Fülöp Géza: Kaszinók, társalkodó egyletek, olvasóegyesületek. 1.
Széchenyi István külföldi útja során ismerkedett meg az angol egyesületek és klubok nagy társadalmi és művelődési jelentőségével. Felismerte, hogy a polgári Anglia magas fokú civilizáltsága és műveltsége nem az angol kormány vagy egyesek, hanem a közös célokért együtt fáradozó egyesületek munkásságának az eredménye. Ezért akarta a hazai szétdarabolt erőket is a közhaszon érdekében egyesíteni. “Honunk felemelkedése végett az erők egyesülését legfontosabbnak tartám minden időben.” – írja a Világban, de hasonlóan nyilatkozik számos más munkájában is.
Tulajdonképpen ezért alapított kaszinót barátjával, Károlyi Györggyel már az 1825-27-i országgyűlés idején Pozsonyban s ezt az országgyűlés befejezése után Pestre helyezte át. ,A kaszinót s általában az egyesületeket – ahogy, a Világban is írja Dessewffynek válaszolva – “korántsem – mint Célokat”, hanem mint “célhoz vezető Eszközöket” tekinti, ahol a társadalom különböző rétegei egymással találkozva “eszmesúrlódás” és a “vetélkedési ösztön” fejlődése azaz vitatkozások, továbbá művelt és kellemes társalgás és szórakozás, valamint hazai és külföldi lapok és könyvek olvasása és megbeszélése révén művelik magukat, közös véleményt formálva együttes cselekvésre, a politikai és közszereplésre készülnek fel, s kifejlesztik a polgári társas élet művelt formáit.
A Pesti Kaszinó (1830-tól Nemzeti Kaszinó) megalakulásakor, 1827. június 14-én 175 részvényes tag előtt Széchenyi azzal indokolja a kaszinó felállításának szükségességét, “hogy hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetett díszes összegyülekezö hely, melyben főbb és előkelőbb és jobb nevelésűek, eszes, értelmes férjfiak, a társasági rendnek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai újságokat, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos-írásokat olvashassanak, magukat pedig üres óráikban illendően mulathassák”.
A kaszinó – bár a tagság jó része a főrangúak köréből került ki – nem volt tehát zártkörű intézmény. A különböző társadalmi osztályok képviselői találkozhattak itt, s cserélhették ki véleményeiket – Széchenyi szándéka szerint, aki már nem azonosította a nemzetet a nemességgel, hanem a haza minden lakóját beleértette a nemzet fogalmába. Ő amellett, hogy az addig többnyire külföldön tartózkodó főurak jó részét sikerült a kaszinó, révén Pestre csalogatnia, a kaszinót az értelmiség legjobb képviselőinek is otthonául szánta, s éppen ő maga ajánlotta felvételre – a pesti polgárság tekintélyes tagjai mellett – az irodalmi élet számos kiválóságát már 1830 júniusában (pl. tudósok, írók és művészek: Bajza József, Bugát Pál, Döbrentei Gábor, Egressy Gábor, Erdélyi János, Fáy András, Hild József, Kisfaludy Károly, Szalay László, Toldy Ferenc, Tóth Lőrinc, Vörösmarty Mihály stb.) nevével is találkozunk a kaszinó tagjai sorában.
A kaszinó így az ország társadalmi és szellemi előkelőségeit tömrítette, s hozzájárult a feudális kötöttségek lazításához. R. T. Claridge angol szerző is, felfigyelt erre és A Guide down the Danube című híres munkájában (London, 1837.) megírta, hogy “a pesti kaszinó őt a londoni klubokra emlékezteti, de nem olyan exclusív, mint azok”. Az angol író persze arról nem tudhatott, hogy az arisztokrata tagság egy része – az alapító szándékától eltérően – nem fogadta szívesen a kaszinó író- vagy művésztagjait; Egressy Gábort például valósággal kinézték a maguk köréből. Az általuk okozott fagyos légkör is egyik ösztönzője és tényezője volt a pesti írók és értelmiségiek egyesülete, a Nemzeti Kör megalakulásának, ahol fesztelenül érezhették magukat, szabadon társaloghattak és szórakozhattak.
