Nemzeti tanácsok megítélése Szerbiában : Civilek

Abból a laikusok számára is könnyen érzékelhető, de már ko-

rántsem magától értődő módon értelmezhető jelenségegyüt-

tesből szeretnék kiindulni, amely a szerbiai nemzeti tanácsok

rövid történetét körbeöleli. Aki egy kicsit is érdeklődik a ki-

sebbségi intézményrendszerek iránt, az a sajtóból azt tapasz

–

talhatja, hogy a nemzeti tanácsok, a személyi elvű autonómia

e sajátos, szerbiai intézményei egészen más politikai és politi

–

katudományi megítélés alá esnek a nemzetközi, mint a hazai

diskurzusokban. Ez az ellentmondásoktól terhelt, párhuzamos

megítélési ív nem csak a szerb, de a vajdasági magyar média

közvetítette értelmezések követésével is jól kivehető. Ugyan-

akkor az anyaország és a Kárpát-medence autonómia-diskur-

zusaiban a nemzeti tanácsok megítélése pozitív. (Bár azok

önmagukban való elégtelensége itt is sokszor szóba kerül.) A

nemzetközi szaksajtóban is pozitív a megítélésük. Itt azt kell

kiemelni, hogy a kisebbségi intézményrendszer tárgyalása nem

tartozik sem a politikatudomány, sem a társadalomelmélet főá-

ramába (a kérdést a demokratizálódással a „szakma” amolyan

önmegoldó folyamatnak véli). Ezzel a trenddel a Szerbiában

sokkal több negatív felhanggal övezett köz- és szakmai véleke-

dés semmiképpen sincs összhangban. A jelen szöveg e kettős-

ség hátterét, okait és céljait, próbálja meg felmutatni.

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti

Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást

biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című ki-

emelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A szöveg első változata és a tanulmány lezárása közöt-

ti fél év során is intenzíven zajlottak a szerb társadalomban a

nemzeti tanácsokkal kapcsolatos szakmai és médiadiskurzu

–

sok. Azok még a kézirat leadásakor sem jutottak nyugvópont-

ra. Így a politikaelméleti értelmezés mellett felhasználni kívánt,

a vizsgálat alá vont diskurzusban érvkészletül szolgáló politi

–

kai elméletek szerepe sem ítélhető meg teljes bizonyossággal.

Nagy biztonsággal lehet azonban következtetni azok esetleges,

az intézmény kritikájának instrumentalizáló funkciót betöltő,

rövid távú ’feladataira’. A nemzeti tanács-vita arra is ráirányítja

a figyelmet, hogy a szerbiai politikai kultúra (melynek szerves,

bár a többségi trenddel nem teljesen analóg, részét képezik a ki

–

sebbségi közösségek politikai „viselkedését”, megnyilatkozá

–

sait befolyásoló minták és elképzelések is) sem kedvez az inno-

vatív intézmények működés során történő kiteljesedésnek. Az

is nyilvánvalóvá vált (különösen a nemzeti tanács-törvényről

folyó közvita ismeretében és a rá vonatkozó alkotmánybírósági

döntést követően), hogy a politikai intézményekkel kapcsolatos

felemás tranzíciós szocializáció is „intézményesült” az elmúlt

szűk másfél évtized során. (E jelenség mögött vélhetőleg az a

helyzetértékelés lelhető fel, amely a rendszerváltozás nyomán

demokratikus elvárásként kialakítandó intézmények szüksé

–

gességét külső kényszerként éli meg a társadalom, s a politi-

kai elit, minek következtében a mindennapi használat során

többnyire ösztönösen, de nem egyszer tudatosan is, igyekszik a

politikai aréna formális kellékeivé redukálni azokat. Ilyen [ön]

védelmi mechanizmusok épültek be pl. az alkotmányba, illetve

több, már érvénybe lépett szabályozáshoz kapcsolódó intézke-

dés elodázása is e folyamat részeként ’nyer értelmet’.)

1. A nemzeti tanácsok politikaelméleti szerepe

Ahhoz, hogy a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos vitákat ér

–

telmezni tudjuk, nem árt előzetesen tisztázni, hogy mi teszi

szükségessé az ilyen jellegű politikai intézményeket. Szüksé-

gesek-e egyáltalán? – hangozhatna a szkeptikus, de nem min-

den előzménytől mentes felvetés. A politikatudományban a

szakosodást és a részterületek összetartozását, kölcsönhatását

egyszerre megjeleníteni hivatott háromszögének

az intézmé

–

nyeket vizsgáló része, az ún. polity-kutatás csak nagyon ritkán,

a kisebbségi jogok és jogintézményekkel is foglalkozó peremte

–

rületen találja magát szembe a kisebbségi intézmények kérdés

–

körével. Ez a jobbára interdiszciplináris terület is sokkal inkább

leíró, semmint elméleti, ne adj isten normatív (előíró) jellegű.

