St. Longinus Hagyományőrző Egyesület

Küzdelmes, de örömteli évtized

Az idén ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület. Az küzdelmes első évtized buktatóiról, szépségeiről, gazdasági nehézségeiről beszélt az Egyesület elnöke, Nagy Abonyi Péter, de szó esett a következő évtized terveiről is.

Mikor alakult az Egyesület?

Az egyesület 2005-ben alakult, valahol a nyár elején érlelődött meg a gondolat. Azt tudni kell, hogy a tagok már mind-mind tevékenykedtek valahol, tehát mindenkinek volt már „előélete”. Többségünk a zentai Nyári Játékok szervezése kapcsán ismerte meg egymást, de akadt köztünk olyan is, akiket gyermekkori barátság köt össze. Az egyesület ötlete akkor erősödött fel, amikor úgy éreztük, hogy a „Játékok” kezdenek a végéhez közeledni. Mi nem szerettük volna az itt megszerzett tapasztalatot, kapcsolati tőkét, közösségi élményt
elfecsérelni. Leültünk beszélgetni, hogy valamit tenni kellene. Az első körben ifjúsági szervezetet szerettünk volna alapítani, de ezt elég gyorsan el is vetettük. Kónya Miki barátomnak jött az ötlete, hogy Magyarországon többen az ismerősei közül foglalkoznak hadi tornával. Az ötlet mindenkinek elnyerte a tetszését, hiszen ez egy új, látványos dolog, ami komoly felkészülést, tervezést, szervezést igényelt. Ez teljesen újdonságnak számított, katonai hagyományőrzés 2005-ben nem is volt még Szerbiában. Mi voltunk az
elsők, akik hivatalosan megalakultunk. Huszonketten alapítottuk meg az egyesületet. Igazából nem tudtuk, hogyan kell csinálni, amit mi szeretnénk. Eldöntött dolog volt, hogy mindenképpen a magyar középkor történetével szeretnénk foglalkozni, viszont ezt így akkor nem lehetett bejegyeztetni. Ebből sokáig félreértések is voltak, hiszen az első információk rólunk arról szóltak, hogy angolszász hagyományokat ápolunk. Ez egy kényszerű dolog volt az egyesület életében. Amikor először beadtuk az alapszabályt, és abban szerepelt a magyar és a katonai hagyományőrzés, azt ugyanazzal a lendülettel vissza is utasították. Kompromisszumra kényszerültünk, és egy jogi szakértő segítségével bejegyeztettük az egyesületünket, igaz, nem szerepelhetett benne a magyar szó.

Mikor volt az első bemutatkozás?

Első bemutatkozásunk. március 16-án Szent Longinus nap alkalmával volt, ahol a média képviselői előtt mutattuk be elképzeléseinket. Korhű ételekkel, kis vívással szórakoztattuk az egybegyűlteket, de akkor ez még nagyon kezdetleges fázisban volt. Mi is ekkor kezdtük tanulni, hogy hogy is kell ezeket a dolgokat csinálni. Azt hittük amint híre megy, hogy mi megalakultunk, egymásnak adják majd a kilincset a segíteni akarók. Rá kellett jönnünk, hogy nem, nem jött a magyarországi segítség, mint ahogy mi azt remélni mertük. Ezért az első év kicsit döcögősre sikeredett. A következő év elejére viszont már egy korrekt kapcsolatot sikerült kialakítani egy szentesi csoporttal, akiknek segítségével az első három évben igen komoly eredményeket köszönhetünk. Sokszor jöttek át bennünket tanítani, vívni, bizonyos fokú technikai hátteret biztosítottak számunkra. Az első fegyvereink, ruháink tulajdonképpen az első felszereléseink rajtuk keresztül lettek meg. Mi csináltuk őket, de az ő segítségükkel döntöttük el mi is az, amit mi pontosan szeretnénk, mihez kell ragaszkodni. Ők az Anjou kort kezdték akkor feldolgozni, ezért kézenfekvő volt, hogy mi is először ehhez a korhoz fogunk nyúlni, így volt honnan „koppintani”. Adott volt egy komoly háttér, mivel az ő csapatuk még az 1990-es években alakult. Sőt, ahogy az a későbbiekben kiderült, még jól is jártunk, ugyanis Károly Róbert illetve az Anjou uralkodók nagy hadsereget tartottak valamikor itt a Délvidéken. Számos alkalommal jártak itt, főleg Bács várában, ezért tudtuk területhez kötni a tevékenységünket. Ez megmaradt a későbbiekben is, hiszen mi a XII. század vége és a XIV. század történetével akartunk foglalkozni, és foglalkozunk ma is, habár technikailag, fölszereltségben kicsit elmozdultunk a század közepe felé. Ahogy telt múlt az idő, a felszerelésink módosultak, hiszen előbb a könnyű gyalogságot mintázta az egyesület, ma már pedig inkább a nehéz gyalogsággal foglalkozunk. Ez látványosabb, szebb, mind a hölgyek, mind pedig az urak részéről és viselhetőbb.

