Nem tudom visszafojtani az alkotási vágyat

Foglalkozott színházzal, díjat nyert slamjeivel, az utóbbi időben másféle médiumokban alkot. Mesélt a művészeti ágak közötti átjárásokról, Hollandiáról és arról, hogy mit jelent sokak számára az a szó, hogy művész. Érdekes az, ahogy elindultam. Kezdődött még a középiskolában a színházzal, aztán volt a slam poetry. Aztán befejeztem az egyetemet és egyszerűen csak eltűntem Hollandiába. Volt a KreaTúra [tábor] és már érintette a kérdést, hogy mennyire lehet a művészeten keresztül hatni, ott kifejezetten a középiskolás korosztályra. Bennem volt a kérdés, hogy mi a lényege a kortárs művészetnek, hol kezdődik, hol ér véget. Nekem mindig is nehéz volt reálisan gondolkodni. A gondolkodásomban felismertem egy absztrakt látásmódot. intelligens kézfogás Mindig szerettem írni és rajzolni, és aztán elkezdtem festeni. Itt Hollandiában egy belső frusztrációból kezdődhetett az egész. Magyar nyelven könnyen ment az önkifejezés. És amikor elköltözöl, ér egy kulturális sokk. Valahogy szabadságot is indított el… elkezdtem vizuális művészettel kísérletezni és egyszerűen azt éreztem, hogy jön ki belőlem a forma. Olajfesték, akril, grafit, finelinerek… napi négy órát el tudtam tölteni azzal, hogy nagy papírokra rajzolok. A művészeti akadémián, ahol mesterizek, tízen vagyunk tíz országból, három kontinensről. Inspiráló volt látni, hogy más kultúrából jövő emberek hogyan gondolkodnak. Abból a szempontból volt pozitív visszaigazolás, hogy felvettek mesterire, hogy bármikor képesek vagyunk teljesen más utat követni. Az első 4-5 hónap megfogott, de a többi kilenc ember is más-más háttérből és korosztályból jött. Kellett egy pici felzárkózás, de az a fontos, hogy mit keresel. Ott van valami, és az nem a képzettségből jön. too much wood, 2017 Én sosem szerettem csak egy művészeti ágon belül lenni. Két év alatt rengeteg nyomtatást és analóg munkát készítettem. Tavaly októberben leégett a lakásunk, az összes munkám ott volt a stúdióban. Látni a saját lakásodat abban a helyzetben… Heni és barátja lakása tavaly októberben égett le. Feltevődött a kérdés, hogy mi a lényege az alkotásnak, ha ilyen könnyen elvész. Belekerült egy évbe, hogy lássam, miben és mennyire befolyásolta a látásmódomat és a hangulatomat az eset. Arra jutottam, hogy nem tudom visszafojtani az alkotási vágyat. Van bennem egy olyan üzenet, amivel irritálni vagy sokkolni akarok, vagy az embereknek mutatni valamit. Részlet egy fotósorozatból, amely a női test eltárgyiasítását próbálta megragadni. De azon belül nem másoknak készítek munkát, az a fontos, hogy önmagammal hogyan találom meg a kifejezési módot. Az önbizalmam talán picit nőtt. Rotterdam 15-20 éve kulturálisan virágzik. Az itteni művészközeg számára érdekes, hogy erdélyi vagyok. Kíváncsiak, hogy én mit tudok kifejezni. Igaz az, hogy itt jobban el vannak kényeztetve a művészek. Több lehetőség van abból a szempontból, hogy nyitottak a helyek, több új kezdeményezés van a galériáktól kezdve eseményeken keresztül performanszokig. Amit le kéne bontani az, hogyha művésznek adom a fejemet, az akkor azt jelenti, hogy “a leánka nem fog megélni semmiből”. Nem könnyű, mellékállásban két-három éjszakát végigdolgozom egy bárban. De az emberek vásárolnak művészetet, bármilyen formában. Felkérésre készült, fekete-fehér sorozat darabja. A képek a Het Parool amszterdami újságban jelentek meg. A holland infrastruktúrában külön kategória a művész. Itt felnőtt egy réteg, akik most 50-60 évesek, húsz évvel ezelőtt kaptak