Civil-önkormányzati együttműködés

Tudástár

Veress Nóra-Csilla

Civil-önkormányzati együttműködés[1]

 

 

„Meg kellene próbálni közös nyelvet találni,

 egymás szempontjait megérteni,[…]

és a szóba jöhető kompromisszumokat megkeresni.

Ez nagyon, majdnem lehetetlenül nehéz.”

Kuti Éva

Dolgozatom központi témája az önkormányzatok és a civil szféra együttműködése, egy igen aktuális kérdéskör, amelynek vidékünkön szinte éves gyakorisággal szentelnek egy-egy jelentősebb tanácskozást. Ennek ellenére, a civil szervezetek önkormányzatokkal ápolt kapcsolata igen kevéssé kutatott. Számos kötet, cikk, tanulmány jelent meg erdélyi magyar kutatók, társadalomtudósok tollából a civileket illetően, amelyek különböző problémákat tárgyalnak, de többnyire mellőzik az önkormányzati-civil együttműködést. Erdélyben kifejezetten a civil-önkormányzati együttműködés témájában még nem készült empirikus kutatás. A magyarországi vizsgálódások ebben a tekintetben valamivel előbb jutottak. Tavaly, 2011-ben került sor a Pécsi Tudományegyetemen Sebestény István doktori disszertációjának a megvédésére, amelyben a szerző a nonprofit és az önkormányzati szféra közötti együttműködést elemzi különböző adatbázisok, számszerűsített adatok alapján. A külföldi szakirodalomból is kevés ilyen jellegű kutatás ismert; a civilekről szóló kötetek többnyire példatárak – követendő vagy elkerülendő megoldásokról.

Nyitva áll tehát az út a civil-önkormányzati együttműködésről szóló kutatások előtt, annál is inkább, mivel az Európai Unió támogatáspolitikája arra az újszerű elvre támaszkodik, amelynek alapján azok a pályázati projektek részesülnek előnyben, amelyek hármas partnerségre (önkormányzat–gazdasági szféra–civil szféra) épülnek. Tanulmányomban ennek egyik oldalát, a civil-önkormányzati kapcsolatokat vizsgálom.

Előfeltevéseim: 1) A civil szervezetek nyitottabbak az együttműködésre, mint az önkormányzatok. 2) Az elzárkózás okai: egyrészt a bizalmatlanság, előítéletek, másrészt a tudatlanság, információhiány. 3) Az intézményközi kapcsolat létrejöttét nagymértékben befolyásolja a személyes ismeretség. 4) Az együttműködés legtöbbször eseti, nincs folyamatos kapcsolattartás. 5) Az együttműködés leggyakoribb formája a részvétel egymás rendezvényein. 6) Az önkormányzatok nem látják át annak az EU-s pályázati formának a működését, amely hármas (önkormányzat-gazdasági szféra-civil szféra) partnerségre épül. 7) Az önkormányzatok nincsenek teljes mértékben tisztában azzal, hogy hány és milyen profilú civil szervezet működik a területükön.

Feltevéseim igazolására interjúk során beszélgettem el önkormányzati, valamint civil szervezeti vezetőkkel. Ez utóbbiak körét a kolozsvári, a kultúra területén tevékenykedő magyar civil szervezetekre szűkítettem.

  1. Önkormányzatok

Az önkormányzatok a közigazgatás helyi szintjét testesítik meg. (Megjegyzendő, hogy Romániában az önkormányzat hivatalos neve helyhatóság, ennek jogosítványai azonban lényegében megegyeznek a magyarországi önkormányzati jogosítványokkal – ezért a továbbiakban az egyszerűség kedvéért az önkormányzat elnevezést használjuk). A közigazgatás a társadalom legnagyobb igazgatási rendszere, ugyanakkor az állam integrált szakigazgatási rendszere. Átfogja az egész társadalmat. (Draveczky 2009) A politikai hatalom felé relatív autonómiával rendelkezik. A társadalom igazgatását közhatalommal végzi. Legfontosabb feladata a döntések előkészítése és végrehajtása; további tevékenységei: célok kitűzése, információk összegyűjtése és rendszerezése, tervezés, döntéshozás, döntések végrehajtása, koordináció és ellenőrzés.

Európában a közigazgatást, és ezen belül az önkormányzatok működését hosszú ideig a hierarchia és az erős centralizáció jellemezte. De a gazdasági-társadalmi folyamatok, változások már az 1970-80-as években nyilvánvalóvá tették, hogy az addigi struktúra nem fenntartható; ennek meghatározó oka, hogy a jóléti állammodell megkérdőjeleződött. Az adófizetők bizalma is megingott az önkormányzatokban.

Elérkezett az idő a szemléletváltásra, ahogyan azt Gaebler új közigazgatás-menedzsment (new public management) elméletében megfogalmazza: az „evező” önkormányzatokról át kell térni a „kormányzó” önkormányzatokra, (Osborne–Gaebler 1994) azaz olyanokra, amelyek nem maguk végzik a szolgáltatásokat, hanem ellenőrzik ezek minőségét. Ha az intézményfenntartó önkormányzatok átalakulnak feladatellátó önkormányzatokká, a lakossági igények kielégítése jóval olcsóbbá és hatékonyabbá válik. A „szolgáltató” önkormányzat ügyfelei a település lakói. Egy ilyen típusú önkormányzat célkitűzései között szerepel (Szász–Orbán 2010):

  • az lakosság tájékoztatása az önkormányzat politikájáról és tevékenységéről;
  • a véleménynyilvánítás lehetőségének megteremtése a közösség számára;
  • a helyi polgári öntudat ápolása;
  • a polgárok felvilágosítása saját jogaikról és kötelezettségeikről, illetve az önkormányzat működéséről.

A feladatok növekvő száma gyakran az alulfinanszírozást vonja maga után, ami viszont negatívan befolyásolja az önkormányzati szolgáltatás minőségét. Az igények viszont továbbra is fennállnak, így a kialakult helyzetben új megoldást kell találni.

Az önkormányzati feladatok elvégzése, leosztása történhet közvetett vagy közvetlen módon, ahogyan azt az alábbi ábra mutatja (Bodó 2000).

1.ábra: Az önkormányzati feladatok leosztása

Forrás: Bodó 2000 alapján.

A közvetett feladatmegoldás és a „szolgáltató” önkormányzat kiépítésének egyik lehetősége a civil szférával való együttműködés, hiszen rajtuk keresztül valósul meg közigazgatás és a társadalom találkozása, párbeszéde. Sajnos a gyakorlatban ez az együttműködés egyáltalán nem, vagy nem kielégítő módon történik.

  1. A civil szféra

 

2.1. Társadalmi szerepkör, jellemzők

Mit értünk civil szervezet alatt? Sokféle értelmezés létezik, nem egyértelmű a kép. A fogalomhasználat országonként eltérő (USA – harmadik szektor, EU – voluntary organizations and associations, Magyarország – nonprofit, civil szféra, Románia – nem kormányzati szektor, stb.) (Bodó 2010), de a használatban lévő elnevezések között is vannak jelentésbeli különbségek. Draveczky Tímea egy tanulmányában kísérletet tesz három fogalom (nonprofit szektor, harmadik szektor, nem kormányzati szektor) meghatározására, kiemelve, hogy, bár alapjában véve ugyanaz a jelentésük, gyakorlatilag létezhetnek közöttük különbségek. (Deaveczky 2009) Jelen dolgozatban csak jelezni kívánjuk a vita létét, abban részt venni nem akarunk. Helyette a szervezetek társadalmi szerepére helyezzük a hangsúlyt, kiemelve néhány közös ismérvet:

  • intézményesültség, azaz önálló jogi személyiséggel, alapító okirattal kell rendelkezniük;
  • függetlenség, azaz szervezeti elkülönülés a kormányzattól és a pártpolitikától;
  • nonprofit jelleg, azaz a nyereséget (amennyiben van) nem osztják szét;
  • önkéntesség és öntevékenység;
  • közhasznúság, azaz a társadalmi jólétért folytatott munka.

A civil társadalom ellenőrzési funkciója révén látja el a közösségi kontroll szerepet. A szervezetek többsége helyi szinten fejti ki tevékenységét, és olyan feladatok végzésére, olyan programok megvalósítására vállalkozik, melyek az adott településen élők mindennapi életének jobbítását segítik elő. Társadalmi fontosságukat az adja, hogy nélkülözhetetlenek a társadalmi tőke (Putman 2000: 21) gyarapításában, és térségi összetartó erőként funkcionálnak: képesek olyan gátakat átlépni (pl. politikai, etnikai, vagyoni), amelyeket más módon nem vagy csak alig lehet. (Osváth 2005)

A civil szektor fontossága abból is adódik, hogy teret kínál az állampolgári cselekvésre a társadalmi élet minden területén, lehetőséget nyújt a társadalmi problémák kifejezésére és aktív megközelítésére, illetve elősegíti a társadalmi integrációt. A szolgáltatásokban alternatívát nyújt a másik két szektorral, a piacival és az államival szemben (Csúth 2006), ugyanakkor elszámoltathatóvá is teszi ezeket, azaz politikai szerepe egyszerre jelent állampolgári ellenőrzést és szolgáltatói tevékenységet. (Bodó 2000) Emellett a demokrácia kiteljesedéséhez és a társadalom sokszínűségéhez is hozzájárul. Robert Putman olasz példából kiindulva mutatta meg, hogy a demokrácia csak akkor működik jól, ha az emberek többsége aktívan részt vesz a civil társadalom különböző szerveződéseinek tevékenységében. (Idézi Bodó 2000) Goldfarb szintén arra a következtetésre jut, hogy a civil tevékenység, a civilség szükséges egy igazi demokratikus társadalom létrejöttéhez, kialakulásához. (Goldfarb 1998: 78) Gheorghe Crișan szerint a polgárok döntéshozatalban való részvétele nem csupán jog, hanem morális kötelezettség is, hiszen csak így biztosítható a közérdek kielégítése. A döntéshozatalban való részvételt Crișan a választójog meghosszabbításaként értelmezi. (Crișan 2007: 47/48) Az emberi kapcsolatokban alapvető probléma a szabadság megtartása, a hatalmon lévők féken tartása által, a hatalom megosztása és ellenőrzése által, a felelősségteljes hatalomgyakorlás biztosítása által. (Keane 2003: 18) Ezért szükséges, hogy a civil társadalom és az állam intézményei úgy működjenek, mint ugyanannak a rendszernek két különálló, de szükségszerű belső alkatrészei. (Keane 2003: 15)

A civil szervezetek általában kisebb apparátussal tudnak feladatokat ellátni, rugalmasabban gazdálkodnak, és adminisztrációs költségük is alacsonyabb. (Csúth 2006) Osborne és Gaebler szerint a harmadik szektor erősségei (Osborne–Gaebler 1994):

  • együttérzés, elkötelezettség,
  • holisztikus problémakezelés,
  • bizalom megszerzésének képessége,
  • képesség a lakosság különböző csoportjainak az elérésére.

