BODÓ BARNA: Vlachok – románok és szerbek közötti erőtérben
Minden közép-kelet-európai népnek megvannak a határon túli közösségei, hiszen Európa ezen történelmi szempontból viharos térfelén az etnikai és államhatárok még ott sem mindig esnek egybe, ahol a természetes határ – nagy folyó vagy hatalmas hegy – ezt elősegítené.
Ha keressük, és miért ne tennénk, hogy melyik a Közép-Kelet-Európa leginkább „történelmen kívüli” népcsoportja, a kifejezés Eric Wolf[1] által használt értelmében, akkor a vlachokat mindenképpen számba kell venni. A történelmen kivüliség, vagyis a közösségi sors mások általi irányítottsága tájainkon a leginkább a cigány/roma népességre jellemző: nem csak saját államisággal nem rendelkeztek/-nek, de anyaországuk sincs, amely érdekükben szükség esetén felléphetne. Vannak továbbá olyan etnikai kisközösségek, amelyek esetében nemzeti hovatartozás vitatott, vagyis két egymással történelmi kapcsolatban álló nemzet is hozzá tartozónak tekinti a vonatkozó etnikai csoportot, ami egyrészt feszültségek forrása, másrészt pedig a közösség tagjai számára meglévő identifikációs lehetőségeket akként növeli, és maga a közösség ezáltal kevésbé „látja” önmagát. Növekszik a történelmi manipuláció, a többségi politikai beavatkozás esélye és jelentősége.
A vlachokról azt is mondhatjuk, ők a románság csángói. A csángó a magyarság leginkább elhagyatott, leginkább segítségre szoruló, más magyar közösségekkel közvetlen kapcsolatban nem lévő magyar nyelvű közössége. Ismert, jelentős részük eljutott a nyelvvesztés határára. Ennek egyik oka, hogy a román nemzeti politika sokáig románokként tartotta őket számon, illetve az utóbbi időben bár nem jellemző a románsághoz való tartozásuk hivatalos hangoztatása, de az anyanyelvben, a magyar nyelvben való megmaradásuknak az intézményi feltételeit a román állam nem teremti meg, nem is segíti. A vlachokról is elmondható, Szerbiában, ahol a legtöbben élnek, a szerb-jugoszláv-szerb államiság mintegy 200 esztendeje alatt, erős asszimilációs politikának voltak kitéve. A vlachokra való odafigyelés Romániában az utóbbi években kezdett erősödni, a közös Európa politikai folyamatai is hozzájárultak ehhez, de távol állunk attól, hogy a bukaresti nemzetpolitika a vlachok vonatkozásában koherens stratlgiával rendelkezne. Elindult valami a vlachokat illetően, de mintha másodlagos kérdésként volna jelen a bukaresti politikai prioritások jegyzékén. Úgy tűnik, a román nemzetpolitika számára két nagy kérdés létezik: Besszarábia, vagyis a nagy román egyesülés ügye, illetve a magyarországi apró román közösség, ez visszahatásként, az erdélyi magyarság léte és követelései okán. Ezek mellett a vlach kérdés eltörpül a bukaresti politikacsinálás műhelyeiben.
Mint sok esetben, most is jelzés értékű lehet az internetes keresés. A román nyelvű internetes keresésre, hogy kik a vlachok – közel 80 ezer találatot kapunk. A román nyelvű keresés a csángókra jelentős különbséget mutat: 4300 találat. A magyar nyelvű csángó-keresés találatszáma 18 ezer, ez is jóval kisebb a román nyelvű vlach találatszámnál. A vlachokra vonatkozó magyar keresés 31 ezer találatszáma magasabb, vagyis a vlach kérdésre nagyobb az odafigyelés.[2] Alighanem egy paradoxonnal állunk szemben: miközben a csángók identitás-megőrző támogatására léteznek évek óta futó programok[3], amelyeket egyrészt a magyar állam, másrészt az erdélyi magyar közösségek módszeresen támogatnak, a vlachok ilyen jellegű támogatásban sem az anyaország, sem a vajdasági románság, sem romániai helyhatóságok (megyék, megyeszékhelyek) részéről nem részesülnek. Tehát a csángókkal kevesebbet foglalkozik az internetes nyilvánosság, de támogatásuk létező és folyamatos. A vlachok iránt nagyobb az érdeklődés, de nem kapnak módszeres, kiszámítható – legföntebb eseti – támogatást.
Vlachok, vallachok, rumunok
Kik a vlachok? Idézhető több magyar forrás, de talán jobb volna román forrásokra támaszkodni. A román anyagokban sok az átvétel, a vonatkozó portálok böngészése alapján nem lehet megállapítani, ki számít vlach kérdésben első számű, igazi román szakértőnek. A keresések azt látszanak alátámasztani, hogy a nagyszámű internetes találat magyarázata: a románság (és mások is) most kezdi(k) felfedezni a vlachokat, sok a kérdés, a felvetés, a szubjektív megszólalás. Ugyanakkor további szűkítés szükséges, mert az elkövetkezendőkben kizárólagosan a Szerbia területén élő vlachokra utalok.[4]
A vlachok különböző népek névhasználata szerint Közép- és Kelet-Európa román közösségei. Ide tartoznak az aromán, meglenoromán, isztroromán közösségek, a román nyelvben együttesen vlachok. Történelmi szempontból a modern román állam előtti, Duna-menti románság: Vallachia. A román állam kialakulása utáni értelmezésben olykor a román határokon túli románok. A vlach elnevezés feltehetőleg ó-német eredető, jelentése eredetileg „idegen”. A későbbiekben általánosan használt fogalom lett a latinul beszélők azonosítására, a Balkán félsziget területén pedig szláv közvetítéssel vált használatossá.[5] Azonban nem minden nyelvterületen használták, használják a vlach kifejezést. A teljesség igénye és részletes magyarázat nélkül a Balkánon, illetve Kelet-Közép-Európában Thesszáliában gyakran az arman, Albániában a raman és az arvanitovlach, a Bizánci Birodalomban a mavrovlach, Makedóniában a makedovlach, Dalmáciában a morlak, Szerbiában és Magyarországon pedig többek között a cincár megjelölés terjedt el.
