Civil státus Somai József példáján

Péntek János Erdély Tudástár

Péntek János: A civil státus értelme Somai József példáján

 

Két évtizeddel ezelőtt egy, Balázs Sándorral folytatott beszélgetésben attól óvtam magunkat, már akkor láthatóan nem ok nélkül, hogy a jogosan nagyon várt privatizálási lázban, a jogos restitúcióval, a köztulajdon privatizálásával nehogy a közérdekeinket is privatizáljuk. Amitől tartani lehetett az emberi természet ismeretében, az bekövetkezett: az egyéni érdekek, a csoportérdekek, a lokális érdekek fölülírták a közérdekeket. Arról nem is beszélve, hogy a közérdeket jól-rosszul felvállaló és felügyelő államisággal közösségünk nem rendelkezik, ezt az államhiányos állapotot pedig a nagyon erős szolidaritás és közös felelősség is csak részben pótolhatná. Akik részesei lehettek vagyonok és érdekek privatizálásának, bizonyára elégedettek, a privát érdekek még román állami szinten is sokkal inkább érvényesülhettek, mint a közösek.

Az előző korszak nyelvi hamisságai ismeretében azt is jeleztem, hogy érdekeink tiszta, hiteles megjelenítésére van szükség és következetességre. A hitelességet a mondatok, a mondottak és cselekvések hitelességére értettem akkor, és értem ma is. És mindezek összhangjára. Ez az igény láthatóan nem teljesült, a következetesség sem. A konjunkturális lehetőségek csábításai általában vonzóbbaknak bizonyultak, mint az alapértékek, alapérdekek. Az utóbbiakat általában feladtuk az előbbiekért. És viseljük mindennek a következményét, elsősorban azt, hogy a közösség szétesett. Nem a polarizálódásra gondolok, hanem a bizalomvesztésre, a tanácstalanságra, a gyengülésre.

Vannak viszont, akik a közjavak és a közérdekek privatizálásából is kimaradtak. Nem is kívántak részt venni sem a saját tulajdonuk növelésében, sem egyéni, személyes érdekeik érvényesítésében. Azt hiszem, őket lehet civilnek tekinteni. Azokat a fiatalabbakat is, természetesen, akik utólag hasonló mentalitással csatlakoztak hozzájuk. Van ugyan bennük csalódottság, de nem veszítették el a kedvüket, megpróbálják a maguk módján szolgálni a közösség érdekét. Ők azok, akiknek ügyködését általában, ha nem is lenéző, de elnéző mosoly kíséri, ők azok, akik a többség megítélése szerint falra hányják a borsót, ők azok, akik idős korukra is naivak, hiszékenyek maradnak. Ők azok, akik a meghatározó román dichotómia szerint nem a șmecherek, hanem a fraierek körébe tartoznak. Pedig ők nemcsak hiszékenyek: erős és önzetlen hitük is van abban, hogy használhatnak a közösségüknek. Meg is találják napi tevékenységük tárgyát és területét, mert ilyen bőven van. És még az sem veszi el a kedvüket, hogy ők is ki vannak szolgáltatva az általános gyanakvásnak, a nyomásoknak és csábításoknak.

Nem véletlenül írtam le mindezt ebben a 85 éves Somai Józsefet köszöntő szövegben. Őt szinte modellnek lehet tekinteni ebben a civil státusban. Rá nem volna illő, ha példaképként említeném, elég annyit mondani róla, hogy modell.

Bár életünk első fele ugyanabban az intézményben, a kolozsvári egyetemen telt el, az akkori körülményekre is jellemzően, alig ismertük egymást. De az 1990 utáni első évtizedben is távol voltunk egymástól. Ebben sok mindennek szerepe volt, többek között az éppen tízéves korkülönbségnek (amelynek az idő teltével egyre kevésbé van jelentősége), az eltérő egyetemi státusnak és feladatnak. Én tanár voltam és bölcsész, Somai József jelentős (egyetemi) adminisztrációs tapasztalattal rendelkező közgazdász. Számára természetes volt az, amitől én óvtam magam: politikai feladatok és szerepek vállalása. Szakmája és korábbi élettapasztalata is alkalmassá tette, hogy alelnök (akkor: alpolgármester) legyen a megye vezetésében, hogy különböző felelős funkciókat töltsön be az érdekképviseletben.