állami támogatást. Ez most megszűnt, itt is kezdik megszorítani a művészeket. Büszke vagyok nagyon sok otthoni barátomra, arra, hogy milyen utat járnak be. Szerintem nincsen jobb vagy rosszabb, csak más. Akárhol vagy, tudod nagyon szarul érezni magad. Amikor Rotterdamban fel akarnak dobni egy negyedet, a művészeknek olcsóbban adnak lakást. A vezetőség tudja, hogy az az utca akkor pár éven belül központivá válik. Felismerik a művészekben, hogy kreatív emberek. Ugyanígy volt a Witte de Withstraat esetében. Tizenöt évvel ezelőtt teljesen lerobbant utca volt és aztán pár művész nyitott ott egy kis galériát. Ma itt vannak a legfontosabb kortárs művészeti központok. Négy éve, amióta Hollandiában, volt két egyéni kiállításom és négy olyan kiállításon vettem részt, ahol többen kollaboráltunk. Kiállításra készülve. Zhibin Qin fotója 2017 szeptemberében szerveztem egy kiállítást a Niffo Project Space-ben, ahová öt képzőművészt és négy előadót hívtam meg. Az eseményt Borderline Buddies 0.2-nek hívtam, az alcíme Far out thoughts volt. Egy erdélyi művészt, Sliket is meghívtam, aki most Amszterdamban él. Tavaly készítettem egy rövidfilmet, elküldtem pár fesztiválra, volt Tajpejben és Rotterdamban rövidfilm-felsztiválon. Szeretnék még több filmet készíteni. Könnyedén mozgok a médiumok között, szerintem ez az erősségem, ez az érdekes a munkáimban, hogy perspektívákat látok át és úgy kötöm össze a médiumokat. A fotósorozatban, amit a házról készítettem, az volt a fontos, hogy mennyire tudom úgy szétszedni a képeket, hogy távol kerüljek tőlük. Analóg és digitális formában is lebontottam részleteikre, azokból készítettem sakkfigurákat, ezeket kinyomtatom 3D-ben és alig várom, hogy meglegyen a saját sakktáblám. A lebontott házból sakkfigura épül. Nekem igazából az ad nyugalmat, hogy nem kell meghatározzam magam egy vonalban. Itt is vannak jobban befutott és kevésbé befutott emberek, vannak árkategóriák, van elitista és underground réteg. Hogy mind a kettőnél van bejárásom, talán annak köszönhetem, hogy kíváncsi vagyok. Folyamatos keresésben vagyok, folyton ki akarom próbálni magam, hogy hogyan tudnék olyan formát találni, ami nem ragad meg egy unalmas kiállításban. Múlt héten betörtem a lakásba, ami leégett, mert még nem újították fel. Betörtem, bevittem fényt, egy kamerát, behívtam öt embert, és előadtam nekik egy húszperces performanszot. Ez nem arról szól, hogy az egész világ kell tudja, de ezek a kifejezések, keresések. Most készítek egy lélektani thrillert a női test emlékezetéről és fantáziájáról. Részlet a készülő Spaanse Kubus – Requiem for a rape c. filmből Az erőszakról szól, nagyon sötét gondolatmenet. Számomra ez fontos kérdés volt, hogy női alkotóként hogyan tudsz bekerülni [a szakmába]. A végzős munkám szerintem egy új arcomat fogja megmutatni. Tanulmányozom a delírium jelenségét, hogy hogyan tud az ember közel kerülni a tudatalattihoz, és egyre könnyebben be tudok jutni a sajátomhoz. Felszabadít. Tudom magamról, hogy kicsit exhibicionista vagyok, de ezek csak karakterek. poser henri on social media Közösségi felületekre élvezek kontrasztos képeket feltenni, számomra a social media egy játék. Egy fiatal technika, amelynek még nem ismerjük a teljes pszichológiai hatását. Érdemes beszélni a tudatos médiahasználatról is. Az egyik fotóm kapcsán rám írt egy romániai zenész fiú. Megijesztett, az első reakcióm az volt, hogy töröljem le. De kell egy egészséges leszarom-hozzáállás. Ha hallgatsz önmagadra, ez mindig jön. – a Transindex.ro portálról