Kisebbségi EP képviselők I.

Erdély Tudástár

Simon Eszter: Kisebbségi EP képviselők 

– I. rész – 

Kisebbségi EP-képviselők szerepértelmezése

1. Bevezetés
Nap, mint nap hallunk az Európai Unióról, mint az egyik legmeghatározóbb nemzetközi szervezetről, amely jelenlegi 28 tagállamával, Európa nagy részét magába foglalja. Intézményi struktúrája nemcsak a tagállamok szintjén történő kooperációt és tárgyalást teszi lehetővé, hanem az Európai Parlament keretén belül az uniós választópolgárok is közvetlen „alkotórészeivé” válnak a rendszernek, azáltal, hogy megválasztják parlamenti képviselőiket.

1.1. A kutatás célja
Dolgozatom arra keresi a választ, hogy a képviselők közötti kisebbségi EP-képviselők hogyan képzelik el és valósítják meg a gyakorlatban, parlamenti feladataikat. Pontosabban azt vizsgálom, hogy a kisebbségi közösségek által megválasztott EP-képviselők mandátumuk során saját kisebbségük érdekeit és azok céljainak megvalósítását követik, vagy inkább EU központú politikát folytatnak, EU orientáltabbá vállnak, így az EU-t érintő napirendi problémák foglalkoztatják. Ez a szerepértelmezés véleményem szerint meghatározó tétele egy kisebbségi (és más) képviselő politikai pályafutásának, hiszen mutathatja azt, hogy megbízása során az adott képviselőt az EU-s döntések, vagy pedig az érdekek hajtják leginkább.
A téma több szempontból is érdekes és fontos lehet. Egyrészt azért, mert nagyon kevesen foglalkozunk magával az uniós képviselettel (ellentétben pl. a parlamentivel), másrészt, mert a választás már önmagában személyes, mivel magam is kisebbségben élek Erdélyben (Romániában), pontosabban a romániai magyar kisebbség részeként, és úgy vélem, hogy fontos tisztában lennünk mindazzal, hogy az uniós állampolgárok által megválasztott kisebbségi EP-képviselők a kisebbségi érdekeket, vagy pedig az EU centrikus politikát részesítik előnyben.
A fenti kérdés tárgyalása érdekében, dolgozatomban három típusú képviselő tevékenységének összehasonlítását tartom fontosnak, így tehát két lettországi orosz, két spanyolországi katalán, két romániai magyar EP-képviselő tevékenységét vizsgálnám. Minden képviselőtől ötven véletlenszerűen vagy lépéssel kiválasztott felszólalást vennék, figyelembe véve, hogy lehetőleg minden periódus felszólalását megvizsgáljam, mert csak így lehet megnézni, hogy idővel hogyan alakul egy-egy képviselő tevékenysége. A képviselők felszólalásainak vizsgálatával talán jobban láthatóvá válik a három különböző helyszínen megjelenő célorientáltság és politikai irányvonal, amely többé-kevésbé jellemzi 1-1 régió kisebbségi képviseleti politikájának milyenségét.
Felmerül a kérdés, hogy miért pont ezekre a képviselőkre esett a választás. Célom, hogy Európában három különböző régióban megjelenő kisebbséget vizsgáljak, ezért igyekeztem egy nyugati (spanyol katalánok), egy keleti (lettországi oroszok), illetve egy közép térségbe tartozó (romániai magyarok) EP-s „tábor” megfigyelésére összpontosítani. A katalánok megfigyelése fontos választás, mivel jelenleg egy igencsak fejlett nemzet, ráadásul saját önmeghatározásukban is különösnek mondhatók, mivel egyrészt nem tekintik magukat kisebbségnek, másrészt pedig Spanyolország legfejlettebb régiójában élnek. A lettországi oroszok jelenleg friss kisebbségnek tekinthetők, és hátuk mögött egy viszonylag erős anyaállamot tudhatnak. Az is észrevehető, hogy az állami nacionalizmus itt a legerősebb. A romániai magyarok ebben a térségi beosztásomban középre esnek, és ahogy már az előbbiekben is utaltam rá, vizsgálatuknak hátterében van egy személyes indíttatás, de emellett kifejezetten érdekel a velük kapcsolatos eddigi ismeretek felfrissítése, amelyek újabb és újabb információkat és kutatást kívánnak.

