Az egyetem 2017-ben is házhoz jön!

Erdély Kiemelt cikk

Az egyetem 2017-ben is házhoz jön!

2017. november 13-24. között ismét megszervezzük a már hagyománnyá vált egyetemnépszerűsítő körutat Erdély középiskolásai számára. A két hét alatt 56 település 108 középiskolájába látogatunk el. A 2018/2019-es tanévre 30 alapképzést és 12 mesterképzést indítunk az egyetemen.

Az egyetem házhoz jön! programunk keretén belül Erdély mintegy 100 középiskolájába látogatnak el diákjaink, ahol a végzősöknek bemutatják az egyetemet. A három oktatási helyszínről (Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár), 18 önkéntes diák két héten keresztül próbálja meggyőzni a választás előtt álló diákokat, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folytassák a továbbtanulást. Egy interaktív bemutató, és egy közvetlen beszélgetés által betekintést nyerhetnek a képzéseinkben, megismerhetik az intézmény infrastruktúráját, valamint azt, hogy milyen sapientiásnak lenni.

A egyetem diákjai hármasával alkotnak csapatokat, amelynek tagjai mindhárom oktatási helyszín egy-egy hallgatója. A körutat megelőzően egy intenzív háromnapos tréningen készülnek fel, ahol megtanulnak minden fontos információt az egyetem működéséről, a képzési kínálatról. Ezek mellett beszéd- és előadástechnikát sajátítanak el.

Az egyetem házhoz jön! programunkkal minél több középiskolás diáknak szeretnénk megmutatni azt, hogy milyen lehetőségek is vannak az egyetemünkön, és ahhoz, hogy hiteles legyen, az önkéntes hallgatóink tartják a bemutatókat. Tájékoztató körutunk célja, hogy a lehető legtöbb információt eljutassunk a középiskolásokhoz, valamint az, hogy a sikeres érettségi után minket választva a sapientiás közösség tagjaivá váljanak.

A két hét alatt 56 település 108 középiskolájába látogatunk el.

A 2018/2019-es tanévre 30 alapképzést és 12 mesterképzést indítunk az egyetemen. 

Forrás: sapientia.ro