Kisebbségi civil társadalom

Tudástár

Bodó Barna

Kisebbségi civil társadalom

 

  1. Eszmetörténeti héttér és értelmezés

Amikor napjaink civil társadalmának eszmetörténeti gyökereit keressük, kiemelt figyelmet érdemel az állam és a társadalom közötti viszony, továbbá a társadalmi berendezkedés és közösségi akcióterv kérdése. A civil társadalom fogalma közvetve vagy közvetlenül szinte minden jelentős filozófiai rendszerben megjelenik.

A civil társadalommal foglalkozó kortárs irodalmat John Keane három csoportba sorolja (Keane 2004:38). Az első csoportba tartozó szövegekben a civil társadalom értelmezési keretként jelenik meg, amikor a társadalmi-politikai erők és az intézmények közötti összefüggéseket elemzik. A második csoportba sorolja a pragmatikus szerzőket, akik számára a civil társadalom mindenek előtt irányelv és akcióterv, a jó társadalmi berendezkedés eszköze. Keane ide sorol olyan klasszi-kusokat, mint Thomas Hobbes, Edmund Burke és Tom Paine, mai képviselői között említi Guillermo O’Donnellt, Ernest Gellnert, Karl Poppert, Juan Linzet és Alfred Stepant. A harmadik irányzat képviselői megkérdőjelezik a pragmatizmus erkölcsi felsőbbségét és (John Keane, Robert Putnam, Richard Rorty és Adam Seligman) azt igyekeznek igazolni, hogy a civil társadalom a demokrácia szükséges feltétele. Van aki külön kategóriaként tartja számon azokat a szerzőket (pl. Jeffrey Alexander, Ralf Dahrendorf), akik szerint a civil társadalom a szolidaritás, az egymásra való kölcsönös reagálás szférája. (Vercseg 2004:6)

A polgári – magyarul: civil – társadalom eszménye Arisztotelészig vezethető vissza. Nála a városállam (polis) alkotmánnyal (politeia) rendelkező független közösség, amelyet politikai közösségnek (koinonia politiké) nevez. A görög politikos latin megfelelője a civitas, ebből alkotta meg Cicero a polgári társadalom (societas civilis) kifejezést.[1] A kereszténység térhódításával kerül előtérbe egy különbségtétel kérdése: éspedig az egyházi hatalom hatáskörébe tartozó vallási közösség, a hívők gyülekezete mellett, tőle elkülönülten kezdik számon tartani az államot alkotó polgári társadalmat, vagyis a lex aeterna és a lex terrana között különbség teendő. A különbségtétel ma egyszerűnek tűnő kérdése évszázadokon át volt éles feszültségek forrása, polgárháborúk oka. A keresztény tradíció meghatározó fontosságú abban, ahogyan a modern korban a közösségéért felelősséget vállaló egyén szerepét értelmezzük. Amikor Thomas Hobbes a reformáció-ellenreformáció vért és fájdalmat okozó folyamatainak (mindenki háborúja mindenki ellen) láttán új értelmezési keretet keres (Leviatán), lemond a társadalmi szerveződések „természetes” képződményekként történő értelmezéséről. Az állam szerinte nem a család mintáját követő struktúra, ugyanakkor nem isteni elrendelés alapján jön létre, hanem polgári társulásokról beszél, vagyis az állam értelmezésében szerződéses úton jön létre. A Hobbesnál megjelenő szerződés a társadalmat az államhoz kapcsolta. Hobbes, majd John Locke azt tételezik, hogy az emberek békés együttélése feltételezi bizonyos civilség (jogok és erények) létét, de szó sincs államtól független struktúráról. És önkéntes polgári szerveződések eszméjéről sincs szó, és itt Montesquieu értelmezésére utalunk, miszerint a civil társadalom közjogi célt jelenít meg, hogy általa az államhatalomtól lehessen elválasztani a vagyoni, illetve családi viszonyokat. Ezen az úton haladnak Adam Ferguson és Adam Smith, mindketten abból indultak ki, hogy a társadalomnak az államtól eltérő mozgástörvényei vannak. Ferguson az egyén szabadságának a megerősödéseként tételezi a civil társadalom fogalmát, és szembe állítja a civil társadalmat a természeti állammal, a társadalmi szerződés és jogrend által működtetett társadalmat pedig a despotizmussal (civil-vad ellentét).

A mai értelemben vett civil társadalom eszméjének közvetlen előzménye Hegelnél jelenik meg, ugyanis ő különbséget tesz állam és társadalom között: nála a civil társadalom (gazdasági és társas kapcsolatok rendszere) elkülönül az államtól (a kormányzástól és a direkt politikától), bár szimbiózisban él vele. Hegel polgári társadalma Locke és Montesquieu felfogására támaszkodik: tagjai gazdasági szereplők, akik közös gazdasági érdekeiket kívánják a politikában és -val érvényesíteni. A Hegelnél ideológia-mentes fogalom a továbbiakban eltérő értelmezést kap a politikai bal illetve jobb oldalon. A 19. sz. elején a gazdaság egyre fontosabbá vált a társadalom életében, a civil társadalom fogalma telítődik gazdasági jellegű cselekvésekkel és intézményekkel. A civil társadalom olyan társadalmi térnek számít, ahol az egyének a materiális – gazdasági – cselekvéseiket intézik. Marx egyrészt a civil társadalom fogalmát azonosítja a polgári társadalommal, ugyanakkor leszűkíti a gazdaságra: nála a fogalom önző érdekek hajszolása, illetve elidegenedés az emberi lehetőségektől és környezettől. A jobboldalon a fogalom a társadalom nem állami összetevőire terjed ki, a gazdaságon túl a kultúrára is.

