Szaló Béla Érsekújvárról került Prágába a Műszaki Egyetemre, a villamosmérnöki karon diplomázott, és a mai napig a cseh fővárosban él. Érsekújvári aktív középiskolás, diák- és klubmozgalmi korszakát folytatva éveken át volt az Ady Endre Diákkör elnöke, majd felnőttként a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöki tisztségét is betöltötte. A cseh energetikai ágazatban betöltött felelősségteljes munkapozíciói (minisztériumban is) mellett mindig akadt arra is ideje, hogy szervezze a prágai magyar közösség életét. Az ő visszaemlékezését olvashatjuk az alábbiakban a nemrég jubiláló Ady Endre Diákkörről.
Csak ülök és beszélek, jobban mondván csak ülnék és beszélnék, de írnom kell, hogy eleget tegyek unokaöcsém kívánságának, hogy írjak az Ady Endre Diákkörről (AED). Megpróbálom, bár nem vagyok az írás embere, meg sok dolgot már takargat előttem német barátom, Alzheimer úr…Inkább csak beszélek, bár, tudom, a kimondott szót hat ökörrel sem lehet visszahúzni.
“Először a decemberi Mikulás-esten mutatkoztunk be”
Az AED-del az első kapcsolatom még az egyetemi felvételi vizsga előtt jött létre, az adysok biztosítottak szállást éppen a felvételire 1969-ben. Hogyan jött létre ez a kapcsolat, nem tudom, de szerintem valamilyen szervezés eredménye volt, mivel már a vonatban Pozsonytól (én Érsekújvárról utaztam) egy gyanús alak ült velem szemben és szintén fizikát olvasgatott, mint én tettem, hogy tanuljam a cseh szakkifejezéseket.
Ez a gyanús illető Ozogány Ernő volt. Kitudódott, hogy ő is Prágába igyekszik, mégpedig szintén felvételezés céljából a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. Továbbá az is kiderült, hogy az adysok őt is a strahovi kollégiumban szállásolták el. Szolidárisak voltak a jövő elsőseivel! Még most is előttem van, mikor Prágába érkezve kimentünk a főállomás elé, akkor még kellemes környezet volt ott, villamosmegállóval, és nem idegesítő autópálya szelte át a Vencel tér felső részét. Ernővel a villamosmegállóban azt latolgattuk, hogyan jutunk el Strahovra (nem volt nálunk GPS), a kollégiumba, mire egy idősebb hölgy (akkor még jóformán mindenki idősebb volt, mint mi) hozzánk lépett és elmagyarázta az utat. A diákok elszállásoltak, másnap sikeresen felvételeztünk.
Annak idején a villamosmérnöki kar első két évfolyamát a külföldi és a nem prágai diákok a Prágától kb. 40 kilométerre lévő Poděbradyban végezték. Mikor elkezdődött az első szemeszter, ráébredtünk, hogy szép számban vagyunk ott magyarok, erre rögtön megalapítottuk az Arcél Irodalmi Társaságot (AIT) és felvettük a kapcsolatot az AED-del. Emlékszem, hogy először a decemberi Mikulás-esten mutatkoztunk be egy vidám műsorral, amelyből tradíció lett és a „pogyósok” adták éveken keresztül a Mikulás-esti műsort. Majd tavaszodván meghívtuk az AED focicsapatát Poděbradyba, az állomás előtt egy felirattal vártuk őket: „Mit nekünk ti szőrös lábatoknak visszeresen vadregényes tája…” Valahogy így hangzott. Valószínűleg megijedhettek, mert a „pogyósok” 2 : 1- re győztek.
„Mi ott úgy voltunk elkönyvelve, mint a kötelezően „baráti” Magyarország állampolgárai”
Hogy hogyan lettem az AED elnöke, ezt Lacza Tihamér könyvéből Sziget a szárazföldönből tudtam meg, mely 2012-ben lett kiadva. Idézek a könyvből: „…olyan mély a megosztottság Prágában, hogy csak egy kívülálló képes biztosítani az AED egységét. Ott helyben javasolta Kuczi Lajos teológust, aki átveszi Tibortól (Kovács) az elnöki teendőket. Nekünk ugyan volt egy titkos jelöltünk, viszont Lajos semmit sem hagyott a véletlenre: azt javasolta, Szaló Béla legyen a favorit. Elevenünkbe talált, mi is őrá gondoltunk. Így aztán az eredetileg feszült tárgyalások baráti eszmecserével értek véget.”
