Mai fiatalok(?)

Varga Szilvia: Mai fiatalok(?)

Esettanulmány kolozsvári és segesvári fiatalok politikai szocializációjáról*

*Részlet a XX. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatból

Bevezetés

Az elmúlt években jelentős számú kutatás középpontjában a politikai kultúra és a fiatalok politikai szocializációja állt. A szakirodalom a politikai szocializáció fogalmán „azt az egész életen át tartó folyamatot tartja, amelynek során az egyén és a politikailag megformált társadalom közötti, egy életen át tartó interakcióban az egyén politikai személyisége, a politikához való viszonya és politikai világképe formálódik” (Szabó–Falus 2000: 1). Ebből a meghatározásból is levonható a következtetés, hogy a éppen aktuális politikai rendszer jelentős mértékben rányomja bélyegét az egyén politikai cselekvéseire és véleményére, hiszen teljesen más hatások érték a fiatal generációt az 1989 előtti államszocialista rendszerben, mint manapság, amikor adottak a jogi és intézményi feltételek a demokratikus politikai szocializációhoz.
A rendszerváltás óta politikailag „éretté” vált egy olyan nemzedék, amely már a ’90-es években szocializálódott. Számukra természetes a többpártrendszer, a magántulajdon, a piacgazdaság, a civiltársadalom intézményeinek jelenléte. Ez viszont még nem garancia a demokratikus politikai kultúra újratermelődésére (Sólyom 2011: 9). Mind a nyugati, mind a kelet-közép-európai kutatások a fiatalok alacsony politika iránti érdeklődéséről és aktivitásáról számol be. A politikától való elfordulásukat bizonyítja a más generációkhoz viszonyított alacsonyabb választási részvételi hajlandóság (Bauer–Szabó 2005, Hammer 2005, Pasek et al 2006, id. Sólyom 2001: 3]).
Önmagában a szavazásokon való részvétel nem tükrözi az állampolgárok elégedettségét vagy elégedetlenségét. Az alacsony részvétel jelentheti egyfelől azt is, hogy a rendszer stabil, a társadalom nem vágyik a változásra, másfelől tükrözheti a kiábrándultságot, az állampolgárnak azt a véleményét, hogy tulajdonképpen úgysem szólhat bele a nagyok játszmájába. Az ötvenes évek közvélemény-kutatási eredményei arról árulkodnak, hogy az először szavazásra jogosult fiatalok helyzete nagymértékben eltér azokétól, akiknek már vannak szavazással kapcsolatos korábbi élményei, mert nem hagyatkozhatnak előző tapasztalataikra (Sólyom 2013: 119). „Ha környezetük jóvoltából a döntés – bizonyos értelemben – már előre készen áll számukra, elmennek szavazni; ha valamilyen konfliktussal kerülnek szembe, valószínűleg elhalasztják a döntést.” (Lipset 1995, id. Sólyom 2013: 119). Abban az esetben tehát, ha a környezet, a származási közeg egy kész, követhető cselekvési mintát kínál fel a fiatal számára, a friss választópolgár inkább él új jogával, mint ellenkező esetben. 2004-es romániai kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar és román fiatalok egyaránt hajlamosak arra a pártra adni voksukat, amelyet előzőleg szüleik is választottak négy évvel korábban (Sólyom 2013: 120). Mindemellett a szakirodalom megemlíti a szervezeti tagság fontosságát is a választási aktivitás kapcsán, amely további részvételeket gerjeszt.
A kelet-közép-európai rendszerváltások után felértékelődött a civil társadalom jelentősége a demokrácia működése szempontjából. Többen megfogalmazták, hogy „a politikai kultúra szempontjából fontos tényező a civilszervezeti tagság, mivel akkor is, ha az egyén nem tekinti azt politikailag relevánsnak, és ha ez a tagság nem jelent aktív részvételt, kompetensebb állampolgárságot eredményez” (Letki 2004, id. Sólyom [2013: 100]). Aki már vett részt ilyen szervezet tevékenységében, nyitottabbá válik másra is, hisz nagyobb az esély arra, hogy véleményformáló személyiségekkel találkozzon. A közösségformáló hatás és információáramlás mellett a fiatal hozzászokhat ahhoz, hogy egyenrangú partnere legyen a társadalomnak.
A fentiek is alátámasztják, hogy bonyolult, többtényezős folyamat a fiatalok felelős állampolgárrá válása, és ha a gyermek társadalmi fejlődésével kapcsolatos kérdések merülnek fel, a szülők hajlamosak a felelősséget kizárólag az iskolára hárítani. Bizonyos szintű összefüggés fellelhető az iskola és a diákok állampolgári és politikai ismeretei között (gimnazisták tájékozottabbak a szakközépiskolásoknál), viszont az utóbbi 27 év iskolarendszerét az iskola depolitizálása jellemzi. Rendszerváltás előtt a közoktatás közvetlen állami irányítás alatt állt, és direkt ideológiai szocializációra törekedett. „Az oktatáspolitika igyekezett korlátozni az olyan társadalom-tudományi oktatás megerősödését, amely önállóan gondolkodó, érdekeit felismerő és érvényesítő, demokratikus szemléletű polgárokat nevel.” (Szabó–Falus 2000: 393) A rendszerváltással a „szocialista embertípus” formázása és a politikai propaganda iskola falai között folytatása megszűnt, és a politikai világnézet a tanulók magánügye lett. A cél tehát az volna, hogy az iskola ismertesse a diákokkal az állampolgársággal, jogokkal, kötelezettségekkel kapcsolatos információkat. Romániában a 7. osztályosok tanrendjében szerepel az állampolgári nevelés tantárgy oly módon, hogy ugyanakkor teret adjon az önálló gondolkodásnak.
Mai körülmények között egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az államok, az Európa Tanács, az Európai Unió arra, hogy kiderítsék, hogyan látják a fiatalok a politikát és politikusokat, milyen állampolgári ismeretekkel rendelkeznek, illetve milyen a demokráciához való hozzáállásuk. „Az Európai Unió olyan polgárokat igényel, akik képesek megküzdeni a korunkat jellemző bizonytalanságokkal, ugyanakkor érzékenyek szűkebb és tágabb közösségük problémáira is” (Gáti 2010: 5). Ezzel szemben több országban vehető észre a politikától való elfordulás trendje, ami a demokrácia gyengüléséhez vezethet.

