Kiss Zita
Egyesületi élet falun
A 89-es évek végén és a 90-es évek elején rendszerváltásnak lehettünk tanúi Közép- és Kelet-Európában. A korábbi államszocialista berendezések szétestek, és másfajta állam- és társadalomszervezési formák jöttek létre. Az államszocialista tervgazdaságra épülõ Romániában mindent az állam látott el és tartott kontroll alatt, el egészen az egyének magánéletéig. Egy ilyen világban ténylegesen nem beszélhetünk a civil társadalomról. A rendszer-váltás után megtörtént a váltás a jogilag keményen szabályozott, a makropolitika szabályainak megfelelõ kormányzatról a közpolitikai közös-ségekre és hálózatokra, a lazább szabályozásokra épülõ kormányzásra, ami új intézményesedési folyamatokat eredményezett. Az állam átengedett egyes „feladatokat” a nem állami szférának. A civil szervezetek olyan mondhatni különálló szféraként jöttek létre, és mûködnek, amelyeket vagy az állam hoz létre központilag, saját hatáskörét meghosszabbítva, vagy alulról ösztönzött önszervezõdések eredényeként jöttek létre.
Dolgozatomban arra teszek kísérlet, hogy a rurális környezetben mûködõ egyes kulturális szervezeteket szociológiailag írjam le, fõleg azokra a kérdések-re keresve a választ, hogyan jelennek meg egyes intézmények ebben a környe-zetben, és milyen jellemzõkkel rendelkeznek. A civil szervezetekkel kapcsola-tos néhány elmélet bemutatása után a falusi kulturális szervezetek kereszt-metszeti képét írom le, majd elemezni próbálom a falusi szervezeti életet.
Empirikus adataim a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete által koordinált, öt, Magyarországgal szomszédos országban zajlott kérdõíves felmérésbõl származnak. A kutatás célja az itt mûködõ kulturális intézmények feltérképezése volt. Erdélyben a kolozsvári Max Weber Társada-lomtudományi Kutatóközpont és a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vett részt a felmérésben. Az adatfelvételre 2003 júniusá-ban és júliusában került sor. A kutatásban a magyar jelleg inkluzív volt, kiter-jedt olyan intézményekre is, amelyek a magyar kultúrához valamilyen szinten kapcsolódnak akkor is, ha nem kizárólagosan magyar intézmények (pl. falusi könyvtárak). A kutatás kizárólagosan a kulturális intézmények felmérését tûz-te ki célul, tehát a magyar civil szférának csak egy részére terjed ki, de olyan intézményeket is magában foglalt, amelyek az eddigi hasonló jellegû kutatá-sokból kimaradtak. Ezeket az adatokat egészítettem ki félstrukturált interjúk-kal, melyeket az egyes intézmények vezetõivel készítettem.
A volt szocialista államokban a megalakuló nonprofit szervezetek az állam összeomlása utáni ûrt próbálják betölteni, létrejövésük fõ oka az ál-lamnak a közszolgáltatásokból való visszavonulása. Az államszocializmus tipikus példája annak, hogy a centralizált közszolgáltatások nem mûködhet-nek, és nagyon fontos a civil szféra erõssége. Elõfordulhat, hogy az állam a támogatások rendszerén keresztül központi irányítás alá vonja a nonprofit szervezeteket. Fontos kiemelni azt, hogy az állam és a civil szféra definíció-ja nem stabil, éppúgy, mint ahogy a közöttük lévõ munkamegosztás sem formalizált, a két szféra egymásba nyúlik, és idõben változik a viszonyuk.1
Erdélyben 1989 után egy tipikus magyar intézményesedési folyamat ment és megy végbe. Számos egyesület, alapítvány, társulás jött létre, akár helyi, akár országos szinten, melyek közül egyesek pusztán etnikai célokat szolgálnak. Az állami intézményrendszer keretében mûködõ egyes intéz-mények is hangsúlyozottan magyar intézményekként kezdtek el mûködni. Az etnikai kategorizációs gyakorlat hangsúlyozása az intézményesedési folyamatot helyezi elõtérbe a végeredmény, a megalakult intézmények helyett. Ezek a többnyire nonprofit jelleggel mûködõ szervezetek mûvelõdé-si, képzési, szociális és tudományos funkciókat vállalnak fel. Egy részük in-tézmény-konglomerátumként mûködik, vagyis jogilag nem önállóak, de kü-lön intézményként mûködõ alintézményei vannak. E folyamat másik jellem-zõje a globális lefedésre való törekvés, ami azt jelenti, hogy a romániai magyar társadalmon belül vélt vagy valós fizikai, szociális és mentális tér minden szférája le legyen fedve intézményekkel. Ez a törekvés gyakorlatilag kiiktatta a versenyhelyzetet, és elõtérbe hozta a komplementaritás elvét, ami funkciók szerinti megosztást eredményezett. Magyarán: ha valaki létreho-zott egy intézményt, nem lehetett beleavatkozni abba, még kevésbé alterna-tív intézményt létrehozni, hanem egy még „szûz területet” kellett keresni.2
A rurális szervezetek helyzetleírása
A kérdõíves felmérés során az erdélyi falvakban 668 kulturális szerveze-tet kérdeztek meg. Ez az összesen feltérképezett szervezetek 41%-át alkotja. A létrejött szervezetek számbeli aránya nagymértékben függ az adott régió-ban élõ magyarság arányától.3 A falusi kulturális szervezetek több mint fele Székelyföldön mûködik, a Partiumban és Közép-Erdélyben csaknem egyfor-ma gyakorisággal jelennek meg (21%, illetve 24%), míg Bánságban alig 4 %-uk található.