A szegényes szakirodalom[6] szerint a vlachok (ejtsd: vlah) a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik a latin nyelvből származó nyelveket beszélnek. A következő országokban élnek: Szerbia, Bulgária, Macedónia, Albánia, Görögország, Románia és Horvátország. Saját magukat Görögországban, Romániában, Macedóniában és Albániában arománoknak nevezik, a többi országban használják önmagukra a vlach nevet. A vlachok egymáshoz közel álló, a román nyelvhez hasonló, kölcsönösen érthető nyelveken beszélnek. A nyelvészek ezeket nyelvjárási csoportokra osztják. A vlachok ma ortodox vallásúak. Régen kisebb részük – főleg Horvátországban – katolikus volt, de az idők folyamán ők asszimilálódtak. A vlach kifejezés első megjelenését 976-ra teszik, az első bolgár cársággal kapcsolatosan jelenik meg Ióannész Szkülitzész görög krónikás egyik munkájában.
A Duna-menti vlachok legjelentősebb szállásterülete a Timok völgye. A Timok folyó a szerb-bolgár határ térségében a Duna jobb oldali mellékfolyója, Negotintól 10 km-re keletre torkollik a Dunába. A bolgár oldalon vlachok a Vidin régióban élnek. Bulgáriában a Dunától délre élő románokat belivlasi, vagyis fehér románoknak nevezik, és a Dunától északra lévőket, vagyis a Romániában élőket cenri-vlasi, tehát fekete románoknak. A kifejezések átkerülnek a többi balkáni nép fogalomhasználatába is: a törökök átveszik a bolgár kifejezéseket, lefordítják: Ak-iflak, Kara-iflak (ak – világos, kara – sötét, fekete), a görögök szóhasználata szerint léteznek kucovlachok (a kuco szó jelentése sánta, megjelenik román krónikákban, pl. D. Cantemir). Ők alkotják Nagy Vallachiát, a Dunától délre található kuçuk-iflaklar – Kis Vallachia.
- térkép: A Timok völgyének két körzete: Bor és Zaječar – itt élnek a szerbiai vlachok.[7]
A közhiedelem szerint a románság legjobb szomszédja Szerbia, a két nép között nagy és történelmi a barátság. A történészek szerint ez az állítás csak hellyel-közzel igaz. Bizonyos történelmi helyzetekben szövetségesek voltak, máskor éppen ellenkezőleg. Nem egy szerb vezető „rendet teremtett” olyan románok lakta vidékeken, ahol a románság nem volt eléggé „szófogadó”. Ezek a büntető fellépések előfordultak mindkét oldalon, de történelmi léptékben a szerbek tudták érdekeiket győzelemre vinni. Már 1809-ben Szerbia kéri, hogy keleti határa legyen a Timok folyó. Ezt a kérést az 1812-es bukaresti béke során a török szultán nem teljesíti. Miloš Obrenović, a szerb nemzeti hős 1815-ben kiharcolja Szerbia nemzeti függetlenségét, de nem sikerült a Timok térségét annektálnia. Több alkalommal kifejezi igényét ezekre a területekre (pl. 1829, Drinápoly), majd egy 1833-as katonai fellépés során elfoglalja ezt a területet. Obrenović erőszakos asszimilációs politikát folytat, a román tanítókat elzavarják, a helyükbe hozott szerb tanítók nem tudnak románul. A román papokat elűzik a határon túlra, a templom nyelve a szerb lett. Népességcserére is sor kerül, sokan menekülnek. A folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult – állandósult – a mai helyzet.
- térkép: Szerbia 1833-as területi növekedése: a vlachok ekkor kerülnek szerb fennhatóság alá
A szerbek és a vlachok közötti viszony részben hasonlított az európai társadalmakon belül gyakran tapasztalható, zsidók iránt tanúsított ellenséges magatartáshoz. A szerbek társadalma a 19. század első feléig szinte teljes egészében paraszti elemekből állt, hiányzott ugyanis a szerb etnikumú polgári népesség. A városok lakossága és a polgári elit így nagyrészt idegen elemekből, többek között vlachokból állt. Ezek a vlachok az általános szerb vélekedés szerint közmondásosan fukarak voltak, a szerb paraszti társadalom tagjainál pedig általában jóval nagyobb vagyont halmoztak fel, magasabb szintű, görögös kultúrát testesítettek meg, ráadásul nem is szerbül, hanem aromun nyelven beszéltek.