Azaz a politológia reputációját nem igazán növeli a kisebbségi

közösségek szemében azon mulasztás, ami e téren felróható a

tudományterületnek.

A politikaelmélet általában beéri azzal, hogy demokratikus

deficitkén kezelje a politikai rendszerben észlelhető kisebb-

ség-specifikus anomáliákat. Álláspontom szerint ezek a jelen-

ségek korántsem tudhatóak le ennyivel. Azok ugyanis nem

puszta demokratikus deficitek. (A demokratikus intézmények

működtetése során fellépő, a működtetőknek felróható elég-

telenségek. A rossz gyakorlatok megjelenései.) Hanem a de-

mokrácia deficitjei: a többségi elvű döntéshozatal belső ellent-

mondásai során fellépő anomáliák, amelyek elsősorban nem

az intézményeket működtető (jó esetben gondatlan, rosszabb

esetben elnyomó) többségi társadalom számlájára írandóak,

hanem a demokrácia lényegi (immanens, endogén) sajátossá-

gai. Ezeket a többségi elvre alapuló demokráciák önmagukban

A háromszög az angolszász nyelvterületen külön szakszavakkal jelölt

részterületekben csúcsosodik ki: polity (a politikai intézményekkel foglal

–

kozó politológia), politics (a politikai küzdelemmel, a pártpolitikával fog-

lalkozó politológia) és (public) policy (a köz-/szakpolitikai folyamatokkal

foglalkozó politológia). A kontinentális nyelvekben ezekre nincs elkülönült,

egyszavas, a részterület jellegét annak teljességében megragadni képes

megnevezés, ezért a szakma az angol háromszögelési pontokat használja

(vö.: Gajduschek-Hajnal, 2010, 17–19).

Ez annak tükrében válik igazán szimptomatikussá, ha arra gondolunk,

hogy a politikai és a közgondolkodás mekkora terjedelmet szentel a demok

–

ratikus intézmények vizsgálatának, nem ritkán – s ez a posztszocialista tér

–

ségben mutatkozik csak meg ’igazán’ – a számonkérésének.

nem képesek „kezelni”. A belőlük eredő társadalmi feszültsé-

gek kiküszöbölésére, csökkentésére, a politika alaptermészetét

megjelenítő, mindenkire kötelező döntések hatékony megho-

zatalára külön kiegészítő intézményeket tanácsos kialakítani

(erről bővebben lásd: Pap, 2013).

Autonómia és integráció a címe Joseph Marko professzor

majd két évtizede megjelent könyvének, amelyben a kisebb

–

ségek helyzetének rendezését célzó jogi intézmények össze

–

hasonlítására vállalkozik (Marko, 1994). A bő félezer oldalas

kötet fő erénye, hogy a létező és tervezhető politikai eszköztár

vizsgálata mellett a kisebbségi lét és annak politikai kontextu-

sául szolgáló nemzetállam fogalmi kereteinek az áttekintését is

végig tudja vezetni. Máig sem készült alaposabb monográfia a

kisebbségi problémák jog- és politikaelméleti megragadása cél-

jából.

Marko azóta számos kötet összeállításában vett részt. A

kisebbségi kérdések kutatása terén meghatározó európai szin

–

tű kutatóbázis, a bolzánói/bozeni Európa Akadémia (EURAC)

Kisebbségjogi Intézete (Institute for Minority Rights) adta en-

nek a munkának a keretet. Az itt született tanulmányokat „Et-

nischen Minderheiten und regionale Autonomien” (Etnikai ki

–

sebbségek és regionális autonómiák) sorozatcím alatt a Nomos

kiadó jelentette meg.

Joseph Marko professzornak az EURAC

sorozatot megelőző, de annak irányultságát meghatározó, ám a

kelet-közép-európai hivatkozásokban csak ritkán felbukkanó,

máig kevésbé ismert Autonómia és integráció c. kötetét különö-

sen fontosnak tartom kiemelni a vonatkozó szakirodalomból.

Az ő elméleti alapvetéseiből kiindulva lehet a nemzetállamok

végét hirdető nyugatias normatív elméleti keretet empirikus

alapokon vitatva a kisebbségek helyzetét korrigálni igyekvő in-

tézményeket újraértelmezni. Ezen intézmények sorában, mint

A kisebbségi témákat feldolgozó munkák – így pl. Győri Szabó Róbert

könyve Kisebbség, autonómia, regionalizmus – leíró jellegűek, kisebbségel-

méleti kérdéseket csak ritkán érintenek (vö.: Győri Szabó, 2006).

A sorozat köteteiből néhány, a Nyugat-Balkán kisebbségi problémáit fog-

lalkoztató kötet megtalálható a tanulmány végén, az irodalomjegyzékben.

egy új, ízig-vérig XXI. századi megoldás illeszkedik a nemze-

ti tanácsok szerbiai rendszere. Egy szükséges, bár önmagában

messze nem elégséges megoldási módja a többségi elvű dön-

téshozatal (demokratikus politika) által strukturálisan létreho-

zott hátrányos helyzetnek, ami a kisebbségi közösségeket auto-

matikusan sújtja.