  1. Tönnies megkülönbözteti a közösséget a társadalomtól, de nem a civil társadalom és az állam különbségét érti ez alatt, hanem a civil társadalom kap kétféle értelmezést. Tönnies szerint a közösség a prekapitalista társadalmak civil életében megjelentő természetes, közvetlen kapcsola-tokat jelenti, ezt ellentételezik a (modern) társadalom atomizáló és elidegenítő tendenciái.

Összefoglalásképpen: a 18. század végéig a civil társadalom fogalma az állam, illetve a politikai társadalom fogalmának szinonimájaként jelenik meg. A civil társadalom ilyen értelmezése egy civilizációs fejlődési irányra utal, minek folytán „civilizált” társadalom, polgári társadalmi rend jön létre. Az állam és a civil társadalom elkülönítése a kapitalizmus fejlődésével valamint a politikai gazdaságtan kialakulásával válik lehetővé. (Krishan 1992) Több európai országban megindul a polgári társadalom és az államhatalom kettéválása. A civil társadalom tehát egy hosszú és bonyolult történelmi átalakulás következménye, létrejötte a modern világ vívmánya. A két szféra, az állam és a civil társadalom közötti határvonal azonban nem állandó, a választóvonal el-elmozdul, hol elmélyül, hol elmosódik. (Hankiss 1986)

A 20. század a civil társadalom vonatkozásában is újat hoz: a fogalom az állam és a piac között elhelyezkedő intézmények és társas érintkezések világa (A. Gramsci). Zbigniew Pełczyński oxfordi lengyel politológus értelmezésében a civil társadalom egyfajta társadalmi aréna, amelyben az egyéni érdekek, a csoportos cselekvések, a társadalmi szolidaritás és a jóléti függőség terei át-szövik egymást. John Keane szerint a civil társadalom és az állam viszonya kölcsönös, a kettő egy-más demokratizációjának feltétele.

Az állam leválasztásával a civilizáció, az állampolgárság, és a politikai nyilvánosság (J. Habermas) váltak a civil társadalom tartalmi elemeivé. Gramsci szerint a civil társadalom szférája a politikán és a gazdaságon kívül esik, lényege a kulturális nyilvánosság, a társadalom civil magjának érték- és véleményalkotása (Honneth 1993:28). A civil társadalom szerinte átmeneti jelenség, csak addig van rá szükség, amíg sem a politika, sem a gazdaság nem nyújt védelmet a tömegeknek – ez az a kérdés, amelyben feltehetőleg baloldalisága miatt, Gramsci tévedett.

A civil társadalom eszméje napjaink globális és lokális politikájának egyaránt kulcs-fontosságú eleme. Egyes értelmezői számára a nyugati társadalmi rend természetes formája, melynek felsőbbrendűsége miatt el kell terjednie az egész világon. Alain Touraine szerint, aki az elsők között ismerte fel az új világhelyzet és a civil szféra kapcsolatát, a posztindusztriális társadalomban új társadalmi paradigma alakul ki, melyben a társadalmi élet köztes szereplői válnak alkotó tényezővé. (Touraine 1969) A civil társadalom ilyen felfogása ideológiai alapot nyújt a legfejlettebb országok irányította világrend fenntartásához (Gellner 2004: 136). Ezzel ellentétben áll az alulról szerveződő civil mozgalom, amelynek legfőbb célja az önvédelem, az emberi élet alapvető feltételeinek (élelem, biztonság, élhető környezet, kultúra) biztosítása. A társadalom tagjainak önkéntes mozgalma ezzel a mindenkori államhatalom kötelességét látja el, amennyiben a külpolitikai vagy gazdasági érdekekkel összefonódott állam ezt nem teljesíti.