A 20. században sem javul a vlachok helyzete, nincsenek intézményeik. Van egy román újságjuk a Zăiecarban (Zaječar) megjelenő Vorba Noastră, illetve Pojarevăţ-ban kétnyelvű újság jelenik meg (Bilten). 1945 után Belgrád számára a vlachok szerbek. Lapjaikat betiltják 1948-ban, azóta sajtójuk sincs. A hivatalos népszámlálási adatok szerint az 1948-as 93.444 fős lélekszám 1961-re 1369-re apad. Ami természetes folyamatként nem képzelhető el. Bukarest mindvégig hallgat, miközben a vlachok szinte felszámolódnak, Tito a legjobb barát. A vlachok a 20. és a 21. században is hallattak, illetve hallatnak magukról, békésen. Számuk egyre inkább csökkenő, pontos adatot nem ismerünk, és a népszámlálási adatokat a legtöbben megkérdőjelezik.
A szerbiai Timok völgynek a lakossága 712 ezer, közülük 2011-ben hivatalosan kb. 35 ezer ember (6%) vallotta magát vlachnak. A 2002-es népszámláláskor a szám nagyobb volt: 42075 fő. A legutóbbi népszámlálás szerint a következő községekben él jelentős számú vlach népesség: Kucevo (28,3%), Boljevac (26,7%), Zagubica (22,4%), Bor (18,2%), Majdanpek (12,2%), Petrovac (10,9%), Golubac (9,9%), Negotin (7,5%), Zaječar (4,8%). A térség városainak lakossága jelentősnek mondható, Zaječar 60 ezres, Bor 33 ezer lakosú, Negotin lakossága18 ezer fő. Tehát Borban kb. 6 ezer, Zaječarban 3 ezres, Negotinban másfél ezres vlach helyi közösség él. Abban megvan az egyetértés, hogy a 35 ezer – miként a csángók esetében – jelentős mértékben alulbecsült adat. Hadd utaljak a román akadémia korábbi elnöke, Eugen Simion író egyik kijelentésére: „egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni”.[8]
- térkép: Az angol nyelvű térképen kék színnel jelölték a jelentős vlach lakossággal rendelkező térségeket. A barnássárgánál világosabb sárga részeken is élnek vlachok.
Fontos jelzés, hogy Eugen Simion nem vlachokról, hanem románokról beszélt. Temesvári román lapban fellelhető a megkülönböztetés: români és rumuni, vagyis románok az anyanemzet, rumunok (rumánok) a vlachok. Érdemes idézni Iosif Bena néprajzos adatait, aki egy 1995-ös dolgozatában a Timok völgye románt beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttinek becsüli.[9] Vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek – senki sem tudja pontosan.
A síkvidéken élő vlachok (rumunok) által beszélt nyelvjárás az oltyán nyelvjáráshoz közelít, miközben hegyvidéken élőké a bánsági román nyelvjáráshoz. Utóbbiak külön megnevezése az ungureni – a szótőben a magyar kifejezés jelenléte arra utalhat, hogy ezek többnyire az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alá tartozó Bánság felé építették ki kapcsolataikat. A vlach népesség által beszélt nyelv erős szerb hatást mutat, figyelmeztetnek a nyelvészek. Negotin városban tett látogatásom és ottani megbeszéléseink alkalmával meggyőződhettem, hogy a vlachok által beszélt (román) nyelv teljes mértékben érthető romániai román nyelvtudással.
- térkép: Timok völgye rumunok által is lakott települései – számuk meghaladja a százat
Vlachok (rumunok) helyzete, jogállása
Ha nyelvészeti szempontból a kérdés bonyolult, politikai szempontból még inkább az. A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta a románt ismeri el a szerb állam is. Politikailag a kérdést az bonyolítja, hogy a vlachok kisebbségkénti elismerésével Szerbiában két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Ez az érdekvédelem terén feszültségeket ébreszt – amire később még kitérek.
A román közvélemény számára a vlachok nem léteztek egészen a legutóbbi időkig. Napjainkban szembesül a legtöbb román azzal, hogy (a „baráti Szerbiában”) a vlachoknak nincsenek anyanyelvű iskoláik, nem tanulhattak és tanulhatnak még ma sem, bár fakultatív tantárgyként, románul.
Kevés híradás jelenik meg arról, miként élnek a vlachok. A vlachok helyzetét a többség nem ismeri, nem hallott a népcsoportról, tehát helyzetüket át sem érezheti, nem is viszonyul a kérdéshez. Fontos volna azt is látni, hogy a településeiken miként vannak jelen a helyi közéletben. Egy-egy újságíró elmerészkedik a vlachok földjére, főleg azóta, hogy napirendre került Szerbia Európai Uniós belépése.