2. A nemzeti tanácsok kialakulása Szerbiában

A nemzeti tanács elnevezés – ahogy azt Várady Tibor vonatko

–

zó előadása

alapján tudhatjuk – már a trianoni döntés előtt, az

első világháborút lezáró intézményi vákuumban felvetődött.

Egy alulról megfogalmazott – ma úgy mondanánk: bottom up

– kezdeményezés volt az első formája. Egy későbbi háborús

helyzetben, ismét alulról és az intézmények hiányaként, azok

jövőre vonatkozó követeléseként jelent meg újra, az ideiglenes

nemzeti tanács a NATO-bombázások korában (Mátyus, 2011,

235). A miloševići időkben körvonalazódott az első ilyen jel-

legű követelés, amely a szerbiai rendszerváltást követően az

új, immár demokratikus alapokon szerveződő politikai, s azon

belül a kisebbségi intézményrendszer sarokköve lett. Ennek

első, számon is kérhető, forrása a Törvény a nemzeti kisebb-

ségek jogainak és szabadságainak védelméről. A törvény IV.

részének 19. szakasza tartalmazza az első, külön jogszabályban

még nem rendezett, intézmény felállítására való jogosultságát

a szerbiai kisebbségi közösségeknek:

„A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai

19. szakasz

Az önkormányzatra való joguk megvalósítsa érdekében a nyelvhasz-

nálat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra terén, a nemzeti kisebbsé-

Várady Tibor 2014. február 13-án tartott előadást a Budapesten, a Ma-

gyar Külügyi Intézet Kávé és külpolitika rendezvénysorozatának keretében

„Nemzeti tanácsok Szerbiában, egy alkotmánybírósági ítéletsorozat tük

–

rében” címmel. Ott mutatta be a családi archívumukban fellelhető, az első

magyar nemzeti tanács megalakulását célzó kezdeményezésről tanúskodó,

1918-as dokumentumot.

gekhez tartozó személyek kisebbségi nemzeti tanácsot választhatnak (a

továbbiakban: tanács)

A nemzeti tanács jogi személy.

A nemzeti tanácsnak az adott nemzeti közösséghez tartozó személyek

összlétszámától függően legalább 15, legfeljebb 35 tagja van, akiket

négy éves időszakra választanak meg.

A tanács alapszabályát és költségvetését az alkotmánnyal és a törvény-

nyel összhangban hozza meg.

A tanács működését a költségvetésből és donációkból (adományokból)

pénzelik.

A megválasztott nemzeti tanácsok nyilvántartását az illetékes szövet-

ségi szerv vezeti.

A tanács képviseli a nemzeti kisebbséget a hivatalos nyelvhasználat,

az oktatás, a nemzeti kisebbségi nyelven való tájékoztatás és a kultúra

területén, részt vesz az e kérdésekről való döntés folyamatában vagy

maga dönt és e területeken működő intézményeket alapít.

Az állami szervek, a területi autonómia vagy a helyi önkormányzat

egységének szervei a 7. bekezdésben foglalt kérdésekről való döntésho-

zatal alkalmával kikérik a tanács véleményét.

A tanács az e szakasz 8. bekezdésben említett hatalmi szervekhez for-

dulhatnak mindazon kérdések kapcsán, amelyek kihatnak a nemzeti

kisebbség jogaira és helyzetére.

A 7. bekezdésben említett területekkel kapcsolatos meghatalmazások

egy része átruházható a tanácsokra, az államnak pedig biztosítania

kell az ezen illetékességek gyakorlásához szükséges pénzeszközöket.

Az e szakasz 10. bekezdésben említett meghatalmazások kerete és faj-

tája megállapításakor tekintetbe veszik a nemzeti tanács követelését.

A nemzeti tanácsok az önkéntesség, a választhatóság, az arányosság

és a demokratikusság elve alapján létesülnek.

A nemzeti tanácsok megválasztásának a szabályait törvény rendezi”

Ennek nyomán álltak fel az elektori (indirekt) úton megválasz-

tott első nemzeti tanácsok, így a Józsa László elnökölte (első)

Forrás: Szerbia és Montenegró Államszövetségének Hivatalos Közlönye,

11/2002. = http://www.vajma.info/docs/torveny-a-nemzeti-kisebbsegek-jo-

gainak-es-szabadsagjogainak-vedelmerol.doc

Magyar Nemzeti Tanács is. A nemzeti tanács-törvény

hatályba

lépéséig, 2009. szeptember 11-ig ez volt az irányadó jogforrás

a nemzeti tanácsok működtetésénél. Most nem célom az intéz-

mény kialakulásának jogi és politikai történetét

részletesen be

–

mutatni, így itt csak a máig (2014. február) érvényben lévő, de a

közvita és az Alkotmánybíróság vonatkozó döntése

nyomán

immár várhatóan nem sokáig egzisztáló törvény magyar és an

–

gol nyelvű elérhetőségeit teszem közzé,

ezt követően rátérek

az intézmény vitatott szerepköreire. (A 2010-es direkt választá-

sok

már az új – a jelenleg is zajló diskurzus során górcső alá

venni kívánt törvény alapján kerültek lebonyolításra.)