Kutatás módszertana

A politikai szocializáció kutatása Sólyom Andrea (2011) szerint nehézkes és összetett feladat, amelynek egyik fő problémája, hogy „minden mindennel összefügg”. A kutatók között nem teljes az egyetértés abban, hogy milyen intervallumba határolható be az az életszakasz, amelynek a politikai szocializációban leginkább hangsúlyos és a jövőre nézve maradandó szerepe van. Ugyanakkor egyetértés van abban, hogy a politikai szocializáció élethosszig tartó folyamat.
Kutatásom célpopulációja azok olyan 17 éves (magyar) fiatalok, akik még nem rendelkeznek szavazati joggal, viszont már csak pár hónap választja el őket attól, hogy beleszólhassanak az ország ügyeibe. Vizsgálódásomban az állampolgári attitűdök, demokráciakép, politika iránti érdeklődés, az ország helyzetéről és politikai rendszeréről alkotott véleményükre keresem a választ. Esettanulmányként két település: Segesvár és Kolozsvár magyar középiskolásainak attitűdjét vizsgálom. A két város között hasonlóságok és különbségek egyaránt fellelhetőek: egyrészt mindkét településen kisebbségben él a magyar lakosság, ezért többféle hatás éri a fiatalokat, másrészt a kolozsvári diákoknak lehetőségük van tanulmányaikat magyar iskolában (értsd: intézményben, ahol a kommunikáció nyelve magyar) végezni, míg a segesvári magyar fiatal elsőosztályos korától fogva vegyes iskolába jár. Mindemellett mind Kolozsváron, mind Segesváron a 2016-os helyhatósági választásokat követően az alpolgármesteri pozícióra magyar, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje került.
Kutatásomat két lépésben végeztem: kérdőíves kutatással, majd ezt követően két fókuszcsoportos beszélgetéssel. A kérdőívek kitöltésére 2017. március 17-24. között került sor.
Mindenekelőtt fontosnak tartom kiemelni, hogy kutatásom nem mutatja be a teljes erdélyi magyar fiatalság politikai szocializációjának folyamatát, inkább egy „pilot-study”-nak, kísérleti elemzésnek tekinthető, amely felhívja a figyelmet bizonyos sajátosságokra. A dolgozat a kolozsvári és segesvári szavazati joguk elnyerése előtt álló fiatalok politikai kultúráját és attitűdjeire világít rá, egyfajta pillanatfelvétel: mi jellemző a kutatás elvégzésének időpontjában. A 105 kitöltött kérdőív 37 segesvári és 68 kolozsvári diák válaszát tartalmazza. Közülük 67 érkezett városi, 38 pedig falusi környezetből. Nemi eloszlás szerint a kérdőíveket kitöltők 35,2%-a fiú és 64,7%-a lány.
A kérdőívben a következő kérdéskörök kaptak helyet: a megkérdezettek szociális hátterére vonatkozó kérdések; értékek és értékrend; állampolgárideál, demokráciakép, tájékozottság a politikában ; politikáról és politikusokról alkotott kép; Románia aktuális helyzete; a februári kormányellenes tüntetésekhez kapcsolódó kérdések; állampolgári nevelés igénye az iskolában.
A kérdőívek kiértékelése során felmerülő kérdésekre két fókuszcsoportos beszélgetés (egy a segesvári, egy a kolozsvári diákokkal) segítségével kerestem a választ, és vizsgáltam mélyebben a már körvonalazott attitűdöket és folyamatokat. A fókuszcsoportos beszélgetések három fő téma köré épültek: politika és tájékozódás, a fiatalok demokráciaképe és a kérdőívek feldolgozása közben felmerülő „diktatúra-dilemma” , valamint a februári kormányellenes tüntetésekről alkotott véleményük.

