Civil önmagunk

Bodó Barna: Civil önmagunk

Gondolatok politikáról, civilekről, támogatásról

A kisebbségi nemzeti/etnikai közösség a nemzeti többséghez képest kicsi. Ugyanakkor schumpeteri értelemben nem szép. Amikor a neves brit közgazdász kifejti, miért is szép a kicsi – Man is small, and, therefore, small is beautiful. –, akkor természetesen nemzetre, nemzeti közösségben élő emberre gondol. Miért is egyénítené kérdésfelvetését a kisebbségi lét közegére? Nála az egész ember kialakulásáért a nevelés felelős – Education can help us only if it produces „whole men”. A kisebbségben élő számára a nevelést megelőző kérdés az anyanyelvre és nyelvhasználatra vonatkozik. A nemzeti kicsinység vonzata nem a „szép”, hanem a „komplex”. Kisebbségi kontextusban alapkérdések értelmezendők át/újra, éspedig: modernitás, demokrácia, igazságosság, közérdek, állami szerep, civil részvétel/társadalmi részvétel, és a sor folytatható. Mielőtt a civil kezdeményezések létét és fenntartását szabályozó jogi kérdésekről kívánunk beszélni, indokoltnak tartom, hogy kisebbségi mivoltunk, helyzetünket meghatározó alapvető kérdésekkel nézzünk szembe.

1. Modernitás és modernizáció. A modernitás Giddens-féle értelmezése – megváltozik az emberek személyes identitása, éntudata, az életúttal kapcsolatos stratégiái, és a külvilághoz való viszonya – egy „késő modern szubjektum” létrejöttét tételezi. Ez egy önmaga megteremtésére („self-creation”) alkalmas személyiség, ami nem azt jelenti, hogy az egyén szabadon, autonóm módon alakítaná cselekvéseit és akaratát, hanem azt, hogy folyamatosan reflektál az életvitelét alakító tekintélyforrásokra. Helyzetről helyzetre újragondolja és „újraalapozza” kötődéseit és lojalitásait, újraértelmezi és „újra-elsajátítja” az életét szabályozó normákat. Ezt – tévesen – akár úgy is értelmezhetnénk, hogy a XXI. század polgára számára másodlagossá válnak a hagyományos értékek, az ezekhez való viszonyulás megkérdőjeleződik. Ezért fontos és hangsúlyozandó – figyelmeztet A. Gergely András –, hogy azokban az országokban, ahol a modernizáció útjára lépés, a felzárkózás szempont lett, ott az eredet, a tradíciók és a kulturális konvenciók, az élettapasztalatok egyedisége és a hagyomány-érzékenység területenként változó formája, valamint a társadalmi szelektivitás és a kultúra speciálisan etnikai szerkezete, etnopszichológiai mechanizmusai egyre fontosabbá váltak. Úgy tűnik, hogy Itália, Ausztria, de akár Brazília számára is mind erőteljesebb kihívást jelent az etnikumok megerősödése és politikai szintérre lépése. Tehát egyre inkább az „ésszerű újítás” nyer teret, amikor a helyi társadalmakban, kulturális és etnikai identitásokban (rejtve) megmaradt hagyományok politikai színtérre kerülése, artikulálódása és legitimálódása egyre erőteljesebb. Ezt tudnia kell annak, aki komolyan kívánja venni a társadalmi kiegyezést. (A. Gergely András)