Emellett, az erkölcsi szabályok betartásában és az egyéni felelősségvállalás kikényszerítésében is sokkal sikeresebb a civil szféra (pl. hajléktalan-szállón tilos az alkohol- és drogfogyasztás). A civil társadalom legfontosabb jellemzője, hogy nem tesz különbséget a civil szerveződések között az általuk promovált értékek alapján. (Etzioni 2002: 213) Ezek megférnek egymás mellett, kiegészítik egymást. Mivel toleránsak egymás iránt, elősegítik a civilizált beszélgetést a társadalmi problémákat illetően, megtanítanak civilizáltnak lenni és értékelni a másokkal való sikeres együttműködésből származó örömöket. (Etzioni 2002: 212, 213)

Hátrányuk, hogy kevésbé hatékonyak magas szintű szakmai tapasztalatot követelő feladatok esetében, vagy amelyekhez maguknak kell jelentős forrást előteremteni. (Osborne–Gaebler 1994) A civil szféra nem képes mindenféle feladatot, szolgáltatást megfelelően elvégezni, de vannak olyan feladattípusok, amelyekre kiválóan alkalmas, sőt, az állami és magánszektornál is alkalmasabb (Osborne–Gaebler 1994):

  • szociális feladatok,
  • önkéntes munkát igénylő feladatok,
  • minimális vagy nulla nyereséget ígérő feladatok,
  • egyéni felelősség növelése,
  • közösségfejlesztés,
  • mások jóléte iránti elkötelezettség fejlesztése,
  • a fogyasztók részéről nagy bizalmat igénylő feladatok,
  • felelősségteljes, személyes figyelmet követelő feladatok,
  • együttérzést és elkötelezettséget követelő feladatok.

A civil szervezetekre jellemző, hogy mind intézményesültségük, mind szakterületeik szerint sokfélék. Tevékenységük és funkcióik alapján a következő típusok léteznek: adományosztó; adománygyűjtő; szolgáltatásokat nyújtó; érdekvédelmi; felhalmozási célú, önsegélyező jellegű; társadalmi érintkezést szolgáló, klubjellegű szervezetek; korábbi állami, államigazgatási tevékenységet átvállaló köztestületek; önkormányzati feladatokat átvállaló civil szervezetek. Egyes szervezetek pedig akár több típusba is besorolhatók a működési területük szerint. (Osborne–Gaebler 1994) Ez még inkább megnehezíti az önkormányzatok dolgát, de szélesíti az együttműködés palettáját is, hiszen lehetővé teszi, hogy különböző szervezeteket különböző szinteken vonjanak be a munkába.

A mellékelt ábra röviden összegzi az önkormányzatok és civil szervezetek jellemzőinek ellentétpárjait. A partnerségben éppen arra kell törekedni, hogy ezek a tulajdonságok kiegészítsék egymást, a lakosság érdekében.

1.ábra. Az önkormányzatok és a civil szervezetek jellemzői

Forrás: Bodó 2010 alapján.

 

2.2. Romániai civil szféra

Romániában a civilek legjelentősebb, országos szervezetei az FDSC (magyarra fordítva a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány), valamint a CENTRAS (Nem-kormányzati Szervezetek Szolgáltató Központja), amelyek Bukarestben működnek, s a nevük szerinti szerep mellett érdekképviseleti feladatokat is ellátnak. A magyar civil szféra tekintetében az ERMACISZA (Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány) és az MCSZESZ (Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége) érdemel említést. Előbbi 1999-ben alakult meg Kolozsváron és mindenekelőtt adatokat és információt szolgáltat, utóbbi pedig érdekvédelmi és képviseleti feladatokat lát el 2004-es létrejötte óta. (Bodó 2006)

A romániai/erdélyi magyar civil szféra feltérképezésére kb. két-háromévenként kerül sor, ám ez többnyire összeírás, számbavétel, a statisztikai adatfelvétel mellett ritkán kerül sor mélyebb elemzésre. A magyar civil szervezetek egyik legjelentősebb kutatója Kiss Dénes, aki trendeket is igyekszik kimutatni, összevetve különböző időperiódusokban készült kutatásokat, valamint a kisebbségi civil szféra jellegzetességeit veszi száma, összehasonlítva a teljes romániai, illetve a magyarországi civil szférával. (Kiss 2006)

Romániában a civil szervezetek jogi hátterét alapvetően a 2000. évi 26. kormányrendelet (OG 26/2000 cu privire la asociații si fundații) szabályozza, amelynek hiányosságait a 37/2003 sz. kormányhatározat hivatott pótolni (Dănăilă 2005: 1), és amelyet 2008-ban kormányrendelettel aktualizáltak.[2] A 2000/26-os törvény megjelenéséig esetlegesség, sőt a politikai befolyásolás lehetősége volt jellemző a szférára, hiszen minisztériumi rábólintás nélkül nem lehetett bejegyezni civil szervezetet.

A hatályos törvények nem szerep, hanem szerveződési forma alapján kategorizálják a civil szerveződéseket; kizárják ugyanakkor a politikai pártokat, szindikátusokat, valamint az egyházakat. A 26/2000 sz. kormányhatározat két típust különböztet meg egymástól: egyesületeket illetve alapítványokat. Két vagy több egyesület vagy alapítvány szövetségbe tömörülhet, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik; így jön létre a nonprofit társaságok harmadik formája. A létrehozási eljárás mindhárom forma esetében a bírói hatóságnál való bejegyzéssel történik.

Mintegy negyedik formaként, ugyanez a kormányrendelet szabályozza az úgynevezett közhasznú egyesület, alapítvány vagy szövetség (de utilitate publică) kategóriáját is, pontosabban jelzi az előbbi három közhasznúvá való nyilvánításának lehetőségét, részletezi a közhasznúvá válás feltételeit (alapkövetelmény például hogy egy ilyen jellegű szervezet közérdekű tevékenységet folytasson). (Bodó 2000)

A civil szerveződések és a közhivatalok közötti kapcsolatot a fentebbi kormányrendelet VIII. szakasza részletezi. A jogszabály felsorolja az önkormányzatok nonprofit szervezetekkel szembeni kötelezettségeit:

  • Cikkely: a helyi önkormányzatnak lehetőségeihez mérten támogatnia kell a civil szervezeteket székhely, valamint telek kiutalásával, amennyiben ezt a szervezetek kérik;
  • Cikkely: kötelezővé teszi a közügyi hatóságoknak, hogy a non-profit szervezetek kérésére tegyék nyilvánossá a közérdekű információkat;
  • Cikkely: a parlament, az államelnöki hivatal, a kormány főtitkársága, az ombudsman intézménye, a minisztériumok, illetve a központi és a helyi közigazgatás keretében működnie kell a civil szervezetekkel való együttműködésért felelős szervnek.
  • Cikkely: a civil szervezeteknek kérniük kell a közigazgatási szerveket, hogy működési területük szerint nyilvántartásba vegyék őket, a közhatóságoknak pedig kötelességük ennek a kérésnek eleget tenni. (Dănăilă 2005: 142-143) Ezen kívül, létezik a nonprofit szervetek állami szintű nyilvántartása is (Registrul național), amelyet az Igazságügyi Minisztérium vezet, és amely nyilvános. (Dănăilă 2005: 180-183)

A közhivatalok, valamint a civil szervezetek között esetlegesen felmerülő nézeteltéréseket a közigazgatási bíráskodás törvénye (29/1990) alapján kell rendezni. A civil szerveződésekre vonatkozó korábbi törvénykezés részletesebben a függelékben olvasható.

  1. Civil-önkormányzati együttműködés

Közép-Kelet-Európa közelmúltja nem volt kedvező sem az önkormányzatiság, sem pedig a civil megmozdulások számára. 1990 után viszont a civil szervezetek száma robbanásszerűen megemelkedett. A rendszerváltás utáni önkormányzati-civil kapcsolatokkal több tanulmány foglalkozik. Kezdetben a civil társadalom újjászerveződésének ellenére az új helyi vezetőség többnyire úgy vélte, a közigazgatásnak nincs szüksége „idegenlégiósok” bevonására a helyi ügyek intézésébe. Az általános hozzáállás szerint a civileknek jogukban áll létezni, de ha lehet, ne szóljanak bele az önkormányzatok munkájába. (Csúth 2006) Aztán a szűkölő erőforrások rádöbbentették az önkormányzatokat, hogy az intézményi struktúra fenntartásához és a közfeladatok ellátásához szükségük van segítségre. Az általános közeledés előbb deklarációk szintjén jelentkezett, majd a hivatalos ünnepségekre, rendezvényekre hívták meg egymás képviselőit, míg végül az együttműködést törvények, rendeletek által kezdték el szabályozni.

A partnerség gondolata nyugati minták alapján született meg, a PPP (public-privat partnership) eredetileg angolszász politikai közegben jelentkezett, s alig több mint két évtizedes múltra tekint vissza. (Bodó 2001) A párbeszéd és közös munka szükségességét részben azzal támasztják alá, hogy a politikai pártok iránti bizalom csökkenésével egy időben csökken a polgárok politikában való részvétele is, ugyanakkor növekszik a polgárok érdeklődése a politika nem intézményesült formái iránt. (Bodó 2001) Az ilyen jellegű kapcsolatok építésében a skandináv államok járnak az élen: a helyi közügyek intézésére önkormányzatok és civil szerveződések közötti társulásokat hoztak létre.

Elvi szempontból a helyi hatalomban való részvétel három szinten történhet: nincs részvétel, kvázi részvétel és valódi részvétel. Az első esetben a hatalom manipulálja a polgárt, a szervezetek egyoldalúan cselekednek. A második esetben a hatalom kommunikál a polgárokkal, sőt, konzultációt is kezdeményez, de ezek célja az alkudozás utáni megállapodás. A harmadik esetben viszont a valódi részvétel az együttműködéssel és közreműködéssel egyenlő, amikor megvalósul a hatalomgyakorlás állampolgári ellenőrzése, illetve a hatáskör-átadás. A valódi részvételhez vezető út, Bodó Barna értelmezésében, négy szakaszos. Először kialakul a formális helyi hatalom az államhatalom helyi nyúlványaként (itt tart például Oroszország). Második lépésben a helyi közhatalmak kiválnak az államhatalomból, de az újraelosztási harcok még tartanak (ebben a cipőben jár Románia). A harmadik fázis jellemzője az erős helyi közhatalom, amely rendelkezik saját erőforrással, önállóan politizál és elkezdi a különböző társadalmi szereplőkkel a partneri kapcsolat kiépítését (mint például Ausztria). Végül elérkezünk a helyi közhatalom és a civil társadalom társulási formáihoz, amikor az állampolgár e társulások révén közvetlenül részt vehet a hatalomban (ahogyan ez a már említett a skandináv államokban történik). (Bodó 2000)

A részvétel formáját tekintve szintén három lehetőség áll fenn. Amennyiben az együttműködést egy civil szolgáltató és koordinációs iroda szervezi meg (ez szerepel egyébiránt a román helyhatósági törvényben), akkor a koordinációs iroda könnyen a központi hatalom irányítása alá vonható. Ha az önkormányzati szakbizottságok tevékenységében a civilek tanácskozási joggal vehetnek részt, esetleg közös bizottságokat hoznak létre önkormányzati képviselők és civil szervezetek képviselőinek a részvételével, akkor a kontroll sokkal erősebb. A harmadik lehetőség a saját alapítvány, egyesület létrehozása, bizonyos feladat kihelyezése céljából. Ebben az esetben persze felmerül a függetlenség kérdése.

