Bodó Barna: Civil – érdek – védelem[1]
(Milyen civilek?)
Minden civil szervezet egy külön történet.
Történeteink nem csupán egyediek, de ehhez az egyediséghez ragaszkodunk is. Megvan a bája és az értelme is ugyanakkor. Hiszen a civil tevékenységbe – de rossz szó! –, a civil feladatvállalásba önmagunkat, terveink és vágyaink bizonyos részét visszük bele. Vállaljuk a civil felelősséget, hogy jó (jobb) legyen a lelkiismeretünk.
A civil tehát önmegvalósító.
Valljuk meg, ismerjük el. Mert nincs ebben semmi dehonesztáló. A civil abban a szerencsés helyzetben van, hogy találkoztatni tudja, be tudja építeni (rejtett) vágyait közösségi programokba. Amikor idejét, tudását és olykor anyagi eszközeit is szolgálatba állítja, akkor a (szerencsés) találkozás okán teszi. Ennek érdekében és jegyében építkezik.
A civil tehát célratörő, koncepcióalkotó és lendületes.
Folytathatnám a civil mivolt(unk)ról való reflexiót – nem teszem. Mert ennyi elég (egyik) dilemmám megfogalmazásához: beszélhetünk-e, kell-e beszélni civilek vonatkozásában érdekvédelemről? Aki érdeket véd – az a felelősség, aminek jegyében a civil beáll a köz ügyeinek intézői sorába: színtiszta érdekvédelem – annak kell-e érdekvédelem?
A jelzések, sokasodó jelzések azt mutatják – kell.
A civil érdekvédelem – amennyiben létezik – miről szól? Azon társadalmi kérdésekről és területekről, ahol a civilek felelősséget vállalnak? A civil hatékonyságról, a források és lehetőségek kihasználtsági fokáról? Ez volna a civil ügy képviselete. Szólhat továbbá a civilek és az állami szféra együttműködéséről… Azt hiszem, mindháromról szól együtt és külön-külön is. Ha például egy civil szervezet konkrét esetre vonatkozó forrásszerző képessége a téma, akkor ez vonzataiban mindhárom dimenziót érinti: kiderül egyrészt, hogy mennyire fontosnak minősül az a bizonyos terület, megmutatkozik továbbá, hogy ki miként értelmezi a civil felelősségvállalást, végül pedig – áttételesen – arra is rálátást nyújt, hogy az állami szféra felelősei mennyire tekintik partnernek a civilt, milyen típusú kapcsolatban gondolkodnak. Tudom, mindhárom vonatkozásban lehetségesek a kommentárok – az utalás elvi szintre vonatkozik.
Szakirodalmi barangolás és kollegiális beszélgetések egyaránt jelzik, mindhárom kérdés felvetése indokolt. Internetes keresés – mivel a kulcsszavas keresés véletlenszerű eredményt hoz, jelzés értékű lehet – azt mutatja, hogy elsődlegesen a civil hatékonyság kérdései jelennek meg az érdekképviselet kontextusában.
Akik a szektor érdekeire hivatkoznak, arra utalnak, hogy a civilekben több van annál, amennyi társadalmi szinten hasznosul, és ennek okai egyrészt a civil szektor struktúrájával, belső kapcsolatrendszerével kapcsolatosak, másrészt pedig a civil-állami párbeszéd nehézségeire, a civilek szándékainak félre- vagy rosszul értelmezésre történik utalás. Sebestyén Istvánt idézném, aki a magyar politológusok 2007-es vándorgyűlésén arról az ellentmondásról szólt, amely a civil-állami viszonyt meghatározza. Szerinte a civil, aki politizál, már nem civil többé, viszont a civil, aki nem hajlandó politikusok fejével gondolkodni, nem tudja a civilek érdekeit képviselni. Olyanokra van szükség, akik művelni tudják a „civil politika” művészetét. Ezek olyan személyek, akik ugyan a civil társadalom tagjai, de a közhatalom letéteményeseivel való kapcsolatfelvétel során bürokratákként is képesek viselkedni. A civilek és kormányzat párbeszéde sokszor azért válik parttalanná, mert a civilek nem beszélnek „bürokratául”, a kormányzati képviselők pedig nem értik a civil nyelvet. Innen folytatnám a gondolatmenetet azzal, hogy mit jelent szerintem a „nem értik a civil nyelvet”. Ugyanis a civil nyelvet a teljesen egyértelmű megnyilatkozások közé sorolhatjuk, ha valaki nem „érti”, annak a szemléleti oka van. Nem érti, mert másként vall a világról. Nem érti, mert az a kényelmes, ha „nem érti” – nem kíván odafigyelni egy izgága, ötletekkel és javaslatokkal előhozakodó partnerre, nincs egyeztetési kényszer.