1.2. A dolgozat struktúrája
A dolgozat tulajdonképpen két fő részre koncentrál: az első nagy szegmensét az elméleti rész teszi ki, pontosabban ez a konkrét szakirodalmi áttekintés. A szakirodalmat igyekszem két kategóriába sorolni, megkülönböztetve elsősorban azokat a kutatásokat, melyek a politikai képviselet általánosságáról szólnak, majd ezt követi az Európai Parlament és a képviselők szerepértelmezése.
A második rész a témában folytatott kutatásom: ez a rész a módszertani alapvetést (kiket nézek és miért, adatok, módszer, eredmények), az adatfeldolgozást, az eredményeket, és végül a következtetéseket foglalja majd magába.

1.3. Hipotézis
Ebben a témakörben, az alábbi hipotéziseket fogalmaztam meg:
 H1: Minél régebb van egy kisebbségi képviselő az EP-ben, annál EU-orientáltabb.
 H2: A kisebbségi érdekérvényesítés összefügg a kisebbségi szerepértelmezéssel: a katalánok kevésbé kisebbség-orientáltabbak, mint a kelet-közép európaiak.

2. Szakirodalmi áttekintés
A dolgozat ezen fejezetében azok a tanulmányok kapnak helyet, amelyek általános képet mutatnak a politikai képviseletről. Ezt a részt követi azoknak a tanulmányoknak az összessége, amelyek az Európai Parlamenttel és a parlamenti képviselők szerepértelmezésével foglalkoznak. Így tehát, a szakirodalmamban két típusú irodalom használatára törekszem:
1. A politikai képviseletről általában
2. Az EP és EP-képviselők szerepértelmezése
2.1. A politikai képviseletről általában
A kérdést a politikai képviselet irodalma felől igyekszem vizsgálni, ezen belül is az úgynevezett szubsztantív képviselet szempontjából. Suzanne Dovi, (egy a politikai képviseletről írott munkájában („Political Representation”), arra hívja fel a figyelmet, hogy a képviselők tevékenységét annak tartalmi oldaláról kell megközelítenünk.(DOVI, 2014)
A képviselői szerepértelmezéssel kapcsolatos kérdéskörrel foglalkozik még Toró Tibor is. Tanulmányában a fogalom új irodalmának bemutatására törekszik. Három szempontból kívánja megközelíteni a politikai képviselet elméletét. Egyrészt, hogy cáfolja az autorizáció és a felelősség klasszikus elméletét, másrészt, hogy szétválasztja a képviselet fogalmát a választás és demokrácia fogalmától, és végül pedig új meghatározásba kívánja helyezni a képviselők és képviseltek közötti kapcsolatán alapuló eddigi elméleteket. A politikai képviseletes szövegével („Új irányok a politikai képviselet kutatásában”), részletesen kitér nemcsak a politikai képviselet fogalmának modern megközelítéseire, hanem foglalkozik a kisebbségek politikai képviseletével is.(TORÓ, 2015)
2.2. Az EP és EP-képviselők szerepértelmezése
Kovács Attila (KOVÁCS, 2014:35-67) új szemszögből közelíti meg a képviselői szerepeket. Ő már inkább az Európai Parlamentre, mint „egységre” koncentrál, annak az erejét méri, az EU más intézményeivel szemben (Európai Bizottság és Tanács). Azt vizsgálta, hogy az EP-képviselők által elfogadott javaslatok a másik két szervvel – bizottság és tanács – történő egyeztetések során, mennyire képesek beépülni a végleges EU-s jogszabályok közé, mennyire képes a parlament vagy egyáltalán az azt alkotó képviselői tömb érdekérvényesítő szereppel bírni, a többi EU-s szervvel történő egyeztetések során.
Megemlíti, hogy már a Maastrichti Szerződés által bevezetett együttdöntési eljárás ugyan megnövelte az EP uniós jogalkotásban meglévő erejét, de az igazi áttörést a későbbi Lisszaboni Szerződés hozza. A Lisszaboni Szerződés a Közös Agrárpolitikára kiterjesztett együttdöntési eljárást tűzte ki célul, így még inkább növelve az Európai Parlament érdekérvényesítő képességét. Kovács Attila kutatása konklúziójaként azt mondja, hogy a Közös Agrárpolitika jogalkotása terén nemcsak hogy megnő az Európai Parlament szerepe és befolyása, de a parlamenti képviselők aktivitása is egyre inkább fokozódik, ezáltal gyarapítva a módosító javaslatok számát, az ezt érintő kérdésekben. Így tehát az