A civilek döntéshozatalba való bevonásának fontosságát Gheorghe Crișan is igazolja, ugyanis bármelyen közigazgatási tevékenységnek az állampolgár és a közösség érdekében kell történnie, ebből következően az önkormányzatoknak a lehető legmagasabb színvonalon kell az állampolgárok igényeit, szükségleteit kielégíteniük. Hogy mindez hatékonyan történjen, szükség van a kettő közötti kommunikációra, illetve egy valós feed-backre. Ebből következik a helyi partnerségek szükségessége, miáltal lehetővé válik a civil szféra bekapcsolódása a döntéshozatalba. A helyi partnerségek a közigazgatás és az állampolgár közötti kapcsolatnak egy magasabb formáját jelentik. A kérdést az állampolgár, mint a közszolgáltatások fogyasztója perspektívájából is érdemes megközelíteni, ugyanis ez különböző jogokat és kötelezettségeket von maga után. (Crișan 2007: 37-39)

Ideális esetben az együttműködés a helyi közösség érdekében történik, és nem csorbítja az önkormányzatok szerepkörét és státusát, sem pedig a civil szervezetek autonómiáját, önállóságát. (Gittlinger 2010a) A két szektor együttműködése jelentős erőforrásokat mozgósíthat, amelyek nagy lökést adhatnak egy-egy település fejlődésének. (Hajdó 2010) A két szféra közötti kapcsolat kiépítése hosszú folyamat, amely évek alatt alakul ki. Az együttműködés előfeltétele a partneri viszony kialakítása, a mindkét fél rendelkezésére álló erőforrások és eszközök leltározása, illetve a közös célok és prioritások meghatározása. Ez egy tanulási folyamat: a civilszervezetek betekintést kapnak az önkormányzatok lehetőségeibe, kötöttségeibe; az önkormányzatok pedig rálátást nyernek a helyi társadalom problémáira, véleményére. (Csúth 2006)

Az együttműködés szempontjából fontos szerepük van a helyi rendeleteknek, szokásoknak és gyakorlatnak, de meghatározó a testületekkel, hivatalokkal való megfelelő kapcsolatok megléte is (Csúth 2006). Székesfehérvár önkormányzata is elismeri, hogy az információcsere „a jó személyes kapcsolatokon keresztül alakul ki”[3].

A kapcsolat minőségét, egyáltalán annak létrejöttét, tehát több tényező is befolyásolja (Bodó 2010): az országos politika, azaz a demokrácia minősége; az adott település hagyományai; személyes kapcsolatok; a közösségi elkötelezettség; a szakmai felkészültség; a szerepértelmezés.

A civil szféra többféle szerepet, feladatot vállalhat fel önkormányzati viszonylatban:

  1. Döntés előkészítő tevékenység: konzultációs szerep szakbizottságokban, határozattervek véleményezése, szakanyagok, elemzések összeállítása. (Bodó 2010) Ezen a területen érdemben érvényesíthetők a civil érdekek. A lakosság véleményét – a problémákat, javaslatokat – a civil szervezetek össze tudják gyűjteni és hitelesen továbbítani a döntés előkészítés során. A civilek részvétele szakmai szempontból is nagyon előnyös; egy-egy területre specializálódott szervezetnek sok helyi szakismerettel rendelkező tagja lehet, ez pedig kiegészíti az önkormányzatok szakmai hátterét. Ráadásul ez a szakmai tevékenység még ingyenes is. (Csúth 2006) A munkával járó információátadás sem elhanyagolható: megteremtődik, illetve kiszélesedik az önkormányzati szervek információs háttere, amely nagyban segíti őket munkájuk hatékony elvégzésében. (Gyenes 2010)

Természetesen ennek kapcsán sok kérdés, probléma vetődik fel:

  • Milyen mértékben érdemes bevonni a civileket a döntés előkészítésbe?
  • Melyik civil szervezetet hívják meg? – Ez azért problematikus, mert az, hogy kit hívnak meg, kisebb településeken nagymértékben személyfüggő, nagyobb városokban pedig a pártokhoz való viszony a meghatározó (ami viszont már a civilek függetlenségének a problematikája).
  • Milyen kérdés előkészítésében vegyenek részt? (témák eltérő jellege, nehezen körülírható „civil profil”).
  1. Szolgáltató funkció (Csúth 2006). Ezen belül két kategóriát lehet megkülönböztetni:
  • Szolgáltatások, amelyeket az önkormányzatoknak kötelező módon el kell látniuk (egészségügyi, oktatási, szociális ellátások) – ebben az esetben az önkormányzat szerződést köt a civil szervezettel a konkrét feladatvállalásra. Az önkormányzatok általában elégedettek ezzel a fajta együttműködéssel, sőt, bővíteni is szeretnék azt.
  • Szolgáltatások, amelyeket az önkormányzat nem tud/nem akar felvállalni (pl. szabadidős tevékenységek). Ez mindkét félnek érdeke, hiszen növeli a lakosság elégedettségét.
  1. Forrásteremtő funkció (Csúth 2006). Ez közös érdekeltség. Az önkormányzat többletforrásokhoz juthat a civil szervezetekkel közösen (pl. Leader programok), de a csak civil szervezetek számára elérhető források is csökkentik az önkormányzatok által nyújtandó támogatást. Az önkormányzat számára nemcsak az prioritás, hogy saját költségeit csökkentse, de az is, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a források felhasználását, a szolgáltatások szakmai minőségét.

A civil szervezetek számára előny, hogy bővebb források állnak rendelkezésükre a költségek fedezéséhez. A megkötött szerződések elsősorban gazdasági stabilitást jelentenek a civilek számára: nemcsak hosszú távú bevételi forrást, hanem a szervezet állandóságának garanciáját és a szervezetben dolgozók létfenntartásának biztonságát.

  1. A lakosság mozgósítása, a lakosság tudatformálása, tanácsadás. (Gyenes 2010) A lakosságnak, ezen belül az egyes csoportoknak fontos szerepük van a határozatok végrehajtásában; a mozgósítás eredményességében pedig a civil hozzáállás az egyik leghatékonyabb és leginkább költségtakarékos. Az erre irányuló programok esetében az önkormányzatok felelőssége nem szűnik meg, csak a felelősök köre bővül a lebonyolító szervezettel.

Bár nem tartozik a feladatok/funkciók közé, a kölcsönös részvétel egymás rendezvényein nagymértékben hozzájárul az önkormányzati és a civil együttműködés hatékonyságához. A személyi kapcsolatok, barátságok szintén óriási mértékben meghatározzák az eredményességet.

Mivel maguk a civil szervezetek rendkívül sokszínűek, az együttműködés palettája is nagyon széles. Az egyes szervezetek más-más feladat elvégzésére szerveződtek, eltérőek a céljaik és a szervezeti felépítésük is. Ebből következően az együttműködési formák is eltérnek (hosszú távú környezeti érdekérvényesítés vs. kulturális napokért felelős szervezet). Az együttműködéseknek két típusát (Gyenes 2010) lehet megkülönböztetni:

  • érdekazonosságon alapuló együttműködés: az önkormányzati szerv és a civil szervezet érdeke nem eltérő az elérni kívánt cél vagy feladat tekintetében; ilyenkor csak a végrehajtásának részleteiben kell közös nevezőre jutni.
  • érdekellentéten alapuló együttműködés: sokkal nehezebb megtalálni az „arany középutat”; az események gyakorta ad hoc jellegűek.

A civil szervezetek szakmai szintje is igen eltérő. Ennek megfelelően minden szinten bevonhatóak a munkába, az egyszerű feladatoktól a település teljes lakosságára kiható problémákig (pl. természetvédelmi táblák elhelyezése vs. hosszú távú környezeti stratégia megalkotása).

A civilek sokszínűsége az önkormányzattal való kapcsolatépítés igényét és mértékét is befolyásolja. (Pálvölgyi 2008)

Területenként is változó, hogy milyen a kapcsolat. A legjelentősebb területek (Bodó 2010) a kultúra, sport és szabadidő, oktatás, egészségügy, szociális ellátás, környezetvédelem, terület- és településfejlesztés. Ám ezeken belül is például a területfejlesztési kérdésekben sokkal inkább érvényesül a civil szervezetek „véleménye”, mint a kistérségi döntéseknél (Csúth 2006); oktatási és szociális ügyekben élénkebb a kapcsolat, mint az egészségügyet érintően.

A szervezetek szakmai tevékenysége meghatározza azt, hogy milyen feladatok adhatók át nekik; például a területfejlesztésben a következő típusú feladatokat érdemes rájuk bízni (Gyenes 2010):

  • konfliktus-felmérések;
  • társadalmi egyeztetési folyamatok előkészítése, megszervezése;
  • helyi közvélemény-kutatás lebonyolítása;
  • tanácsadás az eljárási szabályok tekintetében;
  • propaganda-módszerek kidolgozása, előkészítése, terjesztése;
  • vitafórum lebonyolítása, stb.

A két szféra közötti együttműködésnek a gyakorlatban több leképeződése van (Szász–Orbán 2010): partneri szerződés, társulás, rendezvények közös szervezése, közös pályázás.

A legfontosabbak a partnerségben szervezett programok, projektek (Hajdó 2010). Ezek végrehajtására jelentős költségvetésen kívüli, vissza nem térítendő támogatásokat lehet megpályázni különböző forrásokból. A potenciális támogatók elvárják, hogy az általuk finanszírozandó projektek bizonyíthatóan élvezzék úgy a helyi közösség, mint az önkormányzat támogatását. Azok a projektek részesülnek előnyben, amelyek garanciát kínálnak a közös döntéshozás és a közös menedzsment elvének érvényesülésére. Az EU-s pályázatok egyre gyakoribbak és elterjedtebbek (és ezeknél a partnerség általában alapkövetelmény), minden bizonnyal a formális kapcsolatok terjedését vonja majd maga után a jövőben, legalábbis a rendszeresen pályázó szervezetek esetében. (Osváth 2005)

A pályázás nagyon népszerű. A legelterjedtebb formája az, amikor egy önkormányzat alapít nonprofit szervezetet azzal a céllal, hogy az pályázzon helyette. De van példa olyan önkormányzatra is – Osváth idézi Széman és Harsányi (1999) Halak és hálók című könyvét – „ahol hallgatólagos megállapodás született a következőkben: az önkormányzat minden olyan pályázati lehetőséget megpályáz, ahol civil szervezet nem vehet részt. A pályázat elnyerése esetén a pályázati összeget szerződés vagy együttműködés keretében átadja a nonprofit szervezetnek. Az viszont az önkormányzatot önkéntes munkaerejével, természetbeni juttatásaival segíti.” (Osváth 2005) Figyelni kell viszont arra, hogy a pályázás nemcsak összekapcsolhat, hanem el is tud választani – különösen akkor, ha az önkormányzat és a civilszervezet, vagy a civilszervezetek egymást nem partnernek, hanem vetélytársnak tekintik.