A szervezetek eredetileg négy nagy kategória szerint voltak csoportosítva: 1. közgyûjtemények; 2. kiadók, írott és elektronikus sajtó; 3. mûvészeti intézmények; 4. komplex kulturális szervezetek. Ezeket bontottuk fel az alábbi táb-lázatban szereplõ szervezettípusokra. A leggyakoribbak a zenemûvészeti cso-portok (16,2%), mûvelõdési otthonok (14,4%), komplex intézmények (12,3%)4 és táncmûvészeti csoportok (10,3%). Ezek közül az intézmények közül a ké-sõbbiekben alaposabban foglalkozom a zenemûvészeti, táncmûvészeti cso-portokkal és mûvelõdési otthonokkal, továbbá a kistérségi társulások és a „pro-település” egyesületekkel, ugyanis ezeket tartom a legalkalmasabbaknak arra, hogy az általam felvetett problematikára választ adjanak.
| Szervezettípusonkénti eloszlás: | ||
| Gyakoriság | % | |
| Zenemûvészeti csoport | 108 | 16,2 |
| Mûvelõdési otthon | 96 | 14,4 |
| Könyvtár | 93 | 13,9 |
| Komplex | 82 | 12,3 |
| Táncmûvészeti csoport | 69 | 10,3 |
| Múzeum | 44 | 6,6 |
| Színjátszó kör | 30 | 4,5 |
| Pro-település | 25 | 3,7 |
| Diák/ifjúsági szervezet | 19 | 2,8 |
| Vallási ifjúsági | 18 | 2,7 |
| Ismeretterjesztõ–honismereti | 17 | 2,5 |
| Teleház | 16 | 2,4 |
| Sajtó | 15 | 2,2 |
| Nõszövetség | 12 | 1,8 |
| Irodalmi kör | 7 | 1,0 |
| Kistérségi társulás | 7 | 1,0 |
| Képzõ- és iparmûvészeti csoport | 6 | 0,9 |
| EMKE | 2 | 0,3 |
| Elektronikus sajtó | 1 | 0,1 |
| Cserkészcsapat | 1 | 0,1 |
| Összesen | 668 | 100,0 |
A rurális környezetben létrejött szervezetek többsége a községközpontok-ba tömörül. A szervezetek alig egyharmada nem mûködik itt. A községköz-pontok tehát az adott község kulturális központjaként foghatók fel. Itt vannak a mûvelõdési otthonok, a gyûjteménytárak, a sajtótermékek, a községi könyvtárak, a zenemûvészeti és az irodalmi körök. A nem községközpontokban nagyobb gyakorisággal jelennek meg viszont az ismeretterjesztõ körök,5 a színjátszó körök és a „pro-település” típusú településfejlesztõ egyesületek.
Ami ezeknek az egyesületeknek a hivatalos, jogi bejegyzését illeti, el-mondható, hogy hivatalosan a 611 egyesületbõl (amelyekrõl adatunk van) csupán 353 van bejegyezve, csak ennyi mûködik hivatalosan jogi személy-ként. A hivatalos bejegyzések 63%-a 1989 után történt. Ez azzal is magya-rázható, hogy a rendszerváltás következtében olyan konjunktúrák alakultak ki, amelyek kedveztek a már meglévõ és mûködõ intézmények mûködési kerete formalizálásának. A bejegyzett intézmények csaknem egyharmadát 1945 és 1989 között jegyezték be. Ezenkívül megalakultak és mûködtek be nem jegyzett szervezetek is. Ez nem egy különleges, ritka jelenség, jellemzõ, hogy egy intézmény megalapítása nem mindig jár annak formális bejegyzé-sével, ezek be nem jegyzett szervezetekként mûködhetnek egy ideig, ezt kö-vetõen általában sor kerül a legalizálásra, ám nem egy esetben az is megtör-ténik, hogy sohasem válnak jogi személyekké.
| Alapítás | Bejegyzés | |||
| Esetszám | % | Esetszám | % | |
| 1918-ig | 26 | 4,3 | 6 | 1,7 |
| 1919–1944 | 26 | 4,3 | 17 | 4,8 |
| 1945–1989 | 184 | 30,1 | 108 | 30,6 |
| 1990–2003 | 375 | 61,4 | 222 | 62,6 |
| Összesen | 611 | 100,0 | 353 | 100,0 |
Az 1989 utáni intézményesedési folyamatokra is jellemzõ, hogy az ala-pítás és a bejegyzés idõpontja nem esik egybe. A nonprofit kulturális intéz-mények létrejöttének kapcsán két hullámról beszélhetünk. 1990-ben, a rendszerváltás után jóval több szervezet alakult, mint amennyit bejegyez-tek, az ezt követõ periódusban megnõtt a bejegyzések száma, több szerveze-tet jegyeztek be, mint amennyit létrehoztak. Ezt egy relatív stabilizálódás követte. 1997-tõl egy második hullám következett, 2000-ig nõtt az alapítá-sok száma, aztán pedig folyamatosan csökkent, és ugyanezt a trendet követ-te a bejegyzések száma is, azzal az eltéréssel, hogy 2000-ben kiemelkedõen sok szervezetet jegyeztek be az alapításokhoz képest.
| A szervezetek bejegyzési, illetve alapítási éve: | ||||
| Alapítás éve % | Bejegyzés éve % | |||
| 1990 | 10,3 | 8,3 | ||
| 1991 | 4,8 | 6,6 | ||
| 1992 | 6,2 | 7,8 | ||
| 1993 | 4,4 | 3,8 | ||
| 1994 | 3,6 | 4,5 | ||
| 1995 | 3,9 | 3,3 | ||
| 1996 | 4,8 | 6,4 | ||
| 1997 | 2,0 | 2,4 | ||
| 1998 | 6,1 | 5,0 | ||
| 1999 | 7,8 | 6,4 | ||
| 2000 | 9,0 | 13,5 | ||
| 2001 | 7,1 | 7,1 | ||
| 2002 | 5,8 | 7,8 | ||
| 2003 | 1,1 | 1,7 | ||
A mûködési forma tekintetében a leggyakoribbak a költségvetési szerve-zetek, csaknem az összes szervezet egyharmadát képezik, egynegyedük egyesületként mûködik, 10%-uk alapítvány, a fennmaradók pedig más társa-dalmi vagy be nem jegyzett szervezetek, mely két kategória az esetek több-ségében fedi egymást. A be nem jegyzett szervezetek informálisan mûköd-nek, a közösségben szervezetként vannak elfogadva, annak ellenére, hogy semmilyen formális, jogi alapjuk nincs. Intézményes keretet teremtenek ak-kor is, ha ez nem formális, hanem inkább mentális jellegû.