A civil társadalom, mint a társadalmi berendezkedés és közösségi akcióterv kérdése viszonylag új közelítési mód a témával foglalkozók körében. A. de Tocqueville elemzésében hármas felosztással él: az állam, a politikai társadalom és a civil társadalom hármas rendszerét alkalmazza. Az állam a képviselet, a reprezentáció, a bürokrácia, a parlament stb. világa, míg a civil társadalom a privát cselekvések tere. Végül pedig a politikai társadalom az egyesületek, a közélet, a sajtó, a nyilvánosság tere, amely valamilyen kontrollfunkciót gyakorol az állam felett. Ebben az értelmezésben a civil társadalom a demokrácia iskolája: az önszerveződések kérdése és képessége, továbbá érdekek és értékek védelme. (Tocqueville 1993)

A civil társadalom kialakulása feltételezi a jogilag szabad, autonóm cselekvő egyént, előfeltétele továbbá a magánszféra megléte. Szintén előfeltétel a nyilvánosság terének léte: egy olyan tér, ahol a polgár mint magánszemély érdekeinek érvényesítésére, személyes autonómiájának és különböző szükségleteinek kielégítésére vonatkozó igényei megfogalmazására törekszik (Seligman 1997), teszi ezt a különböző társadalmi önszerveződések keretében, illetve azok által. A civil társadalom léte tehát az önkéntes, öntevékeny társulások, érdekartikuláló, érdekközvetítő és érvényesítő csoportok, szakmai testületek stb. működésén alapul, mely társulások alapító tagjaik szabad, privát döntése folytán jönnek létre. Az állam szerepének a megkérdőjeleződése okán kerülnek a civil szervezetek mindinkább előtérbe és válnak egyre jelentősebbekké a velük kapcsolatos elvárások. Egyes szerzők globális „társulási forradalomról” beszélnek (Salamon 1994), és ezt a 20. század számára olyan jelentőségűnek ítélik meg, amilyen a 19. században a nemzetállamok kialakulása volt.

A civil társadalom és a hozzá szervesen kötődő citizenship (egyetemes közpolgári státusz) védőernyőt, biztonságot, valahova tartozást, otthont jelent. Jeffrey Alexander szerint a civil társadalom felfogható szolidaritás-szféraként, ebben fokozatosan megfogalmazódik egy általános elveket elfogadó közösség. Minél inkább létezik ez a szolidaritás-közösség, annál inkább kifejeződik a (közvéleményben), kialakulnak saját kulturális kódjai és narratívái, létrejönnek – jogi és mediatikus – intézményi formái. Maga a szolidaritás-közösség történelmileg új, egymást kölcsönösen tételező jellemzőkben és gyakorlatokban mutatkozik meg, ilyenek a civilitás, egyenlőség, kritika és respektus. „Ez a fajta civil közösség, mint olyan soha nem létezhet, azaz csak bizonyos mértékben valósulhat meg…, a civil társadalom kulcsszereplője a jogokkal és kötelességekkel rendelkező szuverén individuum, aki a közjó és saját maga érdekében kész alávetni magát az együttműködés és szolidaritás játékszabályainak, azaz szuverenitásának egy részéről kész önként lemondani.” (Alexander 1998: 7)

Egyetemes közpolgári státusz nélkül civil társadalom nem létezik, mivel éppen a hozzá tartozó jogok és jogosítványok védhetik meg a polgárt az anómiával és a túltengő piaccal szemben. Miszlivetz Ferenc Dahrendorfot idézi, aki szerint a citizenship a szabadság epitoméje, és a civil társadalom az a médium, amin keresztül ez a szabadság közvetítődik, megerősödik és szétterjed. Az a közeg tehát, ahol a közpolgár otthon van. „A civil társadalom és a citizenship egy fontos lépéssel tovább mennek, mint a szabad választások és a piac. Ezek olyan célok, amelyekért küzdeni kell, nem csupán veszélyek, amelyeket el kell kerülni. Ezek morális célok.” (in Csefkó-Horváth 1999: 4)

Külön kell szólni a civil társadalomnak a közép-kelet-európai államokban betöltött, illetve elvárt szerepéről. A civil társadalom a kommunista országokban, a 80-as években a diktatórikus állammal való szembenállás, önszerveződés közege: „antipolitika”, „párhuzamos polisz”, a „hatalomnélküliek hatalmának” szinonimája. (Konrád György, Vaclav Havel, Adam Michnik) A kelet-közép-európai szocialista országokban a civil társadalom egyértelműen a fennálló, diktatórikus uralomra reflektált, a vele való szembeszegülésnek lett a politikai stratégiája. A stratégiát a Szolidaritás mozgalom keretében dolgozták ki, ezzel kapcsolatosan J. Kuron és A. Michnik szerepét szokták kiemelni. Ők abból indultak ki, hogy a közép-kelet-európai térségben hagyományos forradalmakra nincs esély a Szovjetunió elnyomó rendszere és katonai túlhatalma miatt. A rendszert belülről kell megbontani, stratégiájuk szerint a pártállam leplezésére és a mindennapi életből való fokozatos kiszorítására van szükség. Nem a hatalom felváltása, hanem a visszaszorítása volt a cél, s ezt a stratégiát nevezte Michnik új evolucionalizmusnak.

A demokratikus átmenetek abban különböznek a forradalmaktól, hogy a folyamatokra jellemző azok tudatos keretek között tartása. A társadalmi mozgalmak és vezetőik önkorlátozó módon viselkedtek annak érdekében, hogy céljaikat véráldozatok nélkül elérhessék. A civil társadalom Közép-Kelet-Európában egyszerre volt a rendszer átalakításának eszköze és célja. A fogalom arra szolgált, hogy meg lehessen nevezni a fennálló rendszerrel szemben álló polgári értékek létező társadalmi aktorait.