Politikához való viszonyulás

A kolozsvári és segesvári fiatalok túlnyomó többségének negatív véleménye van a politikáról, és olyan kifejezésekkel asszociálják, mint a „hazugság”, „korrupció”, „lopás” és „csalás”. Csak kevesüknek jut eszébe a szó hallatán a „hatalom”, a „törvény” vagy a „szavazás”.
Ezt azzal támasztják alá például, hogy a hírekből minden nap hallják, mi történik, és „csak rosszakat hallanak, így aztán nekik is rossz véleményük alakul ki ”. Egy kolozsvári diák szerint a legzavaróbb, hogy
„sok olyan ember van, aki visszaél a hatalmával, és azzal, hogy ők a nép felett vannak. Ki is használják ezt, függetlenül attól, hogy lehet, nem tudnak sokkal többet, mint egy átlagember. (…) Nem a nép kívánságát, hanem a saját érdeküket képviselik.”

A kérdőívek eredményei és a fókuszcsoportos beszélgetések egyaránt alátámasztják, hogy ezek a fiatalok a politikusokban egyáltalán nem bíznak meg, és szerintük főként nekik kellene megváltozni ahhoz, hogy az ország helyzete elfogadhatóbb legyen.

Politika és tájékozódás

A mindennapokban legtöbbet a tanulmányi eredményekről beszélnek, de a családon belüli témák általában eltérnek azoktól, amelyek a baráti társaságban merülnek fel. A megkérdezett fiatalok családon belül leginkább (a tanulmányi eredmények mellett) az iskolai életről, az egészségről, munkahelyekről, rokonok életviteléről és a gazdasági helyzetről beszélnek, míg a barátok között gyakori témáknak számítanak a zene, az öltözködés, tévéműsorok és bulvárhírek is. Politikához kapcsolódó témák néha felmerülnek a családban, viszont baráti társaságban nagyon ritkán.
Ha mégis többet szeretnének megtudni egy adott politikai témáról, a fiatalok az internetes keresőket, a fészbukot és a tévét hívják segítségül, ritkán a szülőket, barátokat, és ennél is kevesebbszer az írott újságot vagy a rádiót. A fókuszcsoportos beszélgetésen egyértelművé vált, hogy azok a fiatalok, akik naponta találkoznak a „tájékozott felnőtt mintájával”, elkezdik szintén igényelni azt, hogy ők is jól informáltak legyenek a közösség és az ország ügyeiben. Ezek a fiatalok sokkal több olyan eseményt meg tudtak említeni, amelyek az utóbbi időben történtek ország vagy akár világszerte, és egyes esetekben még érdekesnek is tartják a politikát vagy a politizálást:
„nagyon érdekes dolog, és én otthon mindig utánakérdezek, hogy akkor most mi a helyzet ezzel vagy azzal, és akkor így eléggé képben vagyok.”