Ami a szervezetek mûködtetõjét illeti, csaknem felük (42,7%) önfenntar-tó, vagyis saját bevételeikbõl tartják fenn magukat, és nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban az állammal, a külsõ pénzbeli bevé-teleik más, nem kormányzati szervezetektõl származnak. Jelentõs részük helyi önkormányzati patronátus alatt mûködik (31%), 17%-uk viszont vala-milyen egyházi szervezet. A megyei önkormányzatok és az állam nagyon ke-vés szervezetet mûködtetnek (4%, illetve 1,8%). Feltevõdik tehát a kérdés: azt jelenti-e ez, hogy az állam ugyanannyira kismértékben irányítja ezeket a szer-vezeteket, mint amennyire kismértékben formálisan áll mûködtetõként a hát-térben, tehát mikroszintû irányításról van szó, vagy ez csak a látszat?
Egy másik fontos szempont a bevételek elemzése, mely szerint megálla-pítható, hogy egy szervezet mennyire nõ ki természetes módon alulról, vagy milyen mértékben járulnak hozzá a magalakulásához és mûködéséhez külsõ intézmények. A szervezetek 48,4%-ának vannak saját forrásból származó bevételei, melyek a kulturális tevékenységekbõl (28%), tagdíjakból (20,6%), ingatlan bérbeadásából (9%), vállalkozási tevékenységekbõl (3,8%), egyéb bérleti díjakból (2,9%) és ingatlan értékesítésébõl (0,4%) származnak.
| Támogatások összege | Hazai | Magyaro.-i | Egyéb külf. | ||
| Állam | Pályázati | 4,5 | 3,8 | 0 | |
| Nem pályázati | 2,9 | 0 | 0,2 | ||
| Közalapítvány | Pályázati | 6,1 | 10,8 | 0,5 | |
| Önkormányzat | Pályázati | 9,0 | 0,4 | 0,2 | |
| Nem pályázati | 21,8 | 0,7 | 0,7 | ||
| Civil szervezet | Pályázati | 0,9 | 0,9 | 0,4 | |
| Nem pályázati | 3,6 | 0,2 | 0,9 | ||
| Egyház | 6,9 | 0,5 | 0,4 | ||
| Egyéni adomány | 12,1 | 2,5 | 1,8 | ||
| Egyéb támogatás | 11,2 | 0,9 | 0,7 | ||
A hazai támogatások leggyakoribb formája az önkormányzatoktól szár-mazó nem pályázati pénzek (21,8%). Ezenkívül fontos megemlíteni az egyé-ni adományokat (12,1%), egyéb támogatásokat (11,2%), az önkormányzati pályázatokat (9%), az egyházi támogatásokat (6,9%) és a közalapítványi pályázatokat (6,1%). A magyarországi intézmények közül leggyakrabban a közalapítványokat említik (10,8%), ám megemlítendõk az állami pályázatok (3,8%) és az egyéni adományok (2,5%) is. Az egyéb külföldi támogatások közül az egyéni adományok a leggyakoribbak (1,8%).
Érdekes módon a külföldi támogatásokat említik a legkevésbé, mégis, ha a három kategóriára külön kiszámoljuk a támogatások összegét, kiderül, hogy a bejövõ pénzösszeg több mint a fele külföldrõl származik, és csak alig 26%, illet-ve 22%-a hazai, valamint magyarországi támogatás. Külföldrõl kevés alkalom-mal, de nagyon nagy összegeket kapnak támogatásként, míg a hazai és a magyar-országi támogatások sokkal gyakoribbak, de kisebb összegeket jelentenek.
A települések szervezetekkel való ellátottságának fokát megvizsgálva a következõ négylépcsõs tipológiát állítottam fel:
- szervezethiányos falvak,
- inkább szervezethiányos falvak,
- inkább szervezetgazdag falvak,
- szervezetgazdag falvak.
Az elsõ típusba azok a falvak tartoznak, amelyekben csak egy szervezet mûködik (de idetartoznak azok is, amelyekben nem mûködik egyetlen szervezet sem, és amelyek ily módon nem kerültek be a kutatásba). Az erdélyi magyar falvakra ez a jellemzõ. Fontos viszont kiemelni azt is, hogy ezek a települések többnyire falvak és nem községközpontok. Az inkább szervezet-hiányos falvakban 2 vagy 3 szervezet van, az ebbe a csoportba sorolható településeken tömörül a legtöbb ilyen jellegû intézmény. A 4 vagy 5 szerve-zetet mûködtetõ települések az inkább szervezetgazdag falvak. A szervezet-gazdag falvakban 6 vagy annál több szervezet mûködik, ez a kategória érde-kes, ugyanis olyan falvakat is magában foglal, amelyek 10 vagy éppen 14 szervezetet is mûködtetnek. Ezekre a falvakra a városhoz való viszonylagos közelség és a magas fokú urbanizáltság jellemzõ.
