Közzétették a VII. Palóc Világtalálkozót

Felvidék Külhoni

A hetedik alkalommal, s a Felvidéken elsőként Ipolyszécsénykén megrendezendő Palóc Világtalálkozó főszervezői meghirdették a közéleti-kulturális esemény pályázatait. Többek között főzőversenyre, népdal-, népzenei, vers- és prózamondó versenyre várják a jelentkezőket.

Mint már korábban beszámoltunk róla, két éven keresztül történt kényszerű átütemezést követően idén augusztus 5-e és 7-e között Ipolyszécsénykén szervezik meg a VII. Palóc Világtalálkozót. Az Ipoly menti község az első felvidéki házigazdája a palócság közösségerősítő jelentős eseményének.

Számos közéleti, kulturális programmal készülnek a szervezők. A három nap alatt két színpadon is folyamatosan zajlik majd a rendezvény. Hagyományőrző csoportok lépnek fel, irodalmi beszélgetésekre, szakmai előadásokra, néphagyomány őrzőinek bemutatkozására lesz lehetőség.

Mindezek mellett különféle versenyekre is várják a jelentkezőket.

A világtalálkozóval mostanára összeforrott a Kékpántlika népdaléneklési, népzenei, vers- és prózamondó verseny.   A versenyre korra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet. A seregszemle célja a néphagyomány ápolása. Bármilyen népdal előadható, de előnyben részesítik a palócföldi népdalokat. A népzenei előadásnál, valamint a vers- és prózamondásnál sincsenek megkötések.

Az előző években gyermekek, fiatalok, felnőttek, s az idősebbek egyaránt megméretettek. Mint a szervezők elmondták: a zsűri véleményezi  az előadást, ugyanakkor nincsenek helyezések. Mint írtuk, cél a hagyományápolás, s annak továbbadása.

Jelentkezési határidő június 15-e. Az érdeklődők az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetnek a Kékpántlika versenyre. Egyének és csapatok jelentkezését is várják.

A kultúra és közélet mellett a gasztronómiának is teret ad a háromnapos eseményfolyam. A szervezők főzőversenyt hirdetnek. Mint a felhívásban fogalmaznak: „Irány a padlás, kapjátok elő a kondért, serpenyőt, fakanalat! Hamarosan itt a főzőverseny.”

A versenyre a legkülönfélébb palóc és hagyományos ételek készítésével lehet benevezni. A határidő május 20-a. A felvidéki szakácsok Donč Bojtos Katalinnál jelentkezhetnek az alábbi e-mail címen: , valamint a 00421 905 129 663 telefonszámon kérhető részletesebb információ is.

Az anyaországi jelentkezők az alábbi elérhetőségen regisztrálhatnak a versenyre: Siraky Ferencné, elérhetősége: 06203650985, sira .

A hagyományőrző és a palóc identitást erősítő programok és a finom falatok mellett kézműves vásárt is rendeznek Ipolyszécsénykén. A saját készítésű kézműves termékeket kínáló vásározók szintúgy május 20-ig jelentkezhetnek.

A világtalálkozó helyszínén tágas teret biztosítanak a vásározóknak. A felvidéki vásározók Jámbor Mónikánál jelentkezhetnek az alábbi elérhetőségen: .

A magyarországiak Szintai Ildikónál regisztrálhatnak és kaphatnak további információkat az alábbi címen: .

A VII. Palóc Világtalálkozó főszervezője a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, a Tar Lőrinc Baráti Kör, valamint Ipolyszécsényke önkormányzata.

A háromnapos rendezvény a palócság kultúrájának színes palettáját hivatott bemutatni a népművészet, a képzőművészet, a hagyományápolás és a kézművesség jegyében.

Ne feledjük: „palócnak lenni kegyelmi állapot.”

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Kapcsolódó cikkek