Már régóta cserkész vagyok és már rengeteg ilyen rendezvényen vettem részt, de arra emlékszem, hogy minden alkalmat ugyanolyan lelkesedéssel vártunk. Most külön örültünk, hogy végre, hosszú idő után, személyesen is találkozhattunk, nem csak virtuálisan. Minden alkalom, amikor együtt van ez a közösség egy kicsit más, de ilyenkor megbizonyosodok róla, miért is vagyok a tagja.
A csapatunk 27. szülinapját május 16.-án egy ünnepi szentmise keretében ünnepeltük, mivel csapatunk névadója Nepomuki Szent János. Május 29-én pedig ebből adódóan megrendezésre került a csapatprogramunk is. Mi, őrsvezetők már hetekkel e nap előtt elkezdtük a munkálatokat. Kiválasztottuk a keretmesét, felállítottuk a programtervet, kiszabtuk, kinek mi a feladata.
Így történt, hogy szombaton az utolsó simításokat végezve vártuk a gyerekek megérkezését. 15 óra után megérkezett az első csoport cserkész és kezdődtek a programok. Megbizonyosodtunk róla, hogy mindenki jelen van és megszólalt az első gyülekezést jelző sípszó. Felvontuk a zászlót, elmondtuk imáinkat és kezdődött a mese. Szó szerint. Egyszer csak a semmiből előjött Okoska, a Hupikék törpikék egyik szereplője. A gyerekek segítségét kérte, hogy végleg elűzhessék Aprajafalva közeléből Hókuszpókot, aki Ügyifogyi elmondása alapján épp akkor kergette meg a törpöt, és csak azért hátrált meg, mert látta, hogy ezúttal nincs esélye. Én alakítottam Okoskát, így sosem felejtem el azt a képet, amikor az ott lévők megijedtek attól, hogy hirtelen fellbukkantam, majd kitört belőlük a nevetés a kékre festett arcom láttán. Az arcfestést az őrsvezetők vagy nagyon élvezték vagy nagyon nem. Egy jó tanáccsal tudok szolgálni: ha el kell menned a boltba a keretmese ruhát, vedd le, de a kék festéket is okvetlen mosd le a fejedről. A faluban és boltban is meglepődötten néztek rám. A nap további részében azon voltunk, hogy teljesítsük a feladatokat, amik Hókuszpók legyőzéséhez kellettek. Forgókon vettünk részt: kézműves foglalkozás keretén gombaházakat készítettünk, törpfalukat építettünk és rengeteget játszottunk. És végre elérkeztünk a jó, öreg métához, amit már nagyon rég játszottunk, és annak ellenére, hogy az erre szánt idő nagy részében az elütött labdákat kerestük, jól éreztük magunkat. A labdák megtalálóinak végre előmerészkedett Hókuszpók, aki úgy gondolom, nem árthat többé a törpöknek, mert jó messzire elzavartuk. A tábortűzön minden őrs bemutatta a nap számára legkedvesebb, legemlékezetesebb pillanatait. Volt ott fekvőtámasztól kezdve, csoportos kendőigazításon át, Hókuszpók elkapásáig minden. Énekeltünk, játszottunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. 20:45-re befejeződött a program, és a gyerekek boldogan szaladtak az értük érkező szüleikhez, azt sem tudva hol kezdjék a történteket mesélni. Mi pedig összepakoltuk a miden felé hagyott holmikat, összeszedtük a gazdátlan tárgyakat, majd egymás arcáról próbáltuk a festéket lemosni (kisebb-nagyobb sikerrel).
Hazafelé, az úton ki-ki a saját gondolataiba elmerülve, szó nélkül, néha valami emléket megmosolyogva ülünk az autóban. Eszembe jut valami apró, elejtett vicc, a mosoly a gyerekek arcán, a kacagás és beszélgetés, ami betöltötte a napot. Már nagyon hiányzott és ezért szeretem. A cél, hogy a gyerekek minél több élménnyel gazdagodjanak, véleményem szerint megvalósult. Remélem, nyáron is találkozhatunk egy szuper kis táborban.
Bíró Fanni, őrsvezető
horgosi 11. számú Nepomuki Szent János cserkészcsapat