L.: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól. A Szerb Köztársa-

ság Hivatalos Közlönye, 72/2009. sz.

Erről, a részletekbe is belemerülve több tanulmányt is írtunk Sarnyai Csa

–

ba Mátéval. A fontosabbak: The formation and transformation of the mino-

rity- and regional institutional system in Serbia of the new millennium (Sar-

nyai-Pap, 2010), Personal autonomy and/or National Councils in Vojvodina

(Sarnyai-Pap, 2011), Regionalizáció/-izmus és/vagy kisebbségi intézmény-

rendszer a területi és a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó kihívások

kezelésére (Pap, 2010).

L.: http://www.ustavni.sud.rs/page/view/sr-Latn-CS/88-101942/poje-

dine-odredbe-zakona-o-nacionalnim-savetima-nacionalnih-manjina-ni-

su-u-saglasnosti-sa-ustavom

http://www.vajma.info/docs/torveny_nemzeti_kisebbsegek_n_t.pdf,

http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-ma-

gyar-nyelven, http://www.seio.gov.rs/upload/documents/ekspertske%20

misije/protection_of_minorities/law_on_national_councils.pdf

A törvény alapján, a névjegyzéket felállító kisebbségi közösségek direkt

módon választhatták meg nemzeti tanácsaikat. Azok a kisebbségek, ame-

lyeknek a tagjai nem iratkoztak fel a kellő arányban, továbbra is elektori

úton választhatott maguknak nemzeti tanácsot: „A nemzeti tanács megvá-

lasztása közvetlenül, vagy elektori gyűlés útján történik. A nemzeti kisebb-

ségek önállóan döntenek arról, hogy a két módszer közül melyiket részesítik

előnyben. A nemzeti tanácsot közvetlenül választják, ha a választás kiírásá-

nak napjáig a nemzeti kisebbség választói külön névjegyzékébe a nemzeti

kisebbséghez tartozók legutóbbi népszámlálás szerinti 20%-kal csökkentett

összlétszámának több mint az 50%-át felvették.” (Törvény a nemzeti kisebb-

ségek nemzeti tanácsairól. IV. rész, 29. szakasz).

3. A többségi társadalomnak a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos

kifogásai

Az alkotmánybíróságokat manapság egyrészt mindenekfelett

álló, megkérdőjelezhetetlen autoritásként kezelik, másrészt vi-

szont a posztszocialista országoknak a hatalom formális meg

–

osztására létrehozott intézményeinek függetlenségét is szokás-

ba jött kétségbe vonni. Ez a kettősség a leginkább szembetűnő

módon Szerbiában jelentkezik. Minden ember által létrehozott

intézmény, így a politika és a jogrendszer adott orgánuma is,

konkrét társadalomtörténeti összefüggésben alakul ki, s parti

–

kuláris viszonyok között működik. Egyik se lehet sokkal jobb

eredmények ’leadására’ alkalmas, mint amilyen eredményekre

az őt működtető közeg (intézmények) és az azokat alkotó egyé-

nek (választók) képesek.

Az alkotmánybíróság eredeti funkciója szerint a jogura

–

lom és azon belül a demokrácia őre. Ilyetén csak olyasmi fe-

lett tud őrködni, amit a minősített többség (az alkotmányozó

’népakarat’) kihoz magából. A minősített többséget ízlésünk és

vérmérsékletünk szerint mi is minősíthetjük. Kétségbe vonhat-

juk a minőségét. De attól még az – a szűken vett demokratikus

kritériumok betartásával – legitim, s így a nekünk nem tetsző

döntései is azok. Szokás megkérdőjelezni a szerbiai jogrendszer

prominenseinek pártatlanságát. Bizonyára nem teljesen alapta-

lan az a bírálat, mely szerint a pártokhoz való kötödés megha

–

tározó egy-egy poszt elnyerésénél. Ez azonban még nem teszi a

rendszer egészét illegitimmé. Ez a szelekciós gyakorlat 2000 óta

folyamatosan jelen van, s így mindkét oldal pillanatnyi domi

–

nanciája mellett érvényesült. Olyanról is tudunk pl. a magyar

politikai közelmúltból, hogy egy-egy korábban párthoz/ideoló-

giához kötődő jogtudor alkotmánybíróvá való megválasztását

követően az előéletéből levezett elvárásokkal ellentétes állás-

pontra helyezkedett. A szakmaiság nincs eleve vesztésre ítélve,

s ezt Szerbia esetében sem lenne illendő eleve kétségbe vonni.