Hol készülnek a ruhák, a korhű kellékek, amelyek, gondolom, nem olcsók?

Alakulásunk óta eltelt tíz év, számos csapat alakult ez idő alatt, ma már van hat-hét aktív csapat az
országban. Keresett lett a kellék, ezért ma már az országban is beszerezhető a páncél, fegyver replikák. Mi ragaszkodunk a Magyarországon kiépített kapcsolatokhoz, mivel elejétől velük dolgozunk. Mi magunknak készítjük el mind a ruházat, mind a fegyverek és egyéb kellékek nagy részét. Sajnos páncélkovácsunk nincs, a páncélokat Magyarországról szerezzük be. Ugyanakkor vásároltunk már néhány kelléket Szerbiában is különböző tornákon, ahol megjelentek a páncélkészítők. A fegyvereink javarészt sajátok, és van közöttük néhány nevesebb mester által készített fegyver is. Az egyesületünk úgy működik, hogy minden megkeresett pénzt visszaforgatunk. Tudni kell, hogy ez egy nagyon drága „hobby” ha arra törekszünk, hogy a korhűséget visszatükrözze, illetve hogy a felszerelés használható legyen. Akár vásárlásról, akár elkészítésről van szó, nagyon sok pénzbe kerül. Apránként, főleg saját készítéssel évről évre bővíteni tudtuk a kelléktárunkat. Ma már dolgozunk olyan varrónőkkel, szabókkal, akik mesterien el tudják készíteni a szükséges ruházatot, illetve kísérletezhetünk különböző hasznos megoldások kifejlesztésével. Amikor az elején még gyerekcipőben járt ez az egész, használtunk rejtett villámzárat és hasonló dolgokat, de mára már ezek eltűntek. Megpróbálunk úgy variálni és főleg fűzőkkel dolgozni, ahogy régen is magukra öltötték és viselték ezeket a ruhákat. Nem egyszerű ezt kikísérletezni, hiszen főként csak képi forrásokra támaszkodhatunk, és ez kevés ahhoz, hogy elsőre sikerüljön megcsinálni. Ezért van, hogy egy ruha elkészítésének többször is neki kell futni, amire az viselhetővé válik.

Komoly fizikai felkészülést igényel egy-egy bemutató, hiszen nem lehet könnyű páncélban vívni. Mennyit kell edzeni és hogyan lehetséges ezt megoldani?