A civil társadalom Kelet-Európában az emberi jogokhoz kapcsolódó politikai stratégiaként az elnyomó állammal szembeni tiltakozás terepeként fogalmazza meg önmagát. (Konrád 1986) A civil társadalom és az állam szembeállításában a civil társadalom a társadalmi önvédelem eszköze lett. A tartalékokat felélt társadalmakban, válságos helyzetben vette át az ellenzéki értelmiség a civil társadalom eszméjét lengyel kollégáiktól. A lengyel Szolidaritás mozgalom számára alapvető fontosságú volt az önkorlátozás, a pártállammal való konfliktus kerülése, az erőszakmentesség, a széleskörű társadalmi részvétel és a demagógia mellőzése. A civil társadalom szerteágazó jelentésű fogalma, mely a szabadpiaci gazdaságtól a kisközösségek szociális önsegélyezéséig számos törekvést magába tud foglalni, alkalmas jelszónak bizonyult a legkülönfélébb ellenzéki csoportosulások összefogására (Honneth 1993:26).

Az 1980-as évek civil mozgalmának végcélja, erőszakmentessége ellenére, a fennálló rendszer megdöntése, az állami funkciók átvétele volt. A civil társadalom ilyen felfogása erkölcsi és politikai utópia, inkább ideál és követelés mint valóság, lényegi eleme a hatalom elutasítása és a szellem hatalmának tudata. (Bodó 2001:27)

A 80-as évek második felére, a változás jeleire mintegy válaszul, a civil társadalom fogalma politikai utópiává kezdett válni: túlhangsúlyozódtak olyan elemek, mint a közvetlen részvétel igénye a demokrácia pártpluralizmuson alapuló felfogásához képest. A demokratikus átmenet paradoxona, hogy sikere esetén a társadalom megszabadul ugyan a régi rendszertől, de az átalakulás folyamata inkább csak kivételképpen teszi lehetővé a társadalom széles rétegei számára a valódi történelmi cselekvést. Az átmenet akkor sikeres, ha a társadalom megmutatja erejét, de valójában nem él vele. A társadalom szerepe a demokratikus átmenetben rendkívül fontos, mégis szimbolikus.

Bibó István szabadságértelmezése során jut el a „szabadság kis köreinek” a gondolatáig, amit a civil társadalommal kapcsolatos irodalomban is gyakran idéznek. Bibó szerint a modern szabadság az önkormányzatiság korábbi változataiból, a kiváltságokból, a szabadságok kis köreiből formálódott ki, és mindenekelőtt azt jelenti, hogy a politikai hatalom immár nem független a polgártól, feltétele a polgári beleegyezés. A hatalom nem személyes uralom, hanem személytelen szolgáltatás, és nem monopolizálható senki és semmi által. (Bibó 1947)

1989 előtt a Balkánon nem létezett, nem alakulhatott ki a demokratikus politikai kultúra. Itt a diktatórával való szembenállás kérdése semmilyen nyilvánosságot nem kapott, a folyamatok sokkal nehezebben alakultak ki. A civil társadalom iránt ezekben az országokban inkább bizalmatlanság, kételkedés volt tapasztalható. Nem alakultak (még) ki a váltás mentalitásbeli előfeltételei. A helyzet jó ideje változóban, 1990 után a térségben a civil mivolt a politikai, jogi, gazdasági, a mindenre kiterjedő mentalitásváltás igényét jelenti, olykor a civil és a politikai határok kölcsönös, mindkét irányból történő átlépésével. Ma már lehetséges a Balkánon is (országonként különböző) civil társadalomról beszélni, annak ellenére, hogy a polgári társadalom e régióban mindmáig fejletlen, ritkás szövetű.

A civil társadalom korról-korra változik. Napjainkban, az általános széttöredezettség új-középkori hangulatában megnőtt a valahova tartozás, az „otthon” iránti igény. Miután kiderült, hogy a demokrácia és a piacgazdaság nem kínálnak otthont, a hangsúly a kutatásban a társadalom finomszövete, az identifikáció, a kultúra és az értékek világa felé terelődött. Elindult a fogalmak finom-hangolása.

Miszlivetz Ferenc véleményét egyfajta összefoglalásnak is tekinthetjük: szerinte a civil társadalomról szóló kritikák visszatérő momentuma a misztifikálás, amikor a fogalomhoz túlzott elvárások kötődnek (a haladás, az egyenlőtlenség elleni harc, általában a jó társadalom szinonimája), egyfajta csodaszer, a mindenkori pozitív oldal. Ezzel a fogalom önkéntelenül is homogenizálódik, elvész dinamizmusa, ellentmondásos jellege, sokszínűsége. A túlzott elvárások után jön a csalódás: a civil társadalom nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és a gyakori következtetés: nem sokat lehet kezdeni vele, használhatatlan, felejtsük el. (Miszlivecz in Csefkó-Horváth 1999)

