Tizenhárom bográcsban főtt a lecsó Oromon.
Oromon ma tartották meg a VI. Lecsófesztivált. A Varázsfalatok Egyesület hagyományos rendezvényén a szélmalom melletti kis erdőben 13 bográcsban főttek a versenyételek.
Az oromi Lecsófesztivál eredetileg egy családi rendezvénynek indult, mára fesztivállá nőtte ki magát. Idén 13 csapat vett részt, köztük a Süti-főzi tábor résztvevői. Purgel Doroti, versenyző, Orom: „Voltak velünk felnőttek, akik mondták, hogy mit hogyan csináljunk, de a legtöbbet a gyerekek csináltak, csak kellett egy kis utasítás, irányítás nekünk.”
A rendezvény, amelyen az oromi családok és baráti társaságok mellett kipróbálták ügyességüket a Vajdasági Magyar Szövetség helyi fiatal tagjai, a kispiaci helyi közösség csapata és egy több mint húsz fős társasággal a völgyesiek is, egyre nagyobb népszerűségnek örvend a faluban – emelte ki Nyilas Leonov Anita szervező, a Varázsfalatok Egyesület alapító tagja. „A Lecsófesztivállal a továbbiakban is ugyanígy szeretnénk haladni, minden évben megrendezni, minden évben meghirdetni, és bízunk benne, hogy akik szeretik a régi paraszti ételeket, nálunk biztosan megjelennek.”
Az oromi szélmalom tövében megrendezett lecsófesztiválon a zsűrielnök, Pakai István magyarkanizsai mesterszakács értékelése szerint kiváló ételek készültek. „Ha azt mondjuk, hogy gyuvecs, akkor már van benne hús vagy valami kolbászféle. Ha azt mondjuk, hogy szűz lecsó, az amit már mondtam, hagyma, paprika, paradicsom. Ez volna a hagyományos, amit valamikor az emberek főztek lecsónak.”
A zsűri értékelése alapján az első és a harmadik díjat oromi, a másodikat völgyesi csapat érdemelte ki. Az oromi Lecsófesztivált a magyarkanizsai önkormányzat mellett a tartomány támogatta.
Forrás: Pannon RTV