Csapatnévadó ünnepség Muzslyán

Muzslya Kiemelt cikk

„Szent Imre herceg, magyar ifjak pajzsa”

Szentmisével, játékos foglalkozással ünnepelte a muzslyai cserkészcsapat névadóját november 4-én délelőtt.

Miután 1992-ben a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség nyilvános működése engedélyezésre került, a szövetség csapatainak száma nagyon gyorsan gazdagodni kezdett. A muzslyai cserkészcsapat még az év őszén bejegyzésre került 4-es sorszámmal. A csapat névadójának Szent Imre herceget választották, aki a magyar ifjak védőszentje.

Megalakulásuk óta rendszeresen megünneplik Szent Imre napját. Idén, november 4-én a csapat részt vett a délelőtti szentmisén, majd azt követően a vezetők játékfoglalkozást tartottak a cserkészeknek, valamint minden fiatalnak, aki érdeklődést mutatott a program iránt. A program ugyancsak játékokból állt és sikerült vele több, mint húsz gyereket, cserkészt megszólítani.

 

Szabó Bernadette cst.

Petőfi Sándor Ösztöndíjas- Vajdasági Magyar Cserkészszövetség

 

Forrás: Délvidéki Civil Portál