Az egyintézményes falvak a leggyakoribbak, ugyanakkor ezekben a fal-vakban van a legkevesebb intézmény, az összesen feltérképezett falvak 39%-ában a lekérdezett szervezetek csupán 15%-a található.6 A falvak 36%-ában a szervezetek 34%-a mûködik.7 Az inkább szervezetgazdag falvakban az ed-digiekhez képest megváltoznak az arányok, sokkal kevesebb faluban lesz több szervezet, a falvak 16%-ában a szervezetek 27%-át találjuk meg.8 Ez az eltérés még jobban kiélesedik a szervezetgazdag településeknél, az összesen feltérképezett szervezetek egynegyede a falvak kevesebb mint 10%-ában mû-ködik, vagyis alig 22 faluban 159 szervezet van.
| A szervezetek eloszlása falutípusonként: | ||
| Községközpont | Falu | |
| Szervezetgazdag | 78,3 | 21,7 |
| Inkább szervezetgazdag | 79,5 | 20,5 |
| Inkább szervezethiányos | 69,5 | 30,5 |
| Szervezethiányos | 35,6 | 64,4 |
A szervezetek falutípusonkénti eloszlása igazolta hipotézisemet, misze-rint a szervezethiányosság inkább a falvakra jellemzõ, az ebbe a csoportba sorolható falvak kétharmada nem községközpont. Ugyanez elmondható az inkább szervezethiányos falvak viszonylag nagy hányadáról is (30,5 %), bár ez a típus már inkább a községközpontokra jellemzõ (69,5%). Az inkább szervezetgazdagság és a szervezetgazdagság a községközpontokra jellemzõ, abszolút értékben alig 8, illetve 5 nem községközpontot térképeztek fel, amelyek a szervezetgazdag kategóriába tartoznak. E két kategória eloszlása csaknem egyforma, az inkább szervezetgazdag falvak 79,5%-a, a szervezetgazdag falvak 78,3%-a van községközpontokban, míg a nem köz-ségközpontokban 20,5%, illetve 21,7%-uk található meg.
„Hagyományõrzés”
A mûvészeti intézmények jelentõs része a szocialista évtizedekben ala-kult. Ezeket az intézményeket háromszor nagyobb arányban találjuk meg falun mint városon.9 Ezt az arányt a népmûvészeti, hagyományõrzõ csopor-tok alkotják, a mûvelõdési házak ebben a kontextusban inkább helyszínként jelennek meg, mint a népmûvészeti események színhelyei.
A rendszerváltás elõtt az értelmiség legnagyobb feladata a népszolgálat volt. A népi értékek fenntartása a kulturális és politikai élet meghatározó jellegzetességévé vált. Az értelmiségi és közösségi élet legfõbb célja az volt, hogy egyfajta mintává vagy dokumentummá alakítsa az életét, amelyet az-tán bármikor önigazolásként használhatott a világgal vagy éppen saját ma-gával szemben. Emellett a népszolgálat az egyenlõség illúzióját nyújtotta az értelmiség számára, be lehetett bizonyítani általa, hogy folyamatosan érdek-lõdnek a közösség problémái iránt és annak lojális tagjai úgy, hogy sem-milyen elõjogra nem tartanak igényt.10
A folklór ügye kilépett a szûk tudományos szakma körébõl, és országos közüggyé, állami mûvelõdéspolitikai feladattá vált.11 A folklór felé fordulást a párt és az államszervezés legmagasabb szintjérõl szorgalmazták. A népi kultúrának az adott helyzetbe való beillesztése folyamatában nagy szerepük volt az értelmiségieknek, a helyi elitnek, de ezek csak nagyon kevés esetben rendelkeztek szakértõi diplomával.12 Általában a falura kihelyezett tanügyi alkalmazottak foglalkoztak e csoportoknak a mûködtetésével.
„…mindig betanítottunk Ceausescu idejében, a diktatúra idején, állandóan színdarabokat, táncokat kellett betanítani, össze kellett tartani a falu ifjúságát, ez kötelezõ volt a pionír tevékenységeken kívül (…) s akkor én voltam a legfia-talabb a gárdában, hát persze, hogy az idõsek amit mondtak, azt csinálni kel-lett…” (K.J., 63).
Sok esetben ez a szervezés abból állt, hogy a frissen falura került értel-miség megpróbálta újraéleszteni a „népszokásokat”. Néhol teljesen dilet-táns módon kezdtek bele ezekbe a tevékenységekbe, sokszor a helyi folklórt nem is ismerve próbálták kialakítani az ott élõkben a hagyománytiszteletet, az „elfelejtett folklór” iránti érzékenységet.
„Volt próbálkozásunk Moldvában, ‘78-ban. Csárdást tanítottunk, nem tudtam én még akkor, hogy minden helységnek más és más a táncrendje. A romá-nokkal csárdást adtunk elõ, nagy sikerünk volt, kaptam száz lej prémiumot.”
(M.N., 52)
Az iskolásokkal megszervezett ilyen jellegû tevékenységek iskolai tevé-kenységnek minõsültek, az ezzel foglalkozó tanárokat megfizették, tehát ezek a csoportok nem egyszerûen felsõ beavatkozástól, valamiféle kényszer-helyzettõl függetlenül jöttek létre, hanem az állam részérõl valamilyen anya-gi juttatás, pozitív visszajelzés által ösztönözve.