A civil társadalmi struktúrák (az önkéntes társulások, hálózatok és társadalmi mozgalmak) számára három fő szereplehetőség jelöli ki a jövő feladatait: a protestálási potenciál, a kritikai diskurzus kezdeményezése és a hatalmi működés társadalmi kontrollja. A társadalmi demokratizálódás ugyanis folyamat, soha nem állítható, hogy a végére értünk. A civil társadalom fogalma tehát inkább a szerveződési formák sokféleségének interakcióiban, mintsem egyetlen speciális szervezeti formában ragadható meg. (Alexander 1998)

A fenti elemzések nem teszik lehetővé a civil társadalom egységes fogalom-meghatározását, ezért a szerzők vagy saját definíciót alkotnak, vagy egy számukra szimpatikust kiválasztanak. A továbbiakban Arató András meghatározásával fogunk dolgozni: a modern civil társadalmat a civil kezdeményezések és önszerveződések változatos formái alkotják, ezeket az elemi emberi jogok érvényesülését garantáló jogrendszer intézményesíti, miközben tiszteletben tartja a társadalom sokszínűségét. A civil szervezetek közvetítenek az állam és polgárai, valamint a gazdasági hatalom és az állampolgárok között. A civil társadalom meghatározó mozzanata, „lényege” a nyilvánosság, a nyilvános kritikai diskurzus. (Arató 1999)

A civil társadalom fogalma kikerülhetetlenül ellentmondásos, aminek oka a reflexivitás, a heterogenitás és a résztvevők egyenlősége. A civil társadalom szerveződési formái, a hálózatok, akárcsak a sokféle formát öltő önkéntes társulások a nyilvánosság arénájában fejtik ki tevékenységüket, küzdenek, vitatkoznak, kampányolnak. A civil társadalom szereplőinek meg kell küzdeniük a demokratikus részvétel és a gyors döntéshozatal közötti állandó ellentmondással is. Folyamatos veszélyként áll előttük a bürokratizálódás-kooptálás vagy a felszámolódás-felbomlás alternatívája. A törékeny jelleg, átmenetiség és egzisztenciális fenyegetettség tehát állandó attribútumai annak a társadalmi jelenségnek, amit civil társadalomnak nevezünk.

  1. Civil funkció – kisebbségi közeg

Mielőtt a civil funkcióval foglalkoznánk, vegyük számba, különböző szerzők és szellemi világok mit értenek civil szervezet alatt. Első megállapításként ide kívánkozik: teljes a fogalmi zűrzavar. Maga a civil szervezet megjelölés sem egyértelmű, hiszen országonként eltérő módon értelmezik. A civil szervezetek legfontosabb jellemzői: intézményesültség, függetlenség, profitszétosztás tilalma, önkormányzatiság, önkéntesség.

Előforduló megjelölések publikációkban: NGO, harmadik szektor, non-profit, civil szektor. Az NGO (non-governmental organizations) megjelölés a legszélesebb értelmű, mert minden nem-állami szervezet beleértendő, az érdekvédelmi képviseletek is (azaz szakszervezetek, munkaadói képviseletek, szakmai kamarák is). A harmadik szektor kifejezés használata az amerikai szakirodalomra jellemző, így különböztetik meg a gazdaság másik két szférájától, az állami/kormányzatitól és az üzletitől. A non-profit megjelölés a civil szerveződéseknek egyetlen, fontos jellemzőjét ragadja ki, nevezetesen a profit szétosztásának tilalmát. Az Európai Bizottság a civil szerveződéseket „voluntary organizations and associations” néven említi 1997-es vitaanyagában, azaz önkéntes szervezeteket és egyesületeket ért alatta. (Geszti 2003:84) A szervezetek elnevezésében sem beszélhetünk közös elvi álláspontról, hiszen a német „Verein” (egyesület) és „Stiftung” (alapítvány), a francia „économie sociale” (szociális gazdaság), az angol „public charities” (közcélú jótékony szervezetek), az amerikai „non-profit sector”, a kelet-közép-európai alapítvány nem csak nyelvi, hanem fogalmi szempontból is különbözik egymástól. A francia szociális gazdasági szektor részét képezik a szövetkezetek, takarékpénztárak, biztosítópénztárak, ezeket más országokban nem tekintik a non-profit vagy önkéntes szektor részének.

Ez a zűrzavar némi szabadságot is jelent a használni kívánt elnevezés vonatkozásában: úgy választunk, hogy névválasztásunkkal a hangsúlyozni kívánt jellemzőre összpontosítunk. Ha a civil kezdeményekzések léte és mibenléte a fontos, akkor a civil társadalom fogalmat fogjuk használni. Ugyanezt a jellegzetességet emelik ki az öntevékeny/önkéntes szervezetek vagy a civil önszerveződés elnevezés. Amennyiben a lényeg az államtól, a politikától való elhatárolódás, akkor a használt megjelölése alighanem a nem-kormányzati szervezet lesz. Ha a non-profit kifejezést emeljük be a megnevezésbe, akkor a profit-szétosztás tilalmát tartjuk fontosnak. A harmadik szektor kifejezés megjelenését a többiektől eltérően helyileg is ismerjük: az amerikai Johns Hopkins Egyetem kutatói vezették be, amikor felismerték ennek a fejlődőben lévő szférának a gazdasági jelentőségét és önálló szektorként való kezelhetőségét, és a civil szervezetek, szerveződések önálló szektorként való megjelenését hangsúlyozza.