A bemutatót két részre kell bontani. Az első rész a show rész, ami kizárólag az emberek szórakoztatására irányul. Ezt óriási háttérmunka, tanulás, felkészülés, gyakorlás előzi meg, komoly pszichikai és fizikai felkészülés kell, hiszen a ruhák súlya miatt 25-40 kg többlet teherrel kell vívni a bemutatókon, ahol általában nincs árnyék sem. A bemutató után nem tudsz rögtön kibújni a ruhából, mert fotózás, beszélgetés következik az érdeklődőkkel. Nem gondoltuk az elején, hogy ennyi energiát-erőt emészt majd fel a szervezet, de mivel meg akartuk csinálni, vitt előre bennünket a fiatalos lendület. El kellett múlni pár évnek, hogy elfogadják az emberek, hogy igenis létezik katonai hagyományőrzés. Elejében mi is jóval fiatalabbak voltunk, könnyebb volt megoldani a közös edzéseket, sokkal több időt tudtunk iskola mellett ráfordítani. Kezdetben szükség is mutatkozott a gyakori gyakorlásra, hiszen sem mentálisan, sem fizikailag nem voltunk felkészültek. Meg kellett tanulni a fegyverek rendeltetésszerű használatát, vigyázva, hogy sem magunkat, sem pedig a társunkat ne sebesítsük meg! Tudni kell ezekről a fegyverekről, hogy bár mi azoknak nevezzük, de még sem azok! Nincsenek élezve, a hegyük nem olyan, mint amilyet a középkorban használtak, kinézetre, súlyra, méretre azonban megegyeznek. Az alapanyaguk keményebb anyagból készül, mivel mi kénytelenek vagyunk ezekkel gyakorolni is, nem csak kvázi a harcokban használjuk. Azonban így is kénytelenek vagyunk két-háromévente cserélni őket.

Sérülésveszély fennáll a felkészülés ellenére is?

Attól függetlenül, hogy nem élesek ezek a fegyverek, egy alapkard súlya több mint egy kilogramm, ha ahhoz hozzáadjuk egy férfi erejét komoly zúzódásokat tudunk okozni. Szerencsére az elmúlt években már nem volt komolyabb sérülés. Mi is jobban fel vagyunk szerelve, páncélsisak, hasonlók, ez nem volt mindig így, akkor azért történtek sérülések.

Ahogy kitavaszodik, kezdünk dolgozni, edzeni intenzíven. A nyaraink foglaltak, szinte minden hétvégére jut bemutató, néha három is. Szívmelengető, hogy magyarkanizsai és szabadkai fiatalok csatlakoztak hozzánk, és velünk járnak bemutatókra, így meg van oldva az utánpótlás, hisz mi majd lassan kiöregszünk, nem tudjuk teljes erőbedobással tovább csinálni.

Elégedettek vagytok?

Minden évben próbálunk picit, mást, újat kitalálni, előrébb lépegetni. Hat éven keresztül rendeztünk történelmi táborokat, ami egyedülálló volt a Délvidéken, hiszen magyar történelemmel tábori szinten senki sem foglalkozott. Sajnáljuk is, hogy megszűnt, de sajnos nem volt rá anyagi fedezet. Egyre kevesebb az ilyen jellegű pályázat, főleg anyagbeszerzésre, működésre vagy kisebb illetve nagy projektekre írják ki. Mi nem merünk belevágni igazán nagyba, mivel az egyesület gazdasági forrásai végesek, komoly önrészek kellenek, ezzel mi sajnos nem rendelkezünk.

Belefogtunk egy középkori verseny megrendezésébe, ennek most volt az első felvonása. Nagyon jól sikerült, hiszen kilencvenöt vendégversenyzőnk volt, és ami a legérdekesebb, hogy egy civil nyerte meg a versenyt. Több helyről jelezték, hogy tetszett a rendezvény, maga a verseny is. Szeretnénk a jövőben is folytatni…

Civil szervezet, de a politikum támogatása nélkül nem megy?