„Kezdtük a hamu alól kikaparni a parazsat, kezdve, a gyerekek konfirmálá-si szokásaival, a farsangi szokásokat, a táncrendet, több iskolai tevékenységet, tehát nem fizetett tevékenységet. Azért is hangsúlyozom, mert ez egy lelkiismereti ügy, nem katedrához kötött, és azért elmaradt egy bizonyos mértékben. Koráb-ban pionírtevékenységként ez beszámított, ezért fizettek valamit. Volt egy kollega, az aligazgató, aki csak ezzel foglalkozott, ezeket szervezte. És befogta a kádere-ket. Tehát nem is annyira a káderek. A kádereket megkérte, hogy segítsenek, és szívesen segítettek. A gyerekek szoktak el mindentõl. Most megpróbáltuk megmozgatni a falut, és boldogan mondhatom, hogy sikeres is volt.” (M.N., 52)
Az 1945 és 1989 között alakult intézmények közül a mûvészeti, hagyo-mányõrzõ csoportok az összes szervezet 18%-át teszik ki. Ez reálisan sokkal kisebb is lehet, ugyanis nem biztos, hogy minden szervezetben megtalálható a folytonosság. Ezt a szervezetek mostani vezetõi így konstruálják meg, nö-velve ezáltal a szervezet mûködésének a legitimitásérzetét, ugyanakkor nem biztos, hogy minden esetben így van, elképzelhetõ az is, hogy például egy 1960 környékén megalakult szervezet nem sokkal késõbb meg is szûnt, a rendszerváltás után viszont újraélesztették az eredetileg megalakult szerve-zetet használva fel legitimitási alapként.
Az 1989 elõtt megalakult „intézmények” megalapítása és a bejegyzés idõpontjai között jelentõs az eltérés. Az 1989 elõtt folytatott állampolitika kedvezett ezen intézmények létrejöttéhez, de a formális keretet a mûködés-hez, a legitimációs alapot nem a bejegyzés adta, hanem valamilyen más mechanizmus alapján mûködött. A rendszerváltás elsõ éveiben nagyon megugrott ezeknek az intézményeknek a bejegyzése az alapításokhoz ké-pest, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes be nem jegyzett szervezetet be is jegyeztek.
A mûvelõdési otthonok tevékenységi területe nagyon szerteágazó, amel-lett, hogy teret biztosítanak a zene, a táncmûvészeti és a színjátszó csopor-toknak, ismeretterjesztõ egyesületekként, könyvtárakként és közgyûjte-ményekként is mûködhetnek, tehát komplex kulturális intézmények.
Mûködési formájukat tekintve négyfélék lehetnek: költségvetési, be nem jegyzett csoportok, egyesületek és nagyon kis arányban alapítványok. Jogi érte-lemben a szervezetek nagy többségét a helyi önkormányzat, a tanács mûködte-ti, de csaknem ugyanakkora arányban fordulnak elõ az önfenntartó szerveze-tek is (36,9%, illetve 36,5%). A mûvészeti jellegû szervezetek jelentõs hányadát (20,5%) az egyház mûködteti, de emellett fontos megemlíteni az iskolákat is.
Az itt elemzett szervezetek pályázási hajlandósága nagyon alacsony, csak közalapítványoknál pályáznak (hazai és magyarországi), és ott is nagyon kis arányban (0,9%). A nem pályázati támogatások közül kiemelen-dõ az önkormányzatoktól, különbözõ szponzoroktól, egyházaktól és civil szervezetektõl kapott adományok. A támogatások terén elhanyagolható mértékben tartják a kapcsolatot a külfölddel (Magyarországgal is). Ezekre a szervezetekre jellemzõ, hogy a saját forrásokból származó bevételek ösz-szege nagymértékben meghaladja a támogatásként kapott bevételek össze-gét. A saját bevételeik esetében három forrást kell megemlítenünk: kulturá-lis tevékenységekbõl származó bevételek, ingatlan bérbeadásából származó bevételek és a tagdíjak bevétele.
A mûvészeti intézmények mûködésében jelentõs szerepe van az ernyõz-szervezeti tagságnak. A következõ ernyõszervezeteket említették meg:
| Regionális | Seprõdi János Nyárádmenti Kórusszövetség | 7 |
| Csíkterület Ifjúsági Tanácsa | 3 | |
| Aranyosmenti Dalszövetség | 2 | |
| Északnyugati Regionális Német Demokrata Fórum | 1 | |
| Pro Musica Réty | 1 | |
| CSTIT | 1 | |
| Országos | Romániai Magyar Dalosszövetség | 13 |
| EMKE | 3 | |
| Magyar Ifjúsági Értekezlet | 2 | |
| Itthon Fiatalon Mozgalom | 1 | |
| Református Egyházi Zenészek Munkaközössége | 1 | |
| Romániai Német Demokrata Fórum | 1 | |
| Szent Vincze Pál Egyesület | 1 | |
| Magyarországi | Magyar Dalosszövetség | 1 |
A regionális ernyõszervezetek közül a legelterjedtebb a Seprõdi János Nyárádmenti Kórusszövetség, az országosok közül pedig a Romániai Magyar Dalosszövetség. E két szervezetrõl elmondható, hogy felfele integ-ráló hatással bírnak tagjaikra. Társadalmi mezõként funkcionálnak, tagjaik ismerik egymást, az ernyõszervezetek által kapcsolatba kerülnek egymással, nagy szerepet játszanak kapcsolathálóik kiépítésében. Ezenkívül egyes ren-dezvények is kohéziós tényezõkként mûködnek, keretet biztosítanak a szer-vezetek egymással való megismerkedésére, találkozására, kapcsolatfenntar-tásokra, sõt, bizonyos mértékben, a formalitáson túlmenõen ez adja mûkö-dési legitimitásukat.