A magyar egyetem ügyében más táborhoz tartoztunk, és a két tábor igyekezete némelyek szerint sértette egymást. Nekem nagyon erős Bolyai-nosztalgiám nem lehetett, én már annak beolvasztása után kerültem az egyetemre, de a magyar felsőoktatás intézményi önállóságát fontosnak tartottam. Nekem nem is volt más választási lehetőségem, mint saját tanszékem, tanszékeink, szakjaink gyors fejlesztése, a hallgatói évfolyamok fogadása, oktatása, a magyarságtudományok pozícióinak erősítése a Bölcsészkaron. Némelyek, akik az önálló magyar egyetem jogos ügyét képviselték, a belső fejlesztést ellentétesnek, akadályozónak láthatták a Bolyai restitúciójáért folytatott harcban. Somai József jelentős szerepet vállalt a Bolyai Társaságban, amelynek ez volt a legfőbb célkitűzése, és ebben érte bizonyára a legtöbb csalódás. Az egyik olyan jogos igény és közérdek volt, amelynek politikai képviseletében nem volt sem szakmaiság, sem erő, sem következetesség, a belső szakmai érvelés és a civil képviselet pedig, mint számítani lehetett rá, erőtlennek bizonyult. Az újabb szelek pedig egyre inkább más hajó vitorláinak kedveztek. Somai József egyike azon keveseknek, akik nem hagyták el a régi hajót. Mint ahogy én is megmaradtam a saját helyemen.

A civileknek jóval több elégtételt nyújtottak az elmúlt negyedszázadban a szakmai szerveződések: egyesületek, társaságok. Somai Józsefnek ebben sem volt könnyű dolga: szervezője és vezetője volt a Közgazdász Társaságnak, elindította és elismertette a Társaság szakmai folyóiratát, fiatalok felkarolásával közvetve hozzájárult a magyar nyelvű közgazdász-képzés elindulásához. Gazdasági és jogi ismereteivel segítette és segíti az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Nem véletlen, hogy a legtöbb elismerést éppen szakmai munkásságáért, publikációiért kapta.

Személyes kapcsolatunkat is egy fontos civil vállalás alakította, tette szorossá és mindmáig állandóvá. 2002-ben, amikor ő az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója volt, azzal a kéréssel kerestem meg, hogy vállalná el az akkor helyet és formát kereső tehetségtámogató programunk helyi adminisztrálását (a kezdeti időszakban a támogatások szervezése Budapesten történt). Elsősorban az ő személye iránti bizalom bátorított erre, de akkoriban rövid ideig magam is kurátora voltam az Alapítványnak, amelynek a profiljába is jól beleillett a tervezett program. Őt nem volt nehéz meggyőzni arról, ami akkor már nagyon nyilvánvaló volt, hogy ebben az új világban a tehetségek érvényesülésének az esélyeit egyre inkább csökkenti a családok szociális helyzete, szociális és nyelvi környezete, a magyar nyelven való tanulás. Azt jogos és felháborító sérelemként élte meg mindenki, az elitek különösen, hogy egy félévszázaddal korábban az akkori rendszer ideológiai, osztályharcos alapon diszkriminálta tehetségeket, arra viszont sokkal kevésbé lettünk érzékenyek, hogy most a pénz diszkriminál. Lehet azért, mert a világ nagy részében ez így van, így természetes. (Valóban így természetes?) Somai József mindkettőt látta és érezte (erre is jó a hosszú élettapasztalat), előbb akkori intézményével, az Iskola Alapítvánnyal együtt örömmel vállalta a 2003-ban elindított program ügyintézését, a következő évtől már különválva az Alapítványtól.

Közös programunkhoz mindmáig hű maradt. Közöttünk, lelkes hályogkovácsok között ő volt a profi, aki tudta, hogyan kell megteremteni a program jogi hátterét, hogyan kell felépíteni és pénzügyileg jól és korrekt módon működtetni. De ő is lelkes volt velünk együtt, tele érzékenységgel, empátiával. Igazi civil. Optimizmusával rajtunk is túltett: ő volt az összekötő az időközben Magyarországon is intézményesülő, sőt európaivá váló tehetségsegítő programokkal, itthon pedig szorgalmazója és támogatója volt a tehetségsegítés intézményes kiterjesztésének, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács megalakításának. Egyesületünk, a Nyilas Misi Egyesület küldötteként lett aktív tagja 2008-tól a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak, 2009-től erdélyi megbízottként a Magyar Tehetségügyi Koordinációs Fórumban, 2010-től alapító és alelnök az Erdélyi Tehetségsegítő Tanácsban. Mind a nemzeti szintű integrálásban, mind az erdélyi szerveződésben a civilként indult mozgalmat egyre inkább megzavarta a magyar állami költségvetésből származó támogatások csábítása és bürokratikus adminisztrálása, az erdélyi környezetben pedig a politikai és regionális megosztottság.