2. Habermas jogelméletét egy alapvető gond hatja át: a jogállam és a szociális állam elvben demokrácia nélkül is lehetséges. (Tényszerűség és érvényesség: Adalékok a jog és a demokratikus jogállam diskurzus-elméletéhez) A demokrácia helyét nála a kommunikáció veszi át. Habermas értelmezésében a „rule of law” eszméje megköveteli, hogy a rendszer a kommunikatív hatalomhoz kötődjön, ne lehessen kitenni külön érdekek befolyásának. A kommunikatív hatalom az állampolgárok és közmegegyezésre orientált vitáiból jön létre, ezért a kölcsönös elismerés kommunikációs normája hatja át a jog dimenzióját is. Létezik a kommunikatív etikával kapcsolatosan egy kifogás, miszerint a diskurzus-elmélet fogalma egy erkölcsös közösséget előfeltételez, máskülönben nem volna elvárható sem a kommunikáció normáinak akaratlagos elfogadása, illetve gyakorlati tiszteletben tartása, sem pedig a közjóra való orientáció. Ezt Habermas kommunista kifogásnak minősíti, miszerint a politikában a „kik akarunk lenni” kérdése volna elsődleges. Szerinte viszont a politika legfontosabb kérdése: miként lehet egy ügyet mindenki (közös) érdeke szerint elintézni? „Eltérően az etikai kérdésektől, az igazságossággal kapcsolatos kérdések nem vonatkoznak eleve egy bizonyos kollektívumra és annak életformájára.” Csakhogy a szociális állam feltételez bizonyos méltányossági elveket, illetve ezek elfogadását. Amennyiben azt is elfogadjuk, hogy a demokrácia alapelve megköveteli a másik tiszteletét, a rászorulón való segítést és az ígéret megtartását, akkor átlépünk a jog területére is. És ha úgy gondoljuk, hogy a demokrácia életmód, amelyet az emberi természet lehetőségeibe vetett, működő hit irányít, akkor lényegi kapcsolatot tételezünk a demokrácia és az igazságosság között. Ha a törvényhozók nem pártérdekektől függetlenül az elgondolt egyes ember javára hozzák a törvényeket, ott titkos társaságok, pártklikkek hatalmáról beszélhetünk, és nem demokráciáról. A demokrácia közérdekű kérdésekben a többség akaratának megfelelően vállalja fel a gyengék védelmét az erősebbekkel szemben. Bármilyen támogatásról legyen szó, az valamilyen közösségi (szerep)leosztás jegyében történik.

3. Az igazságosságot eltérően értelmezték különböző korokban és különböző társadalmakban. A forgalomban lévő definíciók rendszerint homályosak. Például: „az igazságosság általános elv, mely szerint az egyének azt kapják, amit megérdemelnek”. Az igazságosság elve három ideához kapcsolódik, ezek a szabadság, az egyenlőség, és amit Rawls úgy nevez, hogy a közjóhoz való hozzájárulás fejében járó elismerés. Rawls számára az igazságosság a társadalmi intézményekhez és gyakorlathoz kapcsolódó erényfogalom, függetlenül a személyektől és az egyedi cselekvéstől. (John Rawls: Az igazságosság elmélete) Amikor a demokráciát létrehozzuk és folyamatosan fönntartjuk, arra vállalkozunk, hogy újra meg újra visszaverjük a gazdagok, a jól értesültek, a jó időben vagy jó helyen születettek, a politikai kalandorok és hazárdjátékosok, kommunikációs zsonglőrök, a gazdasági szerencselovagok kísérleteit, hogy a társadalmat vagy a társadalom egyes szeleteit uralmuk alá hajtsák. Az igazságosság elvei az ún. „jól berendezett társadalomban” jutnak szerephez, melynek (mármint a jól berendezett társadalomnak) egyrészt jellemzője, hogy abban az igazságosság alapvető elveit mindenki elfogadja, másrészt a társadalmi berendezkedés, vagyis az alapvető társadalmi intézmények ténylegesen is megfelelnek ezeknek az elveknek. Csakhogy az etnikailag tagolt társadalmakban ez a feltétel nem, vagy csak kivételesen teljesül. Az intézményi keret léte és mibenléte nem csupán a többség-kisebbség viszony (demokratikus) intézményi leképezésének a kérdését veti fel, hanem a kisebbségi közösségen belüli megfelelő berendezkedést is. A demokrácia nem „állhat le” a kisebbségi közösség határainál, a közösségi intézményépítésben is alapelvnek kell lennie.

