Civil Bátorság Estéje – szeptember 8.

Mika Tivadar Mulató (Bp. VII. ker. Kazinczy u. 47. Ismeretterjesztő

Az Ökotárs Alapítványnál és partnereinél tartott rendőrségi házkutatás második évfordulóján ismert civil szervezeti vezetőkkel tekintjük át a hazai civil szektor helyzetét 2016-ban, felhasználva a USAID Civil fenntarthatósági jelentésének legfrissebb eredményeit is.

Velük olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miben áll a civilek erőssége manapság, mi a munkájuk jelentősége (mi nem lenne, ha nem lennének civilek?), hogy milyen az összefogás és szolidaritás a szektorban, és vajon értelmesen vitatkozunk-e is egymással. De felidézzük a szektort fenyegető kihívásokat, a jövő bizonytalanságait is.

Közhely, de igaz: a civil szektorra és szervezetekre minden egészséges demokratikus társadalomnak szüksége van. Azokra, akik gyerekeket gyógyítanak, ételt osztanak, kutyákat mentenek, de azokra is, akik felszólalnak az elesett társadalmi csoportok védelmében, kifejtik véleményüket, szabályozási javaslatokat tesznek – vagyis általában véve hallatják hangjukat, részt vesznek közös ügyeinkben, vitatkoznak, akár az utcán is.

Szerencsére Magyarországon sokszínű civil szektor alakult ki az elmúlt évtizedekben, sokféle társadalmi-közösségi ügyet képviselve. A civilek – bármi történjék is – itt vannak, és valamennyiünkért tesznek, dolgoznak. Mit és hogyan – erről szól ez az este, meg arról, hogy megünnepeljük a szektor jelenlétét és sokszínűségét.

A beszélgetés résztvevői:
• Móra Veronika, igazgató, Ökotárs Alapítvány (felvezető és moderátor)
• Ámon Ada, elnök, Energiaklub
• Kapronczay Stefánia, ügyvezető igazgató, Társaság a Szabadságjogokért
• Nun András, igazgató, Autonómia Alapítvány
• Schmidt Hajnalka, igazgató, Greenpeace-Magyarország
• Varga Máté, elnök, Civil Kollégium Alapítvány

Helyszín és időpont: Mika Tivadar Mulató (Bp. VII. ker. Kazinczy u. 47.) – nagyterem és kerthelyiség, 2016. szeptember 8. (csütörtök). A kerekasztal beszélgetés 17.30-kor kezdődik és várhatóan kb. 19.00 óráig tart. Utána kötetlen ünnepség és buli kifulladásig!

A rendezvény nyilvános és ingyenes; a fogyasztás önköltséges; előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Bővebb információ: Móra Veronika,

 

Forrás: okotars.hu