Mi a bizalomra épülő Nyilas Misivel megmaradtunk eredeti civil státusunkban, Somai József most is velünk van. 2011. március 12-én, az általunk szervezett első Tehetségnapon Sólyom László volt köztársasági elnök, az Egyesület fővédnöke a Tehetség Szolgálatáért-díjat adta át neki. Most, öt év elteltével, élete újabb évfordulóján, talán nem illetlen az akkori laudációm közzétételével is köszönteni őt.

 

„Somai József az erdélyi magyar közélet jeles személyisége: volt Kolozsvár főjegyzője, alpolgármestere, a magyar érdekképviselet szervezője. Kezdeményezője, alapító tagja, lelkiismeretes munkása, vezetője több kulcsfontosságú szakmai és civil szerveződésnek, egyesületnek: a Bolyai Társaságnak és a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Közgazdász Társaságnak (jelenleg tiszteletbeli elnöke) és a Közgazdász Fórumnak, a Civil Szervezetek Alapítványnak, Fórumnak és Szövetségnek. Mikor mindezt felsoroljuk, nehéz döntenünk, hogy mit soroljunk a közelmúlthoz és mit a jelenhez, hiszen Somai József életében, napi munkájában mindez szinte egyszerre volt és van jelen. A Bolyai Egyetem hajdani diákjaként is egyik legkövetkezetesebb szószólója, harcosa a magyar oktatási nyelvű, önálló állami egyetem ügyének. A kezdetektől élharcosa a civilszerveződések intézményesülésének.

Közgazdászként megszervezte a szakmabeliek egyesületét, gondoskodott arról, hogy publikációs fóruma legyen ennek a fontos szakterületnek, sokat tett a magyar közgazdasági szaknyelv, terminológia használata, gondozása érdekében (egyik szerkesztője a kétnyelvű közgazdasági szótárnak). Noha közvetlenül nem vehetett részt sem az egyetemi oktatásban, sem intézményes kutatásban, publikációival jelentős mértékben hozzájárult mind az erdélyi gazdasági szakírás történetének feltárásához, mind pedig ahhoz, hogy a szakmabeliek összefogásával közvetlenül segítse a romániai magyar nemzeti közösség gazdasági felemelkedését.

Szívügye az erdélyi tehetségek támogatása, ebben már az Iskola Alapítvány irodavezetőjeként is jelentős szerepe volt, 2003 óta ez teljesedett ki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület alapításával és ügyvezetőként a működtetésével, újabban pedig a Nemzeti és az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács létrehozásával, a magyarországi és az erdélyi tehetségtámogatás összekapcsolásával. Somai Józsefnek mindebben kulcsszerepe volt.

Somai József egész életét a köz szolgálatának szentelte. Különösen fontos, hogy munkásságában szervesen kapcsolódik össze a múlt ismerete, az értékek átmentése, a jelen magyar közéletében való tevékeny és önzetlen részvétel, valamint éppen a tehetségek támogatásában a jövő építése. És éppen a tehetségtámogatásban vált az eddigieknél is fontosabbá Somai Józsefnek a nemzeti kapcsolatokat építő, erősítő mindennapi szerepe. Egész életével, munkásságával rászolgált arra a kitüntető éremre, amelyet most átvehet. Ez a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által adományozott „Tehetség Szolgálatáért” érem.

Életkorát meghazudtolva, napjaink gyakran tapasztalható közéleti közömbösségére méltó válaszként Somai Józsefet fiatalos lendület jellemzi. Hűséges munkatársunk, kedves barátunk ebben az évben (aug. 31-én) 80 éves lesz. Azt kívánjuk: legyen ereje és egészsége közös munkánk folytatásához, továbbra is legyen öröme családjában és barátaiban, őrizze meg hitét és alkotó türelmetlenségét. A tavaszhozó márciusban pedig a rá jellemző derűvel művelhesse kertjét.”shaking-hands-2730650__340