4. A közjóról a modern kor emberének van egy közös tapasztalata: a politika szereplői a „kocsmától a parlamentig” a legelkeseredettebb csatákat egymással éppen a közjó nevében vívják. Nincs még egy fogalomkör, amelynek igazságát a politizálók olyan élesen kérnék számon egymástól, mint éppen a közjó tartalmát, és amiben olyan nehezen tudnának megegyezni. Az a tény, hogy a közjó fogalmát mindig s mindenki a szájára veszi, nem elítélendő, hanem elemzésre érdemes jelenség. A közérdek, vagy egyszerűen csak az érdek, egy kettéosztott valóság – emitt a lét, amott a tudat – magyarázó és konstituáló kategóriája, a XIX. században kialakuló modern társadalomtudományok kulcsfogalma, amellyel a teológia és a morálfilozófia fennhatósága alól megszabadított társadalom folyamatait és cselekedeteit próbáljuk meg leírni. A „komoly” beszéd mindig az érdekről szól a politikai praxisban és a tudományban egyaránt, hiszen csak ennek ismeretében lehet „kezelni” az embereket és irányítani a társadalmat. Az érdek szó példátlan karriert futott be az elmúlt százötven évben. Sikerének oka, hogy „az érdekelmélet összeforrasztotta a politikai spekulációt a politikai harccal” (Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma). A fogalom kétértelműsége közismert. Egyszerű kijelenteni, hogy a közérdek a társadalom egészének a közös érdeke, mely optimális esetben az egyének vagy a csoportok együttérzésén és esélyegyenlőségén alapuló önkéntes megegyezése a társadalom működési szabályairól, valamit az életfeltételek fenntartásával felmerülő gondok megoldásáról. Csakhogy a közérdek többnyire kontextualizált, az érintett közösség szintjén létrejött egyetértést, megegyezést feltételez. Egy kisebbségi közösség másként értelmezi saját életfeltételeit, mint a vele együtt élő többség, másként látja a kultúra prioritásait, mint az a többség, amely a politikai hatalom birtokosaként a döntések letéteményese. Mindeközben egyik fél sem tagadja, hogy általános közérdek(nek számít) a demokrácia.

5. Állam és polgár. „Hogyan kell berendezni az államot ahhoz, hogy biztosítani tudja polgárainak az ember számára elérhető legnemesebb, legjobb élet külső feltételeit, s ösztönözzön, rá is vezessen erre a legjobb, legnemesebb életre?” – kérdezte Arisztotelész. A kérdés alapjában véve máig nyitott. Az egyén felemásan viszonyul hozzá: „Az embereket irritálja a magánéletbe beavatkozó, az egyént zaklató állam – de sokan igényt tartanának a gondoskodó, paternalista államra.” (Kornai János: A szocialista rendszer: Kritikai politikai gazdaságtan) A jóléti állam társadalom- és erkölcsfilozófiai kérdéseket érint: egyén és társadalom, egyéni szabadság, társadalmi felelősség, szuverenitás, szolidaritás, méltányosság, igazságosság, egyenlőség, az állam szerepe a társadalomban stb. Liberális felfogás szerint a politikai jogok egybeesnek a szubjektív jogokkal. Republikánus meggyőződés szerint a politikai részvételi és kommunikációs jogok pozitív szabadságjogok, amelyek nem külső kényszertől védelmeznek, hanem egy közös gyakorlatban való részvétel lehetőségét biztosítják. Az állam elsősorban nem a szubjektív jogokat védelmezi, hanem a politikai akaratképzést, amely arról szól, hogy mi áll a polgárok közös érdekében. „Egy konkrét jogi közösség politikailag tételezett jogának, ha azt akarjuk, hogy legitim legyen, legalább azokkal a morális alapelvekkel kell összhangban lenniük, amelyek a jogi közösségen túlmenően általános érvényességre tartanak igényt.” (Habermas: Tényszerűség és érvényesség: Adalékok a jog és a demokratikus jogállam diskurzus-elméletéhez) Míg a liberalizmus szerint az állam a gazdasági élet játékszabályai fölött őrködik, addig a republikánus felfogás eljut az államilag intézményesített erkölcsi közösség koncepciójához. Ezt nem szabad szem elől téveszteni, amikor az újraelosztó állam létét és szükségességét elfogadjuk.