1840-ben a kaszinói tagok száma már majdnem 500, 1847-ben pedig 574 volt, szinte valamennyien a reformeszmék képviselői. Az 1830 – 1840-es években – bár Széchenyi több ízben is hangoztatta a Kaszinó politikamentes jellegét – a kaszinóban szervezkedett és tárgyalta meg teendőit a főrendi ellenzék, sőt az 1840-es években Kossuth hívei is szép számmal vannak már a tagok közt. Széchenyi, részben a hatóságok beavatkozásától, részben a kossuthi eszmék terjedésétől félve, 1845-ben szükségesnek tartja az alapszabályok kiegészítését a következőkkel: “hogy ezen eredeti rendeltetésének annál inkább megfelelhessen az intézet, és nemcsak minden osztályú, hanem minden állású is legkisebb korlátozás nélkül résztvehessen abban, a casinói egyesület semmiféle politikai színre mutatható lépést vagy határozatot nem teend, mely a végrehajtó hatalom rendeleteivel összeütközésbe jöhetne”. Az alapító félelme ténylegesen indokolt, mert Sedlnitzky bécsi rendőrminiszter – ahogy már a pozsonyi kaszinót – a pestit is kezdettől fogva figyelteti, s hamarosan az alakulás után azt a jelentést kapja Steinbach Ferenctől, a kancellária jogügyi tanácsosától, hogy “a Széchenyi által hangoztatott célok csak leplezése a valódi célnak, amely: a nemzeti szellemet a kormány ellen felháborítani”.
A kaszinó számos lapot járatott; már kezdetben 18-at, 6 hazai és 12 külföldi újságot és folyóiratot olvashattak ott a tagok. Könyvtárát egyik könyvtárosa, Pákh Albert “a Casino egyik főkincsének” nevezi. A nagy értékű gyűjtemény gyarapításán és szakszerű kezelésén kezdetben tekintélyes tudósok (Antal Mihály, Szalay László, Tóth Lőrinc és Toldy Ferenc, valamennyien az Akadémia tagjai), fáradoztak. Az említett angol író, R. T. Claridge az 1830-as években már “a legkiválóbb angol könyveket” megtalálta a kaszinóban. H. Ch. Andersen, a világhírű dán meseíró 1842-ben elragadtatással nyilatkozott róla: “ez valóban nagyszabású, kitűnően ellátva könyvekkel és napilapokkal. Az idegent leginkább az ország nyelvén írt, különféle újságok és folyóiratok sokasága érdekli” – írja Pest-Buda leírása során a Nemzeti Kaszinóról. A könyvtárat Toldy Ferenc is úgy jellemzi, mint amely “az új kor legválogatottabb munkáit foglalja magában, s minden által használtathatik, ki valamely választottsági tagtól bilétet kap”. A könyvtár alapját maga Széchenyi vetette meg, amikor 1827-ben 338 kötetből álló gyűjteményt adományozott az intézménynek. Felhívására más tagok is további 250 kötetet engedtek át közös olvasásra, kölcsönbe és ajándékként. A könyvtár gyarapítására már az első években is 1000-1500 forintot fordítottak, s így 1834-re az állomány már kb. 3000 kötetre emelkedett. 1842-ben, amikor Dessewffy Aurél gróf végrendeletileg a kaszinóra hagyta gazdag magángyűjteményét, különösen jelentékenyen szaporodott a könyvek száma és növekedett a könyvtár értéke.
A külföldi munkákból alaposan megismerhették azokat a politikai, közgazdasági, gazdasági problémákat, amelyek iránt éppen a tervezett polgári reformok keltették fel az érdeklődést Magyarországon is. Ezekről folytak a vitatkozások is a kaszinó termeiben és a különböző vélemények ütköztetése révén olyan közvélemény formálódott, amely a reformeszmék terjesztése és a reformtervek megvalósítása terén is rendkívül hatékonynak bizonyult. Így a kaszinó – bár a közvetlen politikai élettől, főként az 1840-es években távol maradt – működésével mégis a reformkor polgári-forradalmi, művelődési és gazdasági törekvéseit, azaz a Széchenyi kezdeményezte reformpolitikát szolgálta. A művelődési lehetőségeken kívül a tagoknak módjuk volt élni azokkal a szórakozási lehetőségekkel is, amelyeket a kaszinó játéktermei, táncmulatságai, zenei estjei vagy vendéglője révén nyújtott.
