
A Gótikus Út polgári társulás szervezésében augusztus 13-án, szombaton Rimabányán, Rimbrézón, Karaszkón, Kiétén, Orlajtöréken, Jánosiban és Zsípben várják az érdeklődőket 10 és 17 óra között.
A Megnyitott Gótikus út minifesztivál gazdag programjával készültünk nektek. Idén a Gótikus út Rimai körútjára, vagyis a történelmi Kishontra összpontosítanak.
A program fő része Rimabányán lesz, ahol Önt és gyermekeit augusztus 12-én a Kompánia z Turca történelmi csoport fogja várni középkori játékokkal. Szombaton, 13-án a Kompánia z Turca felnőtteknek szóló programmal is készült a helyi kishonti történelem motívuma alapján. Kora este Máliková Katarína koncertjére örülhetnek a látogatók, amely a középkori templomban lesz megtartva. Végül a Mojše Band zenekar lép fel régi zsidó zenével.
Augustus 13-án 10.00 és 17.00 óra között a következő templomok lesznek látogathatók a Rimai körúton:








A rendezvényt anyagilag a MAS Malohont és a Besztercebányai Területi Önkormányzat támogatja.