6. Klasszikus értelemben a polgári társadalom azt jelenti, hogy az állam biztosítja a különféle szabadságjogok – személyi szabadság, a tulajdon, a vállalkozás, a kereskedelem, vagyis a piac és a verseny szabadságának – megvalósulását. Az államnak ezzel az „éjjeliőr”-szerepével a mai participációs társadalom nem elégszik meg. Ugyanis a közigazgatás – az állam és az önkormányzatok – társadalmi támogatás nélkül nem képes feladatait kellő hatékonysággal ellátni. Az emberek problémái és igényei annyira megsokasodtak, hogy a közhivatali intézményrendszer képtelen ahhoz alkalmazkodni. A posztmodern társadalom fontos trendje a korporativizálódás, amikor jogszabályokkal létrehozott (tehát nem önkéntes) köztestületek és kamarák státuszuk, működésük által elmossák, átjárhatóvá teszik az állami és a társadalmi szféra közti éles határokat. A nem spontán állampolgári kezdeményezésre létrejött, kötelező tagságú szakmai kamarák tevékenysége mégis privát, szakmai és civil jellegű. Ezzel a polgári társadalom – politikai állam dichotómia aktualitása gyengülni látszik (Glózer Rita: A civil társadalom funkcióváltása Magyarországon 1989-1999), és ez érvényes a közép-kelet-európai társadalmakra is. Ugyanakkor a polgárok szükségét érzik annak, véleményük, tapasztalatuk, terveik beépüljenek a helyi folyamatokba. Hiszen a civil társadalom a XX. századig kritikai koncepcióként jelentkezett a társadalom és politika elméletében és gyakorlatában, és a politikai túlhatalomtól és uniformizáltságtól megszabaduló autonóm társadalmat jelentette. Főleg az egységesülő Európára való tekintettel nem szabad elfeledni, hogy míg Keleten a civil társadalom a politika és a kultúra területén fejlődött, addig Nyugaton a gazdasági-társadalmi szférában. Az egyesülő Európa civil társadalmai egyszerre válhatnak a Nyugat alternatív mozgalmainak és a Kelet ellenzéki mozgalmainak közös örököseivé a progresszív demokrácia, a grassroots tradíciók intézményesülése révén. (Szabó Máté: Globális, európai és magyar civil társadalom) A „grassroots” (angolul „fűgyökerek”) alulról jövő kezdeményezések az információt közvetlenül az érdekeltektől szerzik, attól a célcsoporttól, amely ügyének képviseletéért létrejöttek. Így ellentétei az állami, felülről jövő kezdeményezéseknek, amelyek, mivel nincs közvetlen kapcsolatuk az adott célcsoporttal, nem is alkalmasak minden társadalmi feladat felvállalására és megoldására. Az erdélyi magyar civilek szerep-értelmezései szerint a civil szervezetek állampolgárokat, helyi lakosokat tömörítő szervezetek. Véleményük kikérése, döntéshozatalba történő bevonásuk magának a lakosságnak a meghallgatását jelenti. A civil szervezetekben plusz erő, kreativitás, munkakedv és – nem utolsósorban – lokálpatriotizmus rejlik.