A Nemzeti Kaszinó nyitva állt a kívülállók előtt is, a tagok vendégeket hívhattak meg, akik a könyvtárat is használhatták. Széchenyi maga is mind több embert igyekezett megnyerni és a kaszinóba csalogatni, megvendégelte ott pl. az Akadémia tagjait és pohárköszöntőt mondott tiszteletükre. Az 1820-as évek végén egy “magyar olvasó társaság” felállítását tervezte a kaszinó keretében, amelynek a tagokon kívül résztvevője lehetett volna bárki, “ki valamely tagnak szívessége által vezettetik be”, továbbá az írók, akik munkáik felolvasásával vettek volna részt “az olvasómulatságoknak” is nevezett összejöveteleken. Széchenyi szerint “főcél volna a literatúra nevezetesebb új jelenéseit részint egész valóságokban, részint ha kiterjedésök nem engedné – helyenként és kivonva megismertetni”. Ezzel az irodalom iránt érdeklődők tudomást szerezhetnének a magyar irodalom legújabb eredményeiről, amelyek részben “az általunk fájdalmasan érzett publicitás hiánya”, részben “némely könyvek ritkasága miatt” a közönség előtt ismeretlenek maradnak, továbbá a főváros három fontos rétege: az arisztokrácia, a művelt polgári osztály és az íróvilág találkozhatna egymással “hasznos eszmecserére”.
Széchenyinek e terve a kaszinó számos tagjának pártolása ellenére sem valósult meg, de a pesti Nemzeti Kaszinó példájára, továbbá Széchenyi és reformertársai, különösen Wesselényi Miklós agitációja nyomán szép számú kaszinónak, társalkodóegyletnek, olvasóegyesületnek, olvasótársaságnak nevezett egyesülés alakul Magyarország és Erdély megyéiben, városaiban, sőt falvaiban is.
A reformkori sajtó, de különösen Széchenyi lapja, a Jelenkor és az erdélyi ellenzék orgánuma, az Erdélyi Híradó ugyancsak rendre buzgón beszámol a kaszinók és olvasóegyletek keletkezéséről, működésükről, ünnepségeikről s ezzel széles körben propagálja az eszmét, újabb és újabb egyletek létrehozására ösztönöz. Ezen “olvasótársulatok, polgári társalkodók és kaszinók közt nehéz lenne éles határvonalat vonni – hisz egyazon kor hasonló művelődési, társadalmi törekvéseitek megtestesítői mégis tagságuk szociális összetétele, valamint kulturális szerepük alapján mutatkoznak bizonyos eltérések” – írja Dankanits Adám az erdélyi egyesületekről, és megállapítása a magyarországiakra vonatkoztatva is helytálló.
A kaszinók és társalkodóegyletek közt a különbség gyakran csak elnevezésükben van, elsődleges céljuk – a Széchenyi alapította Nemzeti Kaszinó példájára – a közéleti tevékenység fellendítése, a reformeszmék terjesztése tagjaik közt, s ennek szolgálatára járatják a korabeli időszaki sajtó termékeit és gyűjtenek könyvtárat. Ugyanakkor biztosítják a tagok számára a művelt társalgás és a szórakozás lehetőségeit is. Az olvasóegyesületek viszont az irodalomterjesztést tekintik fő feladatuknak, a reformkori művelődést és közéletet lapok és könyvek olvastatása, az azokban foglalt eszmék népszerűsítése révén szolgálják elsősorban.
A pesti kaszinó megalapítása után szinte azonnal megindul a kaszinók, társalkodóegyletek és olvasótársaságok szervezése. Már 1827-ben létrejön Pesten a Kereskedői – Kaszinó, 1828-ban Kaposvárott olvasótársaság, 1829-ben Szegeden kaszinó, Désen olvasóegylet, 1830-ban Győrben kaszinó, Siklóson Baranyai Olvasó Intézet, 1831-ben Eszéken magyar olvasótársaság, 1832-ben Kecskeméten kaszinó, Marosvásárhelyen társalgóegylet, Nyíregyházán és Szepesbélán pedig olvasótársaság keletkezik. A reformkor politikai eseményei és közéleti mozgalmai, vitái kedvezően hatnak e téren is, mert – nyilván Széchenyi műveinek és a körülöttük zajló vitatkozásoknak, valamint az 1832-ben kezdődő reformországgyűlésnek hatására számuk úgy megszaporodott, hogy – 1833-ban már 29 kaszinó és olvasótársaság s néhány más egylet létezéséről számolnak be a kormányzatnak a titkos jelentések Erdély és Magyarország területén.
