A megvalósult álom – Látogatóban Jókai Máriánál az ahai tájházban
Jókai Mária neve szinte minden felvidéki ember számára ismerősen cseng. Ha fel kellene sorolni, mi mindent tett a köz érdekében, a legtöbben talán a néprajzkutatói munkásságát említenék. A zoboralji magyaroknak pedig valószínűleg a pedagógus és a Villő folklórcsoport alapítójaként jut eszükbe.
A magyar állami ünnep alkalmával kitüntetésben részesült. Meghatottan mondott akkor köszönetet, és szerényen megjegyezte: csak tette a dolgát. Abból pedig a Zoboralján akad jócskán, elég az értékőrzésre és a hagyományok felkutatására gondolunk. Számos könyv, kiadvány szerzőjeként szülőföldje népi hagyományait dolgozta fel. A kitüntetés után néhány nappal látogattam meg őt az ahai tájházban, melyet boldogan és büszkeséggel mutat meg bárkinek, aki kíváncsi rá.
Méltó körülmények között a néprajzi gyűjtemény
A tájházat 2017. január 12-én nyitották meg. Nem volt olyan egyszerű feladat megszerezni egy épületet, amely megfelelt a célnak. De végül a verebélyi önkormányzat megvett egy régi házat és azt hozták rendbe, mentették meg. Aha községet 1975-ben csatolták Verebélyhez. Ahogy Jókai Mária mondja, nehéz az ahaiak élete, hiszen nincs saját képviselőjük a testületben, de a polgármester, Tóth Tibor számára szerencsére fontos ez a településrész, így megvásárolták a főutca egy régi házát, és azt rendbe hozva végre méltó körülmények közé került a gyűjtemény.
A tájház minden vasárnap délután négy és hat óra között tart nyitva, de ha valaki más időpontban szeretné megnézni a néprajzi gyűjteményt, a 0944158764-es, vagy a 0918544513-as telefonszámon történt előzetes egyeztetés után megteheti.
Az ígéretből valóság lett
Hogyan sikerült mégis létrehozni a tájházat, érdeklődöm Jókai Máriától, aki először szabadkozik, hogy ez hosszú történet, de azért csak rászánja magát és elmeséli.
A faluban nem volt emlékművük az első és második világháborúban hősi halált halt katonáknak. Amikor Jókai Mária nyugdíjazását követően hazatért szülőfalujába, összegyűjtötte az elesett katonák névsorát, majd elkészült az emlékmű, melyet a templom mögött, a temetőben állítottak fel. „Ezt követően szólt az egyik unokatestvérem, hogy Ahán nincs semmi. Hazamentem, meg kellett nyugodnom, majd felhívtam őt, hogy a falu első írásos említése 1265-ből származik, és ezt megünnepeljük. Egész ügyesen sikerült összehoznunk egy ünnepséget. A polgármester ekkor tett ígéretet arra, hogy meglesz a tájház is.”
A tájház anyaga azonban ekkor már rendelkezésre állt, hiszen azt korábban összegyűjtötték. A helyi gyerekekből létrehozott esztrádcsoport szinte minden tagja részt vett a gyűjtésben. Örültek, hogy régiségek után kutathatnak, és hogy azok jó helyre kerülnek.
Hivatalból tájház
A tájházban korábban hivatal volt, tudom meg a beszámolóból. A középső helyiségbe lépünk be, amit pitarnak hívtak, ez a konyha és az előszoba együtt. Az első szobát, azaz a tiszta szobát Ahán nagyháznak hívták – mesélte lelkesen Jókai Mária.
„Az elnevezés nem a méretre utalt. Ide a gyerekek nem jöhettek be, csak a felnőttek. Itt voltak elhelyezve az értékes dolgok, például az, amit a menyasszony kapott, a sublót, amely régebben négyfiókos, később háromfiókos szekrény volt. A háromfiókoshoz kaptak egy egyajtós szekrényt is. Ezekben tárolták a ruhákat. A fiókban voltak a szoknyák és a felsők is. A szoknyát összeráncolva tették el. De a zsírt is ebben a szobában tárolták, hogy a gyerekek ne férjenek hozzá” – ismerteti a régi szokásokat a pedagógus, néprajzkutató.
A falakon nagyon sok szentképet látni, Jókai Mária szerint az újabbak kerültek a nagyszoba falára, a régebbieket áttették a lakószobába. De minden háznak volt egy házi oltára is, ezt a fiókos szekrényeken tartották. A tájházba nemrégiben is került egy házi oltár, lebontottak egy régi házat és kitették az utcára. De nagyon sokan visznek be régi tárgyakat a mai napig. „Van egy segítőtársam, Bajalko Mónika, akivel megbeszéltük, hogy felírjuk, ki mit hoz” – folytatta Jókai Mária.
Ebben a szobában látni a menyasszonyi ruhába és az ünneplőbe öltöztetett bábut. Ebből jól megismerhető a helyi hímzéskultúra és a régiek leleményessége. Az ünneplő ruha, mint sok helyütt másutt is, fekete volt. Ez is gyakorlati okokból volt így, hiszen régebben nem volt annyi lehetőség a mosásra. De másban is praktikusak voltak az ahaiak, a fekete kendő két oldalról van kihímezve, az egyik felén barna díszt látunk, ezt viselték böjtben, a másik oldalról pedig szép színes mintát látni, ezt viselték ünnepeken. A minta természetesen csodás kivitelezésű kézimunka. A díszpárnákat is itt látjuk elrendezve, ezek dísze a horgolt csipke, amely csodálatos látványt nyújt.
A kisház, azaz a lakószoba
A nagyházból átmegyünk a kisházba, a lakószobába, de ehhez végig kell sétálnunk a pitaron, ahol megállunk egy pillanatra. Ebben a házban ugyan nincsen, de régen a konyhában, azaz a pitarban volt kemence, ezek nyitott kéményűek voltak, de kifűtötték a lakószobát is. Később már volt a szobákban sparhelt, ezen főztek és sütöttek is benne, illetve bemelegítették vele a lakószobát.
„A lakószobában egy ágy volt, ebben mindig a legidősebb házaspár aludt. A gyerekek az úgynevezett asztalágyban aludtak. Ezen nappal dolgoztak, főztek, estére levették a tetejét és kihúzták, amíg kisebbek voltak a gyerekek, többen is elfértek benne. A nagyobbak pedig a padokon aludtak. Az ágyneműt bevetették a házaspár ágyába. A lakószoba egyben munkaszoba is volt, főleg télen, hiszen nyáron a földeken dolgoztak sötétedésig. Télen kukoricát fosztottak itt, a férfiak faragtak, a nők fontak, szőttek, varrtak. Itt jöttek össze tollat fosztani, hiszen csak itt volt meleg. Szombatonként pedig ez volt a fürdőszoba is. Itt is ettek. A lakószoba tartozéka a bölcső is” – mutatja be részletesen a szoba berendezését Jókai Mária, melyből megtudjuk azt is, hogy őseinknek hogyan telhettek a mindennapjai.
Jókai Máriához a tájházba régi képeket és könyveket is visznek a helyiek. Ő pedig gyűjti, és reménykedik, hogy egyszer lesz lehetősége azokat is közszemlére tenni, hiszen a tájház már most kicsinek bizonyul a sok kincsnek.
Forrás: Felvidek.ma