Ha érdekképviseletről szólunk – szemléletről szólunk, társadalmi szerepértelmezésről szólunk, jövőtervezésről szólunk.
(Változó világunk)
A civil világ egyre kevésbé civil – hagyományos értelemben. Ha arra gondolunk, hogy a fejlett világban a nonprofit szektor foglalkoztatja a munkavállalók 20-25 százalékát, ha arra gondolunk, hogy mind több feladat és egyre igényesebb tevékenységek kerülnek át a civilek feladatkörébe, akkor ez egyre kevésbé szól a személyes elhivatottságra építő, küldetésnek tekintett felelősségvállalásokról. Ez az átalakulás még nem mutatkozik meg az erdélyi magyar civil világ szerkezetében és működésében, itt a világ nagy trendjei később, lassabban teljesülnek be. Lehet búslakodni ezen, akár örülni is annak, hogy az „igazi” civilség nálunk tovább tart.
Vannak nagy, a civil szerepre vonatkozóan számunkra adott, s ekként alig elemzett feladatvállalások. Nem szoktunk azon elmélkedni, miért jött létre civil struktúraként a nemzetközi Vöröskereszt. Miként lehet, hogy egy ilyen ismert és mindenütt elismert szervezet – civil? Vagy pedig utaljunk a Vöröskereszt után jó 100 évvel megalakult Greenpeace szervezetre és mozgalomra, amelynek fellépései ma már kormányokat is meggondolkoztatnak. Ezek civil tények: tudomásul vesszük ezeket. A két esetben közös az, hogy ellenzékiségből születtek, valamit védeni akartak (a Vöröskereszt háborús betegek védelmére alakult meg) bizonyos hatalmi gyakorlat kontextusában.
Ezen léptek túl a modern demokráciákban – illetve ma a civil szerepre már nem az ellenzékiség, valaminek a kijavítása, állami akarattal szembeni védelme a leginkább jellemző, hanem az optimális forráshasznosítást biztosító munkamegosztás.
És ettől állnak távol az erdélyi magyar szervezetek.
Mifelénk a civil és a „bürokrata” egymással a „kerítés fölött” kommunikál: mindenik mondja a magáét. Egy helyzet eltérő olvasatait. Az eltérő alapállás fő okát abban látom, hogy az átmenet kihívásaival viaskodó államapparátus nem mer újítani, „biztosra” kíván menni. A számára ismeretlen folyamatok kezelésére a civil partner beléptetése bizonytalansági tényezőket hordoz. A román(iai) társadalomban a civil felelősségvállalásnak nincsenek meg a fejlett országokban fellelhető hagyományai, a civilek az országban csak az utóbbi fél évtizedben kezdtek olyan társadalmi tényezőként megnyilvánulni, akikre igenis figyelni kell.
A helyzetet tovább bonyolítja a kisebbségi lét viszonyrendszere. A helyi közigazgatás részére partnerek ott lehetnénk, ahol helyben a magyarság többséget alkot, ahol a társadalmi közeget nem hatják át, nem alakítják át a kisebbségi lét erő- és törésvonalai. Fronthelyzetben – például Marosvásárhelyen – minden közigazgatási aktust elsősorban az etnikai törésvonal határoz meg, a civil-bürokrata viszony sokkal kevésbé meghatározó, mint az etnikai szembenállás. Kisebbségi helyzetben és (főleg) szórványban a kisebbségi nem igazi szereplője a folyamatoknak, akkor kerül képbe, ha valamilyen körülmény külön segíti. Ilyen közegben a civil szervezet kimondottan de legalábbis hangsúlyosan etnikai-kulturális téren nyilvánul meg, az általános feladatleosztásban nem jut neki szerep.