A jogbiztonságtól csak a megszületett/érvényben lévő sza-

szük. Azt azonban magam sem vitatom, hogy más a szereple-

hetősége egy, a médiából és egy, a médiáért élő ‚közgondolko-

dónak’. Ám ezt a két, markánsan elkülönülő pozíciót nem csak

az ellentábor tekintetében lenne illő szem előtt tartani vitáink

folytatása során…

Nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a nemzeti taná

–

csok intézménye Szerbiában azért jött létre, hogy a többségi

elvű döntéshozatal strukturális hiányosságait — a kultúra, az

oktatás, a média- és a nyelvhasználat terén — enyhítse. A kiala-

kított rendszer egyik sarkalatos pontja a kisebbségi névjegy-

zék. Ennek szerepéről törvény rendelkezik (s a tervezett mó-

dosítások is – jelenlegi ismereteink szerint – tovább pontosítják

a névjegyzék kialakításának és felhasználásnak körülményeit).

Felvetésem a névjegyzék demokratikus részvételt kiteljesítő

potenciálját emeli ki. Azt, hogy az előírt, eredetileg csak köz-

vetlen választás lehetőségét biztosítani hivatott adminisztratív

feltétel, miként válhatna a demokratikus döntéshozatal inno

–

vatív médiumává. A kisebbségi közösségek mind létszámuk-

ban, mind a többség által átengedett döntéshozatali részterüle-

tek tekintetében alkalmasaknak látszanak a közvetlen politikai

részvételt célzó innovációk meggyökereztetésére. A német

tervezési sejtek (Planungszellen) eljárásainak és a közpolitikai

kör digitális platformon történő elmélyítésnek esetén e kisebb-

ségi közösségek nemzeti tanácsai hatékonyabbá és megalapo

–

zottabbá lennének képesek tenni döntéshozatalaikat, amelyek

a többségi elv alapján működők számára is átvehető demokrá-

ciaelméleti és döntéstechnikai tapasztalttal szolgálhatnak. Egy

ilyen program nem ’inkubátorterületen’ szimulálódna, hanem

empirikusan létező, teljes életvilágot képező társadalmi cso-

portokat tudna a demokráciaelmélet által már elég részletesen

körülírt gyakorlati fejlesztésbe bevonni. A digitális platformo-

kon szerveződő médiatartalmak speciális kisebbségi viszony-

latban tényleg „irányadóak” lehetnének. Nagy esély van arra,

hogy ezek a relatíve kicsiny létszámú, média által (is) összetar-

tott életvilágok legyenek a ”terepasztalai” egy, a többségi elvű

döntéshozatalon túlra tekintő politikának: A politika a min-

denkire kötelező döntések meghozatala. Se több, se kevesebb.

Innovatív akkor lesz, ha a többségi elv – számunkra egyértel

–

mű és naponta megtapasztalt – strukturális ellentmondásain

felül próbál emelkedni. Ennek azonban az az egyik előfelté-

tele, hogy nem próbál meg erőszakosan lenyomni döntéseket

az érintettek torkán. Egy másik, hogy az éppen „ellenzékben”

lévő álláspontok képviselői is érvényesnek tekintik a megho-

zott döntéseket. Ezeket nem lesz könnyű elérni.

Amiben biztos vagyok: egy szabad, független és aktív

részvételre sarkalló média közreműködése nélkül garantáltan

nem fog sikerülni.

6. Javaslat a kisebbségi intézmények megalapozottabb használatának

elősegítésére

A kisebbségi intézményrendszer, s azon belül a perszonális

autonómia (nemzeti tanácsok), mint új intézményi forma lét-

rejöttének, struktúrájának és működési logikájának a média

munkatársai számára történő bemutatása alapvető fontosságú.

Állandó (heti off-line, és napi on-line) fórum teremtése lenne

szükséges a közösséget érintő szak- és közpolitikai témák nyil-

vános megvitatására; a felmerült közszolgálati igényeknek és

elvárásoknak közvetítése; közérthető médiafelület működteté-

se a témában eddig elért kutatási eredményeknek és a további,

még csak körvonalazódó lehetőségeknek az érintettekhez való

eljuttatása céljából.