„Régen a Megéneklünk Románia fesztivál képezett egy keretet a kilépésre. A rendszerváltás után a Gyöngykoszorú hagyományõrzõ rendezvény ugyancsak megteremtette a kilépési lehetõséget. Ez minden évben több helyen is megrende-zésre kerül, azzal a különbséggel, hogy akkor fizették az utazási költséget, most pedig saját költségünkön jövünk-megyünk Erdély területén.” (M.N., 52)
„Településfejlesztés”
Az 1989-es váltás után Erdélyben is elkezdõdött a tipikusan a jelenlegi rendszerre jellemzõ szervezeti intézményesülés. Olyan szervezetek, egyesü-letek, társulások jelentek meg, amelyek azelõtt nem mûködhettek, és nem is mûködtek. Ezek kialakulásakor fontos szerepe volt az EU-s modelleknek, mivel a volt szovjet blokkbeli államok jelentõs hányada Európai Uniós tag-ságra törekszik, tehát az Unió által diktált kereteket akarják kialakítani. szétrobbantották a mamut állami berendezéseket sok kisebb intézményt hozva létre ezek helyett, amelyek ugyanazokat a funkciókat látják el, vagy – esetenként – olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekre azelõtt nem volt szükség. Ennek következtében egyre nagyobb hangsúlyt kezdtek fektetni a térségekre, a régiókra vagy éppen a településekre.
Az 1996-os parlamenti választások után néhány lényeges változás tör-tént Romániában: regionális fejlesztési törvényt szavaztak meg, fejlesztési régiókat hoztak létre, és Fejlesztési Ügynökségeket jelöltek ki. Az országot nyolc fejlesztési régióra osztották fel, melyeket az Európai Unió regionális politikájának megfelelõen menedzselnek, és elsõsorban vidékfejlesztési cé-lokat követnek; az Agenda 2000-ben (a vidékfejlesztési reformcsomagok) megjelent célok közül a következõket emelem ki: a mezõgazdasági termelés fellendítése, a jövedelemszerzési lehetõségek javítása, a vidék hagyománya-inak az ápolása, fejlesztése. Ezek a szintek általában 5-6 megyét foglalnak magukban. Hatáskörük nagyon behatárolt, csak az EU-s pályázati pénzek szétosztásával foglalkoznak, illetve ezek felhasználási korrektségének az el-lenõrzésével. Nem alakítanak ki egy erõs regionális stratégiát. Felülrõl kiala-kított és irányított struktúrák, ebbõl az okból kifolyólag az egy térséghez tartozó megyék nem minden esetben, sõt a legtöbb esetben nem alkotnak egy kompakt egészet, és nem is mûködnek ekként.13
Annak ellenére, hogy Romániában nem volt semmiféle elõzménye a kis-térségi szervezõdéseknek, mégis kialakulóban van ez a fajta szervezõdési forma. Ezek a szervezetek elsõként Székelyföldön alakultak ki, és jelenleg is tipikusan e térségre jellemzõk. A kistérségi társulások kialakulása 1998-ban kezdõdött el, a Szent Anna-tó tágabb környezetét határolták be, és kezdték el ilyen jellegû társulásként mûködtetni. Hargita Megye Tanácsa már e folya-mat beindulása elõtt formális keretet próbált teremteni ahhoz, hogy a megyén kívülrõl minél több pénzt tudjanak a megyén belülre kanalizálni. Ezt a keretet a területi önkormányzatok (nem kerültek be a vizsgálatba, mert nem civil szervezetek) és a kistérségi társulások képezik. A kistérségi társulások helyi kezdeményezésként léptek színre, de a megyei hozzájárulás és támogatás fontosságát is ki kell emelni. Létrejöttük néhány térség önszer-vezõdésén alapult, de kérdéses, hogy mennyire jöttek létre alulról, önszerve-zõdés útján, illetve mennyire hozták létre állami vagy önkormányzati be-avatkozással. Úgy látom, akkor beszélhetünk alulról kinövésrõl, ha a társu-lásokhoz közelebbi szinten levõ önkormányzatok dolgoztak ki valamilyen modellt, és ezt kellett feltölteni tartalommal. Az, hogy melyik szervezet hogyan alakítja saját magát, hogyan építi fel a modell alapján a társulást, rá volt bízva, tehát ez alulról, a belsõ adottságoknak megfelelõen lett kiépítve.
A felmérés eredményei szerint a kistérségi társulások mûködtetõi többnyire maguk a szervezetek vagy az önkormányzatok (mind helyi, mind megyei), de az sem kizárt, hogy egy társulásnak több jogi értelemben vett mûködtetõje legyen, sõt nem egy társulásnak maga is és az önkormányzat is a mûködtetõje. Sok esetben a szervezetek vezetõi helyi polgármesterek. Az, hogy ezek a szervezetek mikroszinten voltak létrehozva, ahhoz vezetett, hogy a központilag létrehozott megyék és községek határait nem vették figyelembe a megalakuláskor és szervezõdéskor. Hargita, Kovászna, Bákó, Maros és Brassó megyei települések elvben lehettek egyazon társulás tagjai, azzal a feltétellel, hogy területileg egymás szomszédságában legyenek.