Ezzel szemben a segesvári fókuszcsoportos beszélgetésen körvonalazódik, hogy akik a tévéből vagy világhálós hírportálokról tájékozódnak, többnyire a politikusok életét követik figyelemmel, de különösképpen nem beszélnek a hallottakról vagy olvasottakról, és véleményüket sem tartják fontosnak megosztani másokkal.
A legnépszerűbb információforrás számukra egyértelműen a fészbuk, ahol görgetés közben rengeteg hír „jön szembe velük”. Mivel nincs olyan hírportál, amelyet rendszeresen követnek, azt a cikket olvassák el, amelyen „megakad a tekintetük”, és érdekesnek tartanak, akár cím, akár a megjelent fotó miatt. A fókuszcsoportos beszélgetés közben döbbent rá egy diák arra, hogy nem létezik olyan hírportál, amely hitelességét első pillanattól megkérdőjelezné. A többi megkérdezett amikor azt próbálta megválaszolni, hogy mi kell ahhoz, hogy egy hír hiteles legyen, azt tartotta fontosnak hogy legyen ésszerű, bizonyítékokat mutasson fel, vagy jelenjen meg egy videó a cikkben. Vannak, akik csak azután győződnek meg a hitelességről, ha több forrásban is ellenőrizték („jó, ha több szemszögből megnézed, mert lehet, hogy azok a különböző emberek nem is ismerik egymást” ), vagy megkérdezték a fennebb már említett „tájékozott felnőttet”.
Még ha keveset is beszélgetnek a fiatalok a politikáról, kialakult bennük egy kép arról, hogy milyen a jó állampolgár. Véleményük szerint az ideális állampolgár három legfontosabb tulajdonsága, hogy betartja a törvényeket, önálló véleményt alkot, és tájékozott a közösséget érintő kérdésekben. Ezek mellett másodlagosan fontosnak tartják a szegényebbek támogatását és azt, hogy aktív legyen a közösség ügyében. Akárcsak a 2008-as Iskola és társadalom című kutatásban részt vett magyarországi diákok (Bognár 2015: 86), a segesváriak és kolozsváriak is azt tartják legkevésbé fontosnak, hogy az állampolgár aktívan politizáljon.
Az utóbbi megállapítást nem támasztja alá viszont az, hogy a megkérdezettek 41%-a szívesen részt venne egy politikai pártban, és három diák tevékenykedett már ilyen szervezetben. A szervezeti tagságnak kiemelt fontosságot tulajdonít a szakirodalom abban, hogy valakiből felelős állampolgár váljon. Sólyom Andrea (2013) leírja, hogy az erdélyi magyar fiatalok hajlamosabban arra, hogy tagságot vállaljanak egy szervezetben, mint a román fiatalok, viszont nem törekednek arra, hogy vezető szerephez jussanak.
Összességében a diákok 49%-a tagja valamilyen szervezetnek. A kérdőívet kitöltők közül legtöbben hagyományőrző/kulturális (23,8%), vallási (17,1%), jótékonysági (16,1%) és/vagy környezetvédő (15,2%) szervezetben tevékenykednek, de szívesen vennének részt magyarságot védő és emberi jogokat védő szervezetekben is. Ezen a téren a kolozsvári diákok nagyobb érdeklődést és aktivitást mutatnak (vagy több lehetőséggel élhetnek): míg a segesvári diákok 40%-a, addig a kolozsváriak 54%-a tag.
Az a feltételezésem, hogy a szervezeti részvétel és a politikai témákban való információszerzés igénye szoros összefüggésben állhat egymással, jelen esetben nem igazolódott be: azok, akik nem munkálkodnak semmilyen szervezetben, ugyanolyan gyakorisággal néznek híreket, olvasnak vagy beszélgetnek politikáról, mint azok, akik több szervezetnek is tagjai. Egyértelműen kijelenthető viszont, hogy azok próbálnak meg a politika terén leginkább „tájékozódni”, akik tevékenykedtek már politikai pártnál. A kutatás pillanatában a megkérdezettek körében a szervezeti részvétel azt sem befolyásolja, hogy valaki elmenne-e szavazni vagy sem.

