzenei, cigányzenei és jazz produkciók élő sugárzása minimális, annak ellenére, hogy érdeklődés lenne rá.
Az indulást követően az oldalon minden este 18 órától lehet az élő produkciókat követni, melyeket a zenészek saját otthonukból sugároznak. Specifikusan a magyar népzene, cigányzene, jazz és tánczene lesz a 45 perces blokkok középpontjában, az ötletgazda szerint ugyanis ezek a műfajok méltatlanul kevéssé reprezentáltak itthon. A jelenlegi helyeztben azonban az online tartalmak segíthetik, hogy minél szélesebb kör megismerhesse a műfajokat és az ezeken a területeken tevékenykedő előadókat.
A közvetítések 2020. április 10-én, pénteken indulnak. Az első hétvégén a népzenei formációk között láthatjuk Magyar Borit, a Magyarhang zenekart, cigányzenei fronton ifj. Sárközy Lajos illetve Dani János és családja, valamint Seres Vilmos és zenekara tűnik majd fel, a jazz szcénából pedig Lamm Dávid és a Varga-Egri-Jónás Quartet élő bejelentkezését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, de koncertet ad a Swing á la Django is. A produkciók kiválasztása jelenleg is folyamatban van, de a következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével egészen biztosan találkozni fogunk az oldalon.
A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videókat láthatunk majd az oldalon, hanem folyamatosan bővülni fog egyéb tartalmakkal is. A platform ezenkívül szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak is, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják minden olyan népzenei, cigányzenei vagy jazz műfajban alkotó művész és formáció jelentkezését, aki otthonról zenei produkciót tud közvetíteni. Jelentkezni a e-mail címre küldött rövid zenei videóval lehet. A műfaji megkötésen kívül más kritérium nincs, de a beérkezett anyagok válogatáson esnek át.
„A jelenlegi helyzet lelkileg is nagyon megterhelő az embereknek, és köztudott, hogy a zene gyógyító hatással bír. Ezzel a kezdeményezéssel igyekszünk elviselhetőbbé, jobbá tenni több millió magyar ember életét, valamint közel hozni egymáshoz az alkotókat, az előadókat és a közönséget” – nyilatkozta a Karanténból szól a nóta kezdeményezés életre hívója.
Műsor 2020. 04. 13. – 2020. 04. 19.
Hétfő/Monday
19.00 Vázsonyi Jancsi – Jazz, barokk
Kedd/Tuesday
19.30 Gallyas Lakatos Róbert – tánczene, magyar cigányzene
Szerda/Wednesday
19.30 Ifj. Dani János és Toldy Viki – standard
Csütörtök/Thursday
19.00 Free Bossa from the Quaranteen – Bossa nova
20.00 Karavan Tabaz (FR) – jazz/folk/tzigane
Péntek /Friday
17.00 Takács Noémi / Noemo – Jazz, népzene
19.00 Ifj. Sárközy Lajos és zenekara – magyar cigányzene
Szombat/Saturday
19.30 Bangó János és zenekara – Magyar cigányzene
Vasárnap/Sunday
19.30 Szirtes Edina – Mókus – Magyar népzene, etno, folk, világzene, looper