„Lépést akarok tartani a fejlődéssel …” Beszélgetés dr. Tomolya Róbert gimnázumi tanárral
Háromszakos tanári diplomával, doktori disszertációkkal, számtalan tanúsítvánnyal a zsebében több elismeréssel, díjjal is dicsekedhet. Legutóbb ő volt azok egyike, aki pedagógiai munkája elismeréséül átvehette a városvezetéstől a Comenius Emlékplakettet. Tomolya Róberttel a Füleki Hírlap áprilisi számában olvashatnak hosszabb interjút.
Több tanárkollégád is úgy nyilatkozott a Városi Pedagógusnap ünnepélyes díjátadója után, hogy a következő évek díjazottjainak nehéz lesz megütnie az általad felállított mércét.
A saját területén mindenki nyújthat kiemelkedőt. Aki sok mindent csinál, csak középszerű lesz, aki csak pár dologgal foglalkozik, az kiemelkedő. Van, amit számszerűsíteni lehet, de vannak nem mérhető eredmények. Ilyen a pedagógia is: fel lehet mérni a tényeket a tesztek, versenyek eredményeit, de a szülők, diákok visszajelzése nem minden esetben jut el hozzánk.
Országszerte, sőt a határon túl is ismert és elismert pedagógus, szaktekintély vagy. Hogy érzed: Füleken is az voltál, vagy csak most érzed az elismerést, miután megkaptad ezt a díjat?
Senki sem lehet próféta a saját hazájában. Sok tevékenységem nem volt Füleken általánosságban ismert: hogy egyetemeken tanítok, felnőttképzési tanfolyamokat vezetek Pozsonytól Kassáig, és még sorolhatnám. Ezért is volt kellemes meglepetés ez az elismerés a várostól. Ez azt jelenti, felfigyeltek a szűk régiómban is arra, amit csinálok: a több éves tevékenységemre a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében, az Informatikatanárok Egyesületében, a Rákóczi Szövetégben, korábban a Pázmány Péter Alapnál. Ezek nem voltak ismertek, hiszen bár rendszeresen publikálok is, írásaim szakmai jellegűek – matematikával, informatikával kapcsolatosak. Nem menedzselem magam a szociális hálón, ami hátrányt is jelenthet a szülőkkel, diákokkal való kommunikáció terén. Ez a díj talán feléjük is üzenet lehet.
A tehetséggondozásért tavaly kaptad meg az SZMPSZ díját, de e nélkül is sokan tudták rólad, hogy a tehetségek felkarolása mindig is a szívügyed volt. Megalapítottad az e-Talentum szervezetet, mely tehetséggondozással foglalkozik, a gimnázium legsikeresebb diákjai számára pedig létrehoztad a Talentum Díjat. Követed a tehetséges diákjaid sorsát a gimnázium után is?
Mindig is érdekelt, mi történik a diákjaimmal, ha elhagyják az alma materüket. Szerencsére egyetemi éveik alatt vissza-visszatérnek, örülök is nekik. Londontól Kínáig nagyon sokfelé szétszóródtak a világban a volt diákjaim, de két-három évenként meghívom őket, és szívesen el is jönnek, hogy a gimnázium jelenlegi diákjainak beszélgetést tartsanak élettapasztalataikról, szakmai sikereikről. Ezekből a beszélgetésekből én is sokat tanulok. A diákjaink is másképp fogadják az információkat egy messziről jött embertől, aki korábban azokban a padokban ült, ahol ma ők, mint a saját tanáraiktól, szüleiktől, akik nap mint nap próbálják őket ellátni jó tanácsokkal.
Egyetemi, főiskolai oktató is voltál, felnőtteket is tanítasz, de a legtöbb időt a középiskolásokkal töltöd. Melyik korosztály áll hozzád a legközelebb, kiket szeretsz tanítani a legjobban?
