IN MEMORIAM Márton László-Ferencz
Vannak emberi sorsok, amelyek maradandó nyomot hagynak környezetükön, vannak, akiknek fiatal generációk viszik tovább gondolatait, világról alkotott véleményét.
Ilyen volt Márton László-Ferencz tanár úr élete is, aki Csíkszeredában született, és a Temesvári Műszaki Egyetem számítástechnika szakának elvégzése után, 1975-ben visszakerült rendszergazdának Marosvásárhelyre, ahol gyerekkorának javarészét is töltötte. Előbb a Matricon vállalatban, majd 1978-tól a Műszaki Főiskola Számítóközpontjának vezetőjeként dolgozott.
1977-1982 között elvégezte a Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika szakát is, megalapozva elméleti tudását a későbbi szakmai fejlődéséhez.
Itt, Marosvásárhelyen lett kutató informatikus 1978-tól, az egykori műszaki főiskolán, a mai „Petru Maior” egyetemen, ahol 1989-től adjunktusként folytatott egyetemi oktatói tevékenységét az egyetem műszaki karán. Elképzeléseivel, az újszerű oktatás iránti elkötelezettségével jelentős szerepet vállalt abban, hogy a rendszerváltás után egyetemi minősítést szerezzen az egykori főiskola.
Közben az elektronsugaras berendezéseknél használatos képfeldolgozó rendszerek fejlesztéséből doktorált 1999-ben, Temesváron.
1989-et követően külföldi egyetemeken végzett tudományos kutatást. Előbb a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1998-tól az Oxfordi Anatómiai Neurofarmakológiai Intézet keretében, Somogyi Péter akadémikus munkatársakéntdolgozott, ahol részvételével nemzetközileg elismert, kimagasló eredmények születtek. Ott tanulta meg örökre, hogy mi az igazi tudományos kutatás, ahol véleménye szerint egyetlen dolog számít: „képesek vagyunk vagy sem távolabb taszítani a tudás határait?”
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakításának kezdetekor igen nyomatékosan megfogalmazta, hogy tiszta értelemmel kell részt vállalni az egyetem szellemi felépítésében és áldozatos kitartással kell teljesíteni a vállalt feladatot.
Hazatért szülőföldjére, és 2005 óta tanított főállású oktatóként a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán, 2015-től egyetemi professzorként, jelentős mértékben támogatva a szakok és az intézmény akkreditálási folyamatát. Nagymértékben hozzájárult az Informatika, az Automatika és alkalmazott informatika, valamint a Számítástechnika szakok sikeréhez, amely megalapozta az Egyetem jó hírnevét is. Létrehozta a Neural Systems Research Group Kutatócsoportot, és ebben az időszakban vállalta a Villamosmérnöki Tanszék vezetését is.
Széleskörű érdeklődése segítette elmélyülni az elvont fogalmak pontos megértésében, és ezeket később, kitűnő egyetemi előadóként, tiszta gondolatokban sikeresen adta át hallgatóinak.
A tanszéken igyekezett meghonosítani az igényes, rendszeres tudományos kutatást, a nyitott gondolkodást és az elkötelezett munkát. Éveken keresztül aktívan részt vállalt a Sapientia EMTE valamint az Oxfordi Egyetem kapcsolatának építésében, a szakmai együttműködésben, és számos fiatal neki köszönheti sikeres pályáját.
Igen markáns véleménye volt anyanyelvünk fontosságáról, és az anyanyelvoktatásról is, amelyet véleménye szerint össze kell hangolnunk az agyunk működésével.
„A világunk modellezésére anyanyelvünkben sokkal több erő rejlik, mint amit felismertünk, mert míg a matematika igen-nem logikai rendszer, a nyelv nem az. A nyelv multivalens, pontosan olyan, mint a sokkal egyszerűbb mesterséges intelligencia” állítja egy megjelent interjúban.
És nemcsak beszélt erről, hanem az általa kidolgozott jelfeldolgozási módszerrel sikeresen valósította meg neuroprotézis típusú rendszerek vezérlését, úttörő módon tanulmányozva és alkalmazva a „Hilbert Huang transzformációt”, amelyre az utóbbi időben számosan felfigyeltek.
Rendszeresen közölt tanulmányokat kedvenc kutatási témáiban, a neuronhálók, a neurobiológia, a jelfeldolgozás, és a fuzzy irányítások területén. Az európai neurobiológiai és jelfeldolgozási konferenciák rendszeres résztvevőjeként kiterjedt szakmai és baráti kapcsolatokat ápolt. Tíz egyetemi jegyzet, tankönyv, és számos jelentős tudományos cikk szerzője.
Igazságszerető és elkötelezett ember volt. Határozott véleménye az volt, hogy, olyan közösséget kell teremteni, amely értékeli a tudást, az alkotást.
Az egyetem, az újabb és újabb hallgatói generációk, az oxfordi munka, mind-mind újabb kihívásokat jelentettek számára. Nagy reményeket fűztünk jövőbeli munkájához, mennyi és mennyi eredményt érhetett volna el, de mindez most, egy szívinfarktus miatt szertefoszlott.
Döbbenten állunk, és bizony nem kevés idő kell, míg el tudjuk fogadni, hogy nincs velünk.
Jelenlegi és volt munkatársai nevében is megrendülten búcsúzunk Márton Laci barátunktól.
Nyugodjék békében!
Forrás: sapientia.ro