Érdemes idézni a bukaresti Adevârul 2011. március 2-i riportjából. A riporter felszólítja olvasóit, hogy románként gondolják végig, „képzeljük bele magunkat, hogy szerb névvel születsz meg, szerb névvel húzasodsz és szerb névvel temetnek el. Soha semmit nem hallottál Mihai Eminescuról vagy Mihai Viteazulról, mivel az iskolában semmit nem tanulsz a románokról, még a román ábécét sem tanítják meg neked. Minden nemzeti hős, akikről az iskolában tanulsz, szerb, és az iskolai ünnepségen szerb klasszikusok verseit szavalod. Sem írni, sem olvasni nem tudsz románul, de egyáltalán semmit. A templomban szerbül beszél hozzád a pap. […] Két napig jártam a Timok völgye útjait, és ha nem álltam volna meg emberekkel beszélni, nem tudtam volna, hogy itt Burebista kora óta románok élnek: nincsenek kétnyelvű feliratok, nincs román templom, nincs román újság és iskola. Nincs semmi. Itt egy óriási paradoxonnal állunk szemben, hiszen a szerb jogalkotás igen nagylelkű a nemzeti kisebbségekkel szemben, biztosítják az identitás megőrzéséhez szükséges jogokat – oktatás, egyház, sajtó, többnyelvű hivatali táblák. De sehol semmilyen jelét nem láttam annak, hogy a Timok völgyében a románok ebből valamilyen módon részesülnének.”[10]
A hasonló hangvételű írások érzelmi töltete erős, és kimondottan elvárható, hogy ilyen közelítések is legyenek, hiszen a nemzetpolitika jelentős mértékben érzelmekre épül.
Ezzel kapcsolatosan idézem fel a Negotinban számunkra megszervezett találkozóra[11] eljött Milica tanítónő esetét. Iskolai kulturális tevékenység keretében foglalkozik a vlach népesség kultúrájával, van tánccsoportjuk, vezet énekkart. Ezekkel többször eljutottak a Bánságba, Olténiába – Temesvárt kimondottan szereti. Szeretett volna megismerkedni a románság történelmével, kért és kapott egy román történelemkönyvet. Olvasni kezdte – és nem értette. Egy sor történelmi szakkifejezést nem értett, s hogy a kapott könyvet megérthesse, román-szerb szótárt vett igénybe. A román történelemkönyv egyes passzusait csak szerb közvetítéssel tudta feldolgozni. Nem kérdeztem meg – szégyelltem – hogy a nem értett, szerbre lefordított román szavakat megtanulta-e románul? Ilyenkor érezzük át Sütő András történelmi sóhaját: engedjétek hozzánk jönni anynanyelvünk szavait! S egy újabb sóhajjal kérdezhetjük: vajon a szerb és román nemzetpolitika korifeusai hallottak-e a sütői kérdésfelvetésről, érzékelik-e a helyzet tragikumát?
Végül, de nem utolsó sorban: család és keresztneveik alapján szerbeknek lehetne gondolni a vlachokat. Azt a román ortodox papot, akiről kb. 10 éve valóban sokszor hírt adott a román sajtó, Bojan Alexandrovićnak, romános írással Boian Alexandrovicinak hívják. Sem a keresztnév, sem a családnév nem román – a történelem még neveiktől is megfosztotta őket. A fiatal, 1977-es születésű ortodox pap építette fel a vlachok első timoki templomát szüleinek a telkén, 2003-ban. Egyetlen nap és éjszaka hózták fel a kicsi templomot, mert a befedett Isten házát hatóságilag már nem szabad lerombolni. Ugyanis építési engedélyt román ortodox templomra nem kaptak. Felszólították, bontsa le a templomot – természtesen nem tette meg, ezért is építette magánterületre. A hatóságok perbe fogták, 2 havi felfüggesztett böntönt kapott. A templom ügye 2008-ban a szerb püspöki szinódus elé került, és a papot elítélték. 2009-ben újabb felszólítás a bontásra, amikorra a templom nemcsak elkészül, de egyre inkább fokozódik az érdeklődés iránta, külföldiek is jönnek – nemzetköziesedik a helyzet.
Világos, hogy a román ortodox egyháznak kell segítenie, de a helyzet alig mozdul. Belgrád évekig nem engedi létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget,[12] nem egyezik bele, hogy ide a temesvári ortodox mitropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Szerbia EU-s belépésének a kérdése ezt a kérdést is kimozdítja, a püspök elfoglalhatja tisztségét (2009) a Dacia Felix nevet viselő egyházkerület élén. A 2009 áprilisi találkozón, amikor a szerb ortodox pátriárka átadta román püspökséget elismerő dokumentumot Daniil új román püspüknek, a püspök előadta a szerb ortodox egyház vezetőinek, hogy megoldást kellene találni a vlach közösség hitéletével kapcsolatos kérdésekre is. Erre akkor nem kapott választ, később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, tehát kiválhattak a szerb ortodox egyházból.
Ezzel a helyzet még nem oldódott meg, ugyanis a vajdasági románok és a timoki vlachok közötti jelentősek a különbségek – előbbiek számára mindig biztosított volt az anyanyelvű oktatás, léteznek művelődési intézményeik, sajtójuk, kiterjedt kapcsolataik az anyaországgal. Az a tény, hogy a vlachok számbelileg fölényben vannak, egy sor képviseleti kérdést hívott elő. A megoldás – jelenleg – az, hogy külön esperességet (protoprezbiterat) hoztak számukra létre, ennek lett a vezetője vikáriusként a bátor, templomépítő pap.[13]
Vlach érdekképviselet
Magyar kisebbségiként az erdélyi magyar elit természetesen odafigyel a szerbiai-vajdasági folyamatokra, s el kell ismernünk, hogy az EU-tagságra pályázó Szerbia a kisebbségvédelemben Románia előtt jár. A nemzeti kisebbségek önigazgatási szerveit létrehozó 2009-es nemzeti tanácsokról szóló törvény egy új önkormányzati rendszert alakított ki a Szerbia Köztársaság lakosságának mintegy 17%-át alkotó etnikai kisebbségek számára. A törvény szerint a nemzeti kisebbségi tanácsok (NKT) legitim módon képviselik közösségeik tagjait a kultúrával, oktatással, tájékoztatással és hivatalos nyelvhasználattal kapcsolatos ügyekben, minden egyes kisebbségre vonatkozóan. A NKT-k jogot kaptak arra, hogy érdekeiket támogató intézményeket, szervezeteket és profitorientált vállalatokat alapíthassanak. Habár a biztosított jogok csupán konzultatív jellegűek, vagyis az állam a döntési kompetenciákat megtartotta, mégis elég jelentősek ahhoz, hogy az etnikai kulturális autonómia egyfajta prototípusaként kezeljék.[14] A tanácsok költségvetési eszközökből finanszírozzák a munkájukat, de önálló bevételre is szert tehetnek, illetve külföldi és nemzetközi forrásokból származó támogatást is kaphatnak.
