Honnan ered a bizalom?
Bevezető
A társadalmi tőkének kiemelkedően fontos szerepe van a bizalom kiépítésében, gazdasági és társadalmi cserék lebonyolításában illetve az állampolgárok és a különböző közintézmények közötti kapcsolatokban. Coleman (1988) meghatározása szerint, a társadalmi tőke egyaránt magán- és közjószág. Egy magánszemély vagy magánszemélyek csoportjának érdekeit szolgálja és a kölcsönösség, a társadalmi normák és elvárások, valamint a jó hírnév nyerése, illetve elvesztése irányítja, ezáltal a közösségi cselekvést segíti elő.
Woolcock (1998), Putnam (2000), Woolcock és Narayan (2000) a társadalmi tőke három különböző dimenzióját különbözteti meg: összetartó (családon vagy etnikai közösségeken belüli kapcsolatok), összekötő (különböző csoportok közötti kapcsolat, integráció) és összekapcsoló (hierarchikusan elkülönülő egységek között). Az összekapcsoló tőke teszi lehetővé, hogy az állampolgárok a választott köztisztviselőikre, a közpolitikák alkotóira vagy az üzleti érdekek képviselőire közvetlenül hassanak. Ezért kiemelkedően fontos az egyének és a kormányzat különböző szervei közötti kapcsolat alakításában. A demokratikus intézmények hatékonyságában kulcsfontosságú szerepet játszik azáltal, hogy összeköti az állampolgárokat a választott képviselőikkel és így az elszámoltathatóságot és átláthatóságot növeli (Grootaert at al, 2004:4).
Mivel a társadalmi tőke fogalmát több tudományágban is használják, ezért a mérésére is különböző indikátorok szolgálnak, ilyenek a bizalom, a társadalmi normák, a civil szervezetekben való részvétel aránya, különböző intézményekbe, illetve egyénekbe vetett bizalom mértéke, de ide tartozik az etnikai sokszínűség, és a társadalmi mobilitás is. Woolcock (1998) szerint a bizalom a társadalmi tőke egyik eredménye, ezért egyik indikátora is. Uslaner (2003) a bizalom három dimenzióját különbözteti meg: általános, erkölcsi és társadalmi. A jelen tanulmány a társadalmi tőkét az összekapcsoló hálózatok és az összekapcsoló bizalom szempontjából kezeli.
Bár a szakirodalom vitatja az okszerűség irányát, empirikus kutatások bizonyítják, hogy a társadalmi tőke és a kormányzati teljesítmény összefüggnek (Ferguson’s et al 2005, Cusak 1999, Pierce, Lovrich–Moon 2002, Knack 2002). Carver és társai (2003) állítása szerint a civil szférának jelentős szerepe van a társadalmi tőke növelésében. Ezzel szemben Brehm és Rahn (1997) azt állítják, hogy a kormányzatba vetett bizalom növeli a társadalmi tőkét és nem a civil társadalom építi vagy erősíti azt.
Tanulmányom a civil társadalom és a kormányzat közötti kapcsolatot vizsgálja, illetve a civil szervezetek társadalmi tőkét erősítő szerepét elemzi, különös figyelmet szentelve az összekötő tőkének. Az elemzés abból indul ki, hogy a civil szervezetek eltérő jellegű és profilú szervezetekkel és egyénekkel vannak kapcsolatban és így meghatározó szerepük van az összekötő tőke fejlesztésében. A kutatási kérdések és hipotézisek, illetve az alkalmazott módszerek ismertetése után a tanulmány első része egy olyan szociális szolgáltatás minőségét és hatékonyságát hasonlítja össze, amelyet az állam, illetve több civil szervezet is nyújt. A következő részben, kvalitatív adatokat elemzésével, a civil szervezetek illetve a kormányzat közötti kapcsolat dimenzióit vizsgálom. Végül, egy kvantitatív elemzés során, a különböző intézményekbe vetett bizalom mértékét hasonlítom össze, párhuzamba állítva ezeket az értékeket az általánosított bizalom mértékével. A kutatás a bizalom szintjének időbeli változásait vizsgálva méri fel a terület tendenciáit és kihívásait.
Románia civil társadalma fontos szerepet játszik a politikai és gazdasági életben, sőt, fontos szerepe lehet a társadalmi tőke erősítésében is. A romániai jogszabályi keret szerint a civil szféra három szervezettípusból áll: egyesületek és alapítványok, önsegélyező társaságok és szövetkezetek. Az Atlasul economiei sociale (2012: 8) szerint a romániai civil szervezetek 2010-ben 100.591 egyént foglalkoztattak, és a teljes bevételük 1.746.148 euró volt. Jelenleg az összes bejegyzett civil szervezetek 70%-a egyesület, 27%-a alapítvány, a fennmaradó 3% egyenlően oszlik meg a szövetségek és szakszervezetek között. Az egyesületek és alapítványok tevékenységi területei változatosak, de költségvetésük szempontjából a legjelentősebbek a szociális szolgáltatásokat nyújtó jótékonysági nem kormányzati szervezetek. Ezért a jelen tanulmány a kormányzat és a szociális szolgáltatást nyújtó nem kormányzati szervezetek közötti viszonyt vizsgálja.
Kutatási kérdések és hipotézisek
A kormányzat és a civil társadalom közötti kapcsolatot több indikátor segítségével lehet vizsgálni, amelyek között a közfinanszírozás mértéke is szerepel. A Barometrul liderilor ONG 2012 (11. o.) szerint a civil szervezetek 53%-a részesült közfinanszírozásban. Az említett felmérésben szereplő civil szervezetek túlnyomó része európai uniós támogatásban is részesült, és a felmérés nem különbözteti meg egymástól az uniós forrásokból és a romániai központi kormányzattól származó közpénzeket.
A kimutatás szerint a romániai központi, illetve helyi kormányzati szervektől kapott támogatás arányaiban kevesebb, mint a 2%-os adófelajánlásból befolyt összegek, amelyeknek előfeltétele a közösségi támogatás. A megkérdezett szervezetek több mint fele úgy ítéli meg, hogy nem rendelkezik a tevékenysége lebonyolításához szükséges anyagi javakkal és mindössze egyharmada véli úgy, hogy nincsenek finanszírozási gondjai.
A finanszírozás helyzete a kormányzat és a nem kormányzati szervek közötti együttműködés hiányosságaira utal. Mi lehet az oka ennek az elégtelen együttműködésnek? A szűkös közfinanszírozású források miatt kap csekély támogatást a civil társadalom? Vagy a kormányzat nem bízik a civil társadalomban és ezért inkább a saját maga nyújtja a szolgáltatásokat? A következő hipotéziseket fogalmaztam meg:
(H1) A kormányzat és a civil társadalom között nem megfelelő együttműködés oka a kormányzat bizalmatlansága a civil szférával szemben. Ha a kormányzat nem bízik a civil szervezetekben, mi ennek az oka? A nem kormányzati szervek gyengébb minőségű szolgáltatást nyújtanának magasabb áron? Figyelembe véve a civil szervezetek segítő jellegét és a jelentős számú önkéntes munkaerővel ellátott feladatot, feltételezhetjük, hogy a civil szervezetek költséghatékonyabban képesek egy-egy szolgáltatást nyújtani.