(Érdektől érdekig)
A civil érdekek, a szervezeti oldalról értelmezve, roppant sokrétűek. Nincs általános szakmai civil érdek, a szféra sokszínűségéből következően. Alapja ennek a szektor heterogén mivolta mellett egy sor tisztázatlan, vagy nem eléggé megalapozott kérdésfelvetés. Van olyan értelmezés, miszerint az érdekképviselet lebontható a civil kapcsolatok, együttműködés meglétére és jellegére, ezeket kell megfelelően strukturálni és működtetni. Az együttműködés szabályait, formáit kell csupán megfelelő módon kialakítani.
Ez a kérdés figyelmet érdemlő. Mert való igaz, hogy együttműködés hiányában érdekképviselet(i struktúra) nem képzelhető el, de az együttműködés önmagában nem érdekképviselet. Jól példázzák ezt a magyarországi civil szféra folyamatai, ugyanis lassan évtizede a civil világ visszatérő kérdése az érdekképviselet, igen sok elméleti szöveg látott napvilágot, konkrét elképzeléseket is megfogalmaztak többen – és máig nincs általános civil érdekképviseleti szerv. Elvi alapon sem képzelhető el az általános érdekképviselet, s az állítás egyszerű példával igazolható: az állatvédők és a vadászok szakmai érdekeit nem fogja egyszerre képviselni soha egyetlen érdekképviselet sem. Ugyanakkor a civilek számára az érdekérvényesítés a fontos, ami több mint az érdekképviselet.
Néhány magyarországi kísérlet jól mutatja, milyen nehéz pontosan definiálni az érdekképviselet célját és korlátait. A Civil Együttműködési Program keretében a 2000-es évek elején létrejött munkacsoport elképzelése nem jelöli meg pontosan, milyen érdekeket kíván képviselni. Egyik dokumentuma szerint a cél: „A társadalom különböző szintjein jelentkező partner igények kielégítésének segítése.” Ez a megfogalmazás nem definiálja a képviselendő érdekek körét, nagy a kísértés egy, a civil társadalmat általánosan, minden szempontból képviselni akaró intézmény kialakítására. A civil társadalom általános képviselete nem megoldható, viszont a non-profit szervezeti jellegből adódó érdekek képviseletére igenis szükség volna.
Miközben a magyar civil szféra számára hosszú ideje téma az általános érdekképviseleti szerv létrehozatala, a román civil szféra keretében ez a törekvés nincs jelen. Az egyes szervezetek, egy-egy szakterület átfogó (ernyő)szervezetei, illetve a szférára vonatkozó általános elméleti és módszertani kérdésekkel foglalkozó szervezetek napirendjén jelen van az érdekképviselet kérdése, de általános érdekvédelmi struktúrát nem hoztak létre. A kormányzati oldal sem igényli ezt, ami jelentős különbség a magyarországi helyzethez viszonyítva.
(Kisebbségi civilség)
Az érdekképviselet szükségességére a romániai magyar civil szervezetek igen korán ráébredtek, alighanem az alávetettség-tapasztalatuk ösztönözte őket arra, hogy már 1992-ben találkozzanak a Sepsiszentgyörgy melletti Illyefalván, Kató Béla és Kató Ibolya lelkészházaspár meghívására és vendégeként. A kezdeti, évente ismétlődő találkozók helyzetjelentés-szerűek voltak, a civil szféra akkor még nem próbált/kívánt előlépni a civil szervezetként létrejött, de politikai képviseletet vállaló RMDSZ árnyékából. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a hagyományai okán méltán sokat idézett EMKE létrehozatala még RMDSZ-kezdeményezés és tett volt 1991-ben. Az RMDSZ azóta is jelen van a civil pályán, miközben vállalt közösségi szerepe szerint politikai pártnak kellene lennie. Ez a kettősség, mármint a politikai szerepvállalás és a civil szervezeti státus elvi-strukturális összeférhetetlensége máig negatívan hat ki a civil építkezésre és a magyar közösségen belüli politikai-civil kapcsolatokra. Az RMDSZ civil jogi személyisége sok esetben (ál)indokot szolgáltat a civilek nevében és érdekében való fellépésre, illetve a romániai magyar civil szféra érdekeinek a képviseletére.