Az együttműködés legszorosabb formája az, amikor az önkormányzatok szerződés által a non-profit szervezetekre bízzák bizonyos feladatok elvégzését. Ennek két módja van (Pálvölgyi 2008):

  • egy olyan ellátást, amely eredetileg valamilyen társadalmi igényre válaszul jött létre, az önkormányzat „befogad”, elismeri, hogy feladata azt biztosítani, és az ellátó szervezettel szerződésest kötve rendszeresen, szabályozottan finanszírozza a tevékenységet;
  • az önkormányzatok a meglévő feladataik ellátását kiszervezik, az ellátáshoz szükséges infrastruktúra és költségvetési keret átadásával.

Az önkormányzat sokféle szerepet felvállalhat a civil szerveződések szempontjából. Lehet 1) alapító, társalapító, szerződő fél; 2) támogató, adományozó; 3) tag (szövetség); 4) kedvezményezett (pl. önkéntes munka, közösségi szolgáltatás); 5) együttműködő és vitapartner a helyi közösséget érintő kérdésekben.

A civil szervezetek anyagi támogatásának mértéke szoros összefüggésben áll azok társadalmi partnerként való elfogadásával. A kultúránál maradva, Kolozs Megye Tanácsa például a 2004-es költségvetésben, „más művelődési tevékenység” címszó alatt 51,3 ezer RON-t szánt civil kulturális tevékenységek támogatására. Ezzel nem csak az a gond, hogy az összeg igen csekély, hanem azt az elvi problémát is maga után vonja, hogy a közigazgatás csak projekteket finanszíroz, a működés költségeit már más forrásból kell előteremteniük a civileknek. (Bodó 2000)

A romániai civil szféra bevételi struktúráját a CENTRAS a következőképpen vázolja (Bodó 2006):

  • kormányzati támogatás 6 %
  • kormányzati szerződések 1 %
  • más szerződések 12 %
  • adományok 17 %
  • tagdíjak 11 %
  • osztalék 4 %
  • szponzorok 13 %
  • külföld 36 %.

A rendszer törékenységét, a civilek ingatag anyagi helyzetét mi sem mutatja jobban, mint a 36%-os külföldről érkező támogatás. Ha nem létezne európai szándék, hogy Románia mindenképpen eurokonformmá váljon, könnyen meglehet, hogy a civil szféra legnagyobb és legbiztosabb anyagi forrását veszítené el. (Bodó 2000) Nehézséget okoz, hogy az uniós támogatások megszerzésére az önrészt maguknak a civileknek kell előteremteniük, mert ilyen célra nem áll rendelkezésre központi vagy helyi civil alap, ellentétben sok más országgal. (Bodó 2006) Ennek következtében nagy fontosságú közösségi programok maradhatnak el.

Mindkét fél számára számos előny származik az együttműködésből, külön-külön, és együtt is. Közös előnyök elsősorban a pénzmegtakarítás, a konfliktusok elkerülése, a társadalmi megítélés vagy presztízs javulása, a lakosság elégedettsége.

Emellett a civilek számára az együttműködés fontos és előnyös, mert:

  • megtanulják, hogyan kell saját érdekeiket politikai színpadon képviselni, az információkat felhasználni, a lakosság érdekeit szolgáló koalíciót megszervezni. (Pálvölgyi 2008)
  • akár eszközként is felfoghatják a partnerséget, mert ezáltal olyan erőforrásokra tehetnek szert, amelyek a jelenben még nem állnak rendelkezésükre, de a jövőben hasznosak/szükségesek lehetnek egy projekt kivitelezéséhez. (Gittlinger 2010a)

Az önkormányzat számára fontos és előnyös, mert (Pálvölgyi 2008):

  • hatékonyabban és eredményesebben biztosítja a lakosság számára nyújtott közszolgáltatásokat, úgy, hogy közben költségeit csökkenti;
  • ellenőrzése alatt tarthatja a források felhasználását és a szakmai minőséget;
  • csökkenti a közterheket, azzal, hogy a munkaerőt átirányítja szabad piaci területre;
  • megnő az esélye annak, hogy lakosság akaratával megegyező döntéseket hozzon;
  • nagyobb betekintést kap a helyi társadalom tényleges gondjaiba, és megismeri a véleményét.

Kutatások kimutatták, hogy a nonprofit szervezetek már eleve nagyobb együttműködési készséget árultak el, mint az önkormányzatok; a helyi kormányzat csak lassan vált nyitottá a nonprofit szektor irányába. (Solymosi 1996) Az önkormányzatnak ugyanakkor feladata az, hogy felkarolja a szervezeteket, illetve, hogy helyzetbe hozza őket. (Gyenes 2010) A civileknek alapvető érdekük az együttműködés, sok esetben túlélésüket szolgálja, hisz helyi szinten az önkormányzat a civil szervezetek legfontosabb támogatója. (Osváth 2005)

Romániában a civil-önkormányzati együttműködés igencsak deficites. A román állam 2010-es stratégiája még csak nem is utal a civil szférával való együttműködésre, és a jelenlegi román kormány programjából is hiányzik ez a „fejezet”. Az intézményesült együttműködést mindössze a következőkre szorítkozik (Bodó 2010): egyesületek és alapítványok konzultációja (Colegiul pentru Consultarea Asociaţiilor şi Fundaţiilor, 2005); létezik a Gazdasági és Szociális Tanácsnak a Civil Kapcsolatok Osztálya.(Consiliul Economic si Social, Departament Relatii cu ONG, 2006); eseti feladatok – ilyen az EU-s csatlakozás; támogatási alap.

Ilyen körülmények között a civil szféra jelenléte a döntéshozatalban és a tervezésben nem mérvadó, inkább „dekoratív jellegű”, nem tölti be a „demokrácia házőrző kutyájának” szerepét, financiális nehézségeiből eredően inkább ki van szolgáltatva az önkormányzatnak. Crișan 2007: 49)

  1. Az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolata Kolozsváron

4.1. A kutatás menete

Előfeltevéseim igazolására 17 interjú keretében beszélgettem el magyar civil szervezeti vezetőkkel, illetve önkormányzati képviselőkkel. Az interjúkat két másik közéleti személyiséggel, Gergely Balázzsal, az EMNT Közép-Erdélyi régiójának elnökével, és Guttman Szabolccsal, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójával folytatott beszélgetés egészíti ki.

Az önkormányzat részéről Molnos Lajos RMDSZ-es képviselő, helyi tanácsos állt a rendelkezésemre. Molnos az elnöke annak a bizottságnak, amely az oktatás, kultúra, felekezetek, emberi jogok és kisebbségek mellett a civilekkel is foglalkozik.

A Kolozsváron bejegyzett magyar civil szervezetek közül a kultúra területén tevékenykedőket kerestem meg. Egyéb érdekeltségű civil szervezeteket azért zártam ki, mert szerettem volna minél homogénebb képet kapni, ugyanakkor reprezentatívat is, hiszen Kiss Dénes kutatási eredményei alapján az erdélyi magyar civil szervezetek több mint fele a kultúrában, közművelődésben érdekelt. (Kiss 2009)

A civil szervezetek jegyzékét, elérhetőségeiket szintén Kiss Dénesnek egy korábbi adatbázisából nyertem, mely a Transindex oldalán elérhető (Kiss online). Az adatbázis tartalmazza a Kolozs megyében bejegyzett civil szervezeteket (2003-as adatok). Megkerestem az összes kolozsvári magyar, kultúrában érdekelt szervezetet. A siker nem volt 100%-os: egyes szervezetek megszűntek, mások visszautasították a kutatásban való részvételt, több szervezet elérhetősége időközben megváltozott. Az mélyinterjúkat 2011 őszén vettem fel, átlag 30 percesek. A mélyinterjúk előnye, hogy félig strukturáltak, azaz meghatározott kérdéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a válaszok összegzését, összevetését, ugyanakkor elég rugalmasak ahhoz, hogy kitérőt tegyenek lehetővé ott, ahol ez szükséges és indokolt.

4.2. Eredmények, összefüggések

Az előfeltevéseimben nem voltam derűlátó, de a következtetések még szürkébbek. Ugyanakkor az interjúk nem egyszerűen cáfolták vagy igazolták a kezdeti hipotéziseket, hanem rámutattak átfogóbb összefüggésekre, mélyebben gyökerező problémákra is.

Az első, és talán legnagyobb probléma, hogy a civil szféra nem elég erős, kiegyensúlyozott. A kezdetek kezdetén, közvetlenül a rendszerváltás után megalakult szervezetek jelentős részét idősödő emberek vezetik, akiknek a lelkesedését megtépázták az elmúlt évek kudarcai. Sokan közömbösek(ké váltak), vagy egyszerűen régi szabályok szerint élnek, elégedettek azzal, ami van. Mások már nem terveznek, hanem a nyolcvanadik életév környékén minden napot köszönettel fejeznek be. („Hetvennyolc éves vagyok […] minden napot köszönettel fejezek be” – mondja Horváth Arany, a Horváth István Alapítvány elnöke.)

További probléma, hogy „életerős”, aktív civil szervezeti vezetők csak másodállásban civilkednek. Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke a következőket emeli ki: „az a gond, hogy akik ezt csináljuk, szervezzük, mindenkinek van egy munkaköre. Éjt nappallá teszünk, hogy a plusszokat tudjuk teljesíteni, mert erre nincsen olyan, hogy egy alkalmazott, vagy valaki. Nem beszélve a pályázatokról…”. Ugyanezt mondja Csép Sándor, a Janovics Jenő Baráti Társaság elnöke is: „Sajnos nem nagyon működik. Én már rég átadtam az ügyvezető elnöki teendőket, de aki átvette, annak sincs sok ideje foglalkozni vele.”

Más civil szervezeteket az anyagi függőség kényszerít óvatosságra. Van olyan szervezet, amely azért nem köt többé szerződést az önkormányzattal, mert egy balul elsült eset, félreértés, egy el nem számolt tétel anyagi következményeivel évekig küszködött. Vincze László szervezete például, a Homo Ludens Alapítvány megnyert egy önkormányzat által kiírt pályázatot, és azt állítja, „elszámoláskor verték át az embert”. S azóta nem is próbálkozott. A konfliktus félreértésen alapult…

Elmondható, a civilek megtanultak a saját lábukon állni. Sokak szerint csak önmagukra számíthatnak – erre egyik legjobb példa az EMKE szárnyai alatt működő Kőváry László Honismereti Kör. Kiss Margitot, a szervezet elnökét idézem: „Mi semmiféle kapcsolatban nem vagyunk az önkormányzattal. Soha-soha semmiféle pénzt, semmi segítséget nem is igényeltünk, nem is kaptunk. Senkitől, soha. […] Mi próbáljuk a saját kis egyesületünket, ami 19 éve működik, saját magunk rendezni. Amit lehet, azt mindent mi magunk között oldjuk meg.” „Átszerveztük az egész életünket, most nem erről szól, hogy keressük a kapcsolatokat” – mondja Vincze László, a Homo Ludens Alapítvány vezetője is. Egy másik szervezet, az ERGO tagjai üzletemberek, akadémiai szféra dolgozói, akik munkájuk által hozták létre az egyesület anyagi holdudvarát. Kolozsváron „nem volt igazából szükség arra, hogy mi pedálozzunk, hogy megkeressük őket [az önkormányzatot]”, mondja Simon Károly, az ERGO vezetője. Ha a civil szervezetek mégis támogatási források után néznek, akkor azok leggyakrabban magyarországiak, illetve a Communitas Alapítványtól érkeznek; egyes szervezeteknek az országos kiírásokon is vannak nyertes pályázatai.

