70 éves a Csemadok

Molnár Judit Pozsony Tudástár

Ünnep ez! Nem hivalkodón, nem a valóságot elfedő, önfeledt mulatozással, hanem csak úgy visszafogottan, józanul átgondolva jót és rosszat, a hetvenévesek higgadtságával mérlegelve a tetteket, a megélt és elmellőzött lehetőségeket, az örömöket és a nehézségeket is. Mert hét évtized történetének a fent és a lent egyaránt része volt. Mégis, százéves közösségünknek aligha van nagyobb sikertörténete, mint a már szépkorba fordult Csemadoké.

Mi, akik nem éltük meg, talán fel sem foghatjuk, mit jelenthetett a második világháború utáni kitaszítottság, megalázó jogfosztottság évei után, hogy 1949 márciusában megalakulhatott a kulturális szervezet. Megbélyegzett, bűnösnek hazudott dédszüleink, nagyszüleink, szüleink újra élhették magyarságukat, anyanyelvüket, kultúrájukat. Ismét értelmet kapott a szó: közösség, amely egyszerre volt élmény és kapaszkodó. Mert ez volt hetven éve a Csemadok, és maradt máig is az, nagyon sokaknak.

Persze, vannak, akik relativizálnák a szervezet jelentőségét. Csakhogy nagyon leegyszerűsítő az az emlékezet, amely csak tánc, ének, színjátszás szintjén kezeli a Csemadok tevékenységét, hiszen a szervezet erőt és érdekvédelmet jelentett már a múlt rendszerben is. Ezzel tisztában volt az államhatalom is, elég csak a ’68-as események utáni retorziókra gondolni. A Csemadok 30 éve, 1989–90-ben is fontos bázisa volt az új irányvonalaknak. A párttá alakulás dilemmájával küszködve élte meg a rendszerváltást, de végül is ellenállva a politikai érdeknek, maradt meg kulturális és közművelődési szervezetnek, ugyanakkor ráerősítve a társadalmi szerepvállalásra. Ez utóbbi jelentősége rendkívül fontos egy jogfosztó és jogkorlátozó közegben. És a Csemadok többször felemelte hangját, ha kellett, tiltakozó nagygyűlést szervezett, máskor aláírásgyűjtést kezdeményezett, avagy tárgyalóasztalnál érvelt.

És mára már egy újabb feladattal szembesül a szervezet: az általános érdektelenség, a közöny, az önfeladás ellen is kell harcolnia. Ez persze, korántsem csak a Csemadok feladata, ez ügyben együtt kellene gondolkodnia a politikumnak, a civil társadalomnak, az értelmiségieknek, s mindenkinek, akinek fontos a felvidéki magyarság sorsa, jövője. Fogyásunknak, gyengülésünknek vélhetően csak egy közös, az önigazgatásunk megerősödését szolgáló stratégia megfogalmazásával lehet gátat vetni. Beágyazottsága révén éppen a Csemadok lehetne ennek a felhajtóereje.

Annyi mindennel adósok vagyunk önmagunknak, s adósságunk a hét évtizeddel, a Csemadok történetével szemben is van. Forrásgyűjtemények összeállítása, tanulmányok, monográfiák megírása és számtalan oral history-s interjú várat még magára, amely mind azt szolgálná, hogy történelmünknek ezt a részét is tisztán lássuk, a helyén kezeljük. A holnaptalanság érzése csak erősödik, ha múltunknak nem adunk értelmet, márpedig ebből a múltból erőt és önbizalmat lehet meríteni, amely identitásunkban is erősíthet. Azt üzeni, ha elődeink meg tudták vívni a harcaikat, nekünk miért ne sikerülne.

A Csemadok jubileuma, a számvetés számunkra is fontos, ezért is döntöttünk úgy, hogy a Magyar7 egy ünnepi melléklettel tiszteleg társadalmi-kulturális szervezetünk előtt.  Visszaemlékezések, mát értékelő interjúk, jövőbe mutató gondolatok egyaránt bekerültek a lapba, hogy ezzel is megmutassuk egy kis szeletét annak, mit jelent a szervezet a felvidéki magyarság mindennapjaiban.

Isten éltesse a 70 éves Csemadokot!

Forrás: Molnár Judit, Magyar7 2019/10. száma 

https://ma7.sk/tollhegyen/het-evtized-szolgalata