Az erdélyi magyar civil világ fejlődésének egyik meghatározó feltétele a kisebbségi társadalomban kialakuló viszonyok, illetve szerepek pontos definiálása. A dolgok általános rendje az, hogy a társadalom előtt a politikai szereplők felelnek döntésekért és nem-döntésekért, állapotokért és folyamatokért. A civilek pedig az így kialakuló helyzetre reagálva fogalmazzák meg céljaikat, szerepvállalásuk mindig egyfajta válasz a létező helyzetre, miközben természetesen önnön értékválasztásaikat is képviselik.
A kisebbségi civil világ folyamatai kezdetben egyfajta, etnikai körön belüli szereposztás jegyében alakultak: ez indokolta az RMDSZ EMKE-t újraalakító akcióját. Ez a szereposztás strukturálisan is megjelent az RMDSZ belső építkezésében, amennyiben 1993-ban megalakult (a 2007-es aradi kongresszus által felszámolt) Szövetségi Egyeztető Tanács a romániai magyar civil világ képviselőit emelte be a politizáló szövetség tevékenységébe. Az évek múlásával a SZET szerepe egyre fakult, s amikor élére elnökként hivatásos politikus került (Kelemen Hunor személyében, a szatmári 2003-as RMDSZ-kongresszus után), akkor formálisan is megtört a szerv civil mivolta.
Ekkorra a civil szférában jelentős változások történtek. Az illyefalvi éves találkozók olyan jelentőssé nőttek, annyian érezték szükségét a közös tanácskozásnak, hogy Illyefalva nem tudta fogadni az összes bejelentkezőt, a találkozókat Kolozsvárra hozták át (a Somai József által képviselt civil vezetők). Mindjárt az első, az 1999-es kolozsvári Civil Fórum jelentős szervezeti folyománya az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (EMT, KMDSZ és RMKT általi) létrehozatala. Az ERMACISZA küldetését, céljait a következőkben jelöli meg: segíteni az erdélyi magyar civil szervezeteken olyan feladatok felvállalásával, mint civil szervezetek kapcsolatrendszerének kiépítése és az együttműködés feltételeinek megteremtése; civil integrációs folyamat támogatása; szakmai segítségnyújtás képzésekkel és tanácsadással; fórum teremtése és nyilvánosság biztosítása a civil szférának; információ-áramoltatás. A Civil Fórumok szervezése tehát külön intézményi keretet kap, ami teljesen új, a Civil Fórum folyóirat elindítása, amelynek megjelenése új perspektívát nyit az érdekvédelem vonatkozásában is.
A civil strukturális építkezés következő lépése a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének a megalakulása. Már 2004-es Civil Fórum háttérbeszélgetései során felmerült egy kimondottan érdekképviseleti szervezet létrehozásának szükségessége. Az új szerv mellett fellépők indokai szerint az ERMACISZA az erdélyi magyar civil világ szolgáltatója, de kimondott érdekvédelmi lépései a Civil Fórumok keretében szervezett támogatáspolitikai témájú fórumokon kívül nem voltak. A civil szövetséget (MCSZESZ) 77 alapító szervezet hozta létre 2005-ben, jelenlegi taglétszáma 98.