(H2) A civil szervezetek eredményesen használják ki különböző kapcsolataikat és ezért alacsonyabb áron jobb minőségű szolgáltatást képesek nyújtani, mint a kormányzati szervek. A civil szervezetek a kormányzati szervekkel különböző nemzetközi intézményekkel valamint cégekkel működnek együtt, amelyektől anyagi támogatásban részesülnek. A tevékenységükbe számos önkéntes kapcsolódik be. Ebből kiindulva feltételezhetjük, hogy a civil szervezetek aktív szerepet játszanak a társadalmi tőke növelésében.
(H3) Mivel nagyon különböző társadalmi szereplőkkel működnek együtt, a nem kormányzati szervezetek fejlesztik a társadalmi tőkét.
Kutatási módszer és adatok
A civil szervezetek illetve a kormányzat által nyújtott szolgáltatások eredményességének összehasonlítása érdekében egy olyan szociális szolgáltatást választottam, amilyet mindkét fél működtet, a bentlakásos idősek otthonát. Az adott szociális szolgáltatás kiválasztásában nagy szerepet játszott az idősödő társadalomra jellemző szolgáltatás fontossága.
A többi európai országhoz hasonlóan, Románia társadalmára is egyre inkább jellemző az öregedés. Az elmúlt években jelentősen emelkedett a nyugdíjasok száma, ezzel szemben a dolgozók száma arányaiban csökkent, így a demográfiai függőségi ráta jelentősen emelkedett. Míg 1990-ben 1000 munkavállalóra 315.1 nyugdíjas jutott, addig ez 2011-ben 1.140,1 –re emelkedett.[1] Hazai szinten, 2012-es adatok szerint, az időseknek havi rendszerességgel nyújtott szociális szolgáltatások 58%-át kizárólag civil szervezetek biztosították[2].
A kutatás adatait 2013 januárja és júniusa között vettem fel, félig strukturált interjúkat készítettem, valamint négy helyszínen terepszemlét folytattam. A Kolozs megyei állami működtetésű három bentlakásos idősek otthona közül kettő nincs a megyeszékhelyen, ezért ezek közül csak a Kolozsváron működőt állt módomban felkeresni. Kolozsváron összesen hét akkreditált bentlakásos idősek otthona működik. Ezek közül az egyik a már korábban említett állami fenntartású, három intézményt nem kormányzati szervek működtetnek, hármat pedig profitorientált szervezetek. A három civil szervezet intézményében és az egyetlen Kolozsváron működő állami otthonban sikerült terepszemlét folytatni. A többi állami bentlakásos idősek otthonairól a megyei Szociális Védelmi Hivatal egyik vezetőjétől tájékozódtam.
Az interjúkat egyrészt az idősek otthonainak vezetőivel készítettem, másrészt a helyi és megyei önkormányzat képviselőivel. A helyi önkormányzat szociális igazgatóságának alkalmazottait, illetve a megyei önkormányzat szociális osztályának egyik alkalmazottját is megkerestem kérdéseimmel. A tizenhárom megkeresett köztisztviselőből négy egyén válaszolt a kérdésekre. Ezek 29 és 40 év közötti, felsőfokú végzettséggel rendelkező egyének. Mivel a tanulmány egyetlen szociális szolgáltatást vizsgál meg és igencsak korlátozott számú interjúalany válaszaira épül, ezért a mintavétel nem reprezentatív és a következtetések mindössze tendenciákat jeleznek.
Szociális szolgáltatások összehasonlító elemzése
A tanulmányban az adott egység által nyújtott szolgáltatások típusait mértem fel, illetve megvizsgáltam a szervezet minőségbiztosítási rendszerét. Felmértem, hogy milyen tételek képezik a legnagyobb kiadásaikat, illetve melyek a legfontosabb anyagi forrásaik. Elemeztem a kedvezményezettek és az alkalmazottak arányát; megvizsgáltam, hogy az adott szervezet mennyiért képes az adott szolgáltatást nyújtani és, hogy ebből mennyit kell a kedvezményezettek fedezzenek. Ezen kívül igyekeztem feltárni az egyes szervezetek legnagyobb kihívásait és megkülönböztetett figyelmet szentelek a szerveztek együttműködési szokásainak.
A megyei köztisztviselőkkel folytatott beszélgetés szerint az idősgondozás a helyi önkormányzat számára fontos kérdés, többször is szerepelt már a napirendi pontok között. Az állami intézmények esetében megközelítőleg 200 személy van a várólistán. Az esetleges felvételről az egyének testi, szellemi fogyatékának, az önállóság mértékének és az ápolásához szükséges szolgáltatások függvényében döntenek. A kevésbé súlyos esetű időseket saját otthonukban gondozzák.
A helyi önkormányzati képviselők nem különböztetik meg egymástól a tevékenység szerződéses kiadását és a szociális tevékenységekért járó állami támogatás rendszerét. Szerintük „a civil szervezetek csaknem fele közpénzekből látja el a tevékenységét”, illetve meglátásuk szerint az idősgondozás nagy része már ki van szerződtetve a civil szférának. Ennek ellenére a helyi önkormányzat elsősorban az otthoni idősellátást és élelmezési programokat nyújtó szervezetek tevékenységét támogatja.
Bár szigorú rendszabályok biztosítják a magánszolgáltatók minőségbiztosítási követelményeit, az állami támogatás keretrendszere jogilag kevésbé szigorú keretbe van foglalva. Két jogszabály vonatkozik ezekre az esetekre (a 2005/350-es[3], illetve az 1998/34-es törvények[4]). Az idősgondozás hosszú távú stratégiai megoldásaként az egyesült államokbeli mintát követik, amely az örökösödési rendszerre épül. Ennek értelmében, az időseket otthonukban gondozzák, cserében az ingatlanuk tulajdonjoga az önkormányzatokra száll.
Civil szervezetek által működtetett bentlakásos idősek otthona
A civil szervezetek képviselői szerint a más, hasonló profilú szervezettel való együttműködés nagyon fontos számukra. Érdekeltek és hajlandóak együttműködni más nem kormányzati szervvel, még akkor is, ha ennek az együttműködésnek nincsenek jogi keretei. Kreatívan használják fel az erőforrásaikat, így több anyagi és pénzügyi forrást tudnak elérni, mint az állami intézmények. Az egy főre eső szolgáltatás ára a magánintézmények esetében 1500–2000 lej, míg az állami intézményekben hasonló szolgáltatások havonta 1700–2700 lejbe kerülnek.