A civil (non-profit, magyar elnevezéssel közcélú) szektor politikai szempontból az állam és a polgári/civil társadalom összefüggésében helyezhető el, gazdasági szempontból pedig a felosztás haszonérdekelt/nem haszonérdekelt szektorokat jelöl meg. Így alakul ki a non-profit illetve a nem-kormányzati megjelölés.

Az önkéntes szervezetek típusait a szervezetek által ellátott funkciók szerint az EU Bizottság a következőkben határozta meg:[2] szolgáltatást nyújtó; érdekképviseleti; önsegítő vagy kölcsönösen segítséget nyújtó; forrás és forráselosztást koordináló szervezetek. Megállapítható, hogy minél szűkebb földrajzi és alanyi körre terjed ki egy önkéntes szervezet tevékenysége, a funkciók annál szélesebb skáláját integrálja magába, s annál nehezebb az egyes funkciókat a szervezeten belül egymástól elhatárolni.

A civil társadalom jellemzői alapján kijelölhető főbb szerepek a következők: a közszféra és a magánszféra közötti közvetítés, a társadalmi kontroll biztosítása, társadalmi-szakmai csoportok érdekeinek képviselete, a társadalom önszerveződési igényeinek megfelelően a közjó szolgálata. Van, aki külön jelöli meg a civil társadalomnak a demokratizálásban betöltött szerepét.[3] A M. Walzer által idézett G. White négy pontban foglalja ezt össze, a továbbiak szerint: 1) A civil társadalom megváltoztatja a hatalom egyensúlyát az állam és a társadalom között, az utóbbi javára. Erre példaként idézhető: amikor a polgárok szervezetei illetve mozgalmai teremtik meg a központi ellenőrzéstől mentes társadalmi teret. 2) A civil társadalom ellenőrzi és felügyeli az államot a közélet erkölcsének, a politikai döntések indokoltságának nyilvános megítélése révén. Itt a politikusok és köztisztséget viselők elszámoltathatósága a cél. 3) A civil társadalom fontos közvetítő szerepet játszhat az állam és a társadalom között: olyan folyamatok esetében, amikor a kormányzati intézmények egyezkedhetnek a társadalom egyes csoportjaival. 4) A civil társadalom gyarapíthatja azon folyamatok, ill. intézmények számát, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a demokratikus intézmények és folyamatok legitim módon és kiszámíthatóan válaszoljanak az új kihívásokra.

Vannak szerzők, akik együtt tárgyalják a civil szféra szerepeit és funkcióit – alighanem indokolatlanul. A szerep elvárásokra, kialakult társadalmi nomákra utal, miközben a funkciót rendeltetésként értelmezzük – az egyik külső meghatűrozottságú, a másik pedig belső. A szerepek és funkciók kettősének három nagy csoportját különbözteti meg Kuti Éva: társadalmi jellegű, gazdasági jellegű és egyszerre társadalmi-gazdasági jellegű szerepek és funkciók. (Kuti 1998)

A civil társadalom funkciói az alábbiak szerint foglalhatók összze (Siegel-Yancey 1993):

  • módot nyújt a társadalom különféle, komplex szükségleteinek kifejezésére és aktív megközelítésére,
  • az egyént polgárként való cselekvésre ösztönzi a társadalmi lét minden aspektusában, ahelyett, hogy függésbe kerülnének tőle,
  • elősegíti a társadalom pluralitását és sokszínűségét, pl. a kulturális, etnikai, vallási, nyelvi és más identitások védelme és erősítése révén,
  • megalkotja azokat a mechanizumusokat, amelyek révén lehetővé válik a kormány és a piaci szféra szereplőinek elszámoltatása/felelősségre vonása a nyilvánosság által.

Végső soron tehát a civil szervezetek polgári magatartásra ösztönöznek, (ki)nevelik a polgárságot és ezáltal az új civil társadalmat.

A civil társadalomról kialakuló kép tovább bonyolódik, ha nemzeti kisebbségek civil szféráját kívánjuk elemezni. Az idézett funkciók közül van olyan – a fenti felsorolásban az utolsó – amely kisebbségi léthelyzetben irreálisnak tűnik: a kisebbség képtelen a többségi nyilvánosság olyan jellegű és internzitású tematizálására, hogy a kormány ezt közösségi felelősségre vonásként értelmezhesse. Ha a kisebbségi civil szervezet tevékenységi területe nem specifikusan kisebbségi, nem kötődik a kulturális, etnikai, vallási, nyelvi és más identitások védelméhez, akkor elképzelhető, hogy – pl. egy környezetvédelmi kérdésben – olyan reakciókra kerüljön sor a nyilvánosság szférájában, amelyek igazi felelősségre vonásként értelmezhetők. De ez esetben a civil szervezet elsődlegesen környezetvédelmi, és másodlagosnak mondható sajátossága, hogy alapítói/tagjai egy nemzeti kisebbséghez tartoznak.