Ugyanakkor egy „rendszerhibával” is szemben állunk. Sok szervezet Kolozsváron van bejegyezve, hiszen tagjai a kincses városban élnek, itt dolgoznak. Egyes rendezvényeik viszont a megye kisebb településein, adott esetben más megyében, régióban kerülnek lebonyolításra. Ebben a helyzetben a szervezet az egyik önkormányzatnál sem pályázhat a megvalósításra – a törvény által szavatolt támogatási forma megszűnik, a segítség csak az önkormányzat jóindulatán múlik. Ebben a helyzetben van például a Minimum Party Társaság, mondja Lőrincz Ildikó elnök. Hozzáteszi azonban azt is: „nagyon jól együttműködünk a [kászonaltízi] önkormányzattal, nem pályázati szinten, hanem infrastruktúrában, információszolgáltatás, ilyesmi.”

További probléma a civil szervezetek bírósági bejegyzése körüli homály. A Kőváry László Honismereti Kör az EMKE 12 szakosztálya közül az egyik, ezért nincs külön törvényszéki bejegyzésük, saját bankszámlájuk. Azt állítják, hogy ez az első „fal” az önkormányzat által kiírt pályázatok esetében, ugyanis nem felelnek meg az alapfeltételeknek, így már a szűrésen kiesnének.

Az itt leírt kontextusban kell értelmezni a kutatás előfeltevéseire vonatkozó eredményeket:

1) Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a civil szervezetek nyitottabbak az önkormányzatoknál. A 16 megkérdezett szervezetből 4-nek soha nem is volt kapcsolata semmilyen önkormányzattal. A fennmaradó 12 szervezetből 10 esetben a civil szervezet kezdeményezett. Egyetlen szervezet esetében a megkeresések mindkét irányból történtek (ez az önkormányzat viszont nem a kolozsvári volt). A kolozsvári önkormányzat mindössze egyetlen egy esetben keresett meg civil szervezetet, akkor, amikor érdeke úgy kívánta, és nagyon rá volt utalva annak a segítségére. „Projektfüggő az, hogy mennyire nyitott az önkormányzat” – mondja Simon Károly, az ERGO elnöke –, „ha egy befutott projektről van szó, vagy egy olyanról, amelynek megvalósulása az önkormányzat érdeke, akkor létrejön az együttműködés. Ha viszont egy újfajta kezdeményezésről van szó, akkor az önkormányzatot szinte lehetetlen meggyőzni, lehet az bármennyire értelmes, fontos elképzelés.”

A civilek nehezményezik az önkormányzat passzivitását, közömbösségét: „19 év alatt egyetlen egy önkormányzati képviselő, egyetlen egy sem keresett meg […], néha-néha Máté András küld egy karácsonyi üdvözletet. Ez nem kapcsolat.” – mondja a már idézett Kiss Margit.

Az a tény, hogy 12 esetből 11-ben a civilek kezdeményeztek, első látásra a civilek nyitottságát támasztja alá. A képlet mégsem ilyen egyértelmű. Ha a múltban volt is kapcsolat, a jelenre inkább az önálló tevékenykedés a jellemző. Arra a kérdésre, hogy nyitottak lennének-e az együttműködésre, amennyiben az önkormányzat keresné meg őket, a szervezetek többsége igennel válaszolt, de ez gyakran nem volt meggyőző. Ugyanakkor a kérdésre adott válaszok a lelkes igentől („igen-igen, nagyon szívesen, minden rendezvényre”) a határozott nemig minden változatot magukba foglalnak. Olyan szervezet is akadt, amely fenntartásokkal él az önkormányzat irányába: „[biztosan] nem keres meg minket az önkormányzat” (Kiss Margit, Kőváry László Honismereti Társaság).

Gyakran általánosabb jellegű fenntartások is megfogalmazódnak az önkormányzattal szemben. „Azzal is gond van, ahogyan az önkormányzat működik”, mondja Kötő Áron András, az Excalibur Projekt Kulturális Egyesület vezetője, aki az önkormányzatok szerepét kifogásolja: „egyrészt nem eléggé független még a központtól, másrészt egyesek nem közszolgálati intézményként, hanem kft-ként működtetik. A másik oldalon, az önkormányzat részéről hogyan is áll a dolog, azt mi sem mutatja jobban, mint Molnos Lajos kijelentése: arra a kérdésre, hogy az önkormányzat hogyan tartja a kapcsolatot a civilekkel, válasza az volt, hogy „nem mi velük, a szervezetek tartják velünk a kapcsolatot”. Ennek ellenére az RMDSZ-es tanácsos „élőnek” titulálja a kommunikációt. Molnos Lajos a sajtóban néha megjelentet egy-egy közleményt, felhívást, amely tartalmazza a pályázati kiírásra vonatkozó információkat. 2011-ben kb. 150 szervezet nyújtott be pályázatot, ebből arra a következtetésre jut, hogy az kapcsolat működik. Úgy gondolja, megfelelő figyelmet szentelnek a civileknek.

2) Feltételeztem, hogy az elzárkózás okai a bizalmatlanság, az előítéletek, a tudatlanság, és az információhiány. Ez részben beigazolódott. Az előítéletek mindkét részről fennállnak. Molnos Lajos ezt állítja: „nagyjából ismerem, hogy ki mennyit ér, s ha egy pályázatot lead, mennyire lehet azt komolyan venni. Megvan-e vagy megcsinálják-e.” „Pályáznak, nyernek, s aztán azt hiszik, hogy ezzel be is van fejezve, kapják a pénzt. […] Volt olyan, hogy, hogy nem tudták elszámolni, mert, mert nem komolyak […] ez a következő években nem igazán számíthat támogatásra”. Ilyen hozzáállás mellett milyen eséllyel indul egy frissen bejegyzett szervezet, egy újszerű projekt? Egy esetleges tévedés, figyelmetlenség örökre megbélyegez egy szervezetet? Az tény, hogy akadnak komolytalanabb szervezetek is; előfordult például, hogy egy szervezet alkoholt szeretett volna elszámoltatni – de finomabban, körültekintőbben kellene kezelni ezeket a helyzeteket, az általánosítás nem helyénvaló.

Az előítéleteket a civilek elismerik; ugyanakkor nekik is megvannak a saját előítéleteik, a saját szférájuk irányába is. Kötő József (EMKE tiszteletbeli elnöke) mondja: „mivel a hátunk mögött van egyfajta hitelesség, mert azért az asztalra letettünk bizonyos dolgokat, ezért általában a pályázataink eddig sikeresek voltak.” Az egymással szemben támasztott előítéletek függnek a személyes kapcsolatoktól is. Szintén Kötő József mondja: „közismert emberek vagyunk, a tanácsosok szintén, azonos korosztályból származunk, régi személyes és közéleti kapcsolataink vannak. Ők jó ismerői az erdélyi magyar közéletnek, és abban az értékrendben, ami szerint megítélik a pályázatokat, minket a megfelelő helyre szoktak tenni.” Hasonló következtetésre jut a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pozsony Ferenc is: „én úgy gondolom, hogy ezeket a megrendeléseket, kapcsolatokat az is elősegítette, hogy voltaképpen partnereink látták, hogy becsületes munkával építkezünk, és aminek nekikezdünk, azt befejezzük, és ha valami támogatást kapunk, azt becsületes eredménnyel elszámoljuk.”

A bizalom és az önbizalom hiánya úgyszintén akadály. „Úgy gondoltuk, hogy nem esélyes, tehát nincs mit tölteni vele az időt, nem esélyes a pályázatunk”, mondja Lőrincz Ildikó, a Minimum Party Társaság elnöke. Sok szervezet azért nem próbál meg pályázni, mert úgy gondolja, nem felel meg egyes feltételeknek, s biztosan visszautasítják a pályázatát (mint például a Kőváry László Honismereti Kör, Kiss Margit).

Az információhiány szintén akadály. Nincs fórum vagy önkormányzati hírlevél. Egyes civil szervezetek nem tudnak róla, hogy létezik egy civilek számára elkülönített keret, illetve évente egy kiírás, amelyre pályázatot lehet benyújtani. Az önkormányzatnak van egy internetes oldala, ahol megjelennek a közérdekű információk, ott kell keresni. Ugyanakkor Molnos Lajos tanácsos azt állítja, a sajtóban néha megjelentet egy-egy közleményt, felhívást, amely tartalmazza a pályázati kiírásokra vonatkozó fontos információkat. A civilek egy részéhez mégsem jutnak el ezek az információk.

Az elhatárolódás másik oka az anyagi források szűkössége: túl kicsi a megpályázható összeg. „Az önkormányzati pénzek annyira le vannak osztva, olyan kis összegek, hogy nem éri meg dolgozni a pályázattal. Tehát, hogy a befektetett munka nem térül meg […] adnak-e annyit, hogy legalább a papírmunka megtérüljön, amit befektet.” (Lőrincz Ildikó, Minimum Party Társaság).

3) Kétségkívül igaz, hogy az intézményközi kapcsolat létrejöttét befolyásolja a személyes ismeretség. Kivétel nélkül minden szervezet elismeri, hogy a kolozsvári önkormányzattal való bármiféle együttműködését megelőzte valamilyen személyes kapcsolat. Ez sok szervezet számára magától értetődő: „természetesen személyes ismeretségek” (Tóth Guttman Emese). „Kapcsolatháló alapon működnek a dolgok”, mondja Simon Károly, az ERGO elnöke. „A kapcsolatok régiek; mind a kettőt kell ápolni, az intézményes kapcsolatokat és a személyeseket is ahhoz, hogy egy civil szervezet működni tudjon”, állítja Kántor Lajos (Kolozsvár Társaság). Ugyanakkor a személyes ismeretség nem konvertálható át minden esetben intézményközi kapcsolattá, nem garancia az intézményes együttműködésre. Számos olyan példa van, ahol az előbbi nem segítette elő az utóbbit.