A Szerbiában élő 22 nemzeti kisebbség a nemzeti tanácsokon keresztül valósítja meg kulturális önigazgatáshoz fűződő jogát. 2014-ben 17 népcsoport választott közvetlenül kisebbségi önkormányzatot.[15] Az orosz és a török nemzeti közösség nem vesz részt a választásokon, a goráni közösség vezetői pedig korábban úgy nyilatkoztak: nem tartják magukat nemzeti kisebbségnek. A lengyel, a montenegrói, a macedón és a horvát nemzeti közösség tagjai elektorok által választják meg nemzeti tanácsukat.
A törvényes keret egyszerre lehetőség és kihívás: a törvény alkalmazása során kialakuló konfliktusok komoly hatással bírnak a szerbiai nemzeti kisebbségi politika alakulására: megmutatják, hogy a nemzeti kisebbségek hogyan szerveződnek, identitásuk megőrzése céljából milyen kapcsolatrendszert építenek ki, illetve miként viszonyulnak a szerb államhoz.
A nemzeti tanácsok létrehozatala azt az esélyt jelentette a vlach/rumunok számára, hogy fordulat következik be a velük kapcsolatos belgrádi politikában. A modern délszláv-szerb államiság közel száz esztendeje alatt a vlachok a leginkább jogfosztott etnikai közösségnek számítottak, nem voltak sem anyanyelvű iskoláik, sem saját templomaik – hogy a Reményik-féle két alaptényezőt említsem. A helyzet világosan jelzi Belgrád álláspontját, miszerint vlach kisebbség létezik, őket nem külön kisebbségnek tekintik, hanem szerbeknek. Pontosabban: tekintették, mert az utóbbi évtizedben megindult egyféle változás. A legfontosabbat már jeleztem: kollektív jogaikat 2007-ben ismeri el a szerb állam, cserébe a független Koszovó elismerésének bukaresti visszautasításáért.
A deklaratív szintű elmozdulás még nem jelenti azt, hogy a vlachoknak biztosítják a jogot és lehetőséget anyanyelvük megőrzéséhez. Külön elemzés tárgyát képezhetné, hogy miért nem sikerült az elmúlt évtizedekben eredményesen küzdeni a jogaikért. Egyedül Görögországban rendelkeztek a második világháború előtt saját iskolákkal, ezek kaptak román állami támogatást is, de ezekből mára egy sem maradt.
Az utóbbi 10 évben a szerbiai Timok-völgyi vlachok azon törekvéseire lehetett felfigyelni, hogy a szerb kormányzat őket ne vlachként, hanem a vajdasági románokkal együtt románként ismerje el. Ez a törekvés ellenséges reakciót és (talán) félelmet váltott ki, hiszen a szerb politika a határ közelében élő vlach lakosság követelésében egy olyan faktort lát, amely hosszabb távon a nemzetállami egységet veszélyeztetheti. Ehhez a kérdéshez szólt hozzá Bogdan Aurescu, a nemzetközi jog professzora a bukaresti egyetemen, aki szerint Szerbia mesterségesen tesz különbséget románok és vlachok között.[16]
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban is megmutatkozik: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. Ezért jelentheti ki a szerbiai vlachok kulturális autonómiáját képviselő Vlach Nemzeti Tanács elnöke, Radiša Dragojević a Magyar Szó riporterének a kérdésére válaszolja, hogy „Nem éri jogtiprás a szerbiai vlach nemzeti közösséget”.[17] A testület elnöke a továbbiakban kifejti, hogy „A vlach közösség tagjaitól senki sem várhatja el, hogy románoknak vallják magukat”, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó, mégpedig két okból nem: egyfelől azért, mert a vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, másfelől pedig azért, mert a vlach kisebbség mellett létezik legitim román kisebbség is. „Minden hasonlóság mellett ez két autochton nemzeti kisebbség. A románok anyaországuknak Romániát nevezik meg, a vlachok pedig anyaországuknak Szerbiát tekintik. Nekünk semmi okunk, semmi alapunk Romániához fordulni, de neki sincs oka és joga, hogy a nevünkben bármit is követeljen”, hangsúlyozza Dragojević. Szerinte a vlach közösségen belül létezik az elégedetlenek egy csoportja, akik úgy vélik, a román nyelv az anyanyelvük, s ők csináltak ebből problémát, a román hatóságokhoz fordulva segítségért. A vlach közösségben vannak olyanok, akik megpróbálják „románosítani” ezt a közösséget, de kisebbségben vannak. Dragojević szavai szerint ezt illusztrálja az a tény is, hogy a Vlach Nemzeti Tanács 23 tagja közül mindössze négyen képviselik a „proromán opciót”. A nemzeti tanácsuk választási ülésén, a proromán opciót képviselő listán hét jelölt szerepelt, „közülük hárman azonnal csatlakoztak hozzánk, s onnantól a mai napig, úgy szavaznak, mint mi. Magában a nemzeti tanácsban, a Romániával kacérkodó politikai opció képviselőinek csoportja mindössze négy személyre korlátozódott”, magyarázza Radiša Dragojević, a Vlach Nemzeti Tanács elnöke.