A jelentések szerint a pesti kaszinón kívül három egyesület 1831-ben, a többi 1832-ben és 1833-ban alakult. Toldy Ferenc egy fiktív levél formájában megfogalmazott s Pest és Buda 1833-i állapotát, intézményeit bemutató írásában elismerően nyilatkozik a két pesti kaszinó működéséről s szól a kaszinók számának gyarapodásáról Magyarországon és Erdélyben, melegen méltatva művelődési és társadalmi jelentőségüket.
1837-ben és 1838-ban – Kossuthnak és a pozsonyi országgyűlési fiataloknak elfogatása után – ismét a szokásosnál jóval több kaszinó alakul, s ugyancsak jelentékenyen emelkedik a különböző egyesületek száma az 1840-es évek első felében Kossuth Pesti Hírlapbeli agitációja és a Széchenyi-Kossuth-vita nyomán.
Az ország egész területét behálózzák ezek az egyletek, amelyek mint a függetlenségért és polgárosodásért folyó reformkori, ,küzdelem fontos szervezetei és a korszerű műveltség ápolói és népszerűsítői, jelentékeny szerepet töltenek be a reformeszmék terjesztésében és az 1848-1849-i események előkészítésében, de a reformkori olvasóközönség gyarapításában, és nevelésében is. Egy-egy megyében több helységben is alakultak kaszinók és olvasótársulatok, Békés megye területén pl. az alábbi településeken működtek “casinoi társulatok” a reformkorban: Gyulán, Békéscsabán, Szarvason (kettő), Békésen, Mezőberényben és Orosházán – ahogy ez Békés megye főnökének, Bonyhádi Gyulának (eredeti nevén Perczel Gyula, Perczel Mór testvére), a nagyváradi császári és királyi főispánhoz, Dőry Gáborhoz küldött 1851. szeptember 18-i jelentéséből kitűnik.
Mindezek a társulások működésüket Széchenyi programja szellemében kezdték meg, de – tagjaik társadalmi összetétele és politikai nézete szerint – később számos kaszinóban érvényesültek Kossuth reformtörekvései és más radikális korabeli nézetek is. Bár alapszabályaikban politikai célokat nem fogalmaznak meg, tevékenységükre hamarosan felfigyel a bécsi udvar és Sedlnitzky, a rendőrhatóság vezetője. A király utasítására már
1833-ban elrendeli titkos megfigyelésüket és ellenőrzésüket. Az alapszabályokban körvonalazott célok a művelődésre, közös olvasásra, önművelésre, közhasznú ismeretek terjesztésére, a jó és szép iránti érzés felébresztésére és terjesztésére, a közértelem előmozdítására, a véleményben és helyzetben különbözők közeledésére, a csinos és kellemes társal-kodásra s egyéb hasonló művelődési és társadalmi feladatokra vonatkoznak elsősorban, és ezek elérése érdekében tartják szükségesnek lapok és könyvek megszerzését és olvasását is.
Az önművelési és társalgási célok mellett azonban számos egyesület olyan egyéb polgári és nemzeti jellegű törekvéseket is megfogalmaz alapszabályaiban, amelyek egybevágnak a reformpolitika művelődési, gazdasági, nevelési és emberbaráti irányával, mint pl. a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem fejlesztése, a szépművészetek, az irodalom és színház támogatása, a magyar nyelv kiművelése, a városiasodás és civilizálódás előmozdítása, az erény és jóízlés gyarapítása, a szegények segedelmezése stb., stb.