Az 1998 óta pályázható állami támogatás a szervezetek működési költségeinek csak egy csekély arányát fedezi, és a támogatás megítélése a kedvezményezettek számának növelésétől függ, ami gyakran a minőség kárára történik. A civil szervezetek kedvezményezettekként mindössze 200 lejt kapnak havonta az állami költségvetésből a már említett törvények szerint. Ezzel szemben az állami intézmények bevétele 80 százalékban az állami költségvetésből származik, míg a fennmaradó 20 százalékot a kedvezményezettek hozzájárulása adja ki. Ez a megkülönböztetés méltánytalan, és a közpénzekkel való felelőtlen bánásmód kérdését is felveti. Ha lehet kevesebbért, az állam hasson oda, hogy az ő intézményében is a szolgáltatást annyiért nyújtsák, amennyiből a civilek meg tudják tenni. A civil szerveztek legnagyobb kiadásait a személyi és az élelmezési költségek teszik ki, mivel egyik sem rendelkezik olyan konyhával, amely biztosítani tudná a több fős ellátást. Az állami intézmények két legmagasabb költsége szintén a személyi illetve az élelmezési, bár ezek az egységek rendelkeznek saját konyhákkal. Ezen kívül jelentős kiadásként említették meg a gyógyszerek árait illetve a működési költségeket.
Az egy főre eső alkalmazott-kedvezményezett aránya kedvezőbb a civil szervezetek esetében. Nagyon számú olyan alkalmazottat foglalkoztatnak, akik közvetlenül érintkeznek az idősekkel és ezt az arányt az önkéntesek száma is javítja. Továbbá, a civil szerveztek inkább alakítják a kedvezményezettek igényeihez a szolgáltatásaikat. A hangulat családias jellegű, átlagban húszfős befogadóképességgel működnek. Ezzel szemben egy-egy állami intézményben több mint száz személyt látnak el. Tágasabb szobák vannak, amelyekben tizennégy ágy sorakozik. A civil szervezetek esetében a kedvezményezettek egy többletár fizetése ellenében akár saját szobát is bérelhetnek.
Mindkét típusú egységnek vannak belső rendszabályaik, de a nem kormányzati szervek által működtetett egységek rugalmasabbak, ami a napi programot, az idősek tevékenységeit vagy a felszolgált élelmiszert illeti: „hetente egyszer olyan ételt szolgálunk fel, amit a leginkább szeretnének” (civil szervezet képviselője).
A civilek által működetett otthonokban viszonylag könnyű és kevés bürokráciával járó folyamat során lehet egy helyet elfoglalni. Ezzel szemben, az állami intézménybe többszakaszos, bürokratikus döntési folyamat után lehet csak felvételt nyerni. Ezekben a szigorúan előírt rendszabályoknak van kiemelkedő szerepük.
A magánszolgáltatóknak jogukban áll megválogatni a klienseiket, azzal együtt, hogy időnként távozásra kérhetik fel egyik vagy másik kliensüket. Ide tartoznak a súlyos szellemi problémákkal küzdő betegek, akik ellátásához a civil szervezeteknek saját bevallásuk szerint „nincs meg a megfelelő képesítésünk”. Ezzel szemben az állami intézmények nem tehetnek semmiféle megkülönböztetést a kliensek felvételekor, és nem szólíthatják fel távozásra az már befogadott klienst.
Támogatásoknak köszönhetően a magán és állami szolgáltatók egyaránt fel vannak szerelve a szükséges orvosi berendezésekkel (speciális matracok és ágyak, kerekes székek, fürdetők stb.). Az orvosi ellátás fejlesztése és bővítése az a terület, amelyen megítélésük szerint minden civil szervezetnek javítania kellene. Mindhárom intézmény vezetője egyetértett abban, hogy szükségük volna egy állandó orvosra. Ezzel szemben az otthonok nővéreket alkalmazva működnek és heti rendszerességgel, illetve szükség esetén kihívott kezelőorvos segítségével próbálják biztosítani az orvosi ellátást.
Következésképp a civil szervezetek életében a személyes kapcsolatoknak kiemelkedően fontos szerepük van. Úgy tűnik, aktivitásukat nem a rendszabályok irányítják és vezetik, hanem a személyes kapcsolatok, és ezekben nagyon fontos szerepe van a bizalomnak.
Ezzel szemben az állami intézmények elsősorban más állami intézményekkel (rendőrség, helyi hatóságok, megyei kórház) működnek együtt, és az együttműködésük alapjául törvények és szabályok szolgálnak, a bizalomnak semmilyen szerepe nincsen.
A civilek által működtetett otthonok könnyen megközelíthetőek, a szolgáltatások rugalmasabbak, jobb minőségűek, inkább figyelembe veszik a kliensek igényeit, számos szabadidős tevékenységet nyújtanak, otthonias hangulatot, családias légkört biztosítanak, alkalmazkodnak a kliensek igényeihez, és több gondozói figyelem jut a kliensekre. Ugyanakkor az alkalmazottak/kedvezményezettek aránya is kedvezőbb. Mindezt alacsonyabb áron tudják nyújtani, mint az állami intézmények.
Állami intézmények bentlakásos idősek otthona
Az állami és civil szervezetek hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, ezzel szemben az állami intézmények magasabb színvonalú orvosi ellátást képesek biztosítani a klienseik számára. Az épületek belső elrendezése, a szobák szerkezete is inkább egy kórház igényeinek felel meg. Költségeiket 80%-ban a normatív alapon kapott állami támogatásból fedezik, a fennmaradó húsz százalékot a kedvezményezettek hozzájárulása fedezi.
A Kolozs megyei két állami intézmény nagy hátránya, hogy nincsenek a megyeszékhelyen és emiatt nehezen megközelíthetőek. Az idősek hozzátartozói így nehezen tudják rokonaikat meglátogatni, ezáltal is növelve a bentlakók szociális elszigeteltségének a veszélyét. Az állami intézmények másik hátránya a foglalkozásterápia hiánya. Az idősek szervezett programok hiányában a televízió előtt töltik el szabadidejük nagy részét. A civil szervezetek által működtetett otthonok könnyen megközelíthetőek a rokonok és ismerősök, de az önkéntesek számára is, akik számos tevékenységet szerveznek az idősek számára. Ezen túlmenően, az állami intézményekben lévő gondozó-kedvezményezettek aránya magasabb, mint az civil szervezetek esetében.
Az állami intézmények partneri kapcsolatait a szigorú jogszabályok alakítják, ebben a bizalomnak nincs szerepe. Az intézmények képviselői bizalmatlanul tekintenek a civil szervezetekre és nem tesznek különbséget a jótékonysági küldetésük által vezérelt civil szerveztek és profitorientált magánszolgáltatók között. Látszólag értetlenül szemlélik a civilek működését: „Nem tudom megérteni, hogy hogyan működhet egy szervezet a stabil és rendszeres bevételek hiányában” (állami intézmény képviselője).
Az állami intézmények alkalmasabbak a komoly egészségügyi problémákkal küzdő egyének ellátására, ezzel szemben jelentős számú olyan kedvezményezett is van, akiknek nincsen szüksége állandó orvosi ellátásra. Az számukra nyújtott szolgáltatás havonta 200 lejjel többe kerül, mint amennyiért a civil szervezetek képesek a hasonló szolgáltatást nyújtani.
Következésképp, a civil szerveztek alacsonyabb áron jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak, itt az ideje, hogy a kormányzat komolyabban megfontolja a szerepüket a szociális szolgáltatások terén és szorosabb partneri kapcsolatot alakítson ki velük. A köz- és magán-együttműködések, illetve a szerződéses kiszervezések révén a kormányzat képes lenne hatékonyabban nyújtani fontos szociális szolgáltatásokat.
A civil szféra és a kormányzat közötti kapcsolat
Az ismertetett empirikus kutatás bizonyítja, hogy a nem kormányzati szervezetek képesek hatékonyabb és eredményesebb bentlakásos idősotthoni szolgáltatásokat nyújtani. Mi lehet az oka tehát a kormányzat és a civilek közötti hiányos együttműködésnek? Az állami szervetek nem bíznak meg a civilekben? Mi áll a feltételezett bizalmatlanság mögött? A következő részben ezekre a kutatási kérdésekre keressük a választ. A félig strukturált interjúk a kormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés dimenzióit tárja fel.
Az állami intézmények és a nyilvános konzultációk
Bár a válaszok nem minden esetben következetesek, az interjúalanyok nagy része egyetért abban, hogy az állami intézmények a nyilvános konzultációkat nem jól szervezik meg. Nem kérik ki sem a saját alkalmazásukban lévő szakértők, sem a jelentős tapasztalattal rendelkező civil szerveztek képviselőinek véleményét. A másik oldal, a köztisztviselők nagy része úgy ítéli meg, hogy a civil szféra javaslatait figyelembe veszik, sőt ezek nyoma fellelhető a közpolitikai döntésekben. A civil szervezetek kiábrándultan nyilatkoznak a konzultációs folyamatokról: „Csak választások előtt kérdezik meg a véleményünket. Utána évekig nem is lehet hallani felőlük” (civil szervezet képviselője).
Egy közalkalmazott szerint döntéshozás előtt nem szokták őket megkérdezni a közpolitikák alkotói. „2010-ben nem kérdeztek meg minket, szociális munkásokat, és úgy hoztak egy döntést a roma kisebbséggel kapcsolatban. És mi lett az eredmény? A következő tíz évben azon fogunk dolgozni, hogy valahogy kiszedjük őket a mélynyomorból, amibe ezek taszították”. Ugyanazon személy szerint az elmúlt évek alatt a konzultációs folyamat egyre javult és a jelen legnagyobb kihívása a civil szervetek részvételének hiánya. Bár számos civil szervezet van, ezek azonban nem lépnek fel egyesült erővel, így a konzultáció néhány nagyon aktív személyre és szervezetre hagyatkozik: „nem sokan jöttek el [civil szervezetek képviselői]. Mindig ugyanazok a személyek jönnek el, ők nem képviselik a teljes civil szférát.” (köztisztviselő)
Helyi önkormányzat és civil szféra kommunikációja
A megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy a párbeszédet sok tényező akadályozza. A civil szervezetek képviselői szerint a helyi önkormányzat alkalmazottjai közül egyetlen választott tisztviselő kommunikál jól. Az állami szervek a párbeszéd során a civilek nagyobb arányú részvételét hiányolják.
Helyi önkormányzatok szolgáltatásainak értékelése
A megkérdezettek nagy része egyetért abban, hogy a helyi önkormányzat szolgáltatásai jó minőségűek és a lakosság érdekeit szolgálják. Ugyanakkor megemlítik, hogy véleményük szerint az ügyfélszolgálaton javítani kellene. Mind a köztisztviselők, mind a civil szervezetek képviselői egyetértenek abban, hogy az ügyfélszolgálat minősége nagymértékben függ attól, hogy az ügyfélnek van-e személyes kapcsolata az adott ügyintézővel. Egy köztisztviselő a fejletlen infrastrukturális berendezést és a nehézkés belső kommunikációt emeli ki: „Egy alkalommal betelefonált valaki, és a vízvezeték-javítási szolgáltatásunk felől érdeklődött. Mi meg itt azon gondolkodtunk, hogy csakugyan létezik ilyen szolgáltatás, és nekünk épp elfelejtettek erről szólni, vagy egyszerűen téves számot hívtak.”
Civilek és az önkormányzat közötti együttműködés
A szociális szolgáltatások nyújtása sok lehetőséget teremt a kormányzat és a civil szféra együttműködésének megalapozásához, éspedig: problémás területek felderítése, szociális kérdések megoldásának közös kidolgozása és egy segítő környezet kialakítása. Az együttműködések tartalma többek között az adott környezet törvényi kereteitől, intézményi struktúráitól, pénzügyi mechanizmusaitól stb. függenek. A civil szervezetek és a kormányzat közötti kapcsolat elemzésekor fontos tudnunk, hogy az adott szervezetek hány alkalommal és milyen területen működtek együtt. Az közpénzekből kapott támogatás mértéke a kapcsolat milyenségének egyik indikátora lehet, ezért több kérdés is az együttműködés anyagi oldalait igyekezett felderíteni.
A három civil szolgáltató több ízben próbált együttműködni a helyi önkormányzattal. Ez többnyire kimerült a különböző működéshez vagy az építkezéshez szükséges engedélyek megszerzésében, illetve a támogatások igénybe vételében. A civil szervezetek szerint az együttműködés kölcsönösen előnyös volt. Bár néhány szervezet kapott anyagi támogatást, mivel az összeg csak a szükségletek igen kis részét fedte, ezért a támogatást nem is nagyon értékelik. Sajátságos meglátásuk szerint a helyi önkormányzat szerepe kimerül abban, hogy a működéshez szükséges engedélyeket kiadja és a szervezetek projektjeit anyagilag támogatja. Egyikük sem tesz említést közös érdekekről, célokról, vagy megoldásokról. Nem meglepő módon a civil szerveztek nem kezdeményeztek együttműködést közpolitikák kidolgozásában. Sőt, szerintük elképzelhetetlenek a közösség érdekeit szolgáló, közösen kidolgozott és lebonyolított projektek.
Kiszerződtetés
A 80-évek reformjai után egyre több ország rutinszerűen kiszerződtetett számos szolgáltatást, például a tömegközlekedést, oktatást, gyerekvédelmet, stb. A piac bevonásával a felelős kormányzati szervek képesek alacsonyabb költséggel jobb minőségű szolgáltatás biztosítani, de megtartják maguknak a minőségellenőrzési feladatokat. A hazai gyakorlat ezzel szemben előnyben részesíti a támogatási rendszert. Néhány válaszadó úgy véli, hogy a civil és a kormányzati szervek sok esetben egymással párhuzamosan ajánlják szolgáltatásaikat, gyakran versengenek a kezdeményezettekért és az állami támogatásért. Így együttműködést elősegítő légkör helyett a versengés, sőt ellenségeskedés alakult ki a szereplők között. Főleg emiatt a kiszerződtetés a civilek számára elképzelhetetlen, és nehezen megvalósítható a köztisztviselők szerint. Ugyanakkor a köztisztviselők részéről nagyobb nyitottság tapasztalható a kiszerződtetés felé; de belső és külső akadályokat látnak. A belső akadályokat az állami alkalmazottak közötti generációs szakadéknak tulajdonítják, és ezzel magyarázzák az új, hatékonyabb munkamódszerek bevezetésénél és alkalmazásánál tapasztalt nehézségeiket.
A külső okok többnyire logisztikai nehézségeket fednek fel. A köztisztviselők megkérdőjelezik a kiszerződtetés és az együttműködés hatékonyságát. Rámutatnak, hogy sok kis civil szervezet működését lennének kénytelen ellenőrizni a néhány nagy, vagy ernyőszervezet aktivitásának monitorozása helyett. A megkérdezettek nagy része úgy véli, hogy a kiszerződtetés megoldaná az saját szervezetük túlterheltségét, valamint a fiatalok munkanélküliségének problémáját és így az állam hatékonyságát növelnék. „Sokkal könnyebb lenne, ha hagynánk, hogy a civilek vegyék fel azt a sok fiatalt és végezzék el ők a munkát. Ahelyett, hogy itt gebedünk bele a sok munkába, mi csak ellenőriznénk őket. Sokkal több értelme lenne, de nem, mi szeretjük ezeket a hatalmas intézményeket. És a végén meg csodálkozunk, hogy nem vagyunk képesek az EU forrásokat lehívni – fata morgana.”
Politikai befolyás
A magán- és közszféra közötti partnerségi kapcsolatok kérdése élénk viták tárgya szokott lenni, amelyek a közpénzekkel való gazdálkodás helyes felhasználását feszegetik. A vitákat a vélt vagy valós politikai befolyás, korrupciós gyanúk stb. váltják ki, amelyek a kiszervezés törvényességeit kérdőjelezik meg. A következőkben az esetleges politikai befolyás mértékét vizsgálom, amely a megkérdezett civil szerveztek és a politikai szereplők között fennállhat. A civil szervezetek vélik úgy, hogy bizonyos politikai pártok megpróbálnak a civil szférára nyomást gyakorolni. Két válaszadó szerint a szervezetük élesen elhatárolódik mindennemű politikai befolyástól, míg az egyik szervezet képviselője úgy véli, hogy nem kell és nem is lehet a politikai élettől teljesen semlegesen működni: „A politikai pártok az állampolgárok akaratát kell, hogy képviseljék – mi mindannyian állampolgárok vagyunk, nem? Nekünk is részt kell vennünk és szavaznunk kell arra a pártra, amely képviseli azokat az eszméket, amelyekben hiszünk. Végül is ez az alapja a demokráciának.”
A köztisztviselők valamivel óvatosabban nyilatkoznak a politikai befolyás lehetőségéről és mértékéről, ők úgy gondolják, hogy nagyon nehéz a civileket befolyásolni. Egyrészt, mert a nem kormányzati szerveztek nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a jó szakmai hírnevük megőrzésére, másrészt azért mert, bárki megígérheti, hogy egy adott pártra szavaz egy kedvezményért cserében. Azt viszont senki nem tudja, hogy a szavazó kabin magányában valóban megtartották-e az ígéretüket vagy sem.
Törvénytisztelet
A megkérdezett köztisztviselők egyöntetűen úgy vélték, hogy a nem kormányzati szervetek többnyire betartják a törvényeket. Az esetleges kivételeket bizonyos bürokratikus formalitások kikerülésével magyarázzák, illetve azzal, hogy a rendelkezésükre álló javakat inkább a szolgáltatások minőségének javítására fordítják, mintsem bizonyos illetékek vagy díjak fizetésére. „Nem tehetik meg, hogy ne tiszteljék a törvényt. A szakmai büszkeségük forog kockán.”
A megkérdezett civil szerveztek képviselői egyaránt úgy vélekedtek, hogy betartják a törvényeket, bár elismerik, hogy időnként szükségesnek látják kibújni a szabályok alól. Ezek többnyire olyan esetek, amelyek során a kedvezményezettek személyes adatait kell az állam felé jelenteni, vagy az intézményben használt nyelvvel kapcsolatosak: „Nem tilthatom meg egy haldokló embernek, hogy az anyanyelvén beszéljen!”
Néhány szabálysértés oka a szociális munka valósága és a hatályos szabályok közötti vélt vagy valós ellentét. „Sok szabályt olyanok találtak ki, akinek gőzük sincs a szociális munkáról. Sok dolgot egyáltalán nem vesznek figyelembe, mint például az infláció, vagy az általános működési költségek. Így a kitöltött hivatalos jelentések nem fedik a valóságot, fontos dolgokról nem tesznek említést, de számos elfogadhatatlan dolgot kérdeznek.”
Úgy tűnik, a civilek egyik erénye maga a törvénytisztelet. Kérdés, hogy vajon a az állam felé tett jelentések minden esetben tükrözik-e a valóságot? Alaposabb vizsgálat megmutatja, hogy a hivatalos jelentések időnként eltérnek a realitástól. Ennek okaiként a rendszer hiányosságait fedezzük fel. A rendszer nem ösztönöz az esetleges kudarcok beismerésére, illetve a hibákból való tanulásra, még a realitás olyan területeit sem képes elfogadni, mint az élet és a halál kérdései. „Ez az egész olyan, mint a szocializmusban volt: állandóan 100%-ot követelnek. Hát mi azt is jelentjük, hogy száz százalékban teljesítettünk, és csinálunk, amit tudunk. Néhány elvárásuk egyszerűen abszurd. Nem értik meg, hogy egy idős nem fog feltámadni és ismét meghalni akkor, amikor alkalmasabb az időpont […] Mi minden személyért havonta kapunk egy bizonyos összeget, de azért, hogy ezt megkapjuk, állandóan ugyanannyi személy kell, hogy legyen az otthonban. Ha valaki péntek este talál meghalni, akkor nincs itt senki, aki hétvégén új klienst tudna felvenni. A felvételhez egy csomó papírmunkát kell elvégezni, amit mindig szociális munkások végeznek, de nálunk a szociális munkások nem dolgoznak hétvégén.”
A rendszer abszurditását a köztisztviselők is megemlítik, sőt, azt is szóvá teszik, hogy a problémák felismerését és a tapasztalatokból való tanulást és fejlesztést nem támogatja a jelen struktúra. Sok esetben, ha az ügyfeleken szeretnének segíteni, a köztisztviselők kénytelenek maguk is a törvényes kereteket megkerülni, mivel a törvény számukra nem ír elő döntéshozatali hatáskört.
A kedvezményezettek érdekeinek a képviselete
A nem kormányzati szervezetek képviselői és a köztisztviselők egyetértenek abban, hogy általában a civil szervezetek védik a kedvezményezettek személyes adatait és azok érdekeit képviselik. „A civil szervezetek bizonyos akkreditációk alapján működnek, ha nem tartanák be ezek a követelményeket, elveszítenék a kedvezményezettjeiket, főleg ha állami támogatásban is részesülnek. Ráadásul az alkalmazottaik személyes karaktere is olyan – ők csakugyan gondoskodó és figyelmes emberek.”
Problémamegoldó készség
Az állami alkalmazottak úgy vélik, hogy a civil szervezetek fejlett problémamegoldó készséggel rendelkeznek. Véleményük szerint pozitív beállítottsággal közelítik meg a problémákat és hatékonyan oldják meg azokat. Úgy tűnik, megfeledkeznek arról a területről, amit korábban a civil szervezetek hiányosságaként róttak fel, pontosabban a nyilvános konzultációkon való csekély részvételi arányt, a lobbizást hiányát, a illetve a civil szervetek állami szervekkel való partneri kapcsolatteremtés hiányát.
Kommunikációs készségek
A bizalom kialakításához szükséges az érintett felek közötti megfelelő kommunikáció is, ezért a dolgozat kitér a civil szervezetek kommunikációs készségének felmérésére is. A megkérdezett állami alkalmazottak úgy vélik, hogy a nem kormányzati szervek jó kommunikációs készséggel rendelkeznek, bár általában nem tudják saját ismertségüket növelni, az elért eredményeket kellőképpen mediatizálni. „Ha valami rendkívüli történik, ami nagy mértékben befolyásolja a működésüket, akkor igen, akkor összegyűlnek és képesek hallattatni a hangjukat, de normál körülmények között elvannak a saját kis körükben. Nem lehet látni vagy hallani őket. ”
Hatékonyság és eredményesség
A megkérdezett köztisztviselők úgy gondolják, hogy a civil szervezetek hatékonyabban szolgáltatnak, mivel számos önkéntessel dolgoznak, illetve adományokat gyűjtenek és kapnak. Véleményük szerint a civil szervezetek számára nem a hatékonyság vagy az eredményesség jelent kihívást, hanem a fenntarthatóság. „Többen nem képesek fenntartani hosszú távon magukat. Például ott van az CSSM[5], egy hatalmas épületet építettek, a legmodernebb berendezéssel, de az egész program nem volt fenntartható. Ma már a helyi önkormányzathoz tartozik.”
Partnerek kiválasztása
Vajon a kormány mennyire legitimen választja ki azokat a szervezeteket, amelyekkel később szerződést köt, és amelyeknek később közpénzekből támogatást nyújt? A válaszadók szerint a partnerek kiválasztásának folyamata törvényesen zajlik, de felmerül a méltányosság kérdése: „képzeld el, hogy van egy X összeged és azt kell az összes civil szervezet között szétoszd. Te mit támogatnál inkább, egy olyan projektet, amelynek keretén belül néhány egyetemista asztali teniszbajnokságot szervez vagy inkább egy mazsorett versenyt, amelyet a városközpontban szerveznek meg? Ráadásul jövőre mi szeretnénk rendezni a mazsorett Európa Bajnokságot. Na, te kinek adnád a közpénzt?”
A válaszok alapján megállítható, hogy az állami alkalmazottak bíznak a civil szervezetekben. Úgy vélik, hogy a nem kormányzati szervezetek védik a kedvezményezetteik érdekeit, jó minőségű szolgáltatásokat nyújtanak alacsonyabb áron, elhivatott és magasan képzett alkalmazottakkal dolgoznak és tisztelik a törvényeket. Többségük elnézi, hogy a civilek által leadott hivatalos jelentések nem mindig felelnek meg a teljes valóságnak. Nem ítélik el ezt, mert úgy vélik, hogy a civilek ezzel a szolgáltatásaik minőségét védik.
A mai körülmények közötti kiszervezés ellen számos érvet hoztak fel és megvalósíthatatlannak tűnik. Először is, a kiszervezés törvényes keretei nincsenek pontosan körülhatárolva. Másodszor a köztisztviselőknek nincsen egyes esetre vonatkozó döntési hatáskörük. Harmadszor pedig az állami alkalmazottak közötti generációs szakadék gátolja az új munkamódszerek alkalmazását. Ha a romániai törvénykezés és intézményi struktúra meg is változna, a kiszervezésnek további akadályai is lennének. A hazai civil szervetek nem rendelkeznek egy együttes hanggal és nem vesznek részt a nyilvános konzultációkon. Ez utóbbinak több oka is lehet. A nyilvános konzultációk mechanizmusa nem működik megfelelően, illetve a civil társadalom nem úgy véli, hogy ez lenne a legmegfelelőbb formája a saját érdekeinek képviseletére.
Összekapcsoló tőke
Az összekapcsoló tőke három fő dimenzióját különböztetjük meg: a bizalom szintjét, az elkötelezett párbeszédet, valamint a kapcsolatrendszereket. Az elemzés a civil társadalom és a kormányzat közötti összekapcsoló bizalom szintjének mérésével indul.
A bizalom szintje kultúrafüggő, ezért egy adott társadalomban az önmagában mért bizalom értékének magasabb vagy alacsonyabb szintje nem fest pontosabb képet a társadalom társadalmi tőkéjének fejlettségéről. Ez okból, a bizalom szintjének időbeli ingadozásait kell figyelembe venni. Az egyes intézményekbe helyezett bizalom szintjének meghatározásához az általánosított bizalom szintjét használtam, mint viszonyítási pontot. Az általánosított bizalom szintjét négy kérdéssel mérik fel, az összehasonlítás alapjául ezek átlaga által adott érték szolgál. A válaszokat a Likert-skálán adott értékek szerint kódoltam, a következőképpen: 1 = (egyáltalán nem értek egyet), 2 = (inkább nem értek egyet), 3 = (egyet is értek és nem is), 4 = (inkább egyetértek), 5 = (teljes mértékben egyet értek).
Az első kérdést gyakran találjuk bizalomhoz kötődő felmérésekben „Általában véve, hogyan gondolja, a legtöbb ember megbízható?” Az adott válaszok alapján egy inkább semleges értékű választ kaptam, mivel az átlagos pontszám 3.14.
A második kérdés megkülönbözteti egymástól az általánosított bizalom hiányát és az alacsony szintű bizalmat: „Általában véve, milyen mértékben ért Ön egyet azzal a kijelentéssel, hogy manapság senkiben nem lehet megbízni?” Erre a kérdésre adott válaszok átlagos értéke 1.47, amely alátámasztja azt a feltevést, hogy az első kérdésre adott inkább semleges válasz nem az általánosított bizalom hiányát jelenti.
Az általánosított bizalom közvetkező dimenziója az idegenek iránt érzett bizalom szintje. A következő két kérdés az idegenek iránt érzett bizalmatlanságot különbözteti meg az óvatosságtól. A harmadik kérdésre („Milyen mértékben bízik ön meg az idegenekben?”) adott válaszok átlagértéke megegyezik az első kérdés válaszainak értékeivel: 3.14. A kérdőív ide vonatkozó utolsó kérdése a „Mennyire tartja fontosnak, hogy idegenekkel óvatos legyen?” volt. Az erre adott válaszok értékének átlaga 3 pont, amely bizonyítja, hogy a válaszadók inkább bíznak az idegenekben, mint amennyire fontosnak tartják, hogy óvatosak legyenek.
A válaszok összhangban vannak az Európai életminőség-felmérés 2012-es Romániára vonatkozó adatainak értékével. Az említett felmérés a Likert-skálát használja, ahol az 1-es érték az legalacsonyabb és a 10-es a legmagasabb. A romániai válaszok átlaga ugyancsak a skála közepére esnek, akárcsak az általam használt kérdőív esetében.
Számos tényező válthat ki ingadozásokat egy intézménybe vetett bizalom szintjében, ezért a felmérés az időbeli ingadozásra fókuszál és az öt évvel ezelőtt, illetve a jelenleg érzett bizalom szintjét méri fel, A kérdések megkülönböztetik az öt évvel korábban, illetve a jelenleg érzett bizalom szintjét. Az egyes intézményekbe vetett bizalom értéke így a múlt és a jelen értékeinek átlaga. A válaszokat ugyancsak a Likert-skála segítségével kódoltam, ennek értelmében az 1 = (egyáltalán nem bízok), míg az 5 = (teljes mértékben megbízok).
1.ábra: Intézményi bizalom szintje
Forrás: saját adatok alapján.
Az adatok szerint a leginkább megbíznak a civil szervezetekben, ezután az Európai Unióban és a nagyvállalatokban. A válaszadók legkevésbé a központi kormányban bíznak meg, jóval az általánosított bizalom szintje alatti értéket jelölve meg.
A kormány iránti igen alacsony méretű bizalom mindenképpen befolyásolja a demokrácia minőségét és nyilvánosság részvételének arányát. Amennyiben a helyi önkormányzatok irányába mutatott bizalom magasabb szintű volna, a decentralizáció jelentős mértékben tudná erősíteni a polgári létet és javítani a kormányzati hatékonyságot. Az adott válaszok mindenképpen arról tanúskodnak, hogy a megkérdezettek jobban bíznak a helyi önkormányzatban, mint a központi kormányban. Ennek ellenére a Polgármesteri Hivatalba vetett bizalom szintje nem magasabb az általánosított bizalom szintjénél, mindkettő a 3.14-es átlagot mutat. Érdemes megfigyelni, hogy a pontosabb válasz érdekében, a kérdések során megkülönböztettem egymástól az intézménybe, illetve az intézmény képviselőibe vetett bizalmat. Összegezve, a Polgármesteri Hivatalba vetett bizalom szintje ugyanaz, mint a legtöbb ember vagy akár idegenek iránt érzett bizalom szintje, míg a kormány felé egyenesen bizalmatlanságról beszélhetünk.
A különböző intézmények iránt érzett bizalom szintjének ingadozása pontosabb mutatója egy-egy intézmény iránti bizalom mértékének. A változások nyomon követése segíthet azon területek feltárásában, ahol lehetséges és szükséges javítani.
2.ábra: A bizalomszint időbeli ingadozása
Forrás: saját adatok.
A mutatók szerint, a bizalom szintje az elmúlt öt év alatt csökkent, különösen a közintézmények esetében. Az értékek átlagban 0.14 pont értékkel csökkentek, kivétel ez alól a sajtó, itt ennél jobban csökkent a bizalom. Ennek egyik esetleges magyarázata néhány személyes tapasztalat lehet, amik során a válaszadók szerint a sajtó nem objektíven részletezte a tényeket. Mindössze kétféle intézményben nőtt a bizalom mértéke, a nagyvállalatokban és a civil szervezetekben. Az utóbbiakban többnyire a magas szakképzettséggel rendelkező alkalmazottak miatt, akiket a civil szervetek az elmúlt években alkalmaztak. A Polgármesteri Hivatalba vetett bizalom szintje a legstabilabb, a válaszadók megítélése szerint a programjai javítják a lakosság életminőségét. Bár néhány válaszadó nem tudta megítélni, hogy mennyire hatékonyan végzi a Polgármesteri Hivatal a munkáját, a legtöbben úgy ítélték meg, hogy fegyelmezetten használja fel a közpénzeket. A helyi köztisztviselők úgy ítélik meg, hogy a Polgármesteri Hivatal a hatékonyabb problémamegoldás érdekében partneri kapcsolatokat épít a civil társadalommal, de kétségesnek ítélik, hogy a hivatal milyen mértékben folytat nyílt párbeszédet.
- ábra: A Polgármesteri Hivatal társadalmi megítélése
Forrás: saját adatok
A Polgármesteri Hivatal iránt tanúsított magasabb szintű bizalom, valamint néhány szerepkörében nagyra becsült eredménye kiinduló pont lehetne a civil társadalom és a kormányzat közötti párbeszédhez.
Az összekötő tőke második dimenzióját a civil szféra és a közintézmények vezetői közötti tárgyalásra és nyílt párbeszédre való elkötelezettségének megítélésében mérik. A felmérés ezen részéből is kiderült, hogy a civil szervezetek szerint, a nyílt párbeszéd hiánya a Polgármesteri Hivatal egyik negatívuma. A nyílt végű kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a válaszadók egyetlen személyt jelölnek meg, akinek a kommunikációját nyílt párbeszédként ítélik meg – egy relatív újonnan választott köztisztviselőt, akinek az etnikai hovatartozása megegyezik a válaszadókéval. Ez esetben, nem beszélhetünk intézményi bizalomról vagy összekapcsoló társadalmi tőkéről, hanem, mivel egy etnikai közösség tagjairól van szó, ebben az esetben az összetartó társadalmi tőke szerepét emelhetjük ki.
A felmérés a tárgyalásra és a nyílt párbeszédre való elkötelezettség szintjét két kérdéssel mérte: „Mit gondol, milyen mértékben ismerik az Ön álláspontját a helyi köztisztviselők?”, illetve „Mit gondol, milyen mértékben veszik a helyi köztisztviselők figyelembe az Ön álláspontját döntéshozatalkor?” A válaszokat a korábban használt rendszer szerint kódoltam, eszerint 1 = (egyáltalán nem), 5 = (teljes mértékben) egyetért.
Ez esetben a csupán a kvantitatív adatok elemzése félrevezető lenne, figyelembe kell vennünk a nyílt végű kérdésekre adott válaszokat is, amelyekből kiderül, hogy a civil társadalom nagyon szűken értelmezi a kormányzattal való együttműködést és párbeszédet, szinte csak a szükséges engedélyek kiadását és az anyagi támogatások megadását tekintik a kormányzat szerepének. Közös problémákra való megoldások keresése, kidolgozása vagy kivitelezése nem volt soha a civil társadalom célkitűzése.
- ábra: Tárgyalások és nyílt párbeszéd
Forrás: saját adatok.
A távolságtartásnak számos oka lehet, de a megkérdezettek esetében leginkább a politikai pártoktól való függetlenségi vágy dominál. A válaszadók úgy ítélik meg, hogy a politikusokkal kezdeményezett vagy folytatott párbeszéd veszélyeztetné azon célkitűzésüket, hogy etnikai, politikai vagy más nézetektől függetlenül bárkinek nyújthassák szociális szolgáltatásaikat. A második legfontosabb ok a kormány iránt érzett bizalmatlanság. Az alacsony együttműködési szándéknál is nagyobb kormány iránt bizalmatlanság. A legtöbb, civileket érintő nyilvános konzultációt a kormány, illetve a központi államigazgatási szervek kezdeményezik. A válaszok arra utalnak, hogy a konzultációkat nem jelentik be idejében és így a civileknek esélyük sincs felkészülten megjelenni a rendezvényeken.
Az összekapcsoló hálózatok három dimenzióját (bizalom, elkötelezett párbeszéd és a kapcsolatrendszereket) mérve, a civil társadalom egyértelmű bizalmatlanságot tanúsít a központi kormányzat és annak szervei iránt. A civilek és a közintézmények nem folytatnak nyílt párbeszédet, és ha van is kapcsolatuk köztisztviselőkkel, az etnikai alapokra épül. Ennek értelmében a civil társadalom és a központi kormányzat közötti kapcsolat igen szegényes. A civil szervezetek szinte kizárólag az összetartó társadalmi tőkét fejlesztik és erősítik működésük során, nem járulnak az összekapcsoló tőke fejlesztéséhez.
Következtetés
A tanulmány azzal a feltételezéssel indult, hogy a civil szféra jelentős szerepet játszik a társadalmi tőke erősítésében. A szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervetek esetében ez azt jelentené, hogy tartós kapcsolatokat alakítanak ki különböző társadalmi szereplőkkel és ez által építenék az összekötő társadalmi tőkét.
A bemutatott adatok ellentmondanak annak a hipotézisnek, miszerint a központi kormány nem bízna a civil szervezetekben. A válaszok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a civil szervezeteket igencsak megbízhatónak tartják, de számos akadály nehezíti a kormányzat és a civilek együttműködését. Ezek egyike az intézményi gyengeség, amely nem teszi lehetővé, hogy a kiszerződtetett szolgáltatásokat folyamatosan értékeljék és ellenőrizzék, de történelmi gyökerű okok, a gyenge infrastruktúra, valamint az elégtelen kommunikáció is szerepet játszanak.
Az eredmények bizonyítják, hogy a civil szervezetek hatékonyak és képesek különféle erőforrásokat mozgósítani, ugyanakkor kiderül, hogy szinte kizárólag az összetartó tőke által képesek ezeket az erőforrásokat bekapcsolni. Az összeköttetéseik kizárólag személyes vagy etnikai alapú kapcsolatokra épül. A civil szervezetek kiemelkedően jobb minőségű szolgáltatásokat képesek nyújtani, de a központi kormányzattal való együttműködés számukra nehezen képzelhető el. A kormányzatra és az állami szervekre többnyire „kívülállóként” tekintenek, amelyek egyetlen rendeltetése a különböző engedélyek kiadása valamint az állami támogatás kiosztása. Megítélésük szerint semmiképpen nem lehet hosszú távú, kölcsönösen előnyös partneri kapcsolatot kialakítani velük, amely a közösség érdekeit szolgálná.
A legtöbb közpolitikai döntés központi kormányzati szinten történik. A megkérdezett civil szervezetek képviselői bizalmatlanok a központi kormány iránt, így érthető, hogy nem vesznek részt a – különben rosszul előkészített – társadalmi konzultációkban, valamint, hogy a szereplők közötti kapcsolat nem megfelelő. Ez arra utal, hogy a központi kormányzat befolyásolja a bizalmat és a társadalmi tőket. Ez az állítás Carver at al (2003) feltevésével ellentétes el, és azt bizonyítja, hogy nem a civil szervezetek fejlesztik a társadalmi tőkét.
Bár két hipotézist nem sikerült bizonyítani, a tanulmány feltárja a kormányzati hatékonyság és az összekapcsoló tőke lehetséges fejlesztésének pontjait. Az alacsony mintaelemszám ellenére a tanulmány feltárja a kormányzat hatékonyatlanságának fontosabb okait. A szakirodalom által javasolt lehetséges megoldásoknak, mint például a társadalmi tőke fejlesztésének, vagy a kiszerződtetésnek számos akadálya van, amelyek a központi kormány iránt tanúsított bizalmatlansághoz köthetőek. A kutatás következtetéseinek általánosíthatóságához szükséges volna több, országos szintű szolgáltatás összehasonlítására, valamint több interjúalany megszólítása.
A bemutatott adatok szerint a központi kormány kiemelkedően fontos szerepet játszik a bizalom és a társadalmi tőke fejlesztésében, nem pedig a civil szervetek erősítik azt. Egy relatív nagymértékű társadalmi egyenlőtlenséggel, alacsony társadalmi tőkével bíró társadalomban a civil szféra szerepe nagyon korlátolt – támogatott szociális szolgáltatások nyújtására korlátozódik.
Felhasznált irodalom:
Brehm, John – Rahn, Wendy 1997. Individual-Level Evidence for the Causes and Consequences of Social Capital, American Journal of Political Science, vol. 41 No. 3, pp. 999-1023.
Carver, Kathryn A.–Kaboolian, Linda–Nelson, Barbara J. 2003. The Concord Handbook: How to Build Social Capital across Communities. Los Angeles: Concord Project, UCLA School of Public Policy and Social Research.
Coleman, James Samuel 1988. Social Capital and the Creation of Human Capital, American Journal of Sociology, vol. 94 Supplement: Organizations and Institutions: Sociological and Economic Approaches to the Analysis of Social Structure, pp. S96-S120.
Constantinescu, Ştefan 2012. Atlasul economiei sociale, Fundaţia pentru Dezvoltarea Societăţii Civile.
Cusack, Thomas R. 1999. Social capital, institutional structures and democratic performance: a comparative study of German local governments. European Journal of Political Research, vol. 35, issue 1, pp.1-34.
Fundaţia pentru Dezvoltarea Societăţii Civile 2012. Barometrul Liderilor ONG 2012.
Ferguson, Margaret R. – Goldfinger, Johnny – Vargus, Brian 2005. Social capital and governmental performance in large American cities, Paper presented at the Workshop on Political Theory and Public Policy, Indiana University, 25 November.
Grootaert, Christian – Narayan, Deepa – Nyhan-Jones, Veronica – Woolcock, Michael 2004. Measuring Social Capital. An integrated Questionnaire. World Bank Working Paper. No. 18.
Knack, Stephen 2002. Social capital and the quality of government: Evidence from the States. American Journal of Political Science, vol. 46, No. 4 pp. 772-785.
Pierce, John C. – Lovrich, Nicholas Jr. – Moor, David C. 2002. Social Capital and Government Performance: an Analysis of 20 American cities. Public Performance and Management Review, vol. 25, No. 4, pp. 381-397.
Putnam, Robert. 2000. Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community. New York: Simon and Schuster.
Uslaner, Eric 2003. Varieties of Trust, European Political Science, vol.2, pp. 43–49.
Woolcock, Michael 1998. Social Capital and Economic Development: Towards A Theoretical Synthesis and Policy Framework, Theory and Society, vol. 27, No. 2, pp. 151-208.
Woolcock, Michael – Narayan, Deepa 2000. Social Capital: Implications for Development Theory, Research, and Policy, World Bank Research Observer, vol. 15 No. 2, pp. 225-250.
[1] Részleteket itt: http://economie.hotnews.ro/stiri-finante_banci-13620098-analiza-imbatranirea-romaniei-cateva-date-grafice-cifre.htm.
[2] FDSC (2010) Romania 2010. Sectorul neguvernamental Profil, tendinte, provocari.
[3] Részletek itt: http://www.ccja.ro/pdf/x_Legea_350_05.pdf.
[4] Részletek itt: http://www.legex.ro/Legea-34-1998-14529.aspx.
[5] Centrul de Servicii Socio-Medicale, vagyis az Egészségügyi-Szociális Szolgáltatások Központja.