2012-ben született a kezdeményezés, a vlach kisebbség létének hivatalos elismerése után, hogy a vlachok számára külön ábécét dolgozzanak ki. Ez azt is jelentheti, hogy külön nyelvről, de legalábbis olyan nyelvjárásról volna szó, amely esetében a román ábécé nem használható. A kezdeményező Siniśa Celojević orvos, a Vlach Nemzeti Tanács tagja, aki szerint a vlach ábécét a szerb nyelv adaptációja révén kell(ene) létrehozni.[18]
Ezek után és alapján igenis érthető, hogy a vlach közösség bojkottálta a 2014 októberi nemzeti tanácsi választásokat, hogy felerősödött, kezelhetetlenné vált a vlach eliten belül a proromán és proszerb vonalak közötti ellentét.[19] Boian Alexandrovici kezdeményezésére 2014 májusában vlach szervezetek képviselői nyilatkozatot írtak alá, amelyben többek között vállalják, hogy nem engedik tovább bomlasztani közösségüket a „hamis vlachok”, a szerb érdekeket képviselők által. Több forrás szerint[20] a 2010-es választás eredménye sem volt hiteles: ott szavaztak jóval többen, amely településeket a proszerb vlach vonalat képviselő szerb polgármesterek irányítanak, és a választásokon képviselőiket be kívánták juttatni a tanácsba. És kialakult a tanácsban a már idézett arány. A helyzetre válaszként meg a vlach egyesületek bojkottra szólítottak fel a nemzeti tanácsi választások előtt. Az eredmény: a korábbi elnök pozíciója erősödött, az új tanácsba 6300 szavazattal 18 képviselőt tudott csoportosulásával bevinni, további 2 tag a vlach ábécét kialakítani kivánó Siniśa Celojević listáján jutott be. Hozott még 2 tagot Slobodan Perić, a szerb Haladó Párt embere, aki a párt segítségével hozta létre a Vlahok Egyesítése mozgalmat.[21] Dragan Demiciről írja a román média, hogy egyedül van az ellenségek között. A szerb hatóságok a vlach tanácsi választásokat hitelesként elfogadták.
Vagyis a helyzet a korábbinál is feszültebb, pontosabban aggasztóbb.
A vlachok az utóbbi száz évben nem rendelkeztek igazi érdekképviselettel. Létezik egy párt, a szerbiai Rumunok Democrata Pártja („Partidul Democrat al Rumânilor din Serbia” szerbül „Vlašca Demokratska Stranka”) amelyről vlach civil szervezetek vezetői állítják, hogy őket nem képviselik.
Valami csak történt. Létezik egy rádióadó, amely vlach nyelven sugároz, és Bor városában elindult a helyi tévéadó keretében egy vlach nyelvű műsor.
Vlachok – nemzetközi politikai erőtérben
Önkéntelenül is felmerül a kérdés: Bukarest számára milyen lehetőség mutatkozik a fent leírt helyzet politikai kezelésére? A helyszíni látogatás segíthet például. Victor Ponta román miniszterelnök és Titus Corlăţean külügyminiszter 2014 júliusában Bor városában találkoztak a Timok völgyi, dél-dunai románok képviselőivel. Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője szerint kérték, hogy a bukaresti kormány támogassa őket a román nyelv iskolákban történő oktatásának bevezetésében és a templomépítések kérdésében.[22] A sajtó utólagosan annyit idézett, hogy Ponta kijelentette: a térségben 100 év múltán is beszélni fognak románul.
Dușan Pârvulovici minden bizonnyal szóba hozta a 2013 januárjában közzétett Jelentést a vlach közösség helyzetéről, amelyet az általa vezetett egyesület dolgozott ki. Az öt oldalas jelentés első része helyzetértelmezés, a második részben következnek a javaslatok. Az első rész első pontja: a nemzeti tanácsok egyes kisebbségek esetében nem az illető kisebbséget képviselik, nem az érdekükben tevékenykednek. A javaslatok-kérések között a legfontosabbak: a belgrádi parlamentben kapjanak a kisebbségek képviseletet, az állam ne avatkozzon be a kisebbségek szervezeti életébe, vessenek véget a kisebbségek vezetői elleni zaklatásoknak, legyen igazi vallásszabadság. Visszaköszönnek a már érintett kérdések.
Románia hivatalosan alig és későn mozdult meg a vlach nemzettársak érdekében. Nincs tér arra, hogy alaposan elemezzem Bukarest vlach politikáját, csak jelzésekre vállalkozom. Az utóbbi években a román külpolitika és nemzetpolitika első számú szereplői megfordultak a vlachoknál, illetve Bukarestben fogadták a vlachok képviselőit. Boian Alexandrovici érdekében megmozdult a román külügy, a végkifejlet pozitív.