Demokrácia vs. diktatúra

A kérdőívek feldolgozásakor azt a következtetést vonhattam le, hogy a fiatalok a demokráciához leginkább a politikai szabadságjogokat, a nagyobb társadalmi egyelőséget, a törvény előtti egyenlőséget, az állampolgári részvételi jogot és a női egyenjogúságot (nem véletlen, hisz a kutatás alanyainak 64%-a lány) társítják. Szerintük legkevésbé az tartozik a demokráciához, hogy a döntéseket milyen helyi szinten hozzák meg.

A fókuszcsoportos beszélgetések bár alátámasztották, hogy a politikai szabadságjogokat és az állampolgári részvételt valóban fontosnak tartják, rávilágítottak arra, hogy a fiatalok a legnagyobb hangsúlyt mégis leginkább az egyenlőségre fektetnék. Főként azért, mert ezt hiányolják a román demokráciából. Úgy érzik, hogy nekik, átlagembereknek, nincs elég beleszólásuk a folyamatokba, és szavazatukkal sem tudják feltétlenül befolyásolni a történéseket. A demokráciáról szóló beszélgetést tehát teljesen arra irányították, hogy naponta hány meg hány megkülönböztetés és egyenlőtlenség tapasztalható a társadalomban. Ezek közé sorolták a törvény előtti egyenlőtlenséget („Hogy ne legyenek megkülönböztetve az emberek, mert ugye, mindenki hibázhat, függetlenül attól, hogy neki mi a beosztása, és szerintem fontos az, hogy ha valaki elkövet valamit, ugyanúgy kezeljék. Például egy magasabb beosztású embert, és egy olyat, aki egy hétköznapi ember” ) és a társadalmi egyenlőtlenséget egyaránt („Mert ha demokrácia van, akkor mindenkit egyenlőnek tekintünk, és nem úgy, mint Romániában. Ha van pénzed, jól megvagy Romániában, de ha nincs pénzed, akkor na… Itt például megeshet, hogy le vannak nézve a szegény emberek” ). A társadalmi egyenlőtlenségnél fontosnak tartották megemlíteni azt is, hogy a nők bizonyos esetekben még mindig hátránnyal indulnak a férfiakkal szemben, ami számukra igencsak zavaró egy demokratikus rendszerben. Továbbá támogatják az erkölcsi és szexuális szabadságot – „persze, amíg másokat meg nem sértenek” -, mert szerintük ezen a téren sem biztosított az egyenlőség.
Nem vallja mindenki a demokratikus politikai rendszerek hívének magát. A kérdőívet kitöltők 15%-a úgy gondolja, hogy Romániában jobban működne egy diktatórikus rendszer. Meg kell említeni, hogy ez a preferencia nemtől független. A „demokráciapártiak” az egyenlőségre, szabadságra és más alapvető emberi jogokra hivatkoznak. Azok, akik a diktatúrát választották, a kérdőívek alapján kiderül, úgy gondolják, hogy
„az ország kicsúszott az irányítás alól, és nagy szükség van a rendre”.

Rend alatt főként az egymás iránti tiszteletet értik, a jó utakat, vagy azt, hogy mindenki „rendesen kapja meg a fizetését”, hisz ennek hiánya is korrupcióhoz vezet. Kiemelik viszont, hogy a rend nem mindig jó, mert nem hoz fejlődést:
„amikor azt hallom, hogy rend, én úgy képzelem el a rendet, hogy otthon van a nő, főz, a férfi elmegy munkába, és így rend van. Rendben van minden. Ha nincs rend, az nem feltétlenül rossz”.

Azok, akik a diktatúrával szimpatizálnak, abban reménykednek, hogy különböző szabályozásokkal Románia behozná a lemaradását a Nyugattal szemben, és a korrupció is megszűnne. Ellentmondásba ütközünk viszont, ha azt vizsgáljuk, hogy a diktatúrát választó 15% nagyrésze úgy gondolja, hogy Románia helyzete inkább javult az 1989 előtti időszakhoz képest, és csak ketten tartják egyértelműen rosszabbnak a mostani helyzetet. Ez azzal magyarázható, hogy elképzelhetőnek tartanak egy másféle diktatúrát, mint az 1989 előtti román kommunizmus. Egy diák a következőképpen fogalmaz:
„De a diktatúra nem lenne muszáj, hogy olyan legyen, mint ahogy mondták a szüleink, hogy nem volt az üzletben csak egy szappan s egyféle szalámi, hanem normálisan lehetne minden, csak például mindenkinek van munkahelye, és ő úgy osztja be a pénzét, ahogy akarja. Tehát elképzelhető egy más diktatúra, mint amilyen Romániában volt, és amilyenben a szüleink éltek.”