Fantasztikusan jó volt egyetemen tanítani, kétszáz diáknak előadni vagy éppen kisebb csoportban dolgozni velük, vizsgáztatni őket. Ugyanakkor nagyon jó korosztály a gimnáziumi, mert amit alapiskolában megtanulnak, azt a gimnáziumban el lehet mélyíteni, itt a dolgok mélyére lehet ásni. A 15-19 éves korosztállyal is kreatívan lehet foglalkozni. Nagyon izgalmas, hogy a négy év alatt milyen fejlődést lehet velük elérni. Az, hogy még versenyeket is nyernek, bónusz.
Mi hajt, hogy ennyi mindennel foglalkozol, és mindent maximalista módon csinálsz?
Azért foglalkozom valamivel, mert érdekel. Másrészt azt gondolom, hogy egy szlovákiai magyar pedagógusnak állandóan képeznie kell magát. Otthonosan kell mozognia nemcsak szakmailag, hanem a politika, a közélet terén egyaránt. Nyolc évig füleki városi képviselő voltam és ebből négy évig tanácstag is. Az oktatási bizottságot négy éven át vezettem. Ha a szaktantárgyaimat nézem, akkor a matematikáról azt szoktam mondani, hogy százévente változik, de az informatika száznaponta. Rohamtempóban fejlődik, és igényli, hogy az ember fejlessze magát. A szakmaiságot segítheti, ha közéleti tevékenységgel, civil szervezetekben végzett munkával is párosul. Nem a funkció miatt, hanem például azért, hogy pályázatírással hozzájáruljunk a technikai feltételek biztosításához. Így sikerült például az első interaktív táblákat a gimnáziumba behoznom.
Következetes – valakik szerint szigorú – tanár vagy, ugyanakkor a tanóráid alatt számtalanszor hallatszik ki a folyosóra a tanteremből a diákok felszabadult nevetése. Vannak szülők, akik kifejezetten miattad íratják gyermeküket a Füleki Gimnáziumba – Ipolyságtól Tornaljáig. Milyen pedagógiai elvek mentén tanítasz?
A legfontosabb elv az igazságérzetem. Azért találtam ki a pontrendszert, hogy senki ne kerüljön hátrányba. Ki akartam zárni a szubjektív ítéletalkotást. A pontrendszerrel mindenki komplexen értékelhető. Ugyanakkor nyitott vagyok arra, hogy megbeszéljük, ha a diákjaim figyelmeztetnek valamire, és igazat is adok nekik. A humorra azért van szükség, mert a mostani ipszilon generáció húsz percig képes figyelni, így vagy ezzel, vagy az életből – nem csupán a matematika vagy informatika területéről – vett példákkal próbálom élvezetesebbé tenni az órát. Szigorúnak nem tartom magam, inkább következetesnek.
Másképp tanítasz most, mint a pályád elején?
Igen, az elején valóban szigorúbb voltam. Most már pozitívan diszkriminálom a gyerekeket. Az ember öregszik, elnézőbb lesz, és változik a társadalom is, főleg a gyerekek. Azt látom rajtuk, hogy kevesebbet tudnak matematikából, de a közéletről is. Ugyanakkor rengeteg inger éri őket. A sok információ miatt viszont minden felületesebb – régebben volt idő mindent megrágni.
Az ilyen aktív életet élő ember folyamatosan célokat tűz maga elé. Neked milyen terveid vannak?
Szeretném folytatni a tehetséggondozást. Szakmai téren látom, hogy a következő évek nagy áttörése az informatika területén a mobiltechnológia, az applikációk fejlesztése lesz. Oktatási technológiákat is megpróbálunk átültetni a mobilplatformon, hogy érdekes formában adjuk át a tananyagot. Ez egy új kihívás. Szeretném magamat tovább képezni. Az eddigi 52 évemből az első hat évet leszámítva folyamatosan tanultam: amikor nem szakbővítés vagy doktori munka miatt, akkor tanfolyamokra jártam, hogy az ott szerzett tudást felhasználjam az oktatásban. Lépést akarok tartani a fejlődéssel…
Forrás: Illés Kósik Andrea, fotó: Schnelczer Zoltán
www.gomorilap.sk