tény, hogy az EP megnövekedett befolyását jórészt a Lisszaboni Szerződés segítette elő. Bíró- Nagy András, Politikatudományi Szemlében megjelent tanulmányában „Közép-európai EP-képviselők és szerepeik. Viselkedési stratégiák az Európai Parlamentben” (BÍRÓ-NAGY, 2015:91-119) a 2009–2014-es ciklus közép-európai EP-képviselőinek szereporientációit mutatja be, amelynek része az EP-n belüli és kívüli képviselői magatartások elemzése. Azon következtetésekre jut, hogy az EP-képviselőknek egyszerre kell elsőbbséget felállítaniuk az európai illetve egy nemzeti politikára fordított idő tekintetében, valamint el kell dönteniük, hogy milyen tevékenységekre koncentrálnak az Európai Parlamenten belül, milyen kapcsolatokat tartanak fenn az EP-n kívüli politikai és nem politikai szereplőkkel, vagy éppen az Unió más intézményeivel. Szerinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni a nemzeti politikával ápolt kapcsolatokat, úgy ahogy az európai karrier szempontjából is sokat számít az, hogy az adott képviselő munkájának minőségével, elvégzett feladatainak milyenségével növelje Brüsszelben, parlamenti „imázsát”. A szerző azt is kihangsúlyozza, hogy a politikusok által meghozott effajta stratégiai döntések, csakis az egyéni mérlegeléstől függnek, így a képviselők maguk döntik el, hogy számukra melyik lehetőség a legmegfelelőbb.
Bíró- Nagy András azt is kihangsúlyozza, hogy kulcsfontosságú megtudni, hogy mennyire fontos a képviselőknek az európai állampolgárok képviselete, hát a saját országuk állampolgárainak képviselete az EP-ben. Ez alapján született meg egy minta, amely szerint a legnagyobb arányban azok a képviselők szerepelnek, akik európai fókusszal végzik munkájukat, őket követik azok, akik noha a szakpolitikai ügyeket érzik magukhoz közelebbinek, de képviselői munkájuk fókuszában a nemzeti dimenzió áll. A sorban a harmadik az a csoport, amelynek tagjai európai fókusszal dolgoznak, de inkább a politikai jellegű feladatokban tudnak teljesíteni. A minta negyedik csoportjában (itt vannak a legkevesebben) pedig, azok voltak, akik képviseletükben előtérbe teszik a nemzeti dimenziót és hirdetik annak fontosságát, valamint előtérbe helyezik a politikai vitákat, a szakpolitikai munkával szemben.
Ami még említésre méltó, az a szerző által is említett 4 db. politikusi szerepekre ható változó: első kettő az életkor illetve a pártcsalád. Az átlagéletkornál idősebbek és a két hagyományos nagy képviselőcsoporthoz (Európai Néppárt, Szocialisták és Demokraták) tartozók, inkább az Unió felé orientálódnak (A fiatalabbak és a kisebb európai pártok képviselői nemzeti politika felé). További két tényező az EP-ben eltöltött idő hossza, mivel az EP-be frissen érkezők között az uniós fókusz dominált, miközben a tapasztalattal rendelkezők a nemzeti irány felé húztak. És utoljára pedig említhető az ideológiai pozíció befolyása is, mert a mintában a magukat jobbra helyező közép-európai képviselők inkább fordultak a nemzeti fókuszú politika felé.
Tapio Raunio Losing independence or finally gaining recognition? (RAUNIO, 2000:211-223) című kutatási jegyzetében egy komparatív összegzést igyekszik összeállítani, melyben az Európai Parlamenti képviselők és a nemzeti pártok közötti kapcsolatokat vizsgálja. Az Európai Unió megnövekedett hatáskörének köszönhetően, a pártok arra van kényszerülve, hogy ellenőrizzék a képviselőket, így ez által, ők is részesülhessenek az európai ügyek szakértelméből. Az eredmények azt mutatják, hogy az EP-képviselők inkább a pártjaiktól való függetlenségre törekednek. Az EP képviselők viselkedésének kutatása inkább a konzultáción, mint a szavazási utasításokon alapszik. Mára már az EP-képviselők sokkal nagyobb politikai súlyra tettek szert, és politikai befolyásuk különösen nagy a kis pártokon belül is.