Szerintük egy demokratikus rendszer azért nem működik jól az országban, mert a társadalom nem tud mit kezdeni a nagy szabadsággal, és egyes embereknek szükségük van arra, hogy valaki megmondja, mi a következő lépés.
A fókuszcsoportos beszélgetés során kiemelik a fő problémát, amelyből saját dilemmájuk is adódik:
„De szerintem mi nem is tudjuk, hogy mi micsoda. Nem is tudjuk, hogy mi az a diktatúra, de azt se tudjuk, hogy mi az a demokrácia. Nem tudjuk, mert nem abban élünk, mert nem az, ami itt van. A diktatúra, amiről hallottunk, a demokrácia az is, amiről hallottunk, és itt van valami nálunk.”

Választói hajlandóság

A helyzet elég bíztató, ha a fiataloknak azt a szándékát vizsgáljuk, hogy urnához járulnának-e, ugyanis a túlnyomó többség (78%) pozitív választ adott. Meg kell említeni viszont, hogy nincsenek meggyőződve, szavazatuk valójában számít-e, és attól is tartanak, talán nem hoznának jó döntést.
Négy tényezőt vizsgáltam, amely sejtéseim és a szakirodalom szerint befolyásolhatja azt, hogy a frissen szavazati joggal rendelkező személy elmegy-e szavazni vagy sem: véleményérvényesítésének fontossága; a családban és baráti társaságban előfordulnak-e politikával kapcsolatos témák; részt vesz-e valamilyen szervezet munkájában; volt-e a szülő előző választásokon szavazni. Megállapítható, hogy a véleményérvényesítés fontosságával nincs szoros összefüggés: a 84%-a azoknak, akiknek fontos, hogy véleményükről meggyőzzenek másokat, elmenne vagy inkább elmenne leadni voksát választottjára, csakhogy 83% azok közül is részt venne a választásokon, akiknek nem annyira fontos véleményüket érvényesíteni. Hasonlóan a második (családban és baráti körben előforduló témák) és harmadik (szervezeti tagság) tényezőhöz sem köthető a szavazati joggal való élés. Amikor a fiatal biztosan elmenne következő vasárnap szavazni, csak a családok negyedénél tartozik a fő témák közé a politika. Természetesen, figyelembe kell venni, hogy azok a fiatalok, akik gyakran beszélgetnek politikáról, sokkal tájékozottabbak (l. Politika és tájékozódás című alfejezet), jogosan állítható, hogy ők tudatosabban szavaznának, mint mások.
Nagyon szoros az összefüggés a szavazás és a negyedik tényező között: ha a szülők nem vettek részt a legutóbbi választásokon, valószínűleg a gyerek sem fog (csak két esetbe állította azt a fiatal, hogy ő elmenne szavazni). Másfelől ha azon fiatalok csoportját figyeljük meg, akik biztosan urnához járulnának, két kivétellel ezt a szülők is megtették legutóbb.

Állampolgári nevelés

Végül azt szerettem volna megtudni, a diákok igénylik-e, hogy az iskolában többet foglalkozzanak az állampolgári neveléssel. A válaszokból kiderült, akad, aki szívesen hallana többet az iskolában állampolgársághoz vagy politikához kapcsolódó témákról, de túlnyomó többségük inkább nem. Leginkább olyan kolozsvári diákok igénylik ezt, akik nem „politizálnak” tanáraikkal. Ők egy személy kivételével szavazni is elmennének, ha következő vasárnap választásokat rendeznének.
A diákokat az aktuális hírek és események, valamint az állampolgárok jogaival kapcsolatos kérdések foglalkoztatják leginkább, viszont a külpolitikát nem tartják (még) fontosnak.