Egy ilyen projekt sikeres működéséhez külső, szakpoliti-

kai és médiamenedzseri tanácsadók munkájának a bevonása

lenne szükséges. Ennek érdekében négy célzott, a szerbiai ki-

sebbségi intézmények rendszerváltás (2000) utáni kialakulását

és működését bemutató, tudományos alapú tanulmányterület

lenne elengedhetetlen. Ezek a fentebb tárgyalt politikatudomá-

nyi háromszög (polity, politics, policy) és a média, mint „ne-

gyedik hatalmi ág” közpolitikai szerepe. Ezeknek a kisebbségi

intézményrendszer megértése és működtetése szempontjából

kulcsfontosságú politikatudományi szakterületeknek az ered

–

ményeit köznyelvi, leegyszerűsített formában és az eredeti,

forrásverzióban is az érintett (a vajdasági magyar) és a tágabb

médiafogyasztó közönség rendelkezésre kellene bocsájtani (a

tanulmányok szerb, angol és német nyelven való hozzáférhe

–

tőségét is meg lehetne oldani, ami a közösség törekvéseinek

megalapozását nagyban elősegíthetné).

A részletes tanulmányozásra érdemes politikatudományi területek

vázolása:

A 2000 utáni kisebbségi intézmények kialakulása: a

választási rendszer kisebbségi vonatkozásai, a kisebb

–

ségekről szóló 2002-es törvény, a 2006-os alkotmány

kisebbségi vonatkozásai, a választási rendszer (a kisebb

–

ség-specifikus elemek bevezetése, funkciója és haszná-

lata), a nemzeti tanácsok intézményének kialakulása, az

első NT-k, s az 2009-es NT-törvény, valamint a 2013-as

közvita illetve a vonatkozó alkotmánybírósági döntés

kisebbségpolitikai vonzatai.

A magyar kisebbség mobilizációja a szerbiai választáso

–

kon: A 2000 óta lezajlott szerbiai választásokon a magyar

közösség részvétele, eredménye mindhárom választási

szinten, külön kitérve az köztársasági elnökválasztások

legitimációs szerepére is valamint az NT-választásokra is.

3. A nemzeti tanácsok szerepe a kisebbség-specifikus köz-

politikák terén: a közpolitika (szakpolitikák) fogalma,

a perszonális autonómia közpolitika-alkotási lehetősé-

ge, az első és a második MNT közpolitikai eszköztára,

eredményei, a működés mérlege.

A média szerepe a szerbiai magyar kisebbségi közösség

politikai akaratképzésében: a média politikai kulcssze

–

repe, a közmédia lehetőségei kisebbségi körülmények

között, a magán alapítású kiadványok/felületek közmé-

diai szerepe, lehetőségei. A tájékoztatás és a vélemény

–

formálás kihívása.

A tudatos, a közügyekben tevékenyen résztvevő polgári

közösségek ethosza máig nem alakult ki Szerbiában, az itte-

ni magyarság köreiben is csak nyomokban lelhető fel. A többi

szerbiai kisebbségi közösség sincs túl jó helyzetben e tekintet

–

ben. A közérdekű témák teljesen a margóra szorulnak. A polgá-

rok döntő többsége nem bízik sem a politikai érdekhordozók-

ban (pártokban, lobbi-szervezetekben), sem a nyilvánosságot

alkotó médiumok érdekmentességében. A témák nem az ún.

bottom up módon, alulról felfelé áramolva, kerülnek terítékre.

Még az olyan, világszinten is irányadó, máshol joggal a köve

–

tendő megoldások (best parcticis) listájára felkerülő intézmé-

nyek, mint pl. a nemzeti tanácsok és az etnikai közösségek szá-

mára elérhető perszonális autonómia is csak a pártharcok és a

pártérdekek tükrében kerülnek “megítélésre”. Így a bennünk

rejlő lehetőségek nem jutnak el az egyes, érintett közösségek

ingerküszöbéig. Az elért eredmények sem a maguk tényle-

ges valóságában, hanem az interpretálók partikurális érdekei

mentén, kerülnek be a média körforgásába. Az előremutató

megoldások alul-, a negatív vonzatok felülreprezentálódnak.

Miközben ‘a másik oldal’ médiafelületein az “eredmény”-ként

beállított dolgok válnak túldimenzionálttá. A megoldatlan

problémák és a téves szakpolitikai helyzetértékelésre alapozott

programok pedig szőnyeg alá kerülnek. Történik mindez anél-

kül, hogy a fentebb vázoltakból levonható tanulságok ismertté

válhatnának.

A demokratikus értékek, a részvételbe vetett személyes hit

és bizalom – mely szerint minden polgár a maga szükséglete

–

inek a legjobb tudója és az érdekeinek a leghatékonyabb érvé

–

nyesítője – elhal, mielőtt igazából, közpolitikai méretekben is

hatékony módon kibontakozhatott volna. Miközben számos,

az itteni viszonyokból és hagyományokból kialakult, de kellő

mértékben nem tudatosult, speciális intézményes megoldását

a demokratikus döntéshozatalnak hagyja elsorvadni. Ezen ki-

használatlan és kellően nem tudatosított szakpolitikai lehető-

ségek értő megragadásával a saját szűkebb közösségének és az

ország egészének jólétét is pozitív irányba lehetne elmozdítani.