A Kaposvárott 1828-ban megalakult olvasó társaság felállítására pl. azért került sor, mert létrehozói meg voltak győződve arról, hogy “minden józan pallérozásnak és erköltsösségnek legnagyobb előmozdítója a jól választott munkák olvasása, és az olvasottakról való barátságos értekezés…” Az 1829-ben “társalkodási egyesület” néven keletkezett szegedi belvárosi kaszinó már egészen széles körű programot vázol fel alapszabályaiban, kimondván, hogy “a társaság egyik célja »az olvasás mellett a kellemetes, hasznos és tanuságos szórakozás és társalkodás«, a »pallérozottabb« lakosságnak közös mulatságok rendezése, a vándorszínészet állandósítása, a magyar ruha, erkölcs, divat, zene és tánc felkarolása…. Az emberi nyomor enyhítése, emberbaráti áldozatkészség fokozása, közszükségletek kielégítése, gazdasági, művelődési és emberbaráti egyesületek alapítása és a nyilvános élet tökéletesítése”. A békéscsabai kaszinó Jegyzőkönyve szerint az egyesület fő célja “a hírlapoknak s könyveknek megszerzése s az által maga az olvasás”, de “az olvasási s eszmecserélési komoly célon kívül még a kedélyvidító mulatságot s társalgást is óhajtja”.
Az alsósiménfalvi nemes székely ifjúi egyesület, mivel fiatal tagjainak “az eddig folyt céliránytalan tanulásmód miatt, mint falusi gazdaságra készülendőknek, közelebbről érdeklő hasznos ismeretek hiányával kelle maradniok”, oly célt tűz maga elé, “hogy azokban tökéletesítené magát, mellyek egy mezei gazdának gyönyörűségére, hasznára és dicsőségére szolgálnak”. Számtant, mértant, honi törvényeket és helyesírást kíván nekik tanítani, “mellyre nézve célszerű könyveket szerzett és szerez”, de gyakorlati gazdasági ismereteket is nyújt, segít a pusztuló épületek rendbehozásában, küzd az alkoholizmus és a szerencsejáték ellen.
Baja “szebblelkű polgárai” jótékony olvasó egyesületet alapítottak “a polgári jólét és közboldogság kifejlése” érdekében: A “mulatva-oktató, szívet s lelket egyaránt művelő, a munka után ártatlan időtöltést s édes örömöket szülő” olvasás és társalgás mellett azonban – az egyesület elnevezésének megfelelően – jótékonysági, emberbaráti célt is tűztek maguk elé: a szegények segedelmezését az egyesület pénztárából. A példákat és idézeteket tovább szaporíthatnánk, az eddigiek alapján is nyilvánvaló azonban, hogy e reformkori egyesületek fő célja, vagy legalábbis egyik legfontosabb célja tagjaik műveltségének emelése volt lapok és könyvek olvastatása által.
A kaszinók, társalkodó egyletek és olvasó egyesületek közönségszervező tevékenysége a társadalom minden rétegére kiterjedt. Számos egylet bármely rendű, rangú, foglalkozású és felekezetű egyént felvett tagjai közé s ezzel a különböző társadalmi osztályok és rétegek közeledését szolgálta. A Beregszászi Kaszinónak (ezen a néven alakult 1841-ben, de hamarosan Beregi Olvasó Egyletnek nevezte magát, s ez szintén arra utal, hogy e reformkori egyletek közt nincs éles határvonal) mindenki tagja lehetett, “ki nemes magaviseletéről ismeretes, s a többi tagokkal egyformán minden rendszabálynak magát aláveti”. Nemcsak nemeseknek, hanem polgároknak, felekezeti tekintet nélkül is mindenkinek, izraelitáknak is lehetséges volt a belépés a kaszinóba. A békéscsabai kaszinóba is beléphetett “akármely renden levő, jó erkölcsű s illendő magaviseletéről ismert férjfiú”. Sok más esetben azonban a kaszinói tagság összetételében is érvényesült a feudális jellegű társadalmi, foglalkozási vagy felekezeti tagozódás, illetve tudatos megkülönböztetés. A Budai Olvasóegylet pl.1843-ban alapszabályaiban még azt mondta ki, hogy “tagja lehet rang és nem külömbség nélkül mindenki, ki az egylet bizalmára érdemesíttetik”. Az egyesület újjáalakulásakor, 1846-ban azonban a Jelenkor névtelen cikk írója felháborodásának és aggodalmának ad kifejezést azon hír miatt, hogy