Raunio úgy tekint a képviselőkre, mint ügynökökre, akiknek egyszerre több felelősséggel kell bírniuk: szemben a szavazóikkal, a nemzeti pártokkal, valamint az EP párt-csoportjaival. Az tény, hogy a nemzeti pártok bírnak a legerősebb befolyással a jelölt kiválasztás kontrolljában, főként a zárt listás rendszeren alapuló országokban. Noha az 1990-es évek közepéig az EP-s pártcsoportok zavartalanul tevékenykedhettek, a későbbieknek változás következik be a nemzeti pártok részéről, ugyanis egyre inkább kezdik figyelmüket az Európai Parlament működésére irányítani. Az Európai Parlament megerősödésével, a nemzeti pártok és az EP-képviselők közötti kapcsolat megerősödik. A képviselők aktívan részt vesznek a pártok programjaiban, sőt legtöbb esetben végrehajtó szervekként jelennek meg bennük. Azonban, ami a törvényhozói részt illeti, itt már a képviselők inkább a pártjaiktól való függetlenség felé hajlanak. A nemzeti pártok főként akkor követik figyelemmel az EP-t, amikor nemzeti érdekeltségű témák kerülnek be a jogalkotói programba. Természetesen ezekben a kérdésekben is inkább csak konzultációról beszélünk, nem pedig kontrollról.
Raunio a konklúzióiban arra világít rá, hogy megállapításai olyan politikai következményeket vonnak maguk után, mint a párton belüli koordinációs politika, amely a nemzeti és az európai szintek között idővel problematikus kérdéssé válik. A nemzeti pártoktól való függetlenség kedvez az EP pártcsoportok intézményesítésének és kohéziójának. A képviselők mozgásterének korlátozása és a nemzeti pártok kontrollja miatt, az Európai Parlamenten belül igencsak korlátok közé szorul a többségi építkezés és a csoport-kohézió. Éppen emiatt, a pártcsoportok joggal tekintenek „szúrós szemmel” a nemzeti pártok által folytatott, állandó és szigorú ellenőrzésre. Ilonszki Gabriella ebben a kérdéskörben „Képviselet és képviselői szerepek. Elmélet és magyarországi tapasztalatok” (ILONSZKI-JUDGE, 1994:5-23) c. tanulmányában azt fogalmazza meg következtetésként, hogy eltérés figyelhető meg a képviselők vélekedése és konkrét tevékenysége között. A képviselők többségükben úgy gondolják, hogy döntéseik meghozatalánál a pártfrakciók álláspontja már nem kap annyira fontos szerepet, mint maga az államérdek, vagy éppen a választók véleménye. Ennek magyarázata lehet az, hogy az államérdeket illetve a választói érdekeket már azonosítják a pártfrakció politikájával. Jelenleg igencsak nagy pozitívum, hogy a képviselők mindinkább arra törekednek, hogy élő kapcsolatot hozzanak létre az adott körzetekkel, így jutva minél több információhoz.
A szerző összegzése szerint a képviselők képviselői szerepről kialakított felfogását 3 tényező befolyásolja:
1. a rendszer politikai struktúrái és kulturális normái
2. a személyi karakter – pontosabban azok jellemzői
3. az adott csoportok elvárása a képviselők felé
Kiemelendő, és ebben a témakörben mindenképp fontos Roger Scully 2003-as tanulmánya (SCULLY-FARRELL, 2003:269-286). Az Európai Parlament lévén az EU egyedüli intézménye, melynek képviselőit maguk az uniós állampolgárok választják meg közvetlenül, mégis feltevődik a demokrácia és a képviselet nagyságának a kérdése. Scully szerint még viszonylag kicsinek mondható az a figyelem, ami az EP-képviselők viselkedésére koncentrál, sőt az EU képviseleti gyakorlatával kapcsolatos ismeretek is kívánnak némi frissíteni valót.
Scully két fő irányvonalat vizsgál:
 egyrészt, hogy az Európai Parlamenti-képviselő hogyan határozza meg a parlamenten belül betöltött egyéni szerepét, tehát hogy miket kezel sajátos prioritásainak
 másrészt, hogy mi a képviselő kollektív pozíciója az Unión belül, figyelembe véve itt véleményeiket maga az EP hatáskörén belül