Az alulról szerveződő közösségek nagyobb szerepvállalásával,

meglátásaik/igényeik hatékony médiabeli megjelenítésével a

közösségi érdekek érvényesítését is sokkal magasabb eredmé

–

nyességi szintre lehet emelni.

A javasolt projekt kiemelt, a kisebbségi intézmények szerepét megér-

teni segítő céljai:

1. A közpolitika-alkotás módszereinek és folyamatának

a széleskörű megismertetése a média munkatársaival

háttérkutatások eredményeinek közérthető publikálása

és képzés révén.

2. A lehetőségek megvitatására alkalmas nyilvános on-li-

ne fórum megteremtése.

A kisebbségi közösségek rendelkezésre álló sajátos in

–

tézmények és szakpolitikai eszközök bemutatása.

4. A más etnikai közösségek sajtója és NT-ik által alkalma-

zott ‘jó megoldások’ bemutatása.

5. Közpolitikai szocializáció: a fiatalok minél nagyobb

arányú bevonása az új médiumok révén.

Aktivitások, amelyek segítenek elérni a kitűzött célokat:

Szakpolitikai témákat feldolgozó írások on-line, workshopok

az azokra jelentkező újságírók szakértők bevonásával történő

felkészítése a szakpolitikai témák sokrétű taglalására.

Tartós elköteleződések kialakítása: ‘követéses’ (visszatérő

beszámolókkal, képriportokkal) életszakasz-bemutatások.

Összegző rendezvények megszervezése, tematikus kiad-

vány (PDF-könyv) megjelentetése.

Érintettek:

A szakpolitikák közvetítésére szakosodni kívánó újságírók,

médiamunkások. A “politikum”, a különböző szintű politi-

ka-alkotó intézmények (MNT, tartományi végrehajtó hatalom,

központi szakapparátusok) egyes témák feldolgozása során

megkeresendő munkatársai.

Társadalmi kommunikáció:

A projekt maga a média közpolitika-alkotó szerepére épülhet-

ne. A jóléti közgazdaságtan azon két tételén alapulna, melyek

szerint a közigazgatás és az információ közjószág (Stiglitz). A fő

cél e két közjószág hozzáférhetővé, alakíthatóvá tétele a széles

értelemben vet közösség számára. Az on-line (blog, weboldal,

facebook) elérési módokra épülő projekt a vajdasági magyar

médiamunkások napi tevékenységét hivatott megkönnyíteni, a

képzés (workshopok) pedig az ismereteik elmélyítését és kész-

ségeik továbbfejlesztését szolgálják.

További cél: A tudomány és a média közötti kapcsolat erősítése

Elsődlegesen egy ilyen projekt révén azokat az új, világszinten

is innovatív kisebbségpolitikai megoldásoknak a megismerte

–

tését és elemzését lenne kívánatos elérni, amelyek segítik a ki

–

sebbségi közösségek közügyekben való részvételét (involváci

–

óját). A döntéshozók felé a projekt részét képező, működtetni

kívánt információ-visszacsatolási mechanizmusok (olvasói le-

velek, cikk-kommentárok, heti vélemény-barométerek, on-line

és postán visszaküldhető kérdőívek) révén, a projektben rész-

tevő társadalomtudományi szakértők segítenek feldolgozni a

döntéshozatal és a szakpolitikák körfolyamatához kapcsolatos

információkat. A kisebbségi és tartományi végrehajtó intézmé-

nyek (MNT, titkárságok) mellett a belgrádi központi kormány-

zat felé is meg kívánjuk fogalmazni az egyes időszakok tanul-

ságait a felmerülő új problémákat és a már folyamatban lévő

ügyek kapcsán körvonalazódó állampolgári és szakmai javasla

–

tokat. A cél a döntéshozók és a szakpolitikák érintettjei közötti

kommunikáció könnyítése, az információk áramlásának elő-

segítése, erre alkalmas médiaszereplők felkészítése. A projekt-

nek a Vajdaságban élő, magyarság lehetne a célcsoportja. A ‘jó

megoldások’ közkinccsé tétele által vezérelve szeretne eleinte a

felkért szakértői (társadalomtudósok) majd a projekt során erre

felkészített munkatársai (újságírók) révén élő kapcsolatokat ki-

építeni a Szerbiában és a Nyugat-Balkánon hasonló helyzetben

lévő közösségekkel (albánok, bosnyákok, romák, szlovákok,

vlachok, külhoni szerbek). Ezzel az egész térség stabilitásának

elmélyítéséhez is hozzá tud járulni a maga sajátos eszközeivel.

Várható eredmények:

A kitűzött célok teljesülésén túl, azt várom, hogy egy ilyen

projekt során a célcsoportot képező médiaszereplők, a közéle-

tileg aktív magyar közösség javára fognak fejlődni. A kutatók

és a vajdasági magyar média munkatársai a projektet követően

egyre inkább alkalmassá válnának arra, hogy a még inkább fel

tudják mérni az egyes szakpolitikai témák fontosságát, rele

–

váns kérdéseket fogalmazzanak meg a politikumot képvise

–

lő intézményi szereplők felé, s egyre magasabb színvonalon

legyenek alkalmasak a közösség ügyeinek a média általi elő-

mozdítására.

