Ezen választott mottóval folyt Muzslyán, illetve egypár helyszín erejéig Nagybecskerek központjában a III. Interrégiós, illetve a XVII. Délvidéki régiós Háló-találkozó.
Találkozás. Kapcsolat. Közösség. Felvidék, Délvidék és az anyaország huszonnégy településének összesen mintegy száz képviselője találkozott egymással Közép-Bánságban. Helyszínileg a muzslyai Emmausz Kollégiumban megrendezett találkozó gerincét adó tanúságtevő előadások, illetve komolyzenei dallamokkal is megerősíttetett lelki elmélyülések mellett, a hétvégi programból az élő helyi folklórkincset és kézművességet bemutató, népszerűsítő (műhely)motívumok sem maradtak ki. A találkozó teljességéhez a fennállásának másfél századik esztendejét ünneplő nagybecskereki székesegyházban megtartott vasárnapi szentmise, továbbá egy rövid városnézéssel és -látással egybekötött, kor(szak)vallató nyílt sisakos történelemóra is hozzájárult. De lássuk szépen sorjában!
A nyitány perceiben a szervezők nevében elsőként Halmai Tibor köszöntötte az egybegyűlteket. Utána Szeibert András vezetőségi tag mutatta be az általa is képviselt Hálót. A napot egy késő esti zenei áhítattal gazdagon átszőtt lelki elmélyülés zárta a muzslyai Szűz Mária Szent Neve-plébániatemplomban. Elmélkedést Msgr. Gyuris László püspöki helynök, nagybecskereki plébános tartott, zenei szolgálatot a Rontó Márta (zongora), Ana Aleksić Šajrer (szoprán) és Süveg Tibor (hegedű) felállású kamarazenekar teljesített, továbbá szentgyónásra is volt lehetőség.
Ez az a nap, mit az Úr szerzett… csendült fel másnap kora reggel a hálaadó ének a kollégiumi kápolnában imádkozók ajkáról. Mintegy dallamilag is ráhangolódva a találkozó szombati kihívásaira. Schön György előadásában Tóth Árpád, Bogdán József, Banka Gabriella… megzenésített versei kerültek fel ama gazdagon felékesített terítékre, majd Klemm József publicista, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese tartotta meg Emlékszem, hogy elfelejtettem címmel a későbbi kiscsoportos műhelymunkák gerincét is felépítő, gondolat- és vitaindító előadását.
„…Uram, ha vét ellenem a testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?…” tették fel kétezer éve a kérdést Mesterü(n)knek a tanítványok (Mt 18,21). Nem hétszer, hanem hetvenhétszer! — érkezett Jézus válasza. Megannyi szegmensben e kérdés ma is időszerű. Persze a megbocsájtás és a(z) (el)felejtés közötti elméleti és gyakorlati átjárhatóság módozatainak felkutatásán túl az esti órákra tervezett (és sikeresen megvalósított!) társalgás saját előadóművészi elemeire is fordított néhány minutát az ad hoc formálódott tizenegy kiscsoport. Produkciójukkal — egy-egy közösen előadott népdallal, népmese-dramatizációval és tréfacsokorral — néhány órával később léptek színre.
A köztes időt különféle választható tematikus műhelymunkák tették színesebbé. A kézművesek Dorogi Erzsébet tanítónő irányításával csuhébabákat készíthettek, a virtuskodóbbakat pedig a kollégium udvarán tüsténkedő helybéli kancsikások emelték soraik közé. Az íjászkodókkal Jablonszki Sándor foglalkozott. A szürkület utáni programkeret első előadója Elias Ohoiledwarin atya volt, aki személyes tanúságtétel által vázolta fel a nagyvilág kereszténységének ünnep- és hétköznapjait. Kónya-Kovács Otília muzslyai kolléganőnk moderálásával Kovács Jolánka helyi író, fordító, könyvtáros és könyvszerkesztő a Rétesország meséi című kötetét mutatta be. A vacsoracsillag felragyogásával szinte egyidejűleg rajtoló műsoros est keretében elsőként a házigazda település Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületének citerazenekara(i) és vegyes kórusa lépett fel, majd Micsik Béla értékteremtő hangszeres (citera-, illetve nyenyere-) szolgálata következett.
A vasárnap délelőtti közös elcsendesedés és elmélyülés helyszíne a Nepomuki Szent János-plébániatemplom, vagyis a 150 éves jubileumát ünneplő nagybecskereki székesegyház volt. A szentmisét dr. Német László SVD celebrálta, prédikációját Szent Márk evangéliumának választott soraira építve. A zenei szolgálatot a nagybecskereki Emmanuel Kamarakórus vállalta Dutina Vilma karnagy vezetésével és Konrád Emma zenepedagógus orgonakíséretében. A Béga-parti kisváros múltját és jelenét Marcsók Vilma pedagógus, író és elhivatott helytörténeti kutató mutatta be. Némi rálátást nyújtva egyúttal a jövőre is.
Személyes élmények. Kiértékelések. Köszönetnyilvánítások, végül istenhozzád. A búcsúénekként választott dalszöveg refrénjével összhangban: „Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk, egy boldogabb világról álmodunk!”
A rendezvény a magyar kormány (Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Együttműködési Alap) támogatásával valósult meg.
Forrás: Hét Nap