A hatékony mûködés és a felvállalt funkcióknak való megfelelés nagy-mértékben függ a pénzügyi keretektõl. Ezek a szervezetek nem tudnak csak a pályázati pénzekbõl meglenni, és csak ezeket invesztálni a térség fejleszté-sébe. Ennek egy lehetséges magyarázata, hogy a pályázatok elnyerése nagy-mértékben függ a véletlentõl, nem minden pályázatot nyernek meg, vagy éppenséggel nem nyernek el annyi pénzt, mint amennyire szükségük van, ez nem függ a pályázati dossziék összeállításának a helyességétõl. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy saját fenntartásukhoz, mindennapi mûködésük-höz is szükségük van bizonyos összegekre, amelyek viszont ezeken a pályá-zatokon nem számolhatók el. Ebbõl kifolyólag más pénzforrásokat is igényelnek. Adataim szerint saját forrásból származó bevételeik vállalkozási tevékenységek és tagdíjak összegei. Ezenkívül nem pályázati állami, önkor-mányzati és civil szervezeti támogatásokban is részesülnek. Fontos megem-líteni a szponzorpénzeket is. A megcélzott pályázati intézmények hálója egyszerûen néz ki. Az országban és Magyarországon pályáznak és nyernek pályázatokat, míg külfölddel nem jellemzõ ilyen jellegû kapcsolattartás. Ha-zai állami, közalapítványi, önkormányzati és civil szervezeti pénzeket pályáznak meg, és nyernek el. Ugyanilyen típusú intézményeknél pályáznak és nyernek Magyarországon is, kivéve a magyar állami pályázatokat. Helyi szinten egyetlen pályázatot sem nyújtottak be. 2002-ben országos szinten egy társulás maximum 14 pályázatot nyújtott be, és legvalószínûbb, hogy ebbõl 5-öt meg is nyert. A magyarországi intézményekhez legfeljebb öt pályázatot nyújtottak be, és ebbõl három volt sikeres. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy kistérségi társulások többet pályáznak hazai intézményeknél, mint magyarországiaknál, de arányosan számolva több sikeres pályázatuk van Magyarországon. A magyarországi támogatásból (értsd pályázatok) szárma-zó bevételek összege jóval meghaladja a hazai támogatások összegét.
E szint alatt egy másik intézményrendszer van kiépülõben, a pro-telepü-lés egyesületek. Ezeknek már korántsem annyira jól körvonalazódott a tevé-kenységrendszerük, a felépítésük, mint a kistérségi társulásoknak. Létrejöt-tük egyik legfontosabb aspektusa az intézményes keretek közötti pályázási lehetõségek, vagyis azért jöttek létre, hogy komolyabb összegû pénzeket is pályázni lehessen, ugyanis a pályázati rendszerek kiépülésével ehhez egyre inkább formális jogi keretekre van szükség. Már az 1990-es évek elején meg-kezdõdött ezeknek az egyesületeknek a megalapítása. Ami mûködésük cél-jait és tevékenységrendszerüket illeti, három kategória körvonalazódott:
- kulturális tevékenységek megszervezése, hagyományõrzés;
- szociális tevékenységek, az életkörülmények javítása;
- képviselõi szerepkör (reprezentatív, „a falut képviseli a külvilágnak”). Ezek közül a legmeghatározóbb a kulturális funkció. Ezek az intézmények jelentõs mértékben kulturközponti funkciókat töltenek be, jelentõs hányaduk zene és táncmûvészeti csoportokat, valamint könyvtárakat mû-ködtet, és nem egy esetben ifjúsági kulturális központokként mûködnek. Érdekes, hogy ezek nem az ifjúság önszervezõdése mentén alakulnak, ha-nem valamilyen helyi elit vagy valamilyen más intézmény köré épülnek. El-mondhatjuk, hogy a pro-település egyesületek komplex intézmények. Ezen-kívül fontos megemlíteni azt is, hogy ezek az intézmények a mûvelõdési otthonok alternatívájaként is megjelennek, ami komplex tevékenység-rendszerükbõl következik. Ez a jelleg fõként a vegyes (román–magyar) né-pességû falvakban gyakori, ugyanis itt a kultúrotthonokban a román többsé-gi lakosság mozog otthonosabban, míg a magyarok ezzel szemben, de ennek a mintájára felépítenek maguknak egy saját „mûvelõdési otthont”.
Háromféle mûködési formájuk van: egyesületek, alapítványok és társasá-gok. Ami a mûködtetést illeti, elmondható, hogy a legnagyobb mértékben az önfenntartás jellemzi õket, de önkormányzati és egyházi mûködtetõik is vannak. Mint a kistérségi társulások esetében, a pro-település egyesületekre is jellemzõ, hogy nem csak egy mûködtetõje van. Ebben az esetben sem egyértelmû az, hogy az ilyen típusú intézmények alulról való önszervezõdés útján vagy valamilyen központi kényszernek eleget téve jönnek létre. Alaku-lásuk nem államilag, felülrõl megtervezett, hanem sokkal inkább helyi szin-ten szervezõdnek, de a pályázati rendszerek jogi intézményalapító kénysze-rének vannak alávetve.
Annak ellenére, hogy elsõsorban pályázási célokkal jöttek létre, ezek az intézmények képtelenek csak az ebbõl származó pénzekbõl megélni. Ennek okai többnyire ugyanazok, mint amelyeket a kistérségi társulások esetében említettem. A pályázatok mellett bevételi forrást képeznek a kulturális és gazdasági tevékenységek, a tagsági díjak, valamint a hazai és magyarországi önkormányzatoktól, az egyháztól és egyéni adományokból származó nem pályázati támogatások. A pályázati pénzek legnagyobb része a magyarorszá-gi és hazai közalapítványoktól származik, és egy kisebb hányaduk a hazai önkormányzatoktól, illetve a magyar államtól. Jelentõsek a külföldi (nem magyarországi) pályázatok és egyéni adományok, támogatások is. A szerve-zetek évenkénti pályázási gyakorisága viszonylag alacsony, egy-két pályáza-tot írnak mind helyi, mind magyarországi intézményekhez. Ez bizonyos szinten paradoxon, és arra enged következtetni, hogy nem kizárólag pályá-zás céljából jöttek létre, hanem valamiféle legitimációs alapot is jelentenek az egyes csoportok mûködéséhez.
Összefoglalás
Dolgozatom célja a falusi intézményi élet néhány vonatkozásának be-mutatása volt. A falusi környezetben létrejött szervezetek nagy többsége a községközpontokban tömörül, melyek ennél fogva az adott község kulturá-lis központjaként foghatók fel. A támogatottság vizsgálatakor megállapítot-tam, hogy külföldrõl kevés alkalommal, de nagyon nagy összegeket kapnak támogatásként, míg a hazai és magyarországi támogatások sokkal gyakorib-bak, de kisebb összeget jelentenek.