7. Lássuk a gyakorlatot. A politikai-civil – a gyakorlatban: önkormányzati-civil – partnerség kérdése civil oldalról világos és egyértelmű: olyan keretek kialakítását jelenti, amikor a helyi döntéshozók és a közösség helyi ügyintézői be kívánják és tudják vonni a civil szervezeteket a helyi döntések előkészítésébe és az ügyek intézésébe. Ennek a jogi feltételei adottak – a helyi közigazgatás jogi szabályozása – Romániában és általában a közép-kelet-európai térségben. Ezért meglepő, hogy az önkormányzati dokumentumok (stratégiák, a közigazgatási egységek statútumai) vagy nem foglalkoznak a kérdéssel, vagy pedig procedurális ügyként kezelik: annak a procedúrának a leírására szorítkoznak, miszerint az önkormányzati költségvetésből a civilek támogatást kaphatnak. Van egy-két magyarországi példa civil koncepció kidolgozására – ezek rosszabb esetben csak az önkormányzati oldalt jelenítik meg („Partnerség kialakítására törekszünk, hiszen ahhoz, hogy eséllyel pályázzunk az Uniós támogatásokra, össze kell fognunk, ami közös projektek, pályázatok kidolgozásában valósulhat meg.” – Pécs). Jobb esetben módszertani tételeket is tartalmaz („A Civil Koncepció célja az önkormányzat civil szervezetekkel való kapcsolatának meghatározása. A kapcsolat jellemzője a kölcsönösség. Az egyoldalú támogatás helyett a sokszínű együttműködés feltételeit teremti meg az önkormányzat – a Koncepció elfogadott irányelvei alapján. Az együttműködés általában a helyi közösség érdekében történik, közvetlenül vagy közvetve úgy, hogy az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását elősegítse, de a civil szervezetek autonómiáját, önállóságát ne veszélyeztesse.” – Székesfehérvár) Hasonló példára romániai városok esetében nem találtam, pedig több város (Nagyenyed, Temesvár, Kolozsvár) alapokmányát (statútumát) megnéztem.

8. A civileknek biztosított támogatás létező gyakorlata nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok egyúttal olyan kérdések megválaszolásával is foglalkoznak, mint: ki kodifikál; ki a támogatott; mi/ki a civil, civil szerep; civil stratégia-koncepció; civil korlátok a politika csábításai ellen; támogatási formák: mit és hogyan? és nem utolsó sorban mi a támogatás: ajándék? Például egy óvodát, iskolát működtető alapítványnak nem kellene évente pályáznia a támogatásért, ha munkája megfelelő színvonalú és részben leveszi az önkormányzat válláról a kötelező oktatási feladatok bizonyos hányadát, továbbá bővíti a kínálatot az adott területen. Valójában az oktatási intézményt működtető nem ajándékot kap, hanem a gyerekek tanítására szánt költségvetési hányadot. Hasonló a helyzet szociális téren (gyermek- vagy idősotthonok), kultúrában (emlékhelyek gondozása, emlékszobák működtetése). Lényegében ez azt jelenti, hogy nem beszélhetünk önkormányzati-civil partnerségről.

9. A civil szervezetek lét- és anyagi viszonyaira vonatkozó szabályok áttekinthetőeknek, igazságosaknak, faireknek és legitimeknek kell(ene) lenniük ahhoz, hogy a civil társadalom szereplői elfogadják azokat, mint tevékenységi kereteket. Amennyiben ilyen keretek jönnek létre, akkor a civil szektor szolidaritása és együttműködése kialakulhat. Ilyen keretek híján azonban individualizáció, fragmentáció, konfliktusok a jellemzőek – figyelmeztet Szabó Máté. Ezért kell kimondani, felhívni a figyelmet arra, hogy az adórendszer nem támogatja az adományozást; a nonprofitok nem rendelkeznek egyenlő jogokkal a másik két szektorral szemben; a szektort a politikai befolyás növekedése fenyegeti, és ez a szakértelem rovására megy; a szektor átpolitizált (sok civil egyszerre politikai szereplő is).

Irodalom

Tomka Miklós 1998. Egyház és „civil társadalom” Vigilia 1998/5 sz. https://vigilia.hu/regihonlap/1998/5/9805tom.html (2018.09.03.)

Vercseg Ilona 2004: Közösségfejlesztő leckék kezdőknek és haladóknak. Budapest: Közösségfejlesztők Egyesülete.

Szarka László 2004. Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák Budapest: Lucidus.

Touraine, Alain 1969: La société postindustrielle. Paris: Denoël.