4) Az együttműködés legtöbbször eseti; nincs folyamatos kapcsolattartás. A kutatás igazolta ezt a feltevést. Az önkormányzat évente egyszer kiírja a pályázatot, a civil szervezetek benyújtják a pályázati csomagot, lebonyolítják a rendezvényt, majd elszámolják a megnyert összeget. Az önkormányzat elsősorban a projekteket, programokat finanszírozza, de kismértékben a működést is (mint például a villany- és gázszámla, vagy telefonköltségek); ez résztámogatás, és vissza nem térítendő. A működésre nyújtott pénz jelentős segítség – mondja Kötő József (EMKE), ennek ellenére a kapcsolat csak egy-egy rendezvény (pl. tábor) kapcsán erősödik fel, pedig, Kántor Lajos szavaival élve a fontosabb szervezetek állandó figyelmet érdemelnének. Kiemelendő viszont, hogy Szabó Zsolt, a Kolozsvári Művelődés Egyesület elnöke rendszeres kapcsolatot ápol a megyei önkormányzattal, ugyanis az a szervezet által megjelentetett havilapot támogatja.

Egyébként az önkormányzat által erre a célra fordított összeg a költségvetés nagyságától függ, 2011-ben például 1 milliárd régi lej, azaz 100000 RON körül volt. Ebből a keretből pályázhatnak a civil szervezetek, de az egyházak is. A kettőt tehát nem kezeli külön az önkormányzat, holott a törvény értelmében az egyházak nem tartoznak a civil szervezetek közé. Molnos Lajos tanácsos sajnálattal közli, hogy a megpályázható pénzkeret igen szerény. Évente hozzávetőlegesen 120-130 civil szervezet ad be pályázatot, némelyikük két-három rendezvénnyel is versenybe száll. A szervezetek közül körül-belül 30-50 „klasszikus”, azaz rendszeres pályázó.

5) Az interjúkból kiderült, hogy az együttműködés leggyakoribb formája a pályázás az önkormányzati kiírásokra, illetve a rendezvényeken való részvétel. „Mindig meghívnak [a rendezvényeikre]”, mondja Molnos. Nem jellemzőek a közös kezdeményezések, a folyamatos információcsere, a civilek döntés előkészítésbe való bevonása, sem a kerekasztal beszélgetések, találkozók.

Sokféle lehet viszont az önkormányzat civileknek nyújtott támogatása: engedélyek beszerzésének megkönnyítése, tárgyi támogatás, infrastruktúra (pl. színpad) kölcsönzése, parkolók felszabadítása, várostérképek a résztvevők számára, egyáltalán a lehetőség megadása, hogy a rendezvény létrejöhessen, és így tovább. Az anyagi támogatás mellett tehát az erkölcsi és politikai támogatás is legalább olyan fontos. „Sokszor nem euró összegekről van szó, hanem emberi segítségről, emberi kapcsolatokon múlik az, hogy valami összejön vagy nem” – állítja Lőrincz Ildikó. S az önkormányzat támogatása sokszor életbevágóan fontos: „ha az ottani önkormányzat nem segít, akkor mi nem tudjuk állni ezt [a kórustalálkozó költségeit] anyagilag”, mondja Tóth Guttman Emese a Romániai Magyar Dalosszövetség egy Kolozsváron kívüli rendezvénye kapcsán.

6) Feltételeztem, hogy az önkormányzatok nem látják át annak az EU-s pályázati formának a működését, amely hármas (önkormányzat-gazdasági szféra-civil szféra) partnerséggel is számol. Tény, hogy az önkormányzatra nem jellemzők az EU-s projektek, a hármas partnerségre épülő projektek pedig még kevésbé. A civil szféra már tájékozottabb a kérdésben, de csak az igazán nagy és erős szervezetek engedhetik meg maguknak, hogy uniós pénzeket lehívjanak. A 16 megkérdezett szervezetből mindössze négynek van tapasztalata ilyen területen, négy szervezet viszont még nem is gondolt erre a lehetőségre, vagy határozottan elutasítja azt: „nem akarok én foglalkozni vele […]. Túl sok a munka, így is sok az, amit csinálok” (Ambrus Csaba), „én nem is nézem meg” (Kiss Margit), „egyáltalán nem gondolkoztam rajta” (Csép Sándor).

Partnerként társulni valamilyen magyarországi szervezet mellé elég gyakori: „mi nyitottak vagyunk, nagyon szívesen pályázunk bárkivel, sok partnerségi együttműködési nyilatkozatot aláírtam”, mondja Szabó Zsolt is. Viszont olyan szervet is akad, amelyik számára pont a partner megtalálása okoz problémát (például a Homo Ludens Alapítvány).

A szervezetek pályázatíró céget sem tudnak megfizetni. Szabó Zsolt azt mondja, „korlátozottak a szabad energiáim, ezért magam nem pályáztam, és arra még nem volt pénzünk, hogy valakit megfizessünk; más ingyen nekem nem csinálja.” A negatív tapasztalatok pedig óvatosságra intenek: egyszer már igénybe vette egy pályázatíró cég szolgáltatásait, de nem nyert, a költségekkel pedig a mai napig küszködik.

Az anyagi helyzet abban is visszaköszön, hogy a szervezetek többsége nem tudja felmutatni a szükséges önrészt. A Kolozsvári Művelődés Egyesület elnöke szívesen együttműködik, de otthonról nem tud pénzt hozni hozzá. Ez egy csapdahelyzet: nem tud befektetni, még akkor sem, ha biztosan tudná, nyerni fog. „Az EU-ban csak nagyon nagy projektekről van szó, nagyon sok önrész kell […], az itteni civil szféra még nem engedhet meg magának uniós pályázatokat, nincs pénzük.” – foglalja össze a problémának ezt a vetületét Kötő Áron András. „Ehhez kicsi az alapítvány”, mondja Szép Gyula is.

A szervezetek többsége nem is tervez uniós méretű rendezvényeket: „nem is volt olyan nagy tevékenységünk, amire uniós pályázatot beadhattunk volna” (Kiss Margit); „kisebb rendezvényeink vannak […], kisebb pályázati lehetőségekből megoldottuk” (Lőrincz Ildikó).

Vannak azért pozitív, sikeres példák is; igaz, elvétve. Például az ERGO Egyesületnek voltak már EU-s pályázatai. Az EU-s pályázatokon belül a hármas partnerségre épülő projektek, programok helyzete még kevésbé kielégítő. Az olyan egyesületek sem vettek részt ilyen együttműködésben, amelyeknek van már tapasztalata európai pályázatokban. Kiemelendő pozitív példa viszont a Transylvania Trust Alapítvány; Szabó Bálint azt mondja, “ez most van kialakulóban, követjük, már előkészítjük […], várják a konkrét kiírásokat”.

Ezekhez a pályázatokhoz viszont nélkülözhetetlen az önkormányzat segítsége, akár többlettámogatás által. Ez olyan, mint egy boszorkánykör: „a civil szféra sokkal gazdagabb és sokrétűbb lehetne, hogyha odafigyelnének rá”, állítja Vincze László, a Homo Ludens Alapítvány elnöke, – s akkor partner lehetne akár az EU-s programokban is.

7) A hipotézisem, hogy az önkormányzatok nem tudják pontosan, hány és milyen szférában tevékenykedő civil szervezet működik a területükön, beigazolódott. A városi/megyei tanácsnak azokról a szervezetekről van adatbázisa, akik már nyújtottak be pályázatot: „mindig újabb és újabb szervezetek adtak be pályázatot, s akkor ezekből így összeállt” – mondja Molnos Lajos, tanácsos. Ez az adatbázis ’92 óta épülget, s évente frissül. Molnos Lajos szerint a Kolozsváron működő szervezetek 95%-a legalább egyszer adott már be pályázati kérelmet, ebből következően a jegyzék majdnem teljes. Ugyanakkor egy civil szervezet létrejötte alkalmával annak bírósági bejegyzése kötelező. Sokkal pontosabb nyilvántartása lehetne az önkormányzatnak, ha elkérné a bíróságtól a bejegyzett szervezetek jegyzékét. De az önkormányzat nem „kutakodik”, hogy utánanézzen, alakul-e meg vagy sem új szervezet.

     Következtetések

A beszélgetések arra engednek következtetni, hogy Kolozsváron szürke a helyzet, de Erdély számos más kisebb-nagyobb településéről rengeteg pozitív példát hallani. Példaértékű Kalotaszentkirály önkormányzata és az Archívum Kulturális Egyesület közötti együttműködés, ahol a település vezetősége felismerte, a civil szervezet által megrendezett népzene- és néptánctábor a falu turizmusát, ismertségét, gazdasági fejlődését segíti elő. Az Archívum anyagi támogatásként értékeli a település infrastruktúrájának fejlesztésére tett erőfeszítéseket, morális támogatásként pedig azt, hogy a falu büszke arra, otthont adhat a rendezvénynek, ugyanakkor megpróbál visszajuttatni valamit a falu fele, hiszen az épületek használatáért szimbolikus bért fizet, és biztosítja a helyi gyerekek díjmentes részvételét. Tehát nemcsak elvár, hanem nyújt is valami tőle telhetőt. Az egészségügyi, tűzvédelmi ellenőrzésekért együtt vállalják a felelősséget, de mindenki tudja, hogy mi a feladata – az önkormányzat nem szól bele a program szakmai részébe. A fenti példát Szép Gyula, az Archívum Kulturális Egyesület elnöke ideális helyzetnek nevezte, mintha nem is Romániában lenne. Véleménye szerint egy olyan szervezet számára, amely a társadalomban, egy közösségben valamilyen rendezvényt szervez, elkerülhetetlen, hogy az illető önkormányzattal normális kapcsolatot ápoljon. A példa valóban modell-értékű arra, hogy miként hat pozitívan oda-vissza az együttműködés, amelyből a szervezet, az önkormányzat és a település közössége is nyer.

Ezenkívül számos más pozitív példáról számoltak be a megkérdezettek. Ez ERGO például a Hargita megyei, illetve a szentegyházi önkormányzattal, a Minimum Party Társaság pedig a kászonaltízi önkormányzattal működött együtt sikeresen. A Kriza Jenő Néprajzi Társaságnak Szatmár, Kovászna, Hargita, és Maros megyében, mind a megyei, mind pedig a helyi önkormányzatok kapcsán jó tapasztalatai vannak. A Romániai Magyar Dalosszövetség évente jár Tordaszentlászlóra, de Erdély sok más városában is volt már rendezvényük, s “ahol voltunk, mindenhol csak pozitívumot mondhatok” – mondja Tóth Guttman Emese. Szabó Bálint, a Transylvania Trust Alapítvány vezetője így fogalmaz: „nagyon szívesen járunk Besztercére, Nagykárolyba, Zilahra stb. Kolozsváron is rengeteg a munka, s nem kellene annyit vezetni egy évben, esetleg kényelmesebb lenne, de az ember oda megy, ahol szívesen fogadják.”