A képviselőknek, ahhoz hogy képviseljenek, és akiket egy egyedülálló nemzetközi intézménybe választottak be, igencsak nagy kihívással kell szembe nézniük. A politikai képviselet mindig és mindenhol vitát gerjeszthető kérdés, ez alól az Európai Unió sem kivétel. Scullyék ezeket a képviseleti kérdéseket nem a szakirodalom felől igyekezték vizsgálni, hanem a képviselők hozzáállásán keresztül, akik nap, mint nap szembesülnek azzal a nehéz feladattal, hogy ők az egyetlen közvetlen módon megválasztott testület részesei az EU-n belül, mégpedig ők az Európai Parlament képviselői. Scully szerint a legtöbb képviselő nagyjából úgy értelmezi saját képviseleti szerepét, hogy az rendkívül sok feladattal és fontos kötelezettségekkel jár a többszörös választókerületek felé. Ennek ellenére, mégis nyilvánvaló, hogy különbségek vannak a saját prioritásaikat és a reprezentatív szerepüket illetően. Noha ezek a különbségek az egyéntől függnek, és a megszokottól általában eltérők, Scullyéknak sikerült beazonosítani azon különböző értelmezéseket, melyeket a képviselők vallanak, pontosabban az „európai szinten megválasztott képviselő” gondolattal kapcsolatosan.
Az egyén megértése sajátos szerepében, fontos szerepet játszik a képviselők közötti különbségek megmagyarázásában, abban, ahogy a képviselők látják saját képviseleti szerepüket, a parlament egészében. Míg a legtöbb EP-képviselő támogatja az Európai Parlament felhatalmazását, nem cselekszik túl általánosan, sem pedig kritikátlanul. A képviselők közötti különbség sokkal kevésbé a kontextuális hatások, mintsem a képviselők sajátos politikai nézeteiben és a politikai folyamatokkal járó értékrendszerében nyilvánul meg. Scully kutatása tehát arra inkább optimista megközelítést mutat, azt tükrözve, hogy bármilyen széleskörű problémával ütközik is az európai nagy nyilvánosság, az Európai Parlament olyan egyénekből álló hatalmas terjedelmű intézmény, ahol a képviselők mind a saját szerepüket, mind pedig a képviselői hivatásukat igyekeznek komolyan venni, intézményi szinten.
Richard S. Katz (KATZ, 1997:211-226) azokat a felfogásokat vizsgálta, melyeket a képviselők és a leendő képviselők birtokolnak az EP-ben betöltött szerepeikről, ugyanakkor azt is figyelte, hogy milyen tényezők idézik elő a képviselők közötti nézetkülönbségeket, és ezek a különbségek milyen hatással vannak a parlamenti képviselők tevékenységére.
Kutatásában arra jutott, hogy három dimenzió azonosítható konkrétan: kettő ezek közül az „ügynök” (AGENT), és a „megbízott” (TRUSTEE). Ez a két dimenzió a legtöbb gyülekezésben megtalálható, azonban a harmadik dimenzió, egy szövetségi/ konföderációs megkülönböztetés már inkább furcsa tényező az EU-nak. Az egyéni attitűdök és viselkedésminták Európában ezt jól magyarázzák. A nemzetiség különbségeket magyaráz az ügynök dimenzióról és bal-jobb pozíciókról, ami további magyarázattal szolgál a megbízott különböző szerepeire. A szerepfelfogás kombinációja Katz szerint hatással van a képviselők tevékenységére.
Katz konklúziója szerint, miközben kettő a három tényezőből/ dimenzióból esedékes hogy felbukkanhat bármilyen jogalkotói szereporientáció elemzésében, a harmadik tényező, vagyis a konföderáció, az Európai Unió sajátja, melyben az a kérdés, hogy az ideológiai, avagy a nemzeti különbségek határozzák meg a politika azon elsődleges tengelyét, amely még megoldást kíván.
Az EP-képviselők tevékenységének elemzésével bizonyos szempontból foglalkozott Keszler Erika is (KESZLER, 2011). Ő, az erdélyi magyar képviselők 2007-2009 közötti stratégiáit dolgozta fel kutatásában, azonban a kérdés fennmarad: ez általános, vagy inkább egyedi stratégia? Erika konklúziója szerint az erdélyi magyar EP-képviselők a parlamenti ülések során arra törekednek, hogy felhívják a plénum figyelmét a konfliktusokra, amelyek általában a többség–kisebbség között alakulnak ki, illetve hangsúlyozzák azt, hogy egy olyan normatív rendszer létrehozása szükséges, amely közösségi szinten biztosítja a nemzeti kisebbségek jogait. Természetesen ennek a kérdéskörnek a feltárására hasznos lehet, hogy adott kisebbségi képviselői tevékenységeket más kisebbségi képviselők tevékenységével hasonlítsunk össze, miközben az erdélyi magyar stratégiákat is felülvizsgáljuk.