Következtetések

A kutatás alapján elmondható, hogy a fiatalok politikától való elfordulása nem annyira egyértelmű, mint ahogy a napi sajtó engedne minket következtetni, hiszen egy sokkal bonyolultabb kép tárul elénk, amelyet nem lehet ilyen elhamarkodott kijelentésekkel minősíteni.
A segesvári és kolozsvári fiatalok politikai kultúráját és politikai szocializációját illetően legfőbb problémának az tudható be, hogy ezek a diákok nem beszélgetnek (eleget) a politikáról, így egy hiányos, letisztulatlan kép alakulhat ki bennük a folyamatokról. Ezért fordulhat elő, hogy a polgármester lemondása helyett az „elnök lemondásáról” beszél egy kérdezett diák, vagy nem tudja megfogalmazni, mi volt a februári tüntetések célja, még akkor sem, ha éppen aktívan részt is vett ezeken az eseményeken. A fő probléma alapját a fókuszcsoportos beszélgetés egyik résztvevője fogalmazza meg:
„Szerintem az egyik baj, hogy amikor elolvasok egy cikket, akkor sok olyan szó van, amit nem értek. Olyan megfoghatatlanul van leírva. Valami olyan kéne, ami egyszerűen elmagyarázza, hogy mi is megértsük”.

A fiatalok tehát nem a politikától fordulnak el, hanem az ismeretlentől, amit nem értenek, és ami felett úgy érzik, hatalmuk sincs. Másrészt a fiatalok érzékenyek a környezetükben bekövetkező változásokra és történésekre, hisz a segesváriak 32%-a, a kolozsváriak 41%-a vett már részt tüntetésen. Ugyanakkor szívesen tevékenykednek különböző szervezetekben is, és nagyrészük a választásokon elmenne szavazni, még akkor is, ha úgy érzi, nincs túl nagy beleszólása a folyamatokba.
Leginkább a társadalmi egyenlőtlenség zavarja őket: úgy gondolják, a pénz és a hatalom befolyásolja az igazságszolgáltatást, és a társadalomból hiányzik a kölcsönös tisztelet. Csalódottságukból adódik, hogy minden hatodik diák szimpatizál a diktatórikus rendszerrel, ami elsőre igen meglepő, és ijesztőnek tűnhet, de nincs egy letisztult képük kialakulva arról, milyen volt a kommunizmus, és nem számolnak a diktatúra minden jellemzőjével. Ők egy másféle rendszert képzelnek el, amely javítana a társadalmi egyenlőtlenségeken, és csökkentené a korrupciót.
Fontos eredménye a kutatásnak, hogy arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavazati joguk elnyerése előtt álló fiatalok hajlamosak követni azt a mintát, amelyet a társadalom nyújt számukra: nagyobb eséllyel fognak az urnához járulni azok, akiknek a szülei elmentek szavazni; nagyobb eséllyel vesznek részt azok is a tüntetésen, akiknek ismerősei már részt vettek ilyen eseményen; nagyobb valószínűséggel kezdenek el információk után kutakodni, ha egy családtagjuk tájékozott az ország és a közösség ügyeiben.
Más szóval, elengedhetetlen, hogy a fiatalok cselekvő és jól informált állampolgárok mintájával találkozzanak a mindennapokban, ha ez megtörténik, nagyobb eséllyel lesznek ők is a későbbiekben felelős polgárai a társadalomnak. Ha igény és szükség van rá, ez és a kellő állampolgári ismeretek átadása az iskola falain belül is megtörténhet.

Felhasznált irodalom

Bognár Adrienn: A politikai szocializáció egyes jellegzetességei a fiatalok körében. In: Acta Sociologica. Pécsi Szociológiai Szemle 3:(1) pp. 103-111, 2010
Bognár Adrienn: A fiatalok politikai attitűdjei. In: Kultúra és Közösség 6. Évf. 3. Sz., pp. 85-99, 2015
Gáti Annamária: „Alattvalók vagy polgárok lesznek?”. TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ, Budapest, 2010
Sólyom Andrea: Székelyudvarhelyi középiskolások és kolozsvári egyetemisták politikai kultúrája. Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola, PhD-disszertáció. 2011 Forrás: http://campuslet.unideb.hu/dokumentumok/solyom_phd_2o11aprilis.pdf Letöltés: 2016. 12. 02.
Sólyom Andrea: Politikai cselekvési minták középiskolások és egyetemisták körében. Pro Minoritate, 2013, pp. 97-128. Forrás: http://www.prominoritate.hu/folyoiratok/2013/ProMino-1302-06-Solyom.pdf Letöltés: 2016. 12. 02.
Szabó Ildikó – Falus Katalin: Politikai szocializáció közép-európai módra. A magyar sajátosságok. In: Magyar Pedagógia, 100. Évf., 4. Szám, pp. 383-400, 2000