Arról, hogy mi lenne a megoldás a problémára, mit kéne tenni annak érdekében, hogy szorosabb legyen a kapcsolat, sokféleképpen vélekednek a megkérdezett civil szervezeti vezetők. Szabó Zsolt, a Kolozsvári Művelődés Egyesület, illetve a Szentimrei Alapítvány elnöke egyértelműen kijelenti: „javítanunk kell az egymás közötti kommunikáción, ez kétoldalú dolog”. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke úgy véli, „ennek elsősorban személyes feltételei vannak. Nagyon fontos volna az, hogy a képviselők és az alpolgármester minél gyakrabban részt tudjon venni a fontosabb eseményeken, rendezvényeken (bár nem mondhatjuk, hogy ilyen nincs). Legyen egy ilyen beosztás, hogy valakinek hivatalból dolga legyen a civil szervezetekkel foglalkozni. Lehet, hogy van ilyen, de mi ezt azért nem tapasztaljuk. A fontosabb civil szervezetek állandó figyelmet érdemelnének.” Ebben lehet a probléma megoldásának egyik kulcsa, ugyanis van ilyen bizottság, van olyan tanácsos, akinek hivatalból ez a dolga, de a kommunikáció mégsem kielégítő. Tény, hogy a kapcsolat nemcsak a hivatalon, hanem a civileken is múlik.

Az önkormányzat számára nem létezik a „partnerség” fogalma. Kolozsváron az önkormányzat pályáztat, a civilek pályáznak, ennyi. Nincsenek közös tevékenységek. Kivéve persze, ha az önkormányzat érdeke úgy kívánja. Az együttműködés előnyeire, hátrányaira a civil szervezetek vezetői is reflektálnak. Kötő József például a plusz anyagi forrásokat emeli ki, amelyek nagymértékben segítik egy-egy rendezvény lebonyolítását, „bár nem lehet kiszámítható jövedelemforrásként bekalkulálni, nem lehet ráépíteni egyfajta működést”. Kántor Lajos szintén a „gazdasági előnyök” mellett foglal állást. A jó feltételek a szakmai munka jó minőségéhez is hozzájárulnak (Szép Gyula), s természetesen nem elhanyagolható a helyismeret, illetve az egyéb intézményekkel való kapcsolatfelvételben nyújtott segítség sem (Lőrincz Ildikó). Közösségi előny, érdek a település hírnevének a növelése, a közösségépítés (Szép Gyula). Összességében Kolozsvár nyer, mert a helyi önkormányzat helyi szervezetet támogat helyi rendezvény megszervezésére (Kötő Áron András), amely alapvető, lokális szükségleteket elégít ki a támogatásokból (Pozsony Ferenc).

Ami a hátrányokat illeti, sok szervezet vezetője egyszerűen nem tud ilyet felsorolni. Vannak azonban olyanok, akik az „eszméletlen bürokráciára” és az ügyintézésre, az önkormányzati dolgozók viselkedésére, rosszindulatára panaszkodnak: „csúfondáros arrogancia, folyamatos megalázás”, „bent a hivatalban nagyon normális, nagyon segítőkész emberek vannak, de a könyvelőnő arroganciája… Szabó Bálint (Transylvania Trust Alapítvány) azt kifogásolja, hogy egy pályázat kapcsán az önkormányzat beleszólt olyan szakmai dolgokba, amelyekbe nem lett volna tisztje, és nem is fizette meg a munka plusz költségeit (amelyek a szakmai dolgokba való beleszólás miatt keletkeztek): „az általuk megváltoztatott tervezési téma után nem voltak hajlandók az újratervezést kifizetni”. A szakma és a politika elhatárolásának fontosságára Pozsony Ferenc is felhívja a figyelmet: „vannak olyan támogatók, amelyek például a kutatási eredményekbe a saját értékrendjüket is bele szeretik kódolni, azaz nehéz megőrizni a becsületes távolságot a különböző hatalmi szféráktól.” További problémát okoz az, hogy nagyok a késések a pályázatoknál, lassú az elbírálás és a megítélés. Ha pedig késik a megítélt pályázati összegnek az átutalása, akkor nehezebb átélni azt az időszakot; főleg amikor időhöz kötött projektek vannak – közli Kántor Lajos.

Különböző elvárások is megfogalmazódnak az önkormányzat irányába. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy „felismerjék, hogy az önkormányzat területének a hasznára van [a civilek tevékenysége]; nagyobb odafigyelést, és annak felismerését, hogy ez közös érdek (Kántor Lajos). Szabó Zsolt is a szemléletváltást szorgalmazza; hozzáteszi: „készség van, csak kicsit értetlenkednek, hogy miért kell dolgokat látszólag párhuzamosan csinálni”.

A jövőben hogyan alakul a kolozsvári önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés, arról a civilek nagyon sokféleképpen vélekednek. Ambrus Csaba belefáradt a munkába, nem igazán lát a javulást, legalábbis ami a Corvineum Alapítványt illeti; Kötő Áron András azt vallja, „az úgy nem működne, hogy félig állami, félig civil”; Csép Sándor szintén szkeptikus: „a közeljövőben erre nézvést nem látok lehetőséget”. Sok civil szervezet állítja viszont azt, hogy nyitott lenne egy ilyen jellegű együttműködésre, amennyiben az önkormányzat keresné meg őket.

Egyes civil vezetők szerint a két szféra közötti kapcsolatnak a jövőben javulnia kell, mert ez szükségszerű. De ez nem egyik napról a másikra fog megvalósulni. „A kapcsolat biztos, hogy szorosabb lesz, de hogy mekkora az a periódus, azt nem lehet előre látni […] Amíg a dolgok központosítottak, addig sok minden nem fog változni”, állítja Kötő Áron András. Tóth Guttman Emese szerint az együttműködés jövőbeli alakulását a személyes, emberi magatartás határozza meg: „hogyha olyan emberek kerülnek majd az önkormányzatok vezetőségeibe vagy vezető pozícióiba, és hogyha lesznek a civil szférát vezetőinek olyan emberei, akik kezdeményezők, és tényleg tenni akarnak, akkor ez nagyon szépen alakul majd, mint ahogy világszerte példák mutatják ezt.”

A civil-önkormányzati együttműködés jövője kapcsán feltétlenül említést érdemel a Kolozsvár 2020 Kezdeményezés. Ez egy egyesület, amely azon dolgozik, hogy 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címért Kolozsvár felkészülten szállhasson versenybe, és azt meg is nyerje. A civil szervezet a polgármesteri hivatal mellett tevékenykedik. A kezdeményezés nyitott, azaz bárki beiratkozhat; a kulturális intézmények igazgatói eleve meghívást kaptak. A részletekről Gergely Balázst, illetve Guttman Szabolcsot kérdeztem. Elmondták, hogy ahhoz, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre Kolozsvár eséllyel pályázzon, viszonylag rövid idő alatt sok mindenen változtatni kell (így például meg kell teremteni a tényleges multikulturalizmust), ehhez pedig nyitottság kell a városvezetés, de a különböző szervezetek részéről is. Nemcsak tolerancia, hanem segítő hozzáállás szükséges. A különböző szférák (politikai, civil, de szakmai, akadémiai is) együttműködése nem lehetetlen, ezt példázza kisebb skálán a 2011-es Kolozsvári Magyar Napok sikeressége. Az együttműködést különböző kerekasztal beszélgetések, konferenciák is segítik majd, korábbi kulturális fővárosok érintettjeinek a meghívásával. Ez a projekt magát a civil szférát is közös munkára, együttgondolkodásra serkenti, ami feltétlenül szükséges, hiszen ezen a téren is vannak hiányosságok. A szervezetek többsége úgy gondolja, a Kolozsvár 2020 projekt valóban jó lehetőség az egymás irányába való nyitásra, illetve „demokratikusabb hangulatot teremt, rá fognak kényszerülni erre az együttműködésre, mert a szabályok, kiírások is olyanok” (Kötő József). A szervezeti vezetők nagy része nyitott lenne, főleg akkor, ha a városvezetés részéről valamilyen megkeresés történne irányukba.

Pillanatfelvétel, egyben a jövő tendenciáit is mutatja Kötő József (EMKE) alábbi gondolatsora: „Nem alakultak ki még azok a formák, ami egy egészséges munkamegosztást jelent, hogy átad bizonyos kompetenciákat az önkormányzat a civil társadalomnak, mert az minőségibb módon, szakszerűbben tudja működtetni, olcsóbban tudja működtetni, mert nem rakódik rá az a hatalmas bürokrácia. A jövő útját az jelenti, hogy ez a fajta egészséges munkamegosztás a civil társadalom és az önkormányzat között minél szakszerűbben és természetszerűbben következzék be. Sajnos a kettő közötti együttműködés egyelőre a szavazatszerzést szolgálja. Én nem látok olyan tendenciát, amely szakszerűen végiggondolná, hogy hogyan kellene ezt a munkamegosztást az önkormányzat és a civil társadalom között végrehajtani. […] Úgy érzem, hogy igen, elmozdul, mert a dolgok természete olyan, hogy errefelé kell menni, annak ellenére, hogy az állami működési forma már erősen centralizált, és erősen rátelepszik az állam a civil társadalomra. Az Európai Uniós tagság viszont olyan formákat ír elő és tesz kötelezővé, amelyek elindítanak egy decentralizációs folyamatot, és ebben a folyamatban egyre nagyobb szerepet kap a civil társadalom; az önkormányzatokra olyan feladatok hárulnak, amelyeket nem tudnak megoldani a civil társadalom nélkül. Az az érzésem, hogy efelé mozdulunk el, de ahogy ez a mi vidékünkön szokás, nem a japán Aranynyíl Express sebességével haladunk.”

  1. Összegzés

Az önkormányzatok és a civil szféra közötti együttműködés igen aktuális kérdéskör, ennek ellenére mégis kevéssé kutatott. Annak az újszerű elvnek köszönhetően került a figyelem középpontjába, amelynek értelmében az Európai Unió támogatáspolitikájában azok a pályázati projektek előnyben részesülnek, amelyek hármas partnerségre (önkormányzat-gazdasági szféra-civil szféra) épülnek. Tanulmányomban ennek egyik oldalát, a civil-önkormányzati kapcsolatokat vizsgáltam. Hipotézisem szerint az önkormányzati szféra nem eléggé nyitott a civil szféra felé. Ennek okai egyrészt a bizalmatlanság, az előítéletek, másrészt a tudatlanság, információhiány: az önkormányzatok nem is ismerik ezt a pályázati formát, vagy nem látják át, hogyan működik ez; sőt, azzal sincsenek teljes mértékben tisztában, hogy hány és milyen profilú civil szervezet működik a területükön. Feltevéseim igazolására, 2011 őszén 17 mélyinterjú keretében beszélgettem el úgy önkormányzati, mint civil szervezeti vezetőkkel. Ez utóbbiak körét a kolozsvári, a kultúra területén tevékenykedő magyar civil szervezetekre szűkítettem.