2007-ben a román parlament törvényt fogadott el a határon túli románok támogatásáról (a 299. sz. törvényt 2009-ben kiegészítették), amely pontosan fogalmaz: hatálya kiterjed azokra a személyekre, akik meg kívánják őrizni román kulturális identitásukat, románoknak tartják magukat, nyelvükben és kultúrájukban a román nyelvhez és kultúrához kötődnek. És következik a taxatív felsorolás[23]: összesen 25 népcsoport megnevezés között ott található a rumán, a vallach, a vlach, a vlas. Tehát törvényes keret létezik arra, hogy a vlachok bukaresti költségvetési forrásokból támogatást kapjanak.
Megnéztem a Határon Túli Románok Hivatala (Departamentul Politici pentru Relația cu Românii de Pretutindeni) honlapját. A Hivatal nagy jelentőségű, vezetője miniszter. Kerestem, milyen fontos programokat futtatnak. 2010-től szervezik a Románok Világfórumát (Forumul românilor de pretutindeni), tartanak szakmai tanácskozásokat, megkeresik a diaszpórában élő eliteket. Stratégiát nem találtam. Projektjeik: Diaspora Estival találkozó, ARC 2013 gyermektáborok, ismerd meg szomszédaidat. Pályázati úton támogatást nyújtanak kulturális, média, nevelési, hagyományápolási és civil társadalmi kategóriákban. A kiírásokat látva érthetetlen, hogy nincs pénz a timok völgyi román óvodára. De az is lehet, a vlachok még nem tanultak bele a pályázati rendszerbe.
A szerb-román viszony kérdése Brüsszelben vált kínossá, amikor a szerb belépési folyamat kezdetén Bukarest felborította az előre megbeszélt menetrendet. Sajtóhír szerint[24] 2012. február 29-én „Borisz Tadics szerb elnöknél kínosabb helyzetben politikus aligha érezhette magát, amikor az Európai Unió székházában a média nyilvánossága elé szólították. Eredetileg megírt beszéde egy pillanat alatt okafogyottá vált, mert csak a sajtóértekezlet előtt néhány perccel tudta meg, hogy a román külügyminiszter, Cristian Diaconescu eltért az egy nappal azelőtt nagy nehezen egyeztetett forgatókönyvtől – minden EU-tagállam támogatta Belgrád csatlakozási tárgyalásainak megkezdését –, és nem járult hozzá Szerbia tagjelölti státuszának megadásához. Bukarest garanciákat kért a vlach helyzet megoldását illetően. 2012. március 1-én Brüsszelben Szerbia és Románia képviselői a szerbiai román kisebbségre vonatkozó protokollumot írtak alá és ezzel Románia többé nem állt Szerbia EU-s felvételének elindítása útjába. A Protokollum konkrét eredményei a timoki vlachokat illetően (még?) nem mutatkoznak.
2012 októberében a belgrádi és bukaresti parlamentek elnökei, Szerbia EU-s csatlakozási folyamatának hivatalos elindítása előtt párhuzamosan nyilatkoztak.[25] Valeriu Zgonea román képviselőházi elnök szerint a vlach helyzet megoldatlan, erre külön oda kell figyelni, és Szerbiának éppen az integrációs folyamat keretében kell a helyzet kulcsát megtalálnia. A szeb parlament akkori elnöke, Nebojsa Stefanovic viszont ezzel teljesen ellentétes álláspontot képviselt, mert szerinte a vlach kérdés nem kérdés, minden rendben van, és a Románia és Szerbia közötti kapcsolatok probléma mentesek.
Negotini látogatásunk során tudtuk meg Dușan Pârvulovicitól, hogy Traian Băsescu 2011-es Timok völgyi látogatásakor megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását. Egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Többszöri bukaresti útjuk sokba került – eredményt nem tudtak elérni.
Belgrád elindult az uniós tagság felé vezető úton, ugyanakkor 2012 tavaszán a román parlament két házának elnöke közös nyilatkozatban fejezik ki abbéli véleményüket, hogy Szerbiának a kisebbségi kérdést, beleértve a vlach helyzetet, megnyugtatóan meg kell oldania.[26]
Természetesen a nemzetközi intézmények figyelme a vlach kérdésre is kiterjed – de Szerbia (Jugoszlávia) vonatkozásában az utóbbi negyszázad folyamatosan etnikai feszültséggel terhelt. Ezek közül a vlach kérdés a kisebb gondok közé tartozik.
Az Európa Tanács elfogadta az 1333-as számú, az aromán kultúrára és nyelvre vonatkozó ajánlást, ennek a hatása alig mutatkozik meg. Az ajánlással az egyes országokat igyekeztek rábírni az érintett kultúra és nyelv támogatására, valójában szinte egyik államban sem biztosítják az aromán – ide tartozik a vlach is – közösségek számára a fennmaradásukhoz szükséges megfelelő szintű jogokat és intézményeket.
Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
[1] E. Wolf: Európa és a történelem nélküli népek, Budapest: Osiris, 1995.