az “új egylet a tagok felvételében a réginél ovakodandóbb lévén, abba holmi mesterember s kereskedő legények, minthogy (halljuk!) ezeknél kevés biztosság vagyon, nem fognak bevétetni; már édes híresztelő uraim! …azt, hogy önök a budaiak rovására budai olvasó egyletet alapítván, ebből aztán a budai polgárokká leendő, becsületes kereskedő és mesterlegényeket kizárni készülnek, rosszalás nélkül nem hagyhatni, s arra ezen felszólalásunk némi ellenkészületül szolgáljon.” Van is rá példa nem egy esetben, hogy ugyanazon városban két vagy több egylet működik egymás mellett más-más társadalmi összetételben és tartalommal. Nagykőrösön 1838-bon Olvasó Társaság alakul, amelynek tagjai főként nemesek és nemesi értelmiségiek; míg 1844-ben Közönséges Olvasó Társaság néven a városi polgárság hozza létre a maga egyesületét. Debrecenben az 1833-ban szervezett kaszinóból – melynek részvényesei többségben a környéken élő vidéki nemesek és a városi magisztrátus tagjai voltak s csak kisebb részben polgárok – a tagok közti társadalmi ellentétek miatt kiváltak a polgári elemek és 1841-ben megalakították a Polgári Kaszinót. (A régi egylet Úri kaszinó néven működött tovább s egyesülésükre 1848-ban, a forradalmi események hatása alatt került sor, Polgári Kaszinó néven. Szegeden három, más-más társadalmi összetételű kaszinó, illetve társalkodó egyesület is működött a reformkorban a Palánki (Belvárosi) Kaszinó (1829) a földbirtokos nemeseket, a megyei és városi tisztviselőket, a gazdag kereskedőket és iparosokat, azaz az előkelő és vagyonos rétegeket tömörítette; a Felsővárosi Társalkodási Egyesület (1837) az “értelmes polgárok” egyesülete volt, az Alsóvárosi Társalkodó Egyesület (1839) pedig – amelyet “gyékénykaszinónak” gúnyoltak – az “őstermelő gazdák” társulása. Más-más helységekben egy-egy réteg alakította meg a maga kaszinóját vagy olvasóegyletét. A budavári kaszinóegyletben és Erdélyben a marosvásárhelyi kaszinóban főrangú személyek és magas rangú tisztviselők alkotják a tagság nagy részét. A pesti Nemzeti Kaszinón kívül e két egyletben található a legtöbb arisztokrata és magas állású személy.
A kaposvári olvasószobát vagy a szombathelyi kaszinót a megyei rendek és a városi polgárok alapítják. Polgári egyletek is számos helyen működnek: pl. Baján jótékony olvasóegyesület, Kőszegen magyar olvasóegyesület, Miskolcon polgári egyesület, Nagybecskereken pedig polgári kaszinó néven . A bajai jótékony olvasóegyesület vezetőségében – a város bírája és a városi orvos mellett – aranyművest, építőmestert, ácsmestert, kereskedőt is találunk. A miskolci polgári egyesület alapszabályainak 4. pontja szerint: “Az Egyesületet kormányzó tagok csupán egyházi személyekből és mesteremberekből fognak választatni.” A tagság többsége városi polgár volt. A nagybecskereki polgári kaszinó tagjainak névsorában nagyon sok német és délszláv polgár is szerepel.
A vidéki birtokosok, és értelmiségiek sem maradnak ki a gyorsan terjedő kaszinómozgalomból; többek közt Bükön és Kiscellben (Celldömölkön) kaszinót, Szilsárkányban Rábaközi olvasótársaságot alapítanak. Az 1836 körül keletkezett büki kaszinó alapítója Szente György tanító volt, tagjai a helybeli nemes családokból (felsőbüki Nagy, Guóth, Jánosa, Komjáthy, Fejér, Berzsenyi stb.) kerültek ki, de egyszerűbb emberek is olvashattak a kaszinóban. A kiscelli kaszinó két igazgatója, Békássy Imre Vas megyei másodalispán és felsőbüki Nagy Sándor, tagjai pedig elsősorban “birtokos urak”. A szilsárkányi Rábaközi olvasótársaság elnöke Hőgyészy Pál alispán, a tagsága a helységben és környékén élő “nagyszámú úri rend” köréből került ki. Az olvasótársaság 1836-ban tiszteletbeli tagjává választotta Széchenyi Istvánt, aki ezt levélben köszönte meg.
In: Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. (Részletek 1)