Első szempont és kérdés tehát az, milyen szervezetek tartoznak a kisebbségi civil szférához? Olyan szervezetek, amelyeket kisebbségiek hoznak létre, vagy olyanok, amelyek szerepmeghatározásuk során a kisebbségi léttel kapcsolatos helyzeteket/dilemmákat/célokat tekintik elsődlegesnek? Amennyiben elfogadjuk azt az értelmezést, miszerint a civil társadalom a demokrácia iskolája: az önszerveződések kérdése és képessége, továbbá érdekek és értékek védelme, akkor kisebbségi civil szervezetnek azt tekintjük, amelyik a kisebbségi közösség szolgálata a célja. Bár ez a kérdés is további dilemmák forrása lehet – mivel a kisebbségi közösség szolgálata nem csupán a közösségen belül képzelhető el, hanem a többség-kisebbség közötti párbeszéd ösztönzésével és alakításával – elemzésünkben azokat a szervezeteket tekintjük kisebbségi (pl. romániai magyar, német, szerb, stb.) szervezeteknek, amelyek a vonatkozó közösséget szolgálják programjaikkal és az illető közösség érdekében lépnek fel. Ez a fellépés pedig az illető közösség meghatározó identitáselemeit kívánja védeni és erősíteni. Ezt a civil szférát nevezzük önépítkező civil társadalomnak.

A civil társadalom, a civil szervezetek vonatkozásában meghatározó jellegzetességként hivatkoztunk a függetlenségre és az önkormányzatiságra. Jó ideje, egy évtizede fogalmazódott meg a romániai magyar civil szférát illetően az a dilemma, hogy be­szél­he­tünk-e au­ten­ti­kus, cél­ja­it és fel­ada­ta­it vi­lá­go­san ar­ti­ku­lá­ló és azo­kat kö­vet­ke­ze­te­sen ki­vi­te­le­ző ro­má­ni­ai ma­gyar ci­vil tár­sa­da­lom­ról. (Bodó 2002) A kérdés köré vita is szerveződött annak idején, és a nemleges választ adók a kisebbségi magyar civil társadalom ellenőrző funkciójának a hiányával indokolták álláspontjukat.

A kisebbségi civil szféra, amennyiben a már jelzett opció mentén befelé, közössége felé fordul, lemond arról, hogy a kormány és általában a központi politika felé fontos üzeneteket fogalmazzon meg ak­kor – bár tételesen nem mondja ki – sze­rin­tem ép­pen az el­len­őr­ző funk­ció hi­á­nyá­ra utal, lévén a ci­vil tár­sa­da­lom ál­tal kép­vi­selt mo­rá­lis tar­ta­lom kul­tu­rá­li­san kon­di­ci­o­nált.

A tovébblépés érdekében vizsgáljuk meg a kisebbségi társadalom fogalmát.

A kisebbségben élő etnikai közösségekről társadalom értelemben szoktak igen gyakran szólni-vitatkozni, miközben a kisebbségi társadalom fogalomként sem tisztázott eléggé. Beszélhetünk-e társadalomról abban az esetben, amikor a „társadalom” meghatározó intézményei bár a közösséget szolgálják, bizonyos értelemben „kapu-intézmények”, illetve reprezentálnak. A kapu-jelleg azt jelenti, hogy bár kisebbségi az iskola vagy a színház, de a többségi társadalom intézményi rendszerének is részét képezik, egyszerre kettős elvárásnak tesznek eleget. A reprezentálás pedig arra vonatkozik, hogy a kisebbségi értékek fel- és bemutatását szolgálják különböző – többségi – kontextusokban.

Kisebbségi léthelyzetben sérül a különböző (politikai, gazdasági, civil) szférák elkülönülésének az elve. Ennek vannak sokatmondó, pontosabban a kisebbségi léthelyzetet tökéletesen illusztráló példái. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az országban élő magyarság politikai képviselete – a román politikai rendszerben pártként nyilvánul meg. A törvényhozásban képviseli a kisebbségi magyar érdekeket, gyakran kormánykoalíció részese. Nemzetközi szinten is pártként jelenik meg, amennyiben képviselőit bejuttatja az Európai Parlamentbe, illetve nemzetközi pártszövetség tagja. Ugyanakkor jogi bejegyzése, vagyis a román törvények szerint civil egyesület: az egyesületi törvény alapján jegyezték be, aminek értelmében a civil szférához kellene tartoznia. Ezt az „identitást” bizonyos helyzetekben hivatkozási alapként használja: például amikor a román költségvetésből a kisebbségi nemzeti közösségek számára megítélt pénzügyi eszközöket megkapja, illetve ezeket az alapokat kezeli. De a képlet még ennél is bonyolultabb, ugyanis az RMDSZ 1993-as belső strukturális reformja a szövetséget a romániai magyar közösség önkormányzataként tételezi, és hosszú éveken át a szervezeti struktúra is az önkormányzati modell alapján épült fel. Bár ezen a téren történtek változások, maga az idea, a közösségi önkormányzat önminősítés a szervezet dokumentumaiban olykor ma is visszaköszön. Ebben a helyzetben pedig sérül a civiol szervezetekkel szembeni alapvető elvárás, hogy nem törekszik a politikai elit helyébe lépni, nem kíván szerepet vállalni az államirányítás feladatában – hiszen az RMDSZ közel két évtizeden át Romániában kormányzati tényező volt.