(Képviseleti kényszerpályák)
A MCSZESZ általános képviseletre kíván vállalkozni – ennek a nehézségeiről már volt szó. De mást nem tehetett, ugyanis az évek során a támogatáspolitika kérdései, különösen a támogatási közpénzek elosztási gyakorlata törésvonalat hozott létre az RMDSZ és a civil szervezetek között, amely megszabta az indulás keretét és feltételeit. Az Alapszabály szerint a „Szövetség célja a romániai magyar civil szféra szervezeteinek felkarolása, tevékenységük hatékonyságának és eredményességének növelése”. A tételesen megnevezett feladatok a következők:
– esélyegyenlőség megteremtése az információhoz való hozzájutásban, információáramoltatás, információs iroda működtetése;
– közvetítés a tagszervezetek és más jogi és természetes személyek számára;
– hálózatépítés a partnerség elve alapján; belső forrásközpontként való működés, szakmai tudásátadás biztosítása, tréningek, képzések szervezése a nonprofit szféra menedzsmentje, pénzügyvitele, adományszervezés, pályázatírás témakörökben, kiadványok megjelentetése, konferenciák szervezése, valamint szakmai könyvtár létesítése;
– a civil szféra kapcsolatrendszerének kialakítása, bővítése és ápolása a hazai román és a külföldi civil szférával;
– a tagok és a civil szféra érdekképviselete és érdekvédelme a közéletben;
– partnerségen alapuló együttműködés az egyházakkal, a gazdasági és politikai szférával;
– civil kontroll érvényesítése minden esetben, amikor közösségi érdekek sérülni látszanak;
– civil kontroll érvényesítése a támogatási rendszerek működése felett;
– a civil szférát érintő jogi szabályozások monitorizálása, törvénytervezetek és módosító javaslatok kidolgozása és érvényre juttatása.”
A támogatáspolitikát közvetlenül vagy közvetve érintő kérdések dőlt betűvel szerepelnek annak bizonyítékaként, hogy milyen jelentősen kondicionálta ez a kérdés a szövetség indulását. Ez a kezdet máig meghatározza a szövetség működését, nem sikerült kilépni ebből a keretből. A MCSZESZ állásfoglalásokkal, elemzésekkel, politikai főméltóságokhoz intézett levelekkel, illetve találkozók keretében igyekezett befolyásolni a támogatáspolitikai folyamatok alakulását. Ugyanis a civil szervezetek évek során leadott jelzéseikkel, illetve fellépéseikkel arra figyelmeztettek, hogy a rendszer rossz, reformra van szükség.
A magyarországi támogatási rendszer reformjára sor került a Szülőföld Alap 2005-ös létrehozatalával, azzal, hogy a támogatási forrásokat egyetlen közös rendszerbe szervezték, miáltal a magyarországi közpénzekből a határon túli magyar közösségeknek szánt támogatások elosztási politikáját szemléletében is, intézményileg is átalakították. A rengeteg dilemmát és visszásságot hozó új rendszer nem jelenthetett megnyugvást, ugyanis semmilyen – még konzultációs – szerep sem jut benne a civileknek, a magyar kormány kizárólagos határon túli partnere az illető közösség politikai képviselete. Ez azért külön hangsúlyozandó, mert törvény írja elő a mindenkori magyar kormányok számára, hogy a támogatáspolitika elvi kérdéseit illetően konzultálnia kell a civil szféra képviseletével. Ez a belpolitikai szinten érvényes elv minden további nélkül kiterjeszthető a határon túli civil szférára is – ami nem történt meg. A támogatáspolitika célszervezetei jogosan érezték úgy, hogy az új rendszer még inkább a politikai akarat és érdekérvényesítés gyakorlatának kedvez, egyfajta kliensi rendszert honosít meg immár az egész támogatási rendszer viszonylatában. (A felszámolásra ítélt korábbi közalapítványok tevékenysége több esetben sokkal elvszerűbb volt, mint az új gyakorlat. Ha nem szolgálok példával, annak oka, hogy nincs értelme fölösleges feszültségeket ébreszteni.) A szakértői találkozók, konferenciák, nyilvános fellépések eredménye tehát negatív: a civilek a változás irányát és mértékét javaslataikkal, érveikkel képtelenek voltak befolyásolni.