Így 1971 őszétől, mikor „beköltöztünk” Prágába, 1973-ig a kiszabott időig elnökösködtem. Érdekes korszak volt, a konszolidáció korszaka. Annyira a konszolidációs korszak volt, hogy a Magyar Nagykövetség a magyarországi diákoknak betiltotta, hogy a találkozóinkra eljárjanak.
Havonta kellett műsort biztosítani az ún. „nagytalálkozókra”, melyeket többnyire diszkóval zártunk. Természetesen a szükséges berendezések, erősítők, hangfalak saját kezűleg készültek. Nagy érdeme volt ebben Somogyi Attilának, aki sajnos már nincs az élők sorában.
A „nagytalálkozók” színhelye az akkori építésügyi minisztérium klubhelyisége volt. Itt van az a paradox, hogy mi ott úgy voltunk elkönyvelve, mint a kötelezően „baráti” Magyarország állampolgárai, és minden teketória nélkül megtarthattuk ott az összejöveteleinket. Már azt sem tudom, hogy fizettünk-e terembért, hiszen a szocializmus idején nem volt divatos fizetni. Cseh részről senki nem sejtette, félig-meddig illegális szervezet vagyunk, mert nem a megengedett szocialista ifjúsági szervezet részeként működünk.
Nem is lett volna baj az illegalitással, de például a kiránduláshoz szükséges autóbusz megrendelésénél a pecsét hiányában problémába ütköztünk. Ezért a fejembe vettem, hogy legalizáljuk a diákkört, és a kollégiumi nyilvános telefonfülkéjéből ( jó pár 50 filléres (rézszínű volt) bedobása után) sikerült beszélnem Varholik elvtárssal, aki az akkori Szocialista Ifjúsági Szövetség (SzISz) elnöke volt. Hajlandó volt fogadni. A tárgyalásunk a vártnál rövidebbre sikerült, mivel arra a kérdésére, hogy hogyan működünk, azt válaszoltam, hogy az egyes kollégiumokban sejtjeink vannak. Sejtjeik? Fejéhez kapott és véget ért a legalizálási folyamat az akkori centralizált korszakban.
„Nagyobb volt akkoriban az emberek között a bizalom, mint napjainkban”
A Hluboká kastély meglátogatására mégiscsak sikerült autóbuszt rendelnünk úgy, hogy bementem a villamosmérnöki kar SzISz szervezetének irodájába, hogy egy pecsétet. Megtették. Egy biztos, hogy nagyobb volt akkoriban az emberek között a bizalom, mint napjainkban.
Sokszor azon gondolkodom, hogy a fenébe tudtunk akciókat szervezni annak idején mobil vagy drótháló nélkül. Talán úgy, hogy tiszteletben tartottuk a megbeszélt időpontokat.
Később a Csemadok érsekújvári alapszervezetének segítségével sikerült némileg legalizálnunk tevékenységünket: mindnyájan tagjai lettünk az alapszervezetnek, amelynek fiókcsapataként működött az AED.
Az AED megalakulásának 15 éves évfordulóját még mi szerveztük. Akkor még körünkben volt Bajnok István, Duka-Zólyomi Árpád…ma már nincsenek sajnos az élők sorában! Nagyon elszaladt az idő! Nagy boldogsággal töltött el viszont, hogy Erdélyi Ágnes, a mostani elnök és a vezetőség többi tagja is ugyanolyan lelkesedéssel szervezték a hatvanadik évforduló rendezvényeit, mint annak idején mi. Tették, amit tenniük kellett!
Csak azt tudom mondani, hogy nagyon megérte, nagyon nagy élmény volt mindenkinek, aki jelen volt a kettészakadt ország minden csücskéből! Szép volt lányok, szép volt fiúk!!! Köszönjük!
Forrás: Körkép.sk