Elméleti összegzés:
A szakirodalmi rész második felének összegzéseként elmondható, hogy az olvasott irodalom két konkrétabb tényt közöl a képviselői szerepértelmezésről. Elsősorban azt, hogy a képviselők részéről egy általános eltávolodás figyelhető meg nemzeti pártjaiktól, bizonyos szinten egyfajta „önállósulásra” törekednek. Másodsorban pedig egyesek azt mondják, hogy mégis a nemzeti dimenzió az, ami képes irányítani a képviselőket, az általuk meghozott döntésekben. Gyakorlatilag tehát, egyesek szerint ez a dimenzió az, ami számukra követendő alapul szolgál, és képviseletük során leginkább ezt igyekeznek figyelembe venni.

Bibliográfia
1. Antal László (1976): A tartalomelemzés alapjai, Magvető, Budapest
2. Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után, pp. 368-375., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
3. Bárdi Nándor: A Romániához került erdélyi, bánsági, kelet-magyarországi magyarok (1918-1921), pp. 30-35., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
4. Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség a két világháború között, pp. 90-97., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
5. Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség helyzetének változásai, társadalmi, kulturális önszerveződésének eredményei, pp. 330-339., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008. 6. Bíró- Nagy András (2015): Közép-európai EP-képviselők és szerepeik. Viselkedési stratégiák az Európai Parlamentben, Politikatudományi Szemle (24) 2. pp. 91-119
7. Domonkos Endre (2010): A katalán autonómia és kibővítésének aktuális kérdései, BGF Külkereskedelmi kar – Elektronikus könyvtár, 2010/2, pp.73-84
8. Dovi Suzanne (2014): Political Representation. Edward N. Zalta (ed.): The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Spring 2014 Edition)
9. Giró-Szász András: A katalán politikai és közigazgatási autonómia. Kisebbségkutatás Szemle, 13. évf. 2004.3. szám, pp. 446-447
10. Ilonszki Gabriella – David Judge (1994): Képviselet és képviselői szerepek. Elmélet és magyarországi tapasztalatok. Politikatudományi Szemle 3(2). pp. 5-23
11. Katz Richard (1997): Representational roles. Europen Journal of Political Research 32: 211-226.
12. Keszler Erika (2011): Romániai magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben az EP-képviselők felszólalásainak tükrében. Magyar kisebbség, 2011 (XVI) 3-4 13. Kovács Attila (2014): A konzultációtól az együttdöntésig. Az Európai Parlament megnövekedett szerepe a Közös Agrárpolitika jogalkotásában. Politikatudományi Szemle. 23 (4), pp. 35-67.
14. Licia Cianetti (2014): Granting local voting rights to non-citizens in Estonia and Latvia: The conundrum of minority representation in two divided democracies. JEMIE – Journal on Ethnopolitics and Minority Issues in Europe, vol 13, no.1, pp. 86-112.
42
15. Licia Cianetti (2014): Representing minorities in the city. Education policies and minority incorporation in the capital cities of Estonia and Latvia. Nationalities papers, vol 42, no. 6, pp.981-1001.
16. Michael Keating (1999): Spanyolország új kisebbségi nemzetei és az európai integráció: új keret-feltételek az autonómia számára? pp. 69-79
17. Novák Csaba Zoltán: A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása, pp. 204-209., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
18. Raunio Tapio (2000): Losing independence or finally gaining recognition? Contacts Between MEPs and National Parties. Party Politics, volume 6. No.2 pp. 211-223
19. Scully Roger- David M. Farrell (2003): MEPs as Representatives: Individual and Institutional Roles. JCMS, 2003, volume 41. Number 2. pp. 269-286
20. Stefano Bottoni: A romániai modell sajátosságai: a Magyar Autonóm Tartomány. A Ceaușescu-féle modell, a román államnacionalizmus, pp. 246-249., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
21. Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek ügye a párizsi béketárgyalásokon: határkijelölés, népszavazás, kisebbségvédelem, pp. 22-29., In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó, 2008.
22. Toró Tibor (2013): A romániai magyar nyilvánosság alakulásának diskurzusa politikai filozófiai megközelítésben – doktori disszertáció, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, pp. 168-169. 23. Toró Tibor (2015): Új irányok a politikai képviselet kutatásában. Többlet, megjelenés előtt.