Közgyűlés Bjelováron

Horvátországi Magyar Napló Bjelovár Kiemelt cikk

A Bjelovári Magyarok Közössége március 8-án tartotta meg beszámoló közgyűlését.

A 2017-re vonatkozó beszámolókat a tagság egyhangúlag elfogadta, azonban ismerve a jelenlegi támogatási (vagy inkább „nem támogatási”) politikát számos egyesületi tag megfogalmazta a kérdést, hogy egyáltalán hogyan sikerült túlélni az egyesületnek ezt az elmúlt másfél évet szinte a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatása nélkül. Hiszen a Bjelovári Magyarok Közössége egyike azon egyesületeknek, akik 2017-ben egyáltalán nem részesültek támogatásban az állami költségvetésből, a Kisebbségi Tanács nem támogatta munkájukat. A résztvevők számára a beszámolókból egyértelművé vált, hogy ha az év folyamán nem támogatta volna az egyesületet Bjelovár-Bilogora Megye, Bjelovár Város és a Bjelovár-Bilogora Megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat akkor bizony itt már kő kövön nem lenne.

– Ami az egyesület anyagi helyzetét illeti igyekszünk új forrásokat találni és reménykedünk a jobb időkben. Mert be kell látni – nagyon nehéz a helyzetünk és így nem lehet sokáig működni. – mondta el az egyesület elnök asszonya Farkas Anita, aki egyben büszkén sorolta, hogy a 32 aktív tagot számláló egyesületnek ennek ellenére tavaly sikerült megtartania két rendezvényt és 15 alkalommal fellépni a tánccsoporttal. Mindezt a tagok saját költségéből!

Egyben megköszönte mindazok segítségét akik végig hittek és segítették az egyesület munkáját az elmúlt évben is.