Az érintettek, reményeim szerint, gyorsan rájönnének,

hogy az on-line felületünk naprakész visszacsatolásra ad le-

hetőséget a közügyek aktuálisállását illetően. Könnyen meg-

tanulhatják azokat a lehetőségeket használni, amelyek révén

valóságossá válik az a demokratikus cél, mely szerint nem mé

–

dia van a pártok és az intézmények fennmaradásáért, hanem

azok jöttek létre az állampolgárok érdekeinek képviselete és a

közügyek megszervezésének megkönnyítése céljából, amit az

értő média mindenki számára közvetít. Mindehhez azonban

egyelőre hiányzik egy független és működőképes kutatói in-

tézményrendszer. Pedig a személyi állomány, mint a munka

előfeltételeként szükséges humánerőforrás, már a Vajdaság-

ban is rendelkezésre áll.

Hivatkozások

Gajduschek György—Hajnal György (2010) Közpolitika – A gyakorlat el-

mélete, az elmélet gyakorlta. HVG-Orac, Budapest, 410.

Győri Szabó Róbert (2006) Kisebbség, autonómia, regionalizmus. Osiris,

Budapest, 586.

Mátyus Ákos (2011): Vajdasági magyar pártok 1990 után. = Középeurópai

Közlemények 2011/3-4., No 14-15, 231–239.

Négypárti állásfoglalás: Módosítani a nemzeti tanácsokról szóló törvényt

= Magyar Szó, 2011. november 21. http://www.vajma.info/cikk/kozleme

–

nyek/1203/Negyparti-allasfoglalas-Modositani-a-nemzeti-tanacsokrol-szo-

lo-torvenyt.html

Pap Tibor (2010) Regionalizáció/-izmus és/vagy kisebbségi intézményrend-

szer a területi és a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó kihívások keze-

lésére. = VIKE (Annual volume 2010) 82-88.

Pap Tibor (2011a) Forma és tartalom kölcsönhatásai – Vita a Vajdaság au-

tonómiájáról = Középeurópai Közlemények 2011/3-4., No 14-15, 131–144.

Pap Tibor—Sarnyai Csaba Máté (2011) Szakértőt vagy politikust választa-

nak a vajdasági magyarok? = Középeurópai Közlemények 2011/3-4., No 14-

15, 240–251.

Sarnyai Csaba Máté–Pap Tibor (2010) The formation and transformation of

the minority- and regional institutional system in Serbia of the new millen-

nium = Geografica Timisiensis, vol. XIX., No: 1/21010. 77–87.

Sarnyai Csaba Máté–Pap Tibor (2011) Personal autonomy and/or National

Councils in Vojvodina, = Tonk Márton (ed.): Minority politics within the

Europe of regions, Scientia, Cluj, 251-276.

Soós Edit (2011): A Vajdaság útja az európai integrációba a Vajdaság AT

statútumának tükrében.= Középeurópai Közlemények 2011/3-4., No 14-15,

145–155.

Pap Tibor (2013) A kisebbségpolitika helye a politikatudományban. In.:

Bakó Béla (szerk.): ÚJ PARADIGMÁK II. – Kultúra és kritika a humántu-

dományokban, Szombathely-Sopron, 151–158.

Marko, Joseph (1994) Autonomie und Integration. Rechtsinstitute des Na-

tionalitätenrechts im funktionalen Vergleich. Böhlau, Bécs – Köln – Grác,

550.

Marko, Joseph (ed.) (1999) Gordischer Knoten Kosovo/a: Durchshlagen

oder entwirren?Völkerrechtliche, rechtvergleichende und politikwies

–

senschaftliche Analysen und Perspektive zum jüngsten Balkankonflikt.

Nomos, Berlin, 281 p.

Marko, Joseph – Burkert-Dottolo, Günther R. (eds) (2000): Multikulturelle

Gesellschaft und Demokratie. Nomos, Berlin, 95 p.

Lantschner, Emma – Marko, Joseph – Petricusic, Antonija (eds.)(2008)

European Integration and its Effects on Minority Protection in South Eas-

tern Europe. Nomos, Berlin, 382 p.

Lantschner, Emma – Constantin, Sergiu – Marko, Joseph (eds.)(2011) Prac-

tice of minority protection in Central Europe. Nomos, Berlin, 289 p.

Pap Tibor–Sarnyai Csaba Máté (2012) A vajdasági magyar pártok és az au-

tonómia kérdésköre a rendszerváltás utáni Szerbiában. In: De imispruden-

tia et ime publico (DIEP) 6, 3, pp. 99–117.

Forrás: Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete