Eu-s programok hatása a vajdaságiakra

Ricz András Vajdaság Tudástár

A határon átívelő európai uniós programok hatása a vajdasági magyarság helyzetére

1. Bevezetés Az Európai Unió terület- és szomszédságpolitikájának lényege a leszakadó térségek felzárkóztatása, legyen szó akár új uniós tagállamról, akár oda igyekvő, esetleg csak az unióval szomszé- dos területről. Szerbia, és ezen belül a korlátozott autonómiával rendelkező Vajdaság ebből a szempontból speciálisan kedvező helyzetben van. A tartományt északról a „régi“ uniós tag, Magyarország, keletről a „nem olyan régi“, uniós tag, Románia határolja, nyugatról pedig Horvátország a szomszédja, amely már lezárta társulási tárgyalásait, és a csatlakozás időpontja is kijelölésre került. Az Európai Uniónak egyértelmű célja van ezzel a térséggel: elsorvasztani mindenféle határt, összhagban a regionális politiká- jával, melyben a szomszédságpolitikának mint lehetséges fejlesztési és kapcsolatépítő tényezőnek kiemelt szerepe van. A fennálló helyzetben Szerbia célja nem lehet más, mint az integrációs folyamat felgyorsítása, annak érdekében, hogy minél előbb az unió teljes jogú tagjává váljon, és ne elzártan egzisztáljon KeletEurópa térképén. A vajdasági magyarság számára az európai uniós források, amelyeket jelenleg a határon átnyúló szomszédsági programok keretében lehet lehívni, kitörési lehetőséget jelentenek, mivel olyan fejlesztési források érkezhetnek a térségbe, amelyek többszö- rösét teszik az anyaországi és a hazai támogatások összegének is. A szerbiai rendszerváltás után az Európai Unió még a 2003-as programozási évben megadta a lehetőséget a tartomány számára, hogy 2004 és 2005 folyamán a Phare CBC program keretében fejlesztési forrásokat hívjon le szomszédsági programok kereté- ben, majd pedig 2006-tól ez ideig az Interreg programok segítsé- gével további felzárkóztató támogatásokhoz jutottak a Magyarországgal és Romániával határos körzetek. A 2007–2013-as programozási periódusban Szerbia számára az IPA program keretében irányoztak elő fejlesztési forrásokat. Ezek a források már nemcsak Vajdaság számára, hanem Szerbia és minden szomszédja számára is határon átívelő programokat, illetve országon belüli fejlesztéseket is lehetővé tesznek. Vajdaság esetében ez a program még nagyobb jelentőségű, hiszen nyugatról Horvátországgal is megkezdődhet keretében a projektek végrehajtása, valamint délen, egy kis határszakaszon Bosznia-Hercegovinával is. Ha nem is jut el oda a közeljövőben az ország, hogy tagjelölti státust kapjon, és megnyíljon számára az előcsatlakozási alapnak mind az öt komponense, a határon átívelő komponenssel a tartomány teljes területét lefedi, mivel nincs olyan körzet, amely ne venne részt valamelyik határon átívelő programban (sőt mindegyik legalább két programban is részt vesz, ha csak kapcsolódó területként is). Ezt a lehetőséget a vajdasági magyarság hatványozottan kihasználhatja az anyaországi tapasztalatokra és kapcsolatokra, valamint az új dolgok iránti nyitottságra és rátermettségre alapozva. Jelen dolgozat egy hosszabb kutatási munka része, mely választ kíván adni arra a feltételezésre, hogy a vajdasági magyar nemzettest számára az uniós források kézzel fogható eredménnyel jártak-e, illetve meg szeretné vizsgálni, hogy az eddig lezajlott programok mennyire voltak eredményesek ebből a szempontból. A munkában az eddig lezajlott programok (Phare CBC és Interreg) átfogó vizsgá- latának eredményét teszem közzé mind szerb–magyar, mind pedig szerb–román viszonylatban, a közeljövőben pedig a most megvaló- sítás alatt levő IPA-programok elemzése és értékelése kerül sorra. Vajdaság földrajzi helyzete az elmúlt idők változásainak köszönhetően stratégiai jelentőségűvé vált. Ilyen körülmények között minden eddigi természeti, környezeti adottság jelentős mértékben átértékelődik. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a tartományt három oldalról uniós vagy a tagsághoz közel levő országok veszik körül, kijelenthetjük, hogy egyedüli alternatíva a régió számára is Európa, ami ezt a stratégiai helyzetet további lehetőségekkel vértezi fel. Egyes eddigi marginalizált adottságok épp az új helyzetben jutnak kiemelt szerephez, amit a régió fejlődésének előmozdítása érdekében mindenképpen ki kell használni.
2. A területi együttműködések típusai, jogi keretei és intézményformái az Európai Unióban Az elmúlt 50 évben a területi együttműködésnek – elsősorban a társult partnerek által képviselt közigazgatási szintek, valamint a kooperációk intézményesítettsége szerint – meglehetősen heterogén szervezeti struktúrái alakultak ki Európában. A témában végzett kutatások eredményei rámutatnak arra, hogy a legsikeresebb formációk a határ menti, azon belül pedig az ún. munkakö- zösségekhez képest kisebb földrajzi kiterjedésű, ún. eurorégiók. Ugyanakkor az elmúlt 15-20 évben végbement „innovációk” egyre több, nemcsak az nevezésükben, hanem tartalmukban, jogi formájukban is új együttműködéseket hoztak létre. Az Európa Tanács és az Európai Unió égisze alatt zajló jogalkotá- si folyamat eredményeként térségünkben is megszűnőben vannak azok a jogi akadályok, amelyek nagyban gátolják a határmentiségből származó előnyök kiaknázását. Immáron adottak azok a jogi keretfeltételek, amelyek tartalommal való kitöltésével az euroregionális intézmények (önálló jogi személyként EGTC-k vagy új elnevezésük szerint ETT-k) ugyan nem válnak új, önálló politikai-közigazgatási szereplővé, de – a többszintű kormányzás egyik kulcsszereplőjeként – aktív szerepet tölthetnek be a periférikus határtérségek gazdaságitársadalmi felzárkóztatásában.
2.1. Határ menti, interregionális és transznacionális együttműködés Az Európai Unió – nagyjából az ezredfordulóra kialakult – terminológiája a területi együttműködéseknek három alapvető típusát definiálja. A határ menti együttműködés (crossborder co-operation) olyan két- vagy többoldalú megállapodáson alapul, amely legalább két ország, egymással földrajzilag határos (összefüggő) területének helyi és/vagy regionális hatóságai (önkormányzatai) között jön létre. Az interregionális együttműködés (interregional co-operation) viszont a legalább két országhoz tartozó, ugyanakkor közös határszakasszal nem rendelkező (nem „szomszédos”) szubnacionális entitások közötti szerződéses kapcsolatot jelent, adott esetben állami és civil szféra között is. A transznacionális együttműködések földrajzi határai általában nem a partnerek kezdeményezésére, hanem az EU által meghatározott ország- és régiócsoportok szerint alakulnak ki. Az 1997 és 1999 közötti időszakban a területi tervezés és vízgazdálkodás terén történő kooperációk támogatására elindított Interreg II C program hét makrotérséget jelölt ki. A 2000 és 2006 közötti időszakban az együttműködések funkcionális és földrajzi területe egyaránt bővült. A 13 transznacionális teret meghatározó Interreg III B program keretében Magyarország (teljes területével) az ún. CADSES (Central, Adriatic, Danubian and South- East Europe) térséghez tartozott. A jelenlegi (2007–2013-as) időszakban szintén 13 programtérséget támogat az EU. Magyarország a Bécsből irányított Közép-Európa (Central Europe), valamint a budapesti irányító hatósággal rendelkező Délkelet-Európa (South East Europe) együttműködési programokban való részvételre jogosult, akárcsak Szerbia is.
2.2. Madridi Keretegyezmény, EGTC-rendelet Az európai államoknak meglehetősen heterogén közigazgatási és jogrendszerük van, így a helyi és regionális hatóságok határokon átnyúló együttműködésének, a közös fejlesztéseknek egyik legnagyobb akadálya az együttműködő partnerek mozgásterét nagyban meghatározó eltérő nemzeti szabályozás. A hetvenes évek közepétől az Európa Tanács és az Európai Bizottság égisze alatt párhuzamosan folyó jogalkotási folyamat eredményeként azonban e téren számottevő előrelépés történt. Az Európa Tanács (ET) 1980. május 21-én, Madridban fogadta el (nyitotta meg aláírásra) a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezményt, s az – a feltételül szabott 4 tagállami ratifikációt követően – 1981. december 22-én lépett hatályba. A Madridi Keretegyezmény célja, hogy ösztönözze és megkönnyítse a helyi és regionális hatóságok határokon átnyúló (a regionális fejlesztéssel, környezetvédelemmel, közszolgáltatások javításával stb. kapcsolatos) megállapodásait, illetve hogy megteremtse a határ menti társulások/konzorciumok létrehozásának jogi keretfeltételeit. Tekintettel az ET-tagállamok jogi és alkotmányos különbözőségére, a Keretegyezmény öt modellt (minta-megállapodást) is tartalmaz az államközi egyezmények létrehozásához. A Madridi Keretegyezményt eddig az ET-tagállamoknak kb. 80%-a, 37 ország írta alá, és 36 ország ratifikálta. A közép-európai országok közül – Szerbia kivételével – valamennyi állam részese a Keretegyezménynek. A Madridi Keretegyezmény és annak kiegészítő jegyzőkönyvei azonban, számos vívmányuk ellenére, nem teremtették meg a területi együttműködések egységes szabályozási rendszerét. Inkább csak normatív kereteket határoznak meg, melyeknek tartalommal való megtöltése (az együttműködés konkrét jogi feltételeinek meghatározása) továbbra is elsősorban az államközi megállapodások feladata. Ráadásul, még ha egy tagállam el is jut a ratifikációig, nincs olyan nemzetek feletti hatóság, amely ellenőrizné a végrehajtást. Az Európai Unió hosszú időn keresztül nem jogalkotó munkájával, hanem inkább pénzügyi konstrukcióin keresztül ösztönözte a határokon átívelő együttműködés. Az Európai Bizottság már 1981-ben ajánlást fogalmazott meg a határon átnyúló fejlesztések koordinálására. Az Európai Regionális Fejlesztési Alapra vonatkozó, 1984-es szabályozás célterületként jelölte meg a határ menti együttműkö- dés támogatását. Az Európa Parlament által 1988-ban megalkotott charta pedig felszólította a tagállamokat a régiók közötti együttműködés támogatására. Az Interreg közösségi kezdemé- nyezés elindításával az együttműködési programok számára 1990-től már külön pénzügyi forrás állt rendelkezésre. A 2007 és 2013 közötti időszakra pedig a „területi együttműködés” a regionális politika önálló, harmadik céljává vált. A határokon átívelő együttműködés közösségi szintű jogi szabá- lyozása terén viszont csak a közelmúltban került sor áttörésre. 2006. július 5-én került elfogadásra az Európai Parlament és a Tanács „1082/2006/EK rendelete az európai területi együttműködési csoportosulásról”. A rendelet az európai területi együttműködési csoportosulást (European Grouping of Territorial Cooperation, a továbbiakban EGTC) olyan közösségi jogintézményként definiálja, amely a legalább két uniós tagállamhoz tartozó helyi, regionális hatóságok, tagállamok és egyéb közjogi entitások (valamint társulásaik) együttműködés számára a legteljesebb jogképességet biztosítja (például ingó és ingatlan vagyont szerezhetnek vagy azzal rendelkezhetnek, személyzetet foglalkoztathatnak, bíróság előtt eljárhatnak). Az EGTC-rendelet tehát megteremtette annak lehetőségét, hogy a tagállamok (valamint legalább két uniós partner megléte esetén EU-n kívüli országok) helyi és/vagy regionális hatóságai közös, jogi személyiséggel rendelkező szervezeti formában működhessenek együtt. Az EGTC-rendelet abban feltétlenül előrelépést jelent a Madridi Keretegyezményhez képest, hogy azt az EU-tagországoknak kötelező átültetniük nemzeti jogrendjükbe. A 2007. augusztus 1-ji határidőre ezt azonban csak – a hazai törvényt az EU-ban elsőként megalkotó és elfogadó – Magyarország és az Egyesült Királyság teljesítette, s a legfrissebb elérhető információk szerint is még a tagállamok alig a felének van az EGTC-k szabályozására vonatkozó, a hazai törvényhozás által elfogadott jogszabálya. Ugyanakkor az EGTC-nek mint jogi személynek a létrehozása sem eredményezett teljes körű európai jogharmonizációt. Egyrészt az új struktúra alkalmazása nem kötelező, a partnerek továbbra is dönthetnek az együttműködés hagyomá- nyos (a nemzeti jog által szabályozott) formáinak kialakítása/ megtartása mellett. Az EGTC-alapítás elsősorban azon orszá- gok helyi és regionális hatóságai számára bír jelentős többlettel, ahol az államközi megállapodások nem biztosítják a megfelelő jogi kereteket. Másrészt a rendelet számos, az alapítás és működtetés szempontjából fontos kérdést (pl. jogi státusz, kompetenciák, felelősség) az EGTC székhelyének megfelelő ország jogi szabályozására bíz.
3. Az uniós határon átívelő programok
3.1. A magyar–szerb határszakaszon lezajlott programok Teljesen új dimenziókat nyitott meg Vajdaság eddigi határon át- ívelő kapcsolatai előtt az Unió szomszédsági politikája, melynek keretében már 2003-tól források nyílnak a határ két oldalán műkö- dő szervezetek számára, hogy közös fejlesztési projekteket való- sítsanak meg. Ezek közül az első a Phare 2003-as Magyar–Szerb Kísérleti Kisprojekt Alap volt, melynek (PSPF – Pilot Small Projects Fund) célja a kisméretű, „emberek közötti”, határon átnyúló természetű helyi közösségi fejlesztések támogatása, a határrégiók szereplőinek bevonásával. A programban csak magyarországi (Csongrád vagy Bács-Kiskun megyei székhelyű) nonprofit vagy profitorientált szervezetek pályázhattak, viszont kötelesek voltak egy vajdasági partner-szervezetet találni. A projekt pénzügyi forrásával egyedül a magyarországi pályázó rendelkezhetett, de a projekt tevékenysége Vajdaságban is megvalósulhatott. A program fő támogatási területei a következők voltak: terü- letfejlesztés, gazdaságfejlesztés, turizmus, humánerőforrásfejlesztés (képzés, kulturális csereprogramok), természet- és környezetvédelem. A támogatott projektek témái jól tükrözik a határon átnyúló együttműködés széles skáláját, hiszen találhatók közöttük többek között oktatási és kutatási programok az agrárgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók részére, kulturális csereprogramok, kétnyelvű (szerb–magyar) civil információs háló létrehozása, határon átnyúló kerékpárút építé- séhez kiviteli tervek készítése, tapasztalatcsere a határrégió gazdasági együttműködésének megerősítésére, tanulmány ké- szítése az ivóvíz minőségének javítása, valamint tehetséggondozás az iskolákban és cserekirándulások. A programot elsősorban kis költségvetésű projektek lebonyolí- tására írták ki, ennek megfelelően az összes támogatás kerete 600 000 euró, a támogatott projektek száma pedig 17 volt. A program által elért eredmények közül kiemelhető, hogy sikerült népszerűsíteni az új típusú pályázati rendszert, új kapcsolati csatornákat építettek ki a pályázók, illetve a régi csatornák megerősítésre kerültek. Feltárták az együttműködési lehetősé- geket, ami megalapozta az Interreg programban való sikeres részvételt, illetve megkezdődhetett a nagyobb költségvetésű projektek előkészítése. Területileg vizsgálva a projekteket a vajdasági partnerszervezetek között egyértelműen Szabadka dominál, a 16 projektből 8 ide köthető, amiből 4 az önkormányzat projektje. Ha szervezeti tekintetben vizsgáljuk a nyertes projekteket, akkor a vajdasági partnerek esetében megállapítható a községi önkormányzatok túlsúlya (7), őket követték a civilszervezetek (5), majd a kamarák (2), s végül egy állami középiskola, illetve a tartományi kormány. A vajdasági magyarság nagy sikert könyvelhetett el e program során, hiszen a nyertes projekteknek több mint 1/3-a (37,5%-a) dominánsan magyar projektnek számít, annak ellenére, hogy a magyarságnak a program célterületének számító Vajdaságban csak 14%-os az aránya. E kedvező eredménynek több oka is van, de a legfontosabb ezek közül a könnyebb kommuniká- ció, a korábban kialakult kapcsolatok, a területi szempont és a könnyebben érvényesíthető magyar–magyar kapcsolati tőke voltak. A Kisprojekt Alap tapasztalatait figyelembe véve jött létre az Interreg IIIA Magyarország—Szerbia és Montenegró Szomszédsági Program (2004–2006). A programban Magyarország területéről a Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyék egyikében, Szerbiában pedig a Vajdaság vagy Belgrád városa területén székelő szervezetek vehettek részt. A pályázók kötelesek voltak egy a határ másik oldalán székelő partnerszervezettel rendelkezni. A program keretében az együttműködés mértékét figyelembe véve lehetőség volt közös tükör- vagy különálló projektekkel pályázni, bármely projekttípus esetében a vezető partner mindig csak az egyik országból lehetett kijelölve.
A program fő támogatási területei a következők voltak: infrastruktúra-fejlesztés, környezetvédelem, üzletiinfrastruktúra-fejlesztés, vállalkozásfejlesztés, intézmények és közösségek közötti együttműködés, kutatási együttműködés. Az első két kiírásban tematikus szempontból a nyertes projekteket is a sokszínűség jellemzi, amit már eleve a pályázati kiírás prioritás-területei predesztináltak. Az Interreg (IIIA) szomszédsági program keretében 3 pályázati kiírásra került sor, ebből kettő a programozás szerinti, a harmadik viszont 2008-ban már csak szerb önkormányzati pályázók részé- re lett kiírva, amelyeknek csupán névlegesen kellett bevonniuk magyar partnert. Erre azért került sor, mert az előző két kiírásból fennmaradt még nagyságrendileg 500 000 euró szerb részről, amelyet így osztottak szét. A 2005-ös első kiírásban összesen 2 millió euró allokálásával 19 projektet támogatott a program Szerbiából, és 8 millió euró allokálásával 16 nyertes projekt valósult meg Magyarországon. A 2006-os második kiírásban ugyanazon a jogosultsági területen 4,3 millió eurós finanszírozással összesen 34 nyertest hirdettek a két országban. Ebben a kiírásban némileg módosult a szerbiai megvalósítók megoszlása, elsősorban a közvállalatok hátrányára és az önkormányzatok előnyére.
Tematikus szempontból a nyertes projektet is a sokszínűség jellemzi, amit már eleve a pályázati kiírás prioritás-területei is előre bocsátottak. Területileg vizsgálva a projekteket az előző Phareprogramhoz képest meglehetősen nagy átrendeződés történt: habár a Szabadka által nyert 5 projekt még mindig jelentős szám, megelőzte ezt a várost a magyarok által kevésbé lakott és korábban messze lemaradt Zombor és környéke 6 projekttel, illetve az egész Vajdaságra kiterjedő 6 tartományi projekt. Ha a nyertes projekteket szervezeti szempontból vizsgáljuk, akkor a Phare-programhoz képest sokkal tarkább a kép: az élen az egyesületek és az oktatási intézmények állnak (4-4 db), őket követik a községi önkormányzatok, a tartományi kormány és a közvállalatok (3-3 db), s végül a vállalkozásfejlesztési központok (2 db). A Phareprogramhoz képest a községi önkormányzatok jelentősen visszaestek (ismét a szabadkai önkormányzat visszaszorulásának a hatása), az egyesületek tartották magukat, az oktatási intézmények és a tartományi kormányzat viszont jelentősen előretört. A nyertes projekteknek a magyarsághoz való kapcsolódása szempontjából drasztikus visszaesés volt tapasztalható: a 19 projektből mindössze 2 köthető a magyarsághoz, s ebből a kettőből is csak egy a tisztán magyar szervezeti projekt (a másik pedig egy többségében magyarok által lakott önkormányzathoz köthető). A jelentős visszaesésnek több oka is van, de a legfontosabb minden bizonnyal az, hogy a korábban csak tisztán magyarországi döntéshozatal e program során Szerbia és Magyarország közös döntéshozatalává alakult át. Nehezítette mindezt, hogy szerbiai részről nem a magyarság számára még jelentős pozíciókkal rendelkező tartományi kormányzat volt a főszereplő, hanem a belgrádi köztársasá- gi kormány. Szabadka szétziláltságán kívül többek között ennek a következménye, hogy a még magyar kézen levő Szabadka mellett a már inkább szerb többségű Zombor tört előre. Másrészt az is szerepet játszhatott, hogy a megváltozott döntéshozatali súlypontokat érzékelve a magyarországi pályázati szereplők is a délvidéki magyar szervezetekkel szemben a sokkal erősebb tartományi és egyéb regionális intézményeket preferálták. A projekttevékenységek elemzését figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a „soft” projektek vannak túlsúlyban. A „hard” projektek aránya 40%, ebből infrastruktúra-építés 18%, -tervezés 13%, egyéb építés 9%. A soft projektek aránya 60%, ezek képzéseket, felméréseket, tanulmányokat, turisztikai projekteket, gazdasági együttműködést, környezetvédelmet, sporttevékenységeket érintenek. A nyertes projektek közül az 1. prioritás keretében, ami az infrastruktúra-fejlesztést jelentette, került lekötésre a források több mint 70%-a, ami jól mutatja, hogy milyen mértékben volt szükség a határ menti infrastruktúra javítására. Az Interreg szomszédsági program volt az első olyan forrás a szerbiai pályázók számára, amelyben ha partnerségben is, de uniós forrásokra pályázhattak. A projekt keretében lehetőség nyílt közös, tükör- vagy különálló pályázat beadására, amelyeknek köszönhető- en a szerbiai fél is megismerte azokat a pályázási szabályokat, tudnivalókat és lehetőségeket, amelyeket a magyar fél már jóval előbb ismert. Nagy jelentőséget tulajdoníthatunk ugyanakkor a tapasztalat- Ricz András 162 átadásnak is, illetve a személyi kapcsolatok kialakulásában és elmé- lyülésében is nagy szerepet játszott ez a program. A megvalósítás során egyértelművé vált, hogy a program prioritásai létező, valódi problémák megoldására kerültek kiírásra. A pályázatok beérkezése után ötszörös túljelentkezés volt tapasztalható. A pályáztatási folyamatot jelentősen akadályozta a centralizált államberendezés, elsősorban a szerb fél munkáját nehezítette, illetve a közös döntési folyamatokat akadályozta, illetve a megvalósítás akadályát jelentette Szerbiának az Európai Unióhoz való viszonya, ami elsősorban a gondolkodásmód következménye. Jelentős előny volt a partnerség kiépítésében a magyar kisebbség jelenléte, illetve a Magyarországra áttelepült vajdaságiak szerepe. 3.2 A román–szerb határon átívelő programok Románia és Szerbia közötti határon átívelő együttműködésben tartalmi előrelépést az unió szomszédsági programjai hoztak. Ezzel a közös akciók tervezésén keresztül megteremtődik a határterületek kohéziója, ami további fejlődést eredményez. A délkelet-európai stabilitási egyezmény által támogatott, nagykikindai Banet civilszervezet által végrehajtott projekt Magyarország, Szerbia és Románia, a valamikori Bánsághoz tartozó területek együttműködését kívánta előmozdítani. A projektben a térség különféle kulturális közösségeihez tartozó fiataloknak a civilszervezetei vettek részt. Szerbia és Románia 2004-től kapcsolódott be a PHARE szomszédsági programjába. Az első kis projekteket támogató pénzügyi keret 4 millió euró volt, amelyhez 1,27 millió euró nemzeti hozzá- járulást allokáltak. A program célja a gazdasági és a társadalmi fejlődés, valamint kohézió megteremtése volt. A jogosult terület Romániában Temes, Krassó-Szörény, Mehedinc megyék, Szerbiában a kelet-szerbiai bori és braničevói körzet, illetve Vajdaságban az észak-, dél- és közép-bánáti körzet. A pályázati kiírásra összesen 228 projektet nyújtottak be, ebből 58 került finanszíro- A határon átívelő európai uniós programok hatása… 163 zásra a PHARE CBC és a román kormány által, 20 pályázatot a CARDS alap finanszírozott a szerbiai pályázók számára. E program második pályázati felhívásában már csak helyi közvállalatok és turisztikai szervezetek nyújthattak be pályázatokat, helyi gazdaságfejlesztési és szociális program keretében. A Románia–Szerbia és Montenegró Szomszédsági Program (2004–2006) hosszú előkészítés után csak 2006 nyarán jelentette meg az első, a 2004. évre vonatkozó pályázati felhívását (de ezek után felgyorsultak az események, mert késő őszre megjelent már a következő, a 2005-ös is). A romániai Európai Integrációs Minisztérium és a szerbiai Európai Újjáépítési Ügynökség (amely Szerbián belül az összes európai uni- ós támogatást koordinálta s egyben a CARDS program kezelője) által közösen megjelentetett első, 2004. évi pályázati felhívás beadási határideje 2006. július 10-e volt. A romániai oldalon a forrást a Phare CBC program biztosította, a szerb oldalon pedig a CARDS-program. A 2004. évben elérhető források nagysága romániai részről 3,80 millió euró, szerbiai részről pedig 2,73 millió euró volt. A program általá- nos célja a két ország közötti gazdasági-társadalmi fejlődés kiegyenlítése és a határon átívelő együttműködés erősítése volt. A román–szerb programban még kisebb a magyarság részvétele, annak ellenére, hogy a jogosultsági területbe beletartozik a Tisza mente bal partja is, ami a vajdasági magyarság számára Szabadkán kívül a tömböt jelenti. E területen csak elszigetelt esetekben találkoztunk magyar irányultságú projektekkel, de fontos megjegyezni, hogy ezek mindegyike ún. magyar–magyar projekt volt, tehát a román fél is a bánsági magyarság valamely civilszervezete volt. 4. A projektek hatása a vajdasági magyar lakosságra A rendelkezésre álló adatbázisok és elérhető információk hiá- nyossága miatt nagyon nehéz lenne megállapítani, hogy a pro- Ricz András 164 jektek megvalósulása milyen konkrét pozitív hatást gyakorolt a vajdasági magyarságra. Elfogadhatjuk azt a megállapítást, hogy amely projekt hasznos az adott térségnek, az hasznos az ott élő magyarságnak is. Ha például megvalósul egy infrastrukturális, környezetvédelmi beruházás, akkor az minden bizonnyal a helyi magyar közösségek életminőségére is pozitív hatást gyakorol, de ugyanez vonatkozik egy olyan képzési, oktatási projektre is, amelyben magyar nemzetiségű tanulni vágyók is részt vesznek. A hatás minősége szempontjából más szintet képviselnek azok a projektek, amelyekben a partner szerepét szomszédos országbeli magyar szervezet vagy többségi magyar önkormányzat tölti be, vagy döntően magyarlakta területen fejti ki közvetlen hatásukat. A forrásfelhasználás szempontjából nem közömbös, hogy a menedzsment-feladatokat is magyarok látják el, valamint a konkrét hasznosulás – pénzfelhasználás is magyar szervezeteket érint. 2. táblázat A magyar lakosságú községek nyertes PHARE CBC (partner) és INTERREG projektjeinek száma Magyarok által lakott községek (min. 15 %) Lakosság (fő) Magyar lakosság (fő) Magyar részarány (%) GDP/fő (2003, USD) Pharenyertes (db) Interregnyertes (db) Magyarkanizsa 27 510 23 802 86,5 2320 2 1 Zenta 25 568 20 587 80,5 1894 1 0 Ada 18 994 14 558 76,6 1363 0 0 Óbecse 40 987 20 018 48,8 3007 0 0 Szabadka 148 401 57 092 38,5 2517 8 5 Topolya 38 245 22 543 58,9 1729 0 0 Kishegyes 13 494 7 546 55,9 969 0 0 Szenttamás 17 855 3 920 21,9 1267 0 0 Temerin 28 275 8 341 29,5 1124 0 0 Törökkanizsa 12 975 3 864 29,8 1717 0 0 Csóka 13 832 7 133 51,6 1115 0 0 Törökbecse 26 924 5 177 19,2 1304 0 0 Magyarcsernye 12 705 2 369 18,6 1319 0 0 Begaszeantgyörgy 20 399 4 017 19,7 1367 0 0 A határon átívelő európai uniós programok hatása… 165 Megvizsgálva az eddig lezajlott határon átívelő programok struktúráját, céljait és a megvalósult projektek eredményeit, kijelenthetjük, hogy a vajdasági magyarság számára még jelentős erőforrások allokációjára van szükség, hogy bármilyen kézzel fogható eredménye legyen az összlakosság szempontjából a határ menti programoknak. A 2007–2013-as programozási időszakra előirányzott fejlesztési források magukban hordozzák a fejlődés lehetőségét, de további előcsatlakozási forrásallokációra van szükség ahhoz, hogy a térség utolérje a szomszédjai teljesítményét. Az egyáltalán nem vitatható, hogy az eddig beérkezett, hozzávetőleg 10 millió eurós fejlesztési forrás megfelelő helyekre került, de ezek csak lokális, egy-egy helyi közösség vagy jobbik esetben község/város szempontjából voltak eredményesek, melyek köré- ben a magyarság a Phare-programok keretében erőn felül képviselte magát, az Interreg-programok során viszont jóval a számaránya alatt. Ha mélységükben vizsgáljuk a megvalósított projekteket, megállapíthatjuk, hogy azok elsősorban a vidéki társadalom számára nyújtanak fejlődési lehetőséget, ami a vajdasági demográfiai jellemzőkből kiindulva természetes is, és esélyt adnak a magyarság felzárkóztatására. A nyertes projektek tevékenységének elemzé- séből kiderül, hogy szükség van a humánerőforrás fejlesztésére. A hard infrastrukturális projekteken kívül szinte az összes projekttípusban van valamilyen képzés, amelyre széles körű igény is mutatkozott az eddigiek során. A vajdasági magyarság és ezen belül elsősorban a vidéki lakosság szaktudáshiánya nagyban hátráltatja mind a gazdasági, mind a területi fejlődést. Az eddig lezajlott és az előttünk álló programok készítői felismerték ezt, és ezzel meg lehet a későbbi időkre alapozni azt a humánerőforrás-hátteret, amelyre építve a magyar nemzettest fejlődése kiegyensúlyozottabb lesz a többségi nemzethez viszonyítva. Az Unió nem ingyen adja a fejlesztési forrásait, hanem befektetésnek tekinti őket, ami a későbbiek során megtérül. A humánerőforrásba való befektetés az egyik legjobban megtérülő ágazat, ha a befektető az általa kiképzett szakembereket a későbbiekben is hasznosítani tudja, Ricz András 166 ami jelentős esélyt nyújt az adott, ebben az esetben a magyar kissebség számára. A fejlesztési források igazán jó lehetőséget kínálnak a helyi adottságok kihasználására, de ezekből jó esetben is csak az adott helyi közösség tud profitálni. Az elmúlt hat év, amióta uniós fejlesztési források érkeztek a térségbe, megmutatta, hogy vannak igazán életképes, a lehetőségekkel élni tudó közösségek, illetve szervezetek, amelyek fejlődéséhez nagyban hozzájárulnak a külső forrá- sok. Az egyes pályázati kiírásokra történő túljelentkezés is azt bizonyítja, hogy megvannak azok az alulról jövő kezdeményezések, amelyek jól kidolgozott projektetekkel és megfelelő infrastruktúrá- val rendelkeznek ahhoz, hogy fel tudják használni a támogatási forrásokat, ezek között a magyar közösségek a számarányukat meghaladó szinten vannak képviselve, elsősorban az anyaországból jövő tapasztalatok és hatások átvételének köszönhetően. Az abszorbeálási készség még mindig nagyobb, mint a forráskeretek. A fejlesztési célokat nem tudja kielégíteni az uniós támogatási keret, nem beszélve arról, hogy Szerbia esetében maga az állam nem társfinanszírozza a projekteket, hanem a pályázóknak kell a 85% támogatás mellé hozzátenni az önrészt, mivel itt nem profitorientált intézményekről van szó, ez sok esetben problematikus, viszont kiszűri azt a réteget, amely nincs felkészülve a projektek megvalósítására. Ha mélyebben elemezzük a két határszakasz projektjeit, össze lehet hasonlítani mind a magyar, mind a román határszakasz lehetőségeit, teljesítményét és jövőbeni megoldásait. Megfigyelhetjük, hogy minkét esetben a helyi kezdeményezések és a meglevő lehetőségek kihasználásáról van szó, alulról jövő kezdeményezésként, és nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy több esetben magyar–magyar kapcsolatról van szó, tehát a há- rom országban élő magyar nemzetiségű emberek közötti együttműködésről, ami a határ menti programok indukálója lehet. A két program (magyar és román) területileg jól kiegészíti egymást, mivel a magyar projekt közvetlenül az északi határ menti sávot fedi le, a román projekt pedig a Tisza mentét és a Bánságot. E A határon átívelő európai uniós programok hatása… 167 projektekben is fellelhető a humánerőforrás fejlesztése, ami a helyi kezdeményezések számára elsődleges, hiszen így tudnak egy önmagában is működő rendszert kialakítani, és nem kell külső segítséget bevonni a működéshez. A projektek összefogást eredményeztek, és megalapozták a helyi közösségeken belül azokat a lehetőségeket, amelyeket kihasználva már az uniós támogatás nélkül is gazdasági fejlő- dés érhető el. Mindkét esetben az egyéni vállalkozások erősí- tése volt a cél a másik ország potenciáljainak kihasználásával. Ha az egyének megerősödnek, akkor maga a közösség is erő- sebbé válik, és további fejlesztések létrehozására lesz képes. Az eddigi programok jelentősége abban áll, hogy megmutatják azt az utat, amit az egyes szubjektumoknak be kell járniuk a fejlődés érdekében. Ez az út viszont a térségben élő és működő más közösségek szá- mára is példaértékű lehet, hiszen ha látják a fejlődési irányokat, a megvalósult programokat, akkor ők is létrehozzák a fejlesztési csoportjaikat, amelyek a későbbiek során további sikeres fejlesztéseket hajtanak végre. A határ menti projektek, amelyek elsődleges célja a perifériális területek fejlesztése, illetve a határon átívelő kapcsolatok erősítése, Szerbia esetében megalapozzák a lehetőséget a későbbiekben elérhetővé váló előcsatlakozási alapok támogatásának a minél nagyobb lekötésére, amiben a vajdasági magyarságnak nagy szerepe lehet, ha élni tud a felkínált lehetőségekkel.

Forrás: Magyarságkutatás Vajdaságban-szerkesztette: Gábrity Molnár Irén