Szlovákiai legnagyobb erdeigomba-feldolgozó üzemének a tulajdonosa, aki szabadidejében regényeket ír. Saját kiadásban és saját terjesztésben. Első megjelent regénye, a Felvidéki saga eddig több mint 7 ezer példányban, az elsőnek írt, de később megjelent Fáklyavivő is több mint 700 példányban jelent már meg. Könyveinek különös védjegye a minőségen túl a szalag, amellyel könyveit befűzi. S mindkét regényének elkészült már a hangoskönyv változata is érsekújvári gimnazisták és nagyölvedi alapiskolások jóvoltából.
Mazochista, akaratos és idealista ember Szomolai Tibor, aki sikeresen tudta egyeztetni magában a materialista üzletembert és az idealista, mélyen hívő, filantrópot. Nem lehetett könnyű, mostanában teliholddal vezettetve se nagyon találnánk idealista üzletembert, hogy a politikusokról ne is beszéljünk. Szomolai a vállalkozása mellett kézügyességét kihasználva díszes tojásokat is készít, s még számtalan más hobbija van. S a jelek szerint ideje is. A gomba ugyanis csak nyáron van növésben.
Szomolai felesége révén került Gömörbe, s kavarta fel a rimaszombati, akarom mondani sajógyöngyei állóvizet. Mielőtt még regényírásba fogott volna, megalapította a helyi katolikus kört, amely igényt formált arra, hogy beleszóljon a rimaszombati magyar hitéletbe, s kiharcolta a közösségnek azt is, hogy magyar papja legyen a városnak. Persze, semmi sem fenékig tejfel tájainkon, főleg, ha pár magyar „összefog”, az eleve biztos bukásra van ítélve. Eperjes Károly, Kozma Imre, Papp Lajos – csak páran a katolikus kör rendezvényeinek vendégei közül, s nem mellesleg a Fáklyavivő című lap. Az eredmény mégsem kétesélyes – a magyar pap nem vált be, a kör vezetői pedig széllel szemben még csak véletlenül se…
Szomolai vagyis Kende Zsombor se a katolikus körnél, se a Felvidéki Magyar Pártnál nem számíthatott nyugdíjas helyre, de ha nem ment élesben, akkor szabad őszi és téli estéin elővette a jegyzeteit, felelevenítette az emlékeit, s regényírásba fogott. A Fáklyavivő félig regény, félig dokumentum. Szereplőinek többsége nem a saját nevén szerepel, még sincs olyan rimaszombati, vagyis sajógyöngyei, aki már a kreált név hallatán rá ne jönne, kiről is mintázta a szerző a „hősét”. Hiába, kis város, kis szemétdomb. Legutóbb tájainkon Ján Hvozdík, vagyis Juhász János írt hasonlót, aki a húszas években cseh-szlovák parlamenti képviselőként volt bátorsága Benešt, Masarykot, Hlinkát és a kor más jellegzetes figuráit megírni. Voltak, akiket a saját nevén, másokat kitalált néven szerepeltetett, ahogy önmagát is. Parabola volt a javából, nem hiába zúzták be 1956-ban.
Nem szokás tájainkon ennyire kíméletlenül őszintének lenni, a kicsi ez a szemétdomb, de a miénk elpusztíthatatlan varázsa mindenkit totálkárossá tesz, s ugyan szavakban mindenki mindent megtesz azért, hogy egyre zsugorodó magyarságunk megmaradjon és boldogan éljen, amíg esetleg meg nem hal, mégsem állunk távol az igazságtól, ha kollektív öngyilkosságot kiáltunk, mert ugye, mindenki szem a láncban.
Szomolai Tibor leült a számítógépe elé, megírta annak a pár évnek a történetét, méghozzá igen olvasmányosan, s nem kímélte a sajógyöngyei kis szemétdomb egyébként máig regnáló szereplőit. De hisz miért is tette volna. Ahogy a regény összegzésében írja, öt évnyi szolgálat után Kaphegyi Mihály esperest elhelyezték Sajógyöngyéről, a plébánia élére ismét szlovák pap került, s a Felvidéki Magyar Párt sem került be a szlovák parlamentbe.
Ha egyszer valaki a kezébe tollat vesz, akkor nehezen tudja azt letenni, s ha némileg családi ráhatásra is, az alsószeli Szomolai Tibor még nagyobb fába vágja a fejszéjét, s családregény megírásába kezd, amely az 1848/1849-es szabadságharctól egészen a máig öleli fel egy mátyusföldi család történetét. Az első felvidéki magyar családregény (sokak szerint filmre kívánkozik), a siker kirobbanó, hisz eleddig mintegy hétezer példányban kelt el, a többsége a Felvidéken. Igaz, Szomolai semmit sem bízott a véletlenre, s az állami pénzekre váró, s a terjesztéssel mit sem törődő hazai könyvkiadóink helyett saját maga indult útnak, hogy elvigye a regényt Felvidék minden eldugott szögletébe, ahol előadással egybekötött könyvbemutatón tett tanúságot amellett, hogy Felvidéken is érdemes magyarnak maradni. Három év alatt 159 előadást tartott, ebből huszonnégyet Magyarországon, igaz az anyaországban máig az egzotikum kategóriájába sorolnak bennünket, s csodálkoznak is eleget, hogy milyen jól beszélünk mi szlovákok, magyarul.
A két kötetből egy pécsváradi vak fiatalember, Kopa Marcellrészére részére hangoskönyv is készült, a Fáklyavivőt nagyölvedi alapiskolások, míg a családregényt érsekújvári gimnazisták olvasták fel.
S már készül(get) egy harmadik regény is, amely talán az eddigieknél is merészebb témát szeretne megközelíteni, mégpedig a cigányság helyzetét veszi górcső alá, s nemcsak számot ad róla, hanem megoldást is szeretne kínálni. Valószínűleg ez a regény (Cigányúton) is a kudarccal végződő történetek sorát gyarapítja majd, de bizonyára sokaknak nyújt majd katartikus olvasmányélményt.
S hadd idézzük a végére Szomolai egyik lelkes olvasóját, Kostyák Sára laborszakorvost:
„Most fejeztem be Szomolai Tibor Felvidéki saga című regényének olvasását. Egyik leányomnak szántam születésnapi ajándékul, de előtte elolvastam. Erdélyből származunk, Kolozsvárról, 1989 óta élünk Magyarországon, akkor jöttünk ide egy hét és egy négy éves kislánnyal, akik azóta már szép fiatalasszonyok s unokákkal is megajándékoztak. Azért figyeltem fel a könyvre, mert sajnos olyan keveset tudunk egymásról s ezt szerettem volna pótolni. Nagy örömet szerzett a regény, Angyal Mária halálát megsirattam, szomorúan-vidáman követtem a családtagok sorsát. Utoljára regény felett akkor sírtam el magam utoljára, mikor Szabó Magda Für Elise című munkáját olvastam. Köszönöm Szomolai Tibornak, hogy megírta ezt a regényt, elviszem a hírét az ismerőseimnek itt is és otthon Erdélyben is, jólesett olvasni.”
2016-07-18
jdj, fotó: gecse
forrás: gomorilap.sk