Amikor Derzsi György hangját hallom, érzem, hogy ő a felvidéki lélek hordozója, minket képvisel. Annak ellenére, hogy Magyarországon él, többször elmondta, neki ez a régió a hazája, ő ide jár szavazni, hiszen ez a szülőföldje. Évek óta ismerjük egymást, de még mindig tud újat mutatni. Minden koncertje egyedi, megismételhetetlen. És mégis egyforma: a lelkét és a szívét adja át a közönségnek. Mivel tegező viszonyban vagyunk, nézze el a kedves olvasó, hogy az interjú barátságunk miatt is, tegező formában készült!
Édesapád révén a zene szeretetét a családból hoztad. Mikor kezdtél énekelni? Mikor jöttél rá arra, hogy Neked is jó a hangod?
Édesapám a Csallóközben ismert énekes, énekelt lagzikban, bálokon, a pozsonyi magyar bálokban is évekig ők játszottak. Ezért otthon mindig is szólt a zene, már kiskoromtól fogva. Nem gondoltam azt, hogy én is énekes leszek, de volt olyan, amikor utánoztam édesapámat. Egyszer drótot dugtam a konnektorba, mert mikrofont akartam, ami megrázott, erről persze aztán gyorsan leszoktam. Apám mindig otthon tanulta a dalokat. Egyszer mosogatás közben daloltam, mivel mi hárman voltunk fiútestvérek, be volt osztva, hogy ki mit csinál, a leggyakrabban én mosogattam, mint legkisebb. Mosogatás közben pedig a Hazám, hazámat énekeltem, úgy ahogy előtte édesapámtól hallottam. Ő ezt meghallotta, mert éppen a másik szobában volt, amiről én nem tudtam. Ettől kezdve minden családi összejövetelen a Hazám, hazámat kellett énekelnem. Amíg az unokatestvéreim és a bátyáim játszottak a többiekkel, én énekeltem a rokonságnak. Aztán tizenegy-tizenkét évesen csináltunk egy suli zenekart is.
Milyen stílust játszottatok?
Az akkor divatos slágereket, például a KFT-től. A Csepi testvérekkel, Csepi Lacival és Csepi Misivel alakítottuk a zenekart. Az édesapámék felszerelésén gyakoroltunk, megengedte nekünk, hogy használjuk az ő hangszereiket. Iskola bulikon, mulattságokon játszottunk, de inkább voltunk közönségűző, mint csalogató zenekar. Mivel édesapám énekes volt, eleve én lettem ebben a suli zenekarban az énekes. Nem is volt más választásom.
Játszol hangszeren is?
Magamtól kezdtem el zongorázni tanulni, de aztán a konzervatóriumban jártam zongorára. Bérmálkozásra gitárt kértem, akkor megtanultam gitározni is. Aztán volt egy zenekarom a Sugar Ray. A nevét a Harlemi éjszakákból választottuk, ez volt a bár neve. Csepi Lacival, Magyarics Bélával és Csepi Misivel elkezdtünk rockot játszani, akkor már saját dalokat írtunk, ekkor nagyjából 17-18 éves voltam. Misi írta a szövegeket és pedig a zenét. De egyébként ez egy igazi csapat volt, mindent együtt csináltunk. Amikor megtaláltuk a témát, bementünk a próbaterembe és együtt megcsináltuk a dalt.
A rock zene picit más műfaj, mint amit most énekelsz. Közben pedig elvégezted a Színművészeti Egyetem Operett-musical szakát.
Akkoriban még, a kilencvenes évek elején, 92-93-ban minden évben megszervezték a zselízi rock fesztivált, mi is voltunk a zenekarral, akkor ismerkedtem meg Vadkerti Imrével. Az egyik évben még a zenekarral voltam, a másik évben pedig szólóban versenyeztem. A szóló kategóriát megnyertem és utána bekerültem a komáromi színházba, a Mária Evangéliumába. Amit Beke Sándor rendezett. Ekkor egyik pillanatról a másikra ott termettem Nagyszarváról a komáromi színházban, el sem telt fél év és már a győri konzervatóriumban voltam és a győri Nemzeti Színházban, nagyon gyorsan futottak az események, 2 évig ott voltam a győri színházban. Majd Stubendek Kati parancsára jelentkeztem a főiskolára. Együtt mentünk fel vonattal Budapestre, mert postán már nem ért volna oda a jelentkezési lapunk, az utolsó pillanatban adtuk be a jelentkezési űrlapot. A győri színházban énekeltem operában, operettben, musicalban, prózai szerepem is volt és beleszerettem az egész színházas dologba. Amikor visszaemlékszem a győri éveimre olyan, mintha kómában lettem volna, olyan gyorsan pörögtek a dolgok, hogy fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. A főiskola harmadik, negyedik osztályára tudatosult bennem, hogy színművészetin szerzek majd diplomát. Amikor negyedikes voltam, félévkor egy vizsga után odajött hozzám az Operett Színház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor és kérdezte, van-e szerződésem, mert ha nincsen, akkor ő szerződtetne ősztől. Nagyon boldog voltam, de kiderült, hogy nem való nekem az operett műfaja.
Milyen szerepeket kaptál az Operett Színházban?
Két szerepet is kaptam, a Marica grófnőben és a Vígözvegyben. Azt hiszem korán is jöttek a szerepek. Úgy érzem, hogy nem volt nekem való az a világ.
Ezt Te érezted így? Vagy mások mondták?
Én is így éreztem. Jól döntöttem, hogy eljöttem onnét, nem vágyom vissza. Nem érzem azt, hogy csillogó-villogó Operett Színházban kellene főszerepeket énekelnem.