Jelenleg az egyik fő kérdés a támogatási vonal rosszul alakult reformja (figyelem: a Szülőföld Alapot létrehozó törvény is több módosítást szenvedett időközben), ez kínál elemzési és reflexiós feladatot, miközben romániai vonatkozásban a közpénzeket szétosztó támogatási rendszer változatlansága jelenti a civilek fő problémáját. Pontosabban a romániai közpénzeket leosztó Communitas Alapítvány továbbra is az RMDSZ kizárólagos irányítása alatt, a civilek konzultációja nélkül alakítja ki politikáját.
Ki kell mondani: a kisebbségi lét egység-igénye, vagyis a létező etnikai szavazatok együtt-tartásának kényszere hosszú távon kikezdi a kisebbségi társadalom intézményi kapcsolatait és demokratizmusát. Ha minden pénzügyi forrást az a szervezet felügyel és kezel, amely a szavazatokat is begyűjti (begyűjteni óhajtja), akkor előbb-utóbb a közpénzekből jutó támogatások „átalakulnak” a politikai szervezettől kapható pénzekké – a kapcsolat klientúra-építéssé módosul. Több konkrét példát tudnék erre felidézni – de az elvi kérdést kell látni: az adományozó még akkor is önkéntelenül hajlik arra, hogy kedvezzen annak, aki őt támogatja, ha ez különben nem szándéka. Egy párt viszont szavazatgyűjtésre van beállva – neki életfontosságú a közösségi támogatás, s ha ezért fizetni tud, hát megfizeti. A baj csak az, hogy nem a sajátjából teszi, hanem abból a közösből, amelynek elosztását ilyen gyakorlat soha, semmilyen körülmények között nem szabad beárnyékoljon.
Különben a Civil Fórumok során rendezett támogatáspolitikai vitákon, 2004-től kezdődően elvi egyetértés volt az RMDSZ-politikusok és a civilek között abban, hogy reformra van szükség. Csak semmilyen lépés nem történt ebben az irányban. Ezért a 2007-es Civil Fórum programján nem is szerepelt már ilyen vita – a tehetetlenség közvetett beismeréseként. Ugyanakkor a kép árnyaltabb: a 2007-es RMDSZ-kongresszus előtt több politikus nyíltan felvetette az RMDSZ reformjának a szükségességét, és ez a kívánt reform a támogatáspolitika intézményi feltételeire is kiterjedt volna. Végül reformra nem került sor.
(Mit és miként)
Két megállapítás kívánkozik ide, amikor az érdekvédelem kérdését illető erdélyi magyar civil gyakorlat sommázatát kell megfogalmazni.
A kisebbségi lét körülményei között alakuló civil világnak több függőségi viszonnyal kell számolnia, mint egy bármilyen ország civil szervezetének. A kisebbségi politikai szervezettel szemben létrejövő függőség jön be pluszban, ugyanakkor ez a legkevésbé kezelhető, mivel az állami szintű politika partnerének a kisebbség politikai szervezetét tekinti, figyelmen kívül hagyván, hogy másfél milliós (de akár néhány százezres) közösségek esetében a belső viszonyok kialakítják a politikai-civil általános törésvonal sajátos változatát, s ezzel a kisebbségi nyilvánosság alig, de mindenképpen a szükségesnél kevesebbet foglalkozik.
Másodsorban erdélyi magyar vonatkozásban ki kell lépni a támogatáspolitika mókuskerekéből, s vállalni kell az érdekvédelmi feladatok általános, az erdélyi sajátosságoktól független kérdéseit. Egyetlen példát erre: a civilek működésének meghatározó összetevője a különböző kapcsolatok építése, ugyanakkor éppen a civil kezdeményezéseknek a jelen dolgozat elején jelzett egyedisége, személyfüggősége negatívan hat ki a kapcsolódási képességre, az együttműködési hajlandóságra, ami a mai feltételek mellett létfontosságú. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, gondokra kell a jövőben kiemelt figyelmet fordítani.
[1] A dolgozat 2007-ben készült.