Kisebbségi alapdilemma: ki a civil és kivel szemben kell a közösségi érdekeket képviselni? És függetlenségról is csak korlátozott mértékben beszélhetünk, hiszen a civil szférának jutó/járó támogatások egyik és igen fontos kezelője éppen a politológiai értelemben tisztázatlan státusú RMDSZ. Vannak szerzők, akik a kisebbségi civil szervezetek hármas függőségéről beszélnek[4]: a támogatások vonatkozásában függ a magyar közösség politikai képviseletétől, függőségben van a román korményzati szervekkel szemben, illetve a harmadik függőség egyben lehetőség is az anyaország kormányzati szerveivel szemben alakul ki.

Hivatkozott irodalom:

Alexander, Jeffrey C. (ed.) 1998: Real Civil Society, SAGE.

Arató András 1999: Civil társadalom, forradalom és alkotmány, Új Mandátum.

Bibó István 1947: A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változás értelme, Válasz, Budapest

Bodó Barna 2001: Az önkormányzatok és a civil szféra. In: Boda E. (ed.): A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben: II. Civil Fórum 2000. Kolozsvár. pp. 27-33.

Bodó Barna 2002: Civil önépítkezés, Magyar Kisebbség 3. sz.

Csanády Dániel 1999: A civil társadalom szerkezete. In: Együttműködési lehetőségek a civil szervezetek és a helyi önkormányzatok között. Hálózat a Demokráciáért Program.

Dahrendorf, Ralph 1997: After 1989 – Morals, Revolution and Civil 5ociety. Oxford: St. Anony’s College.

Geszti Judit 2003: Civil társadalom, civil szervezetek és az Európai Unió, EU Working Papers nr.3.

Gesztiné Ajtósi Judit – Csanády Dániel 2007: Együttműködés a harmadik szektorral, Európai Tükör Műhely-tanulmányok sorozat, 91 sz.

Gramsci, Antonio 1949: Levelek a börtönből, Budapest: Szikra

Habermas, Jürgen 1993: A társadalmi  nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Századvég-Gondolat.

Hankiss Elemér 1986: Diagnózisok 2, Budapest: Megvető Gyorsuló idő sorozat.

Honneth, Axel 1993: Változatok a civil társadalomra. In: Világosság. Vol. 34. No. 7. pp. 26-30.

Keane, John 2004: A civil társadalom: régi képzetek, új látomások Budapest: Typotex.

Konrád György 1986 Antipolitika. Közép-európai meditációk, AB Kiadó

Krishan Kumar 1992: Civil társadalom, egy fogalom újrafelfedezése, Mozgó Világ, 7.

Kuti Éva 1998: Hívjuk talán nonprofitnak… Budapest: Nonprofit Kutatócsoport

Michnik, Adam 1988: The New Evolutionism. In: Letters from Prison. Berkeley: University of California Press.

Miszlivetz Ferenc 1999: A civil társadalom nyomvonalai az új európai térben, In Csefkó Ferenc és Horváth Csaba (szerk.) Magyar és európai civil társadalom, Pécs.

Salamon, Lester M. 1994: The Rise of the  Nonprofit Sector. Foreign Affairs, No. 4. pp.  109–122.

Siegel, Daniel–Yancey, Jenny 1993: The Rebirth of Civil Society. The Rockefeller Brothers Fund, New York.

Seligman, Adam 1997: A civil társadalom eszméje, Kávé Kiadó, 1997.

Tocqueville, Alexis de, 1993: Az amerikai demokrácia. Budapest: Európa.

Touraine, Alain 1969: La société postindustrielle. Paris: Denoël.

Touraine, Alain et al 1983, Solidarity, Poland 1980-1981. Cambridge University Press, Cambridge

Vercseg Ilona 2004: Közösségfejlesztő leckék kezdőknek és haladóknak. Budapest: Közösségfejlesztők  egyesülete.

Walzer M.: A civil szféra, és társadalomban betöltött szerepe. www.policy.hu/flora/miacivilszfera.htm

[1] Lásd: Gesztiné Ajtósi Judit – Csanády Dániel: Együttműködés a harmadik szektorral, Európai Tükör Műhely-tanulmányok sorozat, 2007/91 sz.

[2] Az EU Bizottságának közleménye az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erősítéséről. Európa Ház, Budapest, 1998.

[3] Lásd: Walzer M.: A civil szféra, és társadalomban betöltött szerepe. www.policy.hu/flora/miacivilszfera.htm (2013.03.20.)

[4] Lásd a Magyar Kisebbség folyórat 2002/3 sz. a vitát.