Transilvania Smart City megaprojekt

Erdély Kiemelt cikk

A nagyszabású Transilvania Smart City projekt körüli problémák miatt többen is eltántorodtak az új lakás vásárlásától, ezért a kifizetett előleget vissza szeretnék kérni, de nagyon úgy fest, hogy nincs aki visszafizesse a több ezer eurós összeget. A tanácstalan vásárlók az interneten keresik a választ, hátha tudnak segíteni egymásnak. Volt, aki korábban visszakapta az előleget, másokat még válaszra sem méltat a beruházó.

Ahogyan arról már a Maszol is beszámolt, a tervek szerint Kolozsváron építették volna meg Románia egyik legnagyobb és legdrágább lakóövezetét. Az ingatlanfejlesztési projekt keretében az új lakások mellé irodaházakat, egy százezer négyzetméteres bevásárlóközpontot, iskolát, óvodát, bölcsödét, parkokat, sétálóövezeteket, konferenciatermeket, szállodát építenének, vagy építettek volna.

A projekttel kapcsolatosan már az elejétől kezdve sok kérdés tevődött fel, így az országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot indított. Egyebek mellett ezért is sokan meggondolták magukat, mégsem vásárolnának ingatlant az új lakóparkban. Néhányan a napokban egy kolozsvári Facebook-csoportban tették közzé, hogy hiába próbálják már hónapok óta visszakapni a kifizetett előleget (4000 eurót), mégsem kaptak vissza még semmit. Sokan még az illetékeseket sem tudják elérni. Akiknek sikerült felvenniük a kapcsolatot bárkivel is, azokat türelmemre és megértésre kérték, illetve biztosították őket, hogy visszakapják a pénzüket – de azt nem közölték, hogy mikor. A legtöbb megkeresés óta már több hónap is eltelt.

A kérdést felvető bejegyzés alá több hasonló esetről érkezett beszámoló, néhány kommentelő szerint már csak bírósági eljárás útján kaphatják vissza az emberek a pénzüket. Mindezek ellenére a projekt hivatalos Facebook-oldala továbbra is buzdítja az érdeklődőket az új lakások megvásárlására.

A projekt ellen még tüntetést is szerveztek Kolozsváron, amit az ingatlanfejlesztők teljesen komolytalan ígéreteivel, például azzal, hogy libegővel kötnék össze a lakótelepet a szamosfalvi reptérrel és a Iulius Mall bevásárlóközponttal, vagy az új lakók több ezer járművének parkolási nehézségeivel indokoltak.

 

Forrás: Maszol.ro