Az interjúk nem egyszerűen cáfolták vagy igazolták a kezdeti hipotéziseket, hanem rámutattak átfogóbb összefüggésekre, mélyebben gyökerező problémákra is. Az első, és talán legnagyobb probléma, hogy a civil szféra nem elég erős, kiegyensúlyozott. A közvetlenül a rendszerváltás után megalakult szervezetek jelentős részét idősödő emberek vezetik, akiknek a lelkesedését adott esetben megtörték az elmúlt évek kudarcai, az emberek közömbössége; vagy akik nem látnak bele az új lehetőségek tárházába, és erre nem is tartanak igény; vagy akik már nem terveznek előre, hanem a nyolcvanadik életév környékén minden napot köszönettel fejeznek be. Az „életerős”, aktív civil szervezeti vezetők viszont többnyire csak másodállásban civilkednek, így idejük és energiájuk korlátozott. Az egyes civil szervezeteket az alacsony költségvetés, az anyagi függőség kényszerít óvatosságra. S ezt az óvatosságot az esetleges rossz tapasztalatok még inkább megnövelik, hiszen aki egyszer már megégette az ujját, az körültekintőbb. Általánosságban elmondható, hogy a civilek megtanultak a saját lábukon állni; sok civil vezető szerint csak önmagukra számíthatnak, ezért átszervezték az életüket, amely már nem a kapcsolatépítésről szól. Ha a civil szervezetek mégis támogatási források után néznek, akkor azok leggyakrabban magyarországiak, illetve a Communitas Alapítványtól érkeznek; egyes szervezeteknek az országos kiírásokon is vannak nyertes pályázatai. A pályázás tekintetében egy „rendszerhibával” is szemben állunk. Nagyon sok szervezet Kolozsváron van bejegyezve, hiszen tagjai a kincses városban élnek, dolgoznak. Egyes rendezvényeik viszont a megye kisebb településein, adott esetben más megyében, régióban kerülnek lebonyolításra. Ebben a helyzetben a szervezet az egyik önkormányzatnál sem pályázhat a megvalósításra – a törvény által szavatolt támogatási forma megszűnik, a segítség csak az önkormányzat jóindulatán múlik. A kolozsvári önkormányzat számára viszont idegen a „partnerség” fogalma. Mi több, maga az önkormányzat nem önálló entitásként definiálja magát; sokkal inkább pártok együtteseként, amelyek a civilekben potenciális szavazókat látnak.

A kutatás nyomán tehát a kolozsvári önkormányzat és a kultúra területén tevékenykedő civil szervezetek közötti együttműködés mikéntjére, pontosabban annak hiányosságaira derült fény. Nem lehet viszont általános következtetéseket levonni. Először is, csak kulturális szervezetekre terjedt ki a kutatás. Igaz, hogy az ezen a területen tevékenykedő szervezetek vannak a legnagyobb arányban az összlétszámhoz viszonyítva, de a jelenlegi gazdasági válság hatására leginkább a kultúrára szánt támogatások csökkentek – ez pedig befolyásolhatja az önkormányzat civilek általi megítélését.

Az eredményeket nem lehet Erdély egészére sem általánossá tenni, hiszen ahogyan számos példa mutatja, sok más településen az önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés sokkal jobb. A teljes Romániára úgyszintén még kevésbé lehet kivetíteni az eredményeket, mert a magyar civil szféra sok aspektusban különbözik a romántól: egyrészt sok esetben akadályozták a magyar szervezetek munkáját, másrészt jó ideig a román civil szféra fáziskésésben volt a magyarhoz képest, és még mindig kevésbé szervezett. Ugyanakkor az EU-s integráció civil folyamatokat is generál, ezek viszont a fővárosból, felülről indíttatnak – vagyis létezett bizonyos román megkésettség, és létezik egy pozicionális előny is egyben.

Egy európai összehasonlítás sem lenne helytálló: ilyen jellegű, azaz interjúalapú európai kutatást nem ismerünk, a szakirodalom legfeljebb a jó vagy a rossz példák gyűjteményének tárháza. A rések befoltozása, illetve az összehasonlítások lehetővé tétele érdekében elengedhetetlenek a további kutatások.

 

 

Melléklet: civil szervezetek listája

Archívum Kulturális Alapítvány (Fundația Culturală Archivum)

Intézményvezető: Szép Gyula, elnök

Corvineum Alapítvány (Fundația Corvineum)

Intézményvezető: Ambrus Gyurka Csaba, elnök

Erdélyi Gondolat Egyesület (Asociația Ergo)

Intézményvezető: Simon Károly, elnök

Excalibur Projekt Kulturális Egyesület (Asociația Culturală Excalibur Project)

Intézményvezető: Kötő Áron András, elnök

Homo Ludens Alapítvány (Fundația Homo Ludens)

Intézményvezető: Vincze László, elnök

Horváth István Alapítvány (Fundația Horváth István)

Intézményvezető: Horváth Arany, elnök

Janovics Jenő Baráti Társaság (Asociația Culturală “Janovics Jenő”)

Intézményvezető: Csép Sándor, elnök

Kallos Zoltán Alapítvány (Fundația Kallós Zoltán)

Intézményvezető: Balázs Bécsi Gyöngyi, elnök

Kolozsvár Társaság (Asociația Kolozsvár)

Intézményvezető: Kántor Lajos, elnök

Kolozsvári Művelődés Egyesület (Asociația Culturală “Művelődés”)

Intézményvezető: Szabó Zsolt, elnök

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület  (Societatea Maghiară de Cultură din Transilvania)

Intézményvezető: Kötő József, elnök

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Kőváry László Honismereti Kör (Cerc Cultural Kőváry László)

Intézményvezető: Kiss Margit, elnök

Kriza János Néprajzi Társaság (Societatea de Folclor Kriza János)

Intézményvezető:  Pozsony Ferenc, elnök

Minimum Party Társaság (Asociația Grupul Minimum Party)

Intézményvezető: Lörincz Ildikó, programszervező

Romániai Magyar Dalosszövetség (Uniunea Formațiunilor Muzicale Maghiare din România)

Intézményvezető: Tóth Guttman Emese, elnök

Transylvania Trust Alapítvány (Fundația Transilvania Trust)

Intézményvezető: Szabó Bálint, elnök

Irodalom

 

Bodó Barna. 2000. Az önkormányzatok és a civil szféra. Előadás a 2000. évi Civil Fórum konferencián. In Somai József (szerk.). 2001. A civil szféra szerepe a közösségfejlesztésben, Kolozsvár: ERMCISZA.

Bodó Barna. 2001 A civil szféra és a helyi hatalom. In Civil fórum. Elérhető online: www.transindex.ro

Bodó Barna. 2002. Civil önépítkezés. Magyar kisebbség, 3.

Bodó Barna. 2006. A civil szféra az Észak-nyugati Régióban In: Horváth Gyula (szerk.): Északnyugat-Erdély Régió, MTA RKK. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó.

Bodó Barna. 2010. Önkormányzati-civil kapcsolatok. Előadás, XI. Civil Fórum konferencia (Civil szerepek és partnerségek), Marosvásárhely.

Crișan, Gheorghe. 2007. Decalogul reformei administrației publice locale. Timișoara: Editura Orizonturi Universitare.

Csegény Péter–Kákai László (szerk.) 2000, 2002. Köztes helyzet? I-II. A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatában. Budapest: Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya.

Csúth Sándor. 2006. Az önkormányzatok és a civilszerveződések együttműködése (interjú és dokumentum elemzés). Budapest: Magyar Közigazgatási Intézet.

Dănăilă, Veronica. 2005. Legislația asociațiilor și fundațiilor. Comentarii și explicații. București: Editura All Beck.

Draveczky Tímea Hajnalka. 2009. Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésének társadalmi hatásai – romániai és magyarországi példák alapján. Előadás. X. RODOSZ Konferencia, Kolozsvár.

Etzioni, Amitai. 2002. Societatea monocromă. Iași: Polirom.

Gittinger Aliz. 2010. Az önkormányzatok és a civil szektor kapcsolata a CREST szemszögéből. Civil Fórum lap. 4.

Gittinger Aliz. 2010a. Kontakt 2000 – beszámoló a szatmári Civil Társadalmi Fórumról. Civil Fórum lap. 4.

Goldfarb, C. Jeffrey. 1998. Civility and Subversion. The Intellectual in Democratic Society. Cambridge: Cambridge University Press.

Gyenes Szilárd: Együttműködési és szerződéskötési lehetőségek a környezetvédelem, természetvédelem és területfejlesztés területén. Elérhető online: www.nonprofit.hu/files/1/8/0/180_ Együttműködési.doc. (2010.11.06.)

Hajdó Csaba. 2000. Egy feltáratlan erőforrás: a civil szféra és az önkormányzatok együttműködése. Civil Fórum lap. 4.

Jenei György. 2005. Közigazgatás-menedzsment. Budapest: Századvég Kiadó.

Kiss Dénes. 2006. A romániai magyar civil szféra 2006-ben. In. Bodó Barna (szerk.) Romániai Magyar Évkönyv. Temesvár: Szórvány Alapítvány – Marineasa Kiadó.

Kiss Dénes. 2009. A romániai magyar civil szféra 2009-ben. Előadás. XI. Civil Fórum Konferencia: Civil szerepek és partnerségek, Marosvásárhely.

Keane, John. 2003. Societatea Civilă. Colecția Secolul XX. Iași: Istitutul European.

Kovács Kamilla. 2008. Néhány gondolat a civil szervezetekről, a közösségfejlesztésről és a hatalomról. Parola 2.

Osváth László. 2005. A civil szervezetek térségi együttműködései Magyarországon (Útmutató és kézikönyv a civil szervezetek térségi együttműködésének elveiről, módszereiről, eljárási rendjéről). Budapest: Országos Civil Érdekképviseletért Egyesület.

Pálvölgyi Péter. 2008. Az önkormányzatok és a non-profit szektor együttműködésének formái Magyarországon. Előadás. X. Civil Fórum Konferencia, Kolozsvár.

Putnam, Robert D. 2000. Bowling alone: the Collapse and Revival of American Community. New York, London: Simon and Schuster.

Solymosi Judit. 1996. Kutatások az önkormányzati és a civil szféra együttműködéséről. Parola. 3. 4-5.

Szász Jenő–Orbán Árpád. 2000. „Ügyfélorientált” önkormányzat Székelyudvarhelyen. Civil Fórum lap. 4.

Zsugán Gyula. 2000. Civil Akadémia Nagyváradon. Civil Fórum lap. 4.

xxx 2000. Törvényes lehetőségek a partnerségre. Civil Fórum lap. 4.

 

Dokumentumok:

Kiss Dénes interneten közzétett adatbázisa a Kolozs megyei civil szervezetek elérhetőségeiről: http://kulturalis.adatbank.transindex.ro/index.php?a=ml&megye=8

Ordonanța nr. 26/2000 din 30/01/2000cu privire la asociații si fundații. Versiune actualizată la data de 19/12/2008. (2000/26-os Kormányrendelet az egyesületekről és alapítványokról. 2008-ban kiegészített változat.)

Programul Consolidarea Societății Civile în România. PHARE 2003/005-551.01.05. (A romániai civil társadalom megerősítéséért c. program.)

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Civil KoncepciójaCIVIL KONCEPCIÓJA – Az önkormányzat együttműködése a civil szervezetekkel. Elérhető online: www.szekesfehervar.hu/user/ 7/File/…/civilkoncepcio.doc. (2010.10.28.)

[1] A 2011-12-es tanévben előbb Újvidéken majd Kolozsváron bemutatott TDK-dolgozat. Első közlés.

[2] Ordonanta nr. 26/2000 din 30/01/2000, Versiune actualizata la data de 19/12/2008 cu privire la asociatii si fundatii

[3] Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Civil Koncepciója.