A Bácsfeketehegyi Gazdakör tavaly esett át tisztújításon. Fiatal vezetőség vette át a szervezet irányítását, és méltón folytatta a megkezdett munkát. Fekete Andor, a gazdakör elnöke arról számolt be lapunknak, hogy mozgalmas és sikeres évet tudhatnak maguk mögött.
– Külön kiemelném, hogy tavaly volt egy tisztújító közgyűlésünk, amit követően sikerült megújítani a gazdakört. Sok fiatal termelőt sikerült bevonzani a szervezet tagságába és tevékenységébe. Ennek köszönhetően új, frissebb lendületet vett a gazdakör élete. Megtartottuk szokásos rendezvényeinket, a meggynapokat és a szüreti napokat. Külön hangsúlyt fektettünk a szüreti napokra, hiszen most ünnepeltük az 50. szüreti napot és ennek keretében a 20. szőlész-borász találkozót. Szakmai kirándulásokat, illetve szakmai előadásokat sikerült biztosítanunk termelőink számára. A közelmúltban sikeres fásítási akciót is véghez vittünk, aminek köszönhetően közel 50 darab előnevelt platánfát ültettünk el a határutak mentén – számolt be az elnök, aki külön kiemelte, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a környezetre, a környezetvédelemre.
– Az előző elnökség által megkezdett programokat ugyanúgy folytatjuk. A téli időszakban a szakmai előadásokon van a hangsúly, mert a termelőink ilyenkor ráérnek. Az általuk érdekesnek tartott témákat vitatjuk meg, szakelőadások formájában. A következő történés az egyesület életében februárban lesz, a jégtörő Mátyás-napi borkóstoló. Ezt ugyancsak 20. alkalommal fogjuk megtartani, hiszen a gazdakör gyakorlatilag megalapulása óta nagyon komoly tevékenységet folytatott a település életében, és igyekezett a termelők javát képviselni. Az előttünk álló évben komolyan fogunk foglalkozni a meglévő programjainkkal, illetve ezek mellett új programokat is szeretnénk bevezetni. Ezek közül kiemelném az ifjú gazda programot, mivel szeretnénk a gyerekeket is megszólítani, és bemutatni nekik a mezőgazdasági termelők tevékenységét. Azt szeretnénk elérni, hogy ők is megszeressék ezt a hivatást – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy a gazdakör életében is fontos szerep jut a támogatóknak.
– Egyértelmű, hogy a tagsági díjakból nem tudnánk fenntartani tevékenységünket. Épp ezért számítunk támogatóinkra, akik az elmúlt években is segítették egyesületünk munkáját. Külön kiemelném Kishegyes község önkormányzatát, valamint a bácsfeketehegyi helyi közösséget. Rájuk mindig is számíthattunk. Fontos megemlíteni, hogy más civil szervezetekkel partnerségben valósítunk meg projektumokat, mint például a Hestia Nők Egyesülete és a bácsfeketehegyi vadászok. Emellett pályázati forrásokból is igyekszünk anyagi támogatást szerezni, szoktunk a Magyar Nemzeti Tanácsnál pályázni, valamint a tartományi mezőgazdasági titkárságnál – számolt be a gazdakör elnöke.
Forrás: Magyar Szó