[2] Internetes odafigyelés: azt értem ezalatt, hogy nem csupán a kérdés taglaló szövegeket számolja a gép, hanem a sokféle szövegben való előfordulást, utalást, blog-bejegyzést – mindent.
[3] Húsznál több csángó településen létezik magyar tanítás – ennek a költségeit túlnyomórészt a magyar állam állja.
[4] Itt élnek románok is, a két csoport közötti kapcsolatra később visszatérek.
[5] Kitanics Máté: Vlachok a balkáni olvasztótégelyben, lásd:
[6] Nem vagyok a vlach kérdés szakértője, a kisebbségi jogok és érdekvédelem kapcsán foglalkoztam a kérdéssel és érdekel a továbbiakban is. Szakirodalmi kereséseim során nem találtam olyan szerzőt, aki kimondottan a vlach kérdés kutatója volna. Születtek doktori tézisek a határon túli románokról, kizárólagosan a vlachokról szólót nem találtam. Szerintem kijelenthető: a kérdéskör alulteoretizált. Van egy civil szervezet – Astra Română, Temesvár – amely évek óta foglalkozik a vlachok helyzetével, a kérdés napirenden tartásához jelentős mértékben hozzájárultak, de a különböző tudományos és közéleti aspektusok (anyanemzet, intézményi ellátottság, nyelvi jogok, képviseleti rendszer) szakszerű számba vételére nem vállalkoznak. Egyetemi műhely vállalkozhatna erre – ami várat magára, a jelek szerint.
[7] A térképek forrása a vlachokra vonatkozó internetes honlap: http://ro.wikipedia.org/wiki/Timoc#mediaviewer /File:Localitatile_din_Timocul_sarbesc_locuite_de_romani,_1941.jpg (2014.10.30.)
[8] Egy, a Ziua újság számára adott interjú keretében jelentette ezt ki, 2007-ben.
[9] Lásd: jelentés a román nyelvet beszélők számáról. http://www.ethnologue.com/language/ron (2014.30.31.)
[10]http://adevarul.ro/news/eveniment/reportaj-printre-romanii-estul-serbiei-identitatu-ne-am-pierdut-1_50ad490d7 c42d5a663924283/index.html (2014.10.31.)
[11] 2012 nyarán jártunk a temesvári Szórvány Alapítvány képviseletében a vlachoknál, az alapítvány két munkatársa mellé egy temesvári román újságíró társult, aki korábban többször járt a vlachoknál, kötetet is szentelt a helyzetüknek. Negotinban volt a főhadiszállásunk, az ottani partnerünk pedig a Helsinki Bizottság ottani jogi irodájának vezetője, Dușan Pârvulovici.
[12] Temesvárt végig működik a szerb ortodox vikáriátus, vagyis a másik oldalon a megfelelő intézmény létezik.
[13] Meglátogattuk Malajnicában Boian Alexandrovici-ot is, a templom mögött épül kolostoruk, 2012-ben „pirosban” készen állt. Iskola és óvoda indítását tervezte akkor.
[14] 2014-es döntésével a nemzeti tanácsok jogköreit némileg csorbította belgrádi törvényhozás.
[15] A vlachok bojkottálták a választásokat, erre visszatérek.
[16] Lásd: http://www.politicaromaneasca.ro/bogdan_aurescu_serbia_face_o_diferentiere_artificiala_intre_vlahi_si_ romani-8140 (2014.10.31.)
[17] Lásd: http://www.vajma.info/cikk/tukor/4785/A-vlachok-nem-romanok.html (2014.10.31.)
[18] Ezek a kérdések felvetik a kisebbségi képviselet vonatkozásában az etnobiznisz kérdését. Az ilyen javaslatok kapcsán önkéntelenül arra gondolunk, hogy az illetőt „megfizették”.
[19] Egyes források szerint a proszerb vlachok nem is vlachok.
[20] http://vorbanoastra.ro/?p=404 (2014.10.31.)
[21] Egyes források szerint Perić nem tud románul.
[22] A sajtóban több tucat híradás számol be előzetesen a megtartandó találkozóról, azt követően egyetlen internetes hírt sem találtam az eseményről. Csak utalásokat.
[23] Román eredetiben a felsorolás: „armâni, armânji, aromâni, basarabeni, bucovineni, cuțovlahi, daco-români, fărșeroți, herțeni, istro-români, latini dunăreni, macedoromâni, macedo–români, maramureșeni, megleniți, megleno-români, moldoveni, moldovlahi, rrămâni, rumâni, valahi, vlahi, vlaşi, volohi, macedo-armânji”, a kiemeltek vonatkoznak a vlachokra. Lásd: http://legeaz.net/text-integral/legea-299-2007-sprijinul-acordat-romanilor-de-pretutindeni (2014.10.31.)
[24] http://valasz.hu/vilag/imperia-romana-46799 (2014.10.31.)
[25] http://www.ziare.com/valeriu-zgonea/presedinte-camera-deputatilor/zgonea-ingroapa-situatia-vlahilor-nu-exista-probleme-intre-romania-si-serbia-1196481 (2014.10.31.)
[26] http://lege5.ro/Gratuit/gmytkmrzgy/legea-nr-64-2012-pentru-ratificarea-acordului-de-stabilizare-si-de-asociere-intre-comunitatile-europene-si-statele-membre-ale-acestora-pe-de-o-parte-si-republica-serbia-pe-de-alta-parte-semnat-la-luxe (2014.10.31.)