Hova mentél az Operett Színház után?
Szabadúszó lettem. Szarvason akkor indult egy kezdeményezés. Amely szlovák színházként indult, olyan színészeket kerestek, akik beszélnek szlovákul. Próbáltam őket lebeszélni rólam. Mondtam, hogy nem tudok olyan jól szlovákul, hogy színpadra álljak. Furcsának találták, hogy magam helyett másokat ajánlok, már csak ezért is ragaszkodtak hozzám. Azóta is együtt dolgozunk, nagyon szeretek odajárni, nagyon jó a viszonyunk. Nagyon sok helyre hívtak, voltam Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron, Veszprémben, Kaposváron, Pécsen, Szolnokon. Sehol sem vertem gyökeret, mert nem éreztem, hogy oda kellene tartoznom, vendégként jól éreztem magam, de nem tudtam magam elképzelni lekötve. Nagyon szeretem a szabadságot, jó volt, hogy én szabtam meg, mi legyen a szerződésben, hogy mennyit tudok próbálni. Nagyon nehéz volt az elején, mert ki kellett építeni az utat és a kapcsolatrendszert, amitől most itt tartok. Nehéz volt, de megérte, hiszen most már megtehetem, hogy például elmegyek két hétre Kanadába, senki nem korlátoz ebben. Senkitől nem kell elkéredzkednem, így járhattam Amerikában is.
Említetted, hogy szereted a szabadságot. Ehhez képest a Társulatban eléggé lekötötték az időtöket. Miért jelentkeztél a Társulatba? Mi volt az álomszereped?
Az én hangom nem rockos, de nem is operás, hanem a kettő közötti musical hangom van. De úgy éreztem, hogy ez is való István szerepére. Naivan azt gondoltam, hogy el fogják ismerni, Istvánt nem csak rockosan lehet énekelni, hanem olyan hanggal is, ami nekem van. Ez az elképzelésem addig megfelelt, amíg nem kerültem be a TV-be, de ott már le voltak osztva a lapok. Azt a kérdést kaptam, vállalom-e, hogy Asztrik leszek, vagy jön helyettem más. Kaptam egy fél napot, hogy eldöntsem. Vadkerti Imre akkor már szintén döntős volt. Egymást bíztattuk, hogy ne adjuk fel. Aztán úgy döntöttem, legyen ez egy jó buli, hiszen bánnám, ha nem próbálnám ki. Lemérem, hol tartok, mit szólnak hozzám az emberek. Akkor már divatos volt a facebook, én pedig kíváncsi voltam arra, hogy mit írnak ott az ismeretlen emberek. Magamról tudok egy képet, ismerem magam, de aki először lát és hall, az mit gondol. Pozitív visszajelzéseket kaptam, de abban megerősített mindenki, hogy nem vagyok István alkat, és ezt elfogadtam.
A darabban Asztriknak nagyon fontos szerepe van. És sokat is van színpadon. Tehát még jól is jártál.
Igen, aztán jöttek olyan nézetek is, például Bródy János is lenyilatkozta, hogy olyan szerepre is a legjobb énekest találtak, ami meg sem volt hirdetve és évek óta a legjobb Asztrik voltam. Ez is nagyon jól esett. Felejthetetlen élmény volt és nagyon örültem neki. Csináltunk együtt 65 előadást. Nagyon jó társság volt, nagy élmény volt a komáromi stadion is, de az Arénában is előadtuk háromszor az István a királyt ebben az új feldolgozásban. Játszottunk ötvenezer ember előtt. Utólag nem bánkódtam, hogy nem lehettem István. Számomra az volt a fontos, hogy milyen kép alakul ki az emberekben rólam. Ha nem mentem volna a Társulatba, akkor hosszabb folyamat lett volna, amíg az emberek így megismernek. Az is lehet, hogy a pályám már irányt vett volna, más lenne az önértékelésem.
Több műfajt kipróbáltál, melyik áll hozzád a legközelebb?
Az a műfaj áll hozzám a legközelebb, amit én találtam ki. Ezt most szerénytelenül mondhatom, hiszen megteremtettem a monooperett műfaját. Ez monodráma operett dalokkal. A Szerelmem, Sárdyt két év alatt nyolcvanszor adtam elő. Decemberben Kanadában is voltam, hatalmas sikert arattam vele, Montrealban, Torontóban, Calgariban adtam elő a darabot, és visszavárnak. Voltam már Svédországban. Budapesten csak decemberben négyszer játszottam, de Siófokon is nagy sikere volt, nagyon sok meghívásom van, és már úgy hívnak, hogy hallották, milyen jó. Több kritikát is olvastam és voltam a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ott az egyik kritikus azt mondta: azért jött el megnézni engem, mert a tavalyi előadás után, kíváncsi volt, milyen újat tudok neki mutatni. Lenyűgözte őt a darab. Elmondta, hogy új műfajt teremtettem. És ebben élem ki magam, egyedül eljátszok hetven percben egy történetet. Egy színházban, társulatban pár perc lenne a szerepem a darabon belül, de mivel az monooperettben mindent én énekelek, egy egész estét vagyok a színpadon.
Milyen zenét hallgatsz szabadidődben?
A kocsiban ide felé Iron Maident hallgattam. De sokat hallgatom Verdi Otellóját. A két stílus között szerintem van egy kapocs. Amikor a lányaim otthon vannak, a legmodernebb számokat hallgatom, tehát az új slágereket is ismerem.
Forrás:
Neszméri Tünde
Megjelent a szél-járás 2016/3-as számában.