Az államszocializmusban a folklór egy jelentõs funkcióváltáson ment keresztül, felkerült a színpadra, és már nem a mindennapi életet jelentette, hanem valamilyen politikai, társadalmi szórakoztató célt szolgált. Az állam-politika kedvezett ezen intézmények létrejöttének, de a formális keret mûkö-déséhez nem a formális bejegyzés adta a legitimációs alapot, hanem más mechanizmusok alapján mûködött.
A kistérségi társulások Európai Uniós ösztönzésekre jöttek létre, azzal a logikával alátámasztva, hogy nagyobb esélyük van a komolyabb fejlesztési pályázatok elnyerésére, fõleg az adott fejlesztési régió által meghirdetett pályázatokon, ugyanis ezek a pályázatok már eleve több települést foglalnak magukban. A kialakult intézményrendszer stabil, jogi háttérrel rendelkezik. A pro-település egyesületek létrejöttének egyik legfontosabb aspektusa az intézményes keretek közötti pályázási lehetõségek, ugyanis a pályázati rendszerek kiépülésével ehhez egyre inkább formális jogi keretekre van szükség. Komplex intézmények, jelentõs hányaduk zene és táncmûvészeti csoportokat és könyvtárakat mûködtetnek, és nem egy esetben ifjúsági kul-turális központokként mûködnek.
Az általam vizsgált intézményrendszerek intézményesedési folyamatai-ra jellemzõ, hogy egyik fajta intézményrendszer sem jön létre alulról, pusz-tán önszervezõdés útján, annak ellenére, hogy a látszat ezt sugallja, hanem valamilyen elit hozza létre.
Irodalom
Ágh Attila: Civil társadalom és korai konszolidáció az EU-csatlakozás jegyében Magyarországon. In Csefkó Ferenc – Horváth Csaba (szerk.): Magyar és euró-pai civil társadalom. Prezident, Pécs, 1999.
Balázs Lajos: Színpadra vitt népszokások. In Biró A. Zoltán – Gagyi József – Pén-tek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus körébõl. Kriterion, Bukarest, 1987.
Biró A. Zoltán: Intézményesedési folyamatok a romániai magyar társadalomban 1989–1995 között. In uõ: Stratégiák vagy kényszerpályák. Tanulmányok a ro-mániai magyar társadalomról. Pro-Print, Csíkszereda, 1998.
Csata Zsombor – Kiss Dénes – Kiss Tamás: Az erdélyi magyar kulturális intéz-ményrendszerrõl. In Blénesi Éva – Mandel Kinga – Szarka László (szerk.): A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézményrendszer. MTA KI, Budapest, 2005.
Lõrincz József: A civil társadalom problémája 1989 után. Web, 2002/10.
Lõrincz József: Az átmenet közéleti értékei a mindennapi életben. Pro-Print, Csíkszereda, 2004.
DiMaggio, Paul J. – Anheier, Helmut K.: A nonprofit szervezetek és a nonprofit szektor szociológiája. In Kuti – Marschall (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit kutatócsoport, Budapest, 1991.
Horváth István – Deák Sala Zsolt: A romániai magyar egyesületek és alapítványok szociológiai leírása. Korunk, 1995/11, 23–58.
Koszta Csaba János: Kistérségi szervezõdési folyamat Hargita megyében (1998– 2002). In Bodó Julianna (szerk.): Székelyföldi mozaik. Térségi szociológiai ta-nulmányok. Pro-Print, Csíkszereda, 2004.
Szabó Miklós: Mûvelõdés és gazdálkodás az újkori Erdélyben. Mentor Kiadó, Ma-rosvásárhely, 2003.
Jegyzetek
- Lásd DiMaggio, Paul J. – Anheier, Helmut K.: A nonprofit szervezetek és a nonprofit szektor szociológiája. In Kuti – Marschall (szerk.): A harmadik szek-tor. Nonprofit kutatócsoport, Budapest, 1991.
- Lásd Biró A. Zoltán: Intézményesedési folyamatok a romániai magyar társada-lomban 1989–1995 között. In uõ: Stratégiák vagy kényszerpályák. Tanulmáy-nyok a romániai magyar társadalomról. Pro-Print, Csíkszereda, 1998.
- Csata Zsombor – Kiss Dénes – Kiss Tamás: Az erdélyi magyar kulturális intéz-ményrendszerrõl. In Blénesi Éva – Mandel Kinga – Szarka László (szerk.): A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézményrendszer. MTA KI, Budapest, 2005.
- Több kulturális tevékenységet magukban foglaló szervezetek, amelyek az alábbi táblázatban említett szervezettípusok egyikébe sem sorolhatók.
- Ebbe a kategóriába a fakultatív idegennyelv-kurzusok, önképzõkörök és gazdakö-rök tartoznak.
- 102 faluban összesen 102 szervezet van.
- 94 faluban összesen 227 szervezet van.
- 42 faluban összesen 179 szervezet van.
- Csata Zsombor – Kiss Dénes – Kiss Tamás: i. m.
- Lásd D. Lõrincz József: Az átmenet közéleti értékei a mindennapi életben. Pro-Print, Csíkszereda, 2004.
- Balázs Lajos: Színpadra vitt népszokások. In Biró A. Zoltán – Gagyi József – Péntek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus körébõl. Kriterion, Bukarest, 1987.
- Biró A. Zoltán – Gagyi József – Péntek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus körébõl. Id. kiad.
- Koszta Csaba János: Kistérségi szervezõdési folyamat Hargita megyében (1998– 2002). In Bodó Julianna (szerk.): Székelyföldi mozaik. Térségi szociológiai ta-nulmányok. Pro-Print, Csíkszereda, 2004.