Felhívás dokumentáció elkészítésére

Hazai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉRE 2018. TÁRGYÉVBEN

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány elkülönült, operatív szerveként működő Kisebbségi Jogvédő Intézet abból a célból jött létre, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, a külhoni magyarokat magyarságuk, vagy vélhetően magyarságuk miatt ért jogsérelmek elleni hatékony fellépéshez, illetve e jogsértések jövőbeni visszaszorításához. Az Intézet törekszik e feladatok ellátásának elősegítéséhez dokumentálni a jogsértéseket, a vonatkozó hatósági és bírósági eljárásokat és minden ezzel kapcsolatos eseményt.

Dokumentációs tevékenységre nyújtott támogatás pályázat útján nyerhető el. Pályázatot nyújthatnak be határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, szervezetek, jogtanácsosok, akik hozzájárulnak a magyar kisebbség ellen irányuló jogsérelmek felkutatásához, dokumentálásához és jogvédelem nyújtásához.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet ezúton teszi közzé a 2018. évre vonatkozó dokumentációs tevékenységre vonatkozó pályázati felhívását.
Pályázni a tárgyév során folyamatosan lehet.

1. A pályázat benyújtásának formai követelményei:
A pályázatot elektronikus úton a központi e-mail címre, Times New Roman, 12-es betűmérettel kérjük beküldeni.

2. A pályázat benyújtásának tartalmi követelményei:
a) Pályázati adatlap pontos, magyar nyelvű kitöltése
b) Pályázó motivációs levele:
Kérjük, fejtse ki egy oldalas terjedelemben a 2018-as évre vonatkozó dokumentációs tevékenység megvalósítása hogyan járul hozzá a jövőbeli jogsértések megelőzéséhez, az adott terület joggyakorlatának megismeréséhez ,valamint mennyiben hiánypótló az adott területen. Ha az elmúlt években is pályázott a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, úgy kérjük, ismertesse az időközben esetleges felmerülő szervezeti, illetve személyi változásokat.

3. További feltételek
Rendelkezésre álló bankszámla megléte:
– forintalapú, magyarországi bankszámlaszám
– saját államukban euróalapú, vagy saját államuk pénzneme szerinti bankszámlaszám
– saját államukban forintalapú bankszámlaszám (Kérjük a tisztelt Pályázót, hogy lehetőség szerint az első két alternatíva közül válasszon.)

4. Beszámolási kötelezettség
A megbízási díj folyósításának feltétele a dokumentációs tevékenységről történő folyamatos tájékoztatás a Kisebbségi Jogvédő Intézet részére, valamint a dokumentációs tevékenység eredményének határidőben történő megküldése.

5. Megbízási díj
A dokumentációs tevékenység támogatásáról és az arra vonatkozó megbízási díj összegéről a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma dönt.
A támogatás kizárólag utófinanszírozott. A megbízási díj a dokumentációs tevékenységről készült írásbeli beszámolási kötelezettség teljesítését követően, annak elfogadásáról történő visszaigazolás, valamint a tevékenységéről kiállított és a Kisebbségi Jogvédő Intézet által előzetesen jóváhagyott számla Intézet részére történő megküldése után kerül folyósításra.

6. Sikeres pályázat esetén az Alapítvány és a Pályázó megbízási szerződést köt. 
Felhívjuk a tisztelt Pályázók figyelmét, hogy számlázási címünk: Kisebbségi Jogvédő Alapítvány, 2141 Csömör, Körmendi utca 22; míg postázási címünk: Kisebbségi Jogvédő Intézet, 1052 Budapest, Vármegye utca 7. II./2. Kérjük, hogy küldeményeiket feltétlenül az utóbbi, budapesti címre adják fel az ügyintézés megkönnyítése érdekében.
http://www.kji.hu/palyazati-felhivas-dokumentacio-elkeszitesere-2018-targyevben/