Azt kell mondanom, hogy ez valahol így van. Tudatosan nem kapcsolódtunk soha sehová sem. Mégis néha az ember akaratán kívül belefolyik olyan dolgokba, amiket nem is ismer. Elmegyünk egy rendezvényre, amit mint később kiderül, XY párt finanszírozott, máris összemossák az ott fellépőket a párttal. Természetesen mi megpróbálunk úgy lavírozni, hogy ne, vagy csak ritkán történhessen meg, hogy ránk süssenek bizonyos jelzőket. Mi szórakoztatni próbálunk, megmutatni magunkat, megyünk, ha hívnak, s nem akarunk a politikával foglalkozni. Ez meg is látszik a gazdasági hátterünkön. Így viszont a csapaton belül mindenkinek megvan a lelki békéje. Biztos, hogy egész másképp is működhettünk volna, sokkal nagyobb dolgokat tudtunk volna megvalósítani, ha az anyagi forrásaink nagyobbak. Bár szerintem így is komoly eredményeket értünk el, ami egyedülálló ebben az országban. Most eljutottunk egy olyan szintre – véleményem szerint – ahol már az eddig elvégzett munkát jutalmazzák. Ez az idén látszott, hiszen támogatott minket az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács is odaállt a rendezvényünk mellé. Ez az eddigi eredményeinknek köszönhető. Látják, hogy van egy tízéves egyesület, akik egy csomó dolgot megcsináltak. Egyedüli volt a szervezet az országban, magyar katonai hagyományőrzőként komoly szakmai sikereket értünk el. Hívnak minket Lengyelországba, Olaszországba és Magyarországra is minden évben. Ezekben az országokban komoly hagyománya van a katonai hagyományőrzésnek. Sajnos anyagi okok miatt nem tudunk mindenhova eljutni. Talán ezt honorálják az idén, és bízzunk benne, hogy ez a jövőben is így lesz!

A következő tíz év?

Mi, megmaradt régi tagok, eldöntöttük, hogy folytatni fogjuk. Amit mi az első évtizedre számoltunk, terveztünk, nagyjából meg is valósult. Ha évi egy-két fellépés lenne csak, el kellene gondolkodni, hogy van-e értelme? De az, hogy szezonban harminc felett van a fellépések száma, azt bizonyítja, hogy szükség van a csapatra.

Most olyan tervek vannak, amik azt hiszem, komolyabbak az eddigieknél is. Ebből a fél nehéz, nehéz gyalogos formációból, amit tudtunk, mindent bemutattunk, tehát újítani, modernizálni kell. Ha információink nem tévesek, akkor volt itt ezen a területen egy állandó hadsereg, amit az egyház tartott fenn különböző feladatok elvégzésére. Ennek a pontos feltérképezése folyik – az egyház segítségét is igénybe szeretnénk venni –, hogyan néztek ki ezek a katonák, milyen ruhát viseltek, hol voltak elszállásolva. Az információk birtokában szeretnénk csak az adott régióra, Délvidékre nézve felderíteni, hogy egy délvidéki katonaságot mintázzunk meg, és ez látsszon a felszerelésen, fegyvereken. Jelen pillanatban ez a fő terv.

Szeretnénk ezt a rendezvényt, a versenyt továbbvinni, mert ez egy jó dolognak mutatkozik a visszajelzésekből ítélve. Remélem, hogy a folyamatos támogatás is biztosítottá válik.

Jövőre 800 éves lesz Zenta városa is. Ez idő alatt nagyon sok történelmileg fontos és meghatározó dolog történt. Ezzel kapcsolatban is vannak terveink. Fontos lenne a katonai hagyományőrzés más területén is elindulni: sokan emlegetik, és végtére nekem is szívügyem a Zentai csata. Ha már itt vagyunk, szép lenne foglalkozni vele, de van egy hátulütője: abban a korszakban, amikor a csata lezajlott, másmilyen fegyverek, páncélok, más ruházatok voltak, és ezt sokkal drágább kivitelezni. Nem zárkózunk el, ha bármikor lehetőségünk lesz rá, bele fogunk vágni, talán populárisabb is lenne a munkánk. Ugyanakkor eljutottunk egy olyan szintre, ahol már van veszíteni valónk is, ezért ebbe csak akkor szabad belevágni, ha biztosítottak a feltételek.

Ebben a tíz évben minden benne volt, volt rossz is, jó is. A negatívokat elfelejtjük, a pozitívumokra jó visszaemlékezni. Nagyon sok barátot szereztünk, nagyon sok mindent kipróbálhattunk, sokfelé eljuthattunk, különféle rendezvényekre. Az a sok taps, szeretetet, meleg kézfogás, amennyit mi kaptunk az elmúlt években, kárpótol mindenért, és erőt ad a jövőre nézve – fejezte be meglátásainak tolmácsolását a St. Longinus elnöke.